2009. július 7., kedd

Kadarkúti Hétfői Üzenetek 35. - Rózsafüzér elmélkedések

DICSŐSÉGES rózsafüzér 
1.)… AKI HALOTTAIBÓL FELTÁMADOTT
Jézus: Éppen csak hogy pirkadt a harmadik nap hajnala, és a saját isteni erőmből egy pillanat alatt föltámadtam a halálból és kijöttem a lezárt sírból, amint annak idején kiléptem Anyám szeplőtelen méhéből. Ezt a feltámadt testet ne egy átlátszó szellemnek képzeljétek, hanem egy tökéletes, ép és szép fiatal testnek, mely misztikus képességekkel rendelkezik. Át tud hatolni mindenen, fel tud emelkedni, el tud tűnni, tehát láthatatlanná tud válni a földi ember számára. Képzeljétek Gyermekeim, mekkora örömet szereztem, mint Isten és szabadító, mikor leszálltam az alvilágba az ott várakozó szent lelkek közé, akik már szinte a világ kezdete óta vártak Rám. Bennetek is, mint az Ószövetség szentjeiben, hasonló vágynak kell ébrednie arra, hogy az Én érdemeimért egy napon bevigyenek a Mennyországba. Kincseim! Az Én feltámadásom a ti feltámadásotok előhírnöke, hogy a végső napon mindnyájan feltámadtok. De az Én feltámadásom a ti lelketeknek kegyelemben való feltámadásának is előhírnöke. És miként Én, Megváltótok feltámadva új életet kezdtem, úgy ti is a bűnből a kegyelemre feltámadva új életet élhettek. Édesanyám elsőként láthatott Engem dicsőségem teljes ragyogásában, hiszen Ő mindenki másnál jobban részesedett szenvedésemben. Azután Magdolnának jelentem meg, aki forró vággyal kereste holttestemet. Ó, Kicsinyeim! Utánozzátok Magdolna szeretetét, jámbor sietségét azzal, hogy gyakran és buzgón meglátogattok Engem az Oltáriszentségben. Tanítványaimnak többször megjelentem így feltámadottan, hogy erősítsem hitüket, de nektek nincs szükség Jelenéseimre, hogy higgyetek az igaz Istenben, elég rápillantanotok az Oltáriszentségre, hogy érezzétek valóságos Jelenlétemet olyan dicsőségesen, mint a Mennyben. Amen.
2.) …AKI A MENNYBE FÖLMENT
Jézus: Gyermekeim! Most lehunyt szemmel, a lelketekkel próbáljatok Rám tekinteni. Ott állok az Olajfák hegyén Édesanyám, az apostolaim, az első tanítványok és a szent asszonyok körében, összesen több mint 50 személlyel. Ezekkel az összegyűlt emberekkel együtt, élő reménnyel és mennyei szeretetre gyúlva nézzetek Engem, aki most készül távozni a Földről. Figyeljetek, ahogy arcomról halhatatlan dicsőség sugárzik, szemeim Napnál szikrázóbban ragyognak! Fölemelem kezeimet, megáldom a jelenlévőket, és felemelkedek az égbe. Lassan eltakar egy felhő, mindig kisebb leszek, már csak egy fényes pontnak látszom, és eltűnök a szemek elől. De előbb még megparancsolom apostolaimnak, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, és néhány nap múlva ők Szentlélekkel fognak megkeresztelkedni. Megkapják a Szentlélek erejét, és tanúim lesznek az egész világon. Az Én apostolaim engedelmeskedtek Nekem. Drága Kicsinyeim, kövessétek apostolaimat! Ti is engedelmeskedjetek és ne féljetek elhagynia szent hegyet, azaz a szemlélődést, hogy visszatérjetek a városba, vagyis azokhoz a szokásos dolgaitokhoz, állapotbeli kötelességeitekhez, amelyeket várok tőletek. Azért mentem fel a mennybe, hogy helyet készítsek nektek, szeretett Gyermekeim! Ha buzgón és alázatosan kértek Engem, akkor segítek, hogy eljussatok a vágyva-vágyott mennyei Országba. Amen.
3.)…AKI NEKÜNK A SZENTLELKET ELKÜLDÖTTE
Jézus: Elgondolkodtatok-e azon, hogy a Szentlélek miért éppen lángnyelv formájában szállt le a Szűzanyára és az apostolokra? Nyelvek képében száll alá a lélek. Elhozta az apostoloknak a nyelvek ajándékát, mely által a hit és keresztség egységben mindenféle nemzet népei egyesültek a katolikus Egyházban. De a Szentlélek nem csak nyelv, hanem tűz alakjában is érkezett. A Szentlélek lobogó lángnyelv, mert a szeretet élő forrása. A Szentlélek lángoló tűz, világító tűz és édes tűz. Lángoló tűz, mert megtisztítja a lelket minden szennytől. Elemészti a mulandó javakhoz való ragaszkodást, az emberi tekintetekhez való igazodást, az élet hiúságát és kényelmét. Világító tűz, amely megvilágítja a lelket azáltal, hogy világossá teszi számára a bűnök rosszaságát és a hálátlanságot. Édes tűz, amely készteti, áthatja és lángra lobbantja a szívet, a lélekbe árasztja a szeretetet és buzgóságot.Ó, drága, engesztelő, zarándokoló Kicsinyeim! Nemsokára, a Nagy Figyelmeztetéskor ennek a Szentlélek Istennek a lángoló, világító és édes tüze fog meglátogatni benneteket. Ugye várjátok? Kérjétek Mennyei Atyátokat, hogy minél hamarabb küldje el nektek! Majd meglátjátok, hogy ez az isteni tűz mekkora változást fog előidézni bensőtökben. Ez az égi láng fogja ébreszteni buzgóságotokat, készségessé és bátorrá teszi lelketeket mindannak vállalására és megtételére, amit Atyátok mond neki. Amen.  
4.) …AKI TÉGED SZENT SZŰZ A MENNYBE FELVETT
Jézus: Gyermekeim! Nézzétek csak Édesanyámat lelki szemeitekkel! Már indul az égbe: a körülötte állókhoz fordul, drága anyai áldásával megáldja őket. Boruljatok ti is a lábaihoz és kérjétek tőle az áldást: Anyám együtt örülök veled, e nagy boldogságodnak, dicsőségednek és nagyságodnak. Drágáim! Képzeljétek csak el, hogy repesett az Én édesanyám szíve, mikor eljöttem érte és magammal vittem testestől-lelkestől. Nem az elgyengült, elöregedett alakjában, hanem fiatalon, tündöklő ragyogásában. Ez a test nem lehetett az enyészeté, mert egészen tiszta volt, a Szentlélek leggyönyörűbb temploma, mentes volt az eredeti bűntől és minden bűn árnyékától. És figyeljétek csak, hogyan ment a halálba a Szent Szűz? ! Mikor eljött a pillanat, amit annyira várt, hogy örökre egyesüljön a legfőbb Jóval, akkor a lelke ujjongott az Utánam érzett vágytól és szeretettől és szívből Nekem ajánlotta magát egészen. És ti, Kicsinyeim, hogyan várjátok a halált? Félve? Aggódva? Miért féltek annyira kilépni ebből az életből? Mit ad nektek ez a világ, amiért úgy ragaszkodtok hozzá? Kérjétek Szűz Máriát, nyerje el számotokra a földtől való elszakadást és az örök javak utáni vágyat, és készítsen fel titeket az utatokra. Gyermekeim! Ha azt akarjátok, hogy halálotok órájában mi ketten: Mária és Én ott legyünk veletek, akkor szíveteket ne szakítsátok el Szűz Máriától! Iránta való gyermeki hűségetek fog Engem hozzátok vezetni a végső perceitekben. Amen.
5.)…AKI TÉGED SZENT SZŰZ A MENNYBEN MEGKORONÁZOTT
Jézus: Az Én dicsőséges feltámadásom diadala után senkinek nem volt nagyobb dicsősége a mennybejutáskor, mint Édesanyámnak. El se tudjátok képzelni, mekkora nagy dicsőséggel lépett be a mennybe, mily nagy áhítattal vette Őt körül az összes angyali kar, mily nagy örömmel és kedvességgel öleltem át Én, a Fia. Miként itt a Földön nem volt méltóbb helye Istennek, mint Mária szűz méhe, úgy az égben nincs magasabb királyi trónus, mint amelyre Én ültettem Édesanyámat. Magam mellé véve Őt, mint Anyámat és mint Társmegváltót. Mint a mindenség királynőjét a jobbomra ültettem, minden angyali karok fölé. És most nézzétek, hogyan koronázta meg a Szentháromság Máriát a legdrágább koronákkal! Az Örök Atya fejére teszi a hatalom koronáját, átengedve Neki Utánam az uralmat az Ég, a Föld és az alvilág minden teremtménye fölött, így a sötétség szellemei reszketnek az Ő nevétől. Én, a Fiú a bölcsesség koronájával díszítettem drága homlokát, átadva neki az isteni irgalmasság kulcsait. A Szentlélek a szeretet koronájával ékesíti Őt, betakarva az Isten iránti és az emberek iránti leglángolóbb szeretettel. Mindenek felett a Szüzet koronázza a szüzesség, a vértanúság és a tanítás dicsfénye. Végezetül Édesanyámat a 12 csillagból álló korona is koronázta. A 12 csillag a szentek összes érdemeit jelképezi, vagyis egyesítve van benne a pátriárkák hite és reménye, a próféták világossága, az apostolok szeretete és buzgósága, a vértanúk nagylelkűsége, a papok életszentsége és tisztasága, a szerzetesek engedelmessége. Kérjétek Édesanyámat, legyen a ti szívetek Királynője, és vezessen el Hozzám benneteket! Amen.                     
VILÁGOSSÁG rózsafüzér 
1.)    …AKI A JORDÁNBAN MEGKERESZTELKEDETTJézus: Gondolkodtatok-e már azon, hogy miért hívják ezt a világosság rózsafüzérének? Mert ezek a titkok mind a nyilvános működésem idejéről szólnak, amikor leginkább megmutatkozik az a tény, hogy Én vagyok a világ Világossága. Akkor léptem először a nyilvánosság elé, mikor Én is felkerestem Jánost, a keresztelőt a Jordán folyónál. 30 éves voltam, fiatal és teljesen érintetlen, tiszta lelkű. A kereszteléseket János azért végezte, hogy az emberek bűneiktől megtisztuljanak bűnbánatuk által. Beálltam a sorba, hogy Engem is megkereszteljen. Jánost hirtelen egy látomás megnyílni látta az eget az Én fejem felett és a Lélek galamb formájában alászállt és megpihent Rajtam. Erre megrendült és vonakodott megkeresztelni Engem. Sugalmat érzett, hogy Én vagyok a Messiás. De Én csak bizonygattam, hogy meg kell keresztelnie Engem és meg is tette. Alighogy kiléptem a folyóból, és a tömegtől kissé eltávolodva imádkoztam, ugyanaz a látomás, ami elkápráztatta Jánost megismétlődött Nekem is. Megnyílt az ég, és láttam Isten Lelkét Reám szállni. És ugyanekkor szózat hangzott: „Te vagy az Én szeretett Fiam, kiben Nekem kedvem telik.” Ezzel a lépéssel Én felajánlottam – Én a teljesen tiszta – a bűnösök részére a megbocsátást. Míg János vízzel keresztelt, Én vízzel és Szentlélekkel. Gondoljatok bele, az Én keresztelésemnél jelen volt az egész Szentháromság. Amikor viszitek a kisbabát a keresztelésre, ott is jelen van az Atya, aki mindent betölt, ott vagyok Én, a Fiú az Oltáriszentségben, és a Szentlélek, aki a keresztelendő lelkében valóságosan benne él. Gyermekeim! Fogadjátok a keresztség szentségének ajándékát hálásan Tőlem. Amen
2.)    …AKI KÁNÁBAN MEGMUTATTA ISTENI EREJÉT
Jézus: A kánai menyegzőn sok vendég volt, Engem is meghívtak Édesanyámmal együtt. A végére elfogyott a bor. Anyám kért, hogy segítsek, de Én vonakodtam, hogy még nem jött el az Én időm. De Ő ösztönösen érezte, hogy kívánsága teljesülni fog, és utasította a szolgákat, hogy tegyenek úgy, ahogy Én mondom. A szavamra 6 korsót megtöltöttek vízzel és azt borrá változtattam. És most figyeljetek, Gyermekeim! Ez az Én első csodám nem más, mint előképe az Eucharisztia alapításának. Mert azzal az isteni hatalommal, amivel a vizet borrá változtattam, az utolsó vacsorán a kenyeret és a bort saját testemmé és véremmé fogom változtatni.Tudjátok-e, drága Gyermekeim, hogy ezt a kánai eseményt szimbólumként is felfoghatjátok? Isten Országa, melyet alapítok, szintén menyegző: Isten és az emberiség egyesülése, az utolsó ítélet napja, amikor az Egyház menyasszonyi várakozása beteljesedik egy örökké tartó menyegzőben. Én vagyok az öröktől való vőlegény, aki minden emberi lelket meghív az isteni frigyre. A borrá változott víz a ti lelketek átalakulásának jelképe is a Szentlélek ereje által. Édesanyám szava- aki bizalommal fordul Hozzám – a kérő ima szimbóluma, melyet Atyám mindig meghallgat és előbb utóbb teljesít. Kincseim! Mindig Édesanyámon keresztül kérjetek, ha valami fontos ügyetek van. Ő biztos kieszközöli a kegyelmet számotokra. Neki nem akarok ellentmondani. Áldottak legyetek buzgó imáitokért. Amen.
3.)    …AKI MEGHÍRDETTE ISTEN ORSZÁGÁT
Jézus: Gyermekeim! Én Új szövetséget kötöttem az emberiséggel, míg Atyám szövetséget kötött a zsidó néppel. Az Ószövetség alaptörvénye a Tízparancsolat volt. Az Újszövetségé a Hegyi Beszéd. Amikor ezt a 3. tizedet imádkozzátok, a Hegyi Beszéd álljon szemeitek előtt. Akkor körülöttem a hallgató sokaság egyszerű, tanulatlan, szegény emberekből állt, szomorúakból, csalódottakból, elnyomottakból, szelídekből. Csak úgy itták vigasztaló, nekik való szavaimat: Boldogok a lelki szegények, a szomorkodók, a szelídek, az igazságra szomjazók, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességesek, az üldözöttek, mert övék a mennyek országa, mert őket megvigasztalják, mert őket jóllakatják, mert ők meglátják az Isten, mert Isten fiainak fogják őket hívni. Hallják, hogy ez nem akármikor lesz, hanem ők már most boldogok. Mert a boldogság forrása Én vagyok, aki beszél hozzájuk, az Isten Fia. És ez a hallgatóság átalakul, szépül-épül a lelkük, békesség születik bennük.Engedjétek, hogy az Én szeretetem a ti szíveteket, lelketeket is átalakítsa. A 8 boldogsággal és a többi példabeszéddel nem fejeztem be az emberiség tanítását. Ma is nevellek, tanítalak benneteket választottjaim által. De sokan nem hallgatnak Rám, befogják fülüket, szemüket. Kételkednek mindenhatóságomban. De ti Engem nagyon szerető Gyermekeim, tágra nyílt szemekkel és fülekkel és nagy érdeklődéssel fogadjátok üzeneteimet, szomjasan isszátok Szavaimat. Ezért tudom mélyen megérinteni lelketeket. Nagyon szeretlek benneteket, hűségetekért sok jutalomban lesz részetek. Amen.
4.)    …AKI A TÁBOR HEGYÉN MEGMUTATTA ISTENI DICSŐSÉGÉT
Jézus: Ez a hegy több mint 800 m magas gúla alakú hegy, az alját tölgyerdők borítják. Ide vezettem fel Galilea közepének magányos hegycsúcsára kedvelt apostolaimat: Pétert, Jakabot és Jánost, hogy még halálom előtt megmutassam nekik örök dicsőségemet. Míg imádkoztam átváltoztam előttük. Arcom ragyogó lett, mint a Nap, ruhám fénylő lett, mint a hó. Két ember jelent meg mellettem dicsőségük teljességében: Mózes és Illés, és halálomról beszélgettünk. Péterék mély álomba merültek. Mikor felriadtak, megláttak Engem dicsőségemben a 2 férfiúval, akik velem voltak. Péter felkiáltott: Jó nékünk itt lenni, Mester! Csináljunk 3 sátrat, Neked, Mózesnek és Illésnek! Majd egy fényes felhő eltakarta őket szemük elől és szózat hallatszott a felhőből: „Ez az Én igen kedves Fiam, Őt hallgassátok!” Megijedtek, de Én megnyugtattam őket: -Keljetek föl, és ne féljetek!Az Én megdicsőült testem mutatja, hogy milyen fényesek, tündöklőek lesztek ti emberek is a feltámadás után, ha üdvözültök. A fényes felhő, amiből a szózat hallatszott az Atya Isten megnyilvánulása. A csodás jelenetben, amit a 3 apostolom látott, meg akartam mutatni az egész emberiségnek a dicsőséges célt, ahová el fogok érkezni, miután szenvedtem és meghaltam. Kicsinyeim! Legyetek nagyon boldogok, mert mikor áldoztok éppen ilyen tündöklő isteni fényességemben vagyok jelen a szívetekben. Mikor imádkoztok, akkor is ragyogásomban és emberi alakomban állok szembe veletek. Amen.
5.)    …AKI AZ EUCHARISZTIÁBAN NEKÜNK ADTA MAGÁT
Jézus: Az utolsó vacsorán megalapítottam az Oltáriszentséget, hogy veletek maradhassak a világ végéig. Ezek a szavak, hogy: „Vegyétek és egyétek, ez az Én Testem, vegyétek és igyátok ez az Én Vérem” az emberi értelemnek érthetetlenek, de az apostolok hitük egyszerűségében és teljességében nem ütköztek meg rajta. Én vagyok a főpapotok, egy személyben áldozó és áldozat: egyszerre teremtem meg az örök áldozót, a papságot, és az örök áldozatot, aki Én vagyok. Én vagyok az áldozat, aki elveszi a világ bűneit, ez az Emberfiának rendeltetése. Nagy szeretetemben azt akartam, hogy az ember teste és lelke a legteljesebb valóságban egyesüljön az Én egész lényemmel, Lelkemmel és Testemmel. Íme az üdvözülés módjának csodálatos útja. És nem elég, hogy a Szentáldozással elnyerhetitek az Örök Életet, hanem mindennapjaitokat is bearanyozom vele, működöm a szívetekben, alakítalak, tisztítalak, szeretlek benneteket, cselekszem bennetek, és végtelenül boldoggá teszlek benneteket. Hálából vigasztaljatok Engem az Oltáriszentség ellen elkövetett bűnökért, a megszentségtelenítésekért, a bűnös lélekkel áldozásokért! Engeszteljetek Engem az Oltáriszentség előtt bűneitekért és az egész világ bűneiért! Mindig tiszta, bűnbánó lélekkel, forró szeretettel és vágyakozással vegyetek magatokhoz! Amen.

Kadarkúti Hétfői Üzenetek 35. - Rózsafüzér elmélkedések

ÖRVENDETES rózsafüzér 
1.)    …AKIT TE SZENT SZŰZ A SZENTLÉLEKTŐL FOGANTÁL
Jézus: Drága Gyermekeim, már nagyon régen, a teremtés után mi, a Szentháromság elhatároztuk, hogy Én, a Fiú emberré válok. Évmilliókon, évezredeken át vártam ezt a pillanatot. Mindhármunkat az emberiség iránti szeretet vezérelt ebben az elhatározásban: Atyám odaadja magát az embereknek, Én beleegyezek, hogy hozzátok hasonlóan ember legyek és a Szentlélek Isten kész megvalósítani a nagy misztériumot. Megteremtettük a Földön a legtökéletesebb, a legtisztább, a legalázatosabb és legengedelmesebb szüzet, és ezt Szűz Máriában találtuk meg, egy egyszerű názáreti leányban.
Gábor főangyal első szavai: „Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes” -dicséretet fejez ki, azt jelentették: mindenkinél szentebb vagy, te vagy Isten minden kegyelmének és ajándékának kincsesháza. A végtelenül alázatos Máriát zavarják a dicséretek, nehezére esnek, mert ő semmit se magának, mindent Istennek tulajdonít, hogy csak az Isten legyen mindenért dicsérve, Ő ne. Az Én Édesanyám minél magasabbra emelve látta magát, annál jobban megalázta önmagát. És mikor megtudta az angyaloktól, hogy Ő lesz a várva – várt Messiás édesanyja, egészen méltatlannak találta magát. Ó, drága Kicsinyeim, vegyetek példát Mennyei Édesanyátoktól. Ha dicsérnek, örüljetek neki. Mondjátok, ha dicsérnek, Istené a dicsőség, enyém az öröm. Vannak, akik látszólag visszautasítják a dicséretet, de csak azért teszik, hogy még jobban megdicsérjék. Kedveseim! E titok hatására alázkodjatok meg, lássátok be kicsinységeteket, gyengeségeiteket! Ne akarjatok elsők lenni! Engedjétek előre a többieket. Viseljétek el az igazságtalan ítéleteket. Mindig szerényen beszéljetek magatokról, hogy a jó, ami bennetek van Istentől való és minden rossz tőletek van. Így Atyám majd gazdag áldását adja rátok. Amen.
2.)    …AKIT TE SZENT SZŰZ ERZSÉBETET LÁTOGATVÁN MÉHEDBEN HORDOZTÁL
Jézus: Ebben az eseményben az Én szerető Atyám hármas akarata fejeződött ki. Meg akarta szentelni a Keresztelőt, az Előfutárt az eredeti bűntől nem mentes Jánost anyja, Erzsébet méhében, azután ki akarta nyilvánítani az Én dicsőségemet és hatalmamat megtestesülésem első pillanatától kezdve, azonkívül a két áldott állapotban lévő anyát, Máriát és Erzsébetet a találkozás nagy örömeivel akarta betölteni.Ebben a bájos, megható történetben az önzetlen felebaráti szeretetre figyeljetek. Édesanyám nem törődik vele, hogy fárasztó és veszélyes utat kell megtennie a Júdeai hegyekben, nem félti magát, csak arra gondol, hogy rokonának, Erzsébetnek most hogy idősödik és mégis gyermeket vár, nagy szüksége van rá. A két áldott állapotban lévő asszony találkozása csodálatos volt. Édesanyám méhéből megszenteltem János lelkét, aki felujjongott anyja méhében.
Tudjátok-e drágáim, melyik erényt kell e titokból megtanulnotok? A felebaráti szeretetet. Kérlek benneteket, hogy Édesanyámhoz hasonlóan ti is látogassátok meg azokat, akik szeretetetekre rászorulnak: öregeket, betegeket, rabokat, szegény sorban sínylődőket. Tegyetek jót mindenkivel válogatás nélkül. Hogy majd egykor mondhassam nektek: Jöjjetek, Atyám áldottai, foglaljátok el a nektek készített helyet, mert mikor éheztem, ennem adtatok, mikor szomjaztam innom adtatok, mikor meztelen voltam felöltöztettetek! Amen.
3.)    …AKIT TE SZENT SZŰZ A VILÁGRA SZÜLTÉL
Jézus: Ez a titok a szegénységről szól. A szegénység utálatos és megvetendő az emberek szemében, de mérhetetlenül kedves az egész Szentháromság szemében. Oly sok vendég volt aznap Betlehemben, hogy minden házból elutasítottak minket, még a rokonaink is. Végül egy istállóban kaptunk helyet. Ha születésem helye szegényes és megalázó volt is, de születésem módja fenséges és misztikus volt. Úgy léptem be a világba Szűz Mária által a magam isteni erejével, mint a napsugár, mely áthatol az ablak üvegén, anélkül, hogy sértené. Édesanyám a szülés után is szűz maradt. Én a gyenge bőrű, pici újszülött a kemény jászolban dideregtem a szúrós szalmán.
Ti pedig, szeretett gyermekeim, mennyire keresitek a kényelmet! Nem mindegy milyen széken ültök, nem mindegy milyen ágyban feküdtök. Ha negyedórára van a bolt a lakásotoktól, már autóval mentek oda.Ó, édes Gyermekeim! Szeressétek az egyszerűséget, az igénytelenséget! Elégedjetek meg az egyszerű ételekkel, ne legyetek ínyencek! Szeressétek az egyszerűséget az öltözködésben! Viseljétek el, ha nélkülöznötök kell szükséges dolgokat, és ne bánkódjatok, ha elveszítitek a gazdagságot! Váljatok hasonlóvá Hozzánk, a Szent családhoz, a szegénység elfogadásában és szeretetében. Amen.  
4.) …AKIT TE SZENT SZŰZ A TEMPLOMBAN BEMUTATTÁL
Jézus: Születésem után 8 nappal volt - zsidó szokás szerint – a körülmetélésem. Ezzel Én példát adtam az engedelmességre és alázatra, mert Ábrahám rendelte ezt el a hit jeleként. Már ezeket az első fájdalmas vércseppjeimet is értetek hullattam. Ekkor kaptam a JÉZUS nevet, mely azt jelenti: ÜDVÖZÍTŐ. Ez égből származó név, melyet Atyám küldött Gábriellel Máriának.40 nap múlva bemutattak Engem Atyámnak a jeruzsálemi templomban. Értetek, bűnösökért ajánlott fel Engem ajándékul a szenvedésre és halálra. Fel tudjátok-e fogni ez áldozat értékét? Fölajánlott Engem elégtételül igazságosságának és az Ő engesztelésére az egész emberi nemért. Micsoda látvány volt az égieknek e szent fölajánlás. Kicsinyeim! Kövessétek Szűzanyát és vele együtt ajánljátok fel lelketeket, szíveteket és értelmeteket Teremtő Atyátoknak! Sőt szeretteitek lelkét is tegyétek lábai elé. Ennek a fenséges és örömteli bemutatásnak volt egy szomorú folytatása: Simeon kezébe véve Engem, megjövendölte a 7 tőrt Édesanyámnak. Ő a Szentírás próféciáiból tudta, mi vár Rám, gyermekére, de ezt most felelevenítették előtte. 33 évig tartó anyai aggodalma igazi vértanúság volt. Míg a vértanúk az életüket adták áldozatul, Ő egyszülött fiát, Engem, akit mérhetetlenül jobban szeretett és becsült, mint saját életét. A vértanúk áldozata pillanatszerű volt, Édesanyámé egy életen át tartott.Kicsikéim! Ha szerettek Engem, legyetek áldozatkészek, mint Szűzanyátok: ima, böjt, virrasztás, önmegtagadás legyen az életetek. Amen.
5.) …AKIT TE SZENT SZŰZ A TEMPLOMBAN MEGTALÁLTÁL
Jézus: Ismerve a történetet, lehet, hogy felmerült bennetek a kérdés, hogy Én a 12 éves Jézus miért szakadtam el a szüleimtől és miért maradtam a városban. Talán engedetlenségből? Talán gyermekfejjel nem tudtam felmérni, mekkora aggodalmat okozok nekik? Szó sincs erről. Minden az isteni bölcsesség terve szerint történt. Egyrészt meg kellett erősítenem Édesanyámban és nevelő atyámban azt a tudatot, hogy Én Isten Fia vagyok. Tudták ezt ők, de ez az esemény felelevenítette bennük. Másrészt ezzel Atyám ezzel mind a kettőjüket a bánkódó lelkek példaképévé, menedékévé és vigasztalásává tette. Csak ti, akik nagyon szerettek Engem, látjátok és érzitek át Mária és József fájdalmát, mikor 3 napig nem találtak rám. Tudjátok-e mikor élitek ezt át? A lelki szárazság idején, amikor nem érezhetitek Jelenlétemet. Olyan, mintha elvesztettetek volna Engem, Jézusotokat. És mikor szüleim rámtaláltak, ahogy a tudós papokat tanítottam, akkora örömöt és vigasztalást éreztek, mint ti, mikor újra érző buzgósággal töltöm fel szíveteket, megszabadítva az érdemszerző lelki szárazságtól.E titokkal, Kedveseim, példát adtam nektek arra, hogy mint ahogy Nekem Atyám van első helyen a szívemben, ti is ilyen értékrendet állítsatok fel! Mindenki és minden előtt első helyen legyen Isten a ti Teremtőtök, a ti Megváltótok, a ti éltető Szentlelketek. Amen.            
FÁJDALMAS rózsafüzér 
1.)    …AKI ÉRETTÜNK VÉRREL VERÍTÉKEZETT
Jézus: Drága Kicsinyeim! Gondoljatok vissza eddigi életetekre! Féltetek-e már nagyon valamikor? Bizony féltetek. Pl. kisgyermek korotokban, mikor rossz fát tettetek a tűzre, vagy egy rossz jegyet vittetek haza az iskolából. Mikor nem készültetek és rettegtetek, hogy feleltetni fog a tanár. Mikor valami vizsga vagy műtét előtt álltatok. Vagy mikor váratlanul az utcán néhány vadul ugató kutya megtámadott. Mikor közölte az orvos, hogy rákos daganatod van. Ezeket a félelmeket adjátok össze és szorozzátok meg 1000-rel, és akkor halvány fogalmatok lesz arról, hogyan rettegtem Én utolsó éjszakámon a getsemáni kertben. Ti sem tudtatok aludni a műtétek előtt. Hát még Én! Isteni mindenhatóságomnál fogva láttam a Rám váró kínzatások legapróbb részleteit. Láttam a sok bűnbemerült, közömbös és hitetlen embert, mint áldozatom hiábavalóságának bizonyítékát. Titeket is láttalak, előttem ülő Gyermekeim, a visszaeséseiteket, a hűtlenségeiteket, a figyelmetlen, szétszórt imáitokat, a belső bánat nélküli gyónásaitokat. De láttam az Engem követő szentek és vértanúk ezreit is. Láttalak titeket is, kicsi Lelkek, ahogy bűneitekből felálltok és Rám találtok, ahogy imáitokkal és áldozataitokkal segítőtársaimmá váltok. A félelemtől véres veríték borított el. Hosszú gyötrődés után, engedelmesen elfogadtam a szenvedés kelyhét, hogy megmenthesselek titeket a kárhozattól. Legyetek hálásak, hogy így döntöttem, mert különben mindnyájatokra a pokol kínjai várnának. Tanuljátok meg Tőlem elfogadni és felajánlani a szenvedést! Amen.
2.)    …AKIT ÉRETTÜNK MEGOSTOROZTAK
Jézus: Kedveseim, akikért nagy szeretettel vállaltam a lemeztelenítést, az oszlophoz kötözést, a kíméletlen számolatlan ostorcsapásokat előről és hátulról, akikért mély sebek nyíltak a testemen és akikért patakzott a vérem, most szemléljetek Engem egy kicsit! Enyhítsétek szívem fájdalmát – mely szüntelenül kínoz bűneitek miatt – mély együttérzéssel! Kérjétek Édesanyámat, hogy nyerje el számotokra a kegyelmet, hogy erősen érezzétek fájdalmaimat és gyűlöljétek bűneiteket, melyek okozták Nekem e szörnyű szenvedést! Gondolatban, képzeletben takarjátok be hátamat oltalmazón testetekkel, hogy legalább néhány ostorcsapást felfogjatok. Töröljétek le megkínzott testemet, minden sebemet egyenként, melyeket a durva eszközök szántottak Rajtam és simogassátok meg, csókolgassátok meg őket. Annyira szomjazom hálátokra!!! Ó, Gyermekeim! Emberek milliói hidegen hagyja az összes szenvedésem, pedig értük is vállaltam. Helyettük is köszönjétek meg ennek a fájdalmas ostorozásnak minden percét, hogy enyhítsétek szeretet-éhségemet, hogy vigasztaljatok a világ hálátlansága miatt.Most pedig idézzétek emlékezetetekbe az összes fizikai fájdalmat, amit tapasztaltatok kisgyermekkorotoktól a mai napig és egyesítsétek ostorozásom kínjaival! Így ajánljátok fel az Atyának engesztelésül a világ bűneiért! Amen.
3.)    AKIT ÉRETTÜNK TÖVISSEL KORONÁZTAK
Jézus: Ez a megaláztatások titka. Kigúnyolták királyságomat, nevetségessé tettek, leköpdöstek, megdobáltak. A fájdalmas töviskorona nemcsak a meggyalázott királyság szimbóluma, hanem a ti bűneiteké is. Minden tövis egy bűn, melyet fejembe szúrtok. A töviskoronázás alatt sok mindenért engeszteltem Atyámat. Pl. testetek kényeztetéséért, bűnös testi örömeitekért, ruházkodásod fényűzéséért, kifestett arcodért, hiúságaitokért, kevélységetekért. Engeszteltem minden bűnötökért. Ezekkel a megaláztatásaimmal kiérdemeltem számotokra az alázatosság, a szelídség és türelem kegyelmét.Kicsinyeim, akikért mindezt elviseltem, ha fáj a fejetek gondoljatok elkövetett bűneitekre és fejfájásotokat egyesítsétek töviskoronázásom mindent felülmúló kínjaival. Így engeszteljetek Engem és Atyámat. Ha megaláznak, kigúnyolnak, kinevetnek benneteket merítsetek erőt az Én néma türelmemből, ahogy elviseltem a szívtelen hahotázásokat, zajos gúnyolódásokat, köpködéseket. Akartok-e, Gyermekeim megszabadítani e kínos töviskoronától? Akkor adjatok Nekem áldozatokat, önmegtagadásokat és jócselekedeteket –ezek által sok tövist tudtok kihúzni fejemből. És mikor már minden tövist kihúztatok, töröljétek le véres homlokomat és helyezzetek rá fehér rózsakoszorút, melynek minden virága 1-1 szép erény. Így tudjátok meghálálni áldozatomat. Amen.           
4.)…AKI ÉRETTÜNK A NEHÉZ KERESZTET HORDOZTA
Jézus: Drága Gyermekeim! Amikor a kereszt elé vittek, hogy vállamra tegyék, rátekintettem és a szívemmel mondtam: „Ó, drága, szeretett kereszt! Te vagy az Én menyasszonyom, te vagy az Én kincseim osztogatója, győzelmeim diadalmi jelvénye. Te leszel választottaim lobogója, akik csak a kereszt által jutnak el a dicsőségre. Azoknak, keresni és követni akarnak Engem, te leszel vezérük.” Ezután gyöngéden átöleltem és megcsókoltam keresztemet és elindultam az úton. Keresztutamból csak 1-2 fájdalmas emléket emelek ki. Mindenek előtt a vállsebemet. A durván ácsolt nehéz kereszt mélyen belevájódott bőrömbe, husomba, egészen a csontig. Szinte elviselhetetlen, szívig hatoló és hosszantartó fájdalom volt. Ezen a mély seben azért tudtam végigvinni a nehéz keresztet, mert lángoló szívvel szerettelek benneteket. Ha ledobtam volna a vállamról, és elfutottam volna, minden ember elkárhozna. Gyermekeim! Tanuljatok Tőlem kitartást, állhatatosságot a szenvedéshez. Tűrjetek egy kicsit tovább, ne kérjetek azonnal enyhítést Tőlünk! A szenvedés kegyelem, mely lelki érdemeket, kincseket terem. Az eleséseim arra buzdítanak benneteket, hogy minden bajból, nehézségből és bűnből fel lehet állni, és újra kell kezdeni. Gyermekeim! Vessetek egy pillantást nyitott, kicserepesedett ajkaimra, kiszáradt, sebes nyelvemre! Alig tudtam nyelni a szomjúságtól. Nemcsak italra szomjazom, hanem az emberek szeretetére is. Oltsátok szomjamat oly módon, hogy lelkeket szereztek Nekem, akik hinni fognak Bennem és szeretni fognak Engem. Amen.
5.)…AKIT ÉRETTÜNK KERESZTRE FESZÍTETTEK
Jézus: Kincseim! Most erősen hunyjátok be szemeteket, és erősen koncentráljatok Rám! Behunytátok? Engedelmesen ráfekszem a földön fekvő keresztre. A lelkem már kész az áldozatra. Engedelmesen, szelíden és odaadóan nyújtózok végig a fájdalom ágyán. Fejpárnám a töviskorona. Szememet az Égre emelem, hogy megnyissam a Mennyország kapuit, melyek mindeddig zárva voltak. Kitártam karjaimat, hogy hívjam a bűnösöket, hogy átöleljem és bemutassam őket az Örök Atyának. Nézzétek csak, hogyan ragadják meg a kezeimet! Hogyan feszítik ki karjaimat, hogyan szakítják csontjaimat forgóiból! Hogyan ütik át a nagy szögeket bőrömön, husomon, idegeimen. Az idegek görcsbe rándulnak az erős fájdalomtól. Kézsebeimből a keresztfán csorgott Szent Vérem, majd a föld pora itta fel. Lábaimat is kifeszítették és keresztbe téve átverték rajta a leghosszabb szöget. Jajszavamat elnyomta a csúfolódó tömeg hangos kiáltozása. Engem szerető, drága Kicsinyeim, ha most képesek vagytok rá érezzétek át fájdalmaimat. De ha nem, legalább vágyakozzatok utána és kérjétek a Fájdalmas Anyát, járjon közbe értetek, hogy az ő szíve szenvedéséhez hasonlóan ti is együttérezhessetek Velem. Gyermekeim, ha bármikor teljes tehetetlenséget éreztek, pl. odaszegezettséget egy bűnhöz, odakötözöttséget egy betegséghez, egy nehezen elviselhető családtaghoz, vagy kellemetlen munkatárshoz, akkor gondoljatok arra, hogy Én ennek 1000-szeresét éreztem a kereszten. Merítsetek türelmet Belőlem! Hamarosan misztikus, ragyogó keresztemre feszítve, mint jel, jövök hozzátok, hogy Sebeimből áradó fényemmel kegyelmeimet sugározzam rátok. Amen.     

A franciák az amerikaiaknál előbbre tartanak a gazdaságösztönző projektek tekintetében


The New York Times
Szorgosan folyik a restaurálás a Grand Commun épületén, a fontainebleau-i palota szomszédságában. A francia munkások általában szabadságra mennek nyáron, ám idén egyfajta forradalom megy végbe a hajdani királyi kastélyban. A turisták áradata olyan kőművesek, restaurálási szakértők és különböző kézművesek között közelíti meg a látványosságot, akiket a francia kormány 37 milliárd dollárnak megfelelő gazdaságösztönző programjából fizetnek.
Feladatuk a legjobb állapotban tartani a 800 éves, több mint 1500 szobás kastélyt, ahol Napóleon elbai száműzetése előtt búcsút mondott a franciáknak és ahol Mária Antoinette-nek aranyozott budoára volt. Fontainebleau mellett még mintegy 50 francia kastélyt szépítenek, köztük Versailles-t is. 75 székesegyház komoly összegeket kap a karbantartásra, múzeumok és kulturális központok épülnek.
Párizs városa 100 millió eurót tett félre az ösztönző alapból a kulturális örökség karbantartására. Ez a francia módszer a globális gazdasági válságban: lelkesen költik a kölcsönzött pénzt az ország szépítésére, de a klasszikus keynesi módszerek tekintetében is az amerikaiak előtt járnak - rendbe hozzák az utakat, tökéletesítik a vasútvonalakat, más közmunkaprogramokat is elindítanak.
„Amerika hat hónappal maradt le hozzánk képest, sok időt vesztegetett el" - jelentette ki Patrick Devedjian, a francia gazdaságösztönző tervvel foglalkozó miniszter. „Mire az amerikaiak hozzájutnak a pénzhez, a válság akár el is múlhat".
Bár a nyilatkozat tükrözi a gall kakaskodást, Devedjian szavainak van alapja. Ő a francia ösztönző pénz 75 százalékát idén tervezi elkölteni, míg a Fehér Ház 2010 őszéig ad magának időt erre, és sok szakértő szerint ettől a céltól is el fog maradni.
Úgy látszik, Franciaország központosítottabb, állami irányítású gazdasága - amelyet jobb időkben oly sokan bíráltak azzal, hogy fékezi a vállalkozó szellemet és visszatartja a fejlődést - figyelemre méltóan hatékony az alapok gyors és hatékony mozgósítása terén a nehezebb időszakokban. Az OECD szerint a francia GDP a gazdasági ciklus csúcsértékéhez képest 4 százalékos csökkenést fog mutatni, ez jóval kisebb, mint a rivális Németország 7,4 százaléka.
A gazdasági visszaesés és a foglalkoztatottság csökkenése is lényegesen enyhébb lesz, mint Spanyolország, Belgium és Nagy-Britannia esetében. A francia statisztikai hivatal arra számít, hogy 2009 utolsó negyedévére stabilizálódik a gazdasági helyzet - sok közgazdász ekkorra várja azt, hogy újra meginduljon az amerikai gazdaság növekedése. A gyenge pont mindkét országban a munkanélküliség marad: Franciaországban jelenleg 8,9, az Egyesült Államokban 9,5 százalék az arányuk, 2010 végére pedig a franciáknál elérheti a 11,2 százalékot, ami magasabb a várt amerikai 10,1 százaléknál - és a francia szociális törvények bőkezű segélyt írnak elő, ami hosszú távon bénító következményekkel járhat.
Egyelőre azonban Fontainebleau-ban szorgosan folyik a munka, az özönvíz, amelyről a kastély leghíresebb lakója, XIV. Lajos, a Napkirály beszélt, a távoli jövő ködébe tűnik.


http://www.nytimes.com/2009/07/07/business/global/07stimulus.html?ref=global

2009. július 6., hétfő

Mi van akkor, ha a válság igazából csak most kezdődik?


„Csökkenteni kell a társadalombiztosítást, a tisztviselők számát és növelni kell az adókat”

A dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban július 4. és 6. között megtartott közgazdász-fórum (Rencontres d'Aix-en-Provence 2009) részt vett 150 szakember, köztük mintegy hatvan külföldi kutató. A nagy többség - tűnik ki Frédéric Lemaître összefoglalójából a Le Monde-ban - azonban nyugtatgatás helyett inkább riasztani kívánta a közvéleményt.
Ha Silvio Berlusconi a tudatalattit megérintő üzenetet akart küldeni a világnak, nem választhatott jobb helyszínt. A földrengés által lerombolt Aquila városánál nincs jobb hely a G8 vezetőinek eheti értekezletéhez. Semmi nem fejezheti ki jobban a jelenlegi világhelyzetet, mint az alkalmi eszközökkel épp hogy kifoltozott romok.
Igaz, az Egyesült Államokban, nevezetesen a pénzügyi szektorban, már hallani olyan hangokat, hogy a világ túl van a nehezén, hogy a 2008-as válság csak egy hitelbuborék kipukkadása volt, hogy a purgálás megtörtént és a dolgok ott folytatódnak, ahol abbamaradtak. Elvégre a bankok visszafizették az állam által nyújtott támogatásokat, és a bónuszok is visszatértek.
Az OECD elrémisztő adatokat tett közzé. 2008 áprilisától 2008 áprilisáig a leggazdagabb országokban 40 százalékkal nőtt a munkanélküliség. 2007-től 2010-ig a munkanélküliek száma várhatólag 26 millióval nő, ez példátlan, 80 százalékos ugrás ilyen rövid idő alatt. Martine Durand, az OECD foglalkoztatási illetékese szerint „a romlás java még csak ezután következik."
Patrick Artus (Natixis bank) véleménye szerint „a megszűnt munkahelyek véglegesen elvesztek. Kevesebb autót és tartós fogyasztási cikket fognak gyártani. Hol jönnek létre új munkahelyek? Senki sem tudja." Még Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is kétkedik: „Egy új entitást teremtettünk, a globalizált gazdaságot, és most felfedezzük törékenységét.... A jövőt pillanatnyilag senki sem ismerheti." Patrick Artus forgatókönyve szerint az OECD-országok adóssága 3-4 éven belül meg fogja haladni GDP-jüket. „Csökkenteni kell a társadalombiztosítást, a tisztviselők számát és növelni kell az adókat" - figyelmeztet.
Senki sem javasolt olyan nagy államkölcsönt, mint amilyennek kibocsátására Franciaország készül. Trichet a maga felszólalásában kifejtette, hogy a G20 nem elég, a globalizált világban minden országnak figyelembe kellene vennie, hogy politikája milyen hatással jár arra a legfőbb közös értékre, amit a világgazdaság képvisel. Más szóval a túlzott többlet (a mai Kína és a jövőben Németország) és a túlzott hiány (a mai Egyesült Államok és a jövőben Franciaország) révén a kormányok aláássák a globalizációt, amelyért nem érzik magukat felelősnek, bár mindenki hasznot húz belőle.
Ha van megoldás, az csak közös lehet, de erre nincs semmiféle biztosíték. 2008 második félévében Európa voluntarizmusa nélkül nem lett volna lehetséges a világméretű együttműködés. Mario Monti, volt európai biztos szerint azonban nem biztos, hogy ma Európának van „ajánlata", programja. Franciaország és Németország hátat fordít egymásnak, a brüsszeli Bizottság hívei hiányoznak, a britek csak arra ügyelnek, hogy csírájában elfojtsanak minden szabályozási kísérletet, így Európa már korántsem rendelkezik azzal a befolyással, mint 2008 novemberében a G20 washingtoni találkozóján. A G20 szeptemberi pittsburghi tanácskozásától már Christine Lagarde francia gazdasági miniszter sem vár sokat, és Robert Reich, Bill Clinton volt amerikai elnök gazdasági tanácsadója szerint a lobbik befolyása túl erős ahhoz, hogy Barack Obama nyerhessen a Wall Street-tel szemben. Ez pedig nagyon rossz hír lenne.
A Le Monde szerint azonban három ok mégis van az optimizmusra. A feljövő Ázsia azért nem teljesít olyan rosszul, és ahhoz, hogy 2050-ig a Föld 3 milliárd új lakót fogadhasson, hatalmas szükségleteket kell kielégíteni. És főleg: a közgazdászok korántsem csalhatatlanok - olvasható a Le Monde összefoglalójában.


http://www.lemonde.fr/opinions/article/2009/07/06/et-si-la-crise-economique-ne-faisait-que-commencer-par-frederic-lemaitre_1215722_3232.html

Mi van akkor, ha a válság igazából csak most kezdődik?


„Csökkenteni kell a társadalombiztosítást, a tisztviselők számát és növelni kell az adókat”

A dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban július 4. és 6. között megtartott közgazdász-fórum (Rencontres d'Aix-en-Provence 2009) részt vett 150 szakember, köztük mintegy hatvan külföldi kutató. A nagy többség - tűnik ki Frédéric Lemaître összefoglalójából a Le Monde-ban - azonban nyugtatgatás helyett inkább riasztani kívánta a közvéleményt.
Ha Silvio Berlusconi a tudatalattit megérintő üzenetet akart küldeni a világnak, nem választhatott jobb helyszínt. A földrengés által lerombolt Aquila városánál nincs jobb hely a G8 vezetőinek eheti értekezletéhez. Semmi nem fejezheti ki jobban a jelenlegi világhelyzetet, mint az alkalmi eszközökkel épp hogy kifoltozott romok.
Igaz, az Egyesült Államokban, nevezetesen a pénzügyi szektorban, már hallani olyan hangokat, hogy a világ túl van a nehezén, hogy a 2008-as válság csak egy hitelbuborék kipukkadása volt, hogy a purgálás megtörtént és a dolgok ott folytatódnak, ahol abbamaradtak. Elvégre a bankok visszafizették az állam által nyújtott támogatásokat, és a bónuszok is visszatértek.
Az OECD elrémisztő adatokat tett közzé. 2008 áprilisától 2008 áprilisáig a leggazdagabb országokban 40 százalékkal nőtt a munkanélküliség. 2007-től 2010-ig a munkanélküliek száma várhatólag 26 millióval nő, ez példátlan, 80 százalékos ugrás ilyen rövid idő alatt. Martine Durand, az OECD foglalkoztatási illetékese szerint „a romlás java még csak ezután következik."
Patrick Artus (Natixis bank) véleménye szerint „a megszűnt munkahelyek véglegesen elvesztek. Kevesebb autót és tartós fogyasztási cikket fognak gyártani. Hol jönnek létre új munkahelyek? Senki sem tudja." Még Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is kétkedik: „Egy új entitást teremtettünk, a globalizált gazdaságot, és most felfedezzük törékenységét.... A jövőt pillanatnyilag senki sem ismerheti." Patrick Artus forgatókönyve szerint az OECD-országok adóssága 3-4 éven belül meg fogja haladni GDP-jüket. „Csökkenteni kell a társadalombiztosítást, a tisztviselők számát és növelni kell az adókat" - figyelmeztet.
Senki sem javasolt olyan nagy államkölcsönt, mint amilyennek kibocsátására Franciaország készül. Trichet a maga felszólalásában kifejtette, hogy a G20 nem elég, a globalizált világban minden országnak figyelembe kellene vennie, hogy politikája milyen hatással jár arra a legfőbb közös értékre, amit a világgazdaság képvisel. Más szóval a túlzott többlet (a mai Kína és a jövőben Németország) és a túlzott hiány (a mai Egyesült Államok és a jövőben Franciaország) révén a kormányok aláássák a globalizációt, amelyért nem érzik magukat felelősnek, bár mindenki hasznot húz belőle.
Ha van megoldás, az csak közös lehet, de erre nincs semmiféle biztosíték. 2008 második félévében Európa voluntarizmusa nélkül nem lett volna lehetséges a világméretű együttműködés. Mario Monti, volt európai biztos szerint azonban nem biztos, hogy ma Európának van „ajánlata", programja. Franciaország és Németország hátat fordít egymásnak, a brüsszeli Bizottság hívei hiányoznak, a britek csak arra ügyelnek, hogy csírájában elfojtsanak minden szabályozási kísérletet, így Európa már korántsem rendelkezik azzal a befolyással, mint 2008 novemberében a G20 washingtoni találkozóján. A G20 szeptemberi pittsburghi tanácskozásától már Christine Lagarde francia gazdasági miniszter sem vár sokat, és Robert Reich, Bill Clinton volt amerikai elnök gazdasági tanácsadója szerint a lobbik befolyása túl erős ahhoz, hogy Barack Obama nyerhessen a Wall Street-tel szemben. Ez pedig nagyon rossz hír lenne.
A Le Monde szerint azonban három ok mégis van az optimizmusra. A feljövő Ázsia azért nem teljesít olyan rosszul, és ahhoz, hogy 2050-ig a Föld 3 milliárd új lakót fogadhasson, hatalmas szükségleteket kell kielégíteni. És főleg: a közgazdászok korántsem csalhatatlanok - olvasható a Le Monde összefoglalójában.


http://www.lemonde.fr/opinions/article/2009/07/06/et-si-la-crise-economique-ne-faisait-que-commencer-par-frederic-lemaitre_1215722_3232.html

2009. július 5., vasárnap

Az ujgur kérdés és ami mögötte van

8,4 vagy 20 millió ujgur él Kínában?

Még a kínai Xinhua hírügynökség jelentése szerint is legalább 156 halálos áldozata és több mint 800 sebesültje van a 2009. július 5-én Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományban kitört zavargásoknak. Hivatalos pekingi álláspont szerint vasárnap este Urumcsiban egy ujgur tiltakozó gyűlés résztvevői han kínaiakat támadtak meg az utcán, autókat borítottak és gyújtottak fel, és sok üzletet is szétvertek. A Kasgárra is kiterjedő zavargások nyomán - szintén a hivatalos jelentések szerint - a rendőrség 1434 embert vett őrizetbe, 90-et pedig még mindig keres. A Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének elemzése (2009/15) - Bernát Péter munkája - a kérdés hátterét világítja meg.
A július 5-i urumcsi tiltakozáshoz egy, az ország déli, Kuangtung tartományában található játékgyárban június 26-án kirobbant konfliktus vezetett el. A helyi kínai munkások ugyanis ujgur vendégmunkásokat vádoltak meg két kínai lány megerőszakolásával, majd rátámadtak az ujgurokra, két ujgurt megöltek, több mint százat pedig megsebesítettek. Az ujgurok vasárnap - saját verziójuk szerint - ennek az ország déli részén kirobbant konfliktusnak a kivizsgálását követelték két-háromezren (a hatóságok ugyanis kiderítették, hogy a hamis hírt egy kínai munkás terjesztette el, s az ujgurok ártatlanok voltak), s a zavargásokra csak azt követően került sor Urumcsiban, hogy a kínai rendőrség és katonaság rátámadt a békésen tiltakozókra. A hivatalos Kína ezzel szemben a Kína ellenségének tekintett Ujgur Világkongresszust, személyesen pedig annak vezetőjét, Rebíja Kadírt vádolja a zavargások szításával. Az egykori hszin-csiangi üzletasszony - az egyik leggazdagabb ujgur, aki korábban éveket töltött börtönben Kínában, jelenleg pedig az Egyesült Államokban él - valóban felszólította a világ ujgurjait, hogy két meggyilkolt társukért szerte a világon tiltakozzanak a kínai nagykövetségek előtt.
Bármi is volt a zavargások közvetlen kiváltó oka, a nemzetközi sajtó első kommentárjai - elsősorban a sok halálos áldozat miatt - az 1989-es Tienanmen téri katonai vérengzéshez hasonlítják a július 5-én Urumcsiban és Kasgárban történteket. Pedig tartalmilag az ujgur probléma sokkal inkább Tibet kérdésével állítható párhuzamba, azzal a lényeges megszorítással, hogy Hszincsiang Peking számára stratégiai és biztonságpolitikai szempontból fontosabb és kockázatosabb Tibetnél. Egyrészt azért, mert ez a terület választja el Kínát a muzulmán Közép-Ázsiától, másrészt azért, mert az energiahordozókban gazdag tartomány köti össze Kínát a közép-ázsiai olaj- és földgázlelőhelyekkel, s végül harmadrészt azért, mert az iszlámista kötődésű ujgur szeparatizmus - még ha nem is fenyeget a tartomány tényleges elszakadásának veszélyével - a tibetinél szervezettebb, és 1991-től jóval erőszakosabb is. (A legnagyobb sajtó-visszhangot kiváltó robbantásos merényletre - amelynek 14 kínai rendőr esett áldozatul - 2008. augusztus 4-én került sor.) Bár mindez egyáltalán nem menti, de némileg magyarázza a hivatalos Kína hszincsiangi magatartását.
Jelen elemzésünkben Bernát Péternek „Az ujgur kérdés és ami mögötte van" című, az ujgur kérdés hátterét bemutató, a Nemzet és Biztonság című folyóirat 2008. áprilisi számában megjelent írását adjuk közre.
A Kínai Népköztársaság leginkább Tajvan, valamint Tibet kérdése, és a Japánnal való hullámzó viszonya kapcsán kerül a nemzetközi politikával foglakozó szakemberek látókörébe, ám a kommunista ország számára releváns ujgur problémával már jóval kevesebbet foglalkoznak a külföldi elemzők: alig lehet róla hallani a nemzetközi médiában, Magyarországon pedig nem is nagyon tudnak ennek a Kínán belüli válsággócnak a létezéséről. Az ujgur probléma rendkívül bonyolult és összetett, a nemzetközi kapcsolatoknak egyszerre több dimenziójára hat - az emberi jogok megsértésétől kezdve az energiapolitikán át egészen a terrorizmus elleni háborúig.
Kína és az iszlám
A Kínában élő muszlimokat két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyik csoportot az úgynevezett huik alkotják. A huik lényegében kínai nemzetiségű muszlimok, számuk mintegy 8,6 millióra tehető. Főleg Ningxia tartományban élnek, ahol autonómiát élveznek. A másik nagy muszlim csoportot a különböző török nyelveket beszélő kisebbségek jelentik, amelyek döntően az ország nyugati részében, elsősorban Hszincsiang tartományban laknak. Legnépesebb csoportjuk az ujgurok, akik a hivatalos pekingi adatok szerint 8,39 milliónyian vannak, bár az ujgur ellenállás gyakran 20 millió Kínában élő ujgurról beszél. Rajtuk kívül ebbe a csoportba tartozik a többszázezer kazah és kirgiz is.
A huik és a török eredetű muszlimok nem természetes szövetségesei egymásnak, nemigen akad példa sem összefogásra, sem pedig keveredésre közöttük. A hivatalos adatok szerint az ország lakosságának mintegy 1,4 százaléka muszlim hitű, ami körülbelül 20 millió embert és 10 különböző etnikumot takar. Ez az adat pedig nagyjából megfelel a CIA által feltételezett 1-2 százaléknak. A kínai kormányzat különböző kedvezményeket és jogokat biztosít az iszlámot követő állampolgárainak, ám ezek döntően kulturális és nem politikai jellegűek, ráadásul a radikálisabb iszlám tanok megjelenése óta gyakran még a vallásszabadságot is korlátozzák.
A kínai jelenlét Hszincsiangban
A megszálló kínai csapatok először 1759-ben érkeztek Kelet-Turkesztánba, és így ez a terület viszonylag későn integrálódott a Kínai Birodalomba, amit az 1768-ban kapott kínai neve, Hszincsiang (Újhatárterület) is jelez. Az új tartomány birodalomba történő beillesztése nehezen haladt, 1862-ig 42 jelentősebb lázadás zajlott, s ezek eredményeként végül kiűzték a kínai csapatokat. 1864-ben Kelet-Turkesztán kikiáltotta a függetlenségét, amit a Török Birodalom, Nagy-Britannia és Oroszország is elismert. Végül azonban 1876-ban visszatértek a kínaiak, és 1884-ben véglegesen annektálták a tartományt.
A 20. században két nagyobb elszakadási kísérletük volt az ujguroknak. Az egyik 1933-ban, amikor három évre sikerült függetlenné válniuk, a másik 1944-ben, ami öt évig, egészen 1949-ig tartott. Ám 1949. augusztus 27-én a Pekingbe tartó ujgur vezetőket szállító repülőgép lezuhant, és ezt követően a kínai csapatok visszafoglalták Hszincsiangot. Hszincsiang 1955-ben elnyerte az autonóm tartományi rangot, így a hivatalos neve napjainkig Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány.
Hszincsiang demográfiája és gazdasága
Bár Hszincsiang Kína legnagyobb tartománya, és az ország területének mintegy egyhatod részét teszi ki, mégis csak 19,66 millióan lakják. A lakosság összetételét tekintve - pekingi adatok szerint is - az ujgurok alkotják a relatív többséget 45 százalékkal, őket követik a kínaiak 41 százalékkal, a maradékot kazahok (7 százalék), kirgizek (0,9 százalék) és mongolok (0,8 százalék) alkotják. Meg kell azonban jegyezni, hogy még sok hui is él Hszincsiangban, arányuk a lakosságon belül 5 százalék.
Az ujgur emigráció azonban nem ért egyet ezekkel az adatokkal: a Peking által nyilvántartott 8,39 millióval szemben szerintük, mint említettük, 20 millió ujgur él Kínában. Az arányszámokat illetően sem fogadják el a kínai statisztikákat, úgy vélik, hogy Hszincsiangban a lakosságnak ma már 50 szá-zaléka kínai, szemben az 1949-es 10 százalékkal, amit az elmúlt hatvan év jelentős mértékű betelepítéseivel és az elkínaiasítással magyaráznak.
Tény, hogy a kínaiak az élet különböző területein nagyobb előnyöket élveznek, mint az őslakos uj-gurok, hiszen a tartomány gazdasági és pártvezetői mind kínai származásúak. A vezető, jobban fizető állásokat is kínaiak töltik be, valamint az új lakásokat is kiugró számban kínaiak kapják. A kínai betelepülés elsősorban a városokat érinti, ennek megfelelően a legtöbb kínai a tartomány fővárosában, Urumcsiban és annak környékén él.
Az ujgur népesség döntően vidéken él és főleg mezőgazdasággal foglalkozik. A tartományban 57,26 millió hektárnyi termékeny földterület van, melyből 48,01 millió hektár áll művelés alatt. A régió klímája miatt elengedhetetlen az öntözés, különösen figyelembe véve, hogy Kínának leginkább ezt a régióját sújtja az elsivatagosodás. A művelésre alkalmas földeken főleg gyapotot, kölest, krumplit, rizst, cirkot és gyümölcsöt termesztenek.
A tartomány lakossága egyre jobban gyarapszik és fiatalodik. 2000-ben a lakosság 27,3 százaléka tartozott a 0-14 éves korosztályba, 68,17 százaléka volt a 15-64 közöttiek aránya, és 4,53 százaléka volt 65 éven felüli. A gond az, hogy a kínai népesedéspolitika az ujgurok szerint ellenük irányul, mivel adataik szerint Hszincsiangban több ujgur nőnél alkalmaznak kényszerabortuszt, illetve sterilizációt, mint ahány kínainál. Ez ellen szervezetten kívántak fellépni, és az ujgur ellenzék 1998. május 10-én „Megszülettünk" címmel demonstrációt rendezett, ami ellen a kínai hatóságok keményen felléptek, és még 1998. augusztus 2-án kivégezték Rapidzsan Hadzsint, a mozgalom vezetőjét.
Hszincsiang tartomány rendkívül gazdag erőforrásokkal rendelkezik, amelyek kiaknázását igazából csak mostanában kezdik el. Ez az egyik fő oka annak, hogy a tartomány nagyon felértékelődött Peking szemében. Hszincsiangban 122 féle ásványkincs található ugyanis, közülük az olaj, a földgáz, a szén, az ólom, a cink és az arany a legjelentősebb. Kína növekvő energiaéhsége miatt a fosszilis energiahordozók jelentősége a legnagyobb. Hszincsiangban hat jelentősebb olajmezőt tártak fel, ame-lyek harminc évre elegendő energiahordozót tartalmaznak a mai feltételezések szerint. Megfelelő kiaknázás mellett egy mezőből évi 1-1,5 millió tonna olajat lehet majd kitermelni. Kína jövőbeli terveiben tehát nagyon fontos szerepet játszanak Hszincsiang erőforrásai.
Kínai tervek Hszincsianggal kapcsolatban
Hszincsiang GDP-je az utóbbi években 150 milliárd jüan/év körüli összegről 220 milliárdra nőtt, de a pekingi kormányzat jelentős fejlesztéseket kíván megvalósítani a tartományban, amelyek a közeljövőben a GDP gyorsabb növekedéséhez fognak vezetni.
Nagy volumenű infrastrukturális beruházások vannak folyamatban, főleg utakat és vasutakat építenek, tervezik az öntözőrendszerek kibővítését is. A vizet a Tien-san gleccsereiből vezetnék, amelyek a globális felmelegedés hatására már amúgy is olvadásnak indultak. A tartomány infrastruktúrájának ilyen arányú fejlesztése mögött két ok áll. Az első a tartomány erőforrásainak kiaknázása, a második pedig a megfelelő feltételek biztosítása a közép-ázsiai energiahordozókhoz való hozzáféréshez, márpedig hozzájuk Hszincsiangon keresztül vezet az út. Igazából ez a két tényező az, ami Pekinget a „Nyitás Nyugatra" program meghirdetésére sarkallta.
A legjelentősebb beruházásnak az a mintegy 4000 kilométeres csővezeték számít, ami a Tamir-medencéből Sanghajig szállítja az olajat és a földgázt az energiára éhes keleti országrész számára. Ez a nagyberuházás a már említett hat olaj- és gázmező jobb kihasználását teszi lehetővé. A legfrissebb adatok szerint 2004 óta mintegy 29 milliárd köbméter földgáz érkezett már ezen a vezetéken Kína iparilag fejlettebb keleti régióiba. Ám alighogy elkészült ez a vezeték, a kínaiak máris nyomulnak tovább a belső-ázsiai olajmezők felé. 2004 májusában már alá is írtak egy szerződést a vezeték meg-hosszabbításáról a kazahsztáni kőolaj- és földgázmezők felé, ami újabb 3,3 milliárd dolláros beruházást jelent.
De mi is áll Kína nyugatra nyomulásának hátterében, amire az új vezetékek építése a legjobb példa? A választ már Brzezinski megadta „A nagy sakktábla" című könyvében. A Szovjetunió felbomlása után ugyanis megindult a versenyfutás a belső-ázsiai energiahordozókért, melyeket az Amerikai Egyesült Államok Afganisztánon, illetve Azerbajdzsánon és Grúzián át igyekszik kiaknázni. Kína Hszincsiang felől hatol be a térségbe, és a 2004. májusi szerződés révén a kazah olajmezőkhöz kíván hozzáférni. Kína politikailag a Sanghaji Együttműködés keretein belül szeretne egyre nagyobb mozgástérre szert tenni a belső-ázsiai országokban, amelyeknek gazdasági érdekük a jó viszony fenntartása. Ezért már rögtön a Sanghaji Együttműködés kezdetén elismerték Kína nyugati határait, ami viszont nagy csapás volt az ujgur függetlenségi mozgalomra.
Kína tehát nagyon fontosnak tartja, hogy Hszincsiangon át közvetlen hozzáférése legyen a belső-ázsiai energiahordozókhoz, az ujgurok azonban nem osztják Peking lelkesedését, mivel számukra a modernizáció és a fejlesztés egyet jelentenek az elkínaiasítással. Éppen ezért egyre jobban erősödik az ujgur ellenállás, ami Kína számára mind nagyobb gondot jelent, és veszélyezteti a nagyratörő terveket. Ráadásul az ujgur probléma ma már nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai téren is egyre több fejfájást okoz Pekingnek.
Az ujgur ellenállás kezdetei
Hszincsiangban a Kínával szembeni fegyveres ellenállásnak és elszakadási törekvéseknek az elmúlt 250 évben elég komoly hagyománya alakult ki. Az 1949 és 1990 közötti időszak viszonylag békésnek mondható, de az utóbbi 18 évben ismét megerősödtek a szeparatista törekvések a tartományban.
1979 és 1989 között sok ujgur önkéntes harcolt az afgán háborúban a mudzsahedinek oldalán, akiknek egy része 1989 után hazatért Hszincsiangba, új radikálisabb iszlám tanokat hozva magával, ami összhangban volt a Szovjetunió bomlásával párhuzamosan Közép-Ázsiában meginduló iszlám újjászületéssel. A közép-ázsiai országok függetlenné válása csak tovább serkentette ezt a folyamatot. Hszincsiangban egyre több ujgur szervezet alakult nemzeti célkitűzésekkel, ám különböző programokkal. A minimális célkitűzés az emberi és kisebbségi jogok biztosítása, valamint az elkínaiasítási politika felfüggesztése volt. E célkitűzésekben minden ujgur szervezet egyetért. Ám a maximális programot, az elszakadást megfogalmazó elképzeléseket már csak a szélsőségesebb mozgalmak tették magukévá.
Az első jelentős ujgur nemzeti megmozdulásra 1990 áprilisában került sor Baren városában, amit a kínai hatóságok véresen levertek. Az összecsapásokban körülbelül ötven tüntető vesztette az életét. A demonstráció szétverése után zavargások törtek ki, támadások érték a kormányzati épületeket, kínai kereskedők üzleteit fosztották ki. Ehhez hasonló megmozdulásokra azóta több ízben is sor került Hszincsiangban, de ezekről kevés információ áll rendelkezésünkre, mivel a kínai média vagy nem számol be róluk, vagy csak nacionalista tüntetések feloszlatásának állítja be őket. Külföldi tudósítókat pedig nem engednek a zavargások helyszínére.
A hszincsiangi ujgur nemzeti mozgalom újjáéledésével együtt az ujgur emigráció is hallatni kezdte a hangját az 1990-es évek elején, abban bízva, hogy sikerül nemzetközi szintre emelni az ujgur problémát. 1992-ben rendezték az úgynevezett Lop-nor konferenciát, ahol a kínai atomkísérletek ellen tiltakoztak. A kínai atomkísérletek központja ugyanis Hszincsiangban, a Lop-nor környékén van immár
negyven éve. Itt mintegy 44 kísérleti atomrobbantás volt 1964 és 1996 között, melyek közül 22-t az atmoszférában hajtottak végre. Az ujgur ellenzék szerint ezek a kísérletek visszafordíthatatlan környezeti károkat okoztak már eddig is, ráadásul máig mintegy 200 ezren haltak vagy betegedtek meg sugárszennyezés miatt a környező vidékeken.
Az emigráció először tehát környezetvédelmi problémával összekapcsolva igyekezett felhívni a világ figyelmét az ujgurokra, ám ez a kísérlet nem járt sok eredménnyel. 1993-ban már a radikálisabb hangok erősödtek fel. Március 15-én megalakult az Ujgurisztán Felszabadítási Frontja, amely 12 év alatt körülbelül 800 fegyveres akciót hajtott végre. Főleg rendőrőrsöket támadtak, de 1997-ben Pekingben is követtek el robbantásos merényletet. Mialatt Hszincsiangban egyre jobban megerősödtek a fegyveres ujgur szervezetek, az emigrációnak is sikerült erőre kapnia. 1995-ben képviseleti irodákat nyitottak Washingtonban és több nyugat-európai városban.
A Sanghaji Együttműködés azonban érzékenyen érintette az ujgur ellenállást, mivel ezután nem számíthattak támogatásra a közép-ázsiai iszlám országok kormányaitól. Az ujgur ellenállóknak tehát új szövetséges után kellett nézniük, ezt pedig leghamarabb a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom találta meg - a tálibokban. A mozgalom vezére, Hasszan Mahsum szövetséget kötött a tálibokkal, ennek értelmében 500 ujgur fegyveres kapott afganisztáni kiképzést.
Ezt követően 1999-ben a radikális ujgurok az al-Káidával is felvették a kapcsolatot, bin Ládennel is tárgyaltak, s az a megállapodás született, hogy a Kelet-Turkesztáni Egyesült Nemzeti Forradalmi Front 100 emberét az al-Káida fogja kiképezni. Vagyis 2001-ben körülbelül 600, a tálibok és az al-Káida által kiképzett ujgur fegyveres lehetett. Legtöbbjüket Afganisztánban érte a 2001. őszi amerikai támadás, és közülük 22-t ma Guantánamón tartanak fogva: kiadatásukat Kína azóta is folyamatosan követeli.
Az ujgur kérdés és a nemzetközi terrorizmus
2001 szeptemberében a számtalan ujgur szervezet közül kettő biztosan a tálibok és az al-Káida szö-vetségese volt, Kína pedig azonnal kihasználta az ebben rejlő lehetőségeket. Az összes Kína-ellenes ujgur mozgalmat terroristának minősítették, még a békéseket is. 2001. október 11-én Peking kijelentette, hogy a hszincsiangi szeparatisták elleni fellépés része a terrorizmus elleni háborúnak. Putyin orosz elnök el is fogadta ezt az álláspontot, Bush azonban figyelmeztette Pekinget, hogy ne használja a terror elleni háborút a kisebbségek elnyomására. Amerika nem tart minden ujgur szervezetet terroristának, igyekszik elválasztani a békés mozgalmakat a fegyveresektől. Ezt jelzi, hogy az Amerikai Ujgurok Egyesülete évi 75 000 dolláros kormánytámogatást kap.
Az Egyesült Államok csak egy ujgur szervezetet tekint terroristának, a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalmat, melyet 2002. augusztus 26-án vett fel a terrorista szervezetek listájára, Peking ezzel szemben viszont 22-t tart számon.
E szervezetek egy része békés ellenállást folytat és a kisebbségi, valamint az emberi jogok biztosításával is megelégedne. A többi viszont fegyveresen harcol, és fő céljuk a független Kelet-Turkesztán megteremtése. Tevékenységük azonban, mint azt már említettem, nemcsak Hszincsiangra korlátozódik, Pekingben is hajtottak már végre akciót, 2002. június 20-án pedig Biskekben lőttek le egy magas rangú kínai diplomatát.
A kisebb fegyveres akciókon, merényleteken kívül nagyobb megmozdulásokra is sor szokott kerülni. 2003. február 5-én és 6-án ilyen következett be Yinigben is, ahol 30 ujgur aktivista kivégzése után utcai harcok törtek ki, melyekben 70 ujgur halt meg és 140-en megsebesültek. A hivatalos pekingi verzió nacionalista tüntetésként igyekezett beállítani az eseményeket.
2001 óta a kínai kormányzat jelentős antiterrorista intézkedéseket vezetett be. Fegyveres utaskísérőket alkalmaznak egyes belföldi repülőjáratokon, a Sanghaji Együttműködés keretében pedig antiterrorista központ felállítását támogatták Taskentben, ahol kínai szakértők segítségével folyik a munka. A taskenti központ nem titkolt célja az ujgur mozgalmak belső-ázsiai támogatásának felszámolása.
A kínai kormányzat határozottan lép fel a terroristák ellen, csakhogy Peking minden ujgur mozgalmat terroristának tart, és azok aktivistáival emberjogi szempontból kifogásolható módon bánik. Az Amnesty International 2004. júliusi jelentése külön kifogásolta az ujgur politikai foglyokkal való bánásmódot, valamint a nagy számban alkalmazott kivégzéseket. Peking azonban mindezeket az eszközöket a terrorizmus elleni fellépés hatékony részének tartja.
Az ujgur emigráció és a békés ellenállás programja
2004-ben felgyorsultak az események az ujgur emigráns csoportok körül. Szervezettebbek lettek, ami-nek fő motivációja az, hogy megszabaduljanak a Kína által rájuk sütött terrorista bélyegtől. Az emigráns ujgur szervezetek fő központjai az Egyesült Államokban és Németországban vannak. A változások 2004 áprilisában indultak két szervezet összeolvadásával, amikor Erkin Alptekin meghirdette a békés ellenállás politikáját. Alptekin tekintélyes ujgur emigráns vezető, akinek az apja, Isa Jusuf Alptekin az 1940-es években a független ujgur kormány tagja volt. Maga Erkin Apltekin az 1970-es évekig Törökországban élt, majd átköltözött Németországba, és mára nyugaton is elfogadott ujgur vezetővé vált.
Mialatt az ujgur emigráció meghirdette a békés ellenállás politikáját, Kína erődemonstrációba kezdett Hszincsiangban. 2004 augusztusában tartották a „Kelet-Turkesztán Ellenőrzése" elnevezésű had-gyakorlatot, amelyen a szakadárok elleni fellépést gyakoroltatták a hadsereggel.
A kínai erődemonstrációra válaszul szeptember 11-én több ujgur vezető is megismételte a békés ellenállásra való felszólítást, de az igazán jelentős változások csak ezután történtek. Szeptemberben Washingtonban megalakult az emigráns ujgur kormány Amvar Jusuf Turani vezetésével. A hírre Kína azonnali tiltakozással reagált, de az Egyesült Államok nem lépett fel az emigráns kormány ellen, jelezve ezzel, hogy elismeri a békés ellenállás jogosságát.
Alighogy megalakult az emigráns kormány, 2004. október 8. és 10. között Münchenben létrejött az Ujgur Világkongresszus, mely az összes ujgur képviseletét tűzte ki célul. A kongresszus elnökének Erkin Alptekint választották, akinek az irányításával elsősorban megfelelő stratégiát igyekeznek adni a szabadságmozgalomnak, melyet leginkább a Free Tibet mozgalom analógiájára szeretnének formálni. A kongresszus kategorikusan tagadta Peking vádjait, miszerint terroristák lennének, és elítélte a terrorizmus minden formáját. Mindemellett követelték, hogy Kína tartsa tiszteletben az emberi és a kisebbségi jogokat, valamint az Amnesty International jelentésére hivatkozva követelték a kivégzések felfüggesztését is. Kínában ugyanis közvetlenül a kongresszus előtt 50 ujgur aktivistát végeztek ki.
Kína a kongresszus miatt élesen bírálta Németországot is, mivel Peking álláspontja szerint a németek teret biztosítanak terrorista szervezkedéseknek és csoportoknak, amelyek Kína elleni támadásokat terveznek. De úgy tűnik, hogy az ujgur emigrációban 2004-ben elindult változások már kétségtelenné tették, hogy az ujgur szabadságmozgalom és a terrorizmus közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Kína mindenesetre a nyomás fokozására készül. 2005 februárjában Luon Gan kínai biztonságpolitikus a legfontosabb problémának Hszincsiang kérdését tartotta, amit véleménye szerint csak úgy lehet megoldani, ha minden Kína-ellenes ujgur nemzeti megmozdulást idejében elfojtanak.
Az ujgur emigráció békés ellenállásának hosszabb távon lehetnek eredményei, amit bizonyít, hogy tavaly egyik prominens tagját, Rebíja Kadír asszonyt jelölték a Nobel-békedíjra és George Bush is hivatalosan fogadta. Mindazonáltal a fegyveres összecsapások sem szűntek meg a kínai kormányerők és a különböző ujgur fegyveres szervezetek között. Legutóbb 2007 januárjában tört ki 19 halálos áldozatot követelő összecsapás, amikor a kínai hatóságok rajtaütöttek a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom kiképzőtáborán. Az ekkor foglyul ejtettek közül hármat még tavaly novemberben kivégez-tek.
Kína Oroszországgal is igyekszik jó katonai együttműködést kiépíteni a terrorizmus elleni küzdelemben, amit a Sanghaji Együttműködés katonai jellegének izmosításával kíván elérni. Ezt jól példázza a 2007 augusztusában Hszincsiangban megtartott közös hadgyakorlat, amelyen egy 2000 fős orosz egység és 36 repülőgép vett részt.
A 21. század elején Kína számára az egyik legfontosabb bel- és biztonságpolitikai problémává az ujgur kérdés vált. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a problémát nem lehet Kína határain belül tartani. Az ujgur emigráció szervezettebbé válása miatt egy, a tibetihez hasonló függetlenségi mozgalom fog kibontakozni, ami fájdalmasabban fogja érinteni Pekinget, mint a tibeti mozgalom, hiszen Hszincsiang mind gazdasági, mind geostratégiai értelemben sokkal fontosabb a számára. Arról nem is szólva, hogy a jövőre vonatkozó kínai tervekben fontos szerepe van a tartománynak, ám ezt a szerepet csak akkor tudja betölteni, ha sikerül megoldani az ujgurkérdést, de ez egyelőre nem látszik megvalósulni a közeljövőben. Sőt az is könnyen elképzelhető, hogy Hszincsiang Belső-Ázsia egyik forró pontjává válik.
Függelék: Néhány ujgur szervezet
Kelet-Turkesztáni Egyesült Nemzeti Forradalmi Front: 1997-ben jelenik meg, főleg kazahsztá-ni támogatói vannak, 1999-ben szövetséget kötött bin Ládennel.
Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom: az Egyesült Államok által is terroristának tartott fegyveres szervezet, a tálibokkal kötött szövetséget.
Ujgurisztán Felszabadítási Frontja: 1993-ban alakult szervezet, fegyveresen küzd Kelet-Turkesztán függetlenségéért. A legtöbb fegyveres támadást ennek a szervezetnek a tagjai követik el.
Lop-nor Farkasai: fegyveres szervezet, elsősorban kínai hivatalnokok, tisztségviselők ellen követ el merényleteket.
Hszincsiangi Felszabadítási Szervezet: üzbég támogatottságú szervezet.
Ujgur Felszabadítási Szervezet: kirgiz támogatottságú szervezet.

Kelet-Turkesztáni Iszlám Párt: elsősorban városokban nagy a támogatottsága, döntően a konzervatív fundamentalista erők között népszerű.
Kelet-Turkesztáni Forradalmi Párt: főleg az egyetemistákat, értelmiségieket, írókat és egyetemi oktatókat tömörítő szervezet.
Kelet-Turkesztáni Függetlenségi Szervezet: a fiatalok között népszerű, elsősorban a fiatal tiszt-ségviselők és földművesek körében.
Kelet-Turkesztáni Szürke Farkasok Pártja: leginkább tanárok és diákok által támogatott szervezet.
Kelet-Turkesztáni Felszabadítási Front: leginkább vidéken a földművesek között népszerű szervezet.
Irodalom
Amnesty International Concerns regarding Uighurs in the Xinjiang Uighur Autonomous Region (XUAR), China, March 2004.
BS in International Affairs, Georgia Institute of Technology, 2001.
Dwyer, M. Arienne: The Xinjiang Conflict: Uyghur Identity, Language Policy, and Political Discourse. Policy Studies 15. 2005.
Fuller, Graham E. - Lipman, Jonathan N.: Islam in Xinjiang. In Starr, S. Frederick (ed.): Xinjiang: China's Muslim Borderland. Armonk, NY: M.E., 2004, Sharpe.
Fuller, Graham E. - Starr, S. Frederick: The Xinjiang Problem. Baltimore, 2004, Central Asia-Caucasus Institute - Johns Hopkins University.
George, Paul: Islamic unrest in the Xinjiang Autonomous Region. Canadian Security Service Publication 73. 1998.
Grent, Jacques: A kínai civilizáció története. Budapest, 2001, Osiris.
Moller, Robert Vaughn: China's Campaign to Open the West: Xinjiang and the Center.
Internetes források
http://www.whitehouse.gov/news/releases/2007/06/20070605-8.html
http://www.uygur.org/english.htm
http://uyghuramerican.org/categories/News/Uyghur-Related/
http://www.china.org.cn/english/index.htm
https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html...
http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2006/71338.htm
http://www.petrochina.com.cn/english/xwhgg/englishnews/
http://hvg.hu/vilag/20071111_Kina_sivatagosodik_kornyezet.aspx


http://193.224.76.4/download/svki/Elemzesek/2009/SVKI_Elemzesek_2009_15.pdf

2009. július 3., péntek

Irán: klientúrák harca


Út a teljes elszigeteltség felé
Az iráni ellenzék fellépése nem hozta azt az eredményt, amit nyugaton reméltek tőle. De még így is súlyos csapást jelentett a teheráni rezsim szempontjából - állapítja meg Ulrich Ladurner a Die Zeit elemzésében, amely „belülről" igyekszik bemutatni a rendszer működését.
A politikai oldalakat a „reformer" és „konzervatív" kifejezésekkel szokták jelölni, ami még úgy is pontatlan, ha finomítják őket, és például „konzervatív reformerekről", „pragmatikus konzervatívokról beszélnek. Különösen válságos időkben nem működnek ezek a kifejezések - ilyenkor ugyanis a két tábor összetart.
A legnagyobb súlyú iráni reformer, Mohammed Khatami, aki 1997-től 2005-ig volt elnök, sohasem kérdőjelezte meg magát a rendszert. És ha a legkisebb veszélye is jelentkezett annak, hogy ezt „az utca" teszi meg, rögtön visszavett a reformokból. Ezzel szemben Mir Huszein Muszavi miniszterelnöksége, az iráni-iraki háború idején sohasem adta jelét, hogy liberális volna. Csak a tömegek lelkesedése tette egy olyan eszme reménybeli képviselőjévé, amit talán nem is oszt: az erőteljes nyitásé. Továbbra is bízik a kompromisszumok lehetőségében, és felhívta a rezsim figyelmét arra, hogy amennyiben semmibe veszi a megmozdulásokat, elveszítheti legitimitását. Márpedig ez a rendszer támogatójára jellemző aggodalom. Muszavi a fennálló hatalmi szerkezeten, azaz „a családon" belül keresi a megoldást. Emiatt helyesebb, ha a beavatottakat és a kívülállókat különböztetjük meg a helyzet leírásakor - szögezi le Ulrich Ladurner a hamburgi hetilapban.
Az iráni forradalom születésétől fogva szemben állt a külvilággal, a rezsim magányossága folyamatos belső feszültséget tart fenn, amelyet ha nem sikerül az aktuális konkrét ellenség felmutatásával levezetni, befelé sül ki. Ennél is fontosabb oka a rendszer éles hangnemének a helyezkedés a húsosfazék körül. Amikor Mahmúd Ahmadinedzsádot négy éve elnökké választották, a korrupció elleni harc ígéretével szerzett népszerűséget. Ez az ígéret közvetett módon azt sugallta a követőinek: „Most ti következtek!" Ahmadinedzsád klientúrája szakértők szerint mintegy tízezer pozíciót szerzett minisztériumokban, vállalatoknál, egyetemeken. Ez pedig azt jelenti, hogy mások kiszorulnak, ami ellen természetesen védekezni próbálnak. Különösen egy ember volt sikeres a védekezésben: Hasemi Rafszandzsani, az 1989 és 1997 közötti elnök.
Ahmadinedzsád hatalmi bázisát alapvetően a Forradalmi Gárda és a militáns önkéntesekből szerveződő baszidzs csoportok alkotják - hozzájuk számítva a családtagjaikat több millió emberről van szó. Rafszandzsi klientúráját nehezebb körülhatárolni, őt azok támogatják, akik annak idején lelkesedtek például a privatizációs programjáért, a magasabb végzettségűek számára megnyíló lehetőségekért. A legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei egyértelműen Ahmadinedzsád oldalán áll, de elejtett mértékkel dicsérő megjegyzéseket Rafszandzsanival és Muszavival kapcsolatban is.
A forradalom épülete erősen jobbra dől, ami nem jelent többé biztosítékot az ideológiai alapja, a vallástudósok uralma szempontjából. Márpedig ha ez az alapelv megroppan, akkor vége a teokratikus berendezkedésnek.
Teheránnak egészen mostanáig sikerült elkerülnie az autoriter rendszernek sorsát, a kapcsolat elvesztését a realitásokkal és a paranoiát. Most viszont fennáll a veszély, hogy Ahmadinedzsád féktelen retorikája visszaszorítja Iránt a teljes magányba.
Ladurner a továbbiakban azt fejtegeti, hogy senki sem kérdőjelezi meg hivatalosan a legfőbb vallási vezető lényegében diktatórikus hatalmi jogosítványait. Hogy miért? Túl sokan vannak azok, akiknek a megélhetését a teokrácia biztosítja. Emellé azonban új legitimációs forrásokat kell keresni, miközben egyre nő a nyitás politikát sürgető társadalmi nyomás. Az Ahmadinedzsád-Khamenei és a Rafszandzsani-Muszavi páros vitája lényegében arról szól, hogy az óvatos nyitás nem robbantja-e ki a társadalom épületének ajtaját.

http://www.zeit.de/2009/28/Iran-Macht?page=all