Selco egy
kisvárosi átlagember, akinek életét teljesen felforgatta a délszláv
háború. Tapasztalatait először egy internetes fórumon osztotta meg, majd
a nagy érdeklődés miatt végül egy nagyobb terjedelmű írásban
összegezte. Ezt az írást fordítottam le magyarra, amit most közzéteszek
ezen a blogon. Sok érdekességet tartogat az írás, úgyhogy nem is húzom
tovább, innentől Selcóé a szó.
Bevezetés
A
Balkánról származom, s mint sokan tudjátok, '92 és '95 között ez maga
volt a földi pokol. Egy teljes évig kellett élnem és túlélnem egy 50-60
ezer lelket számláló kisvárosban áram, üzemanyag, csapvíz,
élelmiszerellátás vagy bármilyen más termék nélkül, semmilyen törvény és
kormány nem létezett. A város egy éven át volt bekerítve, elzárva a
külvilágtól és az tényleg egy SHTF szituáció volt.
Nem
volt szervezett hadsereg vagy rendőrség, ehelyett azok akiknek fegyvere
volt, csoportokba verődve próbálták megvédeni házukat, családjukat.
Néhányan közülünk jobban fel voltak készülve, de a legtöbb család csak
néhány napra való tartalékkal rendelkezett, csak néhányunknak volt
pisztolya vagy kalasnyikovja, amikor az egész elkezdődött.
Alig
egy-két hónapon belül megjelentek az első szervezett rablóbandák, a
kórházak úgy néztek ki, mint a hentesbolt, az egészségügyi alkalmazottak
80%-a nem ment be dolgozni, a rendőrség eltűnt.
Én
a szerencsésebbek közé tartoztam, mert ekkoriban nagy volt a családom
(15-en laktunk egy nagy házban, 5-6 pisztollyal, 3 kalasnyikovval),
úgyhogy legtöbben közülünk túlélték a helyzetet.
Emlékszem,
az USA légiereje 10 naponta ledobott némi segélyt a körbezárt városba,
főleg élelmiszert, de ez nem volt elég. Néhány ház kertjében zöldséget
termeltek, de a legtöbb helyen semmit.
3
hónappal később kezdtek el terjedni az első pletykák éhhalálról,
halálra fagyott emberekről. Mi minden ajtót, ablakkeretet kiszaggattunk
az elhagyatott házakból, én az összes bútoromat elégettem, hogy legyen
fűtésem. Sokan meghaltak különböző fertőzésekben, főleg a szennyezett
víz miatt (az én családomból ketten), esővizet ittunk, számos alkalommal
ettem galambot és egyszer patkányt is. A pénz szart sem ért.
Cserekereskedelmet
folytattunk a helyi feketepiacon, pl. egy szelet marhahúsért kaphattál
több órára egy nőt (ami borzalmasan hangzik, de ez volt a valóság),
emlékszem legtöbbjük kétségbeesett anyuka volt. Gyertyák, öngyújtók,
antibiotikumok, üzemanyag, elemek, lőszer és természetesen étel -
állatokként harcoltunk ezekért. Ebben a helyzetben sok minden
megváltozott, a legtöbb emberből szörnyeteg lett, borzalmas volt.
Az
erő a számokban rejlett: ha egyedül voltál otthon, szinte biztosan
kiraboltak és megöltek, bármennyire is fel voltál fegyverkezve. Mindegy,
a háborúnak vége, köszönhetően Amerikának. De nem volt fontos, hogy
melyik oldalnak volt igaza.
Csaknem
20 éve volt mindez, de higgyétek el, nekem olyan, mintha tegnap történt
volna. Mindenre tisztán emlékszem és azt hiszem, sokat megtanultam
akkoriban.
A
feleségem és én most már jól fel vagyunk készülve, felfegyverkeztünk,
tartalékoltunk és tanultunk. Mindegy, hogy mi fog történni, földrengés,
háború, cunami vagy földönkívüliek támadása, a legfontosabb, hogy meg
fog történni.
Tapasztalatom
alapján a számokban rejlik az erő, egyedül nem lehet túlélni. Legyen a
családtagjaiddal szoros a kapcsolat, válogasd meg barátaidat alaposan és
készülj fel mindegyikükkel!
/a továbbiakban a fórumtársak kérdéseit, majd Selco válaszait olvashatjátok - szerk./
Kérdés: "Hogyan közlekedtél biztonsággal?"
A
város egyfajta utcaközösségekre volt lebontva. A mi utcánkban (kb.
15-20 ház) őrjáratokat szerveztünk (5 fegyveres éjjelente), hogy szemmel
tartsuk az ellenségeket és a bandákat.
Egymással
kereskedtünk abban az utcában. Pár km-re onnan volt egy valamiféle
szervezett piac is, de nagyon veszélyes volt oda eljutni. Csak
éjszakánként volt nyitva (nappal a mesterlövészeké volt a terep), és
nagyobb esélye volt annak, hogy kirabolnak, minthogy kereskedni tudjunk.
Én összesen kétszer jártam ott, kizárólag akkor, amikor nagyon
szükséges volt.
Autók
szinte egyáltalán nem voltak, mert az utak törmelékkel és elhagyatott
jármúvekkel voltak eltorlaszolva, az üzemanyag pedig kincset ért.
Ha
mégis el kellett mennem valahova, akkor általában éjszaka mentem,
sohasem egyedül, de sohasem nagyobb csoportokban. 2-3 férfi, alaposan
felfegyverezve, gyorsan haladva, mindig árnyékban haladva, a törmeléken,
torlaszokon átvágva, mindig rejtőzködve, de sohasem a nyílt utcán. Nem
volt külvárosunk, nem voltak tanyák, mert ezeket bevette az ellenség
addigra. Körbe voltunk kerítve, a városon belül pedig nem tudhattuk ki
az ellenség és ki nem.
Igen,
szervezett bűnözők járták az utcákat, 10-15 ember, néha akár 50-en is,
de azért voltak rendes emberek is, apák, nagyapák, mint te és én, akik
öltek és raboltak. Nem igazán volt jó és rossz oldal, mindannyian
szürkék voltunk és készek bármire.
"Mi
volt a helyzet a fával? Úgy tűnik, hogy a városod körül rengeteg erdő
van, miért kellett elégetni a bútoraidat és az ajtókat?"
A
környéken tényleg sok az erdő, de a városrész ahol éltem, inkább
sziklás-bokros részen feküdt. Másrészt nagyon közel volt az ellenség,
ezért nem lehetett eljutni az erdős részekig. Volt néhány fa a városban,
a parkokban, gyümölcsfák stb., de több volt az épület a környéken. Hidd
el, amikor nincs áram, hogy fűthess és főzhess, nagyon gyorsan elég az
összes fa! Miután minden fa eltűnt, következnek a bútorok, a parketta,
az ajtók (és ezek is nagyon gyorsan elégnek...).
"Te felkészültél előtte? Milyen tudásra, ismeretekre volt szükséged?"
Azt
használtuk, amink volt. Nem voltunk felkészülve a helyzetre, nem
tudtunk semmit a preppingről. Úgyhogy képzelheted, sok dologban
visszarepültünk a kőkorszakba - szinte mindenben.
Mindent
felhasználtunk, például nekem volt egy gáztűzhelyem és gázpalackom. Nem
használtam ezeket fűtésre vagy főzésre, mert annyira értékesek voltak.
Helyette az egyik barátommal átalakítottuk a palackot és utántölthető
öngyújtókat töltögettünk újra a gázból. Ezek az öngyújtók kisebb vagyont
értek akkoriban. Röviden: ha valaki jött, hogy utántöltsem az
öngyújtóját, akkor mindig kaptam valamit érte cserébe: egy gyertyát, egy
doboz konzervet, amit tudott ajánlani.
Egy
másik példa, én akkoriban az egészségügyben dolgoztam. Ezt a tudást
cserélhettem árura. Igen, tanulj és képezd magad, mert kincset érhet az,
ha meg tudsz valamit javítani. Minden készlet elfogy előbb-utóbb, de a
tudásoddal élelmiszerhez juthatsz. Úgy értem, tanulj megjavítani valamit
(pl. cipőket vagy akármit amit tudsz). A szomszédom valamilyen olajat
állított elő, amit olajlámpákban lehetett használni. Soha nem éhezett,
de még nekem sem mondta meg, honnan származik az az olaj. Szerintem a
hátsó kertjében lévő fát és valamennyi benzint használt fel az
előállításhoz.
A
lényeg, hogy képezd magad! Az embereknek mindig kell valaki, aki segít
megjavítani dolgokat. Ez nem egy túlélőfilm volt, hanem az undorító
valóság, azt tettük amit kellett, hogy túléljük.
"Kire támaszkodhattál leginkább?"
Az
én csoportom a vér szerinti családom a volt (nagybáty, nagymama stb.).
Az utcában és a város más részein voltak még ismerőseim, de a legjobb
barátaim a családom volt. Soha nem fogadok be idegent ebbe a kis
közösségbe.
"Ha lenne rá három hónapod, hogy felkészülj, mit tennél?"
Ha lenne három hónapom? Elmenekülnék a tengeren túlra! Jó, csak viccelek.
Ma
már tisztában vagyok vele, hogy milyen hamar rosszra fordulhatnak a
dolgok, úgyhogy tartalékoltam élelmiszert, tisztálkodószereket,
üzemanyagot, tüzelőanyagot stb. kb. 6 hónapra elegendőt. Megfelelő
biztonsági berendezéseim vannak a lakásomban és van egy kisebb házam
vidéken, pár km-re a lakásomtól. Abban a házban is van 6 hónapra
elegendő tartalékom. Az a falu egy kis közösség, nagyrészt a
családtagjaim és nekik is ugyanennyi tartalékuk van (tanultak a
háborúból). Négyféle fegyverem van, egyenként mintegy 2000 lőszerrel
(részleteket sajnos nem mondhatok erről). Ahhoz a házamhoz egy nagy kert
is tartozik, tudok kertészkedni is szükség esetén.
Úgy
érzem, ma már megneszelem a bajt. Amikor mindenki azt mondogatja, hogy
majd minden rendben lesz, akkor valahogy megérzi az ember, hogy
valójában minden a darabjaira fog hullani.
Szerintem
ma már erős vagyok ahhoz, hogy bármit megtegyek a családom túlélése
érdekében, mert ha beüt a krach, akkor néhány csúnya dolgot is meg kell
tenni a gyerekeid miatt. Nem kell hősnek lenni, de valahogy túl kell
élni a helyzetet neked és a családodnak.
A
magányos túlélőknek nincs esélyük (OK, ez az én véleményem csak),
bármennyire is felkészült és felfegyverzett legyen az illető. Sok ilyet
láttam meghalni. Családok vagy közeli barátok csoportjai elegendő
tartalékkal és különböző szaktudással, szerintem ez a legjobb megoldás.
"Mit tartalékoljunk?"
/itt sok más kérdésre is egyben válaszolt - szerk./
Attól
függ, gondolom nem jó csak egyfajta dolgot tartalékolni, hacsak nem
rablók vagyunk. Akkor elég néhány fegyver és rengeteg lőszer.
Szerintem
a fegyverek mellett, a tisztálkodószereken és különböző
energiaforrásokon (elemek stb.) kívül érdemes apróbb tárgyakat
beszerezni, amit aztán elcserélhetünk: zsebkést, öngyújtót, tűzkövet.
Emellett
még nagyon sok alkoholt, olyat, ami sok ideig eláll, mint pl. a whisky.
Mindegy milyen fajta, lehet a legolcsóbb is, de ezek nagyon jól jönnek a
csereberénél ínséges időkben.
A tisztálkodás hiánya miatt sok ember meghalt, láttam olyat is.
Rengeteg
olyan egyszerű dologra lesz szükséged, mint pl. a szemeteszsák. Nagyon
sok dologra használható, sok kell majd belőle, ahogy ragasztószalagból
is rengeteg!
Fegyverből
törekedjünk az egyszerűségre. Én egy Glock 45-öst hordok magamnál, amit
szeretek, de mivel nem egy gyakori típus, ezért van két orosz 7.62-es
TT-m is, mert szinte mindenkinek olyan van és rengeteg lőszer áll
rendelkezésre. Én személy szerint nem rajongok a kalasnyikovért, de itt
szinte minden harmadik házban van egy belőle, szóval...
A
háború idején négy nagy műanyagtartályba gyűjtöttem az esővizet a
tetőről, amit aztán felforraltam a fertőtlenítés végett. Van egy folyó
is a városban, de nagyon szennyezett volt akkoriban, bár ha nincs más
választás...
Gondolom
attól is függ, hogy milyen messzire kell elmenned a túlélés érdekében,
de fel kell készülni arra, hogy jónéhány undorító dolgot kell majd
megtenned.
Óh,
még valami: megváltoztatta a gondolkodásomat, az életről kialakított
képemet. Ma már tudom, hogy rossz dolgok megtörténhetnek, de ami ennél
is fontosabb: ma már nem hiszek semmilyen kormánynak, egyáltalán. Amikor
a tőlük telhető legtöbbet megteszik annak érdekében, hogy elhitessék
veled: minden rendben, akkor biztos lehetsz benne, hogy valami rossz
történik. Ne csak higgy, járj utána!
A
higiéniáról, műanyag vagy papírpoharak, tányérok, ezekből rengeteg
kellett, állandóan hiánycikk volt. Véleményem szerint a higiéniai
termékek talán még az élelmiszernél is fontosabbak. Lőhetsz galambot, a
nagymama talán ismeri a gyógynövényeket a közeli tisztáson, de sosem
lőhetsz vagy gyűjthetsz magadnak kézfertőtlenítőt.
Víztisztító
tabletták és mindenféle tisztítószer, fertőtlenítőszerek, rengeteg
szappan, eldobható kesztyűk és maszkok stb. Érdemes elvégezni egy
elsősegély-tanfolyamot, hogyan lássunk el kisebb sérüléseket, égéseket,
vagy akár lőfegyver okozta sebeket. Nincsenek kórházak és ha még
találnál is egy orvost, aki ellát, nem lesz neki se felszerelése, vagy
nem tudsz mivel fizetni érte.
Tanuld
meg, hogy mikor van szükség antibiotikumra és szerezz be elegendőt!
Hidd el, megfelelő ismeretekkel és elegendő gyógyszerrel "gazdag
lehetsz".
Kisállatok? Hm, nekem nincs és nem láttam sokat belőlük a háború idején, talán megették őket? Nem tudom, valószínű.
Kis
család, hm, nem a legjobb megoldás, általában a kisebb családok
összeköltöznek a legnagyobb házba és együtt maradnak (nálunk is így
volt). Kisebb családok vagy egyedül élők városban nem a legesélyesebbek
SHTF esetén, talán a vadonban (de ilyen tapasztalatom nincs). Még ha meg
is húzod magad, csendben az erdő mélyén sok tartalékkal, előbb-utóbb
rádbukkan egy csoport, neked meg legfeljebb egy-két fegyvered van -
nehéz ügy. Egyetértek azzal, hogy csendben meghúzzuk magunkat, a
feltűnést kerülve, de ha jön egy nagyon banda, akkor több emberre és
fegyverre lesz szükséged, a legjobb választás pedig a családod lesz.
A
közlekedésről: ahogy már írtam, lehetőleg mindig csak éjjel, sohasem
egyedül, 2-3 fős csoportban, gyorsan haladva, feltűnést kerülve,
elvegyülve a tömegben. Ha a legtöbb ember kétségbeesett, koszos és
szegény, akkor neked is így kell kinézned és viselkedned. Nincs rá semmi
szükség, hogy mindenki tudjon a fegyvereidről, élelmiszeredről, tiszta
ruháidról otthon. Viselkedj és öltözz úgy, ahogy minden ember!
"Segített valamennyit az arany és ezüst, hogyan szerezted be az alkoholt és mást?"
Nem
tudom ti hogy vagytok vele, de nekem most rengeteg alkohol van
tartalékban. A háború elején egy tank kilőtte a közeli szeszgyár falát
és kb. 500 liter rakiát (népszerű pálinkaszerű ital a Balkánon - szerk.)
hoztunk el onnan. Ez nagyszerű dolog volt, az emberek sokat isznak
háborúban, gondolom a kilátástalanság miatt, de fertőtlenítésre is lehet
használni.
Az aranyról és ezüstről, igen, én akkoriban minden ékszerünket lőszerre cseréltem, de sokat nem ért maga a fém.
"Mi történt az elhunytakkal? Honnan szereztek az emberek tüzelőanyagot?"
Nos, bárki aki meghalt vagy megölték abban az időszakban, nem lett rendesen eltemetve.
Az
emberek minden rendelkezésre álló földdarabot felhasználtak a célra,
közel a házhoz, sokszor a saját kertben. 2-3 park átalakult temetővé,
majd a háború után exhumálták a testeket és végső nyugalomra helyezték
őket. Tudomásom szerint nem égettek el holttesteket, semmi ilyenről nem
hallottam.
Óh,
egy sokkal érdekesebb dolog a tűzzel kapcsolatban: néhány ember
kilométereket gyalogolt az éjjel kellős közepén, hogy tüzet találjanak,
majd egy égő fadarabbal a kezükben "vitték haza", hogy aztán
begyújtsanak vagy főzzenek. Az öngyújtók és gyufák ritkaságszámba mentek
és a legtöbb embernek nem volt annyi tüzelőanyaga, hogy folyton
éghessen a láng. A legtöbb embernek egy folyamatos keresgélést jelentett
az az időszak: élelmiszert, tüzet, fát, lőszert...
"Értékes volt a só?"
Igen, értékes, de nem annyira. A kávé és cigaretta többet ért.
"Mi a helyzet a cigarettával?"
Ahogy
említettem már, alkoholból viszonylag sok volt, szinte bármire
elcserélhettem gond nélkül. Szerintem akkoriban tízszer annyi alkohol
fogyott, mint normális esetben, mert tisztításra, fertőtlenítésre is azt
használták.
Másik
oldalról nézve jó ötletet adtál. Ha van rá pénzed és helyed, akkor jó
megoldás cigarettát, gyertyát és elemeket tartalékolni, amit aztán
élelmiszerre cserélhetsz.
Azelőtt
nem voltam prepper, nem volt időnk felkészülni. Néhány nappal a SHTF
előtt még azt nyilatkozták a politikusok a tévében, hogy minden a
legnagyobb rendben van. Amikor összedőlt a világ, akkor abból éltünk,
amink volt.
"Mesélj többet a főzésről és az elérhető ételekről! Nem aggódtál amiatt, hogy az illatok odacsábíthatnak másokat is?"
A
SHTF előtt árammal fűtöttem és főztem, ezért a krach után elcseréltem
néhány holmimat egy öreg fakályhára. Betettem a konyhába, a kályhacsövet
pedig egy falon át fúrt lyukon vezettem ki. Ezt használtam főzésre és
fűtésre is.
Nyáron a hátsókertben főztem (téglakerítés körben, szerencsére).
Az
étel illatáról: hm, ha elképzelem a helyzetet, ahol nincs áram, nincs
csapvíz, csatorna hónapok óta, bomló testek az elhagyatott házakban,
mocsok és szeméthegyek mindenhol, hidd el, nehéz bármilyen finom illatot
érezni. Nem olyan volt, mint a filmekben, minden undorító, koszos és
bödös volt.
Akadt
néhány gond a főzéssel, de csak néhány. Mint korábban már mondtam, ha
van elegendő ember, fegyver és akarat, akkor a legtöbb problémát meg
lehet oldani.
Többnyire
egyszerű tésztákat ettem, helyi növényekkel (ami nem igényelt túl sok
sütést és olajat), és persze bármit megettem, amit be lehetett szerezni.
A rizs pl. nagyon jó volt, mert kevés tüzelőanyag kellett hozzá. Azt
hiszem szerencsés voltam, csak néhányszor fordult elő, hogy érdekes
dolgokat, pl. galambot kellett ennem. Mindig volt valami, amit
elcserélhettem, szerintem ez mentett meg, meg a fegyverek persze.
"Miért volt biztonságosabb éjjel közlekedni?"
Nappal
alig voltak az utcán, mert egyrészt közel volt a frontvonal, másrészt
mesterlövészek uralták a terepet. Úgyhogy bármi elintéznivalód volt,
vagy valamit be kellett szerezni (pl. tüzelőanyagot: nem győzöm
hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos volt!), akkor éjjel kellett menni.
Nagyon fontos a friss információk beszerzése is, ekkoriban sokan
meghaltak emiatt (mert el kellett hagyni otthonukat). Ne feledd, nem
volt se újság, se tévé, se rádió, semmi, egyedül a pletykák terjedtek.
"Miért kellett egyáltalán kimenni éjjel?"
Otthon
maradhatsz és megfagysz, éhenhalsz, vagy valamilyen fertőzésbe halsz
bele. Vagy az életed kockáztatásával kimész és beszerzed ami kell.
"Hogyan kezelted a helyzetet, ha rádtámadt egy nagyobb banda?"
Engem
csak a saját házam érdekelt. Körben téglafal volt, rengeteg fegyverrel
rendelkeztünk, nem részletezném tovább. Már említettem a szomszédokból
verbuvált védőszolgálatot, ami jól szervezett volt és távoltartotta a
bandákat. Rengeteg lövöldözés volt, az biztos. Az elején nem volt sok
fegyverem, csak egy világháborús pisztoly és egy puska, talán 100
lőszerrel, később pedig elcseréltem pár dolgot jobb fegyverekre.
Emlékszem, egyszer egy autóakkumulátort adtam két puskáért. Na meg
persze rengeteg lőszer kellett.
"Hogyan döntötted el, ki az ellenség és ki az, akiben megbízhatsz?"
A
legtöbbször nem tudod megállapítani, hogy ki az ellenség vagy a barát,
ez alól egyedül a családom és néhány barát a kivétel. De ha a barátodnak
a gyereke és a te életed között kell választania, képzelheted ki fogja a
rövidebbet húzni.
"Honnan szereztél tudomást a cserélhető tárgyakról, hogyan zajlott a kereskedés?"
A
szóbeszéd alapján. Ha valaki azt mondta, hogy néhány házzal arrébb egy
fickónak van néhány doboz konzerve amit elcserélne pl. lőszerre, akkor
elmentem megkérdezni, mindig úton voltam keresni valamit. Ugyanígy,
néhány ember a mi utcánkba is eljött kereskedni. Késő éjjel volt
valamilyen piac a közeli sportcsarnok romjai között, de nagyon veszélyes
volt odamenni, mert nem volt semmilyen biztonsági felügyelet.
"Hogyan barikádoztad el a házad, milyen biztonsági rendszerek védtek?"
Elég
primitív módon, egyszerű téglafal a ház körül, homokzsákok az ablakban,
ajtókban. Ezeket mindennel befedtük, amivel tudtuk: nagyobb
fémtárgyakkal, kövekkel. A házon belül csak néhány lőrést hagytunk az
"ablakokon". 5 fő mindig készen állt a harcra, egy ember pedig mindig az
utcán őrködött, elrejtőzve.
"Hogyan kerülted el a mesterlövészeket? Mit lehet tenni ellenük?"
A
legegyszerűbb, ha nappal nem közlekedik az ember, hanem otthon marad.
Kevés mesterlövész volt, aki éjjel "dolgozott", de még éjjel sem
merészkedtünk a nyílt utcára. Mindig kerestünk egy egérutat,
törmelékeken keresztül, csöndben és gyorsan haladva.
"Mi
volt a helyzet a vécézéssel? Hova mentél ki? Mivel törölted ki a
feneked? Elnézést a kérdésért, de mindig ezen gondolkodtam, hogy ilyen
helyzetben hogyan oldják meg ezt az emberek?"
Volt
egy lapátunk és bármilyen közeli földdarab a ház körül megfelelő volt a
célra, ami undorítóan hangzik, mert az is volt. Mosásra esővizet
használtunk, néha lementünk a folyóra (de legtöbbször ez veszélyes
volt). Többnyire nem volt vécépapírunk, ha sikerült is szerezni, akkoris
csak cserével. Végig nagyon rossz volt a helyzet.
Ha
adhatok egy tanácsot: először fegyvert és lőszereket szerezz be, minél
többet. Ezután jöhet minden más a pénztárcádtól függően. Ha valamit
elfelejtettél, nincs gond, mert mindig lesz valaki, akivel cserélhetsz.
De ha nincs fegyvered, akkor nem fogsz tudni eljutni a piacra. Az első
időszakban eltűnnek a gyengék, a többi harcolni fog.
Törekedj
az apróbb dolgok beszerzésére, öngyújtóra, gyertyákra, tűzkövekre. Jó
dolog, ha van egy áramfejlesztőd, de szerintem jobb ötlet ehelyett ezer
öngyújtót venni. Az áramfejlesztő egy egész hadsereget fog vonzani, és
üzemanyag sem lesz hozzá. Ezer öngyújtó nem foglal sok helyet, olcsó és
bármire elcserélhető. Egy igazi SHTF helyzet teljesen átalakítja a
gondolkodásmódodat, nehéz elmagyarázni, ezért mondok ennyi példát.
"Milyen egészségügyi ellátásban részesültek azok, akik megsérültek?"
A
legtöbb seb lőtt seb volt, ami megfelelő kezelés hiányában legtöbbször
halált jelentett. Az emberek mintegy 30%-a éli túl a lövést. Nagyon
sokan haltak meg a sebek elfertőződése miatt. Nekem 3-4 kezelésre
elegendő antibiotikumom volt, persze csak a saját családom részére.
Egyszerű
dolgok tizedelték az embereket, mint pl. a hasmenés, ami megfelelő
folyadékutánpótlás és gyógyszer nélkül néhány nap alatt halált okozhat
(különösen gyerekeknél). Rengeteg gombás bőrfertőzés és ételmérgezéses
eset volt, de tenni ellene nem lehetett szinte semmit. Alapvetően helyi
gyógynövényekkel gyógyítottunk és ha megsebesült valakit, rakiát tettünk
rá, amíg antibiotikumot nem találtunk. Én viszonylag jó voltam a
sürgősségi eseteket tekintve, sebek ellátásában stb. Hogy mit tanultam
ebből?
Hogy
sok dolgot érdemes megtanulni még időben. Nézz utána az interneten,
menj tanfolyamokra, elsősegélyre például. SHTF helyzetben minden
megváltozik. Érdemes megtanulni, hogyan szúrjuk be az intravénás
injekciót, mikor és milyen gyógyszert kell használni. Szerezzünk be
tetanusz elleni oltást, kígyóméreg elleni szert, adrenalint (allergiás
esetekre) stb. Nem nehéz megtanulni, hogyan kell használni ezeket.
Tisztázzunk
valamit. Természetesen a való világban semmi ilyet nem csinálhat az
ember, ha nincs megfelelő végzettsége hozzá (pl. orvosok, nővérek). SHTF
szituációban viszont senki nem fogja elkérni a papírokat. Érdemes
megtanulni pár dolgot és megfelelő egészségügyi csomagot összeállítani
magunknak.
"A helyi pénz ért még valamit? Lehetett használni vásárlásra?"
Nem,
nem igazán. Néha külföldi valutával fizettünk (dollárral vagy német
márkával), de a váltási arány elképesztő volt. Például egy doboz
babkonzerv 30-40 dollárba került (ami normális esetben talán csak 50
cent?). Gondolom valakinek volt feketepiaci kapcsolata és jó üzletet
csinált ebből. De ez ritka volt, többnyire egymással cseréltek az
emberek. A helyi pénz néhány hét, talán néhány hónap alatt teljesen
összeomlott.
"Milyen volt a biztonság általában?"
Nagyon
primitív volt ez is, hiszen erre sem készült fel senki. Az ablakok
kitörve, helyettük homokzsákok és kövek mindenhol, a tetők
megrongálódtak az ágyúzás miatt. Én minden este eltorlaszoltam a
bejáratot törmelékkel és egy létrával közlekedtem a kerítésen át. Amikor
hazaértem, akkor kiabáltam a bent lévőknek, akik odahozták a létrát és
így tudtam bemenni.
Talán
furán hangzik, de a legbiztonságosabb házakat törték fel először. Volt
jónéhány szép ház a szomszédságban, magas téglakerítéssel, kutyával,
riasztóval, acélráccsal az ablakokon stb. Sejtheted, mi történt: a
rablóbandák első célpontjai ezek voltak.
Szóval
a biztonság egy fontos dolog, de ne csináld feltűnően! Az én lakásajtóm
acélból készült, de csak azért, hogy egy rövid ideig biztonságot tudjon
nyújtani. Ezután elhagyom az épületet, hogy egy nagyobb fegyveres
csoporthoz csatlakozzam vidéken (családhoz, barátokhoz).
Az
én esetemben a migráció nem történhetett meg, mert annyira gyorsan
történtek az események: az ellenséges csapatok körbezárták a várost és
kész, semmilyen úton nem lehetett elmenekülni. De hallottam, hogy
vidéken valamivel jobb volt a helyzet, mert volt földjük, kukoricájuk,
búzájuk, gyümölcsfáik stb. Rossz volt ugyan, de mégis egy kicsivel jobb a
városiakénál. Egy dolog biztos, ha lett volna kiút, akkor használtuk
volna - de nem volt.
"Mi volt a helyzet a bankokkal, üzletekkel?"
A
teljes pénzügyi rendszer összeomlott, egy évig se bank, se kölcsön, se
hitelkártya nem volt. Bonyolult kérdés, hiszen van, aki még most,
csaknem 20 évvel később is pereskedik az Európai Bíróságon a pénzéért a
bankokkal. A bankok átalakultak, más fizetőeszközt használunk, a nevüket
többször is megváltoztatták, hiperinfláció köszöntött be, eltűntek
papírok stb...
Sok
probléma adódott az ingatlanok tulajdonjoga miatt. Az apámnak volt
például egy lakása, amit a háború miatt el kellett hagynia. A háború
befejeztével négy évig kellett bíróságra járnia, hogy bizonyítsa,
tényleg övé a lakás (nem volt elég papírja róla, mert attól fontosabb
dolgokat vitt csak magával). Másrészről a háború idején egyszerűen csak
beköltöztek az emberek az üresen álló házakba.
Korábban
már említettem a vidéki településeket. Abban az időszakban alig volt
mozdítható jármű. Emlékszem egy tank és egy Lada Niva párosról a
frontvonalról. A Lada tetejét levágták és egy gépfegyvert hegesztettek
rá. Csak akkor mozdultak meg, amikor lőni kellett, többnyire lerombolt
házak mögött parkoltak. A civil lakosság számára gyakorlatilag nem volt
közlekedés, az utakat törmelék borította, nem volt biztonságos rajtuk
haladni és az üzemanyag is drága volt.
Hogy
ne keltsenek feltűnést, az emberek nagy figyelmet szenteltek az
öltözködésre. Városon belül nem volt érdemes jól kinézni, mert rögtön
értékes célponttá vált az ember. Nem volt érdemes a legjobb fegyvert
beszerezni, mert lőszert alig lehetett hozzá kapni (és szintén
feltűnő).
Mondjuk
úgy, hogy ha holnap lenne a SHTF, mindent meg fogok próbálni, hogy úgy
nézzek ki, mint bárki más az utcán. Ha mindenki retteg, kétségbeesett,
zavart és esetleg sikít, akkor én is azt fogom tenni. Semmi csicsás
dolgot nem fogok hordani, hogy azzal kiabáljam a nagyvilágba: "Gyertek
rablók és vegyétek el tőlem!". Csendben, feltűnés nélkül fogok maradni,
megfelelően felfegyverezve és felkészülten fogom várni, hogy mik a
lehetőségeim. Ha teljesen el is kell menekülnöm, egyetlen éjszaka alatt
megtehetem a bátyámmal és a barátaimmal. Talán nevetségesen hangzik, de
soha senkinek ne mutasd meg a felszerelésedet a családodon kívül!
Bármilyen
biztonságos is a házad, bármilyen jó is a fegyvered, ha azt látják az
emberek, hogy téged érdemes kirabolni, akkor ki is fognak. Légy unalmas!
Ez csak az én véleményem, talán nem minden esetben a legjobb megoldás.
Néhány
szó még az üzletek és benzinkutak kirablásáról. Annyira gyorsan és
hirtelen történt az egész, hogy mire a lövöldözés egyáltalán
elkezdődött, már minden üres volt. Törekedtek ugyan a biztonságra a
szervek, de néhány hét alatt darabjaira hullott az egész.
Eddig tartott Selco beszámolója, az eredeti verziót a http://shtfschool.com/ oldalon lehet olvasni.
(varositulelo.blog.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése