Amikor 2011. július 18-án a háborús bűncselekménnyel ártatlanul megvádolt Képíró Sándort felmentő ítélet
kihirdetésekor végigtekintettem a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának
Fő utcai tárgyalótermében szorongó tömegen, s kitüntetett helyen
pillantottam meg a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús
bűntettek üldözésével megbízott szerbiai főügyészt, eszembe ötlött
mindaz a fonákság, visszásság, erkölcsi és jogi botrány, amely az
úgynevezett büntetőjogi igazságtétel kérdéskörében terheli a magyar
közösségi tudatot, s nyitott kérdésként jelen van a jogalkotás és
jogalkalmazás területén még akkor is, ha sokak mit sem tudnak erről.
(Dr. Zétényi Zsolt írása a Magyar Hírlap mai számában jelent meg.)
Eszembe sem juthatott azonban olyan képzeletbeli helyzet, hogy
Belgrádban a több tízezer délvidéki ártatlan magyar őslakos 1944. őszi
kegyetlen meggyilkolásával vádolt akkori bűnösök, a szerb fegyveres erő,
illetve szabadcsapatok tagjai ellen ezért folyó törvényszéki
tárgyaláson ott ül majd Magyarország legfőbb ügyésze vagy valamelyik
helyettese…
Azóta változott a helyzet, mert 2012. január 1-jén hatályba lépett a
2012. évi CCX. törvény, az emberiesség elleni bűncselekmények
büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista
diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről. Ez a törvény
kizárja a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények
elévülését, mintegy megerősítve a magyar közjog ismert elvét. A törvény
szól a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények
üldözéséről, végrehajtva az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek el nem
évülési tételét. A törvény szerint kommunista bűncselekmény a
kommunista diktatúrában a pártállam nevében, érdekében vagy
egyetértésével elkövetett szándékos emberölés, szándékos súlyos testi
sértés minősített esetei, kényszervallatás, jogellenes fogva tartás,
hűtlenség és felségsértés, illetve felségsértés a magyar állam ellen és
bűnpártolás e cselekményekkel kapcsolatban. E cselekmények közül a
törvény szerint azok üldözhetők, amelyek miatt a kommunista diktatúrában
az elkövetővel szemben politikai okból nem indult büntetőeljárás az
elkövetéskor hatályos büntetőtörvény ellenére. 1991. november 4-én már
elfogadott egy felelősségre vonási törvényt az akkori Magyar
Országgyűlés, hasonló tartalommal és filozófiával, mint a húsz évvel
későbbi. Ezt a törvényt 1992. március 5-én megsemmisítette az
Alkotmánybíróság 11/1992 (III.5.) AB sz. határozatával.
Az Országgyűlés 1991–1993 között a kommunista diktatúra alatt
elkövetett, de politikai okokból nem üldözött bűncselekmények
elkövetőinek büntethetősége érdekében három törvényt és egy
országgyűlési határozatot is elfogadott, de az Alkotmánybíróság mind a
négy jogszabályt alkotmányellenesnek minősítette.
A legitimitás elve
Húsz évig tartott az állapot, melyben a téves jogi és politikai
véleményen lévők, a valamilyen okból felelősségre vonást ellenzők
alkotmányellenes törekvésekkel vádolták a húsz évvel ezelőtti
Országgyűlést. Ennél nagyobb baj volt az, hogy bár ez az időszak jogilag
holt időnek bizonyult, bűnüldözés nem történt, a biológiai óra azonban
könyörtelenül járt, s így a felelősségre vonhatók köre mára talán néhány
emberre szűkült. Jelenleg nem tudunk vádemelésről egyetlen ügyben sem. Biszku Béla, az állampárt első emberei közé tartozó volt belügyminiszter, politikai bizottsági tag ellen folyik büntető eljárás.
Mennyire felel meg ez a helyzet egy rendszerváltoztató szándék és
filozófia alapján zajló politikai jogi átalakulás követelményeinek?
Melyek az alapvető megfontolások és elvek? Legalább három parancsoló elv
létezik.
Mindenekelőtt a legalitás, azaz a törvényesség elve megköveteli, hogy
a bűncselekményeket üldözni kell az elkövetéskor hatályos törvény
alapján. Az elmúlt húsz esztendőben a legalitás elvét sértő érvrendszer
telepedett rá a magyar jogrendszerre és jogalkotásra, s mintegy
megbénította azt. A kommunista bűnösök felelősségre vonásának jogi
parancsát Németországban és Csehországban törvénnyé tették, sem
Romániában, sem Bulgáriában nem utasították el, bizonyos keretek között
gyakorolták. Alkotmánybírósági kötelező erővel csak nálunk tiltották
meg.
A csaknem fél évszázados alkotmánysértő hatalomgyakorlás után különös
jelentőséget kap a szabadon, demokratikus szabályok szerint létrejött
államhatalom elismertsége, elfogadottan alkotmányos mivolta,
hitelessége. Legitim hatalomgyakorlási mód a társadalomellenes korábbi
hatalmi megnyilvánulások megtagadása, a sérelmek orvoslása, végső soron a
büntetőtörvények alkalmazása a bűnözés útjára lépett megelőző illegitim
hatalom egyénileg bűnös képviselőivel (pártfogoltjaival) szemben.
Szervezeti tekintetben mindenképpen szükséges lenne a nyomozó és
ügyészi szervezet olyan átalakítása, melynek értelmében az ügyészi
szervezeten belül a történeti ügyekkel foglalkozó szervezeti egységet
kellene létrehozni. Ezen ügyészi, s rendőri szervezeti egységnek
kizárólag az elmúlt rendszerek bűneinek és bűnöseinek felderítésével
kellene foglalkoznia.
A 2011. évi CCX. törvény 3.§ (1) b. pontja szerint „kommunista
diktatúra: az 1949. augusztus 20. és 1990. május 1. közötti időszak”. Ez
az önkényes, a történeti tényekkel ellentétes időhatár- megállapítás
közkegyelmet jelent az 1945–1949 között, az állami bűnözés legsúlyosabb
időszakában elkövetett súlyos kommunista bűncselekmények tetteseinek. Az
egész társadalmat sújtó állami bűnözés tekintetében az 1944. december
21-től 1990. május 2-ig tartó időszak, helyesen, egységesen ítélendő
meg. Így rendelkezett az 1991. évi elévülési törvény is, melynek ezen
szabályát az Alkotmánybíróság sem kifogásolta. Semmi ok nincs a
visszalépésre. Ez megfelel az alaptörvény, Nemzeti hitvallás azon
megállapításának, hogy: „Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen
megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.” Az idegen katonai
nagyhatalmi megszállás tartama önkényuralmi időszak 1944. március 19-től
kezdve. Magyarország állam- és jogrendszere a történetileg létezett
magyarországi alkotmányos rendszerekkel folyamatos.
Ajánlott olvasmány
Ősi alkotmányunk érvénye most is él?
Ősi alkotmányunk érvénye most is él?
A kommunista önkényuralmi törekvések a szovjet nagyhatalmi katonai
megszállás árnyékában 1944. december 21-től kezdődően jelentősen
meghatározták az állam jellegét. Az erőszakszervezetek az egyeduralomra
törő kommunista párt teljes befolyása alatt voltak az ellenfelekkel való
leszámolás eszközeként. A belügyi szervezetek – ÁVO–ÁVH – személyi
összetételét és politikai irányultságát 80–90 százalékban kommunisták és
a jogfosztó úgynevezett zsidótörvények által sérelmet szenvedett
(jogilag elfogultnak tekintendő) személyek határozták meg.
Nyomatékosítani kell, hogy nem volt független bíróság a pártállam
idején a szó alkotmányos jogállami értelmében. Kérdés, felel-e az
élethez való jogot sértő magatartásáért az a bíró vagy ügyész, aki úgy
okozza emberek halálát, hogy tudja: önkényuralmi rendszerben működik, s
aki amorális vagy a polgári alkotmányossági követelmények szerint
alkotmányellenes törvényt alkalmaz, és aki törvényellenes állami és
pártutasításokat teljesít. Felel-e magatartásáért az a bíró vagy ügyész,
aki politikai nyomozószerv által előállított, koholt bizonyítékok
alapján, e szerv kívánsága szerint okozza emberek halálát? Bizonyára, ha
ennek egyéb feltételei megvannak.
Megtagadott hivatás
A tizenhét éves Mansfeld Péter halálbüntetésében 1958-ban közreműködő
Mátsik György volt ügyész ellen tett feljelentést a Központi Nyomozó
Főügyészség elutasította
annak részletes kifejtésével, hogy ügyész ellen nem folytatható
eljárás. Amint a határozat mondja, nem követtek el bűncselekményt azok,
akik „szabályosan kihirdetett jogszabály és rögtönítélő bírósági
eljárást kezdeményező ügyészi vád alapján ilyen eljárást lefolytattak,
halálos ítéletet hoztak”.
Ez a védelem értelemszerűen az alkotmányos biztosítékokkal övezett
független bírói hivatás gyakorlóját és ilyen jogrendszerben működő
ügyészt illeti meg. Még nyilvánvalóbb a bírói hivatás és függetlenség
megtagadása az 1956-os „igazságügyi” megtorlások során. Ezen eljárások
beleütköztek a háború áldozatainak védelmét szolgáló genfi egyezmények
közös 3. cikkébe. Számos bíró és ügyész példája, közöttük az utolsó pártállami igazságügy-miniszteré is, bizonyítja, hogy a lelkiismeretes, hivatástudatos emberek az előbbi helyzetet átélve és megszenvedve lemondtak állásukról.
Ajánlott olvasmányok
A Kádár-kultusz nyomában
Büntetlen bűnösök I. – A Rózsadombon vezekelnek a diktatúra egykori vezetői
A Kádár-kultusz nyomában
Büntetlen bűnösök I. – A Rózsadombon vezekelnek a diktatúra egykori vezetői
Az önkényuralmi erőszakszervezet részeként halált osztó
hivatalnokokra azért sem alkalmazhatók a független bírákat védő
joggyakorlati példák, mert ők nem bírói hivatást betöltő, önálló
államhatalmi ágat képviselő független tisztségviselők voltak, hanem a
pártállami bűnözés tettesei vagy részesei. Velük alkotmányos jogállam
bírái és ügyészei nem vállalhatnak semmilyen közösséget, mert ezzel a
jogállamot mocskolnák be.
Aligha vitatható, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépett
felelősségre vonási törvény olyan tényállásai, mint a kényszervallatás
vagy a jogellenes fogva tartás, ma már igen nehezen vagy egyáltalán nem
deríthetők fel, s nem bizonyíthatók. Az elégtételadás megfelelő módja
lehet a jogsértettek elítélésének semmissé nyilvánítása. Tény, hogy az
1945. évi VII. törvényben meghatározott háborús és népellenes ügyekben
nem történt meg az elmarasztalások semmivé tétele sem a rendszerváltás
előtt, sem közvetlenül utána, még részlegesen sem. Semmisnek abból az
időből csupán a köztársaság és demokratikus államrend védelmére alkotott
1946. VII. tc, az ún. hóhértörvény
alapján eljárt népbírósági külön tanácsok ítéletei minősülnek. Pedig a
1945. évi VII. törvénycikk alapján nemcsak a háborús főbűnösöket, hanem
ezreket ítéltek még el később is. Az ő meghurcolásuk orvoslásra vár.
A fénylő múlt kötelez
A súlyos háborús bűntettek miatti elítélések nyilván nem kezelhetők a
semmisség intézményével. Ezen ügyek alkotmányos felülvizsgálata
rendkívüli perorvoslattal lenne lehetséges. A rendkívüli perorvoslatok a
történelmi ügyekben jelenleg többnyire alkalmatlanok. Alkotmánysértő
helyzet az, hogy felülvizsgálati ügyekben a Kúria köteles figyelembe
venni a politikai nyomozó szerv által koholt bizonyítékokra alapított
ítéleti tényállásokat, s ha az akkor eljárt bíróság a koholt tényállás
szerint „helyesen” minősítette az akkori jogszabályok szerint az elé
tárt bűncselekményt, az anyagi büntetőjogot nem sértette meg, nem lehet
megsemmisíteni a koholt koncepciós ítéleteket.
Semmisségi törvény megalkotása mellett az eljárási szabályok
kiegészítése szükséges úgy, hogy a politikai nyomozó szervek által
nyomozott bűncselekmények teljes vagy bizonyos körében lehetővé kell
tenni a perújítást azon ok alapján, hogy az ügyben (pontosan
meghatározott) politikai nyomozó szerv járt el. Ebben az esetben a
bíróságnak jogász és történész szakértő bevonásával kellene állást
foglalni abban a kérdésben, hogy a politikai nyomozó szerv eljárása
folytán keletkezett bizonyítékok alapján ítéletben rögzített tényállás
megalapozottnak vagy megalapozatlannak, koholtnak tekintendő-e.
Emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekménynek minősülhet
számos olyan intézkedés, megtorlás, amely az 1956. évi szabadságharchoz
kapcsolódott. Így nem tekinthető lezártnak Nagy Imre és társai
letartóztatásának és elítélésének ügye sem, amely kapcsolódik az 1949.
évi genfi egyezményben rögzített jogokhoz és jogsértésekhez. Nem tűrhető
a kettős mérce. Helytelen, hogy az új törvény a büntetés korlátlan
enyhítését teszi lehetővé. Jóllehet 1991-ben az első magyar törvényben
is volt ilyen szakasz, az eltelt évtizedek arról győztek meg bennünket,
hogy nem tehető különbség a két nagy diktatúra okozta sérelmek
megméretése között.
Nem vontak felelősségre senkit a rendszerváltoztató Magyarországon a
négy és fél évtizedes pártállami bűnözés miatt, beleértve az 1956-os
szabadságharc után következő megtorlásokban való tevékeny részvételt,
eltekintve a sortüzek vezénylőinek igen szűk körétől. Történik ez abban
az országban, amely a legújabb kor páratlan hatású szabadságharcát vívta
meg az önkénnyel és a kommunista világhatalommal szemben. Ez a fénylő
múlt kötelez bennünket.
Magyar Hírlap
Magyar Hírlap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése