2023.05. 19 VÁC, 3. PÉNTEK SZENTSÉGIMÁDÁS ALATT.
Mennyei Atya: Köszönöm imáidat gyermekem.
A lelkigyakorlaton a Szentháromságról hallhattatok. Sok hívő keresztény számára nehezen érthető, nehezen elfogadható ez a valóság. A kulcs-szó az egység és az azt összetartó szeretet.
A
kezdetek kezdetén, amikor az " ős-szeretet" még nem teljesedett ki,
nem nyilatkoztattatott ki, elég voltam magamnak. Az izzás és a szeretet
hatalmas ereje kívánta meg, hogy ez kiteljesedjen, kitáguljon, ha úgy
tetszik megosztódjon, kiáradjon Szent Fiam és a Szentlélek által,a
teremtésben is. A Kozmosz, a bolygók, a szépséges Föld teremtésében.
A
teremtett világ előtt Szent Fiam és a Szentlélek az Én Bensőmből, a
szeretet felfoghatatlan izzásából jött létre, és mivel belőlem származik
nem is lehet más, mint ami, Aki Vagyok. Ez a Szent Háromság, egy és
oszthatatlan mégis annyira szuverén, a szeretet annyira összeköti, hogy
nem akarhat mást mint a másik kettő.
Kérdezhetnétek,
Te ki vagy Atya? Mózesnek is csak azt mondtam, "Vagyok, Aki Vagyok." A
legtisztább, a legmegfoghatatlanabb és a legutólérhetetlenül
fennségesebb valóság Vagyok. Belőlem fakad minden. Belőlem fakad
szeretett Fiam és a Szentlélek is. Ugyanabból az utólérhetetlenebb
fennégből ered, ugyanaz az izzás, egység és szeretet jellemzi, mint
engem, az Atyát. Más nem is lehet, hiszen belőlem, az Atyától ered.
Tehát itt a magyarázat lényege, az egység és a szeretet.
APOSTOLI HITVALLÁS
" HISZEK AZ EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű és minden általa lett...
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és a Fiútól származik,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút..."
aki az Atyától és a Fiútól származik,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút..."
A
Szentháromságban vibráló szeretet, a teremtés csodájával meg akatra
osztani, ki akarta önteni szeretetét a teremtés csodájában.
Megteremtettem a Kozmoszt, benne Földet, az Angyalokat és az Embert,
mert a szeretet természete ez. Megosztani, eltölteni, kiáradni másokra.
Az egység és a szeretet oly egyszerű és oly nagyszerű dolog gyermekeim.
Az egész világmindenség e két dolognak van alárendelve.
A
szeretetet és az egységet támadja a gonosz a világban ,az egyházban
és a családokban a megosztottság és a szeretetlenség szellemével. A
gonoszság kiáradt a világra, de a Szentháromság szeretetét semmi sem
tudja eltörölni, vagy felülmúlni. Ezért gyermekeim, ne csüggedjetek,
mert" Aki szeret, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket", mindent
helyreállít, megújít , Új Eget és Új Földet teremt, ahol az egység és a
szeretet fog uralkodni a Szentháromság akarata szerint. Ahol az Isten
és ember egységben és szeretetben él majd és a boldogságnak soha nem
lesz vége. Ámen.
Megáldalak a kitartó szeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Jézus bátor harcosa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése