A hunok utolsó honfoglalása a Genfi tónál.
Dr. Salamin András ükapja, Salamin Márton polgármester világát is kutatja a hun-völgyben.
Dr. Salamin András
író, helytörténész, építőmérnök, matematikus és ,,magyar őstörténeti
kalandozó” tíz bizonyítékot sorolt fel a gyulai Esze Tamás utcai Civil
Házban, a Pannon Kör rendezvényén, hogy Svájcban, egy völgyben a hunok
leszármazottai élnek.
A Genfi-tóhoz nem
messze, a Rhone folyó déli völgyében található az a szépséges táj,
melyet négyezer méteresnél magasabb hegyek öveznek. A hun völgy lakói
rendre azt hallották elődeiktől, hogy Attila leszármazottai. A svájciak
nem igazán szeretnek arról tudni, hogy van egy völgy, melynek lakói a
hunok leszármazottainak tartják magukat: feltehetően a keleti, ,,barbár”
rokonság miatt. Errefelé majdnem mindenkit Salaminnak hívnak, mint a
svájci hun völgy kutatóját, aki könyvet is írt az utolsó honfoglalásról.
Salamin András ükapja, Martin Salamin innen, a hun völgyből települt át
Magyarországra, a sárlavina, a kőgörgeteg miatt választott békésebb
tájat. A svájci hun völgyben élők – francia nevén Val d’ Anniviers – a
hunok, az avarok, akik a 451. évi csata elől menekültek ide vagy a
936-ban errefelé kalandozó, itt ragadt magyarok leszármazottai –
jelentette ki Salamin András. Az előadó szerint 451 és 1502 között
egyetlen ember se tudott bemenni a csodálatos természeti adottságú
völgybe, vagy ha igen, többé nem jött vissza.
Nyugaton már a
18. században írtak a völgy különös lakóiról, a magyarok csak később:
1834-ben Toldy Ferenc, majd 1853-ban Horváth Mihály, 1884-ben és
1886-ban Fischer Károly Antal foglalkozott a hun völgyiek történetével. A
könyveket nem fordították magyar nyelvre. A völgybe vezető első
öszvérút 1501-ben épült, amely ma is megvan, az első aszfaltutat pedig
1959-ben létesítették. Az utat acélhálókkal védik a folyamatosan hulló
kövektől. Az út nélkül a völgy ma is nehezen megközelíthető lenne.
Salamin András, az 1835-ben Magyarországra települő Martin Salamin hun
völgyi polgármester leszármazottja családjával kutatásba fogott a
helyszínen az elmúlt évtizedben. Tíz bizonyítékot sorolt fel a völgyben
élők hun származására. Legelső, hogy az itteniek elődeiktől hallottak
származásukról. Azután, hogy a völgyben élőknél hun–magyar–székely
rovásírásos családjeleket fedeztek fel, melyekkel állataikat, fáikat,
házaikat jelölték az itteniek még a 18. században is. A család- és
helynevekben ma is felfedezhető a múlt. A névhasználatban a családnév
megelőzi a keresztnevet. Ezt a sorrendet csak a japánok, a kínaiak és a
magyarok használják – fejtegette a kutató. A házakon ma is ott vannak a
tulipándíszítések, amiket a hunok jelének tartottak, és a Nap-, a
Hold-motívumok. Az oltárokon keleti arcvonású, bajszos katonaszenteket
látni, és a temetők síremlékein is az elhunytak fényképei keleti
származást tükröznek. Az s betűt s-nek ejtik, a hangsúly az első
szótagra esik, ami csak a magyarok nyelvhasználatára jellemző.
Nyelvükből hiányzik a c hang, ami
nincs az ősi magyar nyelvben, a latin nyelv hozadéka. Ebben a völgyben
különleges nyelvet használnak, míg a környezőekben németet, olaszt vagy
franciát. Ma a Louvre-ban található az a Krisztus előtti 3–4. századból
való tábla, melyen Nimród és Magor szövetségének szimbólumai láthatók. A
jáki templomon is felfedezhető az egyenlő szárú, végtelen fonatú
kereszt motívuma – magyarázta a kutató a keleti eredet jeleit. Jelezte, a
svájci hun völggyel a hivatalos történettudomány valamiért nem
foglalkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése