2012. január 27., péntek

Tíz bizonyíték arra, hogy svájci völgyben Attila leszármazottai élnek

A hunok utolsó honfoglalása a Genfi tónál.

 
 
Dr. Salamin András ükapja, Salamin Márton polgármester világát is kutatja a hun-völgyben.
Dr. Salamin András író, helytörténész, építőmérnök, matematikus és ,,magyar őstörténeti kalandozó” tíz bizonyítékot sorolt fel a gyulai Esze Tamás utcai Civil Házban, a Pannon Kör rendezvényén, hogy Svájcban, egy völgyben a hunok leszármazottai élnek.
A Genfi-tóhoz nem messze, a Rhone folyó déli völgyében található az a szépséges táj, melyet négyezer méteresnél magasabb hegyek öveznek. A hun völgy lakói rendre azt hallották elődeiktől, hogy Attila leszármazottai. A svájciak nem igazán szeretnek arról tudni, hogy van egy völgy, melynek lakói a hunok leszármazottainak tartják magukat: feltehetően a keleti, ,,barbár” rokonság miatt. Errefelé majdnem mindenkit Salaminnak hívnak, mint a svájci hun völgy kutatóját, aki könyvet is írt az utolsó honfoglalásról. Salamin András ükapja, Martin Salamin innen, a hun völgyből települt át Magyarországra, a sárlavina, a kőgörgeteg miatt választott békésebb tájat. A svájci hun völgyben élők – francia nevén Val d’ Anniviers – a hunok, az avarok, akik a 451. évi csata elől menekültek ide vagy a 936-ban errefelé kalandozó, itt ragadt magyarok leszármazottai – jelentette ki Salamin András. Az előadó szerint 451 és 1502 között egyetlen ember se tudott bemenni a csodálatos természeti adottságú völgybe, vagy ha igen, többé nem jött vissza.
Nyugaton már a 18. században írtak a völgy különös lakóiról, a magyarok csak később: 1834-ben Toldy Ferenc, majd 1853-ban Horváth Mihály, 1884-ben és 1886-ban Fischer Károly Antal foglalkozott a hun völgyiek történetével. A könyveket nem fordították magyar nyelvre. A völgybe vezető első öszvérút 1501-ben épült, amely ma is megvan, az első aszfaltutat pedig 1959-ben létesítették. Az utat acélhálókkal védik a folyamatosan hulló kövektől. Az út nélkül a völgy ma is nehezen megközelíthető lenne. Salamin András, az 1835-ben Magyarországra települő Martin Salamin hun völgyi polgármester leszármazottja családjával kutatásba fogott a helyszínen az elmúlt évtizedben. Tíz bizonyítékot sorolt fel a völgyben élők hun származására. Legelső, hogy az itteniek elődeiktől hallottak származásukról. Azután, hogy a völgyben élőknél hun–magyar–székely rovásírásos családjeleket fedeztek fel, melyekkel állataikat, fáikat, házaikat jelölték az itteniek még a 18. században is. A család- és helynevekben ma is felfedezhető a múlt. A névhasználatban a családnév megelőzi a keresztnevet. Ezt a sorrendet csak a japánok, a kínaiak és a magyarok használják – fejtegette a kutató. A házakon ma is ott vannak a tulipándíszítések, amiket a hunok jelének tartottak, és a Nap-, a Hold-motívumok. Az oltárokon keleti arcvonású, bajszos katonaszenteket látni, és a temetők síremlékein is az elhunytak fényképei keleti származást tükröznek. Az s betűt s-nek ejtik, a hangsúly az első szótagra esik, ami csak a magyarok nyelvhasználatára jellemző.
Nyelvükből hiányzik a c hang, ami nincs az ősi magyar nyelvben, a latin nyelv hozadéka. Ebben a völgyben különleges nyelvet használnak, míg a környezőekben németet, olaszt vagy franciát. Ma a Louvre-ban található az a Krisztus előtti 3–4. századból való tábla, melyen Nimród és Magor szövetségének szimbólumai láthatók. A jáki templomon is felfedezhető az egyenlő szárú, végtelen fonatú kereszt motívuma – magyarázta a kutató a keleti eredet jeleit. Jelezte, a svájci hun völggyel a hivatalos történettudomány valamiért nem foglalkozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése