2013. november 8., péntek

A VDSZ bemutatná a politikusoknak, milyen a gyári munka

Gyárlátogatásra hívja az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagjait a vegyipari szakszervezeti szövetség azért, hogy lássák, mit tesznek azokkal a dolgozókkal, akiktől elvették vagy elvenni készülnek a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíjazási lehetőséget. Veszélyes munkakörben dolgozó, nyugdíj előtti utolsó éveikben járó, munkában megfáradt, beteg emberekkel szembesítené a döntéshozókat a vegyipari szakszervezet szövetség (VDSZ), ezért gyárlátogatásra hívja az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagjait – közölte a szakszervezet annak kapcsán, hogy elkezdődik a korkedvezményes nyugdíjra jogosító munkakörök felülvizsgálata.
A VDSZ nem törődik bele, hogy a korengedmény megszüntetése után a korkedvezményes nyugdíj lehetőséget is elvegyék az emberektől, mert ez csak ebben az ágazatban tízezreket érintene hátrányosan – jelentette ki Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.
Székely egyenesen életveszélyesnek tartja a rendszer totális leépítését, s úgy véli, ilyen döntéseket csak azok hoznak, akik nem láttak még közelről évtizedeken át végzett nehéz fizikai munkában megfáradt gumigyári munkást, aki az üzemben minden nap kockáztatja a saját és munkatársai biztonságát.
Egy felmérés szerint a munkavállalók húsz százaléka kénytelen megromlott egészségi állapota ellenére még a nyugdíj előtti utolsó években is több műszakban vagy veszélyes körülmények között dolgozni. Ezzel kívánja szembesíteni a szakszervezet a politikusokat a gyárlátogatáson, feltéve, hogy elfogadják a meghívást, amelyet a napokban postáznak nekik.
A szakszervezet azonban nemcsak tiltakozik az előrehozott öregségi nyugdíj, a korengedményes rendszer megszüntetése, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával összefüggő méltánytalan eljárás, valamint a korkedvezményre jogosító munkakörök előre jelzett központi felülvizsgálata miatt, hanem kidolgozta azt a javaslatot is, amely az államnak egyetlen fillérjébe sem kerül.
Székely határozottan leszögezi: a megszüntetett kedvezmények helyett a szakszervezet olyan, a munkáltatók által korábban is finanszírozott ellátórendszer megteremtését tartja elfogadhatónak, amely megoldást jelent az öt évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt állók számára. Őket ugyanis – a javaslat szerint – nyugdíjba küldheti a munkáltató, ha előre befizeti az államnak a járulékokat. Ez különösen létszámleépítésnél, munkaerő-fiatalításnál humánus eljárás. A nyugdíj előtt álló dolgozók nem kerülnek utcára, a fiataloknak pedig ezzel teremthet munkahelyet a cég.
A korai nyugdíjazás másik kategóriája a korkedvezmény, és ezt éppen most készül kiüríteni a hatalom a szakszervezet szerint. Döbbenetes, hogy a politika összemossa a “nem akar dolgozni” és a “nem tud dolgozni” kategóriát, s ezzel az érintetteket – egészségi állapotra és korra való tekintet nélkül – megbélyegzik – véli Székely.
A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a döntést, miszerint hamarosan olyan központi “kockázati” átvilágítás kezdődik, amely kizárólag a korkedvezményre jogosító munkaköröket érinti, vélhetően csupán azért, hogy minél többről kimondhassák: jogszerűtlenül jár a kedvezmény, s a rendszer végül teljesen kiürül.
A tervezett intézkedés több mint ötszáz munkáltatót és összesen mintegy 43 ezer dolgozót érint. A szakszervezet elvárja, hogy a váltóműszakban működő területeken is legyen kockázatértékelés, mert egy alapos átvilágítás során kiderülhetne, hogy nem szűkíteni, hanem bővíteni kellene a korkedvezményre jogosító munkahelyek körét.
A VDSZ kezdeményezi továbbá, hogy mielőbb szüntessék meg azt a joghézagot, amely a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata során keletkezett, s amelynek következtében több ezer embernek megszűnt a nyugellátása, csökkent a járadéka. A szakszervezet követeli a jogszabály megváltoztatását azért is, hogy a 2012-ben megrokkant emberek ellátását ne a minimálbér, hanem a tényleges jövedelmük alapján állapítsák meg. A szakszervezet fontosnak tartja azt is, hogy a társadalombiztosítás tervezett változtatásaira való felkészülésre kellő idő álljon rendelkezésre.
(Népszabadság)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése