Az egykor kínai pártfőtitkár titkos visszaemlékezései

Teng Hsziao-ping szerepe a Tienanmen téri vérfürdőben

Csaknem húsz évvel azután, hogy a kínai hatalom kíméletlenül leverte az 1989-es demokrácia-mozgalmat, Csao Ce-jang titkos naplója címen kínai és angol nyelven is május 19-én megjelenik - Hongkongban és egy amerikai kiadónál - a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárának visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Mint arról a The New York Times olvasható ismertetés beszámol, 1989 májusában Csao Ce-jang (Zhao Zijang), aki akkor hivatalosan a párt első embere, főtitkára volt, személyes találkozót kért a hatalom igazi urától, a veterán Teng Hsziao-pingtől (Deng Xiaoping), hogy a diákmozgalom kezeléséről kérje ki véleményét. Azt a választ kapta, hogy május 17-én legyen Teng otthonában. Csao magánmegbeszélésre számított, de meglepetésére a helyszínen Teng mellett ott találta a legbefolyásosabb hatalmi szerv, a Politikai Bizottság több tagját, köztük legfőbb ellenfeleit is.

„Azonnal megértettem, hogy a dolgok rosszra fordultak" - emlékezik vissza Csao a titkos memoárban, amely most kerül csak napvilágra, a kommunista Kínában szinte példátlan személyes visszaemlékezésként egy már félreállított csúcsszintű vezető részéről. Teng türelmetlen gesztusaiból és vetélytársainak heves bírálatából világos volt, hogy Teng már elvetette Csao javaslatát a diákokkal folytatandó párbeszédre,  és elhatározta, hogy bevezeti a statáriumot - olvasható a memoárban.

„Úgy látszik, küldetésem már befejeződött. Azt mondtam magamnak, hogy bármi is történjen, nem én leszek az a főtitkár, aki a diákok ellen veti be a katonákat" - visszaemlékezései szerint ezt mondta azon a napon a párt egyik idősebb vezetőjének Csao Ce-jang. Csaót valóban rögtön félre is állították, és hamarosan azzal vádolták, hogy „megosztja a pártot". Eltávolították a vezetésből és 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották.

Ám hosszú kényszerű visszavonultságában, mint most kitűnik, Csao titokban rögzítette saját változatát arról, hogy mi történt. A visszaemlékezéseket 30 magnókazetta tartalmazza, amelyeket korábbi munkatársai és támogatói juttattak ki az országból. A volt főtitkár feleleveníti szövetségét és viszályait Tenggel abban a küzdelemben, amelyet a szovjet stílusú pártellenőrzés feloldásáért és azért folytatott, hogy Kínát ráállítsa arra az útra, amely a mai dinamikus gazdasági fejlődést lehetővé tette.

Csao azt hangsúlyozta visszaemlékezésében, hogy szorgalmazta Kína gazdaságának megnyitását a külvilág felé és a piaci erők kezdeti bevezetését a mezőgazdaságba és az iparba - amit szavai szerint hevesen elleneztek a keményvonalasak és nem mindig támogatott teljes mértékben a legfőbb vezető, Teng, akit pedig gyakran tekintenek a piaci nyitás bajnokának.

Az 1970-es évek végén Szecsuan (Sichuan) tartomány pártvezetőjeként Csao kezdte meg a maoista rendszerű kollektív gazdaságok, népi kommunák felszámolását. Teng, aki éppen akkor szilárdította meg hatalmát Mao halála nyomán, 1980-ban rendelte Csaót Pekingbe, hogy miniszterelnökként ő valósítsa meg az átalakításokat.

Roderick MacFarquhar, a Harvard egyetem Kína-szakértője , aki a könyv előszavát írta, kifejtette, hogy a visszaemlékezések alapján másként látja Csao szerepét az olyan gazdasági stratégiák kidolgozásában, mint például a külkereskedelem ösztönzése a tengerparti parti tartományokban -  ezekre inkább ő beszélte rá Tenget, mint fordítva. „Teng Hsziao-ping volt a keresztapa, de a mindennapokban Csao volt a reformok tényleges építésze" - mondta a lapnak az amerikai szakértő.

Csao eredetileg gyermekdalokat tartalmazó magnókazettákra rögzítette visszaemlékezéseit a Tienanmen tértől északra lévő őrzött kormányzati negyedben. Kezdetben írásos feljegyzéseket készített, de 2000 körül áttért a magnóra, és a kazettákat négy olyan személynek adta át, akik egymást váltva jelen voltak a felvételeknél - mondta Pao Tung (Bao Dong), Csao egyik korábbi tanácsadója, akit továbbra is szoros megfigyelés alatt tartanak Pekingben. Pao egy e héten készült interjú során elmondta, hogy 2007-ben szerzett tudomást a kazetták létezéséről és közreműködött a teljes sorozat összegyűjtésében, mivel a memoárt olyan „nagyon ritka történelmi anyagnak" tekinti, „amely Kína egész népére és a világra tartozik".  Hitelességéhez, mivel maga Csao mondta őket magnószalagra, és mivel a jelenlévők is megerősíthetik, nem fér kétség.

Noha az 1989-es események ma távolinak tűnnek sok kínai számára, továbbra is tiltott, az interneten is erősen cenzúrázott témát jelentenek, amelyet csak ritkán említenek az államilag ellenőrzött médiában. A pekingi hatóságokat valószínűleg kellemetlenül fogja érinteni, hogy Csao nyíltan beszél más kínai vezetőkkel, különösen a Li Peng miniszterelnökkel való konfliktusairól, s hogy beszámol arról, hogy hogyan mesterkedtek Tengnél az ő leváltásának eléréséért. Hasonlóan kínos lehet számukra az a következtetés, amelyet a félreállított Csao vont le magányában, nevezetesen hogy Kínának a parlamenti demokrácia felé kell haladnia, ha meg akarja fékezni a korrupciót.

 A konzervatívok sikere elfojtotta azt a reményt, hogy a kínai gazdasági átalakítás politikai reformokkal párosul majd. Az, hogy miként válaszoljanak a diákok követeléseire, része volt a gazdasági vagy a politikai változások elsőbbségével kapcsolatos vitának. Gazdasági sikerei  ellenére Csaóra a legtöbben úgy emlékeznek majd, hogy ő volt az, akinek hiába próbálta megakadályozni az erőszak alkalmazását. A volt főtitkár elmondta, miként tudta meg, hogy a hadsereg megkezdte véres menetelését a Peking központjában lévő, a diákok által megszállt  Tienanmen tér elfoglalására: „Éppen az udvaron üldögéltem családom tagjaival, amikor meghallottam a heves puskaropogást" - emlékezett a leváltott főtitkár.

http://www.nytimes.com/2009/05/15/world/asia/15zhao-transcript.html?_r=2&scp=2&sq=Zhao%20Ziyang&st=cse

Apró lépések a Déli Korridoron

A Nabucco jövője

Az Európai Uniónak végre sikerült tető alá hozni egy energetikai megállapodást Törökországgal - állapítja meg a New Yorkban működő Stratfor elemzőközpont. Az aláírásra Prágában került sor május 8-án, a soros uniós csúcs alkalmával. A rendezők meghívására ott felsorakozott gyakorlatilag valamennyi, a Nabucco projektben érintett ország, így Azerbajdzsán, Grúzia, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Törökország, továbbá Egyiptom és Irak is - vagyis azokat az államokat, melyek az energetikai szállítások „Déli Korridorját" alkotják.

A cél evidens, a megállapodás főként a Nabucco jövőjével kapcsolatban jelent némi előrelépést. Az elemzés emlékeztet rá: a terv elmúlt mintegy egy évtizede során Európában heves viták kísérték a megvalósítás ötletét, de az utóbbi időben Oroszország magatartása nagyjából egységesítette a szándékokat. Ugyanis mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Moszkva saját politikai-nagyhatalmi céljaira akarja kihasználni azt, hogy monopóliuma van  az európai energiabeszállítás terén.

Hasonlóan pozitív a Nabucco szempontjából Törökország nemzetközi újjáéledése, illetve az a politikai törekvés, hogy a térségben megszilárdítsa befolyását. Ehhez a vezeték nem kis segítséget tudna nyújtani, megemelve Ankara politikai súlyát azáltal, hogy megkerülhetetlen tényező lehet a kontinens energiaellátásában.

Ám továbbra is maradtak még nem eléggé tisztázott körülmények, mind logisztikai, mind pedig anyagi vonatkozásban. Ez utóbbi tekintetében az utóbbi időben szintén történt előrelépés, Európa nem csak képes, hanem hajlandó is letenni az asztalra a vezeték megépítéséhez és az egyéb infrastrukturális beruházásokhoz szükséges jelentős összeget, ami 12,2 milliárd dollár. Azonban még nem született reális válasz arra a problémára, honnan is származik majd az a gázmennyiség, amit a vezetéknek a kontinensre kell majd juttatnia.

Mint ismeretes, az egyetlen valamirevaló megoldást Azerbajdzsán jelentené, továbbá a közép-ázsiai nagy gázkitermelő államok, és Irak meg Irán - de ez utóbbival szemben egyelőre még érvényben vannak a nemzetközi büntetőszankciók. Ez okból egyébként a prágai csúcsra sem hívták meg. Az Ankara és Brüsszel között szignált dokumentumban ugyanakkor sem az azeri, sem pedig a közép-ázsiai tényezők nem kaptak még szerepet, elsősorban azok bizonytalan, vonakodó álláspontja miatt.

A Stratfor moszkvai forrásokból úgy értesült, hogy Azerbajdzsán mégis hajlana a megegyezésre, de ennek letárgyalásához egy külön uniós-azeri találkozót kért. Ennek okai elsősorban a térség politikai folyamataiban rejlenek, Bakuban ugyanis rendkívül feszült lett a helyzet arra a hírre, hogy Törökország és Örményország „történelmi kiegyezésre" készül. Az egyébként is teljes bizonytalanságot és átmeneti állapotot mutató térség számára e lépés ugyan előnyös lenne, de Azerbajdzsán számára az 1992-ben elvesztett Hegyi Karabah végleges elszakadását jelentené, hisz egymaga nem tud megküzdeni Örményországgal, a terület visszaszerzéséhez csak a hagyományos szövetséges, Törökország segítheti hozzá. Mindenképp számítani kell arra, hogy nemcsak török vonatkozásban, hanem az uniós tárgyalásokon is Baku mindenképp érvényesíteni akarná befolyását, hogy területi integritását helyreállíthassa.

Ami egyébként Ankarát illeti, Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök kormánya igyekszik nagyon taktikusan egyensúlyozni az unió, illetve Oroszország között. Sem egyik, sem másik irányba nem kívánja felgyorsítani a megegyezést. Már csak azért sem, mert számára a lebegtetett helyzet előnyösebb uniós integrációs céljainak elérése érdekében, mint a gyors megegyezés, mely után már ezzel nem lenne képes nyomást gyakorolni.

A prágai csúcson jelen lévő közép-ázsiai országok egyelőre elutasították, hogy a törökökhöz hasonlóan megállapodást írjanak alá az unióval. Bár több mint elégséges gáztartalékaik vannak, hogy ellássák Európát, mindazonáltal olyan pótlólagos vezetéktelepítésre lenne ehhez szükség, ami messze meghaladná a jelenlegi költségvetést. Szükség lenne a Kaspi-tenger alatt is lefektetni egy csőrendszert, ami a horribilis költségeken túl legalább öt évébe kerülne a kivitelezőnek. Az érintett államoknak tehát jó okuk van nem kockáztatni kapcsolataikat Moszkvával egy ennyire bizonytalan és sok elemében kevéssé realisztikus vállalkozás miatt.

A Nabucco projektbe Irán szerepe sem tűnik könnyen beilleszthetőnek. Mindenekelőtt a nemzetközi - főként Amerika által szorgalmazott - embargó feloldására lenne szükség ehhez. Ugyanakkor épp a több évtizedes elszigeteltség miatt le kellene cserélni a teljes kitermelői infrastruktúrát, modernizálni kellene az egész ipari technológiát, ami megint évekig tartana. A csatlakozó vezetékek kiépítése is sokba kerülne az iráni hegyvidék miatt.

Az iraki politikai helyzet sem biztat azzal, hogy az ország egyhamar Európa gázbeszállítóinak egyike lehet.

A Stratfor következtetése: bár fontos lépés volt a megállapodás a törökökkel, a korábbi problémák maradéktalanul megmaradtak. Politikai rendezések egész sorára lesz szükség, s térségi széthulló társadalmak konszolidálására és technológiai-infrastrukturális fejélődésre. Mindeközben pedig Oroszország mindent el fog követni, hogy aláásson bármilyen, a Nabuccót segítő kezdeményezést.

http://www.stratfor.com/

A szomáliai kalózfőnök kész lenne az alkura

Riport a fővezér otthonában
Absir Bojah, az impozáns termetű, híres szomáliai kalózfőnök, aki nem tagadja, hogy több mint 25 hajót rabolt el és hogy tagja a csak A Cég néven ismert titkos kalóztanácsnak, kész lenne megállapodásra a szomáliai hatóságokkal. A The New York Times riporterei Puntland - a kalózkodás fő fészkének tekintett félig önálló északi tartomány - székhelyén, Garowe városában fényes nappal, egy vendéglőben készítettek interjút a 43 éves kalózzal. Miután a tengeren erősödő haditengerészeti nyomással kell szembenéznie, és ma már a szárazföldön is erősödik az ellenérzés, Bojah elmondta: arról igyekszik meggyőzni a véneket és a vallásos sejkeket, akiknek elegük van ebből az üzletből, hogy bizonyos feltételek mellett ő maga is kész felhagyni vele.
Ezúttal először lehet tapasztalni, hogy azoknak a közösségeknek némelyike, amelyek a kalózdollárok nyomán virágoztak fel - menedéket, támogatást, asszonyokat, tekintélyt és még kormánytámogatást is nyújtva a jól ismert bűnözőknek - ma igyekeznének szabadulni tőlük. Kalózellenes milíciák alakulnak, a sejkek és a kormányzati vezetők kampányt indítottak annak érdekében, hogy a rablók hagyják el a várost, sőt a mecsetekben arról prédikálnak az asszonyoknak, hogy ne menjenek férjhez ezekhez a „tengeri banditákhoz". Egy parkolóhelyen az idők jeleként tábla tűnt fel: Kalózoknak tilos a behajtás.
A kalózkodás, akárcsak az erőszak, az éhínség és a hadurak, a 18 éve tartó polgárháborús időknek, a működőképes központi kormány hiányának, a gazdasági összeomlásnak a folyománya. Garowe-ban azonban egyre inkább úgy tekintenek rájuk, mint akik bemocskolják az iszlám hitet és a nomád kultúrát, és behurcolják az olyan nagyvárosi átkokat, mint a kábítószer, az alkohol, az utcai verekedés és az AIDS. „A kalózok megrontják társadalmunkat" - hangoztatja Abdirahman Mohamed Mohamud, Puntland új elnöke, aki azt ígéri, hogy el fogja őket tiporni.
Az elmúlt 18 hónap során a szomáliai kalózok nemzetközi hajózási források szerint mintegy 100 millió dollár bevételre tettek szert több tucat hajó elrablásával és váltságdíjak kicsikarásával - ennyi pénzt semmiféle más tevékenységgel nem szerezhetne ez a térség. Mintegy két tucat hírhedt puntlandi kalózfőnök azonban a napokban egy tanácskozáson, amelyre a legtöbben a köreikben divatos gyors Toyota Surf kocsikon érkeztek, mégis azt hangoztatta: készek lennének felhagyni mesterségükkel, ha a sejkek hozzásegítenék őket más tevékenységhez, nevezetesen ahhoz, hogy parti őrséget hozzanak létre az ország 1880 mérföld hosszú partjának megvédésére az illegális halászattól és a szemétlerakástól. „Hiszünk a tárgyalásban" - jelentette ki egyikük.
A puntlandi hivatalosságok elismerik, hogy a kalózok legalább felhívták a figyelmet a térségre. „Szomorú, de tény: a sok szenvedés után a világ most végre odafigyel fájdalmunkra, mert kapott belőle egy kis ízelítőt" - mondta Fara Dalah, Puntland nemzetközi együttműködési minisztere. Áprilisban, egy amerikai kapitány elrablása után a donor országok több mint 200 millió dollárt ajánlottak meg Szomáliának, részben a kalózkodás elleni harcra.
Bojah nem tagadta az interjúban, hogy a kalózkodás kockázatosabbá vált, de megjegyezte, hogy az óceánon még nyüzsögnek a kereskedelmi hajók. „Ez olyan, mint a vadászat - mondta a kalózfőnök, akinek szavait egy tolmács fordította a vendéglőben. Néha szarvast ejtünk el, néha csak dikdiket, egy csenevész antilopot".
Boja Ejl városában, a part egyik kalózfészkében született. Hamar kimaradt az iskolából, halász lett, s miután a külföldi orvhalász hajók tönkretették a parti halászatot, az 1990-es évek közepétől a kalózkodás „egyik megbecsült úttörőjévé vált" - mondja róla Juszuf Hasszán, a Garowe Online internetes újság szerkesztője.
A kalózt abban a - pontosan az elnöki palotával szemben lévő - vendéglőben is tucatnyian üdvözölték, ahol az interjú készült. Boja érkezésekor keresztülvágott puntlandi katonák egy csoportján, az interjú előtt pedig egy magasrangú rendőrtiszt mellett üldögélt.
Puntland előző elnöke, Mohamud Musze Hirszi korábban hadúr volt, akit a kalózokkal való együttműködéssel gyanúsítottak, Abdirahman, az Ausztráliában nevelkedett új elnök technokrataként ismert, szakemberek sokaságát hozta magával és kalózkodás ellenes bizottságot is létrehozott. Ennek ellenére az orruk előtt grasszáló kalózoknak haja szála sem görbült, a hatóságok talán óvakodnak háborúba bocsátkozni a fegyveresek százai által támogatott alvilági főnökökkel. Arra a kérdésre, hogy miért nem tartóztatják le a nagy halakat, Abdirahman így válaszolt: „Sok a híresztelés, de nekünk bizonyítékokra van szükségünk."
A városban nehéz elképzelni, hová tűntek a kalózkodásból szerzett milliók. Akad néhány csinos ház, pár új hotel, köztük egy szögesdrót övezte, Hölgyek Keble nevű szálloda, ahol a kalózok lebzselnek, néhány poros Toyota Surf, de más alig. Bojah, aki egyszerű kis házban él, azt mondja: „Amikor valakinek sohasem volt pénze és hirtelen szert tesz rá, az nem tart sokáig". Mint mondja, saját néhány százezer dolláros része partikra, esküvőkre, ékszerekre, autókra és qatra ment el - ezt az élénkítő növényt rágcsálják a szomáliaiak. A törzs- és klánbeliek kiterjedt hálózata azt jelenti, hogy „nem három ember osztozik a millió dolcsin, hanem inkább háromszáz". És persze, fűzte hozzá, jövedelme 15 százalékát jótékonysági célokra fordítja, főleg öregeket és rokkantakat támogat.
Még többet is szeretne adni nekik.
„Tudjuk, hogy amit teszünk, az rossz. Bocsánatot kérek az Istentől, az egész világtól, mindenkitől" - mondta komor arccal a kalóz. Ekkor azonban megszólalt ezüstös Nokia mobiltelefonja. Bojah nem közölte, milyen dolga akadt, csak annyit, hogy most mennie kell.

A Győzelem Napja! Szvjatoszlav orosz herceg csapatai győzedelmeskednek a kazár (zsidó) Kaganátus fölött!

A terrorizmus túllép a nemzetállamon

Modern törzsi biztonságpolitikai stratégiák

A politikai csoportok legfontosabb célja évszázadokon át az állam feletti hatalom megszerzése volt. A modern radikális vallási fundamentalista szervezetek és a terrorista csoportok azonban gyakran nem államok létrehozására vagy az államhatalom megszerzésére törekszenek. A modern technika lehetőségeit kihasználó decentralizált hálózatok ellen saját fegyverüket kell bevetni - írja Jakub Grygiel, a John Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora a Policy Review-ban.

Az elmúlt évszázadok történelmét az állam fölötti hatalom megszerzéséért folytatott küzdelem határozta meg - kezdi elemzését Grygiel. A 19. században a birodalmak felbomlásához és a fejedelemségek egyesítéséhez vezető nemzetállami törekvések, a hatvanas évek dekolonizációs folyamatai és a kilencvenes években újjáéledő függetlenségi mozgalmak középpontjában egyaránt az önálló, szuverán állam megteremtése állt. „A különböző mozgalmak az eszközök széles skáláját alkalmazták a terrorizmustól a gerillaháborún át a politikai nyomásgyakorlásig és a választási kampányig, de egyaránt az önálló állam létrehozása volt a céljuk. Az elmúlt másfél évszázad során a politikai befolyás és a biztonság legfőbb garanciája az állam volt - ezt az európai zsidóság sorsa bizonyítja leginkább. „Csak a modern nemzetállam biztosíthatta egy csoport biztonságát garantáló gazdasági és politikai eszközöket. A 17. század végére az állam vált a túlélés garanciájává. A központi hatalom, az adószedés illetve a természeti erőforrások feletti rendelkezés joga és képessége vált a függetlenség és a biztonság feltételévé." A függetlenséget csak erős és központilag irányított hadsereggel lehetett biztosítani, amely hatékony államapparátust igényelt. Azok a népek, etnikumok és csoportok, amelyek nem tudtak önálló államot létrehozni, beolvadásra vagy üldöztetésre voltak kárhoztatva.

Természetesen vannak kivételek - ismeri el Grygiel. A csecsen szakadárok, a koszovói szeparatisták, a dél-amerikai szélsőbalos csoportok, a Sri Lanka-i tamil tigrisek továbbra is szuverén állam létrehozását tekintik legfontosabb céljuknak. A modern államok számára azonban sokkal nagyobb kihívást jelentenek a terrorista hálózatok, amelyek nem fogalmaznak meg ilyen célokat. Az al-Kaida és Hezbollah nem az önálló nemzetállam kikiáltásért harcol.

A nem az állam feletti szervezetek létrejöttét a modern technika teszi lehetővé. A rádió, a televízió, a mobiltelefon majd végül az internet megjelenésével lehetővé vált a gyors és hatékony, a hatóságok által csak alig vagy egyáltalán nem ellenőrizhető kommunikáció. Az internet a világ legdemokratikusabb médiuma: az emberi jogi aktivisták mellett a terrorista szervezetek is kiaknázhatják a világháló nyújtotta lehetőségeket. És ki is használják: az iszlám fundamentalisták a Facebook közösségi oldalon toboroznak merénylőket, tagjaik e-mailen, internetes fórumokban és chatszobákban tartják a kapcsolatot. Az al-Kaida az Egyesült Államokban is gyűjthet adományokat. A decentralizált világháló lehetővé teszi, hogy a világ távoli pontjaira is elérjen a radikálisok üzenete, és szimpatizánsaik távoli kontinensekről is felvehetik a kapcsolatot a szélsőséges szervezetekkel. A titkosszolgálatok és a kormányok gyakorlatilag tehetetlenek: sem ellenőrizni, sem pedig betiltani nem tudják a radikális csoportok internetes tevékenységét. Sőt, még az sem jelent különösebb problémát a szélsőségeseknek, ha egy-egy terrorista sejtet lefülelnek: a decentralizált hálózat tovább működik, és gyorsan új tagokkal pótolja a lekapcsoltakat.

A kommunikációs csatornák elérhetősége azonban keveset érne, ha a terroristák, milíciák és a hétköznapi bűnszervezetek nem tudnának fegyverekhez jutni. Az elmúlt évtizedekben a határok fölötti ellenőrzés fellazulásával és a globális kereskedelem volumenének ugrásszerű növekedésével a fegyverkereskedelem is jelentősen nőtt. Még a hidegháború idején is leginkább csak államok rendelkeztek modern fegyverekkel, ma viszont a nemzetközi terrorszervezetektől kezdve az Irakba zsoldosokat küldő biztonsági cégeken át a maffiáiig bárki könnyen hozzájuthat a legkorszerűbb fegyverekhez.

Az állam fölötti halatom megszerzésére nem törekvő csoportok óriási stratégiai előnnyel rendelkeznek - írja Grygiel. A központi irányítás nélkül működő szervezetek - ellentétben a modern államokkal - nagyon nehezen béníthatók meg. Részben ez magyarázza, hogy a terroristák általában nem is akarnak hatalomra kerülni. Hasszán Naszrallah, a libanoni Hezbollah vezetője ezért nyilatkozott tavaly májusban úgy, hogy nem akar politikai hatalommá válni. Ha ugyanis a terrorszervezet politikai tényezővé lesz, akkor hierarchikus felépítést kell kialakítania, amely miatt viszont ugyanolyan sebezhetővé válna, mint ellenségei.

A terroristáknak ideológiai szempontból is jó oka van az államhatalom kerülésére. A radikális és fundamentalista eszméket ugyanis aligha lehet hagyományos politikai módon érvényre juttatni. Egy nemzet fölötti uralom minden esetben kompromisszumokat kíván. A vallási fundamentalisták azonban éppen az ilyen engedményeket és kompromisszumokat utasítják el. „Az állam létrehozása gyengítené őket, hiszen felhígulna ideológiájuk és sérülékenyebbé válnának. Az állam nélküliség nagyobb hatalmat biztosít számukra."

Hogyan válaszolhat az állam az új kihívásokra? - teszi fel a kérdést Grygiel. A nemzetállamok és az állami szuverenitás korában a biztonságpolitikai fenyegetés szimmetrikus volt: államok álltak államokkal szemben. A hagyományos geopolitikai és hadászati taktikát azonban nem hatékonyak a decentralizált terrorszervezetek elleni harcban. A fegyverek, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása mellett elengedhetetlen, hogy az új kihívásokra új válaszokat találjunk.

Grygiel szerint a legjobb megoldás az lenne, ha saját fegyverüket fordítanánk az állami hatalomra nem törekvő szervezetek ellen. A közfeladatok decentralizációjával csökkenne az államok sérülékenysége és kitettsége. A központosítás csökkentése megnehezítené az államot megbénítani akaró csoportok dolgát, és krízis esetén gyorsítaná a döntéshozást. A terroristák elleni harcot leghatékonyabban a helyi irányítású kis elhárító alakulatok vívhatják meg. Fontos lenne a központosított energiahálózatok decentralizációja is, hogy terrortámadás esetén se bénuljon meg az ország. „Röviden tehát arról van szó, hogy a főváros nélküli állam sokkal ellenállóbb lehet, mint egy olyan ország, ahol mindent egy központból irányítanak."

A decentralizációnak természetesen vannak kockázatai is - ismeri el Grygiel. Ha a helyi szervezetek és testületek önállósága és hatalma nő, akkor előfordulhat, hogy megpróbálnak szembeszállni a központi hatalommal. Ez különösen az atomfegyverekkel rendelkező országok esetében aggasztó lehetőség. Ezért az állam stabilitásának megőrzése érdekében fontos marad a decentralizáció és a központi hatalom közötti egyensúly megőrzése is.

http://www.hoover.org/publications/policyreview/41708942.html

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 28 -A Szentlélek szavai a 4. parancsolatról

 A Szentlélek szavai a 4. parancsolatról: Tiszteld atyádat és anyádat!

Én: Édes Jézusom, szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Szentlélek Úristen! Nagy szeretettel és érdeklődéssel várjuk tanításodat. Jöjj Szentlélek! Támogass engem, hogy akadálytalanul tudjam közvetíteni bölcs Szavaidat!

Szentlélek Isten: Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, a harmadik Isteni személy, a Szentlélek Isten, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma a IV. parancsról lesz szó, mely így hangzik: „Tiszteld atyádat és anyádat!"

Miért van szükség ennek a parancsnak a betartására? Mert minden emberben benne van az ösztön, hogy önmagát szereti a legjobban, ebből eredően még saját vérével, a szüleivel szemben is hajlamos szeretetlen, tiszteletlen, goromba lenni. Erre egy szélsőséges példát szeretnék felhozni nektek. Van egy 25 éves fiatalember. Kicsi korától kezdve erőszakos és követelőző volt. Csak hogy ne sírjon, minden kívánságát teljesítették. Még akkor is megvették neki a legdrágább játékot, amire vágyott, ha nagy anyagi erőpróbát jelentett számukra. Így telt el kamaszkora is. Ha nem kapta meg a mobiltelefont, a számítógépet, a motorbiciklit vagy a hifitornyot, amit kinézett magának, akkor fenyegetőzött, hogy otthagyja a gimnáziumot, elszökik hazulról stb.. 18 éves korától mindig más és más leányt hozott fel a szobájába, és szülei tiltakozása ellenére ott aludt nála. Időnként összecsődítette a barátait, és fülsüketítő hangon hallgatták a rock-zenét. Ha szülei szólni mertek, megszégyenítette őket a barátai előtt. Iskolái elvégzése után hallani se szeretett arról, hogy dolgozni menjen, a szülei keresetéből élt. Egyszer csak előállt egy kérésével, hogy autó kell neki. Ezt már a szülők nem tudták teljesíteni. Ettől kezdve pokollá tette anyja, apja életét. Öngyilkossággal fenyegetőzött, nagyon gorombán beszélt velük, és azzal félemlítette meg őket, hogy egyik éjjel végez velük álmukban. Ide vezethet, ha a szülők kezdettől fogva nem nevelik engedelmességre, szelídségre gyermeküket.

Ilyen mértékben nem mindenhol fajul el a szülők iránti tiszteletlenség és szeretetlenség, de bizony sok az olyan gyermek, aki úgy nő fel, hogy sose hallott erről a parancsról és ez a hiány lépten-nyomon jelentkezik a viselkedésében.

Azért is szükség van erre a parancsra, hogy fennmaradjon a család intézménye. A család a Szentháromságos egy Isten találmánya. Amikor még a haza fogalma sem létezett, megvolt az első család: Ádám, Éva, Káin és Ábel. A család tulajdonképpen az ország kicsinyített képe: az apa a király, az anya a királynő, a gyermekek az alattvalók. Fennmaradhat-e egy olyan ország, melynek lakosai egymás ellenségei? Fennmaradhat-e az a család, ahol a gyermekek a szülők ellenségei és egymást is gyűlölik? Vagy ahol az apa az anya ellenségévé válik? A család egységét akarja ez a parancs megőrizni.

A következő kérdés: Miért kell tisztelni a szülőket? Először is Isten után tőlük származik az életed. Ha ők nem akartak volna téged, akkor most nem élhetnél itt a földön és a legnagyobb jótól: az Örök Élettől is megfosztottak volna. Azután születésedtől fogva ők biztosították a megélhetésedhez az anyagi alapot. Sokat fáradoztak, hogy mindened meglegyen a növekedésedhez. Ha beteg voltál, apád rohant az orvosért, és a gyógyszertárba, anyád ápolt, virrasztott feletted ágyadnál, és mind a ketten aggódtak érted. Ha van szilárd vallásod és élő hited, azt is nekik köszönheted az isteni kegyelem után, mert anyád tette össze először össze pici korodban a két kis kezedet imádságra, és tanított keresztet vetni és imádkozni. Ő tartotta eléd a feszületet, hogy csókold meg rajta. Édesanyád biztatott arra az öléből a templom előtt elhaladva, hogy intsél pá-pá-t a szentségi Jézusnak.

A szüleid voltak az első tanítóid és nevelőid. Tőlük tanultál beszélni, kezüket fogva tetted első lépéseidet. Megtanítottak arra, hogy meg tudd különböztetni a jót a rossztól, hogy tudj szótfogadni. Megtanítottak a felebaráti szeretetre: hogy ne légy irigy és féltékeny. Ugye milyen nehéz a kicsinek megosztani játékát vagy a csokoládéját mással? Ezt is szüleidtől tanultad meg. Megtanítottak a megbocsátásra. Ha ti testvérek összevesztek, édesanyád megkövetelte a bocsánatkérést mindkettőtök számára. Nagyobb korodban erkölcsi útmutatást adtak, hogy a párkapcsolatokban meddig lehet elmenni. Tanácsokkal segítettek a pályaválasztásban. Óvtak az alkoholtól, drogtól, cigarettától. Igyekeztek téged munkához szoktatni, hogy ne válj lustává. Szüleid a te első és legmegbízhatóbb barátaid. Ők soha nem árulnak el, nem akarnak becsapni, megrövidíteni. Milyen oktalan az a fiú vagy leány, aki ha szerelmes lesz, titkolózik szülei előtt, egészen bezárja a szívét előttük, és idegenekkel, illetve barátaival osztja meg szíve ügyeit. A barátok irigységből vagy féltékenységből, meggondolatlanságból félrevezetik. A szülők viszont a legjobbat akarják neki, óvatosságra intik, és bölcs tanácsokkal látják el. Hány és hány leány ráfizet erre, mert szüleivel nem osztotta meg a fiúkkal való kapcsolatát. Elmesélem nektek, hogy az egyik leány hogy járt. Egyik hétvégén a diszkóban megismerkedett egy csinos, vidám fiúval. Megtetszettek egymásnak és gyakran találkoztak. A lány nem akarta és nem merte elmondani anyjának, és a randevú napján mindig kitalált valami hazugságot, hogy hová megy. A fiúnak már nagy gyakorlata volta nőkhöz, egészen magába bolondította és annak ellenére, hogy a kislány vallásos nevelést kapott - levette a lábáról. Hamarosan terhes lett, pedig csak 16 éves volt. A barátnője bíztatta, hogy menjen el egy nőgyógyászhoz és vetesse el a babát. Szegény kislány nagyon tiltakozott és kérte szerelmét, hogy mondják el a tényállást a szüleiknek, és házasodjanak össze. A fiú 23 éves volt, már befejezte a főiskolát és dolgozott. Hallani sem akart házasságról, inkább pénzt adott a műtétre. Hetekig tépelődött magában. Anyja észrevette, hogy milyen szomorú, lehangolt. Napokig faggatta, míg végre megnyílt neki. Mindent elmondott. Szülei először megdöbbentek. Felelősségre vonták, hogy miért titkolta előttük ezt a fiút. De végül is a megbocsátás és a szeretet győzött. Mind a hárman megegyeztek abban, hogy a felelőtlen, szívtelen fiút elbocsátja a lányuk, azután elhatározták, hogy elfogadják a gyermeket, mint Isten ajándékát és együtt felnevelik. Ha ennek a kislánynak nincsenek ilyen mélyen hívő, megértő szülei, ki tudja mi lett volna a sorsa? Abortusz? Öngyilkosság?

Most vizsgáljuk meg, hogyan kell tisztelni a szülőket?! Mindenekelőtt engedelmességgel. Jézus Uratok saját példájával a legtisztább és legtökéletesebb engedelmességre tanít titeket. Tudta, hogy emberré válásával szegénység, nélkülözés, szenvedés és halál vár rá, mégis Mennyei Atyjának engedelmeskedve szó nélkül vállalta. Nevelőapjának mindig szófogadó, szelíd, jó fia volt. Szerető Édesanyját mindenkinél jobban tisztelte és soha meg nem bántotta. Abból a gyermekből lesz engedelmes fiatal, akit egész kicsi kora óta engedelmességre nevelnek. Aki 5-6 éves koráig nem tanul meg szótfogadni, az később sem fog.

A bizalmatokkal is tisztelni kell szüleiteket, akár gyermekek vagytok, akár felnőttek. Ha van valami gondotok, problémátok vagy örömötök, ezeknek a legjobb helyük a szülők szívében van. A legmélyebb titkokat is elmondhatjátok nekik, mert minden embernél jobban szeretnek, és nem árulnak el. Nem irigyek a sikereitekre és nem örülnek a károtoknak, mint sokan mások. Tapasztalataikból kiindulva bölcs tanácsokkal tudnak ellátni benneteket.

Hálával is tisztelnetek kell atyátokat és anyátokat. Mert nekik köszönhettek a legtöbbet a bölcsőtől a mai napig. Rengeteg áldozat és lemondás árán fogadtak el és neveltek fel benneteket. Aki kényelemszeretetből nem vállal gyermeket, annak valóban sokkal könnyebb az élete. Az csak magával és házastársával foglalkozik. Így több ideje marad szórakozásra, pihenésre, több pénz jut szép divatos ruhákra, műszaki cikkekre, autóra, külföldi utazásokra. Gondoljatok bele, mi mindenről kellett lemondaniuk értetek. Arcuk verítékével keresték a pénzt, hogy nem szenvedjetek szükséget semmiben. Ez meg kell köszönni. Egyesek így gondolkoznak: „Én nem akartam a világra jönni! Nem akartam megfoganni. Miért szült meg az anyám? Én nem kértem erre." Ez ostoba kijelentés. Természetesen senki sem akart világra jönni, hanem Isten akaratából lett, a Ő irgalmas szeretetéből. Az emberek el se tudják képzelni, mire lettek teremtve: egy hihetetlenül gyönyörű életre, ahol csak béke és szeretet uralkodik, a boldog Örök Életre. Legalább emiatt kell hálásnak lennetek, hogy édesanyátok világra szült.

Tiszteleteteket irgalommal is ki kell fejeznetek. Gyermekkorban a szülő gondoskodik rólatok ápol, gyógyít, vigasztal, őrködik felettetek, csecsemőkorban etet-itat, szoptat, tisztába tesz, virraszt felettetek, ha kell, de mikor már felnőttek vagytok és a szülő leesik a lábáról, mindezt, mint az irgalmasság cselekedeteit nektek kell megtennetek velük. Sokan menekülnek ettől az időrabló és fárasztó kötelességtől. Öregotthonba teszik tehetetlen szüleiket. És ezen a ponton elérkeztünk a felelősséghez, vagyis ahhoz az utolsó kérdésünkhöz, hogy miért fontos az Örök Élet szempontjából ez a parancs, hogy „atyádat és anyádat tiszteld!? Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess a földön - mondatott. Nagyon csekély lenne büntetésként a rövid élet azoknak, akik mulasztást követnek el szüleikkel szemben. A túlvilág ne mese és ott jutalom és büntetés vár rátok aszerint, ahogy éltetek. Aki vétkezik szülője ellen, Isten ellen vétkezik, mert Isten adta a szülők iránti szeretet parancsát. Vétkezik, mert megsebzi az apai és anyai szeretetet, amely a legszentebb Isten szeretete után. Átkozott a bűnös gyermek! De átkozott a bűnös szülő is. Ti szülők tegyetek meg mindent, hogy gyermekeitek ne bírálhassanak titeket, ne utánozhassák bűneiteket. Részeges, nőcsábász apát, hogyan tiszteljen a fia? Romlott erkölcsű, kicsapongó anyát, hogyan tiszteljen a lánya? Adjatok jó példát a gyermekeiteknek, hogy tiszteletre méltók lehessetek.

Drága Gyermekeim e témának végére értem. Ti Istenszerető, hűséges engesztelőim bizonyára megszívlelitek tanításomat és feléledt bennetek a szülők iránti megbecsülés gondolata. Tanításaimból gyermekeitek és unokáitok szívébe is ültessétek bele legfontosabb intelmeimet!

A szülők és gyermekek közötti kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az 5 Szent Seb rózsafüzér előtt (2009.V.11, hétfő)

Jézus: Forrón szeretett, drága engesztelő Gyermekeim! Elérkezett az idő, hogy kiűztek benneteket házamból. Akárhová mentek, Édesanyám és Én követünk titeket és veletek megyünk. Látom szomorúak és nyugtalanok vagytok, nem látjátok a kiutat. Lelketek háborog, keresitek az árulókat. Olyanok vagytok, mint apostolaim a süllyedő csónakban: KICSINYHITŰEK. Hát már elfelejtettétek jövendölésemet, hogy hamarosan szakadás lesz az Egyházban? Még meg sem történt a Figyelmeztetés és megindult a szétválasztódás. Elkezdődött üldözésetek, azoké, akik nagyon szeretnek Engem.

Próbára tettünk benneteket, hogy e súlyos kereszt alatt kitartotok -e Mellettünk a végsőkig. Töröljétek le könnyeiteket, támaszkodjatok Rám és Mennyei Édesanyátokra! Engesztelésetek, amit eddig tettetek az egész Szentháromságnak és Szűzanyátoknak nagy örömére szolgált, sok lelket mentettek, ezért a továbbiakban gondoskodunk rólatok és megvédünk minden külső és belső ellenségtől. A Sátán tombol engesztelésetek gyümölcsei miatt, ezért duplán támad. Árulókat küld soraitok közé, akik igyekeznek megszüntetni imacsoportotokat, és ugyanakkor belülről, köztetek ellentéteket szít. Gyűlöletet, haragot akar kelteni szívetekben. Úgy védekezzetek, hogy ne keressétek, ne találgassátok kik a bomlasztók, hanem így név nélkül imádkozzatok értük, mert Mennyei Atyátok kemény büntetést szán nekik. Könyörögjetek számukra enyhítésért.

Látom, Kicsinyeim, hogy féltek a jövőtől, aggaszt benneteket a gond, hogy vajon együtt maradhattok-e. engesztelésetek fennmarad, mert nagy értékeket hordoz magában. Nem engedjük, hogy ezek az értékek elvesszenek. Az égi tanításokra is szükségetek van a továbbiakban, hogy lelketek erősödjön. Hogy ezután hogyan őrizzük meg 5 Szent Seb Engesztelő csoportotokat, azt nem tárom fel, mert a jövőt fátyol fedi, de vészhelyzetekben Évám sugallatokat fog kapni Tőlünk, hogyan intézkedjen.

Kedveseim! Ne bánkódjatok, hogy mától kezdve nem templomban vagytok. Nagy szeretetemben megáldom ezt a termet és azt, aki befogad benneteket. E perctől kezdve ez a helyiség az Én hajlékom. Mindig ott van az Én Hajlékom, ahol ti, drága hűséges Kicsinyeim tartózkodtok. Ott vagyok mindannyiótok szívében és közben itt állok Éva mellett karomat szélesre tárva és úgy fejezem be Szavaimat, hogy közben 5 Szent Sebemből kegyelmem és szeretetem sugarait árasztom rátok.

Arra kérlek benneteket, hogy e mai 5 Szent Seb rózsafüzért ajánljátok fel szegény ellenségeitekért!!!

Így kövessetek Engem a megbocsátó szeretetben. Eszközöm felemelt kezén keresztül küldöm megváltói áldásomat rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2009.05.11.,

Amerika és Európa különbözik egymástól? Ez egy mitosz!

Az állami szerepvállalással Obama Európát a saját pályáján körözi le

Annak ellenére, hogy Obamával Amerika balra mozdult el, még mindig nagyon sokan úgy vélik, Európa és Amerika alapvetően különbözik egymástól gazdaságilag, társadalmilag és az értékeiket tekintve. Ez azonban csupán mítosz - állítja Peter Baldwin brit-ausztrál történész, a UCLA professzora a Prospect Magazine-ban. Miközben Európa a jobbközép pártok kezében van, Amerika „balra át!"-ot hajtott végre. Az állam gazdasági szerepvállalásának jelentős növelésével Obama Európát a saját pályáján körözi le. Pár hónapja még úgy tűnt, Bush alatt az Egyesült Államok és Európa közti szakadék mélyebb, mint valaha. Többen is úgy tartották, Európa és Amerika két külön világ.

A „széles Atlantikum" elmélete szerint alapvető különbségek, már-már ellentétek húzódnak Európa és Amerika között (Amerika a szabályozatlan piacban hisz, Európa lenyesegetné a kapitalizmus túlzásait; Amerikában alig van szociálpolitika, nem úgy, mint Európában stb.). De vajon valóban így van-e? Mennyire nagy a kontraszt? Baldwin a számokat hívja segítségül a kérdés megválaszolására és négy területet vizsgál: a gazdaságot, a szociálpolitikát, a környezetvédelmet, valamint a vallási és kulturális attitűdöket. Mind a négy esetben két következtetést von le: (1) Európa nem koherens vagy egységes kontinens; (2) az Egyesült Államok illeszkedik a vizsgált nyugat-európai országok közé. A valóság az, hogy Európa és Amerika egy nagy közösség részei, nevezzük azt „nyugatnak", „atlanti közösségnek" vagy „fejlett világnak".

Közismert az a vélemény, hogy Amerika gazdaságilag kevésbé egalitárius társadalom, mint Európa, a jövedelmek aránytalanabbul oszlanak el. 1998-ban az amerikaiak leggazdagabb 1 százalékának jutott az összjövedelem 14 százaléka, míg Svédországban csupán a 6 százaléka. A vagyon esetében viszont ez már nem mondható el. 2000-ben az amerikaiak leggazdagabb 1 százaléka birtokolta az összvagyon 20 százalékát, Svédországban viszont a 21 százalékát! Az sem állja meg a helyét, hogy Amerikában nagyobb lenne a szegénység mértéke, mint Európában, hiszen az adatok nem erre utalnak (Nagy-Britanniában, Írországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Finnországban és Svédországban arányaiban több szegény él, mint a tengerentúlon). Az alacsonynak gondolt amerikai munkanélküliség viszont meghaladja több nyugat-európai ország értékét. Az amerikai jóléti állam szinte semmiben sem marad el az európai átlag mögött.

Tény, hogy az amerikaiak 15%-ának nincs egészségbiztosítása, ami komoly szerepet játszik abban, hogy a gyermekhalandóság magasabb, mint Európában. Nem véletlen, hogy Obama elnök ezt a problémát mindenképpen szeretné megoldani. A biztosítottaknak nyújtott szolgáltatások viszont az európai középmezőnybe illeszkednek (különféle betegségek túlélési statisztikái). A szociálpolitikát tekintve az Egyesült Államok az európai spektrum alsó felében található (a munkanélküli segély és a nyugdíj ugyanannyi, mint Olaszországban vagy Németországban). Ha azonban a nyugdíjak és az aktív dolgozók jövedelmei közötti arányt nézzük, akkor csak Ausztria, Németország és Franciaország előzi meg Amerikát. Általános a vélemény, hogy a családtámogatási rendszer nem olyan erős az Egyesült Államokban. Tény, hogy nincs szülési szabadság, a nőket nem veszik vissza automatikusan a munkahelyükre a szülés után. Családi pótlék sem létezik. S mégis egyéb módokon (pl. adókedvezmények) az Egyesült Államok a GDP-jének nagyobb arányát fordítja ilyen célokra, mint Spanyolország, Görögország vagy Olaszország. Az óvodai ellátásra gyermekenként csak Norvégia költ többet. Mindent összevetve az amerikai jóléti állam bőkezűbb, mint gondolják: a szociálpolitikára fordított összegek az Egyesült Államokat az európai középmezőnybe helyezik.

Az oktatás terén Amerika még előnyben is van. Arányaiban többen szereznek diplomát vagy érettségit, mint bármelyik európai országban, az állam pedig tanulónként többet költ az oktatásra, mint a vén kontinens országai. Sokan azt gondolják, az igazán jó amerikai iskolák magánkézben vannak, és az elitet szolgálják. A valóság ezzel szemben az, hogy az amerikai oktatási rendszer jóval kevésbé privatizált, mint a legtöbb európai. Az analfabétizmus arányai megegyeznek az európai átlaggal. Egy főre több újság jut, mint Európában, Skandináviát, Svájcot és Luxemburgot kivéve. A könyvtári szolgáltatások meghaladják az európai (német, brit, francia stb.) szintet. Az átlag amerikai 2001-ben több könyvet kölcsönzött, mint német, osztrák, norvég, ír stb. „társa". Sőt több könyvet is vásárolt és fejenként több könyvet is írt, mint az európaiak.

Sokan úgy tartják, Amerika népi kultúráját az erőszak, a bűnözés uralja (filmek, sorozatok stb.). Igaz, hogy fejenként sokkal több gyilkosságot követnek el, mint az Atlanti-óceán túlsó partján, s arányaiban az elítéltek száma is magasabb. Más tekintetben viszont Amerika békésebb és nyugodtabb, mint Európa. A betöréses rablások, a lopások száma alacsonyabb, mint Dániában és Nagy-Britanniában, nagyjából annyi, mint Belgiumban és Svédországban. A nemi erőszak terén Ausztria értéke háromszorosa az amerikainak. A drogfogyasztás is beleillik az európai „trendbe", a fehérgalléros bűnözés pedig az európai rangsor második felébe helyezi Amerikát.

A környezetvédelem terén szintén megkövült az a vélemény, hogy Amerika romboló, pusztító magatartást folytat: nagy kocsik, nagy házak, az olajipar befolyása, a kiotói szerződés elutasítása stb. A számok azonban itt is mást mutatnak. Az olajfogyasztás ugyan magas, de beleillik az európai normába, s kisebb, mint Portugáliáé vagy Hollandiáé. 1990-2002 között a széndioxid-kibocsátás nőtt, de a GDP-hez viszonyítva 17%-kal csökkent, ami nagyobb csökkenés, mint kilenc nyugat-európai ország esetében. A megújuló energiaforrások vonatkozásában az Egyesült Államok az európai középmezőnybe tartozik. A „hipermotorizált" nemzet képéhez képest az amerikaiaknak fejenként kevesebb személygépkocsijuk van, mint a franciáknak, osztrákoknak, svájciaknak, németeknek, svédeknek és görögöknek. Fejenként kevesebb szemetet „termelnek", mint a norvégok, s több anyagot hasznosítanak újra, mint a britek, görögök és portugálok. A védett területek, parkok aránya duplája a francia, brit és svéd értékeknek, az amerikai farmerek pedig kevesebb műtrágyát használnak, mint európai „kollégáik". Féregölő vegyszerből ugyancsak kevesebb fogy.

A legjelentősebb különbséget Európa és Amerika között az értékekben szokták megragadni. Eszerint az amerikaiak hazafiasabbak és vallásosabbak, míg az európaiak már „posztnacionalisták" és szekulárisak. Ezen a téren is van okunk kételkedni a sztereotípiákban. Egy 1999-2001 között végzett világfelmérés szerint az amerikaiak semmivel sem hazafiasabbak, mint az európaiak. A portugálok és az írek például büszkébbek a nemzeti hovatartozásukra. Több portugál, spanyol és dán gondolja azt, hogy a világ jobb lenne, ha más népek olyanok lennének, mint ők, és több amerikai gondolja azt, hogy hazájuknak vannak szégyenteljes tulajdonságai is, mint a németek, az osztrákok, a spanyolok, a franciák, a dánok és a finnek.

A vallás tekintetében is meg kell kérdőjeleznünk „az abszolút polaritást" Amerika és Európa között. A vallás hivatalos európai kifejeződésére jó példa, hogy a dán útleveleken egy 10. századi, keresztre feszítést ábrázoló rajz szerepel, miközben a tulajdonosuk sok esetben muszlim... A brit uralkodó titulusai között szerepel „a hit védelmezője", a felsőházban pedig 26 hely illeti meg az anglikán egyházat. Az amerikai vallásosság Európa katolikus régióival összevetve semmivel sem nagyobb mértékű. Kevesebb amerikai vallja magát vallásosnak, mint ahány portugál vagy olasz. Kevesebb amerikai hisz istenben, mint ahány ír vagy portugál. Nem abban van különbség, hogy Amerika szekuláris, Európa pedig nem az, hanem abban, hogyan próbálják meg az egyházak a hívek spirituális igényeit kielégíteni. Vitán felül áll, hogy Amerikában többen hisznek a kreacionizmusban, mint Európában. De a modern kreacionisták sem veszik már készpénznek a világ bibliai teremtését. Sokkal inkább tudományfilozófiai kérdésekről folyik a vita. Ezzel szemben Európában a tudományos szélhámosság jóval elterjedtebb, mint Amerikában (asztrológia stb.). Egyszóval ha az amerikaiak vallásosabbak is, mint az európaiak, az nem jelenti azt, hogy kevésbé hinnének a tudományban. Igaz, a darwini evolúcióelméletet kevesebb amerikai fogadja el, mint ahány európai. Ezzel szemben az amerikaiak hisznek abban, hogy az emberi értelem képes megérteni és uralni a természetet.

Sokan gondolják, hogy az amerikaiak individualisták, az „élni és élni hagyni" elv hívei, az államnak kisebb teret hagynak, politikai ideológiájukban kormányellenesek. Ehhez képest egy 2007-es vizsgálat kimutatta, hogy arányiban kevesebb amerikai aggódott a kormány túlzott kontrollja miatt, mint ahány német és olasz. Ezenkívül az amerikaiak nagyobb százalékban bíznak a kormányukban, mint bármely európai nemzet, kivéve a svájcit és a norvégot. Az amerikaiak sokkal nagyobb arányban fizetnek adót, az adóelkerülés mértéke háromszor kisebb, mint Görögországban vagy Olaszországban. Az Egyesült Államokra nem jellemzők az olyan államellenes szeparatista mozgalmak, mint a baszkoké vagy a korzikaiaké, akik az ügyükért ölni is képesek.

A tények tehát azt mutatják, hogy messze nincs olyan nagy különbség Amerika és Európa között, mint azt sokan hiszik, s ahogy azt az európai sajtó sugallja. Az Amerikával kapcsolatos sztereotípiákat Bush kapcsán nagyszerűen lehetett terjeszteni („kalapos cowboy" stb.). Baldwin felteszi a kérdést: vajon Obamát hogyan fogja kezelni az európai sajtó? Reményét fejezi ki, hogy megválasztása hozzá fog járulni az ilyen típusú sztereotípiák eltűnéséhez.

http://www.prospectmagazine.co.uk/2009/05/anarroweratlantic/