Az alábbi irás ma jelent meg a HVG-n. Szerzője Benei Péter, immáron 12 éve Londonban élő valaki. Sosem
volt az, és ahogy a helyzet áll, nem is nagyon lesz a közeljövőben. A
magyar aktuálpolitikai események a legjobb indulattal is mínuszos hírek a
nemzetközi lapokban, a magyarokról szóló riportokat pedig többnyire
magyar származású újságírók vagy néhány olyan riporter írja, akiknek ez a
hobbijuk. Mint másoknak a század eleji mángorlók felújítása és
gyűjtése. Abból, hogy Magyarország nem tényező, a világ, de még a
közép-európai politikában sem következik sok minden.
A
magyar sajtó túltudósította az EP-ben zajló Tavares-jelentés
tárgyalását, persze mi mást tehetett volna, hiszen a magyar ellenzék
szerepet jelenleg az EP politikusai látják el. Ha jobban megfigyeltük, a
Tavares-vitán néhány, idejét a hobbijának szentelő politikuson kívül
csak magyarokat, vagy a magyar közélethez valamilyen módon lazán
kapcsolódó képviselőket láthattunk, többségük elég unottan viselte a
történéseket. A padsorok jelentős része üres volt. Hasonlóan a
világsajtóhoz, az EP is Magyarország helyzetéhez mérten kezeli a magyar
eseményeket es ügyeket.
A
magyarok hozzáállása a kérdéshez ellenben rendkívül árulkodó. A saját
szerepét messze felülértékelő kisnemzet szemléleten túlmutató dolgokat
lehetett észrevenni, és ezek egyáltalán nem számítanak újdonságnak.
Óriási hagyománya van annak, hogy belpolitikai problémák esetén a
magyarok körbehaknizzák a világot, és várják, hogy majd jönnek az
osztrákok, a szövetségesek, az oroszok, az EU, az IMF megoldani a
magyarok, minden bizonnyal a világ összes nemzete számára fontos
gondjait.
Ennek
a látásmódnak a rokonjelensége a magyarok katarzismániája, hogy nekünk
Mohács kell, összeomlás, nagyhalál. Enélkül nem lesz megoldás semmire,
de majd a romokon, miután bejöttek a kéksisakosok vagy zöldsapkások, EU,
IMF pénzekből, na majd akkor felépítjük a Duna vezető nagyhatalmát,
mert képesek vagyunk rá.
A helyzet az, kedves magyarok, hogy soha senki nem jön segíteni, sem most, sem máskor, sem akkor, ha mar katarzis lesz, ha lesz.
Mert
mit csinál a világ Görögországgal most, hogy az ország csődben,
totálisan a saját hibájából természetesen? Néhány nemzetközi lapban kis
színeseket közölnek, hogy erősödik az „Arany Hajnal” nevű
szélsőjobboldali mozgalom, meg arról is írnak, ha Angela Merkel
nyilatkozik róluk, egyébként mély közöny es hallgatás. Pedig nekik
tengerpartjuk van és olívabogyójuk, Magyarország viszont abban a hitben
ringatja magát, hogy a világ legjobb borai Badacsony mellett készülnek.
Ha itt csőd lesz, szélsőjobbos diktatúra, megvalósult államszocializmus,
esetleg csak egy durván protekcionista, bezárkózó nemzetállam alakul
ki, azon legfeljebb egy-két civil szervezet izgatja majd föl magát, meg
pár befektetőt fog érdekelni, de őket is csak addig, amíg át nem
telepítik – ahogy teszik jelenleg is – érdekeltségeiket egy
kiegyensúlyozott, piacbarátabb országba, ahol hasonlóan olcsó a
munkaerő, de kiszámítható a politikai helyzet.
Magyarországnak meg marad a Túró Rudi. Magyarország a magyarokat érdekli kizárólag.
Ha
nem tetszik a rendszer, akkor tessék leváltani, ne csak beszelni róla,
és pláne ne panaszkodni járni a nagyvilágba, hogy nekünk nem tetszik a
miniszterelnökünk. Kevés szánalmasabb es kínosabb dolog van ugyanis
ennél.
És
azzal se jöjjön senki, hogy hiányoznak az eszközök, mert még léteznek
jog- és érdekvédő szervezetek, és nemcsak a pártok által babusgatott
ölebmédia van. Persze a helyzet nem olyan rózsás, mint egy normálisan
működő demokráciában, de minden lehetőség adott, hogy a magyarok
rendszert /pártot / irányt váltsanak.
Ja,
igen, és a közterületek sincsenek lezárva, az ellenség pedig látható.
Normálisabb demokráciákban kevesebbért is lángokba borulnak az utcák.
Eddig tartott Benei Péter irása.
Amivel alapvetően lehet egyetérteni. Részleteiben sem nagyon lehet
állitásaival vitatkozni, ám tekintettel a kialakult helyzet
súlyosságára, nem árt ha eltűnődünk a tartalmon.
Nem tudni, hogy szándékosan hagyta e ki helyzetelemzéséből a leglényegesebb tényezőt. Jelesül-AZ EGYEDÜLLÉTÜNKET!
Mindannyian emlékezhetünk arra, hogy a rendszerváltás “bebetonozása” a
szovjetellenességgel és a russzofóbiával indult és folyt le.
Rendszerváltóink-akik anyagi értelemben ugyancsak megtalálták
számitásaikat-a szovjet-magyar viszony teljes elmérgesitését vitték
véghez. Nem mindet tudatosság nélkül. Sőt! Nagyon is tudatosan. A Varsói
Szerződés és a KGST szétbomlasztása volt a garancia a
visszafordithatatlanságra!
A generált belső bajaival küszködő
Szovjetunió-majd annak megszűnését követően az egykori alapitó
utódállamok-olyan nacionalizmustól generált sérelmeket szenvedtek el
TŐLÜNK MAGYAROKTÓL-amit más országtól soha!
Nem volt az véletlen, hogy Gorbacsov pár másodpercnyi gondolkodás után rávágta Antall nyegle javaslatára: DÁ! (Igen!)
Ebben az IGEN-ben benne volt minden elképzelhető rossz, ami csak ránk várhatott-és be is következett!
MAGYARORSZÁG-EZ AZ APRÓCSKA KIS KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁG-TELJESSÉGGEL MAGÁRA MARADT! DE!-ÁLLITÓLAG-FÜGGETLENKÉNT! VÉGRE!
Maximálisan
egyet kell értenünk Benei azon megállapitásával, hogy Magyarország
sohasem számitott tényezőnek a világban! Lehettünk tizszer akkorák mint
ma-valójában súlytalanok voltunk! (Mi ugyan nem igy gondoltuk-de mégis
igy volt!)
A Kárpát-medencébe való betelepülésünk óta eltelt
történelmünk bizonyitja: sorsunkat mi soha nem irányitottuk! Valakivel
mindig szövetségben-alárendeltként-léteztünk, alkalmazkodva az adott kor
és az adott szövetséges elvárásaihoz. A korok persze változtak, a
szövetségesi viszony többnyire állandó volt. Nyugati orientáció! Trianon
kellett ahhoz, hogy ráébredjen ez az ország, hogy nem vagyunk tényezők.
De még abból sem tanultunk.
A II. világégés után talpraálltunk. Nem
saját erőből csupán, de történelmünk során először fordult az elő
velünk, hogy szövetségesünk segitett. Nem azért mert tényezők lettünk
volna. Legyőzött, hazájukra támadó ellenségből csinált belőlünk a
Szovjetunió szövetségest, majd barátot. Hozzájuk képest pedig végképp
nem voltunk tényezők, de…!
DE AZ AZ IDEOLÓGIA TEKINTETBE VETTE AZ EGYSZERŰ EMBEREK ÉRDEKEIT IS!
Persze
a történelmi körülmények is “rásegitettek” a dolgainkra, de hát a
történelem bonyolult összefüggések láncolata. Valahogy jól alakultak
dolgaink! Függetlenek ugyan nem voltunk-de voltunk a keleti blokk
legvidámabb barakkja!
Nemzeti büszkeségünk viszont még ezt sem birta el!
Valahogy úgy jártunk, mint az egyszeri csenevész ketrecharcos, aki az
élménybeszámolói szerint az alábbi módon győzte le ellenfelét:
“Teljesen széjjelvertem a pofámmal az ökleit. Már a heréimmel zúztam
volna tönkre a térdeit, de a harmadik ilyen akció után valami oknál
fogva elájultam. A többire nem emlékszem. Pedig szeretném tudni mi
történt, mert segitene a felkészülésemben!”
Hát
nagyjából igy viselkedtünk mi a Szovjetunióval, majd később az
oroszokkal. Büszkén tekintgetünk körül vérző fejjel-szédelegve!
Kizavartuk őket!-most aztán függetlenek vagyunk tőlük!
Ma már néhány
kényszergyógykezelésre jogosult barom (és jelenlegi politikai elitünk)
kivételével mindenki belátja: történelmi hibát-sőt bűnt!-követtünk el
magunkkal szemben akkor, amikor szembe hagytuk magunkat forditani a
Szovjetunióval!
Azok meg nem felejtenek! Szemükben mi a Birodalom sirásói vagyunk!
Olyanok, akik megárdemlik sorsukat. Azt a sorsot, ami még a mostaninál
is roszabbra fog fordulni! Mert ha bárki is azt gondolná, hogy a
rendszerváltás utáni megpróbáltatásaink nem fognak fokozódni már-hát
azok tévednek! Egy hazátlan kufárnép sóvár karmai nyúlnak a
Kárpát-medence után. Nem fogják olcsón megkaparintani, de ez az
átlagmagyart nem igazán kell hogy érdekelje. Számára ugyanis teljesen
mindegy lesz, hogy ura miféle nacionáléval bir!
Pármillió
barom persze azt vallja, hogy jó lesz nekünk nagyon egy nemzethy
földesúr! Mert mégiscsak másabb-jobb-érzés az, ha nemzethy szinű marok
szoritotta nemzethy kés metéli a magyar torkot! Másik pármilliónak meg
megteszi a kék-fehér nyiszabolás is! Ha közben hóhérolónk azt mormolja a
fülünkbe, hogy tényező voltál-tényező is maradsz! Mert számunkra csak
ez a lényeg!
TÉNYEZŐNEK MONDJANAK BENNÜNKET!
Be
kellene végre látnunk: soha nem voltunk tényezők-és nem is leszünk
azok! Egy gyenge kis nép vagyunk Európa közepén! Egy olyan gyenge kis
nép, amely önállóan nem képes létezni! Egy olyan gyenge kis nép,
amelynek elengedhetetlenül nagy szüksége van egy hatalmas barátra, egy
segitő szövetségesre.
A rendszerváltás óta eltelt huszonhárom év
bebizonyitotta: a Nyugat nem barátunk és nem segitő szövetségesünk-a
Keletet pedig ellenséggé tettük! Mi tettük ellenséggé!
Ideje lenne már elgondolkodnunk-a jövőnkön!
“… a közterületek sincsenek lezárva, az ellenség pedig látható.
Normálisabb demokráciákban kevesebbért is lángokba borulnak az
utcák.”-irja Benei Péter.
Igen ám, de ha nincs barát-fölöslegesen borulnának lángba az utcák!
Segitő barátot, szövetségest kell találni de sürgősen! Keleten!
Mert ha a tüzet az EU és a NATO oltja el!-magyar itt utána meg nem marad! Legfeljebb néhány csicska!
Az meg nem lesz tényező!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése