2013. október 24., csütörtök

A Google ügyvezető, aki örökké akar élni


Időkjelei : Manapság egyre kevesebben hisznek Istenben, ugyanakkor halhatatlanságra vágynak és azt gondolják, hogy ezt tudományos módszerekkel is elérhetik. Mivel az igazságot elutasították, nem marad más, mint hinni a hazugságnak, vagy a hazugság atyjának, aki örök élettel kecsegteti követőit.
Bár a tudomány egyre több mindent fedez fel testünk működéséről és egyre több részletét képes szintetizálni, sokan nem veszik tudomásul, hogy az ember nem csupán sejtek bonyolult halmaza, hanem „élő lélek”.
„Az utolsó napokban nehéz idők állnak be, mert lesznek az emberek magukat szeretők… kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak” II. Timóteus 3:1,7
Kurzweil szerint az emberi test leginkább egy számítógépes szoftverhez hasonlítható, és a miénk már elavult.

Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója úgy hiszi, hogy az emberiség hamarosan elérheti az örök életet és teljes erejével azon van, hogy ez így is legyen.
Az ismert szerző és feltaláló szerint egy ilyen tudományos áttörés kulcsa bizonyos „hidak” rendszere, ami lehetővé teszi, hogy a test, az idő előre haladtával eljusson az egyik erőtől a másikig.
A fiatalos, 65 éves futurista naponta 150 étrendkiegészítőt szed, amelyek szerinte átsegítik az első hídig.
Az elképzelés lényege, hogy elegendő hidat kell építeni, amelyek segítségével a test kitarthat, míg az életmeghosszabbító technológiák megvalósulnak.
Kurzweil szerint az emberi test biológiája a számítógépes szoftverekhez hasonlít, és úgy gondolja, hogy mi mind „elavultak” vagyunk.
A kanadai Maclean Magazinnak adott interjúban Kurzweil elmondta, hogy reményei szerint az étrendkiegészítők képesek lesznek olyan állapotban tartani egészségét, hogy megérje a „nanotechnológiai forradalmat”.
„Soha nem mondhatom azt, hogy sikerült. Hogy örökké éltem. Mert soha nincs örökké,” mondta.
„Mindössze arról van szó, hogy azon az úton legyünk, ami elvisz a következő pontig.
Az első híd: maradj olyan egészséges, amennyire csak lehet, a megfelelő étrend, testmozgás és rendelkezésre álló orvostudományi vívmányok segítségével.
A cél, hogy elérjünk a második hídig.
A második híd a biotechnológiai forradalom, amely során átprogramozhatjuk a biológiát és kiiktathatjuk belőle a betegségeket. És ez sem a vég még.
A harmadik híd már a biológián túlmutatva a nanotechnológiai forradalom felé vezet. Azon a ponton már apró, egyesek által nanobotnak hívott robotok egészíthetik ki az immunrendszerünket.
Olyan immunrendszert teremthetünk, ami minden betegséget felismer, így amikor egy új betegség bukkan fel, át lehet programozni, hogy képes legyen megbirkózni az új kórokozóval.”
Kurzweil szerint az ilyen robotok segítenek majd a betegségek leküzdésében, az egészség javításában és lehetővé teszik, hogy az emberek hosszabb ideig maradjanak aktívak.
„A biológia egy szoftveres folyamat,” mondta Kurzweil az interjúban.
„A testünk több ezermilliárd sejtből áll, amelyeket ez a folyamat szabályoz.
„Mi pedig elavult szoftverrel működünk, ami egy teljesen más korban fejlődött ki. Olyan inzulin receptor génnel rendelkezünk, ami azt mondja, hogy „Tarts meg minden kalóriát!”
„Tízezer évvel ezelőtt ez jó volt, amikor egész nap dolgozni kellett ahhoz, hogy néhány kalóriát összeszedjen az ember, amikor nem voltak hűtőszekrények, így a test tárolta a zsírsejteket.
Én azt akarom üzenni az inzulin receptor génemnek, hogy már nem kell megtartania minden kalóriát.”
Kurzweil a Joslin Diabetes Központ laboratóriumi kísérletére hivatkozott, amely során a kutatók képesek voltak kikapcsolni az egerek zsír inzulin receptor génjét. Az egerek tovább ettek, soványak maradtak, nem lettek cukor- vagy szívbetegek és 20 százalékkal tovább éltek.
Ray Kurzweil jelenleg 150 féle étrendkiegészítőt szed, amik szerinte csúcsformában tartják a testét.
A Google célul tűzte, hogy új cége, a Calico segítségével meghosszabbítja az emberi élet hosszát.
Kurzweil korábban azt jósolta, hogy a 2020-as évekre az emberek annyi egészségtelen ételt ehetnek, amennyit csak akarnak, mert mindenkiben nanorobotok lesznek, amelyek minden szükséges tápanyaggal ellátják majd a testet, miközben a fölösleges zsírtól is megszabadítják.
Kurzweil jelenleg okosabb számítógépek építésén dolgozik, ami szerinte az első lépés céljai megvalósításában.
Azt szeretné elérni, hogy a számítógépek képesek legyen feldolgozni a természetes nyelveket, ami lehetővé tenné, hogy a robotok olvasni és értelmezni tudják az emberi kommunikációt.
Kurzweil szerint az ember evolúciójához intelligens robotokat kell létrehozni.
Forrás: dailymail.co.uk
„Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” János 11:25-26

http://idokjelei.hu/2013/10/a-google-ugyvezeto-aki-orokke-akar-elni/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése