2013. március 28., csütörtök

Orbán Viktor nem tárgyal a civilekkel

Orbán Viktor miniszterelnök nem fogadja a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal Róna Péter vezette küldöttségét – tudatta hétfő délután Török Kristóf, a miniszterelnöki hivatal munkatársa Simó Endrével, az MSZF szervezőjével. 
A delegáció március 13-án kért sürgős találkozót a kormányfőtől, hogy elé terjeszthesse a Kerekasztal tervét a hiteles-probléma átfogó rendezéséről. Ezt a Szociális Kerekasztal március 3-i budapesti tanácskozásán fogadták el, melyen egyúttal megbízták Róna Péter, nemzetközi hírű pénzügyi szakembert a küldöttség vezetésével. 
Török Kristóf arról is tájékoztatott, hogy az MSZF megkeresését „átküldték a nemzetgazdasági tárcának”. Simó megkérdezte tőle, ki fogadná a delegációt Orbán Viktor helyett, és adott-e a kormányfő utasítást a nemzetgazdasági tárcának a delegáció fogadására. Török nem tudott válaszolni a kérdésre, s – paragrafusokra hivatkozva - csak annyit mondott, hogy az anyagot átküldik az NGM-nek.
A Magyar Szociális Fórum a történtekkel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a kormányfő civilekkel szemben tanúsított elutasító magatartása időben egybeesik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentésével arról, hogy a „devizahitel-probléma megoldhatatlan”. Nem világos – áll az MSZF híranyagában -, hogyan tehet felelős politikus ilyen nyilatkozatot anélkül, hogy előzőleg megismerné a Szociális Kerekasztal megoldási tervét. 
„Bízunk benne, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem akar kitérni a Szociális Fórum Hitelesekkel egyeztetett megoldási javaslatának megismerése elől, és nem fogja elutasítani a Hitelesek megoldási tervét. Mivel így is túl sok időt kellett várni a kormányfő elutasító válaszára, reméljük, hogy a miniszter még e héten válaszolni fog a miniszterelnökségről átküldött civil megkeresésre!” – áll az MSZF közleményében. 
(Magyar Szociális Fórum)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése