2012. december 27., csütörtök

Sötét árnyak...

Sötét árnyak...A Karácsony egyre kevésbé meghitt hangulatát nem akartam elrontani, bár sokak kedvét már amúgy sem lehet jobban. USrael pénzügyi spekulánsai irányítanak és döntenek a kormányok helyett és felett. Akiket még nem tudnak irányítani, azokat kényszerhelyzet elé állítják. A betagozódó diktatúrák saját öngyilkosságuk felé sodródnak, mert képtelenek a nemzetközi pénzügyi maffia szervezett bűnözése ellen összefogni, és addig tenni az életben maradásukért, amíg még módjukban áll. Az NWO-nak is nevezett, egyre nyíltabb agressziót folytató csoport terveibe mind nagyobb betekintést enged a tevékenységeik elemzése. A felszínen még gazdasági válságról, és nemzetközi terrorizmusról szólnak a híradások, és a gyorsuló ütemben laposodó pénztárcák, hasak, miközben a felszín alatt a társadalmak alapjait bontják le.

Hogy világosabban is kifejtsem, a pénzmaffia gyarmatosítással egybekötött fosztogatással kombinált népirtása először a leggyengébbeket érinti, amihez felhasználja a függőségi helyzetbe kényszerített országokat is, miközben kiszipolyozásukkal nehezíti, lehetetlenné teszik az ellenállásukat. A "terv" aljasabb, mint amit el tudnánk képzelni. A végső kirablás előtt álló Európa és az USA fokozatosan diktatúrába süllyedő lakossága az egyre nagyobb gazdasági-pénzügyi nyomásgyakorlás miatt, fokozatosan a korábban pénzügyi alapokra épülő terror végrehajtó eszközévé válik. A 2011. elején elindított, "Arab Tavasz" gúnynévvel illetett "forradalmi hullám" csak a kezdete volt Afrika és a Közel-Kelet gyarmatosításának és kiirtásának. Valójában a "Nagy Tervben" bekalkulálták a szíriai orosz jelenlétet, és az iráni orosz-kínai támogatást is. Az afrikai események egy bekerítő hadművelet részét képezik, de elsőként nézzük a közeljövő és a közelmúlt folyamatait.

2013-ban az amerikai hadsereg csapatainak mozgása 35 afrikai nemzetet fog érinteni. A katonák kiképzése márciusban kezdődik a "projekt" számára, főként Kansasban, annak ürügyén, hogy egyre nagyobb veszélyt jelentenek a szélsőséges csoportok Afrikában. Amerikai és európai katonák feladata lesz a növekvő válságok okozta feszültségek "kezelése". Afrika újbóli kolonizációjának és destabilizációjának részét és megvalósítóit képezik a nemzetközi pénzmaffia multinacionális cégei. Már 2012-ben is az AFRICOM, az amerikai hadsereg Regionális Parancsnoksága, 14 nagyszabású közös hadgyakorlatot hajtott végre az afrikai országokban, és 2011 októberében (ugyanabban a hónapban lincselték meg Kadhafit) bevetések voltak négy afrikai országban: a Közép-afrikai Köztársaságban, Ugandában, Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Afrika kifosztásának tervében Líbia volt az első áldozat. A nagy számú menekült - köztük Líbia különösen nagy számú fekete bevándorlói, a szomszédos országokba menekültek kétségbeesett kísérletként, hogy elkerüljék a légitámadásokat és lincseléseket. Sok líbiai "harcost" az "elvégzett munka után", a Líbiát kiraboló imperialista hóhér-mesterek Szíriába szállítottak, terjeszteni a felekezeti erőszakot.


Merkel azt mondta, az NSZK-ban november közepén, a hajlandóság, hogy részt vegyenek a képzési és támogatási misszióban az EU harcát jelenti Mali "radikális iszlám" kormánya ellen. "A demokratikus államok nem tudják elfogadni, hogy a nemzetközi terrorizmus az ország északi részén kap menedéket". Merkel ezt egy Bundeswehr konferencián mondta el Strausbergben, Berlin közelében. Merkel szerint lehetne egy ilyen misszió, "modellje" a jövőbeli "NATO és EU misszióknak" (no comment).

Az Associated Press jelentése a következőket mondja: "Líbiában a helyzet ismét kaotikus, Szudán északi területén, Algériában és Nigerben szintén". A Federal Security 2011-ben már alapvetően zöld utat adott a német védelmi és biztonsági projekteknek Algériában, tíz milliárd euró nagyságrendben. Felmerül a kérdés, hogy miért van szüksége az autoritárius rezsimnek Algériában 10 milliárd értékben fegyverekre? A "nagy játékosok", a "német védelmi ipar" üzletileg vastagodik: Rheinmetall, MAN, a Daimler, a ThyssenKrupp, Cassidian, Rhode & Schwarz és a Carl Zeiss. Hogy kik az igazi gazdái ezeknek a cégeknek, nem kérdéses. Az sem, hogy az NSZK félresikerült "malackája" nem teljesen saját akaratából, 50 ezer brit -és az amerikai hetedik hadsereg katonáival a sarkában ilyen "készséges", ami a Száhel-övezetbeli német beavatkozást illeti. A bábokat mozgató játékos itt is a City of London.


"Killery" Clinton 2012. július 31. és augusztus 10. között Afrikába látogatott, vészes jövőt jósolva kilenc országnak, Szenegálnak, Ugandának, Dél-Szudánnak, Kenyának, Malawinak, Dél-Afrikának, Nigériának, Ghánának és Beninnek. Amikor Washington demokratikus intézményekről, gazdasági növekedés elősegítéséről, valamint a békéről és biztonságról hazudik, és harcról a "szélsőségesek ellen", a City of London katonáit küldi az országokba.
Killery csatlakozott ezekhez a "nemes küldetését vezető legnagyobb multinacionális vállalatokhoz". Ő ismert, hogy "hűségesen támogatja a tisztességes kereskedelmet és a szolidaritást", mint Nigéria esetében is, amelynek olajiparát amerikai cégek uralják. A hatalmas vagyonból semmi sem marad a nigériai embereknek.

Ugyanez a felkészülés tapasztalható Dél-Szudánnal szemben is, ahol az USA által támogatottan koncentrálódik 75% szudáni olaj, az értékes nyersanyagok és a kiterjedt mezőgazdasági területek. A Nílus Kereskedelmi és Fejlesztési texasi cég, amelynek elnöke a volt amerikai nagykövet E. Douglas, megszerzett egy kis "alamizsnát" 25 miillió dollárért, 400.000 hektár formájában a legjobb földből, "az erőforrások jobb kiaknázás érdekében" (beleértve az erdőgazdálkodást is) 49 évre. Az erőszak, a termékeny föld afrikai kisajátítása a lakosságtól, jövedelmező a pénzügyi társaságok számára, amit a Goldman Sachs és JP Morgan kezel. A Harvard és más neves amerikai egyetemek is spekulálnak az erőforrásokra.

Közvetett szabály: A brit történelem rámutat arra, hogy az elkövetkező műveletekkel az Egyesült Államok azt akarja, hogy a háttérben maradjon, de 2013-ban már több mint 100 gyakorlatot kell végrehajtani a csapatoknak az afrikai országokban. Az úgynevezett "közvetett szabály" már régóta a siker receptje a Brit Birodalomban, amely nagyrészt nem elfogott brit katonákra, hanem gyarmati csapatokra épül, akik felépítették a brit gyarmatbirodalmat.

Az utóbbi években már emlékeztettem erre a gyakorlatra. A nyugati országok nagy csapatveszteségei Irakban és Afganisztánban, a politikusoknak ismét megmutatták, hogy a gyarmati háborúk, amelyekben a saját katonáikat öletik le, kevés támogatást kapnak otthon. Ezt most is megpróbálták Afrikában. A viszonylag kevés amerikai, akik ténylegesen "munkát végez" AFRICOM-nál, jelenleg mintegy 2000 ember, és arra utalnak, mind a projekt célkitűzései mind a szándékkal kapcsolatban, hogy fenyegetés jelentenek az afrikai országok függetlenségére. Az elkövetkezendő afrikai gyarmati háborúk nem csak az Egyesült Államokban vagy Európában harcoló nyugati végrehajtási erőkre épül. Pénzmaffia érdekek miatt ölni, és hagynak meghalni embereket, az AFRICOM által alkalmazott módszerek által Afrikában, de csak a parancsot adja az AFRICOM. 2007 óta Afrika megváltozott, akkor még nem lehetett AFRICOM az afrikai területen és arra kényszerültek, hogy a főhadiszállást Stuttgartban, az NSZK-ban hozzák létre.

Kadhafi Líbiája nem csak védőbástya volt az amerikai hadsereg behatolása ellen az afrikai kontinensen. Rasszizmust is telepítettek a NATO új rendszereivel Líbiába, amely elindította a pogromokat az ország fekete lakossága ellen.
Az Afrikai Unió most néz szembe a legfontosabb döntésekkel és azok történetével: Lesz-e, alakulhat-e erő az elkötelezett regionális integrációhoz és Afrika függetlenségéért?

Közép-Afrikát már részben kivégezték. A Közel-Kelet jelentős része öngyilkos csatlós, vagy a bekerítés utáni hullajelölt státuszú. Az amerikai szenátusban Obama leváltása is szóbakerült, mert a Szíria elleni háborút csak a Kongresszus szavazhatná meg, de az USA már régóta hadüzenet nélkül vív háborúkat. Szíria esetében is gyenge indok a vegyifegyverek emlegetése, mert ezt a hantát egy csecsemő sem eszi meg. A szenátorok egy része ugyan azt állítja, Amerikának nem érdeke a szíriai háború, ám a bankster világuralomra tör, viszont korántsem olyan gyorsan, mint vártuk, mert bármely elhamarkodott lépés azonnali összeomlását eredményezné az egyre instabilabb alapokon nyugvó rendszerének. Aki kínai gazdasági uralmat vizionál, annak látnia kell, hogy Kína legnagyobb piaca az USA és Európa. A végső kifosztás alatt álló EU hamarosan sem az oroszoknak, sem Kínának nem tud fizetni, mert még a mezőgazdaságokat is blokkolják a vegyi-permetezésekkel és az időjárás befolyásolásával. Ez egyúttal a zsarolás eszköze is, amivel háborúba kényszeríthető Európa. Ez utóbbival kapcsolatban nem elhanyagolható kérdés az energiaellátás sem. Európában számottevő szénhidrogén készlete csak Görögországnak, Magyarországnak és a művi úton kierőszakolva létrehozott Ciprus államnak(?) van.

A kérdésekre válaszokat is lehet találni. A Közel-Kelet és Afrika hasonló cipőben jár. A területek, természeti kincsek megszerzése, és a lakosság kiirtása párhuzamos tevékenységek a pénzmaffia részéről, amiben nem csak Bill Gates gyilkosságai, vagy Obama "közvetett háborúja" gondoskodik a létszámcsökkentésről. Ez egyúttal része annak a folyamatnak, amely arra irányul, hogy felszámolja az arab és néger világot a térségben. Az EU-ba telepített maradékukat pedig Európa felszámolásához szükséges polgárháborúra, és a katonai irányítás bevezetésének indoklására használják fel. Amerika lakosságának FEMA táborokba hurcolásához szintén egy polgárháború, vagy az oroszokra fogott természeti katasztrófa kell. Nem kétséges, hogy Afrika és a Közel-Kelet ismételt gyarmatosítása, és ezúttal teljes kiirtása is része a "Nagy Népességcsökkentési Tervnek", amiben a bérgyilkossá züllött Európa lesz a tettestárs, akit miután elvégezte a piszkos munkát, likvidáltatnak az általuk, de nem maguknak leigázottak bosszúéhes, erre a célra betelepített fajtársaival...

Tulok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése