2003. április
12.-én Magyarország brüsszeli pénzen népszavazást tartott hazánk európai
uniós csatlakozásáról. Annak ellenére, hogy akkor már tíz éve voltunk
az EU társult tagja, az évtizedes propaganda teljes kudarcnak volt
tekinthető. Ugyanis Brüsszel tíz év alatt sem tudta elérni, hogy a
magyar lakosság demokratikus többsége támogassa az uniós csatlakozást. A
demokraták saját törvényeik szerint is csalással léptették be az
országot a nyugati tömbbe, és ezzel bebetonozták Magyarország
hanyatlását.
Miután
a népszavazásra csak a választásra jogosultak 46%-a volt hajlandó
elmenni, a részvételi arány elkendőzése mellett bejelentették, hogy a
magyarok 83,65%-a támogatja hazánk európai uniós csatlakozását. Pedig -
amint a részvétei arány és az elmúlt évtized valamennyi eseménye mutatja
- nem Magyarországnak volt szüksége az Európai Unióra, hanem épp
ellenkezőleg, az EU-nak volt szüksége Magyarországra. Nem érdekelt
senkit az Európai Unió, ahogyan '97-ben a NATO-csatlakozás sem érdekelt
senkit, minimális támogatottsága volt a kezdeményezésnek, mégis tagok
lettünk. A Soros-pénzen nevelkedett demokraták közvetlen a
NATO-csatlakozás megszavaztatása előtt írták át a népszavazási törvényt,
mivel a közvélemény-kutatásokból már akkor egyértelműen látható volt,
hogy hazánk nyugathoz sorolásához nem lenne meg a szükséges részvételi
arány.
Később
a módosított törvény szerint már 25%-nyi igen is elegendő volt az
"érvényes" népszavazáshoz. Pontosan az a 25 százalék, amiről tudni
lehet, hogy egyik szavazáson jobbra, másikon pedig balra szavaz. (Majd a
harmadikon akármelyik kis pártra adja a voksát, nehogy két párt legyen a
parlamentben.) Így állt elő az a tragikomikus helyzet, hogy egy katonai
szövetség tagja vagyunk, de hadseregünk nincs, majd a nyugati politikai
tömb tagja lettünk, de népképviselet nélkül.
Mi vezérelt minket a NATO-ba és az Európai Unióba?
A
passzivitás. Egy évtizeddel ezelőtt, aki elhitte, hogy anyagilag jobban
jár, az elment és igennel szavazott, aki nem hitte el, az pedig -
leszámítva az elszánt keveseket - néhány "hőstetten", kukagyújtogatáson
kívül nem csinált semmit. A nép "ellenállása" vakvágányra futott. A
NATO-csatlakozás és EU-csatlakozással szembeni ellenállás
felszámolására, mondhatni elegendő volt az egyre szaporodó falfirkák
szabadságvesztéssel büntetése.
Igen,
kijelenthetjük, hogy kilóra vették meg a magyar népet. A helyzet azóta
sem javult, mert hiába az "euroszkepticizmus", az emberek még mindig ott
tartanak, hogy a szavazólapon akarnak alternatívát. Hogy teljes legyen a
paletta, mostanra már olyan pártra is lehet szavazni, amelyik
unió-ellenes retorikát folytat. Fél év múlva, a 2014-es választások
jelenthetnék az EU-tagság nagy próbáját, ehelyett ott tartunk, hogy egy
újabb népszavazás gondolata fel sem merülhet, még az önmagukat
EU-ellenesnek felmutató pártok közt sem. Nemhogy a 25%-nyi igen, de
kétharmados részvételi arány mellett az abszolút többségű igen szavazat
is meglenne az ország EU kilépéséről tartott népszavazáson, és ezt
minden politikai erő nagyon jól tudja.
Ma
egyetlen politikai pártnak sem érdeke, hogy az ország tényleges
kilépjen az Európai Unióból. Aki egyszer bejut a parlamentbe, és az
uniós pénzek közelébe kerül, annak nem érdeke. Ezeknek majd akkor lesz
érdeke, amikor Brüsszelben, Washingtonban elfogy a pénz, és előáll
valaki, aki többet fizetne a politikai bohóckodásukért.
A
Magyar Nemzeti Arcvonal már az uniós csatlakozás előtt kinyilvánította,
hogy nem kérünk az Európai Unióból, nem kérünk a NATO elnyomó
gépezetéből, ahogy az unió pénzéből sem kérünk. A demokrata szervezetek
köpönyege azóta számtalanszor fordult már. Mikor hol volt nagyobb lyuk a
pénzeszsákon, egyszer Brüsszel felé, máskor Washington felé
fordultak. Mi itt vagyunk és két évtizede ugyanazt képviseljük. Lehet az
életünk nehéz, de nem adjuk fel, nem alkuszunk, nem adjuk el magunkat
holmi anyagi javakért. Magyarországnak ki kell lépnie az Európai
Unióból. Már a belépéskor is késő volt, de még mindig van esély az
ország talpra állítására. Mindig van esély, és ez semmi máson nem múlik,
minthogy hajlandók-e a tetterős magyar emberek összefogni és egy vezető
iránymutatását követni. Vezető nélkül nincs jövő! Össze kell fognunk,
mert nem hagyhatjuk, hogy a következő évtizedekről újra a kisebbség
hozzon törvényeket!
Molnár István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése