Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.

A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.

1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.

Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".

2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.

A vak is látja, hogy a NATO protektorátusokat épít. Az elmúlt években az összes nyugati titkosszolgálat tevékenysége arra összpontosult, hogy ezeken a helyeken fellazítsák a már működő rendszereket, majd lázadást szítsanak. Az ilyen protektorátusok politikai rendszere minden esetben nyugati típusú demokrácia lesz, mert abban az esetben csak 2-300 főt kell lefizetni vagy sakkban tartani, és a szomszédos ország máris nem veszélyes.

Ezért felhívjuk a figyelmét minden, a NATO agresszív területfoglaló tevékenységét ellenző országnak, hogy akármilyen eszközzel, de avatkozzon be ebbe a folyamatba, és lépjen közbe ahol tud. Nem csak azért, mert ez a folyamat se az elnyomott európai népek, se a gyarmatterületek leigázott népeinek érdekét nem szolgálja, hanem mert ha ezt most keresztülviszik, ki lesz a következő áldozat? Nagy valószínűséggel az, aki most nem lép fel a NATO agressziója ellen. Ezt a káros folyamatot csírájában kell elfojtani!

A Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet dolgozik a folyamat elemzésének kivonatolásán, amit nemsokára honlapunkon is közzé teszünk.

Az Európai Egyesült Államok határai és védelmi zónái

Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.

A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.

1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.

Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".

2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.

Az Európai Egyesült Államok határai és védelmi zónái

A NATO és a média

Az Európai Egyesült Államok kiépítésének terve mentén könnyebben megérthető a nyugati, és közte a hazai média működése is. A nyugati tömegtájékoztatásról valósághűbb képet fest, ha tömegfélretájékoztatásnak nevezzük. A nyugati médiagépezet célja a nyugati gazdasági, katonai és politikai rendszer megszilárdítása és egységesítése. Az oktatási rendszerben eszközölt átalakítások is ennek jegyében történnek. Vegyük észre, hogy egy a nyugati oktatási rendszerben felnevelkedett ember nem tud más politikai rendszert elképzelni, mint demokráciát. Az egyenlőségelv és a demokratikus berendezkedés minden téren az egyetlen pozitív lehetőségnek van beállítva, holott a történelmi tapasztalatok ennek ellenkezőjét indokolnák. Az igazság az, hogy a demokratikus rendszer az egyetlen, ami lehetővé teszi, hogy elvtelen, ideológia nélküli szervezetek és emberek hatalomhoz jussanak. Mivel nincs mihez viszonyítani, ezeket a személyeket/szervezeteket a legkönnyebb befolyásolni és közvetlenül vagy közvetetten irányítás alatt tartani. Így a demokratikus rendszer a legalkalmasabb arra, hogy a lehető legkevesebb ember közbeiktatásával lehessen irányítani teljes országokat pusztán anyagi juttatások kiutalásával és megvonásával. Ennél fogva a demokratikus rendszer a materialista nyugati társadalom számára legkönnyebben szervezhető politikai rendszer. Ennek alátámasztását végzi a nyugati médiagépezet és a tömegoktatás.

A nyugati média minden eleme azt a gondolatot közvetíti, hogy a demokratikus társadalom tekinthető a fejlett és szabad társadalomnak, minden más pedig barbár, felvilágosulatlan világ, aminek előbb vagy utóbb, de keresztül kell mennie a demokratikus változáson. Ez a gondolat mélyen beépül, és a tömegek elfogadják a NATO területfoglalásait, mert azt egyfajta szükségszerű beavatkozásnak értékelik. A tömegek gondolatainak irányítottsága miatt rengeteg emberben fogalmazódik meg az a gondolat, hogy a NATO beavatkozása nélkül a leigázott népek sorsa sokkal elviselhetetlenebb lenne, és ez csak a szükséges rossz a későbbi jobb állapotok kiépítéséhez. Ezek az emberek ezt teljesen őszintén gondolják, ami biztosítja a nyugati rendszer politikai és gazdasági stabilitását. Ennél fogva a NATO-nak felhatalmazása van a nem nyugati irányítás alatt lévő demokratikus vagy nem demokratikus társadalmak elleni agresszióra anélkül, hogy ez a hátországban társadalmi feszültséget okozna.

Mivel a tömeges oktatás és a médiagépezet nem enged pozitív értéket kapcsolni olyan társadalmi berendezkedéshez, ami nem tekinthető demokratikusnak, ezért a lakosság minden problémából a demokratikus rendszer keretein belül látja a kiutat, vagyis irányítás alatt tartható. A demokratikus rendszer a tökéletesen passzív politikai rendszer, ami precíz irányításra és gyors döntéshozatalra alkalmatlan, így a lakosság a demokratikus rendszer elfogadásával elfogadja azt is, hogy a társadalom egésze kiszolgáltatott állapotban van.

A tömegmédia úgy tünteti fel az Európai Egyesült Államok védelmi hálózatának felépítéséhez szükséges gyarmatosítást, mint ha az egy régóta várt, pozitív átalakulás lenne, amit az ENSZ és a NATO kénytelen-kelletlen beavatkozásként hajt végre, nem pedig saját érdekérvényesítése végett. Jelenleg az észak-afrikai és közel-keleti forradalmak kimenetele dönt Európa sorsáról, mivel ha ezek a folyamatok a szabadkőművesség érdekei mentén alakulnak, az megteremti az egységes európai állam gazdasági és katonai feltételeit, ami borús jövőképet fest minden európai nemzet számára, mert ez az állam nem az európai nemzetek közös irányítása alatt áll, társadalmi és gazdaságpolitikáját a bárgyú szabadkőműves eszmék és a cionista érdekérvényesítés határozza meg.

A NATO háborúi során az első jelenség, ami szembetűnő az, hogy a nyugati média egyszerűen gátlástalanul hazugságokat közvetít a lakosságnak. Ezzel összpontosítja a lakosság gondolkodását a NATO által elkövetett tömeggyilkosságok elfogadására, mivel ezekről többnyire nem jutnak el a közvetítések a lakosság nagy részéhez. Mielőtt egy ország abba a státuszba kerül, hogy a jövőben esetlegesen szó lehet NATO katonai beavatkozásról, az adott országban a liberalizmus fellazító tevékenységét követően végbemegy a média központosítása is. Az információáramlás teljes szűrésének sikertelensége esetén a NATO egyszerűen lebombázza az információ kijutásához szükséges eszközöket, és ezzel a polgári infrastruktúra egy részét. A közelmúltban Líbiában is ezt tette, ennek eredményeként a Líbiában zajló eseményekről, a NATO által elkövetett tömeggyilkosságokról Európába csak alig jutottak el a közvetítések. A NATO szakemberei támadást intéztek az ország internetes hírközvetítő csomópontjai felé, majd a hadsereg a TV-és rádió-állomások ellen, szisztematikusan eltüntetve a közvetítés lehetőségének minden formáját. A hadmozdulat összehangoltságát mutatja, hogy a vérontásokról készült megrázóbb felvételek egy részét még az internetről is eltüntetik, bár ezen a téren már problémákba ütköztek, folyamatosan kerültek fel az újabb és újabb kép és hanganyagok. Így a NATO hadműveleteinek oka nem marad teljes egészében rejtve az európai lakosság előtt.

Védelmi vonal

A francia hadügy 'világ életében' védelmi vonalakban gondolkodott. Már Napóleon előtt is voltak ilyenek, és ez a mai napig jellemző a gondolkodásmódjukra. Európának és az egész világnak egy esetleges nagyobb konfliktus esetére leginkább a rakéta-háborúra kell felkészülni. Régen a 'tank-tank' elleni háború volt a döntő, de mára a rakéta–ellenrakéta korszaka jött el. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió ellentéte során mindkét ország készült erre, de igazi elfogó rakétákkal még nem rendelkeztek - majd megszülettek a különböző korlátozó egyezmények. Mára azonban minden olyan ország, amely közepesen fejlett iparral rendelkezik, könnyedén tud akár közép-hatótávolságú rakétákat (ilyenekkel Oroszország nem rendelkezik, a fegyverzetkorlátozási egyezmények következtében ezt a fegyvernemet fölszámolták) is kifejleszteni, majd bizonyos manőverező képességgel ellátni. Az évek során a támadások elhárítási tartománya a 'harckocsi távolságból' a 'rakéta távolságba' került át, emiatt több száz vagy ezer kilométerrel kell kitolniuk a védelmi vonalakat. 

