A férfi, aki nem hal meg.

Az újkori történelemnek kétségkívül legelképesztőbb alakja az a megvilágosodott rózsakeresztes és szabadkőműves személyiség volt, aki önmagát Saint-Germain grófnak nevezte. Neve csaknem egyértelmű volt magával a titokzatossággal, olyannyira, hogy valódi személyazonossága éppen annyira megoldatlan rejtély kortársai, mint a későbbi kutatók számára. A gróf nemesi származását, vagy előkelő társadalmi helyzetét senki sem vonta kétségbe. Egész egyénisége az előkelő származás bélyegét viselte magán. Az a nagyvonalúság és méltóság, ami fellépését jellemezte, minden helyzetben tökéletes lélekjelenléttel párosulva olyan férfi veleszületett érzékenységét és kultúráját bizonyította, aki megszokta a felsőbb társadalmi réteggel való állandó kapcsolatát. Egy Londonban megjelent írás így mutatja be származását: "Valóban az igazságot mondta volna el idős korában pártfogójának és barátjának a Hessen-Casseli Károly hercegnek? Utolsó barátjának története szerint Saint-Germain gróf fia volt Rákóczi erdélyi fejedelemnek és feleségének, aki Thököly leány volt. Még gyermekkorában az utolsó Medici (Gian Gastone) pártfogása alá helyezték. Amikor elérte nagykorúságát és arról értesült, hogy két testvére a Rothenburgi Hesse Reinfels hercegnő fiai megkapták a St. Charles és St. Elisabeth nevet, elhatározta, hogy felveszi azok szent fivérének, St. Germanusnak nevét. Mi az igazság? Csupán egy a bizonyos, hogy pártfogoltja volt az utolsó Medicinek." Caesare Cantu, Milano könyvtárosa is alátámasztja a Rákóczi feltételezést és hozzáteszi, hogy Saint-Germain a Siennai egyetemen végezte tanulmányait. Mrs. Cooper-Oakley Saint-Germin grófról írott kitűnő életrajzában, a "Comte de St.- Germain, a királyok titka"-ban felsorolja azokat a fontosabb neveket, amelyekben ez a csodálatos személy 1710 és 1822 között szerepelt. "Ez alatt az idő alatt" – írja az írónő – "St.-Germain Velencében Marquis de Montferrat, Comte Bellamare, vagy Aymar, Pisában Chevalier Shoening, Milánóban és Lipcsében Chevalier Weldon, Génuában és Leghornban Comte Soltikoff, Schwalbackban és Triesdorfban Gróf Tzarogy, Drezdában Ragoczy herceg, Párizsban, Hágában, Londonban és Szentpétervárott St.-Germain gróf." Ehhez a névsorhoz hozzávehetjük még, hogy a misztikus írók között olyan irányzat alakult ki, amely kapcsolatba hozta St.-Germain személyét a rejtélyes Cabalais gróffal, aki megjelent Villiers abbé előtt és néhány a sub-mundán szellemekről szóló értekezést nyújtotta át neki. Az sem lehetetlen, hogy azonos volt azzal a nevezetes Signor Gualdi-val, aki Hargreave Jennings-et arra késztette, hogy a "Rózsakeresztesek, azok szertartásai és misztériumai" című könyvében róla írjon. Azt is gyanítják, hogy azonos azzal a Count Hompesch-sel, aki a Máltai Lovagrend utolsó nagymestere volt. St.-Germain gróf külső megjelenéséről azt írják, hogy középmagas, arányos termetű, szabályos és kellemes arcú volt. Arcbőre kissé barna, haja fekete, bár gyakran rizsporos. Egyszerűen, rendszerint feketébe öltözött, de kitűnő szabású és nagyon finom szövetű ruhákat hordott. Szemének hatalmasan lenyűgöző ereje volt, és aki belenézett nem menekülhetett varázsa alól. Madame de Pompadour szerint St.-Germain egy alkalommal azt állította, hogy birtokában van az örök ifjúság titka, egy másik alkalommal pedig, hogy személyesen ismerte Kleopátrát, ismét máskor, hogy barátságosan elbeszélgetett Sába királynőjével. A grófot bizonnyal bolondnak tartották volna, ha nem lett volna olyan kiváló egyéniség és nem rendelkezett volna természetfeletti erőkkel, de emberfeletti nagysága vitathatatlan volt, ezért lehetetlen volt csak különcnek tartani. Madame le Comtesse d,Adhamer könyvéből a "Souvenirs de Marie Antoinette"-ből a grófról pompás leírást kaphatunk, akit Nagy Frigyes úgy jellemzett: "A férfi, aki nem hal meg", "1743-ban az a mendemonda kapott szárnyra, hogy egy külföldi, akit felséges ékszerei alapján mérhetetlenül gazdagnak tartottak, éppen most érkezett meg Versaillesbe. Az, hogy honnan jött, azt senkinek sem sikerült megtudnia. Kifogástalan alakja kecses volt, kezei finomak, lábai kicsik, formás lábszáraira feszesen simult a selyemharisnya. Testhezálló ruhája alakjának ritka tökéletességét kidomborította. Mosolya látni engedte egészséges fogait, állán bájos gödröcske, haja fekete, fénylő, tekintete lágy és átható. És a szemei! Senki nem látott ezekhez hasonlót. A korát 40-45 évesre becsülték. Gyakran lehetett vele találkozni a király magánlakosztályában, ahová 1768 óta korlátlanul beléphetett. Saint-Germain grófot, mint korának kimagaslóan iskolázott és rendkívüli nyelvtehetségét ismerték. Nyelvtudása szinte természetfeletti volt. Olyan folyékonyan beszélt németül, angolul, olaszul, portugálul, spanyolul, piemonti kiejtéssel franciául, görögül, latinul, szanszkritül, arabul és kínaiul, hogy minden országban, amelyet meglátogatott, mint bennszülöttet fogadták. Egy író ezt vetette papírra: "Rendkívüli tanultságú ember volt, aki minden civilizált nyelven csodálatosan beszélt, nagy muzsikus és kiváló kémikus volt, a csodálatos ember szerepét játszotta, mégpedig a legtökéletesebben." Még a legveszélyesebb ellenfelei is elismerték, hogy a gróf a tudás minden területén hihetetlen jártasságot árult el." Madame de Pompadour Saint-Germain szellemi nagyságáról a következőképpen áradozik: "Minden nyelv, ősi és új tökéletes tudása, elképesztő emlékezőtehetség, tudás, amelynek felvillanásait megpillanthatta az ember a csapongó beszélgetés során, amelyek szórakoztatóak és időnként lenyűgözőek voltak, a beszélgetés hangját és tárgyát mesterien változtatva mindig élénk volt s azzal, hogy a hétköznapi beszélgetésbe is váratlan fordulatokat vitt bele, elragadó társalgóvá tették. Néha a Valois-k udvarának idejéből való adomákat idézett, vagy még korábban élt hercegi családok idejéből olyan részletességgel és pontossággal, hogy a hallgatóiban azt a hitet keltette, hogy szemtanúja volt az előadott történetnek. Beutazta az egész világot és a király szívesen hallgatta az ázsiai és afrikai úti élményeit, nemkülönben az orosz, török és osztrák udvari történeteket. Úgy látszott, hogy sokkal bizalmasabb részleteket ismer minden királyi udvar titkából, mint a király titkos szolgálata. A gróf mindkét kezét egyforma ügyességgel használta olyannyira, hogy ugyanazt a szöveget egyidőben mindkét kézzel le tudta írni. Amikor később a két papírlapot egymásra fektették és átvilágították, a két írás betűi és sorai tökéletesen takarták egymást. Egyszeri olvasás után képes volt hibátlanul elismételni. Egyik kezével szerelmes levelet írt, a másikkal misztikus verset annak bizonyítására, hogy agyának kéltekéi egymástól függetlenül is dolgoznak. Mindezen felül gyönyörűen énekelt. Ez a kivételes ember valami telepátiához hasonló képességgel megérezte, ha jelenlétére valamelyik távoli városban vagy országban szükség volt és feljegyezték róla azt is, hogy az a nyugtalanító szokása volt, saját, vagy barátai lakásán úgy jelent meg, "hogy nem vette igénybe az ajtó szokásos használatát". Furcsa módon a vasút és a gőzhajó feltalálásának előmozdítója volt. Franz Graeffer: "Recollections of Vienna" című művében a csodálatos gróf életéről az alábbi történetet jegyzi fel: "Ekkor Saint-Germain fokozatosan elkomorodott. Néhány másodpercre szoborszerűen megmerevedett, szemei, amelyek állandóan beszédesek voltak, most üressé és fénytelenné váltak. Azután mintegy varázsütésre, egész lénye újra feléledt. Kezével olyan mozdulatot tett, mintha búcsút intene és ezt mondta: "Elmegyek, ne keressetek! Egyszer majd újra látni fogtok. Holnap éjszaka már messze járok, rám most nagy szükség van Konstantinápolyban, azután Angliában, hogy előkészítsek két új felfedezést, amelynek gyümölcseit a következő században fogják élvezni… a vonatot és a gőzhajót." A gróf kétezer évre visszamenően úgy ismerte az eseményeket, olyan félelmetesen, mint valami történelemtudós és a legutóbbi évszázadok eseményeit, melyekben fontos szerepet játszott visszaemlékezéseiben a legbizalmasabb részletekig elevenítette fel. "I. Ferenc udvarának jeleneteiről úgy beszélt, mint aki az eseményeknél jelen volt, pontosan leírva a király külsejét, utánozva hangját, modorát és szavajárását… miközben azt a hatást igyekezett kelteni, hogy mindezeknek szemtanúja volt. XIV. Lajos udvaráról hasonló módon tájékoztatta hallgatóságát, a helyek és személyek színes leírásával fűszerezve előadását." Saint-Germain legtöbb életrajzírója a gróf különleges étkezési szokásait feljegyzi. A gróf kijelentette, hogy diétát tart, amelyet összekapcsol a hosszú élet valódi titkát magábarejtő csodálatos elixír fogyasztásával, és jóllehet a legpazarabb lakomákon vett részt, minden ételt visszautasított, kivéve azokat, melyeket saját receptjei és utasításai szerint kizárólag az ő számára készítettek. Ételei leginkább zablisztből és zabkásából készültek és a csirke fehér húsából. Úgy tudták, hogy csak a legkivételesebb alkalomkor iszik néhány csepp bort és állandóan minden óvintézkedést elkövetett, hogy elkerülje a meghülést. Igen gyakran hívták meg lakomákra s ezalatt míg valójában ennie kellett volna, a többi vendéget a mágiáról, a varázslatról, távoli országokban történt hihetetlen eseményekről s történelmi nagyságok életének bizalmas részleteiről szóló beszámolóival szórakoztatta. Egyik, a vámpírokról szóló előadásában Saint-Germain csak úgy mellesleg megemlítette, hogy birtokában van az a pálca, vagy vessző, aminek segítségével Mózes vizet fakasztott a sziklából s hozzáfűzte, hogy ezt még Nagy Cyrus uralkodása idején Babilonban kapta ajándékba. A életrajzírók beismerik tanácstalanságukat, hogy vajon mennyi hihető el a gróf kijelentéseiből. A józan ész azt diktálja, hogy ezeknek az elbeszéléseknek nagyrészét csak kabátja ujjából húzta elő. Másrészről viszont a gróf adatai olyan pontosak voltak, tudása olyan káprázatos minden tekintetben, hogy minden szava meggyőzően hatott. Egy alkalommal, amikor egy ősi korból való és saját személyével kapcsolatos tréfás történetet mesélt el, egy részlet, amit fontosnak tartott, nem jutott egész pontosan eszébe, ezekkel a szavakkal fordult komornyikjához: "Nem tévedés, Roger?" A jó ember habozás nélkül válaszolt: "Gróf úr, úgy látszik elfelejti, hogy én mindössze ötszáz éve vagyok a szolgálatában. Ez még az én elődöm idejében történhetett." Az ilyen rendkívüli személyiségnek, amilyen Saint-Germain gróf volt, a legjelentéktelenebb cselekedetét is gondosan feljegyezték. Párizsi háztartásáról sok érdekes és mulatságos adat maradt fenn. Két komornyikot tartott. A főkomornyik a már említett Roger volt, a második egy párizsi férfi, akit azért alkalmazott, mert jól ismerte a várost és a helyi viszonyokról hasznos felvilágosításokkal szolgált. "Ezenkívül még négy, dohányszínű, aranysújtásos ruhába öltözött lakájból állott a háztartás személyzete. Havi ötszáz frankért bérelt fogatot. Gyakran cserélte a kabátokat és mellényeit s ezért gazdag és drága ruhatára volt, de gombjainak, inggombjainak, óráinak, gyűrűinek, láncainak, gyémántjainak és egyéb drágaköveinek pazarsága valóban páratlan volt. Hatalmas gyűjteménye volt mindebből s hetente változtatta ékszereit." Egy napon Gleichen báró együtt ebédelt Saint-Germain gróffal, a bábó a beszélgetés szálait véletlenül Olaszországra terelte és szerencséjére megnyerte Saint-Germain tetszését, aki ezekkel a szavakkal fordult a báróhoz: "Önt nagyon megkedveltem s majd mutatok önnek legalább egy tucatnyi olyan festményt, amelyekhez foghatót még Olaszországban is alig látott." Gleichen szavai szerint: "Valójában Saint-Germain gróf csaknem túlzás nélkül betartotta ígéretét, mert azok a képek, amelyeket megmutatott, vagy az egyedülállóság, vagy a tökéletesség bélyegét viselték magukon, amivel sok elsőrendű alkotás felé emelkedtek. Mindezeken felül ott volt Murillo "Szent Család"-ja, szépségével a Versailles-i Rafaelloval vetekedve. De egyéb csodákat is mutatott... hatalmas tömegű ékszert és rendkívüli nagyságú és tökéletességű színes gyémántot. Úgy éreztem, mintha a csodalámpa kincseit nézegetném. A drágakövek között volt egy óriási nagyságú opál és egy tojásnyi fehér zafír, amelynek csillogása mellett elhomályosult minden hasonló kő. Azzal hízeleghetek magamnak, hogy szakértője vagyok a drágaköveknek, s kijelenthetem, hogy semmit sem tudtam felfedezni, ami kizárhatná e kövek valódiságát, annál inkább, mivel nem voltak foglalatban. A kételkedő bíráló azonnal a legügyesebben végrehajtott hamisítással vádolná meg Saint-Germain grófot. Maga is bámulatosan kezelte az ecsetet, s hihetetlenül élénk színeket kevert. Ezzel olyan sikeres volt, hogy Vanloo, a francia festőművész könyörögve kérlelte, hogy árulja el neki a színkeverésének titkát, de Saint-Germain a kérést visszautasította. Szavahihetően állítják róla, hogy meglepő eredményeket ért el drágakövek színezésében olyan módon, hogy saját találmányú színeit porrátört gyöngyházzal keverte össze. Hogy mi történt a felbecsülhetetlen értékű festményeivel és kincseivel a halála, vagy eltűnése után, azt senki sem tudja. Az is lehetséges, hogy a gróf kémiai tudása odáig terjedt, hogy felfedezte a világító festék összeállításának módját, mint ahogyan azt manapság az óra világító számlapjánál használják. Olyan hatalmasan képzett kémikus volt, hogy a gyémánt és smaragd foltjait el tudta távolítani, amit 1757-ben XV. Lajos kérésére az udvarnál be is mutatott. Ílymódon a viszonylag kisértékű drágakövek, miután rövid ideig birtokában voltak, elsőosztályú drágakövekké változtak. Ezt a kísérletet gyakran bemutatta, ha barátainak hinni lehet. Népszerű történet szól arról is, hogy azokon a lakomákon, amiket barátai tiszteletére adott, az ülés rendjét jelző névkártyákra nagyértékű drágaköveket rakott. A Versailles-i udvarban történt, hogy Saint-Germain gróf szembetalálkozott az idős De Gergy grófnővel. A következő párbeszédet folytatták: Ötven évvel ezelőtt a velencei követ felesége voltam. – mondta a grófnő. Jól emlékszem rá, hogy önnel ott találkoztam. Akkor is épp olyan volt, mint ma, talán akkor kissé érettebb korú volt, azóta úgy látszik megfiatalodott. A gróf mélyen meghajolt és méltóságteljesen felelte: - Mindig is boldog voltam, ha a hölgyek számára kellemessé tehettem magam. De Gergy grófnő így folytatta: - Akkor ön Balletti Marquis-nak nevezte magát. A gróf újból meghajolt és at felelte: - És De Gergy grófnő emlékezőtehetsége változatlanul olyan kifogástalan, mint ötven évvel ezelőtt. A grófnő elmosolyodott. – Ezt annak a csodaszernek köszönhetem, amit első találkozásunk alkalmából kaptam öntől. Ön valóban rendkívüli ember. Saint-Germain arca elkomolyodott. – Ennek a Balletti Marquis-nak rossz volt a híre? - kérdezte. Ellenkezőleg. – felelte a grófnő. – Otthonos volt a legjobb társaságokban. A gróf sokatmondóan vállat vont és így felelt: - Nos ha senkinek sincs kifogásolnivalója a Marquis-en, akkor készséggel vállalom őt nagyapámnak. D,Adhemar grófnő fültanúja volt ennek a párbeszédnek és annak hitelességéért kezeskedik. Madame du Hausset, Pompadour udvarhölgye bőségesen ír erről a rendkívüli férfiról, aki gyakran felkereste úrnőjét. Egy beszélgetésről számol be, amely Pompadour és Saint-Germain között zajlott: - Az igaz, asszonyom, hogy Madame de Gergy-t már régóta ismerem – mondta a gróf csendesen. - De hiszen akkor önnek többnek kell lennie, mint száz évesnek! – kiáltotta Pompadour. - Ez nem lehetetlen – felelte a gróf rejtélyesen és könnyedén elmosolyodott – de elismerem, valószínűbb, hogy a grófnő, akit mélyen tisztelek, badarságokat beszél. Ilyen és ehhez hasonló feleletei késztették Gustav Bord-ot arra, hogy Saint-Germain-ről a következőket jegyezze meg: - "Nem akadályozza meg, hogy körülötte holmi rejtélyesség ne alakuljon ki, rejtélyesség, amely kíváncsiságot és rokonszenvet kelt. Mint a félrevezetés művészetének virtuóza, semmi olyat sem mond, ami igaz ne volna… Megvolt az az adottsága, hogy néma maradjon és ezt előnyére fordítsa." De térjünk vissza a Madame du Hausset visszaemlékezéseihez. "De hisz ön Gergy grófnőnek valamiféle meglepő hatású elixírt adott – makacskodott Pompadour – maga a grófnő is azt állítja, hogy hosszú időn át nem látszott idősebbnek huszonnégy évesnél. Miért ne adhatna ilyen szert a királynak is? Saint-Germain arcán a színlelt rémület kifejezésével felelte: - Ah! Asszonyom, valóban őrültnek kellene lennem, ha olyasmit vennék a fejembe, hogy a királynak valami ismeretlen szert adjak! A gróf igen baráti viszonyban állt XV. Lajossal, akivel hosszasan beszélgetett a drágakövekről, azok megmunkálásáról és tisztításáról. Lajost hol mulattatta, hol pedig izgatta az ilyen beszélgetés. Soha addig ilyen rendkívüli személyiség nem lépett Versailles felszentelt területére. Az udvar fenekestől felfordult és napirenden voltak a csodák. Üres erszényű udvaroncok lázálmaikban csodásan megsokszorozva látták hajdani aranyukat és bizonytalan korú nagyasszonyok fiatalságról álmodoztak és hódításaikról, melyeket visszahoz számukra a titokzatos férfi mesébe illő elixírje. Könnyű megérteni, hogy ez a lenyűgöző egyéniség elűzte a király uralmát, aki életét királyi külsőségek mártírjaként élte és akit rangja megfosztott a becsületes munka örömétől. De időnként az uralkodók is a perc szeszélyének esnek áldozatul s Lajos is belekontárkodott az alkímiába és egyéb okkult művészetbe. Az igaz, hogy a király csak dilettáns maradt, akinek nem volt elég erős akarata ahhoz, hogy hosszú kitartással célhoz érjen, de Saint-Germain a király néhány adottságát életrekeltette. A gróf tudásának gazdagsága, az az ügyesség, amellyel hallgatóságának szórakoztatására és okulására a tényeket csoportosította, váratlan megjelenéseit és eltűnéseit körülölelő rejtélyesség, a művészetekben és tudományokban tanúsított kritikai és technikai felkészültsége, nem beszélve kincseiről és gazdagságáról, mindez kedvessé tette őt a király előtt. Lajos bárcsak tanult volna ennek a titokzatos grófnak a bölcsességéből és prófétikus intelmeiből, akkor a rémuralom elkerülhető lett volna. Saint-Germain mindig pártfogó volt és sohasem pártfogolt. Lajos olyan diplomatát lelt meg benne, akiben semmi álnokság sem volt. Pompadour asszony ezt írja: - "Velasquez és Murillo képekkel gazdagította a király kincstárát és a Marquis-nak a legnemesebb és felbecsülhetetlen értékű drágaköveket ajándékozta. Mert ez a páratlan ember mesésen gazdag volt és meglepő bőkezűséggel osztotta a gyémántokat és ékszereket." A gróf szellemi nagyságát jellemezte az a mélyreható áttekintőképesség, amellyel az európai helyzetet felismerte és az a nagyvonalúság, amellyel politikai ellenfelei vágásait kivédte. Mindenkor olyan ajánlólevelei voltak, amelyek kapukat nyitottak előtte Európa legfelsőbb köreinek legexkluzívabb társaságaiba. Nagy Péter uralkodásának idején Oroszországban tartózkodott, az 1737 és 1742 közötti időben pedig a perzsa sah udvarának megbecsült vendége volt. Utazásairól Una Birch ezt írja: - "Saint-Germain gróf utazásai évek hosszú sorát töltik ki és számtalan országon ketresztülvezet. Perzsiától Franciaországig, Kalkuttától Rómáig ismerték és tisztelték. Horace Walpole 1745-ben Londonban beszélt vele, Clive 1756-ban Indiában ismerte meg, Madame d,Adhemar állítja, hogy 1789-ben Párizsban találkozott vele, öt évvel azután, hogy a gróf halálát feltételezték, míg mások kijelentik, hogy a XIX. század elején beszéltek vele. Bizalmas baráti viszonyban volt Európa koronás főivel és minden ország válogatott egyéniségeinek megbecsült barátja. Korának emlékirataiban és levelezéseiben neve szerepel s mindig, mint rejtélyes embert emlegetik. Nagy Frigyes, Voltaire, Madame de Pompadour, Russeau, Catham és Walpole, mindazok akik őt ismerték, szinte versenyeznek a kíváncsiságtól hajtva, hogy származását felfedjék. Évtizedeken át forgott Európa nyilvánossága előtt, de senkinek sem sikerült felkutatnia, hogy miért jelent meg Londonban jakobinus ügynökként, Pétervárott, mint összeesküvő, Párizsban, mint alkimista és műértő, Nápolyban pedig, mint orosz tábornok… Némelykor félrelebben a cselekedeteit eltakaró fátyol s ilyenkor számunkra megengedtetik, hogy megpillantsuk, amint Versailles-ben a zeneteremben hegedül, Londonban Horace Walpole-lal tereferét folytat, Berlinben Nagy Frigyes könyvtárában ül, vagy a Rajna melletti barlangokban a beavatottak őlését vezeti." Saint-Germain a zene birodalmában is mester volt. Míg Versailles-ben hangversenyeket adott, addig eseménydús életében legalább egyszer szimfónikus zenekart vezényel zenei vezérkönyv nélkül. Párizsban Saint-Germain diplomata volt és alkimista, Londonban zeneszerző. "Zenei emléket hagyott hátra, hogy emlékeztesse az angolokat országukban való tartózkodására. Legtöbb szerzeményét Walsh, Catherine Street, Strand adta ki és legelső angol dala az "Oh, wouldst thou know what sacred charms" – (Óh, ha tudnád, míly szent bűvölet) még első londoni tartózkodása alatt jelent meg, de a városból való távozásakor más zenedarabjainak, mint ’Jove, when he saw" és kis operájának a "L, Inconstanza Delusa" áriáinak kiadásával megbízta Walsh-t s mindkét kompozíció meg is jelent, mialatt Angliától távol volt. Amikor 1760-ban visszatért, sok új dallal ajándékozta meg a világot, melyeket 1780-ban egész sor hegedűszóló követett. Igen szorgalmas és termékeny művész volt és a műértő közönség érdeklődését magáravonta nemcsak, mint zeneszerző, hanem mint előadóművész is." Az egyik legrégebbi angol újság a "The London Chronicle" az 1760. Júniusi számában közli az alábbi tréfás történetet: - "Ha már zenéről esik szó, ő nem csak játszott, hanem komponált is és mindkettőt rendkívüli ízléssel. Sőt, igazi elképzelései a tiszta művészetre épültek, és olyankor is, amikor nem zenéről volt szó, módot talált arra, hogy jellemző művészi képekben gazdag kifejezésekkel fejezze ki magát, melyeket a zenére vezetett vissza. E tárgy iránt megnyilvánuló érdeklődését művészibb módon ki sem fejezhette volna. Emlékszem egy esetre, amely mély nyomot hagyott emlékezetemben. Az a megtiszteltetés ért, hogy Lady… összejövetelén jelen lehettem, akinek sok kiváló tulajdonságához és műveltségéhez oly finom zenei ízlés is járult, hogy a mesterek vitájában döntőbíróként ismerték el. Úgy volt, hogy ez az idegen is megjelenik ezen az összejövetelen és estefelé valóban megjelent közismerten könnyed és udvarias modorával, de ez alkalommal szokása ellenére sietve érkezett s ujjaival mindkét fülét befogta. Könnyen azt hihettem volna, hogy mindenki más számára ez nyers magatartás és félek, hogy ez kissé durva beköszöntésnek minősülne, de az ő modorával mindent kedvessé tudott tenni. A kapu előtt éppen egy nagy kocsi követ szórtak le, amivel az utat javították. Saint-Germain az egyik karosszékbe roskadt és amikor a Lady kérdően felé fordult, hogy mi baja van, ő odamutatott a kocsira és így szólt: "Egy kocsirakomány hangzavartól megsüketültem." Jacques de Casanova az itáliai kalandor emlékirataiban többször hivatkozik a Saint-Germain-nel történt találkozására. Casanova irigykedve elismeri, hogy a gróf a mágikus művészetek adeptusa volt, ügyes nyelvtudós, zenész és kémikus, aki a francia udvar hölgyeinek kegyét nem csupán az őt körülvevő rejtélyes légkörrel nyerte el, hanem az olyan arcfestékek és kozmetikai szerek felülmúlhatatlan ügyességű elkészítésével is, melyekkel legalábbis a gyorsan tovatűnő ifjúság árnyékát őrizte meg számukra. Casanova leírja Saint-Germain gróffal történt találkozását Belgiumban, amely egészen szokatlan körülmények között zajlott le. Casanova meglepődve tapasztalta, hogy néhány lovász telivér lovakat jártat fel és alá. Megkérdezte, hogy ezek a pompás állatok kinek a lovai, mire ezt a választ kapta: "Saint-Germain gróf lovai, az adeptusé, aki egy hónapja lakik itt és sohasem hagyja el lakását. Aki csak keresztülutazik a városon szeretné őt látni, de a gróf senkit sem fogad." Ennyi elég is volt ahhoz, hogy felkeltse Casanova kíváncsiságát, és azonnal levélben kért találkozót a gróftól. A következő választ kapta: "Komoly elfoglaltságom arra kényszerít, hogy senkit se fogadjak, de önnel kivételt teszek. Keressen fel, amikor csak akar és elém fogják vezetni. Felesleges, hogy akár reám hivatkozzék, akár nevét megmondja. Nem kívánom, hogy asztalomnál velem érkezzék, mert az én ételeim más ember számára nem kielégítőek, különösen az ön számára nem, ha étvágya olyan, amilyen a múltban volt." Kilenc órakor Casanova felkereste a grófot s meglepődve látta, hogy a gróf mintegy két hüvelyknyi szakállat növesztett. A beszélgetés során a gróf elmondta Casanova-nak belgiumi tartózkodásának okát s eszerint brüsszeli osztrák követ, Cobenzl gróf kalapgyárat akar létrehozni s őt bízta meg a részletek kidolgozásával. Casanova a beszélgetés során elmondta, hogy valamilyen heveny betegségben szenved, mire a gróf felajánlotta, hogy gyógykezelés alá veszi, készít számára tizenöt pirulát s ezzel három nap alatt visszaadja teljes egészségét. Casanova ezt írja: "Később megmutatta magistrum-át, amelyet aethoeter-nek nevezett. Fehér folyadék, lepecsételt üvegcsében. Azt állította, hogy ez a folyadék a Természet "univerzális szelleme" és ha a viaszpecsétet a legkisebb mértékben is megsértik, az üvegcse egész tartalma azonnal elillan. Könyörögtem, hogy mutassa be ezt a kísérletet. Erre átadta az üvegcsét, átnyújtott egy gombostűt és a saját kezemmel szúrtam át a viaszpecsétet, s íme, az üvegcse azonnal üres lett." Casanova széltoló létére mindenkiben kételkedett, ezért visszautasította gyógykezelését. Azt azonban még ő sem tagadhatta, hogy Saint-Germain rendkívül ügyes kémikus, akinek meglepő eredményei voltak, ha nem is mindig gyakorlatiak. Az adeptus megtagadta arra a kérdésre a felvilágosítást, hogy ezek a kémiai kísérletek milyen célt szolgálnak, megjegyezvén, hogy ilyesfajta felvilágosításokat nem adhat. Casanova másutt leír egy jelenetet, mely alkalommal Saint-Germain egy tizenkét sous ezüst pénzt színarannyá változtatott. Casanova hitetlen Tamás lévén kijelentette a grófnak, hogy határozott feltevése szerint a gróf az aranypénzt odacsempészte az ezüst érme helyére. Amikor ezt a szemébe mondta a grófnak, ezt a választ kapta: "Akik ott tartanak, hogy kételkednek az én munkámban, azok nem érdemlik meg, hogy velük szóbaálljak" – s ezzel meghajolt Casanova előtt, mintegy távozásra szólítván fel őt. Ez volt az utolsó alkalom, amikor Casanova Saint-Germain grófot látta. Egyéb szemtanúk is azt bizonyítják, hogy a híres grófnak birtokában volt az az alkímiai por, amellyel alapfémeket színarannyá tudott transzmutálni. Kortársai feljegyzései igazolják, hogy ezt a kísérletet legalább két ízben a nyilvánosság előtt bemutatta. Marquis de Valbelle meglátogatta laboratóriumában Saint-Germain-t s ez alkalommal a grófot olvasztókemencéje mellett buzgólkodva találta. A gróf egy hat frankos pénzdarabot kért a Marquistól, amit valami fekete anyaggal bevont s azután az olvasztókemence kis tüzénél hevíteni kezdte. Marquis de Valbelle látta, amint a pénzdarab megváltoztatja a színét s lassan izzó vörössé válik. Néhány perccel később, amikor a pénzdarab kissé lehűlt, az adeptus kivette a hűtőedényből és visszaadta a Marquisnak. Többé már nem ezüst volt, hanem a legtisztább arany. A transzmutáció tökéletesen sikerült. Ez a pénzdarab Comtesse d,Adhemar birtokában volt egészen 1786-ig, amikor titokban ellopták tőle. Az egyik írónál ezt olvashatjuk: "Saint-Germain okkult kémiai tudását állandóan ázsiai tartózkodására vezette vissza. 1755-ben, amikor másodszor újra Keletre utazott Lamberg grófnak a következőket írja: "Adósa vagyok Indiának második utazásommal a fémek olvasztása terén nyert tudásért." Saint-Germain-t nem lehet sarlatánnak minősíteni a fémek transzmutációja terén, ezt lehetetlenné teszi a túlságosan sok autentikus eset is. Leopold Hoffman érme, amely még mindig a család birtokában van, a legkimagaslóbb példája a fém transzmutációnak, amit valaha is feljegyeztek. Wenzel Seiler szerzetes alakította át arannyá ennek az érmének kétharmad részét, a megmaradó részét meghagyta ezüstnek, ami az érme eredeti anyaga volt. Ebben az esetben a csalás teljesen lehetetlen, mert ebből az érméből egyetlen darab készült. Az a könnyedség, amellyel csalásnak és valótlanságnak minősítünk olyasmit, ami túl van megértésünkön, igen sok kiváló személy nevére és emlékére igazságtalan rágalmat szórt. Azt a népszerű hitet, mintha Saint-Germain gróf csupán csak kalandor lett volna, a legapróbb bizonyíték sem támasztja alá. Soha nem érték csaláson és még a legapróbb mértékben sem élt vissza azzal a bizalommal, amivel megajándékozták. Óriási vagyonát… mert mindig bővelkedett világi javakban… sohasem azokból szipolyozta ki, akikkel kapcsolatban volt. Gyümölcstelen maradt minden olyan törekvés, amely vagyonának eredetét és nagyságát akarta meghatározni. Sem bankokkal, sem bankárokkal nem volt kapcsolata, mégis olyan légkört teremtett, mint akinek korlátlan hitele van, amit soha senki sem vont kétségbe és amivel ő maga sem élt vissza. H. P. Blavatsky, a "The Theosophist" 1881. Márciusi számában a gróf jellemét ért támadásokra azt válaszolta: "Élvezhetné-e holmi sarlatán Európa legbölcsebb államfőinek és főurainak bizalmát és csodálatát éveken keresztül úgy, hogy még halála után sem bukkan fel egyetlen olyan adat sem, ami őt erre érdemtelenné tenné." Néhány enciklopédista ezt írja: "Úgy gyanítják, hogy életének nagy részét, mint felbérelt kém töltötte azokban az udvarokban, ahol megfordult. De hát miféle bizonyítékra is támaszkodik ez a feltevés? Ezeknek az udvaroknak a titkos levéltáraiban az állami iratok között talált-e valaha is bárki egyetlen adatot? Egyetlen szót, egyetlen ténytöredéket sem talált soha senki, amire alapozhatná ezt a rágalmat. Ez csak rosszindulatú hazugság. Ahogyan a nyugati írók kezelik ezt a nagy embert, az indiai és egyiptomi beavatottak tanítványát, Kelet titkos bölcsességének ismerőjét, az az emberi természet szégyenfoltja." Saint-Germain okkult tudásának forrása teljességében ismeretlen. Az kétségtelenül igaz, hogy nem csupán a legmélyebb bölcsességnek volt birtokában, hanem azt a gyakorlatba is maradéktalanul átvitte. Amikor őt magát erről megkérdezték, azt válaszolta, hogy atyja a Titkos Tudomány volt, anyja a Misztériumok. Tökéletesen jártas volt a keleti ezotérizmus alapelveiben. A meditáció és a koncentráció keleti módszerét gyakorolta, mert több alkalommal is látták, amint keresztezett lábakkal és összekulcsolt kézzel buddhista testtartásban ült. A Himalaya szívében volt egy remetelak, ahová időnként a világ elől visszavonult. Egy alkalommal kijelentette, hogy Indiában 85 évig maradhat s azután visszatér európai feladatához. Több ízben elismerte, hogy egy nálánál magasabb és hatalmasabb erőnek engedelmeskedik. Azt azonban nem közölte, hogy ez a felsőbbrendű erő nem más, mint a Misztikus Iskola, amely őt a világba kiküldte, hogy egy meghatározott missziót betöltsön. Saint-Germain gróf és Sir Francis Bacon volt a két legnagyobb követ, akiket az utóbbi ezer év alatt a Titkos Testvériség a világba kiküldött. A Saint-Germain gróf által terjesztett vezéreszme eredetében kétségtelenül rózsakeresztes volt, amelyet a gnosztikusok tantételei is átitattak. A gróf a XVIII. században a rózsakeresztes mozgalomnak éltető eleme volt… valószínűleg tényleges feje is a rendnek… és azt gyanítják, hogy a francia forradalom mögött ő volt a titkos rugó. Az a feltevés sem alaptalan, hogy Lord Bulwer-Lytton híres regénye a "Zanoni", valójában Saint-Germain életéről és cselekedeteiről szól. Általában pedig úgy tekintik, mint a szabadkőművesség kezdeti mozgalmának egyik fontos alakját. A vele szemben álló oldalról származó megújuló törekvések azonban az ő szabadkőműves atyaságát igyekeztek diszkreditálni. A londoni Maags előadásra kínált egy kis szabadkőműves könyvecskét, amelyben mind Saint-Germain gróf, mind Marquis de Lafayette aláírása szerepelt. Minden kétséget kizáróan meg kell állapítanunk, hogy a gróf szabadkőműves és templárius volt. Tagadhatatlan az a tény is, hogy Cagliostro emlékirataiban közvetlen felvilágosítást nyújt saját beavatásáról, mely alkalommal a templomos lovagok sorába Saint-Germain gróf avatta. A gróf érintkezési körében igen sok érdekes egyéniséget találunk, aki mind magasfokú szabadkőműves volt, s bőven maradt fenn feljegyzés azokról a tárgyalásokról, melyekből kitűnik, hogy a gróf a szabadkőművesség mestere volt. Madame d,Adhemar, aki oly sok szórakoztató történetet jegyzett fel az utókor számára a "csodálatos férfi" életéből, a francia birodalom bukásáról szóló alábbi prófétikus sorokat másolta le Saint-Germain egyik leveléből: "Az idő rohamosan közeledik, amikor a meggondolatlan Franciaország balszerencsétől övezve, amitől megvédhette volna magát, olyan állapotba kerül, mint amilyen poklot Dante festett. Látni fogjuk a királyi jogart, a tömjéntartót, a mérleg zuhanását, a tornyokét és a címerekét s még a fehér zászlóét is. Minden városban nagy vérfolyamok hömpölyögnek, csak zokogást hallok és menekülőket látok. Minden oldalon a nép hangzavarban bömböl és feltör a sikoly, minden oldalon elszáll a bátorság. A tanács szavazatából halál emelkedik. Nagy Isten, ki válaszolhatna a gyilkos bíráknak? Mily megfélemlítő látvány, amint a bárd lehull!" Maria Antoinettet alaposan felzaklatta az iszonyatos prófécia és megkérdezte Madame d,Adhemart, mi a véleménye a jövendölés jelentőségéről. A Madame ezt felelte: "Valóban megdöbbentő, de természetesen Fenség, Önre nem vonatkozhatik." Madame d,Adhemar egy másik drámai incidenst is feljegyzett. Ennek a kedves hölgynek Saint-Germain felajánlotta, hogy találkozzanak a "Recollets" templomban a nyolcórai misén. A Madame elment gyaloghintóján a megbeszélt helyre s a rejtélyes adeptussal lefolytatott következő beszélgetést jegyezte fel: "Saint-Germain: Cassandra vagyok, a baljós jövendőmondó… Madame, aki szelet vet, az vihart arat… semmit sem tehetek, nálamnál sokkal erősebb hatalom kötötte meg kezeimet. Madame: Nem beszélne a királynővel? Saint-Germain: Nem. A sors már ítélkezett felette. Madame: Ítélkezett? És mire ítélte? Saint-Germain: Halálra. Madame: Hát ön? Ön is így beszél? Saint-Germain: Igen… épp úgy mint Cazotte… Térjen vissza a palotába, mondja meg a királynőnek, hogy vigyázzon magára és hogy a mai nap végzetes lesz számára… Madame: De hisz Marquis de Lafayette… Saint-Germain: Levegővel töltött hólyag. Éppen most döntenek sorsa felett, hogy eszköz legyen-e, vagy áldozat, délre már mindent elhatároznak… A nyugalom ideje elmúlt és a sors akaratának be kell teljesednie. Madame: Tulajdonképpen mit akarnak? Saint-Germain: A Bourbonok teljes tönkretételét. Elűzik őket minden trónról, melyen eddig ültek és nem telik el száz év sem, a család különböző ága úgy fog visszatérni, mint egyszerű polgárember. Franciaországot a királyság, a köztársaság, császárság vegyes kormányzása fogja meggyötörni, megrendíteni, szétszaggatni. A felsőbb osztályok türannusai helyett becsvágyók és érdemtelenek kezébe kerül." Saint-Germain éppen olyan hirtelen és megfejthetetlen módon tűnt el a francia miszticizmus színpadáról, mint ahogyan ott megjelent Eltűnése után semmit sem tudnak róla. A transzcendentalisták állítása szerint visszavonult egy titkos rendbe, amely őt valami rendkívüli és fontos feladattal küldte ki a világba. Misszióját befejezve eltűnt. Károly Hesse-Casseli tartományi gróf könyvéből, a "Memoire de Mon Temps"-ből a magyar adeptus halálát, vagy eltűnését megelőző utolsó évek eseményeiről érdekes részleteket olvashatunk. Károlyt mélységesen érdekelték az okkult és szabadkőműves misztériumok és kastélyában egy titkos társaság, amelynek ő volt a főmozgatója, rendszeres összejöveteleket tartott. A társaság szervezete, ha nem is azonos, de hasonló volt Cagliostro egyiptomi szertartásaival. Ha az ember a tartományi gróf hátrahagyott feljegyzéseinek részleteit tanulmányozza, minden kétséget kizáróan Cagliostronak az az állítása, hogy őt az egyiptomi szabadkőművességbe Saint-Germain avatta be. A "csodálatos férfi" jónéhány ilyen összejövetelen résztvett és Károlyban jobban megbízott, mint bárkiben, akivel életében találkozott, vagy megismert. Saint-Germain életének ismert utolsó évei ilyenképpen megoszlottak a hessei Károllyal folytatott alkimista kutatások és a Schleswigben lévő Louisenlundi Misztikus Iskola között, ahol filozófiai és politikai kérdéseket vetettek fel. Népszerű hagyományok szerint, Saint-Germain végül is Károly herceg kastélyában halt meg és ennek időpontját 1784-ben határozzák meg. Halálának furcsa körülményei azt a gyanút támasztják bennünk, hogy csupán névleges temetést rendeztek, éppen úgy, mint Lord Bacon, az angol adeptus esetében. Az erről szóló feljegyzés azt mondja: "Nagy bizonytalanság és titokzatosság burkolta homályba utolsó napjait és nem fogadhatjuk bizalommal azt a tényt, hogy az egyik beavatott halottnak nyilvánítja a másikat, mert jól tudhatjuk, hogy a küldetés lejártakor minden eszközt igazolnak a Társaság Törvényei és az is lehetséges, hogy a Társaság érdekei úgy kívánták meg, hogy Saint-Germaint a világ halottnak higgye." H. P. Blavatsky megjegyzi: "Az a feltevés nem lehetetlen-e, hogyha valóban meghalt volna az említett időben és helyen, vajon minden pompa és szertartás nélkül, minden hivatalos ellenőrzés, rendőrhatósági feljegyzés és kézzelfogható bizonyítékok nélkül tegyék a sírba, mint ahogyan minden hasonló rangú embert eltemetnének? Hol vannak tehát ezek az adatok? Több, mint egy évszázada tűnt el a nyilvánosság elől és ezekről az adatokról egyetlen emlékirat sem beszél. Az a férfi, aki a nyilvánosság reflektorfényében élt, nem tűnhetett volna el ilyen nyomtalanul, ha valóban meghalt volna akkor és ott. Ezzel a negatív véleménnyel szemben megvan a megrendíthetetlen pozitív bizonyosságunk, hogy az 1784 utáni esztendőkben is még életben volt. Állítólag 1785-ben, vagy 1786-ban bizalmas tanácskozást folytatott az orosz cárnővel és megjelent Labelle hercegnő előtt, mikor az az ítélőszék előtt állott és néhány perccel később egy mészároslegény bárdja lesújtott reá. Megjelent Jeanne Dubarrynál, XV. Lajos kegyencnőjénél, amikor az a rémuralom napjaiban, 1793-ban Párizsban a vérpadon várakozott a guillotine lehullására." Ezekhez még hozzátehetjük, hogy 1788-ban Chalons grófja velencei követi megbízásából visszatérve elmondta, hogy a St. Marc téren elutazását megelőző estén Saint-Germain gróffal beszélgetett. Comtesse d,Adhemar szintén látta feltételezett halála után és beszélt vele, az Encyclopedia Britannica pedig megjegyzi, hogy bizonyos állítások szerint közhírré tett halála után néhány évvel az egyik szabadkőműves ülésen megjelent. Hivatkozhatunk Andrew Land cikkére, amely a kifürkészhetetlen gróf személyazonosságával foglalkozik és itt ezt olvashatjuk: "Saint-Germain valóban meghalt volna 1780-1785 körül hessei Károly herceg birtokán? Valóban így volt ez, vagy az lenne az igazság, hogy megszökött abból a francia börtönből, ahol a forradalom idején Grosley látni vélte? 1860-ban vajon őt ismerte meg Lord Lytton?… És ő lett volna a Dalai Láma titokzatos moszkovita tanácsadója? Ki tudja? Ő a XVIII. század memoáríróinak lidércfénye." Saint-Germain munkája értelmének titokban kell maradnia az új kor hajnaláig. Homeros beszél az Arany Láncról, amellyel az istenek a földet az Olümposz ormához fűzik. A földön minden korban megjelenik néhány személy, akiknek szavai és cselekedetei tisztán bizonyítják, hogy ők más rendből valók, mint a többiek. Az emberiséget válságos időszakokban, a civilizáció felfedezéseiben rejtélyes erők vezetik, olyanok, amilyeneket a rendkívüli Saint-Germain gróf személyesített meg. Amíg nem ismerjük fel a mindennapi életben az okkult erők működését, addig sem e férfi, sem munkájának jelentősége nem fogható fel. A bölcsek szemében Saint-Germain nem csoda… azokéban pedig, akiket a hétköznapiság elkerülhetetlensége korlátok közé zár, a gróf valóban mágus, aki dacol a természet törvényeivel és a tetszelgő álművelteket felháborítja. A LEGRITKÁBB OKKULT KÉZIRAT. A "La Tres Sainte Trinosophie" a szabadkőművesség és az okkult tudományok minden tanulója számára a legfontosabb és legritkább kézirat. Nemcsak, mert Saint-Germain gróf egyetlen ismert misztikus kézirata, hanem mert egyike a legrendkívülibb iratnak, amely a Hermetikus Tudományokat valaha is összefoglalta. Jóllehet az európai rózsakeresztes és kabbalista könyvtárak az ősi filozófiai tanításoknak számos kincsét őrzik, mégis erősen vitatható, hogy ezek közül egy is a dolgok magasabb értelmét és jelentőségét tárgyalná. Makacs hírek szólnak arról, hogy Saint-Germainnek nagyszerű könyvtára lett volna és hogy tanítványai számára a titkos tudományokról több kéziratot írt volna. Amikor meghalt… vagy eltűnt… ezeknek a könyveknek és kéziratoknak nyomuk veszett, valószínűen társaságának gyűjteményeibe kerültek és egyetlen megbízható adat sincs arról, hogy ezek most hol vannak. A titokzatos grófról tudják, hogy egy időben birtokában volt egy, a kabbaláról szóló vatikáni kézirat, egy másik mű, amely a luciferiánusok tantételeit rendkívüli alapossággal tárgyalta, ugyanúgy a lucianistákét és gnosztikusokét. H. P. Blavatsky a "The Secret Doctrine II. kötetében az eredeti kiadás 582-583. Oldalán két idézetet közöl e kéziratból, amelyről megjegyzi, hogy feltételezhetően Saint-Germain gróf kezétől származik. A magyar adeptusnak tulajdonított szakaszok egy része bár nem tárja fel világosan – de minthogy az egész szöveg a számok jelentőségével foglalkozik – okszerű a következtetés, hogy Saint-Germain magyarázata nem egyéb, mint a négyes és az ötös szám misztikus magyarázata. Mindkét szakasz lényegében ugyanaz, mint amit Jean Marie Ragon a "Puissance des nombres d,aprés Pythagoras" című munkájában feldolgoz. Koot Hoomi Mahatma megemlíti Saint-Germain "titkos" számjegyekkel írott kéziratát, amely hűséges barátjánál és pártfogójánál, a jóindulatú Hesse-Cassel-i Károly hercegnél maradt. Bőven akadnak viszonylagosan jelentéktelen adatok és vad vélemények Saint-Germainről, származásáról és európai tevékenysége céljáról, de a XVIII. század memoárirodalmának legkimerítőbb kutatása is gyümölcstelen maradt, hogy abból az általa hirdetett szabadkőműves és metafizikai tantételeket felleljük. A lehetőség szerint a legtökéletesebben meggyőződtünk arról, hogy a "La Trés Sainte Trinosophie" jelen fordítása és kiadása az első alkalom arra, hogy Saint-Germain ezoterikus tantételeit és képeit… ha az ismert homályos és szimbolikus formában is… hiteles formában közreadjuk. A "La Trés Sainte Trinosophie" a French Library at Troyes 2400. Számú kézirata. A mű nem hosszú, mindössze 96 lap, amelynek csupán egyik oldala van teleírva. A kézírás kiváló. Jóllehet a francia szöveg helyesírása és ékezete hibás, nyelvezete mégis iskolázott és kifejező, és a szöveget számos, jól rajzolt és ragyogóan színezett kép díszíti. Az egész oldalas képeken kívül a fejezeteket iniciálék és záróképek, kis szimbólumok tarkítják. Végig a francia szöveg sorait helyenként ősi nyelveken írott betűk, szavak és mondatok szakítják meg. Találunk még benne mágikus szimbólumokat, jeleket, melyek az egyiptomi hieroglifákhoz és másokat, amelyek az ősi ékíráshoz hasonlítanak. A kézirat végén számos egyéni titkosírással teleírt lapot találunk, valószínűleg Saint-Germain titkos társasága ezt az írást használta. A mű valószínűleg a XVIII. század végefelé keletkezett, bár tárgya szerint jóval korábbi korszakhoz tartozik. A nevezetes kézirat történetéről sajnos igen kevés ismeretes. Alessandro Cagliostro gróf, a híres szabadkőműves mártír, a többi között ezt a könyvet is magával vitte balszerencsés római útjára. Amikor Cagliostrot San Leo várába bebörtönözték, utána egy időre a kéziratnak nyoma veszett. Valószínű, hogy Cagliostro irodalmi ingóságai Napoleon egyik tábornokának birtokába kerültek, akinek halála után a "La Trés Sainte Trinosophie" csekély névleges árért a Bibliothéque de Troyes vásárolta meg. A kézirat hiányos adataihoz Grillot de Givry a "Musée des Sorciers" című munkájában nyújt némi kiegészítést. Azt állítja, hogy a könyvet Messena hagyatékának eladásakor vásárolták meg, hogy a könyv első lapján egy önmagát "I. B. C. Philotaume"-nak aláíró filozófus jegyzete olvasható, aki azt állítja, hogy a kézirat az ő tulajdona és hogy ez a kézirat Saint-Germain gróf híres trinosophiájának egyetlen létező másolata, annak az eredetinek, amelyet a gróf egyik utazása alkalmával önkezűleg semmisített meg. A feljegyzés még azt is megemlíti, hogy a könyv eredetileg Cagliostro birtokában volt, de az inkvizíció megkaparintota, amikor Cagliostrot 1789 végén Rómába bebörtönözték. (Nem szabad elfelejteni, hogy Cagliostro és felesége, Saint-Germaint Holstein várában meglátogatta.) De Givry a La Trés Sainte Trinosophie anyagát így határozza meg: "Kabbalisztikus alkímia" és Saint-Germaint úgy jellemzi, mint a XVIII. század egyik rejtélyes személyét… alkímistát és nagyvilági férfit, aki egész Európa fogadótermein végiglépkedett és pályafutását a római inkvizíció földalatti börtönében végezte, ha ugyan a kéziratnak hinni lehet. A kézirat címe, a La Trés Sainte Trinosophie szó szerint fordítva azt jelenti, hogy a "Legszentebb Trinosophia", vagy a "Legszentebb Háromszoros Bölcsesség". A gondolkodó ember számára a cím önmagában is nagyrétű gondolkodásra ad lehetőséget. Vajon a "La Trés Sainte Trinosophie" és a "Les Trinosophist" szabadkőműves testvériség között, amelyet Jean Marie Ragon, a kiváló belga szabadkőműves és misztikus alapított 1805-ben, volna valami kapcsolat? Ragon okkult tudását H. P. Blavatsky a legnagyobb megbecsüléssel emlegeti és Ragonról egyebek között ezt írja: "Az ősi misztériumokat ötven évig tanulmányozta és az ezekre vonatkozó feljegyzéseket igyekezett mindenütt felkutatni." Olyan lehetetlenség volna az, hogy Ragon fiatal korában személyesen ismerte Saint-Germaint, vagy hogy titkos társaságával kapcsolatban állt? Egyébként Ragonról kortársai megállapították, hogy a XIX. század legképzettebb szabadkőművese. 1818-ban Ragon a Les Trimosophist páholyban előadássorozatot tartott az ősi és modern beavatásokról, amit azután a páholy kérésére 1841-ben megismételt. Ezeket az előadásokat "Cours Philosophique et Interpretatif des Initiations Anciennes et Modernes" címmel adták ki. Ragon legfontosabb munkáját az "Orthodoxie Maconnique"-t 1853-ban jelentették meg. Ragon 1866 táján halt meg Páriszban és befejezetlen kéziratát örököseitől két évvel később a "Grand Orient od France" ezer frankért vásárolta meg. Egy magasfokozatú szabadkőműves Madame Blavatskynak elmondta, hogy Ragon hosszú éveken keresztül két szíriai és egyiptomi tudóssal levelezésben állt, akik közül az egyik egy kopt úr volt. Ragon a "Trinosophist" páholyt úgy jellemezte, hogy az "azoké, akik három tudományt kutatnak". Madame Blavatsky azt írja: "Ragon a híres Trinosophist Szabadkőműves Testvériséget az egyenlő oldalú, vagy szárú háromszög okkult sajátosságai szerint építette fel." Ragon lényegében a következő módon írja le a háromszög szimbólikus értelmét: az első oldal, vagy vonal az ásványvilágot jelképezi, amely a tanoncok számára szolgáló tanulmány, a második vonal a növényvilágot jelképezi, amit a segédeknek kell megismerniük és megérteniük, mert ebben a világban kezdődik meg a testek generációja, a harmadik oldal az állatvilág jelképe, amelynek vizsgálatával a szabadkőműves Mesterek tehetik teljessé tanulmányaikat. A Trinosophist páholyról az a hír járja, hogy a szabadkőművesség legműveltebb társasága volt, ami valaha is létezett. Ragaszkodott az ősi alapkövekhez, de a szabadkőművesség szimbólumairól világosabb és kielégítőbb magyarázatokat adott, mint bármelyik szimbólikus páholy. A páholy öt fokozatot különböztetett meg. A harmadik fokozatban a beavatásra várakozó jelölt a Hiram legendáról bölcseleti és asztronámiai magyarázatot kapott. A szabadkőműves szimbolika egyiptomi vonatkozású magyarázata, amely Ragon és ugyanabban a korban élt más francia szabadkőműves írásaiban annyira szembeötlően megjelennek (pl. Antoim Court de Gebelin és Alexendre Lenoir), fellelhető Saint-Germain kéziratában is, úgy a szövegben mint a képekben. Ragon a Misraim szertartásokhoz fűzött kommentárjaiban, amelyeket ő egyiptomi szertartásoknak nevezett, a szabadkőműves misztériumoknak 90 fokozatát különbözteti meg. A 1-33-ig a szimbólikus, a 34-66-ig filozófikus, a 67-77-ig misztikus és a 78-90-ig kabbalisztikus elnevezéssel határozza meg a fokozatokat. Cagliostro egyiptomi szabadkőművessége is Saint-Germaintől származhatott, vagy olyan beavatottak csoportjától, amelyeknek éltető szelleme Saint-Germain gróf volt. Cagliostro emlékirataiban a következő utalást találhatunk a templáriusok rendjébe történt beavattatásáról, amit Saint-Germain végzett el. De Luchet olyan leírást ad Alessandro Cagliostronak és feleségének, Comtesse Felicitasnak Saint-Germainnél tett németországi látogatásáról, amit a mai kor írója fantasztikusnak nevezne. Majd leírja a rózsakeresztesek közösségébe való beavatását…, aminek Saint-Germain a nagymestere, vagy feje. Az a feltevés sem lehetetlen, hogy Cagliostro a "La Trés Sainte Trinosophie"-t közvetlenül Saint-Germaintől szerezte meg és hogy a kézirat Saint-Germain társaságának minden vonatkozásban hitelesen leírt szertartása. A Trinosophie szó minden bizonnyal a könyv tartalmának hármas értelmére utal, más szóval, hogy a szöveg értelme három kulccsal fejthető meg. Szimbolizmusából kitűnik, hogy az egyik kulcs az alkímia, vagy mentális alkímia, a második az esszénus kabbala, a harmadik pedig az alexandriai hermetizmus, a későbbi egyiptomiak miszticizmusa. A rózsakeresztes tanítások fennmaradt töredékeiből nyilvánvaló, hogy a rózsakeresztes testvérek különösképpen az ősi bölcsesség e három ágának szentelték magukat és ezen iskolák szimbólumait választották ideáik közvetítésére. Dr. Edward C. Getsingerre hárult az a technikai feladat, hogy a "Trés Sainte Trinosophie" szövegében található hieroglifákat megfejtse. E tudós kiváló szakértője az ősi nyelveknek és betűjeleknek, s korában azzal foglalkozott, hogy a Genezis könyvének jeleit megfejtse. A megfejtés nehézségeiről feljegyzéseinek néhány mondata elképzelést adhat: "Az ősi írások rendszerint a betűk, vagy azok jellegzetességének egy módszerét követi, de az ősi népek közül azok, amelyek az élet szent misztériumait és bizonyos titkos asztronómiai ciklusokat ismertek, tudásukat sohasem bízták rá a közönséges írásra, hanem titkos szabályok szerint írtak, amellyel bölcsességüket az érdemtelenek elől elrejtették. Mindegyik ilyen megvilágosodott közösség, vagy csoport összeállította saját titkosírásának szabályait. Körülbelül Kr. e. 3000-rel csak a beavatottak és írnokaik tudtak írni és olvasni. Ebben az időszakban az írás egyszerűbb módszerei voltak közkedveltek, például bizonyos betűket a szavakból oly módon hagytak ki, hogy a megmaradt betűk mégis érthető szót formáltak, de ez teljesen más értelmű volt, mint a csonkítatlan szó. A korszakok változásával más rendszereket találtak fel és az emberi találékonyság a legvégsőkig serkentette igyekezetét, hogy elrejtse és mégis az utókorra hagyja szent tudását. Hogy valami ősi vallási, vagy bölcseleti tartalmú írás megfejthetővé váljék, elsősorban azt a rendszert, vagy módszert kell felkutatni, amit a szöveg írója használt. Az ősi írások megfejtésében eltöltött húsz év alatt sohasem találkoztam a titkosírás ilyen zseniális módszerével, mint amilyen a jelen kéziratban található. Mindössze néhány esetben található ugyanazzal az abc-vel leírt teljes mondat, rendszerint két, vagy három fajtájú írás is szerepel, úgy hogy a betűk felülről lefelé, vagy megfordítva, vagy éppen az egész szöveg visszafelé olvasandó. A magánhangzók gyakran hiányoznak, máskor pedig néhány betű hiányzik, melyeknek számát csak a pontozás mutatja. Eleinte a hieroglifák megfejtésének minden kombinációja reménytelennek látszott, de néhány órai abc-szerű betűzés után egy ismerős szót sikerült felismerni. Ez megadta az első nyomot, hogy milyen nyelvről is van szó, egyben a kiindulási pontot is, hogy hogyan kell kezdeni a kombinációt és végül lépésről-lépésre kialakul az egész mondat. A különböző szövegek káld, héber, ión, görög, arab, szír ékírással, görög hieroglifákkal és képírással íródtak. Az egész könyv anyagának alaphangja az, hogy közeledik az a kor, amikor a Nagy Férfi Lába és a Zodiákus Vízöntője a napéjegyenlőség idején konjunkcióban találkoznak és bezárnak egy nagy, 4000.000 éves ciklust. Ez az időpont az eonok kulminációja, mint ahogyan az Apokalypszis is megemlíti: "Figyeljetek! Új eget és új földet teremtek!", ami új ciklusok és új emberiség egész sorozatát jelenti. S aki összegyűjtötte a jelen kézirat anyagát, valóban rászolgál arra, hogy spirituális megértését irigyeljük. Az kétségtelen, hogy a különböző szövegeket Európa más és más helyein találták meg és hogy valóban felismerte a szövegek jelentőségét és fontosságát, az a tény bizonyítja, hogy megkísérelte a kb. 40 ősi szövegtöredék elrejtését olyan módon, hogy kéziratának sorai közé szúrta. Mégis úgy látszik, mintha a kézirat szövege soha semmiféle kapcsolatban sem állna ezekkel az ősi írásokkal. Ha a titkosírás megfejtőjét e kiválóan képzett férfi kézirata irányította volna, sohasem oldhatta volna meg e titkos szavak mögé bújtatott rejtélyt. Ez a tudós csodálatos spirituális történetet ír le és még csodálatosabb amit belesző története mintájába. Az eredmény: történet a történetben." A Trinosophie francia szövegének új kiadásában a helyesírás és az ékezetek felrakása pontosan azonos az eredetivel. Azonban lehetetlennek látszik, hogy a kalligráfia bizonyos jellegzetességeit visszaadják. Egyes helyeken az írásjelzések elmosódottak, a jelek hiányoznak és változó hosszúságú törlések iktatódtak be, hogy sorokat töltsenek ki. A jelen kézirat, mint ahogyan azt "Philotaume" állítja, kétségtelenül másolat. Az ősi írások és hieroglifák formáikban apró hiányosságokat árulnak el, mert a másoló nem ismerte azokat az írásokat, amelyeket a kézirat felhasznált. A tekintélyes terjedelmű jegyzetet és magyarázatot tanácsosabb volt együtt a mű végére tenni, mert a szöveg folyamatosságát a sűrű közbeszúrásokkal megtörné. A "La Trés Sainte Trinosophie" nem kezdőknek való kézirat. Csak mély tanulmányozás és elmélyedés után lehet a mű szimbolizmusának bonyolult jelentésrétegeit megérteni. Jóllehet a szöveg anyagát a szerző a legnagyobb könnyedséggel kezeli, mégis minden sora mélységes titok. A könyv gondos átvizsgálása, tartalma felett történő meditáció meggyőzi a tanítványt arról, hogy e művet jól jellemezték azok, akik ezt írták: "az okkultizmus eddig ismert legértékesebb kézirata".

További cikkek:

M. N.: A Smaragdtábla eredete és a hermetikus irodalom

Edouard Schuré: A nagy beavatottak (részlet)

Pierre de Lasenic: Hermetika(részlet)

Saint Germain: A férfi, aki nem hal meg.

: A HERMETIKUS FILOZÓFIA

MERCURIUS:

: A hermetikus filozófusok