2013. február 8., péntek

Államosításra készül a kormány?

Az év eleji gáz- és áramdíjak csökkenése után a víz-, csatorna- és szemétdíjak csökkentéséről tárgyal a Fidesz frakciója gyulai ülésén. Az előzetes jelzések szerint tavasztól csökkennének a szolgáltatások díjai, átlagosan 10 százalékkal. Az eredeti javaslat kibővült a palackos gáz és kéményseprés díjainak szabályozására is.
A csökkentés szükségességéről egyetértés van a frakcióban. Vita tárgyát képezi viszont, hogy a sok esetben önkormányzati tulajdonú szolgáltatók kapnak-e kompenzációt? Az előzetes kommunikáció alapján ez nincs tervbe véve, mondván, hogy azok inkább kiadásaikat csökkentsék. Rogán Antal frakcióvezető utalt arra például, hogy a szóban forgó szolgáltatóknál a középszintű vezetők is nagy értékű szolgálati autókat használnak.
A párt elnöksége javasolja az áram-, gáz- és távhő díjainak további csökkentésére vonatkozó tanulmányok elképzelését is. A fogyasztóvédelmi szabályokat is módosítanák, védve a fogyasztókat a monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal szemben. (Lásd például a visszaélésekről szóló minapi cikkünket - ide a postásos cikket kell linkelni, nem látom még fent.)
"Nyilvánvaló, hogy nem apró, nem egy-két százalékos mértékű csökkentésre gondolunk."
Ha nem értjük az eddig nem éppen szociális érzékenységéről híres kormány lépéseit, csak mögé kell nézni, mi lehet az intézkedések oka? A választás még odébb van, kampánynak korai. Stratégiai intézkedések végrehajtására viszont még van idő, itt lehet a kutya elásva. A pofátlanul nyerészkedő monopolhelyzetben lévő szolgáltatók számára ezek az intézkedések jelentős kiesést jelentenek, az eddigi aránytalan haszonnal szemben. Ezt várhatóan még tovább fogja fokozni a kormány, letörve a szolgáltatók nyerészkedését. Hogy mindezt a lakosság támogatása mellett, csak hab a tortán. A szolgáltatókat addig szorítják, míg a haszonkulcs kritikus lenyomásával alkuhelyzetbe kényszerülnek. Ez után sor kerülhet a vállalatok államosítására.
A kormány mentalitását ismerve ez nem egyszerűen a stratégiai vállalatok állami kézben tudása (ami számunkra mérvadó lenne), hanem a bennük lévő haszon - amit jelenleg a birtokló vállalatok fölöznek le - miatt fontos. Így a sikeres művelet után nem meglepő módon az árak ismét emelkedni fognak, és szép lassan - vagy gyorsan - visszakúsznak a kiinduló állapotba, vagy még a felé.
Ettől függetlenül a műveletet pozitívan kell értékeljük. Ennyivel kevesebb dolga lesz a jelenlegi rendszert váltó - remélhetőleg már nemzetérdekű - új rendnek. 
Juhász Pál

Rekviráló intézményfenntartó


Az elmúlt hetekben megszaporodtak azok a hírek, miszerint a megalakult, illetve még akkor megalakulóban lévő KIK, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egymás után járja végig az iskolákat és összeszedi, ami neki kell. 
Az új vízfej irányítója Hoffmann Rózsa, aki a magyar oktatás legtehetségtelenebb vezetője, míg Klebelsberg a legtehetségesebb volt, most úgy szedi össze az újonnan kialakult oktatási vízfej számára az eszközparkot, hogy az iskolákba mászkálva és rámutatva az eszközökre egyszerűen elviszik azokat. A KIK kormánypárti vezetői és rekviráló bandáik az iskolákból a legszebb bútorokat, legmodernebb számítógépeket és multifunkciós eszközöket vitték és viszik el. 
A KIK megalakulása után olyan szabadrablás indult meg, hogy Klebelsberg Kúnó forog a sírjában, hogy a nevével fémjelzett intézmény a nyomorult és lepusztult iskolákból, tanároktól és a tanulóktól viszi el azt, amire szükség van. Az iskolákban több helyen nincs kréta, nincsenek befizetve a számlák, volt olyan hely, ahol az internetet is kikapcsolták. 
Napjaink valóságszülte vicce: 
Két tanárnő beszélget:
- Ti hová mentek nyaralni?
- Krétára gyűjtünk…
A legnagyobb baj, hogy ez nem vicc! 
A tanárok anyagilag padlón vannak és az idegrendszerük is kezdi felmondani a szolgálatot. Az iskolák eközben késdobálók és főleg a cigányhordák iskolai garázdálkodásai miatt pedig a nem tanulás, illetve a teljes zűrzavar helyszínei lettek. Közben pedig a harácsoló-rekviráló banda a végsőkig lepusztított iskolákat fosztogatja. 
Fazekas József


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése