Az élet iskolája

Ma láttam egy pályázati kiírást, amit iskolásoknak hirdettek. A témája: Lakhelyem és iskolám.
Arra gondoltam, hogy én is megírom ezt a fogalmazást, bár már nem egy intézménybe járok iskolába, hanem az élet iskolájában próbálok helyt állni.

Hát íme, ha lehetne, ezt a fogalmazást adnám be a pályázatra:

"Lakhelyem – Iskolám

Lakhelyem a Föld. Itt élek már 32 éve. Ez alatt a 32 év alatt pedig minden megváltozott. Megváltozott körülöttem a világ, megváltoztak körülöttem az emberek és megváltoztam én magam is. Kívül belül folyamatosan minden változik. 32 éve járom már az élet iskoláját, 32 éve „koptatom ezt a láthatatlan iskolapadot”.

Születésemmel egyből beiratkoztam, és amikor egyszer az életem véget ér, elhagyom ezt az iskolát. Folyamatosan tanulok, és folyamatosan vizsgázok, hol kiemelkedően, hol átlagon is alul, néhol pedig elbukok, és mégis az élet mindig megy tovább.

Ebben az iskolában minden ember a tanítóm, én magam pedig minden ember tanítója vagyok, akikkel összehoz a sorsom.

Az élet iskolájában számtalan tantárgyat tanulok folyamatosan a kezdetektől egészen a végéig, minden diáktársammal együtt. Ezek a tantárgyak az önmagam megismerése újra és újra, a szeretet, a megbocsátás, az elfogadás, az elengedés, a felelősségvállalás, az időbeosztás, az élet teljességének megélése, a jelenlét (még ha olykor annyira fáj is, hogy mindenem belesajog), a boldogság, az öröm, az egymásra figyelés, az élet szeretete, az újrakezdés, a megújulás, a változás, a fejlődés, a célok kitűzése, a pozitív gondolkodás, a hit, az egészség, a szabadság, a tudatosság és az egység.

Ezek életem legnehezebb tantárgyai, amelyek fejezeteiből újra és újra vizsgát teszek.
Ahogy én magam is, úgy az életem is újra és újra megújul. Ha megtanultam egy leckét, amely által személyiségemben mindig fejlődhetek, akkor az élet mindig megajándékoz valamivel, aminek igazán örülök, aztán jön a következő fejezet. Megtanulom a leckét és már önállóan meg tudom fogalmazni a lényegét, magolás nélkül, aztán érkezik a vizsga. Az élet mindig ad lehetőséget, hogy megmutassam tényleg megtanultam azt a leckét. Először megértem, aztán pedig megélem, amit megtanultam. Itt nem elég az elmélet, itt kevesek a szavak, a gondolatok, a fogalmak, meg is kell tapasztalni életem felismeréseit, tudnom kell alkalmazni azokat a mindennapok során. Fejben megértem, aztán pedig szívvel megélem.

Az élet iskolájában nem az osztályzatok döntik el, hogy tovább léphetünk-e a következő szintre, hanem az éppen akkori tudatos választásom. Nem lehet „bevágódni” az ÉLET-nél, hiszen mindenki éppúgy kedvence és elfogulatlanul, szigorúan adja ugyanazokat a feladatokat ismét, ha éppen elbuktunk.

Meg kell ismernem önmagamat mondhatni nap, mint nap, hiszen, ahogy megtanulom a leckéket, napról napra változom én is, és a megtanultak alapján holnap már egészen máshogy dönthetek hasonló szituációkban, ami egészen más tapasztalásokhoz vezet. Nap, mint nap változik, ahogy magamra nézek, ahogy a körülöttem lévő világra tekintek, és ahogy az életemet szemlélem.

Sokszínű emberek lépnek az életembe. Közülük néhányan rövidebb, mások hosszabb ideig boldogítanak. Mindenkitől tanulok, még azoktól is, akik felbőszítenek, akik kihoznak sodromból.
Megtanítanak uralkodni magamon, megtanítanak elfogadni másokat, megtanítanak a türelemre, megtanítanak békében élni. Hogyan? Megmutatják, milyen sokféle nézőpontból lehet ugyanazon dologra tekinteni, milyen sokféle értelmet, jelentést és jelentőséget lehet adni egy bizonyos dolognak. Ezek közül a nézőpontok közül pedig mindig nekem kell választani. Én vagyok az, aki eldönti, hogy éppen áldozat leszek, vagy életművész, attól függően milyen nézőpontot választottam.
Megtanulom itt, hogy felelősségem van életem alakulásában, és abban is, hogyan érzem magam a bőrömben. Ha én döntök, akkor nekem kell vállalnom a döntéseim következményeit is, viszont ha én döntök, akkor én is irányítok.
Olykor nehéz belátni, de én vagyok az is, aki arra használom az életemet, amire éppen használom, egyedül én vagyok az, aki beosztom az időmet, és mivel én döntök, így szabad lehetek, szabadnak érezhetem magam.

Megtanulom elfogadni önmagamat értékeimmel és hibáimmal együtt. Megtanulom, hogy én vagyok az, aki meghatározom, ki vagyok, az által, ahogy nap, mint nap választok az életemben. Megtanulom, hogy csakis rajtam múlik, kivé és mivé szeretnék válni az életemben. Ezt tudatos döntéseimmel tudom befolyásolni.

Megtanulom, hogy célok nélkül az élet sodor ide-oda és az irányt mindig nekem kell megadni, ha nem csak sodródni szeretnék az eseményekkel. A sodródással életemben csupán a következmény lehetek, miközben a célom életemben okozat helyet okká válni.

Megtanulom elfogadni a változást, az idő múlását, az értékrendek átalakulását, minden ember másságát és egyenlősségét. Megtanulok megszabadulni a görcsös ragaszkodástól, elengedni, ami és aki menni akar az életemből.

Megtanulom kitűzni a céljaimat, és megfogalmazni a szándékaimat, így többnyire tudom mikor, mit és miért csinálok.

Megtanulom, hogy az élet maga a szeretet. Ha szeretetet adok, akkor életet adok. Mindenkinek azt igyekszem adni, amit én is kapni szeretnék. A feltétel nélküli szeretet és elfogadás sokunk gyenge pontja, amivel kapcsolatban bizony még sok tanulnivalónk van.

Megtanulom a megbocsátással letenni a nehéz terheket, melyeket az idő múlásával egyre egyszerűbb elengedni.
Nem érdemes felesleges terheket cipelni magammal. A tegnap maradjon a tegnapé, különben a ma csupán elsétál mellettem, én pedig lemaradok a mai nap ajándékairól.

Megtanulok boldog lenni a körülményeimtől függetlenül, hiszen a boldogság csupán egy döntés, amit mindenkinek magának kell meghoznia. Senki más nem tudja észrevenni életemben a szépet, a jót, aminek örülni lehet, csakis én. Senki más nem tudja meglátni helyettem, milyen szép az életem, és mennyi ajándékot kapok az élettől nap, mint nap.

Megtanulok hinni és bízni, mert hit nélkül semmit sem érhetek el az életemben. A hit erőt és reményt ad. Hittel tudom, érdemes reggel újra felkelni, vagy akár mindet újrakezdeni. Ez az a bizonyosság, hogy a holnap a szebb jövőt is magába rejti, amely számomra is elérhető, és van egy láthatatlan kéz, amely elvezet a céljaimhoz, ha legyőzöm a félelmeimet.

Egymagam is egész vagyok, és mindig része egy nagyobb egésznek is. Megtanulom megélni az EGÉSZ-séget minden szinten. Része vagyok a családomnak, a nemzetemnek vagy akár az emberiségnek.

…. és bár körülöttem és bennem folyamatosan minden változik, én ÉN vagyok. Én vagyok, aki mindig választ, én vagyok, aki örül, aki boldog, aki szomorkodik, aki tanul, aki szeret, aki felejt és akinek fáj. Mindig a tudatosan, vagy tudattalanul megválasztott személyiségem határozza meg, ki és mi vagyok, és akármilyen személyiséget öltök is magamra, mindig ÉN maradok."

(HH)