Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2013. május 27., hétfő
Besokallhat a Néppárt!
Miközben a magyar kormányfő tovább tüzeli itthoni híveit újabb és újabb Európa-ellenes beszédekkel, Orbán Viktor külföldön egyre jobban “elvágja magát”. Az Angela Merkelt a náci német múlttal egy lapon említő rádiónyilatkozatát követően úgy tűnik, a Fideszt is tömörítő Európai Néppárt mégis újragondolja a magyar tagpárt melletti kitartását, s komolyan fontolgatják Orbánék kizárását. Noha néhány hete hivatalosan is cáfolta, mégis mérlegeli a Fidesz kizárását az Európai Néppárt. A Frankfurter Rundschau című német lap e címmel közölt brüsszeli tudósítása szerint, noha a magyar külügy igyekszik tompítani a miniszterelnök Angela Merkelt érő provokációjának élét, az ügy túlhaladt a diplomáciai udvariaskodással rendezhető nézeteltéréseken. Idézték Markus Ferber nyilatkozatát, melyben a CSU képviselője Orbán Viktor egyre több “elfogadhatatlan megnyilvánulásáról” beszélt. “Úgy tűnik, Orbán számára nem világos, mit művel a kisded játékaival” – mondta, hozzátéve: “lábbal tapossa az európai értékeket”. Ferber a kancellártól való bocsánatkérést követelt, ellenkező esetben az Európai Néppárt az Európai Parlamentben (EP) kénytelen lesz “komolyan mérlegelni, hogyan járunk el a továbbiakban Orbánnal. Immár nem zárom ki, hogy kiteszik a Fideszt az Európai Néppártból” – fogalmazott Ferber, a Galamus.hu fordítása szerint…
Észkombájnok
Igazából nincs túl nagy
jelentősége annak a múlt héten megjelent hírnek, ami Martin Schulznak,
az Európai Parlament baloldali, német elnökének az előéletéről szól, de
azt hiszem, hogy maga a történet azért mégiscsak elgondolkodtató és
egyben árulkodó is, a mai európai politikai hátteret, a jelenleg
uralkodó uniós szemléletet tekintve.
Kiderült ugyanis, hogy Schulznak nincs középiskolai végzettsége, se érettségije, se semmilyen szakmája. A korábban könyvárusítással foglalkozó, masszív alkoholistát anno egész egyszerűen kirúgták az iskolából, mert kétszer megbukott. Így most négy általánossal vezeti az Európai Parlamentet és osztja az észt többek között nekünk, magyaroknak is.
Kiderült ugyanis, hogy Schulznak nincs középiskolai végzettsége, se érettségije, se semmilyen szakmája. A korábban könyvárusítással foglalkozó, masszív alkoholistát anno egész egyszerűen kirúgták az iskolából, mert kétszer megbukott. Így most négy általánossal vezeti az Európai Parlamentet és osztja az észt többek között nekünk, magyaroknak is.
Mielőtt valaki félreértene, szeretném leszögezni: nem attól lesz valaki ember, hogy diplomája van. A végzettség nem feltétlenül tükrözi egy ember műveltségét és tájékozottságát, azonban ettől függetlenül azt gondolom, hogy minden további nélkül elvárható az, hogy vezető pozícióban, döntési helyzetben lévő emberek legalább egy szakterületen rendelkezzenek magasabb szintű jártassággal.
Manapság már – épp az EU elvárásainak és iránymutatásainak következtében – szinte a legegyszerűbb munkahely betöltéséhez is felsőfokú végzettség szükségeltetik, de érdekes mód az Európai Parlament elnöki posztjához ez nem feltétel. És hogy ez mennyire így van, azt jól szemlélteti Marcin Grajewski, elnöki szóvivő nyilatkozata az üggyel kapcsolatban: „Való igaz, hogy Martin Schulz a középiskolát sem fejezte be, de ez nem követelmény az uniós elnöki poszt betöltéséhez. Martin Schulz rendelkezik a szükséges képzettségekkel. Azért hadd idézem a híres amerikai írót, Mark Twaint, aki azt mondta, hogy soha nem keverhető össze a végzettsége a képzettségével. Az Európai Parlament elnöki tisztségének betöltéséhez nincs szükség egyetemi végzettségre. George Washington sem rendelkezett formálisan iskolai végzettséggel, és Abraham Lincoln sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elnök úr ezekhez az emberekhez akarja hasonlítani magát, ez csak egy történelmi észrevétel”.
Így megy ez.
A szóvivői észrevétel pedig valóban ”történelmi”. Jól mutatja a mai ”történelmi” állapotokat. Jól bemutatja, hogy manapság Európában a legmagasabb poszt eléréséhez elegendő, ha folyamatosan mantrázod a balliberális elveket, van egy kis kapcsolati tőkéd és zsidó vagy.
Martin Schulz a mai európai politikusok prototípusa, mintapéldánya. Mi pedig itt a keleti oldalon jól ismerjük ezt a típust. Így ment ez annak idején is. A gondolkodni nem tudó, de megbízható elvtársak alkalmasak voltak minden poszt betöltésére. Ők voltak azok, akik mindenhez értettek, bárhová is helyezte őket a Párt.
És ha valaki azt gondolná, hogy ez csak egy egyedi eset, az súlyosan téved. Viviane Reding, a másik észkombájn, aki mint tudjuk az EU, jogi ügyekért felelős biztosa, nem rendelkezik jogi végzettséggel, a jogtudományokban abszolút járatlan. Mégis feljogosítva érzi magát, hogy véleményt formáljon a magyar alkotmányossági kérdésekben, mégis azt gondolja, hogy érdemben hozzá tud szólni olyan jogvitákhoz, amikben még a legfelkészültebb jogászok is ellentmondásban állnak egymással.
Manapság ilyen alakok vezetik az EU-t, manapság ilyen felkészült "szakemberek" hoznak olyan döntéseket, amelyek nagyjából 500 millió ember életét, mindennapjait befolyásolják.
Ez ma az Európai Unió. Vagy nevezzük inkább EUSSR-nek, hisz ez utóbbi sokkal jobban kifejezi azt, ami manapság az öreg kontinensen történik.
2013. május 26., vasárnap
Ángyán: maffiacsaládok nevezik ki a kormánytagokat
Nem a portással állapodtam meg -- mondta egy fórumon
Ángyán József ,fideszes országgyűlési képviselő miközben az Orbán
kézjegyével ellátott programot emelte a magasba. Mint fogalmazott
„döbbenet", amikor összehasonlítja az ember a történteket azzal, ami a
kormányprogramban van, amit a vidékstratégiában hirdettek.
A fórumon Ángyán beszélt arról is, hogy a korrupciónak egy új szintje alakult ki. Már nem a nokiás dobozok mennek, hanem a „nagyok" beteszik az embereiket döntéshozó pozícióba, annak az a dolga, hogy intézze az ügyeket. Ahol nagyobb kasszák vannak, ott nem csak az embere van bent, hanem biztonság kedvéért van egy tartótisztje is a döntéshozónak. Aki viszi az utasítást, és hozza az információkat, és vigyáz a kezére, hogy jó helyen írja alá. Szerinte egy 70 fős kormányból 8-10 tagot nevezhet meg a miniszterelnök, a többit a „maffiacsaládok" nevezik meg.
Ángyán József kigyűjtötte azt is, hogy kik „rabolják ki" a közös kasszát, hová kerül az agrártámogatások nagy része. Elmondása szerint a 6 legnagyobb érdekeltséghez összesen 13,9 milliárd forint került, miközben a 300 ezer embert érintő tanyafejlesztési programra csak nagy harcok árán sikerült kiharcolni 1 milliárd forintot. A legtöbb agrártámogatást Csányi Sándor érdekeltsége (3,969 milliárd forint), Nyerges Zsolt érdekeltsége (3,739 milliárd), és Leisztinger Tamás érdekeltsége (2,676 milliárd) kapta. Ángyán szerint egy egységes hálózatról van szó, melyet „maffiacsaládok" működtetnek. A volt agrárállamtitkár szerint a „libatolvaj" Bajnai Gordon is maffiózó.
A fórumon Ángyán beszélt arról is, hogy a korrupciónak egy új szintje alakult ki. Már nem a nokiás dobozok mennek, hanem a „nagyok" beteszik az embereiket döntéshozó pozícióba, annak az a dolga, hogy intézze az ügyeket. Ahol nagyobb kasszák vannak, ott nem csak az embere van bent, hanem biztonság kedvéért van egy tartótisztje is a döntéshozónak. Aki viszi az utasítást, és hozza az információkat, és vigyáz a kezére, hogy jó helyen írja alá. Szerinte egy 70 fős kormányból 8-10 tagot nevezhet meg a miniszterelnök, a többit a „maffiacsaládok" nevezik meg.
Ángyán József kigyűjtötte azt is, hogy kik „rabolják ki" a közös kasszát, hová kerül az agrártámogatások nagy része. Elmondása szerint a 6 legnagyobb érdekeltséghez összesen 13,9 milliárd forint került, miközben a 300 ezer embert érintő tanyafejlesztési programra csak nagy harcok árán sikerült kiharcolni 1 milliárd forintot. A legtöbb agrártámogatást Csányi Sándor érdekeltsége (3,969 milliárd forint), Nyerges Zsolt érdekeltsége (3,739 milliárd), és Leisztinger Tamás érdekeltsége (2,676 milliárd) kapta. Ángyán szerint egy egységes hálózatról van szó, melyet „maffiacsaládok" működtetnek. A volt agrárállamtitkár szerint a „libatolvaj" Bajnai Gordon is maffiózó.
Megoldatlan marad a cigánygyilkosságok háttere
A 2008-2009-es cigánygyilkosságok
négy elkövetője közül háromra életfogytig tartó szabadságvesztést kért
az ügyész, a Budapest Környéki Törvényszéken tartott szerdai
tárgyaláson. A magyar titkosszolgálathoz bekötött negyedik társukról nem
szól a híradás.
A
vádbeszéd után a sértetti képviselők a nyomozás kapcsán elkövetett
(tegyük hozzá, gyaníthatóan szándékos) hibákról és a társadalom
felelősségéről beszéltek.
Csak
a leglényegesebb dologról nem esett szó: a gyilkosságok hátteréről.
Gondolkodó ember számára az elejétől nyilvánvaló volt, a büntetőeljárás
során pedig többször megerősítést nyert, hogy a négy fős csoport csupán a
végrehajtó szerv volt. Mögöttük lapultak, és a hiányos eljárásnak
köszönhetően lapulnak továbbra is a valódi felelősök, a megbízók, a
kitervelők, a háttérben dolgozó bábjátékosok. A fekete terepjáróval, a
pénzzel, és a kapcsolatokkal, melyek segítségével hosszasan késleltették
az elkövetők elfogását. Az, hogy erről már szó sem esik, megerősíti azt
a feltételezést, hogy titkosszolgálati (feltételezhetően izraeli vagy
amerikai, a kettő egykutya) érdekeltségek álltak a cselekmények mögött.
A hazai titkosszolgálatok aktáit pedig nyilván szintén életfogytig titkosítják.
Juhász Pál
Tudatos gyermeknevelés
A Magyarság
megmentéséről beszélgető emberekben a leggyakrabban felmerülő megoldás
megmentésünkre a gyermek születések számának növelése, vélik ezzel
megoldódna a probléma.
A
Magyarság megmentéséről elmélkedők, viszont másként értelmezik ezt a
lehetőséget, döntse el mindenki maga melyikkel él, hisz az Isten szabad
akaratot adott minden embernek.
Mi volna a másik lehetőség, ha nem a népesség számának növelése több gyermek vállalás árán.
A tudatos gyermeknevelés!
A
tudatos gyermeknevelés nem más mint az, hogy csemeténk felnevelését nem
bízzuk másra mint pl. oktatási rendszerünkre, a médiára, erkölcstelen
divatirányzatokra, videó játékokra. Sokáig sorolhatnánk mik azok a
behatások amiken felnőnek gyermekeink, mert a szülők elfoglalt,
terheltek és sokszor érdektelenek, nem utolsó sorban buták a tudatos
neveléshez, helyettük a rendszer cselekszik, rabszolgára van szükség,
tehát rabszolga nevelő programok kellenek, ami ma rá illik a nagy
átlagra.
Akkor, hogyan is csináljuk?
Elsősorban
saját magunktól kell megkövetelni amit a gyermekeinkkel szeretnénk
valóra váltani. Nem állíthatunk elé olyan feladatokat amit mi sem
tennénk meg, tisztába kell lennünk a helyes történelemmel. A gyermek
fizikai fejlődését is saját kézbe kell venni, a helyes táplálkozást is
csak akkor követelhetjük meg ha mi is betartjuk. Ez csak pár dolog
amivel a túlélési esélyüket növeljük, mégis tőlünk számtalan kutató
munkát és tanulást igényel, hisz már minket is helytelenül neveltek, ezt
nem adhatjuk tovább, hanem elit felnőtteket kell kinevelnünk akik,
keresztények , tudatosak, motiváltak, okosak, egészségesek, megfelelő
ismeretekkel rendelkeznek, bár kisebb létszámban de ténylegesen
Magyarok, nem csak Magyarországon élő állampolgárok.
Nem
azt akarom mondani írásommal, hogy még kevesebb gyermeket vállaljunk,
hanem amennyit kaptunk az Úr Isten segedelmével, azt tudatosan neveljük
fel, ne bízzuk a rendszerre hisz az hamis egy jó ideje. Még nincs veszve
semmi, figyeljünk oda hogy ne a rendszer rabszolgáit neveljük fel
szeretett sarjainkban, hanem a Magyarság és a világosság feltámasztóit.
Ez az igazi küldetés, hisz életre szóló és magasztos.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hidvégi Szabolcs680 ezer munkahellyel - nem kevesebb
680
ezer ember munkavállalását segítette a kormány az első negyedévben.
Közölte Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának
szóvivője szerdán Szentkirályon. A szóvivő ezzel a kormány
munkahelyvédelmi akcióját méltatta, melynek célja az volt, hogy segítse a
munkahelyek - megtartását.
Az
ígért munkahelyteremtés helyett tehát képesek eredményként tapsoltatni a
semmit. Mert a nem plusz, nem mínusz, az bizony semmi.
Bányai Péter
Privatizálják a Margitszigetet?
Elveszik a XIII. kerületi önkormányzattól és különálló fővárosi
hatáskörbe utalják a Margitszigetet. A főváros által kidolgozott
szabályozási terv felparcellázza a szigetet, ahol öt, különálló telket
hoznának létre a főbb létesítmények elhelyezkedése alapján.
Hiába nem ejt szót róla senki, nyilvánvaló, hogy Margitsziget kapcsán
privatizációs előkészületek zajlanak. A nyugati egyetemeken
beszervezett, '89-es "rendszerváltó" garnitúra továbbra sem képes
tanulni a hibákból, ráadásul több mint két évtized után még mindig
ugyanazokkal a módszerekkel dolgoznak. A Margitszigetet azért
parcellázzák fel, mert így a főváros tovább lophatja a költségvetést, a
fővárosra lehet hárítani az önkormányzatokat kormányzó tolvajok által
felvett hiteleket, az elhibázott, veszteséges projekteket. Megtehetik,
mert ezúttal van miből fizetni anélkül is, hogy a tömegközlekedés
leállása fenyegetne. Miután felparcellázták a Margit-szigetet, a
létesítményeket már egyesével is el lehet adni, ha a főváros két lopás
közt mozdítható pénz híján marad.
Hogy azt követően mi épül majd az új tulajdonos által eldózerolt
fürdő vagy a többi, veszteségesnek nyilvánított létesítmény helyén? Azt
már nem az állam vagy az önkormányzat, hanem az új tulajdonos, a
"befektető" fogja eldönteni. Akár újabb zsidó lakóparkot is fel lehet
húzni a főváros szívében, vagy úgy ahogy van, betonfallal elkeríteni a
lejárót, ha a sziget már úgyis magánterület. A rendezési tervet készítő
főépítész szavai szerint a Dózsa-tenisztstadion helyén egyébként is
épülni fog valami, ami magántulajdonban hatékonyabban kivitelezhető.
Csak nem egy újabb izraeli lakópark? Ha a romok helyére már került egy
lakópark, amit hatalmas nyereséggel eladtak a frissen érkezett "gazdag
vevőknek", akkor miért ne lehetne ledózerolni minden mást a szigeten, és
oda is jókora nyereséget hozó befektetéseket tenni, majd eladni az
egészet? Mi akadályozná ezt meg? A 2014-es választás?
Majd ha az egész szigetet elprivatizálták, akár a Margit-hidat is el
lehetne adni jó áron, mert a befektető által szedett hídadó nagy
bevételt hozhat és megmentheti a csődközelben lévő önkormányzatot! Majd
buta politikai hazugságnak lehet nyilvánítani az egészet, ahogyan Tarlós
szokta.
Az önkormányzatok adósságát egyféleképpen lehet felszámolni: ha még
időben felszámoljuk azokat a személyeket, akik az adósságot csinálják
(majd a biztonság kedvéért a páholytársakat is, nehogy véletlen a
helyükre üljön valaki). Ez az állam felelőssége lenne - az állam pedig
láthatóan semmit nem kezd azokkal a személyekkel, akik a település
"jobban eladhatóságáért" hitelt hitelre halmoznak. A helyzet változásért
kiált!
Fenyvesi Áron
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
