Kadarkúti Hétfői üzenetek -20- A Szentlélek beszél az első 3 stációról

Szentlélek az első három stációról

Szentlélek: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a harmadik isteni személy a Szentlélek Isten és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. A Keresztút első 3 stációjáról szeretnék beszélni: 1. Jézus elítéléséről, 2. hogy vállára veszi a keresztet, 3. és hogy először esik el a kereszt súlya alatt.

• 1. stáció: Jézust elítélik
  Elfogták Üdvözítőtöket és kegyetlenül megkötözték. Kezeit mell előtt keresztbetéve csuklóit könyökéhez kötötték, derekára belül tüskés bilincsövet erősítettek és ehhez is hozzákötötték a kezeit. Majd nyakára is belül tüskés övet tettek. Ezekről az övekről erős szíj lógott, melynél fogva rángatták. Ettől a rángatástól útközben többször is elbotlott, ilyenkor ütötték, hogy álljon fel. Útközben a Kidron patak hídján haladtak át és a hídról kötelekkel bedobták a sziklás patakba, hogy igya tele magát. Hosszan ivott a vízből, a sziklákba össze-vissza ütötte-verte lábait, kezeit, hátát, majd gorombán felhúzták.
  Éjfél körül értek Annás főpap palotájába. Összecsődítették a farizeusok a sok gonosz, bosszúálló embert hamis tanúnak. Annás egy magas dobogón ült és 28 tanácstag vette körül. Az volt a feladata, hogy a tanítás tisztasága felett őrködjön. Ott állt Jézus, lehajtott fejjel, hallgatva, és teleszórta szidalmakkal, igazságtalan vádakkal, hazugsággal és dühösen kérdezte Jézus: „Felelj, mi a te tanításod?!" Jézus így felelt: „Én nyilvánosan beszéltem mindenki előtt. Kérdezd azokat, akik hallották tanításomat!" Annás erre dühös lett és egy talpnyaló katona vaskesztyűs kezével durva ütést mért Jézus szájára, arcára e szavakkal: „Így felelsz a főpapnak? Azután Annás felszólította az összegyűlt hamis tanúkat, akik elborították hazug vádjaikkal. Annás egy tekercsre felírt néhány vádat ezek közül, beletette egy lopótökbe és gúnyosan Jézus kezébe adta, hogy mint saját kormánypálcáját vigye Kajafáshoz, a főpaphoz. Kajafás is gúnnyal és kérdések özönével fogadta, itt is felbőszítve zúgtak a hamis tanúk, de Jézus csak állt és hallgatott. A hamis tanúk összekeveredtek egymást megcáfolva, és ez egészen felbőszítette Kajafást. Odament Jézushoz és kiabálva mondta: „Kényszerítelek téged az élő Istenre, mondd meg nekünk, te vagy -e Krisztus, a Messiás, a felséges Isten Fia?!" Ekkor Jézus méltóságteljesen így felelt: „Én vagyok, te mondád. De mondom néktek, majd látni fogjátok az Emberfiát a Fölséges jobbján ülni és eljönni az ég felhőin." Kajafás erre azt mondta: „Káromkodott!" Megszaggatta ruháját, és a népet ítéletre szólította. A nép így zúgott: Méltó a halálra! A főpap elvonult és hagyta, hogy a sok gonosz ember letámadja, üsse, vágja, köpdösse. Kb. reggel 6 órakkor vezették Pilátus elé, aki megkérdezte gúnyosan és fölényesen a főpapoktól: „-Micsoda vádat hoztok fel ellen az ember ellen? Úgy formálták a zsidó papok a vádakat, hogy Jézus császár ellen vétő gonosztevőnek tűnjék
  fel: népámítónak, lázítónak, a köznyugalom felkavarójának. Hogy arra bíztatja a népet, hogy ne fizessenek adót a császárnak. Hogy azt tanítja, Ő a zsidók megígért királya. Jézust Pilátus odahivatta közelebb magához és megkérdezte: „Te vagy-e tehát a zsidók királya?" Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna országom, bizonyára volnának szolgáim, akik harcolnának értem, hogy ne adassam a zsidók kezébe." Pilátus nem talált vétket benne, nem akarta elítélni és tovább küldte Heródeshez.
  Heródes utálkozó részvéttel nézett rá és megparancsolta, hogy mosdassák meg. A szolgák durva kézzel letisztogatták sebes arcát. Heródes borral kínálta Jézust, de nem fogadta el. Hízelegve kérte, mutasson valami csodajelet neki. De Jézus hallgatott és ez feldühítette és így szólt: „Vigyétek ki ezt a bolondot!" A katonák lökdösték őt egy udvarba, és ott össze-vissza kínozták. Egy zsákba öltöztették, taszigálták, gúnyolták, szurkálták, ütötték, verték. A feje csupa vér volt. Ellenségei dühösen visszavitték Pilátushoz. Ezen az úton is fejbeütésekben, rúgásokban, ráncigálásokban volt része. Pilátustól kérte a nép, hogy régi szokás szerint az ünnepre bocsásson el nekik egy foglyot. Barrabást Jézus mellé állította, aki egy ismert zendülő és gonosztevő gyilkos volt. A hálátlan nép Barrabás szabadon bocsátását követelte és Jézus keresztre feszítését. A gyáva Pilátus ezért Jézust ostorozásra ítélte.
  Drága Gyermekeim! Láttátok, hogy viselkedett Üdvözítőtök az ítélet alatt? A rengeteg rázúduló, igazságtalan rágalmat, megalázatást némán, lehajtott fejjel tűrte. Tudott volna védekezni? Nincs az az ügyvéd, aki olyan védőbeszédet tudott volna mondani, mint Ő, és ennek következtében azonnal szabadon bocsátották volna. De Atyja iránti engedelmességből és irántatok érzett lángoló szeretetből nem bújt ki a megváltás lehetősége alól. Ezért jött közétek! Hogy futamodhatott volna meg? Azon kívül, ezzel a hallgatással példát adott elétek, hogyan viselkedjetek ti a ma emberei, ha igazságtalan ítéletek érnek. Gyermekeim! Látom küszködéseiteket. Ebben nem könnyű követni Őt. Tőlem, a Szentlélek Istentől kérjetek erőt a néma tűréshez! Ha nem vágtok vissza a megalázó ítéletekre, győzelmet arattok a gonosz felett, és méltó követői lesztek Megváltótoknak, eggyé váltok Vele.
  Eddig az ítéletről volt szó, az 1. stációról.
• 2. Most a második stációról kívánok beszélni nektek: Jézus vállára veszi a keresztet. Uratokat az ostorozás és töviskoronázás után egy percig se hagyták pihenni, pedig alig állt a lábán, csak úgy szédelgett a fájdalomtól és gyengeségtől. A pribékek már hozták is a keresztet és ledobták eléje a földre. Ekkor Jézus letérdelt melléje és 3-szor megcsókolta és megköszönte az Atyának, hogy elkezdheti a megváltást. Felállt, a jobb vállára vette a keresztet és a jobb kezével ölelte át. A világ bűneinek súlya teljesen ránehezedett. A
  kereszt végére két kötelet kötöttek, hogy lebegjen, ne súrolja a földet. Jézus derekán lévő bilincsöv köteleit másik két szolga fogta. Az Üdvözítő balkezével bő ruháját fogta, hogy ne essen el benne. Így indult meg a keresztúton támolyogva, étlen-szomjan, álmatlanul, sebektől, láztól kimerülve, mezítláb.
  Ő szeretettel fogadta a keresztet, tőletek Gyermekeim csak annyit kíván, hogy fogadjátok el és ajánljátok fel a szenvedést, és máris nagy érdemeket szereztek vele. Ti emberek, ha jön egy fejfájás vagy fogfájás, azt se tudjátok, hogyan szabaduljatok meg tőle minél hamarabb. Beveszitek a fájdalomcsillapítót. Ha van a családotokban vagy közösségetekben egy rosszakarótok, legszívesebben eltávolítanátok onnan, hogy többé ne bántson meg. Jézus várta a keresztet, ti pedig szabadulni akartok tőle. Az elfogadott és felajánlott szenvedés örök kinccsé válik, a káromkodva és zúgolódva viselt szenvedés értéktelen teher.

3,stácó: Jézus először esik el a kereszttel
Ahogyan haladt a menet, az úton volt egy mély gödör, amiben víz és sár szokott összegyűlni, és hogy át lehessen menni rajta, egy nagy kő volt beleállítva, mint a többi gödörbe is Jeruzsálem utcáin. S mikor Jézus a súlyos kereszttel odaért át akarta lépni, de gyengesége és nagy terhe miatt képtelen volt rá. A pribékek megrántották a kötelekkel és Ő teljes hosszában végigvágódott rajta. A kereszt is nagy puffanással lezuhant a földre, felsebezve hátát, kezeit, lábait. A térde, könyöke csupa vér lett. A kínzói csak rugdalták, ütötték, hogy álljon fel. Ő a remegő kezét nyújotta feléjük, hogy segítsenek. Nagy nehezen felemelte a fejét, és egy gonosz gyermek visszanyomta a fejébe a leesett töviskoronát. Végül mégis talpraállították, hogy tudjon tovább menni. Így támolygott tovább a súlyos kereszttel az egyre jobban emelkedő úton.
Drága engesztelő Gyermekeim! Egy percre álljatok meg, és gondoljátok végig eddigi életetek szenvedéseit. Emlékezzetek vissza, hogy volt már olyan nehéz keresztetek, hogy összerogytatok alatta. Erőtök elhagyott, úgy éreztétek nem megy tovább, nem bírtok felállni. Az embernek elég egy kilátástalannak látszó súlyos, fájdalmas betegség és lelkileg összeesik. Senki nem tud segíteni neki, hogy felálljon ebből a bajból. Elég egy rossz természetű, követelőző, goromba, önző gyermek a szülőnek és úgy érzi, nincs tovább, már egészen a padlón van, meg akar szabadulni tőle, el akarja kergetni. Elég egy részeges, agresszív férj, aki undort és rémületet kelt a feleségben, aki hiába kér segítséget rokonoktól, szomszédoktól, rendőrségtől. Magára marad és lelkileg összeomlik a tehertől, ami ránehezedik. Elég, ha egy családapa minden igyekezete ellenére nem talál munkahelyet, hiába kéri, senki nem segít rajta. Éhező apró gyermekeinek nem tud enni adni. Lassan idegileg felőrlődik ebben. Ó, Drágáim! Mindegyiketeknek volt már olyan élethelyzete, hogy úgy érezte nincs kiút, nincs segítség. Ilyenkor nagy bizalommal tekintsetek a Keresztúton eleső Jézusra, aki szelíden és némán tűrte az elesettségét és boldogan felajánlotta a ti megváltásotokra. Életetek mély hullámvölgyeit ti is hasznosítsátok: ajánljátok fel saját lelketek tisztulásáért, hozzátartozóitok hitének erősödéséért, a tisztuló lelkekért, közömbös és hitetlen felebarátaitok megtéréséért stb..
Kedveseim! Jézusotok Keresztútjának 3 első állomását véssétek mélyen a szívetekbe és tanuljatok belőle: némán tűrjétek az igazságtalan ítélkezést, bátran, hősiesen vállaljátok a szenvedést, és ha összerogytok a tehertől, az előttetek álló nemes cél érdekében álljatok talpra, s folytassátok a küzdelmet.
Megáldalak benneteket a kitartás és állhatatosság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az „5 Szent Seb" rózsafüzér előtt:

Én: Még mielőtt elkezdjük az engesztelést, szeretném megkérdezni Tőled, hogy hogyan kövessünk Téged az igazságtalan megítéléskor, ha mélyen megsértenek minket. Szinte lehetetlen számunkra, hogy ilyenkor ne szóljunk vissza. Mit tegyünk?

Jézus: Drága Gyermekeim! Mikor köztetek jártam a földön, mint ISTENEMBER, ugyanolyan fájdalmasan érintették Szívemet a bántások, mint nektek. Különösen kínszenvedésem alatt kerekedett felül Bennem az emberségem. Ilyenkor Atyámhoz fordultam erőért és türelemért és Ő maximálisan megadta. Figyeljetek Rám! Abban a pillanatban, mikor elhangzik a sértés, semmit se várjatok! Mielőtt elborít a harag így hívogassatok: „Jézus, gyere gyorsan, segíts! Ne engedd, hogy felfortyanjak, hogy visszaszóljak! Jézus, jöjj, adj megbocsátó szeretetet nekem! Bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik!" Ha elkéstek ezzel és engeditek, hogy betöltsön az önsajnálat és a düh, akkor már nem tudtok hallgatni. Akkor már ellenségem, a gonosz birtokba vesz benneteket és miután jól beolvastatok megbántótoknak, csak akkor döbbentek rá, hogy megint bűnbe estetek. Tehát azon múlik minden, hogy ne késlekedjetek, azonnal Felém forduljatok. Erre csak az képes, aki „szüntelenül imádkozik", tehát egész nap belevon Engem gondolataiba, cselekedeteibe.

Megáldalak benneteket a megbocsátás és türelem lelkületével.

2009.03.09 hétfő

A bársonyos fordulat vagy új reformáció?

A homoszexualitás kérdése kettészakíthatja az anglikán egyházat

Paul Elie, akinek vallási témájú írásai jelentek meg többek közt a New York Times, az Atlantic és a katolikus Commonweal lapjain, ezúttal The Atlantic hasábjain az anglikán felekezet állapotát taglalja, amelyet kettészakíthatnak a homoszexualitással kapcsolatos nézeteltérések.

Ebben a kérdésben nem új keletű a vita, de az ellentéteket kiélezte, hogy az anglikán egyház feje, Rowan Williams canterburyi érsek ellenezte a homoszexualitását nyíltan vállaló amerikai V. Gene Robinson episzkopális lelkész kinevezését New Hampshire püspökévé, és nem hívta meg a püspökök tízévenként Canterburyben rendezett „csúcstalálkozójára", a prímás hivatalos londoni rezidenciájáról elnevezett Lambeth-konferenciára sem. Elie mégis bátornak látja a Williamset, mert párbeszédet kezdeményez a meleg papok elfogadásáról akkor, amikor az egész keresztény táborban viszály dúl emiatt: a presbiteriánusok és a kongregacionalisták pártolják a melegek egyenjogúsítását, az evangélikusok hevesen ellenzik, a Vatikán nem hajlandó változtatni a tanain, a mormonok népszavazással döntenének, Afrika keresztény vezetői pedig egyenesen Nyugatról importált veszedelemnek tartják a homoszexualitást.

Az anglikán közösség történetében nem ritka a válság: a Church of England VIII. Henrik dührohamából született a 16. században, megrázta a reformáció és a puritanizmus, a 19. században gyengítette az Oxfordi Mozgalom (amelynek hatására számos kiválósága katolizált), megsínylette a két világháborút, és Diana hercegnővel együtt mintha az anglikán egyházat is elhantolták volna. De amit Angliában elveszített, azt mindig ellensúlyozták a világ - a birodalom - más részein (például Afrikában, Indiában és Hongkongban) bekövetkezett változások. Ma a római és a görög ortodox egyház után a harmadik legnépesebb, 80 millió lelket számláló felekezet négyötöd része Anglia határain kívül él, míg az országban a vallásukat gyakorló muszlimok száma meghaladja a gyakorló anglikánokét.

Williamset 2002-ben választották Canterbury érsekévé. Ezt a tisztséget hagyományosan váltakozva tölti be az anglikán egyház két, anglokatolikus felső és evangélikus alsó ágának jelöltje. Az evangélikus George Carey helyébe az anglokatolikus Williams lépett, aki azonban egyesítette a két irányzat jellemzőit: walesi származású, presbiteriánusnak született, de az anglikán egyházat választotta, szocialistának vallotta magát, mégis teológiát tanult, majd tanított, méghozzá Cambridge-ben, hogy aztán visszatérjen Walesbe, mesterfokon elsajátítsa a welsh nyelvet, és végül a tartomány püspöke legyen. Ellentmondásos alak, egy személyben tudós és vezető, írásaiban is gyakran felbukkant az ellentmondásosság témája. 1989-ben - amikor világszerte felismerték, milyen óriási veszélyt jelent az AIDS - a Lesbian and Gay Christian Movement felkérésére előadást tartott (The Body's Grace), és a testi örömök szerzését, a másik számára fontossá válást kegyelmi állapotnak festette le, amelyet a homoszexuális emberektől sem lehet megtagadni, hiszen az ilyen kapcsolatban tanúsított hűség a hitbéli hűséggel rokon. Fogalmazásában is megtalálta a jellegzetesen anglikán, a tradicionális és a progresszív közötti „középutat" (via media).

Vagyis Elie szerint Williams érdeme, hogy bár nem „helyesli", hogy melegeket is pappá szenteljenek egyházában, a homoszexualitást mai életünk részének tekinti. Épp emiatt bírálják mindkét oldalról: a progresszív irányzatnak nem elég támogató, a tradicionálisnak pedig nem elég elutasító. Próbakőnek bizonyult Jeffrey John esete: Williams földijét és barátját readingi püspöknek jelölték, ő jóvá is hagyta a kinevezést, de visszakozott, amikor kampány indult a meleg püspök ellen. Ezzel Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érseket is meglepte, aki úgy véli, hogy amit az 1980-as években nem tehettek meg Afrikában (mert a melegek jogairól folytatott vita megbonthatta volna az apartheid elleni egységfrontot), annak épp itt az ideje, és a meleg püspökök is sokat várnak Williamstől.

A homoszexualitással szemben számos keresztény forrást idézhetünk: a Genezis szakaszait, Pál apostol leveleit, egyházi hagyományokat és szokásokat, a férfi és nő kapcsolatára és a házasság szentségére, a gyermeknemzésre vonatkozó tanításokat. Idővel azonban enyhült a szigor, ma már akadnak a tiltásnak ellenzői. A tradicionális irányzat képviselői viszont úgy vélik, hogy a „puhítás" hatására a keresztények a szexualitást is másként ítélik majd meg, és maga Benedek pápa figyelmeztetett arra, hogy ez nemcsak a házasság intézményét ingathatja meg, hanem az Isten képére teremtett ember természetét is eltorzíthatja.

Williams ebben a helyzetben kísérelte meg közelíteni az álláspontokat a Lambeth-konferencián. De a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött: liberálisok és konzervatívok, korábbi gyarmati területek és az Egyesült Államok, Anglia álltak szemben egymással az elmérgesedett „kultúrháborúkban", nehéznek tűnt értelmes vitára bírni őket. A prímás úgy véli, hogy tudósként bátrabban fogalmazhatott, egyházvezetőként azonban óvatosabbnak kell lennie, emiatt határozatlannak tartják. Épp ezért arra törekszik, hogy türelemre intse és egy asztalhoz ültesse a szembenállókat. A konferencia előtt az elszakadással fenyegetőző püspökök Jeruzsálemben tanácskoztak, miközben az angliai püspökök Yorkban jóváhagyták a nők pappá szentelését. A sajtó már-már elsiratta Williamset, egyházszakadást jósoltak.

De mi történt? Ez az egyház nagy nyilvánosság előtt döntött a jövőjéről, prímása nemhogy fékezni próbálta volna a folyamatot, hanem épp ellenkezőleg, igyekezett nyitottá tenni. Hiszen szerinte az egyház feladata, hogy feloldja az efféle konfliktusokat. A konferencián az egységről beszélt, elérte egy vitákat eldöntő fórum létrehozását, de egyházában továbbra sem lehet püspökké szentelni homoszexualitásukat nyíltan vállaló vagy regisztrált élettársi kapcsolatban élő papokat, és nem adja áldását az azonos neműek viszonyára sem. Hiába, nem következett be egyházszakadás, amit a sajtó Williams megfontolt stratégiájának tulajdonít. Úgy tűnik, Canterbury érseke még nem látja elérkezettnek az időt, hogy egyházában szabad utat kapjanak a melegek. Az egység megőrzésével mégis megmutatta a követendő irányt. Tavaly decemberben neotradicionális amerikai mozgalom alakult az Illinois állambeli Wheatonban. Bár a szakadár püspököknek számos támogatója akadt, éppen annyian elpártoltak tőlük, ráadásul a mozgalmukat máris belső viták gyengítik. A brit Guardian a Lambeth-konferenciát követően közölt néhány részletet Williams 2000-2001-es leveiből, amelyekben az érsek leírta, hogy az egyháznak változtatni kellene a melegek házasságával kapcsolatos álláspontján. Anglia prímása a konferencián nem tette meg a döntő lépést, nem foglalt állást, de nyitva hagyta a változás lehetőségét - ami azt sugallja, hogy helyesli egyháza fokozatos megnyitását a melegek előtt.

http://www.theatlantic.com/doc/200903/archbishop-canterbury

Feszült tibeti helyzetkép: riport a felkelések évfordulója előtt

A lappangó ellenállás jelei

A kínai hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak a tibeti fennsík nagy részén, katonák ezreit vezényelték a térségbe, attól tartva, hogy a tibeti lázadók tavalyi támadásainak és az 50 évvel ezelőtti felkelés évfordulói újabb zavargásokra adnak alkalmat - jelentette a The New York Times riportere a helyszínen általa tapasztaltak alapján.

Március 10-én lesz az 50. évfordulója a kínai uralom elleni, levert tibeti felkelésnek, amelynek nyomán a dalai láma indiai száműzetésbe kényszerült. A lappangó ellenállásra sok jel utal. A múlt héten a Kínában élő hat millió tibeti közül sokan nem ünnepeltek a tibeti Újév napján, mert a tavalyi összecsapások tibeti áldozatait gyászolták. Csinghaj (Qinghai) és Szecsuán (Sichuan) tartomány egyes részein a szerzetesek gyűléseket tartottak. Múlt pénteken a szecsuáni Kirti kolostor egyik buddhista papja felgyújtotta magát egy piactéren, a biztonsági erők tisztjei ezért tibeti csoportok közlése szerint rálőttek - a helyi hatóság ezt cáfolta.

A kínai hatóságok a tavaly tavaszi szecsuáni földrengés óta a legnagyobbnak tekinthető katonai erőket vezényelték a térségbe. A NYT riporterének kivételes alkalma nyílt ennek megfigyelésére, bár a hatóságok őrizetbe vették és visszaküldték Pekingbe a Tibettel szomszédos Kanszu (Gansu) tartományból.

A nyugat-kínai térség gyér népességű, tibetiek lakta területei az újságíró beszámolója szerint militarizált övezetté változtak. A városok közepén védett őrhelyeket állítottak fel, az országutakon katonai konvojok közlekednek, a milícia őrjáratai kutatják át az autókat. Lhászában, a tibeti fővárosban kijárási tilalmat léptettek életbe. 

„A tibeti etnikai helyzet nagyon súlyos" - mondta a milícia (a NYT elnevezése szerint a Fegyveres Népi Rendőrség) egyik tisztje, miután őt és három külföldi társát feltartóztatta egy havas hegyi úton. „A tibetiek bajt keltenek. Ezek nagyon nehéz idők."

A fiatal tiszt és féltucatnyi kollégája, akik az ellenőrző ponton feltartóztatták a külföldieket, elmondták, hogy egységük Pekingben állomásozik, ők az olimpia idején a Madárfészek stadionnál teljesítettek szolgálatot. A múlt hónapban Tibetbe vezényelték őket, egyik feladatuk az, hogy távol tartsák a külföldieket - bár nem kell külön engedély a térségbe való utazáshoz.

A NYT riportere, Edward Wong és két társa éjszaka jutott el a térségbe sofőrükkel, mielőtt a milícia őrizetbe vette volna őket. Maqu és Hezuo városba vitték őket kihallgatásra, ezután Lanzhouba, Kanszu tartomány székhelyére szállították őket gépkocsin, majd feltették őket egy Pekingbe induló gépre.

Tavaly tavasszal több évtizedre visszamenőleg a legnagyobb tibeti felkelés tört ki azt követően, hogy a kínai biztonsági erők szétverték a szerzetesek lhászai tiltakozását. Az Új Kína hírügynökség akkori jelentése szerint legalább 19 személy vesztette életét, többségük kínai - han - polgári személy. Az ezt követő megtorlásban 220 tibeti halt meg, csaknem 1300-an megsebesültek és mintegy 7000 embert vettek őrizetbe vagy börtönöztek be a kínai  hatóságok az Indiában működő száműzött tibeti kormány szerint. A kínai kormány a dalai lámát, a tibetiek szellemi vezetőjét vádolta az erőszak szításával. A dalai láma autonómiát követel Tibetnek a kínai fennhatóság elismerése mellett, de elhatárolja magát az erőszaktól és azt hangoztatja, hogy nem kívánja a tartomány elszakadását Kínától.

A legvéresebb lázongások tavaly márciusban a tibeti Kannan (Gannan ) autonóm körzet területén voltak, ahol a tibetiek, a kínaiak és a muzulmán hujok világa érintkezik egymással. Tavaly márciusban legalább 94 személy sebesült ott meg. A körzet nyugati részén lévő Hsziahö (Xiahe) városban lévő Labrang kolostorban élő több mint ezer szerzetes két napon át tiltakozott és kormányépületeket támadott meg. Most az ott élők szerint nincs jele tiltakozásnak, mivel a várost teljesen elzárták más térségektől. A nemrég készült fotókon az látható, hogy az utcákon rohamrendőrök masiroznak. „Mindenütt biztonsági erők vannak, minden sarkon, éjjel-nappal: ne jöjjön ide!" - mondta egy tibeti nő, akit az újságíró hívott fel. A nőmásokhoz hasonlóan, akiknek telefonált a riporter, nem volt hajlandó elárulni a nevét.

Hezuoban, Kannan körzet székhelyén, amelynek közelében tavaly márciusban lóháton érkező nomádok dúltak fel egy iskolát és a kínai zászló helyébe tibetit tűztek ki, az újságíró körkörös homokzsák-posztot látott mintegy fél tucat őrködő katonával, mint egy frontvonalon. Ám Cairang Dao'erqu, a helyi külügyi hivatal egyik tibeti tisztviselője, aki kínai nevét használja, kijelentette az újságírónak, hogy a városban nincs szó semmiféle etnikai konliktusról. „Nézze az utcákat - minden békés. A kínaiak, a tibeti és a huj emberek jól kijönnek egymással" - jelentette ki egy ebéden... a szerző rövid fogvatartása idején.

A tibetiek azt mondják, sejtelmük sincs arról, mi lesz március 10-én, az 50 évvel ezelőtti bukott felkelés évfordulóján. A dalai láma a múlt héten arra szólította fel őket, ne hagyják magukat provokálni a kínaiak részéről, mert bármiféle radikális lépés ürügyet szolgáltathatna a kínai kormánynak még szigorúbb intézkedések meghozatalára. „Nehéz elképzelni értelmes eredményt életek feláldozásával" - mondta a dalai láma. 

http://www.nytimes.com/2009/03/05/world/asia/05tibet.html?th&emc=th

„Az amerikai pénzügyi rendszer lényegében csődbe jutott”

Nouriel Roubini szerint elkerülhetetlen a válság további súlyosbodása
Forbes

A pénzügyi válságot és a globális recessziót évekkel előre megjósoló iráni származású amerikai közgazdász szerint tévednek, akik azt hiszik, hogy a krízis nehezén már túl vagyunk: semmi jel nem mutat rá, hogy a tavalyi drámai visszaesést hozó utolsó negyedév után lassult volna a recesszió üteme, nemhogy fordulat történt volna. A manapság leginkább csak 'Mr. Végítéletként' emlegetett Nouriel Roubini hosszú és elhúzódó recesszióra számít: a Forbes magazinban megjelent elemzésében kifejti, hogy a pénzügyi szektor fenntarthatatlansága miatt nincs esély a világgazdaság talpraállására.

A héten nyilvánosságra hozott tavalyi utolsó negyedéves gazdasági adatok nagy csalódást okoztak. Az Egyesült Államok és az eurózóna gazdasága 6, Németországé 8, Japáné 12, Szingapúré 20 százalékkal lassult. Bár Kínában és Amerikában némiképp élénkülni kezdett a hitelezés, Roubini szerint semmi jel nem mutat akár csak a recesszió ütemének lassulására. A csökkenő nyersanyagárak ugyanis arra utalnak, hogy a kölcsönöket nem a reálgazdaságban fektetik be, hanem inkább magasabb kamatokkal próbálják tovább adni vagy lekötni. Az amerikai közgazdász különösen aggasztónak tartja, hogy Japánban, Kínában, Thaiföldön és Koreában 40-50 százalékkal zuhant az export. „A GDP, bevételek, a fogyasztás, a befektetések, a tőkebeáramlás globális visszaesésének üteme és nagysága az 1930-as gazdasági világválság óta nem tapasztalt mértékű."

Roubini ahhoz sem fűz nagy reményeket, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések hatásosak lehetnek. Hiába fogadta el az amerikai törvényhozás Obama közel 800 milliárdos csomagját, hiszen idén a bankszektor mindössze 200 milliárd dollárt hívhat le. Az adócsökkentés sem élénkíti a gazdaságot, mivel a rossz kilátások miatt az amerikaiak inkább megtakarítanak, így a fogyasztás nem fog nőni. Ráadásul a tőzsdeindexek 50 százalékos zuhanása és az ingatlanárak 25 százalékos csökkenése (amelyet Roubini szerint még újabb 20 százalékos visszaesés fog követni) az amerikai lakosság összmegtakarításainak nettó csökkenését jelenti. Kínában ugyan még mindig 8 százalékkal nőhet a gazdaság, de hiába a kormány gazdaságélénkítő programja: a drámai építőipari visszaesés miatt drasztikusan nőni fog a munkanélküliség, ami hosszú távon a mélybe taszítja a kínai gazdaságot.

Mivel az Egyesült Államokban aligha fog nőni a fogyasztás, Kína, Japán, Németország és a világ többi exportőr országa csak akkor állhat talpra, ha a hazai fogyasztás élénkül - de erre sincs remény. Az amerikai recesszió így 2010-ben is folytatódni fog, és nem lehet tudni, hogy mikor áll meg.

Ráadásul az amerikai állam jelentős részesedést vásárolt a csőd szélére jutott bankokban és garanciát vállalt a hitelekre, a recesszió miatt azonban aligha lesz képes a bankokat finanszírozni. „Röviden szólva tehát az amerikai pénzügyi rendszer lényegében csődbe jutott" - zárja újabb borúlátó jövendölését Mr. Végítélet.

http://www.forbes.com/2009/03/04/global-recession-insolvent-opinions-columnists-roubini-economy.html

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 19 - Szűzanya beszél a nagyböjti előkészületekről

Szűzanya: A nagyböjti előkészületek

Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok, és Éva hangján szólok hozzátok. Ma a Nagyböjti előkészületről szeretnék tanítani benneteket. Mint, ahogy a Karácsonyt Advent időszaka vezeti be, úgy Húsvétot a Nagyböjt liturgiája. A Nagyböjt előhírnöke Jézus Krisztus kínszenvedésének, kínhalálának és dicsőséges feltámadásának.

Szent Fiam nyilvánosságra lépésekor, 40 napig és 40 éjjel a pusztában bujdokolt és böjtölt. Most felolvasom Máté evangéliumának idevaló részét:

„Jézus megkísértése: Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. 40 nap és 40 éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Azt felelte: Meg van írva, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik. Most a szent városba vitte a sátán, és a templom párkányára állította: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, hiszen írva van: „Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad."

Jézus így válaszolt: Az is meg van írva: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, és felvonultatta előtte a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom - mondta -ha leborulva imádsz engem." Jézus elutasította: „Távozz, sátán!" Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj! Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek szolgálatára."

Mint mindennek, ennek is volt előképe az Ószövetségben: a zsidó nép kivonulása Egyiptomból, vándorlás a pusztában. A zsidók is éheztek és szomjaztak, Jézus is. Isten égből hullott mannával táplálta őket és Mózes által sziklából fakasztott vízzel itatta őket.

A zsidó népet is megkísértette a sátán. Hányszor és hányszor vissza akartak fordulni az egyiptomi húsosfazekakhoz.. Szent Fiam ezzel a 40 napos böjttel példát mutatott nektek, hogy ha valami szent célért harcoltok - lelkek megtéréséért, haldoklókért, betegekért, tisztuló lelkekért - hogyan kell magatokat teljesen kiüresíteni és egészen odaáldozni a szent célnak. Tételezzük fel, hogy egy mélyen hívő engesztelő gyermekemnek vagy egy hitetlen, ateista fia. Nagyon szeretné, ha megtérne. Bizony az ima itt kevés. Böjtölni és virrasztani kell érte, lemondani érte minden élvezeti cikkről a megtéréséért. Így sokkal nagyobb esély van rá, hogy fia Isten felé fordul.

A nagyböjt összefüggésben van a böjt fogalmával. A böjtről nem kívánok bővebben szólni, mert Jézus az áldozatokról c. tanításában részletesen kitért rá. A böjt nagyon régi eredetű szokás. Már az ószövetségi zsidók is böjtöltek. Prófétájuk Joel ezt hangsúlyozta: Istenhez kell térnünk böjttel, sírással és jajgatással. A régi zsidók, ha valami fájdalom vagy tragédia érte őket, megszaggatták ruhájukat. Joel pedig ezt mondta nekik: Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruháitokat. Isten Joelen keresztül igazi bűnbánatot kér népétől, ami a szív megszaggatásával jár, vagyis a szívről le kell tépni a bűn láncait, de azt is jelenti, hogy a megtépedt szívből patakozni kezdhetnek a bánat könnyei.

A mohamedánok is böjtölnek, már nagyon régóta. Szigorúan tartják a ramadánt, vagyis egész nappal nem esznek semmit, amikor azonban a müezzin énekkel jelzi a naplementét, nekiesnek az evésnek, akár hajnalig is egyfolytában.

Mi katolikus módon böjtölünk. Régen szigorúbb volta a böjt, az év minden péntekjére vonatkozott, hogy húst nem szabadott enni. Ma már csak a Nagyböjt péntekjeire érvényes ez. A többi pénteken szabad húst enni, de helyette valami áldozatot kell hozni. A liturgiában egész évben csak két nap van, amikor szigorú böjtöt kell tartani: a hamvazószerda és a Nagypéntek.

Ez azt jelenti, hogy ilyenkor 3-szor ehettek, de csak egyszer lakhattok jól és húst nem fogyaszthattok. Hamvazószerdával bűnbánati idő kezdődik az Egyházban. Ha vasárnap és 40 köznap nem énekelünk Alleluját és lilába öltözik a miséző papság. Az egyház bűnbánatot hirdet, és böjtöt kér. Nézzük, drága Gyermekeim, hogy ebben a nagyböjti időben hogyan kell előkészülnünk Szent Fiam szenvedésére, halálára és feltámadására!

• 1. Mindennapi lelkiismeretvizsgálattal. Törekednetek kell arra, hogy legalább most Nagyböjtben egészen tisztán tartsátok szíveteket. Én, égi Édesanyátok kérlek benneteket arra, hogy még a legkisebb bűnt is kerüljétek! Lefekvés előtt este térdepeljetek le, és kérjétek a Szentlelket, hogy világosítsa meg előttetek az aznap elkövetett bűneiteket, eleséseiteket. Még azokért a hibákért is kérjetek bocsánatot Jézustól, amire nem tudtok emlékezni. Bánjátok mások bűneit is, gyermekeitekét, unokáitokét, a legmegátalkodottabb emberekét is. Minden bűn egy tövis Jézus homlokába. Gondolatban törüljétek le a vércseppeket, melyek fején, arcán végiggördülnek a tövisek sebéből. Ha így vizsgáljátok meg lelkiismereteteket, akkor eredményes lesz. Az én irgalmas Fiam a bűnbánat könnyeit fogja fakasztani szemetekből, és bűneitek azonnal bocsánatot nyernek. Kicsinyeim! Ti két csoportra szoktátok osztani a bűnöket: bocsánatos és súlyos bűnök, csak az a baj, hogy nem mindig érzitek, hogy hol a határ közöttük. Ebben szeretnék néhány példával segíteni.
• Ha elmész egy ház előtt és látsz egy érett gyümölcsökkel teli fát, megszomjazol és eszel belőle néhány szemet a gazda megkérdezése nélkül, az bocsánatos bűn. Ha másnap visszamész egy reklámszatyorral és szedsz a családodnak is, az súlyos bűn. Ha vasárnap azért nem mész szentmisére, mert lázas beteg vagy, esetleg nagy fájdalmaid vannak, az egyáltalán nem bűn. Ha azért maradsz otthon, mert van a egy jó film a TV-ben, vagy egyszerűen főznöd kell, vagy nincs kedved elmenni, ez mind súlyos bűn. A főzést előző este, vagy vasárnap kora reggel is meg lehet oldani. Ha egy súlyos beteg ápolása az akadály, az nem számít bűnnek. Az ítélkezéssel kapcsolatban is mondok néhány esetet. Ha
  megbántanak és elmondod legbensőségesebb barátodnak vagy családtagodnak és ezzel a megbántód hibáját feltárod, az bocsánatos bűn. Ha ugyanezt sokaknak elpanaszolod, hogy eláztasd ellenségedet, az súlyos bűn. Ha hallasz valami rosszat valakiről és meggyőződtél, hogy igaz és elmondod másnak: az ítélkezés bocsánatos bűn. Ha becsületbe vágó, erkölcstelen dolgot tudsz meg valakiről és anélkül, hogy meggyőződnél róla, hogy igaz-e, mégis elmondod, az rágalmazás és súlyos bűn. Ez csak ízelítő volt, nem sorolom tovább.
• 2. A nagyböjt alatt legalább egyszer gyónni kell, hogy tiszta lélekkel várhassátok az ünnepet. A súlyos bűnöket mindenképpen meg kell gyónni, a bocsánatos bűnöket nem kötelező, de ajánlatos. Komolyan és mély bűnbánattal a szívetekben járuljatok szentgyónáshoz. Tulajdonképpen Szent Fiamnak gyóntok, a pap csak eszköze neki. Azzal a szándékkal kell bemenni a gyóntatószékbe, hogy ugyanezeket a megszokott bűnöket már nem akarjátok elkövetni többé. Akkor eredményes igazán a gyónásotok, ha ezek a régi bűnök lassan egészen elmaradoznak. Aki azt akarja, hogy tisztítóhelyi adóssága bűnei után ne gyarapodjon, az gyónás közben nagyon mélyen bánja meg, hogy megsértette Istent és ne elégedjen meg a feladott 1-2 Üdvözléggyel, hanem elégtételül még ajánljon fel böjtöt, virrasztást, valami önmegtagadást. Így lehet tartozásaitoktól itt a földön megszabadulni.
• 3. A Nagyböjtben nagy örömet okoznátok Szent Fiamnak, ha naponta elmondanátok a Keresztutat. Közben átélve, szemlélődve mondani ezt a szép imát. Amikor együttéreztek 2000 ével ezelőtti szenvedésével, enyhítitek fájdalmait, amit bűneitek miatt érez.
• 4. A Nagyböjtben el kell határoznotok, hogy sokkal jobbak lesztek, mint eddig voltatok, növekedni akartok a felebaráti szeretetben. A rosszakaró, az ellenség is felebarát, küzdenetek kell azért, hogy őt is tudjátok szeretni. Ki kell engesztelődnötök mindenkivel, meg kell tudni bocsátani.
• 5. Jócselekedeteitekkel is elő kell készülnötök e nagy ünnepre, Húsvétra. Elsősorban azokkal kell a legtöbb jót tenni, akikkel együtt éltek: a családtagokkal. Hogyan? Morgolódás, zúgolódás nélkül szeretetből megteszitek helyettük azokat a házi munkákat, ami az ő dolguk lenne. Az az igazi, ha közben nem érzitek mártírnak magatokat. Ha van betegetek, ha van magányos ismerősötök, aki szeretetre, társaságotokra vágyik, akkor most Nagyböjtben látogassátok meg! Ha van nálatok sokkal szegényebb felebarátotok, aki szemmel láthatóan nélkülözik, adjatok neki feleslegeitekből. De a jócselekedet csak akkor lesz Isten előtt kedves, és csak akkor jutalmazza meg, ha más nem tud róla, csak Ő meg te.

Ha így mindezeket figyelembevéve töltitek ezeket a nagyböjti heteket, akkor előkészületetek Istennek tetsző lesz és legnagyobb ünnepetekre boldogságot és békét áraszt a szívetekbe. Édesanyai áldásomat küldöm nektek az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az 5 Szent Seb Rózsafüzér előtt

Én: Édes jó Jézusunk! Ezzel a rózsafüzérrel arra kértünk, hogy az idei Nagyböjtre valami egészen különleges bűnbánattal töltsd meg a lelkünket, olyannal, ami még nem volt.

Jézus: Drága Kicsinyeim! Teszek egy ígéretet nektek. Amikor a mai engesztelés után hazamentek és otthon kis szobátokban esti imátokat mondjátok, történni fog valami veletek. Amennyiben sikerül elcsendesednetek és kinyitnotok a szíveteket Felém, megkapjátok a mély bűnbánat könnyeit. Bánni fogjátok régi bűneiteket, mert akkor még nem szerettetek eléggé Engem, és bánni fogjátok jelenlegi apró mulasztásaitokat, eleséseiteket. De nemcsak magatok bűneit, hanem a sok hitetlen és közömbös ember rengeteg bűnét, melyekkel sok fájdalmat okoznak Nekem. Ezzel a ti mai nagy bűnbánatotokkal és az Én Szent Véremmel hófehérre mosom lelketeket. Akinél a mai napon ez a különleges bűnbánat nem történik meg, az számítson rá, hogy a Nagyböjt bármelyik napján megtörténhet vele. Megáldalak benneteket Én, a megbocsátó, irgalmas Jézus a bűnbánat kegyelmével.

(Most álljanak fel azok a testvérek, akik szívesen vállalnának bármekkora szenvedést itt a földön, csak azért, hogy a tisztítóhelyet kikerülve egyenesen a Mennyországba juthassanak!)

Én: Drága, forrón szeretett Jézusom! Nézz végig rajtunk, akik most állunk! Erősíts meg minket, bátoríts minket és add meg nekünk kegyelmedet, hogy tartozásainkat itt a földi életbe róhassuk le, legyen az bármilyen gyötrelmes és nehéz!

Jézus: Ó, Kicsinyeim! Mennyire szeretlek benneteket ezért a bátor elhatározásért. Mindezt azért teszitek, hogy majdani halálotok után ne kelljen Rám várnotok, azonnal együtt lehessetek velem az Örök Életben. Én is alig várom, hogy színről-színre lássuk egymást, és Magamhoz öleljelek benneteket. Ha tudnátok, milyen boldog vagyok! Ilyen felajánlást már kaptam 1-1 gyermekemtől, de így közösen még nem. Úgy vigyázzatok, hogy elfogadom választásotokat. Megáldalak benneteket a bátorság lelkületével!

2009 Március 2.

A válság pszichonalízise

Nem létezik „új, morális kapitalizmus”

Vezető francia értelmiségieket szólaltatott meg minapi összeállításában a párizsi Le Monde „A válság pszichoanalízise" összefoglaló címmel, kiemelve, hogy „a jelenlegi felfordulás nem csupán pénzügyi és gazdasági, hanem egyben társadalmi, etikai és mentális jellegű is".

Jean-Paul Fitoussi közgazdász, egyetemi tanár, a lap meghívott vezércikkírója bevezető elemzésében abból indult ki, hogy az „etika" elöntötte a kommunikáció terét. Szüntelenül „etikus kereskedelemről", „etikus pénzpolitikáról" lehet olvasni, a cégek „etikai chartákat" fogadnak el, mindez akkor, amikor a kapitalizmus éppen mélypontra kerül:  a leggazdagabbak abszurd magasságú jövedelmei, csalóka teljesítmények, a nyomor obszcenitása, az egyenlőtlenségek robbanás-szerű növekedése, a környezet leromlása jár vele. Lehetséges, hogy az etika előtérbe kerülése nem más, mint reagálás az etikátlanná vált gazdasági világ erkölcsi és szociális következményeinek lesújtó látványára?

       Nem lehet kézlegyintéssel elintézni azt a feltevést, hogy  a rendszer azért jutott válságba, mert mind a múltban, mind a jelenben megfeledkezett az etikáról - véli Fitoussi, aki Keynes-től a következőt idézi: „A mai gazdasági két markáns vétke az, hogy nem biztosítja a teljes foglalkoztatottságot, s hogy a vagyon és a jövedelem megoszlása önkényes és igazságtalan". A piacgazdaságot a történelmi és intézményes környezettől függetlennek tekintették, pedig, mint Marx mondta, a kapitalizmus történelmi alakulat, egy termelési mód: sorsát nem vésték márványba. A kapitalizmus egységét a jogállam és a gazdasági tevékenység kölcsönös függősége teremtette meg.  A gazdaság autonómiája ugyanolyan illúzió, mint az, hogy a gazdaság képes az önszabályozásra. A mai gátszakadásra azért került sor, mert a mérleg nyelve túlságosan ennek az illúziónak az oldalára billent.

Ezzel párhuzamosan felcserélődtek az értékek. Azt gondolták, etikusabb lenne jobban megregulázni az államok működését és ugyanakkor fokozni a piacok deregulációját. A többit megtette a pénzpiacok találékonysága, majd elvakultsága.

A mai kapitalizmus etikai botránya a szegénység globalizálása, kiterjesztése még a leggazdagabb országokra is. Még felháborítóbb az egyenlőtlenségek elviselhetetlen mértékének tudomásul vétele a demokratikus országokban is. A rendszer ugyanis két elv közötti feszültség alapján működik: az egyik a piac és az egyenlőtlenség elve (egy euró, egy voks), a másik a demokrácia és az egyenlőség elve (egy ember, egy szavazat). A kettő között állandóan keresni kell a kompromisszumot. Ez teszi lehetővé a rendszer számára az alkalmazkodást, míg a csupán egyetlen szervezési elvet követő (szovjet) rendszer végül összeomlott.

Ma viszont a könnyű pénzszerzés perspektívája összezavarja a horizontokat. Az abnormálisan magas pénzügyi hozamok látványa hozzájárul a jövő elértéktelenedéséhez, a jelennel kapcsolatos türelmetlenséghez, a munkából való kiábránduláshoz. Fitoussi a megoldást a demokráciák szabályainak megfordításában (deréguler les démocraties)  keresi, ami az ő értelmezésében azt jelentené, hogy nagyobb helyet a politikai akaratnak és jobban szabályozzák a piacot, ebben nagy szerepe lenne a parlamentek állásfoglalásának azt illetően, hogy milyen mértékű egyenlőtlenség az, ami a társadalom számára még elviselhető.

Robert Castel szociológus „a vadliberalizmus órája befellegzett" címmel fejtette ki: a válság világossá tette, hogy a piac, ha magára hagyják, katasztrófára vezet. Az „önszabályozó" piac  Nyugat-Európa demokráciáiban sokáig nem tudta kikényszeríteni hegemóniáját, mert elég erős ellensúlyok épültek ki az ipari kapitalizmus „szociális kompromisszuma" keretében. Az állam a szolidaritás és a társadalmi béke nevében korlátozta a piac törvényét a munkára és a szociális védelemre vonatkozó jogok révén. Mintegy három évtizede azonban a világ belépett egy olyan kapitalizmusba, amely fittyet hány a szabadpiac minden eddigi korlátozására. A társadalom nagy szektorait bocsátják ismét áruba, tömegessé válik a munkanélküliség, mert  ez a kapitalizmus képtelen biztosítani a teljes foglalkoztatottságot, új rétegek helyzete válik bizonytalanná (részmunka, szegénység, mind többen élnek „napról napra"). Ebben a helyzetben ugyanazok, akik nemrég még túlzottnak tartották az állam súlyát, most éppenséggel fokoznák szerepét és „új, morális kapitalizmust" hirdetnek meg - ami a szerző szerint képtelenség, mivel a kapitalizmus természetéből következően amorális: nem törődik sem az etikával, sem a szolidaritással, csak a versenyképességgel. Mivel forradalom nélkül (de ki csináljon forradalmat?) a piacot nem lehet kiiktatni,  a probléma immár a következő: „miként éljünk együtt a kapitalizmussal úgy, hogy nem fal fel?" A mostani válság megmutatta, hogy a piac miként képes felfalni a társadalmat, ha szabadjára engedik, a feladat most az, hogy megszelidítsék és a tőke profitját a társadalmi igazságosság  és a szolidaritás követelményeivel egyensúlyozzák ki.

Zygmunt Bauman, a leedsi egyetem szociológia professzora cikkében arról ír, hogy a kapitalizmus többé nem a nadrágszíj meghúzását igényli a megtakarítások érdekében, hanem azt, hogy az emberek éljenek hitelből. A szerző Rosa Luxemburg téziséből indult, ki amely szerint a kapitalizmus csak addig életképes, amíg új szűz területeket képes meghódítani, de ezzel éppen ezek fogynak el és így saját farkába harapó kígyóra emlékeztet. A gyarmati korban Rosa Luxemburg nem láthatta, hogy a kapitalizmus új szűz területet lesz képes meghódítani a hitelkártyák révén. A hitelrendszer akkor igazán jövedelmező, ha az adósság olyan aktívummá válik, amely állandó profitot generál. A bankok ezért készek új hiteleket nyújtani a korábbi hitel visszafizetéséhez. De nem abban érdekeltek, hogy az adósok visszafizessék adósságaikat, hanem abban, hogy azok vég nélkül törlesszenek, a profit az adósság kezeléséből ered. A hitelező szervezetek az adósság határidő előtti visszafizetését megnehezítik, súlyos teherrel sújtják, viszont örömest nyújtanak újabb hiteleket a visszafizetésre képtelen adósoknak. A hitelválság nem a bankok csődjét bizonyítja, hanem sikerük eklatáns bizonyítéka: sikerült az emberek elsöprő többségét krónikus kölcsönigénylővé változtatni, akik számára az egyedüli kiút a túladósodás. Most azonban ismét érvényesül Rosa Luxemburg  gondolata:  a hiteliparnak szüksége lenne újabb olyan új ügyfelekre, akik még nem adósodtak el, csak már nincsenek, Rosa Luxemburgnak igaza volt.

Henry Sztulman pszichoanalitikus a pénzügyi depresszió és a lelki rosszullét összefüggéseiről szóló írásában abból indul ki, hogy a mai világot a válság eltávolítja az emberi értékektől. Irányított gondolatok, természetellenes érzelmek, meghamisított cserearányok, a fejlődés kizárólag mennyiségi szemlélete, civilizációs betegségek terjedése, a külföldiek politikai kiközösítése, a fizikai vagy lelki betegségekben szenvedők társadalmi elkülönítése, a konfliktusok exportálása a legszegényebbekhez, a demokratikus eszme manipulálása a pénz hatalmasságai által formált közvéleményben - mindez egyszerre jellemzi a helyzetet. A fogódzóitól megfosztott anonim, felcserélhető és magányos posztmodern ember nem rendelkezik erőteljes és tartós belső szervezettséggel: megfelelő identifikációk hiányában nem építhet fel időtálló önazonosságot. Nem marad számára más, mint a gyönyör, a „mindent azonnal" illuzórikus és veszélyes élvezete, amelyet oly sikeresen aknáz ki a sokféle kereskedelmi technika valamint a tranzakciók virtualizálása. Az a társadalom, amely az eszmét anyaggá, a vágyat szükségletté redukálja, mindenkit lényének homályos és titkolt részébe taszít, a negatívumba, amely ott lakozik mindenkiben. A hatalmasok szempontjából ez a mozgás mély regressziós érzések eredményének tekinthető: ilyen a fékezhetetlen kapzsiság, a kielégíthetetlen ragadozó ösztön, a mindent megtartani, semmit visszaadni makacssága, az arra való késztetés, hogy az így felhalmozott gazdagságot és hatalmat birtokosaik kizárólag maguk használják fel, s hogy ellenőrizzék a világot, a másikat.  Ez a rendszercsőd a népek számára előbb regressziót hoz, majd  mind depresszívebb, agresszívebb létezési  módokra vezethet, az aggódó világ szenved és nem tud véget vetni szenvedésének. Nincs  veszélyesebb robbanóanyag, mint az igazságtalanság és a vele szembeni tehetetlenség érzésének ötvözete - írja Sztulman, aki végül azt hangsúlyozza, hogy a válság nemcsak pusztulást hozhat, hanem egyedülálló alkalmat is jelenthet arra, hogy az ember visszatérjen alapvető értékeihez és egy új világot építsen fel.

Pascal Bruckner író és esszéista mintegy e pszichológiai megközelítés kiegészítéseként „az autó libidódefektjéről" ír. Az Európa és Amerika tárolóhelyein  ezrével sorakozó és vevőre váró „gyári új autóroncsok" jelzik, hogy véget ért a 20. század egyik fétisének számító gépkocsi karrierje. Három ok magyarázza ezt. Az autó hosszú időn egy szabadságálmot testesített meg, azt, hogy az ember korlátlanul közlekedhet. A hosszú ideig falusi életmódba kényszerült világban csodának tűnt napokon át gurulni, keresztül szelni országokat, nem függni senkitől, stb. Ez az álom lassan omlott össze a városok és az utak zsúfolttá válásával. Ha ma minden francia, belga vagy amerikai rendelkezik autóval, boldog tulajdonosa lehet ugyan, de közlekedni vele nem tud többé. Az autó, amely egy kisebbség számára csodálatos eszköz volt, rémálommá vált, amikor mindenki számára elérhetővé vált és minden vezetőt saját kocsijának foglyává változtatott. Vége a száguldásnak, eljött a dugók ás a balesetek kora. Roberto Calasso olasz író a demokráciát úgy határozta meg, hogy abban „mindenki számára elérhetővé válnak azok a javak, amelyek már nem léteznek." A gépkocsi a felszabadulás jelképéből az elidegenedés és a tehetetlenség jelképévé vált, a csoda tragaccsá vált, olyan zajos hulladékká, amelytől borzadva fordulnak el. Persze a jövőben is fognak autót gyártani, de ökoelvek alapján: elektromos meghajtásút, kicsit, amely nem bocsát ki szén-dioxidot, és az emberek tömegközlekedési eszközöket fognak használni, nem fognak kőolajéhségükben véreskezű diktátorokat és elnyomó rendszereket pénzelni - reméli Bruckner. Az autó, amely nem lesz pompázatos, szennyező és zajos, már nem lesz a vágy tárgya, csak egy közlekedési eszköz. De nem lehet  megölni egy szenvedélyt, ha nem állítanak helyébe egy másikat. A rozsdásodó autók helyét máris elfoglalták a laptopok, a hordozható számítógépek, amelyek megfelelnek a függetlenség és a mozgékonyság kettős követelményének, már egy lépést sem teszünk nélkülük. Az energiafaló szörnyek helyébe a sokfunkciós lapos képernyők lépnek, amelyek az egyént a mobilitás és az önállóság új korába röpítik. Nem a piac haldoklik, hanem a kapitalizmus egy túlhaladott formája, amely azért tűnik el, mert már nem kívánatos. 

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1072608

Föl kell „hígítani” a japán vért!

A válság a fejekben van

Az utóbbi idők eseményei látszólag azt jelezték, hogy Japán visszatért a világ színpadára, legalábbis erre utal, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter első külföldi útján felkereste Tokiót, és Aszo Taro japán kormányfő volt az első külföldi vezető, aki a Fehér Házban látogatást tett Obama elnöknél. Tamamoto Maszaru, a World Policy Institute vezető elemzője szerint azonban az igazság az - fejtette ki  a The New York Times hasábjain - , hogy Japán súlyos helyzetbe került, és nem elsősorban gazdasági okokból: a gond a fejekben van. (A rendkívül önkritikus hangvételű esszé ismertetésében megőriztük az egyes szám első személyt.)

A Clinton- és az Aszo-látogatás azt a benyomást keltheti, hogy Washington a világ második legjelentősebb gazdaságát, Japánt erős országnak tekinti. Bárcsak mi is így látnánk! - írja a szerző. Az igazság az, hogy Japán nagy bajban van. Aszo Taro támogatottsága 11 százalékra csökkent, a kormányzó Liberális Demokrata Párt nyílt válságot él át. A miniszterelnök elődje alig egy évet volt hivatalban. Az ellenzéki Japán Demokrata Párt még rosszabb állapotban van. Mindez főleg annak következménye, hogy a szigetország a bürokraták országává változott. Ami nemzeti politika címén fut, az különböző, gyakran ütköző vagy öncélú minisztériumi érdekek summája, féltékenyen őrzött tétekkel és költségvetésekkel.

Nincs mentség a számtalan, jobbára nem használt repülőtérre. Vagy az utakra, amelyek sehová sem vezetnek. Vagy a pénzügyminiszterre, aki részegen jelent meg a G7 februári római találkozóján. Problémánk olyan mély - mondja Tamamoto Maszaru -, hogy néha úgy tűnik föl: nincs olyan politikai párt, amely képes megzabolázni a bürokráciát és megfogalmazni egy koherens nemzeti programot.

A legtöbb ember azonban nem ismeri fel, hogy Japán válsága nem politikai, hanem pszichológiai gyökerű. A japán agresszió és az azt követően elszenvedett második világháborús vereség után a biztonság és a kiszámíthatóság vált a társadalom céljává. Bürokraták váltak a mindennapi élet részleteinek ellenőreivé.  Olyan országgá váltunk - olvasható a cikkben -, ahol a munkahely egy életre szól, a részvények stabil kölcsönös tulajdonára alapozódó korporatív rendszer alakult ki, meg egy széles középosztálybeli népesség, amelyben az emberek egyenlők és hasonlítanak egymásra.

A konzervatív hazai szakértők szeretik úgy beállítani ezt az egyenlőséget és hasonlóságot, mint a „japán hagyomány" sarkköveit. Ez képtelenség. Történelmének legnagyobb részében a japán társadalmat erős rétegződés és a gazdagság és a kiváltságok nagy egyenlőtlensége jellemezte. Az „egalitariánus" Japán az 1970-es évek találmánya volt, a progresszív adózással, a gazdagság újraelosztásával, támogatásokkal és a verseny szabályozásával. Mindez működni látszott mindaddig, amíg az 1990-es években ki nem pukkadt a részvényár-buborék. Ma úgy tűnik, a japánok beérik annak tudatával, hogy körülöttük mindenki egyformán boldogtalan.

A 19. század közepe óta gazdasági sikerünk azon alapult, hogy rendelkezésre álltak külső modellek, amelyeket adaptálhattunk. Társadalombiztosítás Bismarck Németországából, állami tervezés a Szovjetunióból, közmunkák a Tennesse Valley Authority mintájára, autógyártás Ford módjára. A japán innováció jórészt mások találmányainak tökéletesítése. Sony híres a Walkmanról, de nem a Sony találta fel a magnót. Japán gazdasági nagyhatalommá válása alapvetően a fejlett Nyugathoz való felzárkózás játszmája volt.

De mi történt azután? Az elmúlt két évtizedben a válasz a bénultság volt. Japán külső modellek másolására való képességét tévesen haladásnak tekintették. Ám ha a haladást úgy fogjuk fel, mint egy kívánatos jövő felé tartó törekvést, akkor a japánok sohasem haladtak.

Nyugaton a haladás az egyéni autonómia és függetlenség elérésén alapul. Japánban viszont a bürokratikus uralom a biztonságot és a kiszámíthatóságot az egyéni szabadságért cserébe nyújtotta. A gond az, hogy politikai vezetőink nem tudták teljesíteni az alku rájuk eső részét. A foglalkoztatás biztonságát többé nem lehet garantálni. A nyugdíj- és egészségügyi rendszert hosszabb távon csőd fenyegeti. Se biztonság, se szabadság.

Mindenfelé tapasztalhatók a kétségbeesés jelei. Az úgynevezett hikikomorik száma elérheti az egymilliót: ezek a tinédzserkortól akár negyvenesekig terjedő korosztályú emberek éveken át bezárkóznak szobáikba. Aztán ott vannak a „parazita szinglik" - ahogy a nem házas, szüleikkel élő felnőtteket nevezik. A jelenlegi tendenciák fennmaradása esetén a lakosság száma a jelenlegi 130 millióról 90 millióra fogyhat 50 év alatt. Akkorra a japánok 40 százaléka 65 év fölötti lehet.

Ha fönn akarunk maradni  mint nemzet, el kell vetnünk a bevándorlással szembeni, mélyen gyökerező ellenállásunkat. A Japán „tisztaságának"  követelményével kapcsolatos elterjedt előítélettel szakítva nagy szükségünk van arra, hogy  „felhigítsuk" vérünket. Öregedő nemzetünknek diplomás középosztálybeli bevándorlók millióira lesz szüksége, akik gyökeret vernek nálunk.

Japánnak égető szüksége van a változásra, és ez kockázatvállalást feltételez - ami bürokraták által ellenőrzött embereknél ritka dolog. Innen a protekcionizmus, az elszigetelődés vágya. A mezőgazdasági minisztérium például növelni akarja az élelmiszer-önellátás fokát. A japán médiában alig fordul elő kritikus és főleg ellenzéki vélemény.

Mindazonáltal annak a gondolatnak, hogy a japánok félnek a kockázatvállalástól, nincs történelmi alapja. Emlékezzünk a Pearl Harbor elleni támadásra. Japán mai passzivitása valójában nagy mértékben kiszámított és ésszerű reagálás második világháborús magatartásunkra. Ma azonban lejárt a biztonság hangsúlyozásának ideje.

Kifogytunk a lemásolható külföldi modellekből. Vissza kell térnünk a rajtvonalra, a haladást az innovációra, az ambícióra és a dinamizmusra kell alapoznunk. Ehhez kockázat kell - és rendkívüli vezetés, leadership. Az alternatíva azonban az, hogy tovább tántorgunk lefelé a hanyatlás útján - írja a japán elemző.

http://www.nytimes.com/2009/03/02/opinion/02tamamoto.html?_r=2