Az Obama-doktrína öt pillére
Barack
Obama már az elnökválasztási kampány során világossá tette, hogy
győzelme esetén szakít elődje, George W. Bush keményvonalas
külpolitikájával, és új irányelveket hirdet. Elnöksége első félévében
elkezdte beváltani az ígéretet: körbeutazta a világot, és máris
jelentős kezdeményezésekbe fogott. Michael Scherer, a Time
magazin washingtoni tudósítója elérkezettnek látja az időt, hogy az
eltelt hat hónap történéseinek tükrében áttekintse az Obama-doktrína
legfontosabb tételeit, amelyek az elkövetkező évek során minden
bizonnyal meg fogják határozni az amerikai külpolitikát, és vele a
világpolitikát.
Obama elnökségének első hat hónapjában négy nagy
külpolitikai beszédet mondott és ugyanennyi külföldi körúton vett
részt. A januárban beiktatott amerikai elnök július közepéig
ellátogatott Afrikába, Londonba, Moszkvába, és őszre nagy ázsiai
utazást tervez, amelynek legfontosabb állomása Peking lesz, ahol Obama
ismét megcsillanthatja különös, az idealizmus és a reálpolitika
ötvözéséből született karizmatikus elnöki stílusát.
Fél év nem
elég hozzá, hogy felbecsüljük, sikeres lesz-e Obama új külpolitikája -
ismeri el Scherer. Sőt, sosem fogjuk megtudni, hogy az Obama elnöksége
alatt elért külpolitikai sikerek mennyiben Obama érdemei: lehet, hogy
az orosz-amerikai nukleáris leszerelésre vonatkozó megállapodás
aláírása és Kína kihátrálása Észak-Korea mögül akkor is bekövetkezett
volna, ha az Egyesült Államok elnökét John McCainnek hívnák. Obama
sikereiről még sokáig elvitatkoznak majd az elemzők és a történészek,
azt azonban már pontosan meg tudjuk ítélni, hogy mik az elnök által
képviselt külpolitika legfontosabb elvei. Scherer szerint az
Obama-doktrína öt pilléren áll.
Barack Obama már a kampány során
is előtérbe helyezte a személyiségét, és elnökké választása után a
külpolitikában is szokatlanul nagy teret enged a személyes
hangvételnek. Tavaly ősszel szinte minden beszédében kitért
élettörténetének valamely részletére, hogy elnyerje a hallgatók
szimpátiáját. Külföldi körútjai során sem tesz mást. Kenyában többször
beszélt kenyai nagyapja szenvedéseiről a gyarmati időkben, majd
Ghánában hozzátette, hogy az ő ereiben is afrikai vér folyik. Kairóban
indonéziai gyermekéveit idézte fel. Stratégia jelentőségű az is, hogy
mindenhol hangsúlyozta, hogy sorsa bizonyítja, hogy a szabad és nyílt
társadalmakban a kemény munka meghozza gyümölcsét. Fontos újítás az is,
hogy Obama igyekszik mindig a néphez szólni, és nem a helyi vezetőkön
keresztül üzenni nekik.
„Semmi sem fontosabb az elnök
külpolitikai irányelveiben, mint a lecke, amelyet még Chicagóban,
közösségi munkásként tanult: azt, hogy minden véleményt meg kell
hallgatni a motivációk megértése érdekében, és a különbségek helyett a
hasonlóságokra kell összpontosítani" - ismerteti Scherer a doktrína
második pillérét. Obama Moszkvától Trinidadig rendszeresen arról
beszél, hogy az adott ország és az Egyesült Államok alapvető értékei és
legfontosabb stratégiai érdekei azonosak. A világot barát-ellenség
kontextusában megközelítő George W. Bush-sal ellentétben Obama a
kooperációt és a megegyezést tartja fontosnak.
Az elnök
külpolitikájának harmadik legfontosabb sajátossága az, hogy a
pragmatizmus háttérbe szorítja az idealizmust. Az előző kormány abból
indult ki, hogy Amerika erkölcsi szempontból a világ fölé magasodik, és
ezért természetes, hogy a maga képére formál mindenkit. Ez a fajta
idealizmus korábban a demokraták sajátossága volt. Obama szakított
ezzel a megközelítéssel és George W. Bush arrogáns, sértődékeny
stílusával, hogy a hagyományosan az inkább a republikánus elnökökre
jellemző pragmatizmust állíthassa előtérbe.
A pragmatizmusból
következik a negyedik pillér, az Egyesült Államok kivételességének
szajkózása helyett annak hangsúlyozása, hogy Amerika is csak egy a
világ nagyhatalmai közül. Obama szinte minden útján elmondja, hogy az
Egyesült Államoknak szüksége van a világ többi vezető országa mellett a
kevésbé befolyásos, illetve a fejlődő államok együttműködésére is.
Végül
Obama felismerte, hogy mindenekelőtt a fiatalokat kell megszólítania.
Bárhol is mond beszédet az amerikai elnök, a fiataloknak mindig üzen
valami fontosat.
„Obama az elmúlt hat hónap során felvázolta,
hogy milyennek képzeli Amerika új identitását: globális vezér helyett
ügyintéző, megmentő helyett felelős partner" - foglalj össze Scherer az
Obama-doktrínát.
http://www.time.com/time/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése