Droppa György : Rendszerváltás alacsony fordulatszámon

 A köztulajdon a közösség tulajdonában lévő érték. Ilyen a társadalmi tulajdon és a közvagyon. A magánvagyon nem közvagyon. Ha a közvagyon magántulajdonná válik, a köznép, mindig gyanakszik. Szinte mindig okkal.

 

Előszó helyett

Összefutottam egy barátommal.

 -         Mi van veled?

-         Várnában voltam – mondta. Ott még mindig magyar trolibuszok futnak. Képzeld, egy fogadáson megkeresett Várna polgármestere. Kérdezte, hogy gyártanak-e még trolibuszt Magyarországon. Ha igen, biztosan tőlünk vesznek, mert elnyűhetetlenek.

-         Nem tudom, de szerintem nem gyártanak. Itt már csak kereskednek, bankolnak és irodáznak. Elvesztettük gyárainkat, a bennük lévő szaktudást, majd a telkeket is, melyeken a gyárak álltak. Öngyilkos viselkedés az, mikor senki nem termel, mindenki csak eladni akar.

Elválunk, elgondolkozom. A rendszerváltás alatt meghívtak egy szűk körű megbeszélésre az SZDSZ vállalkozói tagozatába. Nekem kis éttermeim voltak, tehát vállalkozóként voltam jelen. A többiek elméleti emberek voltak. Egyetértettünk abban, hogy a gazdaság tőkehiányos, technológiaváltás pedig csak működő tőke bevonásával lehetséges. Pénzt pedig csak onnan szerezhetünk, ahol van. Az én javaslatom az volt, hogy először is vegyünk fel nemzetközi megmérettetésre is alkalmas leltárt. Vegyük számba a cég értékét, múltját, az ott dolgozók szaktudását, aztán válasszunk ki néhány vonzó céget, azokat fényezzük fel, és próbáljunk meg eladni néhányat. Fontos, hogy a cég egy része dolgozói tulajdonban maradjon. Megmosolyogtak. Nem vettek komolyan. Úgy éreztem magam, mint mikor a melóst behívják az irodába, és hátratett kezében, válasz helyett a sapkáját gyűrögeti. Nem is mentem többet oda. Pedig kellett volna. Sokunknak kellett volna harsogni, hogy értéket, jó megélhetést, csak több lábon álló gazdaságra lehet alapozni.

Előzmények, hitek és tévhitek

A feleségem családjából sokan disszidáltak 1956-ban. Politikai okokból hagyták el az országot. Koncepciós perekben voltak érintettek, és nem elégedtek meg azzal, hogy kiszabadultak a börtönből. Nem mentek messzire, csak ide, Bécsbe. Amint lehetett, hazajártak. Mi is látogattuk őket, mihelyst lehetett. Így jól láthattuk egymás életét. Nekik mindent újra kellett kezdeniük, mégis mi voltunk a szegény rokonok. Azóta tudom, hogy adakozónak jobb lenni, mint adományozottnak. Egyre vonzóbb világnak láttuk Ausztriát. Kicsit unalmas volt ott, de az élet minden területét behálózta a jólét. Egyre többször tettük fel magunknak a kérdést: ha egy társadalom ilyen is lehet, akkor nálunk miért olyan izzadtságszagú minden? Miért van az, hogy mi fokozatosan lemaradunk, és eladósodunk? Talán az oroszok miatt? Ha a bécsi rokonoknak tettünk fel a kérdéseket a két társadalom különbségeiről, a válasz rendszerint elmaradt. „Mi nem politizálunk”, mondták. Így bennünk is kezdett megérlelődni, hogy mi se politizáljunk – legfeljebb addig, míg kivívjuk azt, hogy nekünk se kelljen politizálnunk… Az én rendszerváltásomnak ez volt az egyik, cseppet sem elhanyagolható mozgatórugója. Visszatekintve, több mint 20 év után, sivár a magyarázat. Sokan vélekedtünk így mégis. Egyszerűen nem fért a fejünkbe, hogy miért kellett ezreknek – már világútlevéllel a zsebünkben – az első burgenlandi faluig menni hűtőládáért. Miért nem lehetett hűtőládát gyártani Jászberényben? És ha nem lehetett, nem lett volna-e egyszerűbb a néhány osztrák kereskedő nyereségét nekünk itthon megkeresnünk? Egyre többünkben fogalmazódott meg: a gazdaság alapjait kellene megváltoztatni, hogy ilyen hibák többé ne ismétlődhessenek meg.

A ’80-as évekre a rendszer egyre nehezebben tudta tartani a tempót a rákényszerített versenyben. A globalizáció újabb és újabb csatákba kényszerítette az országot. A Nyugat örömmel adott el nekünk fogyasztási javakat, de korszerű, világszínvonalú termelőeszközöket, például a mikroelektronika jövőt ígérő termékeit, nem. Politikai okokra hivatkoztak, és összeállítottak egy ún. COCOM listát azokból a termékekből, melyeket mi nem vásárolhattunk meg. Az államadósság folyamatosan nőtt, sokunk félelme volt, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni. Közeledtünk a 20 milliárd dollár adóssághoz, és sokak szemében ez egy rendszerváltás vízióját vetítette előre. Úgy véltük, ha az bekövetkezik, nálunk is olyan lesz minden, mint Ausztriában.

Nem lett olyan.

Hivatalosan rendszerváltás volt Magyarországon 1989 és 1991 között. Ha a rendszerváltás olyan természetű dolog, melyben minden megváltozik, akkor Magyarországon rendszerváltás volt. Ha ellenben a rendszerváltás olyan dolog, melyben a népakarat egy, a korábbinál jobb rendszert kényszerít ki, akkor Magyarországon nem volt rendszerváltás.

Nem lenne igaz azt állítani, hogy azóta minden rosszabbra fordult, azt ellenben nyugodtan állíthatjuk, hogy az emberek nagy többségénél az ún. rendszerváltás nem vált be, mert rosszabbul élnek, mint a rendszerváltás előtt. A többség számára megszűnt a békés gyarapodás és a hosszú távú kiszámíthatóság lehetősége. Mielőtt ezt a kérdést kibontanám, két alapvetően fontos dolgot leszögeznék.

1. Minden rendszer állandóan változik, ez így lett volna akkor is, ha nem következik be a rendszerváltás.

2. Hamis képet kap az, aki a Kádár-rendszerre úgy tekint, mint egy homogén egészre, mert három, kb. tíz-tíz éves periódusa egymástól nagymértékben eltért.

Ha a Kádár-rendszerre így tekintünk, akkor az azóta eltelt időben két újabb változási periódus ideje pergett le. Ha ezek folytonossági fejlődését, változásait vizsgáljuk, sokkal közelebb kerülünk a valósághoz, ellentétben azzal az ellentmondással, amelyet a ma divatos történelemszemlélet sugall.

Ezért fix pontként megpróbálom meghatározni, hogy a rendszer – kényszerű párbeszédben a tőkés, liberális világszemlélettel és belső ellenzékével – hol tartott 1989 végén. Ha az akkorra kialakult politikai helyzetet fogadjuk el kiindulópontnak, érdemes eljátszani a gondolattal: mi történt volna, ha az ún. rendszerváltás helyett egy lassúbb, átgondoltabb – ha tetszik: hazafiasabb, a világ változásai közepette a saját érdekeinket is figyelembe vevő –, valódi reformsorozat indul el? Már két ilyen tíz éves perióduson is túljuthattunk volna. Mielőtt azonban folytatom ezt a gondolatot, egy kicsit visszatekintek:

Az ’56 utáni megtorlásoktól kezdve a konszolidációig és a kiegyezés beindításáig sok minden történt. A megtorlások alatt a Magyar Népköztársaság elszigetelődött a világban, de miután Kádár János beszédet mondott az ENSZ-ben, fogadta őt a római pápa, az ország állampolgárai elfogadták pénznemét, kitüntetéseit, okmányait, útlevelét, és kényszerűségből politikai berendezkedését is. Magyarország nyitott külgazdaságú országgá vált, magyar motorvonatok gördültek szerte a világban, nemzetközi árucikké vált a magyar röntgengép, a Csepel varrógép, a József Attila daru, a Duna tengerjáró, az Ikarus csuklós busz, a Ganz transzformátor, a Láng traktor. A magyar gyárak és a mezőgazdaság főleg a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) piacaira termeltek, de árucikkeink, ha kisebb mértékben is, eladhatók voltak az egész világon. A termelésre fönnmaradtak a világháború előtti nagyüzemek, mint a GANZ és a Weiss Manfréd üzemeinek bázisára épült Csepel Vas- és Fémművek. Ezen üzemeknek önálló gyárai is voltak, mint például a Csepel Szerszámgépgyár. Önálló új gyárak is épültek, mint a Szinva-patak völgyében a Diósgyőri Gépgyár vagy a Szerszámgépipari Művek, (SZIM) melyet a legkorszerűbb technológiával hoztak létre 1963-ban, nyolc, szerszámgépeket gyártó vállalat összevonásával és egy fejlesztőintézettel. A rendszerváltás előtti évtizedben milliárdokat fektettek be korszerű feldolgozó-rendszerekbe például a növényolajiparban, a cukoriparban, a konzerviparban, gabonaiparban és a húsiparban.

Ha valaki Budapestre érkezett, minden főútvonal mentén termelő üzemek mellett haladt el. Ha a Váci úton keresztül érkezett a fővárosba, láthatta – a teljesség igénye nélkül – a világhírű, kitűnő, saját fejlesztésű termékeiről híres, Aschner Lipót által alapított Tungsramot, későbbi nevén az Egyesült Izzót, az Újpesti Bőrgyárat, a Budalakk és a Pannónia Szőrmegyárat, a MAHART Hajó- és Darugyárat, a Falemezgyárat, a Vízügyi Alkatrészgyárat, a ma már külföldi tulajdonban lévő, de még ma is működő Cérnagyárat, a Láng Gépgyárat, ahol világszínvonalon gyártottak erőgépeket és nagy dízelmotorokat, a Perion Akkumulátorgyárat, a Kender Juta és Politextil gyárat, a RICO Kötszerműveket, a Danubius Hajó- és Gépgyárat, a Csavarárugyárat, a Chinoin Gyógyszergyárat. Büszkék voltunk a Rubik-kockára, a Goldbergerre vagy a Panyovára, a BudaPrintre, az Egervinre, a Globusra, a Kanizsai Bútorgyárra, a Kispesti Traktorgyárra, az Alföldi Porcelángyárra, a Pécsi Kesztyűgyárra. Hol van ma már a MOM, hová süllyedt a Győri Vagongyár és a Rába Művek, az Orion és a Videoton, a FÉG, a Vörös Október Ruhagyár, a Május 1 Ruhagyár, a VBKM, az Elzett Zár- és Lakatgyár, az Óbudai Hajógyár, mi lett az Alföldi Cipőgyárral, a Csonka János által alapított, későbbi aszódi Kismotor- és Gépgyárral, hol vannak a nagy malomipari létesítmények, és hová lett a méltán világhírű magyar mezőgazdaság? Hol van a FOKA, a MAHART, a MALÉV? Arra is érdemes gondolni, hogy milyen kapacitással dolgoznak azok az üzemek, melyek még ma is működnek, például a még mindig üzemelő sertés- és marhavágóhíd, hiszen az állatállomány is megfogyatkozott. Vagy mi maradt meg a Baromfiipari Országos Vállalatból?

Ha valaki azt hiszi, hogy csak a fővárost sújtotta a világháborúnál is jelentősebb szőnyegbombázás, az téved. A nem túliparosított Szegeden például a rendszerváltással szűnt meg a Szegedi Nyomda, a Szegedi Kender- és Műanyag-feldolgozó, a Dél-magyarországi Rostkikészítő, az Újszegedi Szövőipari Vállalat, a Szegedi Bútorgyár, a Mary Cipőgyár, a Szegedi Konzervgyár, az Alföldi Bútorgyár, a Szegedi Ruhagyár, a Pannónia Szeged Szőrmeipari Rt., a Szegedi Textilművek, a Szegedi Férfi és Női Divatszabó Vállalat, a Szegedi Hangszerkészítő és Javító Vállalat, a Szegedi Kábelgyár, a Délalföldi Pincegazdaság, az IKARUS Szegedi Gyáregysége.

Van-e, aki elhiszi, hogy a rendszerváltás nem a felelőtlen, hozzá nem értő őrültek és erkölcstelen gazemberek dáridója volt? Így fel kell tenni a kérdést: mi történt volna akkor, ha a siettetett rendszerváltás helyett egy megfontoltabb gazdasági szerkezetátalakítás következett volna be? Vajon akkor is ily módon fejezték volna le a magyar ipart és a mezőgazdaságot, s szüntették volna meg az értelmiségi kutatóintézetek és műhelyek tucatjait? Nehezen képzelhető el.

A szomorú tény az, hogy a hazai ipart alapjaiban rendítette meg a rendszerváltás. Az Antall-kormány alatt, miközben a szovjet hadsereg kivonult Magyarországról, a magyar ipar kivonult a Szovjetunióból és a KGST többi országából. A magyar dzsentri korszak legrosszabb hagyományait idézve születtek meg sorozatban a felelőtlen döntések. A következmények önmagukért beszélnek. Százezrek váltak munkanélkülivé és váltak segélyfüggővé, a megszokott, mindennapos munkavégzés helyett. A főként KGST-exportra dolgozó gépiparnak közel 90%-a megsemmisült.

Az ostobán büszke, a piacvesztéstől padlóra került gazdaságot privatizációs pofonokkal gyengítették tovább. Piacot kereső multik, olcsó terjeszkedési lehetőséget látó középvállalkozók, pénztelen, de ígérgetésben gazdag nyerészkedők és szélhámosok jelentek meg a színen. Gazdagon osztogatták leleményes tanácsaikat, keresve a meggazdagodásra vágyó, birtokon belüli magyar partnereiket. Az ország új vezetői – ha más, súlyosabb vádakkal nem illetjük őket – teljesen gyakorlatlanok voltak. Sokaknak első munkahelyük volt a Parlament. Nemhogy a kapitalizmus gazdaságtanát és működését nem ismerték, de sokuknak még az első garzonlakás összespórolásának és megvásárlásának élménye sem adatott meg. A Parlament törvénygyárrá vált, és az új törvények tekintetében még a jogászok és az ügyvédek is tapasztalatlanok voltak. Az ország ideális terepévé vált a zavarosban történő halászásnak. Felborult a korábban kialakult erkölcsi rend. Míg egyesek, akik korábban a cipőjük mellett jártak, hirtelen meggazdagodtak, addig mások azon keseregtek, hogy hiába tanultak, nem boldogulnak. Nagyon lecsökkent a tanulásra és a munkára alapozott életideál vonzereje.

Eleinte mindenki csodálkozott azon, mikor az ott dolgozókat figyelmen kívül hagyó szerződések aláírása után az alkalmazottakat gyorsan elbocsájtották. Hiába tűntek el így a magyar ipar korábbi fellegvárai, a privatizációs szerződések megkötésének gyakorlata nem változott. Ez maradt a gyakorlat, nemcsak a tőkeszegény és elavult gyárak esetében, hanem a legkorszerűbb üzemek esetében is. A törvénygyár mással volt elfoglalva. A korábban már említett SZIM a COCOM listákat is kijátszva, a legkorszerűbb szerszámgépekkel volt felszerelve. Mégis úgy adták el, hogy az új tulajdonos a gépeket azonnal elvitte a Távol-Keletre, ahol azok azóta is üzemelnek. Az embereket, a műszaki értelmiség színe-javát, szélnek eresztették. Maradtak az üres hangárok, ahol parányi cégek tengődnek siralmas pótcselekvésekkel. Máshol a gyárak gépeit és tartalék alkatrészeit ócskavas áron herdálták el, mialatt újabb és újabb ezrek kerültek az utcára. Az ócskavas áránál is olcsóbban adták el a MAHART-DETERT tengerjáró flottáját is. Nehéz elképzelni, hogy az ilyen üzleteket nem a korrupció mozgatta.

Abban az időszakban mesés vagyonok születtek. Néhány használt írógéppel és némi „szellemi apporttal”, az első bérleti díjból visszafizethető kölcsönnel kifizették járandóságaikat, mások pedig az unalomig mondott, „jó hely és idő” felhasználásával vagyont érő gyárakhoz jutottak. Az ilyen gyarapodásokat néha nehéz, máskor könnyű lett volna bizonyítani, de ezen tudás megszerzésében, a gyakorló hatalmak csak a retorika szintjén jeleskedtek. Egy dolog a privatizációval kapcsolatosan biztosan volt: a profitorientáció. Ennek következményeként a cégeken belüli rejtett munkanélküliséget is azonnal felszámolták. Ez újabb tízezrek állásvesztését jelentette.

A rendszerváltás egyetlen igazi sikere a széles körben kiépült demokrácia volt. Csak feltételezni tudjuk, hogy a demokratikus intézményrendszer mennyit fejlődött volna egy lazább és irányítottabb rendszerváltás esetén. Azt ellenben ma már jól látjuk, hogy mai gazdasági mutatóink rosszabbak, mint a rendszerváltás előttiek. Miközben gazdaságilag ellehetetlenültünk, adósságállományunk megsokszorozódott, kíméletlenül eladtuk az állami vagyont, demokráciánk is vészesen apad. Pont azok veszik el tőlünk, akik oly nagy magabiztossággal jelölték ki az új demokratikus utat. Az új hatalmat gyakorló többség a múltra is hamisan tekint. Miközben elfelejtik, hogy az általuk ránk erőszakolt rendszerben diplomát sem szerezhetnének, a Horthy-korszak úrhatnám, a tömegeket cselédsorban tartó társadalmát majmolják. Egy olyan társadalmat, melynek nem volt sajátja az általános választójog, a teljes körű egészségügyi ellátás, az ingyenes oktatás.

Az okozott károkat csak nagyon hosszú idő alatt lehet helyrehozni. Első lépésként legalább akarnunk kell a változást.

* Droppa György a Zöld Demokraták alapítója, a Zöld Baloldal tiszteletbeli elnöke, a Duna Kör ügyvivője
http://www.magyardiplo.hu/2012-marcius/717-rendszervaltas-alacsony-fordulatszamon

iPad 3

A zsidók kiűzése Spanyolországból

A zsidók már ott voltak Spanyolországban a Birodalom korai időszakáról kezdve, tehát nagyon mélyen gyökerező, nagyon gazdag közösség volt, de ahogy az üldöztetések növekedtek Európában, és egyre több helyről utasították ki őket, a spanyol társadalomra is nyomás nehezedett.

1378-ban, Sevillában egy pap kezdte azt tanítani, hogy a zsinagógákat meg kell semmisíteni, és a zsidó lakosságot gettókba kell tömöríteni. (Biztos csak azért, mert zsidók voltak és nem azért, mert uzsorával, megszállással, erkölcstelenséggel tették tönkre az emberek életét.) 1390-ben mind a püspök, mind Kasztília királya hirtelen meghalt. A zsidóság helyzete nagyon sötétre fordult, mert őket kezdték vádolni ennek a két személynek a haláláért... biztos semmi közük nem volt az esethez.


Könyvmáglya

1391. június 4-én Sevillában pogrom tört ki a zsidóság ellen és egész Hispániára kiterjedt. Ennek a következtében zsidóság egyharmada elpusztult, egyharmada áttért a kereszténységre, a maradék pedig elhagyta hazáját. 1391-től számíthatjuk a kiűzetés tragédiájához vezető út kezdetét: ekkor került sor Ferrant Martinez zsidóellenes akciójára Sevillában, amikor kényszertérítések eredményeképp mintegy 100 000 zsidó konvertált – hatalmas szám a XIV. századi Európában! Becslések szerint a kb. 300 000-es „spanyol” zsidó lakosság harmada az üldözések áldozatául esett és egy harmadik harmad valahogy megmenekült, vagy országon belül bújt el, vagy külföldre szökött. Valójában már a XIII. század közepén felmerül az igény az egész hispániai zsidóság áttérítésére: Sevilla 1248-as, III. Ferdinánd király (1217-52) által kiharcolt kapitulációja folytán Granada kivételével majdnem egész Hispánia keresztény uralom alá került, és ez azt a vágyat keltette a hispánok egy részében, hogy véget vessenek a hitbéli sokféleségnek. [7] Ennek köszönhetően rendezik meg 1263-ban a barcelonai hitvitát Móse bem Náhmán de Gerona (Náhmánidesz) rabbi és Pablo Christiani barát között, I. Jakab aragóniai király színe elõtt. Náhmánidész a vita után menekülni kényszerül ugyan, de a zsidók nagy többsége ekkor még nem érzi olyan fenyegetőnek a légkört, hogy áttérésre gondolna.
Ezen időszak rabbijai elkezdték átgondolni, hogy miért is történhetett meg ez az áttérési hullám és felismerték, hogy a hit megkopása és az asszimiláció következtében állt elő ez a helyzet.
Így megjelenik egy csoportja a zsidóságnak, akiket konverzoroknak, áttért zsidóknak neveztek. Mivel ők már kereszténnyé lettek, bejuthattak a társadalom felsőbb rétegeibe, beleértve a nemességet és a királyi réteget is, nem kellett már számolniuk a diszkriminációval.
Pontosan ez a tény vezet a legnagyobb robbanáshoz Spanyolországban.
Három csoportosulást különböztetünk meg ebben az időszakban a zsidóságon belül: a konverzorok csoportját, azon zsidókat, akik megtartották a zsidó identitásukat és az ú.n. marranókat (spanyolul: disznók), akik ugyan formailag áttérnek, de a magánéletben megtartják a zsidó szokásokat és vallást.
Általában ezek a csoportok továbbra is együtt élnek, ami óriási feszültséget eredményez, mert az áttért zsidók antiszemitává válnak. A konverzor csoport viszont egyre feljebb kerül a spanyol társadalomban, amit a tömegek egyre nagyobb féltékenységgel néznek. Megpróbálnak nyomást gyakorolni a társadalomra, hogy közösítsék ki őket, de ezt már vallási alapon nem lehet megtenni, hiszen már ők is keresztények. Faji alapon próbálkoznak tehát. A spanyolok elkezdik a családfájukat kutatni, hogy biztosítsák: nincs zsidó rokonuk.


Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella
Ekkor létrejön egy érdekházasság Spanyolországban. Korábban az ország fejedelemségekből állt. Az uralmon lévő IV. Henrik kasztília királyának mostohatestvére és örököse, Kasztíliai Izabella, valamint Ferdinánd, Aragónia trónörököse között létrejött házasság teszi le egy egységes spanyol királyság alapkövét. A cél, hogy Spanyolországot a kereszténység zászlaja alatt egyesítsék.
A zsidóság még anyagilag is támogatta őket, mivel feltételezték, hogy II. Ferdinándnak anyai ágról való zsidó származása miatt befolyásolni tudja a társadalmat, hogy nagyobb toleranciát mutassanak a zsidóság felé. Kezdetben ez így is történt. Róma azonban nyomást gyakorolt Spanyolországra, hogy ott is állítsanak fel inkvizíciós bíróságokat, és a konverzorokat bélyegezzék eretnekeknek. Ferdinánd először ezt visszautasítja, de Izabella hatására mégis megteszi, mivel pletykák kezdenek terjengeni, hogy Ferdinándot vissza akarják téríteni a judaizmusba.
Ugyanebben az évben egy hatalmas nyílt tárgyalást tartottak, ahova konverzorok ezreit hívták meg, és rájuk bizonyították, hogy megtérésük hamis, majd kivégezték őket. Fontos ismét hangsúlyozni, hogy ezeknek az inkvizícióknak semmi közük nem volt a nem áttért zsidósághoz; céljuk a keresztény egyház berkein belül az eretnekség kiirtása volt. A konverzorokat és marranókat vizsgálták meg, hogy vajon gyakorolják-e a zsidó szokásaikat. Ez ötven éven át tartott.
1491-ben megváltozik a helyzet. Toledóban a konverzorok és marranók ellen vérvádat emelnek. Egy állítólagos összeesküvést lepleznek le, melynek célja a spanyol király trónfosztása volt. Ez volt az a fordulópont, mely a Spanyolországból való kiűzetéshez vezetett. 1492. január 2-án Ferdinánd és Izabella győzelmet aratnak a granadai muzulmánok fölött és ezzel Spanyolország egységes keresztény állam lesz.
Torquemada, a spanyol inkvizíció feje szerint a zsidók mindaddig, míg Spanyolországban maradnak, kísértést jelentenek a konverzorok számára, hogy gyakorolják a zsidó örökségüket. Ráveszi Ferdinándot, hogy adja ki a száműzetés rendeletét, melynek lényege, hogy a zsidók vagy elhagyják az országot, vagy áttérnek. 1492. március 31-én ki is adják ezt a rendeletet.
Ez a rendelet megtiltotta, hogy bárki aranyat, ezüstöt és drágakövet vigyen magával. A kérdés az volt, hogy hova menjenek, hiszen a környező országok már korábban mind kitiltották a zsidókat, oda nem mehettek. Mi legyen a tulajdonaikkal, mely nem elhanyagolható vagyon. Hatalmas műkincsgyűjteményeket, zsinagógákat kenyérért adnak el. Ferdinánd udvarában élt egy zsidó, Don Jichák Ábrávánél, a király kincstárnoka. 1492 tavaszán azzal áll elő, hogy a zsidó közösség helyreállítja a flamand háború alatt kimerült kincstárat, vagyis megvásárolja a maradás lehetőségét.
Torquemada egy furcsa lépést tesz, amelyről egy korabeli inkvizítor így ír:
"Elment a királyi palotába, ruhája alá egy feszületet rejtett és szenteskedve nyíltan szólt a királynak: Tudok a király dolgairól. Lásd, itt van a Megváltó feszülete, akit az átkozott Júdás harminc ezüstpénzért adott el az ellenségeinek és feladta őt a vádlóinak. Ha ez a cselekedet tetszik, akkor adja el magasabb pénzösszegért. Ami engem illet, elállok minden hatalomtól, nem vállalom ennek szégyenét. Te leszel a felelős Isten előtt ezért az üzleti akcióért. Miután ezeket elmondta, letette eléjük a feszületet és elment."


Francisco Ricci: Auto de Fe (1683) Prado


Goya: Az Inkvizíció bírósága (Auto de fe de la Inquisición)
Ennek következtében Ferdinánd véghezvitte tervét a zsidóság Spanyolországból való kiűzetésével kapcsolatban. Négy hónapot kaptak arra, hogy elhagyják az országot. Kiűzetésük napjául 1492. augusztus 2-át (Tis'á Be'áv ), vagyis az első és második Templom lerombolásának napját írták ki. Hatalmas zsidó közösség kényszerült távozásra. Kétszázezer elhagyja az országot, százezer áttér.
A kérdés csak az volt, hogy hova menjenek. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötőibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig. Százhúszezer Portugáliába vándorol. A portugál uralkodó nyolc hónapot engedélyez a maradásra, utána mehetnek, ahova akarnak. Ezért a tartózkodásért azonban hatalmas pénzösszeget kellett fizetniük. Később ezt az ajánlatot visszavonják: vagy áttérnek, vagy rabszolgák lesznek. A zsidó gyerekeket elszakítják szüleiktől, és Afrika partjainál lévő szigetekre száműzik őket. Idézet egy portugáliai zsidó krónikából:
"Dél Tomis szigetét nemrégen fedezték fel. Ezt a szigetet különböző gyíkok, kígyók és más veszedelmes hüllők lakják. Mindenféle racionális érvet nélkülözött ez a hely. A király ezt a helyet arra használta, hogy elátkozott bűnösöket száműzzön ide, s úgy döntött, hogy ezek közé sorolja a zsidók ártatlan gyerekeit is, mivel a szülőket láthatóan Isten büntetése sújtja. Amikor ez a szerencsétlen óra elérkezett, hogy ezt a barbár dolgot végrehajtsák, az anyák arcukat karmolták fájdalmukban, mikor 3 évesnél kisebb csecsemőiket elvitték a karjaikból. Nagy tiszteletben álló vének szaggatták meg szakállukat, amikor saját testük gyümölcsét ragadták el tőlük. A gyerekek átható hangja kiáltott a menny felé, sírtak, mikor szüleik karjából kiragadták őket. Néhány asszony a király lábához vetette magát és azért könyörgött, hagy mehessen el gyermekeivel. De a király kegyelmét még ez sem indította meg. Volt egy anya, akit ez a rettenetes, megmagyarázhatatlan kegyetlenség annyira megrázott, hogy nem törődve a karjában lévő gyerek sírásával, egy hajóról a tengerbe vetette magát. Gyermekét ölelve együtt fulladtak meg.Végül, mikor ezek az ártatlan gyerekek Dél Tomis puszta szigetére érkeztek, amely nem volt más, mint a sírhelyük, kegyetlenül partra vetették és otthagyták őket. Majdnem mindegyiküket ezek a hatalmas gyíkok falták fel. Akik megmenekültek ezektől a hüllőktől, az éhségtől és az elhagyatottságtól pusztultak el."
Így mentek el a zsidók Spanyolországból.


Granada visszavétele
Több évszázados küzdelem során egyesültek a hispán államok és 1479-től csak kettő maradt, Portugália és Spanyolország. A spanyol uralkodópár, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella, legfőbb célja a rekonkviszta befejezése volt, ami akkor már csupán Granada városát jelentette. Ez 1492-ben sikerült teljesen, amikor Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd királyok elfoglalták az utolsó mór erősséget, Granadát.
Kolombusz Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd spanyol uralkodóktól pénzt kapott, hogy elinduljon Amerikát felfedező útjára. Három hajóval - Santa Maria, Niña, Pinta - vágott neki az útnak. 1492. augusztus 3-án indult Palos kikötôjébôl és 1492. október 12-én kötött ki az egyik Karib-tengeri szigeten.
Torquemada tevékenysége arra is kiterjedt, hogy felkutassa kinek van legalább egyetlen zsidó, vagy muzulmán felmenője. Véleménye szerint a bűn már eleve a zsidók vérében van, amely átterjed az utódokra is, ezért ők hiába gyakorolják buzgón a keresztény vallásukat, akkor is bűnös emberek, mert őseik zsidók voltak. Ez faji megkülönböztetés volt már, emiatt a spanyolországi eseményeket a történelem „kis holokauszt”-nak értékeli.

Forrás: http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5426

Kadarkúti Égi Üzenetek 140. Szűzanya: Elégtételi szenvedés

2012.03.20   ÉGI ÜZENETEK                Szűzanya: Elégtételi szenvedés

Drága Engesztelő Gyermekeim, ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok, és eszközömön keresztül szólok hozzátok. A múltkor a szentgyónással kapcsolatban már beszéltünk az elégtételről. Mielőtt még ezt a témát kifejtem, nagy-nagy szeretettel köszöntelek benneteket, a rendszeresen járókat is, és azokat is akik Budapestről, oly messziről jöttek el, hogy engeszteljenek,  és lelkeket mentsenek. Most körbejárok, és keresztet rajzolok a homlokotokra, majd egy édesanyai szeretetcsókot lehelek rá.

A gyóntató általában ima formájában adja fel az elégtételt, és ti gyermekeim ezt kiegészítitek egyéb jóvá tételekkel, áldozatvállalásokkal, lemondásokkal, önmegtagadásokkal. Az elégtétel annyit jelent, mint jóvá tétel. Az általad okozott kár kiegyenlítése. Ti emberek, bűneitekkel megbántjátok Isten jóságát, szeretetét, és ezt a kárt egyedül jóvátenni képtelenek vagytok. Helyettetek és értetek is Jézus adja a Mennyei Atyának szenvedésével és kereszthalálával. Jézus a világon elkövetett, és a jövőben elkövetendő összes bűnért elégtételt adott. Ádám és Éva bűnéért, és egyenként, mindannyiatok bűnéért. Én most Szent Fiam szenvedéséből kiemelek néhányat, és bemutatom nektek, hogy ezekkel a konkrét szenvedésekkel, melyik bűnökért szerzett elégtételt nektek a Mennyei Atyánál. Hunyjátok be szemeteket, és nézzétek a megkötözött, ártatlan véresre vert Jézust, ahogy oda ráncigálják a főpapok, Pilátus és Heródes elé. Igazságtalan vádak özönét borítják rá, és ő hallgat. Ezért a hallgatásért egy katona vaskesztyűs kezével szájon vágja, elered az orra vére és a szájából is folyik a vér. Azért nem szól vissza, hogy elégtételt adjon Istennek azért, amiért ti emberek a rágalmakat dühösen, haraggal, veszekedéssel és panaszkodással fogadjátok. Elégtételt adjon azok helyett, akik ezeket a hazug elítéléseket másokra rázúdítják, és a tisztességes emberek becsületébe belegázoljanak. Hogy elégtételt adjon az ítélkezők helyett, akik mindig mások hibáiról fecsegnek, ahelyett, hogy a maguk hibáival törődnének. Ti, drága Gyermekeim, már a lelki fejlődésnek egy olyan magas fokán áltok, hogy nem szoktatok rágalmazni, hazug ítéleteket mondani. De előfordul, hogy átsuhan a gondolatotokon egy rossz gondolat, valakiről, aki titeket megbántott, vagy kimondjátok ezt az elítélő szót érte. Soha ne ítélkezzetek, mert úgy ítélnek meg majd benneteket, ahogyan ti ítélitek meg egymást. Gyermekeim, itt áll előttetek Jézus az ostorozó oszlop mellett. Minden ruhát letéptek róla, nézzétek, hogy meggörnyed, kezeivel próbálja eltakarni mezítelenségét a kaján, vigyorgó szeme előtt. Képzeljétek el, hogy meztelenül odakötöznek benneteket egy város lakossága előtt egy villanyoszlophoz, és csúfolnak, nevetgélnek rajtatok. Újjal mutogatnak rátok. Bizony ez a keresztény-üldözéskor előfordulhat. Érezzétek a legszentebb, legtisztább, legártatlanabb ifjú Jézus szégyenét. A hatodik parancsolat ellen elkövetett bűnökért adott ezzel elégtételt. A mai fiatal lányok kacér bűnre ingerlő öltözködéséért. Az ízléstelen szex kártyák, folyóiratok nézegetéséért, a ma már általánossá vált házasságon kívüli testi kapcsolatokért, a házasságtörésekért, a züllött társaságon belüli szexért, a fajtalankodásokért, a test áruba bocsátásáért. Nézzétek, mit tesznek Szent Fiammal, rákötözik az oszlopra, és hosszú ideig elől, majd hátul ostorozzák. Friss hosszanti sebeiből hull a vére, még az arcát sem kímélik, szemét majdnem kiverik. Mikor köteleit elvágják, erőtlenül belehull Szent vérének tavába, amely a lábánál összegyűlt. Az ostorozás elégtétel a testi sértésekért, a verekedésekért, a gyilkosságokért, abortuszokért, és azokért a kényes nyafogó gyermekeinkért, akik a legkisebb testi fájdalomra panaszkodással, sírással válaszolnak, és rögtön fájdalomcsillapítóhoz nyúlnak. Most Megváltótokat leültetik, egy véres, piszkos katona köpenyt borítanak a vállára, és fejére egy töviskoszorút nyomnak, a tetejére még rá is vágnak egy bottal. Sebeiből patakokban ömlik a vér, leköpdösik, botokkal böködik, kövekkel dobálják, majd letérdelnek előtte, és nevetve imádják: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Ezzel a gőgért, az önteltségért, mások megvetéséért, nevetségessé tevéséért, a csúfolódásért, a kárörömért ad Jézusunk elégtételt.  Drága Engesztelőim!  Ebben a csúfolódásban nektek is részetek van, amikor elítélő szavakat mondanak rátok, hogy jártok az engesztelésre, szentfazéknak neveznek, meg hogy csúsztok-másztok a templomba, meg a zarándokhelyekre. Tekintsétek ezt a csúfolódást nagy értéknek, mert miért is lenne a tanítvány különb a mesterénél. Jézust is sokat csúfolták, most hallottátok. Jézusotok megkezdi keresztútját, görnyedten vonszolja magát, a kereszt kemény fája csontig belefúródik vállába, szinte megállás nélkül ütlegelik, hajtják, és a vérveszteségtől végtelenül szomjas. Nem dobja el keresztjét, hanem végigviszi, mert bűneitekért elégtételt nyújt az Atyának. A kényelemszeretetért, az önsajnálatért, a szenvedés, betegség, lelki szenvedés miatti zúgolódásért, káromkodásért, a lustaságért, a hatalmon lévők zsarnokoskodásáért, kegyetlenkedéséért, a munkabérek visszatartásáért. Az Úr Jézus szenvedésének és kínhalálának minden pillanatával, minden csepp elhullajtott vérével, verítékével, könnycseppével elégtételt, jóvátételt adott bűneitekért, és csak ezért nyerhetitek el az örök életet.

Nézzük, hogy van jelen ma a Szentháromság, és a Szűzanya. A Mennyei Atya királyi trónján ül, szomorúan nézi az emberiséget, ahogy bűnökben hever, csak vár a megtérésre, de egyre fogy a türelme. A szenvedő Jézust látjátok, véresen, piszkosan, vállán nehéz keresztjével. Én, Édesanyátok, megfogom Szent Fiam véres kezét, és vezetem Atyám felé. Ti, engesztelőim, mögöttem vagytok, imádkoztok az emberiség megtéréséért. Mire odaérünk Jézussal Atyám trónja elé, Szent Fiam összerogy a fáradtságtól. Fejét az Atya ölébe hajtja és így szól: Ó, Atyám, látod, hogy szenvedek, minden fájdalmammal jóvá akarom tenni gyermekeid bűnét, hogy kiengeszteljem helyettük drága Atyai Szíved. Bocsáss meg nekik kedvemért, mert nem tudják, mit cselekszenek! Tekints az előtted ülő Engesztelőidre, hallod, hogy kérik irgalmadat? Ó, gyermekeim! Mondjátok utánam: Örök Atya felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért, és az egész világ bűneiért. Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!

Köszönöm, hogy velem imádkoztatok. Az Atya int a Szent Lélek Istennek, aki galamb alakjában a bűnös emberiség fölé röpül és kegyelmekkel árasztja el. Újra sokan megtérnek. Látjátok még tart az Atya türelme. Mosolyogva néz rátok, és szeretettel megáld benneteket, mert hiszen a ti imáitokat tudta kegyelemmé alakítani. Most a Szentlélek az Atyához repül, majd emberi alakot vált. A Mennyei Atya a trónja előtt, a szenvedő Jézus a keresztjére támaszkodva, és Édesanyátok, mind a négyen megáldanak benneteket az elégtételért adott hála lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

A Duna TV kirakat című műsorában: Kopjafák, fafaragás, Tiffany lámpák és Tiffany üvegezés

Felkészülés a szükségállapotra? Teljes hatalom minden amerikai forrás felett

Március 16-án Barack Obama egy új végrehajtási utasítást írt alá, ami egy korábbi, 1950-ben a katasztrófákra való felkészülésről kiadott utasítást egészít ki, teljes hatalmat biztosítva az elnöki hivatalnak az Egyesült Államok valamennyi erőforrása felett háború vagy vészhelyzet esetén.

Az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés utasítás felhatalmazza az ügyvezető hatalmat, hogy saját belátása szerint ossza el a rendelkezésre álló energiát, a megtermelt javakat, a közlekedési forrásokat, az élelmiszert, sőt a vizet is, a nemzetvédelem és a biztonság nevében. Az utasítás nem csupán háború idejére szól, hiszen az utasítás egyik funkciója az erőforrások feletti hatalom és irányítás átvételére vonatkozik béke idején előálló szükséghelyzetekben.

Az utasítás 101. paragrafusa a következőket tartalmazza:

„Ezen utasítás célja a felhatalmazások átruházása és a nemzetvédelmi erőforrásokra vonatkozó politika és programok kezelése a módosított 1950-es Védelmi Termelés törvény alapján (továbbiakban: a Törvény).
(b) a hazai ipari és technológiai háttér folyamatos felülvizsgálata szükséges annak megállapítására, hogy ezek kielégítik-e a békeidőben valamint vészhelyzetek esetén felmerülő igényeket, különös hangsúlyt fektetve a legkritikusabb erőforrásokra és termelési forrásokra, beleértve az alvállalkozókat és szállítókat, anyagokat, szakképzett munkaerőt és szakembereket; – Fehérház

Emellett az ügyvezető hatalom valamennyi ága külön felhatalmazást kapott a végrehajtási utasítás hatálybalépése idejére, beleértve az élelmiszer- és vízellátást valamint egyéb források szétosztása feletti hatalmat is.

A nemzetvédelmi és országos felkészülés céljából kiadott végrehajtási utasítások nem új keletű intézkedések az Egyesült Államok történelmében, de minden alkalommal, amikor bevezetésre kerültek az ország valamilyenfajta alkotmányos válságon ment keresztül, aminek eredményeként az elnök diktatórikus hatalmat gyakorolt a nép felett. A polgárháború alatt Abraham Lincoln felfüggesztette a szólás és a sajtó szabadságát valamint visszavonta a Habeas Corpus elvét és az alkotmányban biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot. Az I. Világháború alatt, amikor a kongresszus nem volt hajlandó kiterjesztett felhatalmazást biztosítani Woodrow Wilson elnök számára a háborús törekvések támogatására, az elnök végrehajtási utasítást adott ki, ami teljes hatalmat biztosított számára minden üzleti tevékenység, iparág, a közlekedés, az élelmiszerek és egyéb gazdasági területek felett.

Az Egyesült Államok polgárai mindkét esetben csak az elnök halála után kapták vissza alkotmányos jogaikat.

Az Egyesült Államok gazdaságának alapját az erőforrások és az energia szabad áramlása valamint az állampolgárok szabad vásárláshoz és eladáshoz való joga alkotja. Bármilyen beavatkozás ebbe a gazdasági folyamatba hiányokhoz, áremelkedéshez és társadalmi zavargásokhoz vezet. Egyelőre nem világos miért írta alá Barack Obama a végrehajtási utasítást, de talán összefüggésben lehet az Izraelből érkező hírekkel, amelyek szerint egy Irán elleni taktikai vagy stratégiai támadás esélye egyre nő. A hírre a Brent nyersolaj hordónkénti ára 3 dollárral emelkedett Európában, a WTI nyersolaj pedig 2 dollárral lett drágább az Egyesült Államokban.

Minden jel arra mutat, hogy az Obama kormány egy hosszú, elnyújtott háborúra készül a közel-keleten, de legalábbis egy olyan válságra számítanak, ami szerintük szükségessé teszi, hogy felülírják az alkotmányban számukra biztosított hatalmat és a nemzetvédelem nevében átvegyék az irányítást az Egyesült Államok erőforrásai felett. A végrehajtási utasítás mellett a katasztrófára való felkészülés állami és egyéni szinten is egyre erősödik, így nem túl merész azt állítani, hogy az ország hangulata egy olyan esemény vagy katasztrófa felé mutat, ami komoly helyi és országos felkészülést igényel.

Forrás: The Examiner

Obama nem tud mit kezdeni az iráni "elektronikus függönnyel"

Nemrég Barack Obama kifogásolta, hogy az iráni vezetés egy "elektronikus függönyt" hoz létre az ország védelmére, hogy megakadályozzák az országba a szabad információáramlást. Szabad információáramlás alatt azt kell érteni, hogy a nyugati szenny szabadon ömölhet be az országba. Pornográfia, közösségi hálón szervezett vallásellenes lázítás, és az iráni kultúra züllesztése a nyugati keverék-zenék terjesztésével.

Mivel ez elsődleges amerikai érdek, ezért Obama kijelentette, hogy az irániakat hozzá kell segíteni a szabad információáramláshoz, és ezért az USA majd tenni fog. Hogy egészen pontosan mit, azt nem tudni. Valószínűleg nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, mert ilyen se Afganisztánban, se Irakban, se Líbiában nem volt.

Azt tudni kell, hogy ez az elektronikus függöny nem csak a polgári hálózatot érinti, hanem elsősorban katonai vonatkozású. Mivel Iránnak elsősorban az Egyesült Államok - és nem a szomszédos arab államok - az elsődleges ellensége, ezért az iráni védelem rendszerszinten az amerikai haderő sajátosságai mentén van felkészítve. Kielemzik a gyengeségeket, az erősségeket, a leigázott országokban használt stratégiákat, és ezek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az amerikai hadműveleteket meg lehet szakítani, ha a drón csapásmérő erőt kiiktatják vagy hosszú távon ellehetetlenítik.

Bizonyára emlékeznek még arra az amerikai drónra, amelyik felett az iráni védelmi erők átvették az irányítást, és leszálltak vele az ország területén. Ha egyszer megtették, miért ne tennék meg többször? Esetleg nem kémrepülőgéppel, hanem a nukleáris létesítmények felé tartó rajjal. Még lelőni sem kell. Egy ilyen védelmi háló nagymértékben csökkenti az amerikai csapásmérő erőt anélkül, hogy iráni katonák életébe kerülne.

Az amerikai vezetés már hosszú ideje munkálkodik azon, hogy ellensúlyozza ezt a védőhálót. Nem véletlenül növekedett meg az utóbbi években az Iránnak eladott szoftverek száma. Trójai falóként vonultak be az országba a rejtve működő, külön erre a célra írt programok, hogy támadás esetén megkönnyítsék a védelmi rendszer kiiktatását. Csakhogy ezen a téren is falba ütköztek, mert az iráni vezetés több stratégiailag fontos termék vonatkozásában is betiltotta a szoftverbehozatalt a nyugati országokból. A hazai cégek nagyarányú támogatásával ellensúlyozzák az import okozta hiányokat, és az ország ezen a téren lassan önellátóvá válik. Ezzel több téren is gátat állítottak az inváziós előkészületek elé.

Az internet korlátozása ellehetetleníti a közösségi hálókon keresztüli lázítást, vagyis a nyugati titkosszolgálatok a már megszokott módszerrel nem tudják tömegbázishoz juttatni a külföldről pénzelt ellenzéket. A szoftverbehozatal korlátozása pedig végképp feladta a leckét az amerikai vezetésnek. Obama nem véletlenül mondott olyanokat, hogy "új irányelveket kell kidolgozni az amerikai cégeknek, hogy megkönnyítsék számukra Irán szoftverekkel való ellátását".

Meglehet, hogy az Irán elleni nyílt agresszió hamarosan kezdetét veszi. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a már megszokott módszerek az iráni viszonyok között is működni fognak, közel sem olyan egyértelmű, hogy az amerikai haderő Iránban is ki tudja majd használni "technológiai fölényét".

Fenyvesi Áron

Lavrov: "A Pentagon nem tudja felmérni Irán megtámadásának következményeit"

Az orosz külügyminiszter egy orosz napilapnak adott interjúban újból felhívta a figyelmet az iráni atomprogram elleni katonai beavatkozás katasztrofális következményeire, és figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a beavatkozás egy újabb, a térségből kiinduló fegyverkezési versenyt indíthat el. "A CIA és az USA hivatalnokai is elismerték, hogy nincsenek információik az iráni atomprogram katonai vonatkozásairól, sem olyan döntésről, ami bizonyítaná, hogy egyáltalán lennének katonai vonatkozásai. Mindazonáltal egy Irán elleni katonai beavatkozás egyenes következménye lenne, hogy a politikai vezetés meghozza ezt a döntést, és Irán rendelkezik a kellő kapacitással ahhoz, hogy atomfegyvert állítson elő."

Lavrov kiemelte, hogy országa Iránt nem csak mint baráti államot védi, de próbálja elkerülni a Közel-Keletről kiinduló nukleáris fegyverkezési verseny beindulását. Hozzátette, hogy Izrael csak és kizárólag azáltal tudta kialakítani a térségben jelenleg uralkodó zavaros viszonyokat, hogy a Nyugat ellátta az országot atomfegyverekkel. "Ha egy valós támadás megkezdődik Irán ellen, ez a tényező lesz az, ami miatt a harmadik világ valamennyi országa felismeri, hogy csak akkor nem kell semmiféle külső kényszerítő erővel számolnia, ha atomfegyverrel rendelkezik." Ennek alátámasztására Észak-Koreát hozta fel példaként, ugyanis az ország folyamatosan fejleszti és teszteli az újabb nukleáris technológiákat, és ezt a lépését soha nem követte valós támadás az Egyesült Államok részéről. Lavrov kijelentette: a Pentagon lehet még nem ismerte fel, de épp az Irán elleni ellenséges retorika fogja rávezetni az országot az atombomba előállítására.

Molnár István