Az európai szabadkőműves hegemónia most ebben a viszonylatban gondolkozik. A védelmi vonal előretolása esetükben a korábbi gyarmatbirodalom újragyarmatosítását jelenti. Érzékelhető, miért áldozzák a pénzt bizonyos csoportok támogatására, illetve kezdeményeznek maguk forradalmakat, ha egy már megkezdődött folyamatra nem tudnak alapozni. Amennyiben Líbia és Algéria esetében nem kivitelezhető teljesen az ország elfoglalása, az észak-dél kettéosztás lesz a megoldás. Az északi területeket nagyrészt nem négerek lakják. Ide az egyiptomi, karthágói, római, oszmán, majd az európai gyarmatosítás alatt folyamatos volt a bevándorlás, emiatt mára egy nagyon keveredett népesség lakja a térséget, ami azonban önazonosságot talált saját nemzetét illetően. Viszont az északi területek népei és a négerek közötti viszály fokozható könnyedén vallás, bőrszín, etnikai, és kulturális alapú uszításokkal. Így ezek a vegyes lakosságú országok könnyedén oszthatóak két részre.

Észak-afrikai térség

Az észak-afrikai országok mindegyike (kivéve Marokkó) az Afrikai Unió tagja. Kadhafi nagy álma egy olyan afrikai unió volt, amely nagy anyagi tartalékokkal rendelkezik, és megfelelő mennyiségű élelmiszert tud előállítani. Ebben a rendszerben a lakosság vallásossága miatt nem kizárható egy erős iszlám vallási háttér. Valamennyi ok között a legnagyobb veszélyt Kadhafi Uniós gazdaságpolitikája jelentette, mivel úgy függetlenítette volna Afrikát a dollártól, hogy bevezeti az aranyat (aranydinárt) mint fizetőeszközt. Az Európai Uniónak mindenért, amit Afrikából vesz, arannyal (vagy aranydinárral) kellett volna fizetnie, amiből mint tudjuk nincs elegendő még így sem - akármilyen hatalmas ütemben folynak az erdélyi aranybányák kirablásai. Ezzel az Afrikai Unió elérte volna, hogy az aranyban egyre inkább fizetésképtelen Európai Uniót még jobban kiszolgáltassa annak az országnak, ahol a nyersanyagért még fizethet dollárral: Oroszországnak. Az arab világban és Észak-Afrikában kitört forradalmak vagy demokratikusnak mondott átalakulások, megmozdulások nem minden esetben Nyugatról vezéreltek, de több esetben is erős nyugati befolyás alá kerültek, és sok csoport eleve nyugati érdekeltségektől szerezte anyagi forrásait.

Marokkó 1956-ban lett szabad állam a francia befolyás alól. Királyság van az államban, de demokratikus választásokat tartanak. Persze a nép erősen elnyomott és alulképzett. Az ország kilépett az Afrikai Unióból (akkor Afrikai Egységszervezet), szövetséget kötött az Egyesült Államokkal, és szabadkereskedelmi egyezményt kötött az Európai Unióval. Ebben az országban már januárban voltak megmozdulások, de a rendőrség a legelején csírájában fojtott el mindent, sok embert letartóztattak, megkínoztak, elítéltek, a nyugati politika és a sajtó mégis szó nélkül hagyta. Nem véletlenül. Franciaország most indított több fregattot Marokkóba, és számos francia hadihajó építése is folyamatban van az észak-afrikai országban.

Tunéziában megindultak a "demokratikus" változások és azóta is kaotikus állapotok uralkodnak, mivel a kormány képtelen elfogadható változásokat kínálni, a nép pedig nem fogadja el az újabb és újabb minisztereket. Tüntetések zajlanak tavasz óta. Ben Ali, Tunézia köztársasági elnöke nagyon rég óta volt hatalmon, és erősen Nyugat-orientált politikát folytatott. Az iszlám csoportokat betiltotta, erős vallásellenesség volt tapasztalható az államvezetés részéről. A nép nyomására a vallásgyakorlást engedte, de nem támogatta. Tunézia elismerte Izrael államot azzal, hogy izraeli nagykövetet fogadtak, majd megállapodást kötöttek a zsidó állammal. Azóta az országban a zsidók szabadon tesznek, amit akarnak, lényegében ők rángatták madzagon az elnököt. Tunézia gyengén iparosodott, jóformán az idegenforgalom a fő iparága. Az országban nagy tőkével van jelen az IMF, ami a gazdasági helyzet fokozatos romlását okozza. Tunézia hatalmas átvágás elszenvedője volt - gigantikus összegű hitelekkel, melyeket teljes egészében az idegenforgalomba ölt bele, de nem akárhogy. Valamennyi szállodát, hotelt zsidó cégekkel építtettek nyugatról vitt munkásokkal elképesztő magas árakon, mondván, hogy ez így biztosan jó minőségű lesz. Tunézia tengerpartja szinte egész végig szállodaláncokból és hotelekből áll. Ezeket a hatalmas befektetéseket senki nem tudja kitermelni, a vállalkozók csődbe mentek, és velük a teljes kiszolgáló háttéripar. Így a cionisták megkaparintották az egész turisztikai iparágat fillérekért, gyakorlatilag az egész tengerpartot. Tunézia nagyjából olyan állapotban van, mint hazánk, amelynek az iparát és legfőbb bevételeit a cionista pénzemberek kaparintották meg. A nép egyre kevesebbért egyre többet dolgozik.

Algériában megpróbálták a rendszert megingatni, de eddig nem jártak sikerrel. Nem véletlen, hogy a líbiai Nyugat-barát lázadók egyre többször támadnak meg algériai területeket. Próbálják Algériát belerántani egy háborúba. Az ország politikája nem tekinthető kifejezetten Nyugat-barátnak, de nem is áll szemben a Nyugattal, mérsékelt kapcsolat áll fenn. Algéria nem felejti el a franciák mészárlásait. Viszont az ország kőolajára és földgázára szüksége van a nyugati gazdaságnak. Ezen kívül Algériában több fontos anyagot is bányásznak, a franciák sokáig vissza akarták szerezni az országot, mivel több uránbányája is van, és ércekben is gazdag.

Líbia és Algéria olyan országok, melyek nagyon mélyen nyúlnak be Afrikába. Ennek ellensúlyozására kezdték el a parti népek (akik nem négerek) és a négerek közötti feszültségszítást. Ezeket az országokat ha a NATO nem tudja elfoglalni teljes egészében, észak-dél irányba lesznek kettészakítva a könnyebb felügyelet miatt. Egyiptom helyzete egyre rosszabb, észak felől állandó Izraeli fenyegetés, átszivárgó lázadások, és felbomlott rend az országban. Egyiptomot azonban nem nagyon lehet kettéosztani. A kezükben volt Mubarak vezetésével teljes egészében. Ebből felmérhető, hogy a tavaszi hullám nem minden esetben az ő termékük, de a cionista ráhatás minden esetben kockázatot jelent. A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács is nagyon ingatag alapokon áll. Már mutatkoznak a bomlás jelei, és több fellázadt város jelentette ki, hogy nekik egy volt miniszter, - aki ráadásul ellenséges törzsből is való - ne akarjon irányítani. Mindeközben egyre szaporodnak az egyes lázadó csoportok közötti fegyveres összetűzések. A bomlás jelei pontosan és jól körülhatárolhatóak. Vallási, törzsi, és néhol világnézeti különbségek kerülnek előtérbe. Dél felől bizonyos törzsek fellázíthatóak a Nyugat ellen, de komoly katonai erőt nem képviselnek. A kettő közötti határ lesz az új határvonal.

Közel-keleti térség

Egyiptom keleti határainál kezdődik az a pont, amitől a védelmi vonal összetettebbé válik, mert ezen a területen határozottabban kirajzolódnak a muszlim országok érdekszférái, és itt erősebb a rivális társadalmi rendszer térségi befolyása, erősebb a nyugati cionista gondolkodásmód terjedésével szembeni ellenállás.

Izrael az arab világba ékelődött előretolt helyőrség. Az USA iszonyatosan nagy nyomására több országban a cionista hatalmi körök elfogadott tárgyalópartnerek. Az arab népek rendkívül érdekesek, szemben állnak a zsidókkal időtlen idők óta, de ha üzletről van szó, hajlamosak félretenni az ellentéteket. Ennek köszönhető az, hogy az arab világ is rendkívüli módon megosztott lett. Izrael léte a Nyugat számára létfontosságú. Ez a híd az arab világba, innen indul ki minden (had) művelet. Izrael az arab népek közé vert ék. Ennek léte biztosítja az arab államok közötti folyamatos feszültséget.

A zsidók számára vallási, etnikai, történelmi okokból Izrael kiemelten fontos. Megtartása nem csak gazdasági kérdés, hanem a zsidóság szívügye is (a korabeli cionizmus - 'Hertz Tivadar álma' - fő célkitűzése a zsidó állam létrehozására irányult, de a jelenkor cionizmusa túllépett ezen, és világuralomra tör). Annak ellenére, hogy rengeteg zsidó nem kíván ott élni, mondván veszélyes, nem tetszik neki az éghajlat, vagy egyszerűen túl sok ott a zsidó (sic! - igen, sok zsidó valóban így gondolkodik). Izrael megtartása függ a környező országokra kiterjesztett befolyás mértékén is.

Megvan rá a lehetőség, hogy Egyiptomot sikerül szövetségesként megtartani, bár az ez irányú lehetőségek egyre szűkülnek az iszlám forradalom erősödő befolyása miatt. Ebben az országban a megmozdulások egészen bizonyosan nem nyugati behatásra kezdődtek, mivel hatalmas gondot okozott a hirtelen támadt Mubarak-ellenesség. Egyiptom jelenleg a Nyugattal való együttműködése miatt jelentős és fejlett haderővel rendelkezik. A törökökhöz hasonlatosan ismerik a zsidók lehetőségeit. A nép azonban fokozottan Izrael-ellenes. A Muszlim Testvériség ezért élvez akkora támogatást, mivel a frissen párttá szerveződött formáció erősen Nyugat- és Izrael-ellenes. Kapcsolatait elsőként Iránnal építette ki. Ha a választásokig nem történik valami, akkor a szervezet jó eséllyel indulhat a választásokon mint jelentős tömegtámogatottsággal bíró politikai erő. Ha nyugati befolyásra fellép a hadsereg, akkor az országot hosszú évekre polgárháborúba dönthetik. Kialakulhat akár egy líbiai helyzet is. Ez még mindig jobb a Nyugatnak, mint elveszteni Egyiptomot. A vallási támogatás azonban inkább a déli törzsi népekre jellemzőbb, az északi városok lakosságát sokkal inkább vezetik politikai megfontolások. Ha ezt kihasználják, akkor Egyiptom is megoszthatóvá válik. Ha a törzsi vallási vezetők okosan lépnek, akkor nem tudják ellenük fordítani a különbségeket.

A Jordán király az utolsó háború után behódolt. Letett a palesztinok támogatásáról. Békét kötött Izraellel, azóta fokozatosan erősödő nyugati befolyás érvényesül. Az 1994-es Izrael és Jordánia közt köttetett megállapodás után Jordánia az amerikai fegyvergyártó cégek egyik fő vásárlója lett. A Jordán király nem támogat semmilyen Izrael ellenes harci tevékenységet. Mögötte a szintén Nyugat-barát Szaúdi Királyság áll. Erről az oldalról Izrael védetté tehető. Észak-Irak részben védi Irán felől. Ezen a területen valószínű, hogy már telepítettek elfogó rakétákat, vagy tervbe vették. Irak megtartása ebből a szempontból fontosabb is, mint Afganisztán. A Jordániában kisebb erejű megmozdulások voltak a tavasz folyamán, melyet a jordániai vezetés azonnal levert. Az összecsapásokban többen meghaltak. A nyugat itt sem kezdett a helyzet fokozásába, főleg azután, hogy a Jordán király újabb, a tömegek mészárlásra tökéletesen megfelelő harci helikopterek beszerzését kezdeményezte, valamint légi erődök vásárlását az Amerikai Egyesült Államokból. Az üzlet az üzlet, a halottak egyből nem számítanak semmit a nyugati vezetésnek. Jordánia és Szíria között a viszony nagyon feszültté vált.

Szíriában erősen érvényesül az orosz befolyás, ezáltal több szempontból is veszélyezteti Izraelt. Az országban orosz hajók, tengeralattjárók állomásozhatnak (ennek később lesz szerepe). Másrészről így Damaszkusz megfelelően tőkeerős stabil üzleti partnerekkel rendelkezik, ami a haderő fejlesztését lehetővé teszi. Szíria bejelentette igényét S-300-as légvédelmi rendszerre, de modernebb is szóba jöhet, akár az S-400, vagy az S-300 kínai változata. Szíria az egyetlen, amely nem fogadta el az izraeli háborúk eredményeit, és nem békélt meg a zsidó állammal. Szíria letörése ennek okán szinte létfontosságú. Az ENSZ előtt most akarják tárgyalni Szíria ügyét. Mind az orosz, mind a kínai külügy kijelentette, semmilyen beavatkozást nem hagynak jóvá Szíriában. Korlátozások, vagy bizonyos embargó elképzelhető, de a katonai beavatkozást nem hagyják jóvá.

Libanon - A 2006–os libanoni-izraeli háború csúfos kudarca volt a zsidó hadseregnek, több szempontból. Először is azért, mert szertefoszlott a verhetetlen hadsereg mítosza. Másodsorban azért, mert a vereséget, egy csak gyalogsággal rendelkező, komoly technikát hírből sem ismerő nem reguláris hadsereg, a Hezbollah mérte a zsidó csapatokra. Habár a gyalogság jól felkészült volt, és gyalogsági fegyverekkel alaposan felszerelt, még a legmodernebb orosz tankelhárító rakétát is használták. A zsidó haderő a legyőzhetetlen Merkavákból 22 darabot vesztett el pár nap leforgása alatt, valamint több kisebb terepjárót és harcjárművet. Az előrenyomuló zsidó hadsereg már az első napokban elvesztette a kezdeményezést, az összeomló támadó front hézagait kellett pótolniuk, majd a sikertelenségek láttán visszavonultak, és elfogadták az ENSZ tűzszüneti ajánlatát. A Hezbollah végig megőrizte jó kommunikációját, a védelem jó szervezettségét. A kormányzó Hezbollah hivatalos állami hadserege szinte be sem avatkozott a harcokba. Csak az önkéntesek harcoltak. A zsidó légierő azonban hatalmas károkat okozott az infrastruktúrában. Ezt kihasználva a Nyugat-barát ellenzék megnyerte a következő választást. Azonban a Hezbollahot nem tudják megingatni valódi hatalmában, mert saját jól szervezett haderővel rendelkezik. Ezért a Nyugatnak minden nemű beférkőzése ezidáig sikertelen volt. Szíriával a jelenlegi kormányzó erőnek nem jó a viszonya, de a Hezbollahot viszont Irán és Szíria is támogatja. Libanon viszont a felszínes dolgokat leszámítva nem jelent nagyobb veszélyt Izraelre.

Jemenből nemrégiben sietősen eltávozott az Izraeli nagykövet. Hazatérését a kairói események tapasztalatai sürgették. Jemenben megindult folyamatok szintén a Nyugat-barát vezetéssel ellentétesek. Komoly harcok folynak a hegyvidékeken, a városokban pedig sorozatos tüntetések, melyek sokszor fegyveres összecsapásokká alakulnak. Sok a halott. A jelenlegi rendszert teljes egészében az USA irányítja. A hegyi összecsapásokban amerikai katonák, hírszerzők, és sok Blackwater/Xe zsoldos is részt vesz. Ennek ellenére a tüntetések egyre erőteljesebbek. A nyugati sajtó alig foglalkozik Jemennel, úgy hallgat róla, mintha az ország nem is létezne. A néha kiszivárgó hírek a városokra is lassan átterjedő harcokról, és nagyszámú átállt katonáról szólnak.

A Gázai-övezet kipótolja azt a tátongó rést, amit a Nyugat máig nem tudott teljes egészében lefedni. A Palesztina részleges megszállásával szembeni ellenállás nemzetközileg elfogadottá teszi a zsidó katonai jelenlétet a térségben. A Hamasz és más radikális iszlám csoportok rakétatámadásaira hivatkozva a zsidók saját rakétavédelmi rendszere kipótolja a rést az Európai Egyesült Államokat védő rakétavédelmi pajzson, és az izraeli haditengerészet jelenléte a Földközi-tengeren ellensúly a még meg nem szilárdított védelmi zónák által jelentett esetleges fenyegetettségre. Palesztina ütközőpont a szabadkőműves Európai Egyesült Államok és az arab/muszlim világ közt. Az ország felvétele az ENSZ szervezetébe hosszú távon nem feltétlenül jelenti a térség elvesztését a nyugatiaknak, ugyanis az izraeli haderő által lerombolt infrastruktúra helyreállításra kerülhet a gyors ütemben beáramló nyugati tőkével, ami megosztja a lakosságot és így kedvező feltételeket jelent a nyugati típusú demokratikus rendszer kiépítésének. A fegyverszállítmányok kiszűrésén kívül ez a másik oka annak, hogy Izrael fenntartja a gázai blokádot. A közel 100%-os munkanélküliség és az infrastrukturális ellátottság teljes hiánya után az Izrael elleni háború nem nyújt azonnali megoldást, és teret enged a nyugati befolyásnak. Mivel a térség elsődleges ütközőpont, az ezirányú folyamatokat megakaszthatja a muszlim országok gazdasági támogatása.

Törökország a térség egyik legerősebb állama. Erős gazdaságilag, és éppen ezért jelentős haderőt képes fenntartani. Fontos tudni, hogy Törökország egészen a Mavi Marmara nevű török hajón történt izraeli rajtaütésig a térség NATO erejét adta, és Izrael egyik fő szövetségese volt. Ez a szövetség megtörni látszik. Ankara még tartja magát a NATO kötelezettségekhez, de pillanatok alatt háborúba keveredhet a másik NATO-tagállammal, Görögországgal. Ezért a török álláspont megváltoztatásának komoly okai vannak. Mit veszthetnek a törökök az álláspont megváltozásával? Izraelnek megvannak a lehetőségei a Törökország elleni érdekérvényesítésre. Törökországban jelentős zsidó diaszpóra van jelen, melyek - figyelembe véve a zsidó faji lojalitás jelentette összetartó erőt - alapjában mind izraeli ügynöknek számítható, akárcsak a világ bármely részén élő zsidók. Ezek azonnal komoly tőkét és gazdasági erőt fordítanak a jelenlegi politikai vezetéssel szembe, valamint megkezdődött a kurd lázadók újbóli támogatása, pénzzel és fegyverrel egyaránt. Ezek együtt komoly belső feszültségeket okozhatnak. Pillanatnyilag a hivatalos álláspont, hogy Törökország NATO-tag, aláírta a rakétavédelmi pajzs szerződést, és megkezdte a telepítési előkészületeket.

Kelet-európai térség

Az európai rakétapajzs elsőszámú országa Románia. A román haderő azonban szándékosan nagyon magas szinten tartott, jól felszerelt, és erőteljesen fejlesztett haderő. Hatalmas anyagi támogatást kap Nyugatról. Nem véletlen, hogy a NATO üdvöskéjének hívtuk, és mikor elemzésünkben kifejtettük, hogy Oroszország ellen elsőlépcsős haderő, azt gondolta mindenki, hogy bolondok vagyunk. Azóta kiderült (több hír is napvilágra került, kém-ügy, diplomáciai vita, stb. ami egyértelműen az oroszok ellen irányult), a román állam vezetői ezt nagyon jól tudják, és volt aki félelmeinek, volt aki eltökéltségének adott hangot emiatt.

Görögország egyelőre EU tagállam, egy gazdaságilag lecsúszott ország. Megmentésére régóta próbálnak megoldásokat keresni, kevés sikerrel. Katonailag azonban szükség lehet az Unióban tartására. A görög tengeri flotta igen nagy erővel rendelkezik, több olyan rombolója van, amivel csak nagyhatalmak rendelkeznek, például az USA, de Törökország már nem. Ezzel szemben a hatalmas tengeri kiterjedés és szigetvilág miatt Görögország a légierőt fejlesztette nagyobb ütemben. Több mint 4000 vadász és vadászbombázóval rendelkezik. Egy török-görög háború rendkívüli módon leterhelné a török haderőt. De Törökország elődleges a rakétapajzs helyzete miatt. Azt is mondhatnánk, Brüsszel számára fontosabb lenne még anyagi vonatkozásban is Törökország megtartása, mint Görögország kisegítése. A görögöket azonban hanyagolni nem lehet az EU pénzügyi krízis-dominó elmélete miatt - ha egy tagállam bukik, húzza magával a többit. A kettő együtt azonban nem megy. Erre már sem anyagi keret, sem kellő erő nem áll rendelkezésre. Ezért lényeges kérdés Törökország helyezkedése. Bulgária azonban a pajzs szempontjából nem olyan fontos, mivel az általa nyitva hagyott rés Románia és Törökország között áthidalható.

Ha Ankara ebből a szempontból irányíthatatlanná válik, Bulgária veszi át a helyét. Bulgária viszont nyelvileg és történelmileg is kötődik Oroszországhoz, és itt akadályok merülhetnek föl. Ennek ellenére titkos tárgyalások kezdődtek a bolgár kormánnyal. Azonban ha a dél-keleti védelmi vonalat át kell telepíteni, akkor Horvátország, Olaszország, de még Ausztria ipara is veszélyeztetett zónába kerül. Hazánk a jelenlegi állapotok szerint már peremvidék, és látható, hogy semmi olyan komoly ipar nem települ Magyarországra, ami hadi gyártással, fejlesztéssel foglalkozik, sőt, még ami volt, azt is tönkretették. Bulgária szintén a tartalékok közé sorolható. Haderejét hazánkéhoz hasonlóan tönkretették, de amint a helyzet úgy hozza, a románokhoz hasonló elbánásban fognak részesülni.

Lengyelország, Magyarország, Szlovákia miatt nem kell bővíteni ezen sorokat. Elsőként ugrottak politikusaink a Nyugat ölébe, és ma is a legalávalóbb viselkedéssel szolgálják őket.

Érdekesebb kicsit, és ennek alapján értelmet nyer, miért kebelezte be legelsőnek az EU Litvániát, Lettországot, és Észtországot. Ezzel gyakorlatilag Oroszországot elzárták Európától a tengeren. Az a parányi rész, ami a Finn-öbölnél kijáratnak megmaradt a Balti-tengerre, a Tallin és Helsinki közötti szorosban teljesen lefogható, és lezárható. A Hormuzi-szorosba Irán által telepített hangfelismerő automata torpedókhoz hasonló nyugati gyártmányú torpedók még a tengeralattjárókat sem engedik át. A Fekete-tenger felől Törökország, Északon Finn- és Észtország az orosz atom-tengeralattjárókat elzárja az európai belső tengerektől.

Melyek azok az országok, amelyek így elsővonalasnak számítanak? A nyugati hatalmak az északi országokban titokban már telepítik a rakétavédelmet. Előtérbe került az Északi-Sark feletti uralom kérdése is, mert Oroszország kiterjedése folytán az Északi-Sark felett átlőve is támadhatja akár Kanadát, az USA-t, vagy Európát. Ezért fontos ennek felügyelete, valamint az észak-európai államok rakétavédelmi rendszere is – amit valószínűleg nem vernek nagydobra.

Elemzésünket ezen a ponton a terjedelem miatt megszakítjuk. A továbbiakban szót ejtünk majd a palesztin kérdésről, a zsidó betelepülésről, a szabadkőműves utódállamról és végül, de nem utolsósorban a leglényegesebb nyugati szándékról, az Oroszország elleni NATO invázió előkészületeiről és lehetséges következményeiről.

Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet