2011. november 20., vasárnap

Az IMF és az idegenszívűek esete...

Röviden és tömören összefoglalva, nem csak a FIDESZ-KDNP megtévesztett választóit csapták be az álnemzeti porhintéssel eltakart diktatórikus törekvések bevezetése, és az ország végső kifosztásának érdekében! Aki nem veszi észre, hogy Magyarország leamortizálásának nagyobb stílű módszere szerint, Orbánék adósságcsökkentés ürüggyel szinte mindent "leépítettek", felszámolták a nyugdíjalapokat, és még nagyobb szegénységet erőszakoltak az országra, mint amilyet a Gyurcsán-Bajnai terrorista duó produkált, gondolkodjon el, hogy tavaly Kósa és Szíjjártó "meggondolatlan" kijelentései után mennyivel romlott a forint árfolyama, és azóta, a folyamatos "javuló tendenciát mutató" gazdaság, mennyivel eset vissza az EKB 2010. januári "előírásai" szerint mára. Az árak felfelé, a bérek lefelé mozognak, miközben a nyugdíjak reálértéke a bérekkel együtt zuhan. A "befektetők bizalma", magas jegybanki alapkamatnak, és magas kamatozású államkötvényeknek szól, amelyek hozamát az ország lakosságának kell kitermelni és megfizetni, illetve a jelentősebbik részének, mert "előrelátó politikusaink" offshore cégekben, külföldön tartják innen ellopott zsákmányukat. Ezek a "befektetések" csak a befektetőknek hoznak hasznot!

Orbán és Matolcsy "bátran nekiment" az IMF-nek, de ez már nem Kósa -és Szíjjártó-féle néhány forintos árfolyam növekedést okozott, hanem 265-ről 310,-Ft-ra emelkedést 2011. júliustól 2011. november 18-ig, miközben a reálbérek, és a reálnyugdíjak nem emelkedtek, de min. 17%-os infláció mérhető. Még egy ilyen "sikeres év", és még "vakok" is észreveszik, hogy nem a szakadék széléről tántorodtunk vissza, hanem már beleestünk, és Nyugat-Európa tapos rajtunk a gödör alján! Ahogy felettébb érdekes a MOL részvények visszavásárlása 500 milliárd értékben, ami már 230 milliárd veszteséget, és egyel több ellenséget szerzett a megszorítások mellett, úgy érdekes az is, hogy a forint árfolyamának növekedését okozta, hogy az illegitim kormány rövid "kéretés"(?) után lefeküdt az IMF-nek, bár erre még felszólítást sem kapott!
Talán nem kellett volna ennyire "kapkodni", érdemes lett volna megvárni, amíg "felkínálják" az újabb megszorításokra felszólító "csomagot", a látszat kedvéért, mert a világon még nem volt olyan ország, amelyik ne rokkant volna bele az IMF "segítőkészségébe"! Így viszont, itt is "kilóg a lóláb"!
A Wall Street Journal, a Financial Times és a Bloomberg is gyorshírben számolt be az NGM közleményéről, amely szerint Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul, és az eddigi elutasítás ellenére "új típusú együttműködésről" tárgyal vele. A gazdasági tárca közleményt adott ki, amely szerint az ország "fordulóponthoz érkezett", és ezért tárgyalásokat kezd az IMF-fel egy "új típusú együttműködésről".
"A kormányt az elmúlt napok negatív fejleményei késztették arra, hogy kínos hátraarcot csináljon saját korábbi álláspontjához képest", kommentálják, de valójában az érintettek jót röhögnek a markukba, hogy megint beültették a hintába a hülye magyarországi lakosságot.
Többféle pénzügyi csomagot is kaphat a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól. Szóba jöhet egy enyhe IMF-kontrollal megvalósuló megállapodás vagy egy szigorú ellenőrzéssel, miközben "számottevően csökkent az adósságállomány"!

Valószínűleg nem lesz népszavazás Európa-szerte a közös és valóságos gazdasági unióról, mert "politikai uniót" is akarnak, és a szabadon fosztogatható kelet-európai országoknak nem lenne célszerű beleszólniuk! Pont ennek a hozzáállásnak köszönhetően, a PTK, BTK és az uniós jogok szerint is csalásnak, megtévesztésnek minősülő deviza-alapú hitelezés, alap, fedezet, és valós érték nélküli "tartozásait" is törvényellenesen fogják "behajtani"! Martonyinak pedig nem ártana evésre használni a bagólesőjét, mert túl sok hülyeséget beszél! A parlamenti idegenszívűeken kívül, nem sokan hiszik azt, hogy az Egyesült Államok jelentősen hozzájárulhat Magyarország biztonságához. Ez legfeljebb nekik, ellenük jelenthet védelmet! Az izraeli megszállók és fegyverzetük jelenléte pedig egyenesen puskaporos hordóvá teszi az országot!
Ehhez még hozzájön az "AmCham" (Amerikai Kereskedelmi Kamara) "tanácsa" az IMF-fennhatóság visszaállításáról (15.000 milliárd dolláros, GDP-t meghaladó USA államadósság melletti okoskodás). Még az a "szerencse", hogy Matolcsy "bizakodó", akár IMF ellen, akár a mellette kell letenni a "voksot", de megvígasztalnám az elbukott "narancsos szabadságharcról" regélőket, csak beetetés volt, nem "szabadságharc", mert a 21 év kormányaiban még véletlenül, nyomokban sem volt fellelhető a jószándék, nemzeti öntudat, vagy hazaszeretet szikrája sem...

Tulok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése