2009. december 29., kedd

A faji törvények

A brit zsidók tanácsának cionista küldöttei megfogalmazták a “faji törvényeket”, melyet most jóváhagyott a köztörvényi hatóság és több más bizottság. Azt első faji kapcsolatok törvényét az alsóház munkáspárti főjogásza, a bevándorolt orosz zsidó, Sir Frank Soskice javasolta 1965-ben. Ennek erőteljes kibővítését szavazta meg az alsóház 1976-ban, például megszüntette azt a kikötést, hogy a királynak kell megvizsgálni a szándékosságot fajgyűlölet miatti elítéléseknél. A törvény megszavazásakor az alsóház 635 tagjából 132 volt jelen. Ismert dolog, hogy számos parlamenti tag magánemberként ellene van a faji kapcsolatok törvényének, de féltek attól, hogy ha nem szavazzák meg a törvényt és fölszólalnak ellene, akkor:
1. a zsidó tömegmédia befeketíti őket “rasszistának” mondva, ami miatt a növekvő számú “etnikai kisebbségi” körzetekben nem szavaznának többet rájuk
2. A zsidó szervezésű “antirasszista / antifasiszta” ‘bérelj ki csőcseléket céljaidra’ céltábláivá lennének.
És így ezt a fontos törvényt a képviselők 80%-ának távollétében szavazták meg. Hála ezeknek a gyáva árulóknak, hogy a zsidók keresztülvihették parlamenti komédiájukat és akaratukat keresztül tudták vinni a brit nép többségének ellenére.
Ezt követőleg sok hasonló törvénytervezetet mutatott be az alsóházban a litván zsidó államtitkár, Leon Brittan(isky), aki ma az európai unió komisszárja.
Lehet hogy csodálkozik, hogy miért támogatta a hazai iroda a faji viszonyok törvényét olyan nagy mértékben. Eltekintve a zsidó titkároktól és a sajtóban kampányoló csoportoktól, mint a zsidó képviselők testülete, az egyik legfontosabb faktor ennél a zsidó polgári alkalmazottak színfalak mögötti befolyása, ebből egy különösen jellemző típus Neville Nagler.
Az 1970-es és 80-as években Nagler volt a hazai iroda vezetője aki faji kapcsolatokért volt felelős. A zsidó krónika büszke volt befolyására a middlesexi hivatalos zsidó hitközségben. Nyilvánosságra hozta, hogy ha a kabinet minisztere a fajok kapcsolatáról beszélt, Nagler mindig jegyzetelt a beszéd alatt. Az újság szintén megírja, hogy Nagler rendszeresen találkozott a zsidó képviselők bizottságával. Ezek a jelentések igazolták, amit bevándorlásellenesek mindig gyanítottak, hogy miért volt a képviselők bizottsága olyan jól informálva tevékenységükről, személyzeti és személyes körülményeikről. A bizottság gyakran kifecsegett ( leányvállalataival, szervezeteivel és kiadványaival és a zsidó krónika hencegő cikkeivel) olyan ismereteket, melyeket csak hivatalos (Azaz rendőrségi különleges alosztály) segítségével lehetett volna megszerezni. Mint ismeretes, a hazai iroda hozzáfér ezekhez a titkos adatokhoz.
A hazafiak még jobban megdöbbentek, amikor 1991 elején a zsidó krónika kiharsogta, hogy Nagler visszavonult a a hazai bizottságból és kinevezték teljes állású főnöknek a zsidó képviselők testületének élére!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése