CNN
Az
ingatlanárak és a részvényárfolyamok csökkenésének következtében az
első negyedévben 1300 milliárd dollárral csökkent az amerikai
háztartások vagyona egy kormányzati jelentés szerint.
A FED
jelentése szerint az amerikai háztartások vagyona az első negyedév
végére 50 400 milliárd dollárra olvadt, az amerikaiak részvényállománya
pedig 5,8 százalékkal csökkent az év első három hónapjában s így 5200
milliárd dollárra tehető. A befektetési alapok állománya 3300 milliárd
dollárra esett le, ami 4,1 százalékos csökkenés, míg a lakások értéke
2,4 százalékkal lett kevesebb: összértékük 17 900 millárd dollár.
Az
elmúlt negyedév immár a hetedik volt, hogy csökkent az amerikai
háztartások vagyona, 2007 második negyedévében még rekordszinten, 64
400 milliárd dolláron állt az összeg. Azóta 14 000 milliárd dollár, a
vagyon majdnem 20 százaléka tűnt el. A háztartások erősen visszafogták
hitelfelvételüket, de az ingatlanok értékének zuhanása semlegesítette
ezt a hatást:a lakásárak 14,2 százalékkal csökkentek az egy évvel
korábbi szinthez képest.
Ugyanaz adatok az adatok szerint a családok egyre szegényebbek lesznek, viszont biztató jel, hogy a vagyoncsökkenés üteme lassul. Tavaly összesen 10 900 milliárd dollárnyi vagyon tűnt el, ami a teljes összeg 17,9 százaléka volt. 2008 negyedik negyedévében volt a legnagyobb a csökkenés: akkor a 4900 milliárd dollárnyi pénz tűnt el.
A Fed jelentés szerint a családok visszafogták hitelfelvételüket: az első negyedévben 1,1 százalékkal csökkent a háztartások hitelállománya, mely így 13 800 milliárd dollárt tett ki. A tavalyi negyedik negyedévben 2 százalékos volt a csökkenés, s az ötvenes évek óta az volt az első eset, hogy csökkent a hitelállomány.
A személyi hitelek állománya 3,5 százalékkal esett vissza az év első három hónapjában; ilyen mérvű csökkenésre az elmúlt 35 évben nem volt példa. A számok azt mutatják, hogy a legtöbb amerikai kevesebbet használta a hitelkártyáját, mint korábban és csökkent gépkocsihitelek mennyisége is.

http://money.cnn.com/2009/06/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése