Lassan ugyanis ide érkezünk. Láthattuk már amint az országban 500 éve itt élősködő cigányhordák magyarokat ölnek, erőszakolnak, kirabolnak, és még folytathatnánk a felsorolást. Azonban most túllőttek a célon, és olyan embert gyilkoltak meg, akire felnézett az ország.
Egy halott sportoló minden esetben vérlázító, és bosszúért kiált. Olyannyira, hogy futottak is az elkövetők, és mindenki érezte, hogy most nagy a baj. Kedvenc (sic!) miniszterelnökünk kiállt a médiák elé és össze vissza habogott, a rendőrség pedig minden erejét elkövette, hogy előkerítse a tetteseket. A cigányok olyannyira megérezték a bajt, (mint a süllyedő hajón a patkányok) hogy saját maguk ellen mentek tüntetni. Egyszerűen vicc. Ez már a végjáték. Innen már nincs tovább. Ez a finálé, a nagy játék utolsó felvonáshoz érkezett. Cigányék valahogy hírtelen magyarokká akartak válni, de már nem lehet. Eddig kellett volna gondolkodni. Eddig kellett volna tanulni a figyelmeztetésekből. Most hírtelen meakulpáznak (szánom-bánom), mint mindig most is ők a szegény üldözött kitaszítottak, akik mindent elkövetnek hogy beilleszkedjenek, de egyszerűen nem hagyják őket a magyarok.
Talán nem kellett volna annyi hülye amerikai négergettós filmet nézni, s felvenni a gettóstílust, no meg persze nem kellene Don Kolompárt játszani sem. Hiába járt a szánk, hogy nem lesz jó, ha magyarokat vertek, csoportokba verődve gyilkoltok, erőszakoltok. Hiába fizettük az ételeteket, abba a kézbe haraptatok, aki etetett. Hiába láttak el a mi adónkból a magyar kórházakban, még egyszer sem köszöntétek meg. Hiába adtunk talpalatnyi helyet a hazából, hátba szúrtátok aki befogadott. De most baj van, nagy baj. Most hírtelen visszatáncolnának, de késő. Mert az a maradék lehetőség, hogy egyszer beilleszkedjenek vagy, hogy a legkisebb esély megmaradjon egy békés rendezésre most elszállt.
Valami eltörött. Az a vékonyka kis deszkaszál, ami a hídból megmaradt a cigány és magyar közötti szakadék felett, most kettétört, és a mélybe zuhant. Végérvényesen. Talán ezt is akarták egyesek, talán nem. De most már vége. Ez nem mehet tovább. Voltak itt érvek. Sok-sok érvet mondtunk el, hogy miért kellene megváltoznia a cigányságnak. Érvek egész hadát soroltuk fel, sőt kértük tőlük, de mostanra nem maradt más nekünk, mint az, hogy elővegyük a legutolsó érvet.
Ultima Ratio, avagy a „VÉGSŐ ÉRV”. Ez volt a középkori ágyúkra öntve. Eddig a cigányok jártak szamuráj karddal az oldalukon, meg kiegyenesített kaszával, késsel a zsebükben. Mostantól mi is így járunk. Jól jegyezzétek meg, minden cigányra tíz magyar jut. Mostantól készülünk, és nem fogunk kitérni az összecsapások elől. Szervezettebbek, és intelligensebbek vagyunk mint ti. Többen vagyunk, sokkal-sokkal többen, és nem félünk tőletek. Tartott a magyar tőletek, mert bosztihók vagytok, és mindig bicska volt a zsebetekben. Mert a magyar tiszteli a törvényt, és nem akart börtönbe kerülni. De most már a mi zsebünkben is fegyver lesz. Most már nem kell tartanunk a büntetéstől, mert rejteni fog minket a nemzet ereje, ti pedig sehova sem bújhattok, mert mi mindenhol ott vagyunk, minden helyet ismerünk, és mindent látunk, mert használni is tudjuk a technikát, nem csak eladni ócskavasnak. Ugyanis van hozzá eszünk, nektek meg nincs.
Genetikai hulladék vagytok. Olyanok mint valami parazita állatfaj. Van erő, meg ellenálló szervezet. De ez nem elég az intelligens pusztítással szemben. Ami szervezetten fog lecsapni rátok mindenhol az ország egész területén, és nem hagy élve egyetlen nyomorult példányt sem. Nem azért mert gyűlölünk benneteket. Még véletlenül sem, hiszen a kertész sem gyűlöli a levéltetveket, azért mert levéltetvek… nem tehetnek róla. Egyszerűen bekeveri a permetszert és lepermetezi a tetveket. És kész, másnapra meggyógyult a fa. Ennyik vagytok nekünk. Semmivel sem többek.
Ez az ULTIMA RATIO!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése