Tízéves a New Age-ről szóló vatikáni dokumentum

Ma globális támadás alatt áll a hit, a család, a férfinak és nőnek teremtett ember. Mind nyilvánvalóbb a sötétség erőinek a társadalom alapjait pusztító működése. Miközben recsegnek-ropognak a jelen gazdasági-társadalmi rend eresztékei, egy „új spiritualitáson” alapuló, új világrend kibontakozásának vagyunk tanúi, melynek „egyetemes vallása” tagadja Jézus Krisztust.

Mindez nem összeesküvés-elmélet, hanem szemünk előtt bontakozó valóság, amire immár egy évtizede figyelmeztet a prófétai erejű vatikáni dokumentum. „A felelős kormányzáshoz szükséges harmónia és megértés egyre inkább úgy jelenik meg a felfogásban, mint egy globális etikai keret alapján működő globális kormányzat.” (ÉVH 2.3.1) „A globális agynak szüksége van intézményekre a kormányzáshoz, vagyis világkormányra.” (ÉVH 2.3.4.3.)

(Az idézetek a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa által 2003-ban kiadott Jézus Krisztus, az élő víz hordozója című dokumentumból származnak.)

A formálódó globális kormányzat az emberek spirituális éhségét is igyekszik kielégíteni. „Sok minden mutat arra, hogy a gnosztikus elitizmus és a globális kormányzás a nemzetközi politikában számos kérdésben egybeesik.” (ÉVH 2.3.4.3) „A New Age-nek több, nemzetközileg is befolyásos csoporttal közös célja az egyes vallások felváltása vagy meghaladása egy egyetemes vallás létrehozása érdekében, amely egyesíthetné az emberiséget. Szorosan kapcsolódik ehhez az a gondosan összehangolt erőfeszítés több intézmény részéről, hogy egy globális etikát hozzanak létre.” (ÉVH 2.5)

Milyen lesz az új, egyetemes vallás?

Az „egyetemes vallás” spiritualitásának középpontjában az én fog állni. Az ember az „egyetemes tudatosság” elérésére törekszik, különféle tudattágító technikák és a szellemvilágból való „tanácsadók” segítségével, harmóniában a többi emberrel, a Földanyával, a kozmosz „rezgéseivel” és „energiájával”. Minden ember a kozmikus istenség részeként istenné lesz, maga teremti meg önmagát „a genetikai kód megfejtésével, a szexualitás természetes szabályainak megváltoztatásával, a halál korlátainak legyőzésével” (ÉVH 2.3.4.1).

E felfogásban nincsen személyes Isten. „Az univerzum az energia óceánja ...Az energia a 'szellem'...Nincs különbség Isten és a világ között. Maga a világ is isteni, ...nem teremtett valóság, hanem örök és önfenntartó. Isten és világ, lélek és test, értelem és érzés, menny és föld egyetlen hatalmas energiarezgés.” (ÉVH 2.3.4.3)

Mivel nincs Teremtő, nincsenek a Teremtő által megállapított törvények, így bűn sem létezik. Mindent szabad, egyedül a tolerancia (azaz bármilyen viselkedésforma elfogadása) kötelező. Egyedül a kereszténység nem tolerálható, hiszen szilárd erkölcsi törvényei fenyegető akadályt jelentenek ezen „ellenspiritualitás” számára. „A felderengő New Age korában tökéletes, androgin (hímnős) lények fognak élni, akik teljesen uralják majd a természet kozmikus törvényeit. E forgatókönyv szerint a kereszténységet el kell törölni, hogy átadja helyét a globális vallásnak és az új világrendnek.” (ÉVH 4.)

Kereszténység és New Age

Nyilvánvaló, hogy megtévesztő nyelvezete ellenére – melyben gyakori fogalmak a csend, a meditáció, a szeretet, a fény, a teljesség, az egység – az új világfelfogás összeegyeztethetetlen a kereszténységgel. A kinyilatkoztatás fényében elfogadhatatlan panteisztikus istenfogalma és emberképe, az önmegváltásba vetett hit, a szubjektív igazság tana, a bűn tagadása. A New Age „tagadja a keresztény hit kinyilatkoztatott tartalmát; nem tekinthető pozitívnak vagy ártalmatlannak.” (ÉVH 4.)

„Aki arra kíváncsi, hogy hihetne-e Krisztusban és a Vízöntőben egyszerre, annak hasznos lehet tudni, hogy ez egy „vagy-vagy” helyzet. 'Egy szolga sem szolgálhat két úrnak...' (Lk 16,13). ...Nem szabad megfeledkezni arról, hogy több mozgalom, amely a New Age táptalaja, kimondottan keresztényellenes. A kereszténységhez való viszonyuk nem semleges, hanem semlegesítő: mindannak ellenére, ami elhangzik a vallások iránti nyitottságról, a hagyományos kereszténységet nem tekintik őszintén egy elfogadható alternatívának. Olykor kellőképpen kifejezésre is juttatják, hogy 'az igazi kereszténység számára nincs tolerálható hely'” (ÉVH 6.) – hangsúlyozza a vatikáni dokumentum.

Mi a teendőnk?

A keresztény embernek tudnia kell, hogy a New Age sokarcú, zavaros áramlat, melynek megnyilvánulásai sokszor megtévesztően hasonlítanak a kereszténységhez (pl. New Age-es „imacsoportok”). Óvatosan kell megközelítenünk. Egy-egy jelenségének elbírálásánál nagyon fontos, hogy felismerjük, jelen van-e benne a hiteles keresztény tanítás és lelkiség, vagy nincs. Ehhez érdemes még jobban megismernünk hitünk tanítását, elsősorban a Katolikus Egyház Katekizmusát – javasolja a dokumentum.

A másik fontos teendőnk pedig az, hogy felkínáljuk az embereknek Jézust, mégpedig türelemmel, őszinte igazságkeresésüket tiszteletben tartva. A hatékonyabb evangelizáció titka saját istenkapcsolatunk erősítése, az ima, a szentségek és a keresztény közösség segítségével. „A Jézus Krisztussal, az élő víz hordozójával való találkozásra még nagyobb súllyal tud meghívni másokat az, aki maga is mindenestül a Jézussal való találkozás hatása alatt áll, mert akkor már nem olyan valaki beszél, aki csupán hallott róla, hanem aki bizonyos abban, hogy 'valóban ő a világ Üdvözítője'.” (ÉVH 5.)

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

Az észrevétlenül lopakodó új globális etika

A berlini fal leomlása óta globális kulturális forradalom zajlik a világon. Egy új, „kereszténység utáni” erkölcs új kifejezései, normái, értékei, életsílusai terjedtek el és váltak globálisan irányadóvá. Az új etika jelszavai megtévesztően hasonlóak a keresztény szeretetparancs alapelveihez, tartalmuk mégis különösen más. Rendkívül fontos, hogy keresztényként tudatosítsuk, mi is történik körülöttünk; fontos, hogy felismerjük a csúsztatásokat, az eszmei hátteret, és fellépjünk az igaz, krisztusi értékek védelmében.

Árulkodó kifejezések

Az új etika többek közt egy újfajta nyelvezetben válik felismerhetővé, amely ma a médiától az iskolákig, a kultúrától a törvényhozásig mindenütt visszhangzik. Íme néhány példa: konszenzus, diszkriminációmentesség, sokféleség, másság, szabadság, párbeszéd, életminőség, a választás joga, tudatos döntés, gender, egyenlőség elve, partnerség, átláthatóság, kulturális ráhangolás, holisztikus, konzultáció, befogadás, női/gyermeki/reproduktív jogok, szexuális orientáció, biztonságos abortusz, vesztes nél­küli megoldás, szekuláris spiritualitás, békére nevelés stb. E szóhasználatban az örök értékekre utaló szavak mellett bőven találunk ártalmatlannak tűnő, de könnyen átértelmezhető kifejezéseket is.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az új nyelvezetből hiányoznak olyan, sajá­tosan a zsidó-keresztény hagyományhoz tartozó szavak, mint például igazság, erkölcsiség, lelkiismeret, ész, szív, szüzesség, tisz­taság, férj, feleség, apa, anya, szolgálat, tekintély, igazsá­g, törvény, hit, remény, szenvedés, bűn, barát, ellenség stb.

Megfigyelhető a fogalmak csúsztatása is. Manapaság tekintély helyett egyéni autonómiáról és jogokról hallunk, házastársak helyett partne­rekről, boldogság helyett életminőségről, család helyett a család különböző formáiról, iden­titás helyett sokféleségről, többségi szavazás helyett konszenzusról, kiállás helyett párbeszédről, egyetemes értékek helyett globális etikáról stb.

Szavakból – cselekvési normák

Az új fogalmak nem maradtak pusztán nyelvi jelenségek, hanem mára – szinte észrevétlenül – meghatározó, sőt kötelező cselekvési elvekké váltak a politikában, a törvényhozásban, az igazságszolgáltatásban, a kultúrában, az egyészségügyben, az oktatásban, vagyis az élet minden területén (pl. a diszkriminációmentesség elve tiltja, hogy ma bárki bűnnek merje nevezni a homoszexuális viselkedést). Noha legtöbbjük törvényileg még nem kötelező, az új etika hatékonyabban diktál, mint a nemzetközi törvények.

Az új nyelvezet megalkotói tudatosan kerülték a fogalmak jelentésének pontos meghatározását. Az ürügy az volt, hogy a meghatározás elvenné az egyéni értelmezés szabadságát, a valós cél azonban stratégiai és manipulatív: lehetővé tenni a legellentmondóbb értelmezéseket is. A reproduktív egészség fogalma például éppúgy jelentheti az anyaságot, mint a fogamzásgátlást vagy az abortuszt, az önkéntes sterilizációt, a mesterséges megtermékenyítést vagy bármely, szexualitással kapcsolatos viselkedést.

Hogyan ment végbe e „lopakodó” kulturális forradalom?

A nemzeti szint fölött és alatt, a demokratikusan választott nemzeti kormányok megkerülésével: az ENSZ és a vele együttműködő nem kormányzati szervezetek összefogásával. A hidegháború után, amikor a multinacionális vállalatok pénzügyi és gazda­sági hatalma ugrásszerűen nőtt, a nemzetállamoké pedig csökkent, az ENSZ a globális kormányzat stratégiai központjává tette magát. „Egyetemes morális tekintélyével” kívánta el­lensúlyozni a piac globális gazdasági erejét, és ehhez globális etika kialakítását tűzte ki célul. „Szakértőinek” közreműködésével 1990-től kormány­közi konferenciákon dolgozta ki és hat év alatt megteremtette az új világrendet. Hatékony segítséget kapott a vele azonos szemléletű, a kormányokkal egyenlő partnernek tekintett (!) nem kormányzati szervezetektől, amelyeket tévesen civilnek is neveznek, noha olykor csupán egy-egy radikális kisebbség érdekcsoportjai.

Eszmei háttér

A globális etika a posztmodernitásba illeszkedik, amely alapvetően tagadja az objektív igazságot és valóságot. Úgy véli, minden normát és struktúrát tetszés szerint le lehet bontani és újra lehet építeni – sőt a „felszabadítás” jegyében meg is követeli a struktúrák lebontását (a társadalmi és kulturális hagyományok, a vallási törvények, de még a természeti adottságok, pl. férfi-nő különbözőségének felszámolását is).

A posztmodernitás legfőbb, irányadó értéke a választás szabadsága. E parttalan szabadság jegyében az ember számára a rossz választásának jogát is megköveteli (abortusz, homoszexualitás, „szabad szerelem”, eutanázia, tekintély és hierarchia elvetése stb). A posztmodern etika ezzel – erőszakosan, globális normatív tekintélyt követelve – a termé­szettörvény és az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezi magát.

A relativizmus diktatúrája

A választás posztmodern etikája a hierarchiák felszámolásával di­csekszik, ám eközben az értékek új hierarchiáját hozza létre, XVI. Benedek pápa kifejezésével a relativizmus dik­tatúráját. A relativizmus diktatúrá­jában emberségünk és hitünk radikális lebontását erőltetik ránk finom módszerességgel, kulturális átformálás által. A re­lativizmus álarcot visel, de uralkodó és romboló.

A korábbi diktatúrák hangosak, erőszakosak, központosítottak, leigázóak, megfélemlítőek. A relativizmus diktatúrája halk, rejtett, intézményeken belüli, „barátságos”, decentralizált, globális. Stratégiája lágy, alulról felfelé irányuló, nemhivatalos, belső. A relativizmus diktatúrájának végeredménye az ember és a természet lebontása, valamint az aposztázia terjesztése a világban, különösen a fejlődő országokban.

Mit tehet ebben a helyzetben a keresztény ember?

A múlt ideologikus rendszereihez hasonlóan a globális etika vége is az lesz, hogy lebontja saját magát. Mivel tele van belső ellent­mondásokkal, nem fenntartható. Nem valószínű azonban, hogy a globális ci­vilizáció önmagától visszatér a józan észhez és a hagyományos értékekhez. Az új kultúrát tehát evangelizálnunk kell.

Ennek során nagyon fontos a tisztánlátás, mert könnyű összetéveszteni a globális etika jelszavait és értékeit az egyház társadalmi tanításával. Az új etikában szereplő „egyenlőség elve” nem ugyanaz, mint az igazságosság zsidó-keresztény fogalma; más a „tudatosság- és érzé­kenységnövelés”, mint a lelkiismeret erkölcsi és teológiai nevelése; más a „nők egyenlő esélyhez juttatása”, mint férfi és nő egyenlő méltósága, a „pozitívan élni” fogalma nem ugyanaz, mint a teológiai remény fogalma;  a kényszerű „szabad választás” más, mint a krisztusi szabadság; az „emberi jogok, jogosultságok, diszkriminációmentesség” egészen más, mint Isten irgalmas szeretetének örömhíre. Fontos, hogy észrevegyük: a kétféle logika két külön irányba vezet. Világosan el kell választanunk a globális etikát a hiteles keresztény humanizmustól.

Nem vehetünk részt olyan kétértelmű programokban, amelyeket a globális etika ügynökei irányítanak. Szavainkban pedig ügyelnünk kell, nehogy az új fogalmak elfoglalják az evangelizáció helyét: a mi feladatunk az evangelizáció, nem pedig az, hogy emberi jogokról és fenntarthatóságról beszéljünk. Vajon nem az „üdvös­ség fokozatos szekularizációjáról” óvott II. János Pál pápa Redemptoris missio kezdetű enciklikájában? Fontos, hogy az új etika homályos fogalmaival kapcsolatban mindig világossá tegyük, mi külön­bözteti meg ezeket az Egyház szociális tanításától és az evangéliumtól, másként hallgatóink elbizonytalanodnak és hitük is meggyengülhet. Novo millennio ineunte kezdetű enciklikájában II. János Pál pápa arra hív bennünket, hogy Krisztustól induljunk el. A jelen helyzetben ez az újrain­dulás a feladatunk.

Összefoglalónk Marguerite A. Peeters: Új globális etika: kihívások az Egyház számára c. tanulmánya alapján készült (kiadta: a Magyar Katolikus Családegyesület). A szerző a brüsszeli székhelyű lnstitute for Intercultural Dialogue Dynamics igazgatója.

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír