A Nabucco jövője
Az
Európai Uniónak végre sikerült tető alá hozni egy energetikai
megállapodást Törökországgal - állapítja meg a New Yorkban működő Stratfor
elemzőközpont. Az aláírásra Prágában került sor május 8-án, a soros
uniós csúcs alkalmával. A rendezők meghívására ott felsorakozott
gyakorlatilag valamennyi, a Nabucco projektben érintett ország, így
Azerbajdzsán, Grúzia, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán,
Törökország, továbbá Egyiptom és Irak is - vagyis azokat az államokat,
melyek az energetikai szállítások „Déli Korridorját" alkotják.
A
cél evidens, a megállapodás főként a Nabucco jövőjével kapcsolatban
jelent némi előrelépést. Az elemzés emlékeztet rá: a terv elmúlt
mintegy egy évtizede során Európában heves viták kísérték a
megvalósítás ötletét, de az utóbbi időben Oroszország magatartása
nagyjából egységesítette a szándékokat. Ugyanis mindenki számára
nyilvánvalóvá vált: Moszkva saját politikai-nagyhatalmi céljaira akarja
kihasználni azt, hogy monopóliuma van az európai energiabeszállítás
terén.
Hasonlóan pozitív a Nabucco szempontjából Törökország
nemzetközi újjáéledése, illetve az a politikai törekvés, hogy a
térségben megszilárdítsa befolyását. Ehhez a vezeték nem kis segítséget
tudna nyújtani, megemelve Ankara politikai súlyát azáltal, hogy
megkerülhetetlen tényező lehet a kontinens energiaellátásában.
Ám
továbbra is maradtak még nem eléggé tisztázott körülmények, mind
logisztikai, mind pedig anyagi vonatkozásban. Ez utóbbi tekintetében az
utóbbi időben szintén történt előrelépés, Európa nem csak képes, hanem
hajlandó is letenni az asztalra a vezeték megépítéséhez és az egyéb
infrastrukturális beruházásokhoz szükséges jelentős összeget, ami 12,2
milliárd dollár. Azonban még nem született reális válasz arra a
problémára, honnan is származik majd az a gázmennyiség, amit a
vezetéknek a kontinensre kell majd juttatnia.
Mint ismeretes,
az egyetlen valamirevaló megoldást Azerbajdzsán jelentené, továbbá a
közép-ázsiai nagy gázkitermelő államok, és Irak meg Irán - de ez
utóbbival szemben egyelőre még érvényben vannak a nemzetközi
büntetőszankciók. Ez okból egyébként a prágai csúcsra sem hívták meg.
Az Ankara és Brüsszel között szignált dokumentumban ugyanakkor sem az
azeri, sem pedig a közép-ázsiai tényezők nem kaptak még szerepet,
elsősorban azok bizonytalan, vonakodó álláspontja miatt.
A Stratfor
moszkvai forrásokból úgy értesült, hogy Azerbajdzsán mégis hajlana a
megegyezésre, de ennek letárgyalásához egy külön uniós-azeri találkozót
kért. Ennek okai elsősorban a térség politikai folyamataiban rejlenek,
Bakuban ugyanis rendkívül feszült lett a helyzet arra a hírre, hogy
Törökország és Örményország „történelmi kiegyezésre" készül. Az
egyébként is teljes bizonytalanságot és átmeneti állapotot mutató
térség számára e lépés ugyan előnyös lenne, de Azerbajdzsán számára az
1992-ben elvesztett Hegyi Karabah végleges elszakadását jelentené, hisz
egymaga nem tud megküzdeni Örményországgal, a terület visszaszerzéséhez
csak a hagyományos szövetséges, Törökország segítheti hozzá. Mindenképp
számítani kell arra, hogy nemcsak török vonatkozásban, hanem az uniós
tárgyalásokon is Baku mindenképp érvényesíteni akarná befolyását, hogy
területi integritását helyreállíthassa.
Ami egyébként
Ankarát illeti, Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök kormánya igyekszik
nagyon taktikusan egyensúlyozni az unió, illetve Oroszország között.
Sem egyik, sem másik irányba nem kívánja felgyorsítani a megegyezést.
Már csak azért sem, mert számára a lebegtetett helyzet előnyösebb uniós
integrációs céljainak elérése érdekében, mint a gyors megegyezés, mely
után már ezzel nem lenne képes nyomást gyakorolni.
A prágai
csúcson jelen lévő közép-ázsiai országok egyelőre elutasították, hogy a
törökökhöz hasonlóan megállapodást írjanak alá az unióval. Bár több
mint elégséges gáztartalékaik vannak, hogy ellássák Európát,
mindazonáltal olyan pótlólagos vezetéktelepítésre lenne ehhez szükség,
ami messze meghaladná a jelenlegi költségvetést. Szükség lenne a
Kaspi-tenger alatt is lefektetni egy csőrendszert, ami a horribilis
költségeken túl legalább öt évébe kerülne a kivitelezőnek. Az érintett
államoknak tehát jó okuk van nem kockáztatni kapcsolataikat Moszkvával
egy ennyire bizonytalan és sok elemében kevéssé realisztikus
vállalkozás miatt.
A Nabucco projektbe Irán szerepe sem
tűnik könnyen beilleszthetőnek. Mindenekelőtt a nemzetközi - főként
Amerika által szorgalmazott - embargó feloldására lenne szükség ehhez.
Ugyanakkor épp a több évtizedes elszigeteltség miatt le kellene
cserélni a teljes kitermelői infrastruktúrát, modernizálni kellene az
egész ipari technológiát, ami megint évekig tartana. A csatlakozó
vezetékek kiépítése is sokba kerülne az iráni hegyvidék miatt.
Az iraki politikai helyzet sem biztat azzal, hogy az ország egyhamar Európa gázbeszállítóinak egyike lehet.
A Stratfor
következtetése: bár fontos lépés volt a megállapodás a törökökkel, a
korábbi problémák maradéktalanul megmaradtak. Politikai rendezések
egész sorára lesz szükség, s térségi széthulló társadalmak
konszolidálására és technológiai-infrastrukturális fejélődésre.
Mindeközben pedig Oroszország mindent el fog követni, hogy aláásson
bármilyen, a Nabuccót segítő kezdeményezést.
http://www.stratfor.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése