Véglények

A Föld és a természet egy csoda. Hiába csíp, mar, vagy ragadozó valamely lény, ebben a csodálatos egyensúlyban minden egyednek megvan a helye, szerepe. Az emberi társadalom sem más. Az emberi civilizáció vonatkozásában a zsidónak is megvan a maga szerepe. Legalábbis az elmúlt 2000 évben ez már teljesen nyilvánvaló. A zsidónak is megvan a helye a történelemben és a társadalmi fejlődésben, melyet sok ezer éve kezdtek írni, és ki tudja mikor lesz vége. Az emberiség harcol önmagával, minden ellentétek harca, és éppen ez a harc a fejlődés mozgatórugója – ez a dialektikus és történelmi materializmus egyik alaptétele.

Vannak azonban olyan egyedek, amelyek ebből az egész rendszerből kilógnak, mert egyszerűen semmilyen módon nem illeszthetők bele. Nekik semmi szerepük, és hasznuk sincs az emberiség számára. Élősködnek, olyanok, mintha valami kártékonyságra teremtett lények lennének, de nem szolgálnak táplálékul a ragadozóknak, nem illeszkednek bele a természet törvényeibe, de a szellemi harc rendjébe sem. Egyszerűen semmi hasznuk a szellemi, és az anyagi világban sem. Ezek egyszerű véglények. Haszontalan élősködők csupán.

Ezek azok a lények, akik semmilyen pozitívumot sem hordoznak magukban. Állati ösztöneik vannak, életben maradásuk semmi más, mint felesleges létezés. Véglények. Azért vannak, hogy legyenek. Ezerből egyszer képes kifejlődni közülük egy-egy valamire való példány, de ezzel sem érnek el mást, csak azt, hogy még jobban felhívják a figyelmet arra, hogy ezek a lények mennyire feleslegesek. Mire jók egyáltalán?

Az ember létezésének a lényege a fajfenntartás mellett, igen sokrétű. Társadalmi fejlődés, és a társadalmi egyensúly kivívása, szellemi magaslatokba emelkedés, kultúra, műszaki fejlődés, gyógyítás, és a munka. Sok-sok munka, melynek célja az alkotás. Olyan műszaki, technikai eszközök előállítása, melyek az emberiséget szolgálják, és az emberi elme alkotóképességeit hivatottak bemutatni. Bármennyire nem tetszik az embernek a város és benne az ízléstelenül létrehozott épített környezet, mégis megcsodál egy toronyházat vagy hidat, mert hirdeti az elme csodálatosságát, a hitet, hogy képesek vagyunk megcsinálni. Hirdeti az Isten dicsőségét, hogy micsoda képességeket adott az embernek – még ha gyakran nemtelen célokra használja is. Ebbe a rendszerbe kellene valahogy beilleszteni a véglényeket. Sajnos nem megy. Éppen ezért véglények.

Szellemi képességeik nincsenek. Dolgozni nem akarnak, és az a ritka kivétel, amelyik akarna, mást nem tud elvégezni, mint a legalja munkákat. Az is úgy, hogy abban köszönet nincs. Ellenben bármit meglát, azonnal az állati ösztön dolgozik benne. Ha lát egy műszaki csodát, melyet emberek ezrei csodálnak meg, ő csak egyet lát benne, el lehet el lopni és eladni. Ha lát egy szép nőt, nem a csoda, a szerelem, a szépség jut eszébe, hogy milyen szép gyerekeket szülne ez a csodálatos teremtés, hanem azt, hogy mit művelne vele egy bokor mélyén. Számára egy autó sem a műszaki csoda, a technika csodája, hanem a magamutogatás eszköze, hogy hátha többnek látszik tőle, mint ami valójában.

Ez a véglény nem más, mint a cigány. Az isteni természeti csoda megcsúfolása. Fajtája sem keletkezett máshogy, mint a világ szemetét összefújta a szél egy kupacra, és lettek belőle a cigányok. Nincs országa, nincs nemzetisége, nincs otthona, sem hazája. Ahol él, az csak a putrija, amit bármikor elhagy.

Kérdés, hogy a társadalom és a Föld meddig tudja hátán hordani ezt a gombamód szaporodó szemetet. Mivel egyre kevesebb az erőforrás, fogynak az nyersanyagok, romlanak a földek, ezért maga az ember is arra lesz kényszerítve, hogy határokat szabjon. Ez nemsokára bekövetkezik, és a határokon belül a véglényeknek nem lesz helye. 500 éve volt a törökök háta mögött besomfordáló cigánynak, hogy felnőjön, és beilleszkedjen Európába. Nem tette meg, és több időt már nem fog kapni. A nemsokára bekövetkező hatalmas felfordulásnak egy eredménye már előre borítékolható, bárki győz, bárhogy is végződik, ennek a feleslegnek senkinek világában nem lesz hely. Oda kerül, ahová való, a szemétdombra.

Török János