2012. március 20., kedd

Japán lelőné az észak-koreai műholdat

Japán védelmi minisztere, Naoki Tanaka nemrég figyelmeztette Észak-Koreát, hogy le fogják lőni az ország alapítója 100. születésnapjának tiszteletére felőtt műholdat, ha az megközelíti a japán légteret. Tokió most PAC-3 légvédelmi rakéták telepítését fontolgatja a Szakisima szigeten. Az észak-koreai műhold fellövésére valamikor április 12 és 16 között, délelőtt kerül sor.
A környező országok védelmi politikáját nagyon megmozgatta a műhold fellövésének híre: Japán területi egységét félti a szomszédos nagyhatalmak kiújuló területi követelései miatt. Dél-Korea szintén készültségben lesz, ugyanis a műholdat egy ballisztikus rakétával állítják földkörüli pályára, és az első fokozatban kiégett hajtóművek Dél-Korea területén fognak lezuhanni (a második pedig a Fülöp-szigetek környékén).
Az Egyesült Államok szerint az észak-koreaiak csak újabb rakétakísérletre készülnek, tehát Japán nem csak saját területi egységét félti, hanem az USA támogatását tudhatja maga mögött mint amerikai érdekszféra. A védelmi minisztérium közleménye arra enged következtetni, hogy az észak-koreai japán érdekellentét mögött Oroszország bekerítésének keleti műveletei zajlanak.
Japán AEGIS rendszerekkel felszerelt rombolókat irányít a térségbe és a földi Patriot rendszerek is megkezdik szolgálatukat a Szakisima-szigeteken. Figyelembe véve, hogy Japán amerikai érdekszféra, és azt a tényt, hogy Oroszország keleti határai mentén ugyanazokat a rendszereket telepítik, mint Oroszország északi és nyugati határainál a NATO, már nem kell semmin meglepődni.
Molnár István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése