Az
út egyenes, aszfaltozott és monoton. Egymást érik a majomkenyérfák. Bár
reggel van, a föld sárga és porlepte. A régi fekete Peugeot-ban
fojtogató a levegő és szinte belélegezhetetlen. Adama Faye agrármérnök,
a svájci nagykövetség együttműködési tanácsosa, valamint sofőrje,
Ibrahima Sar társaságában észak felé tartunk, Szenegál nagybirtokai
felé. Hogy felmérhessük a spekuláció hatását az élelmiszeripari
termékekre, térdünkön kiterítve tanulmányozzuk az Afrikai Fejlesztési
Bank legfrissebb statisztikai táblázatait. Adama Faye azonban úgy
tervezi, hogy kicsit messzebb bemutat nekem egy egészen más hírforrást.
Megérkezünk a Saint-Louis-tól száz kilométerre fekvő Louga faluba. Itt
aztán hirtelen megállunk: „Gyere! Látogassuk meg a húgomat, neki nincs
szüksége a statisztikáidra ahhoz, hogy elmagyarázza, mi folyik itt.”
Szegényes
piac tárul elénk, néhány árusító asztallal az út szélén. Niébé, afrikai
babfajta és manióka halmokban, néhány tyúk a ketrecben kotkodácsol.
Földimogyoró, néhány ráncos paradicsom, burgonya. És spanyol narancs és
mandarin. Sehol egy mangó, pedig jól ismert gyümölcs Szenegálban. Az
egyik faasztal mögött élénksárga bő ruhába öltözött fiatal nő, a fején
ugyanolyan kendő ravaszul feltornyozva, a szomszédasszonyaival
társalog: ő Aïcha, Adama testvére. Indulatosan válaszol a kérdéseinkre,
és ahogy beszél, haragja egyre nő. Hamarosan zajos és vidám tömeg,
mindenféle korú gyermek, fiatalok és idős asszonyok csődülete vesz
minket körül a porlepte északi út szélén.
Az importált rizs ötvenkilós zsákja 14 ezer CFA[1]
frankba (afrikai valutaközösségi pénznem) kerül. Így aztán az esti
leves egyre hígabb lett, csak néhány rizsszem úszkál a fazék vizében.
Az asszonyok már csak poharanként vásárolják a rizst a kereskedőnél. A
kis gázpalack ára néhány éven belül 1400-ról 1600 CFA frankra
emelkedett, a répa kilója 175-ről 245 CFA frankra nőtt, a kenyér ára
pedig 140-ről 175 CFA frankra változott. A harminctojásos tálca ára egy
éven belül 1600-ról 2500 CFA frankra emelkedett. Nincs ez másképp a
hallal sem. Aïcha mérges. Úgy tesz, mintha vitatkozna a
szomszédasszonyaival, akik szerinte túl félszegek helyzetük
lefestésében: „Mondd el Toubabnak, hogy mennyit fizetsz egy kiló
rizsért! Mondd el neki, ne félj! Szinte napról napra minden drágul.”
Így
éhezteti ki lassacskán a pénzvilág a lakosságot, és közben a vásárlók
nem is értik, mi történik velük, milyen pénzügyi mechanizmusokra épül a
spekuláció.
Magából kifordult, félrecsúszott feltételrendszer
A
mezőgazdasági termékek cseréje sosem működött úgy, mint a többi
terméké: ezen a piacon többet fogyasztunk, mint amennyit eladunk. Így
„a gabonafélék nemzetközi kereskedelme a termelés alig több mint tíz
százalékát képviseli, minden termelést együttvéve (ebből a rizs hét
százalék)” – mondja Olivier Pastré[2]
közgazdász, majd így folytatja: „A világtermelés minimális elmozdulása
egyik vagy másik irányba kibillentheti egyensúlyából a piacot.”[3]
Miközben a kereslet egyre nő, a kínálat, vagyis a termelés a
kistermelők kezében van, ráadásul rendkívül érzékeny az időjárási
viszontagságokra is, a szárazságra, a nagy tűzvészekre, az áradásokra
és így tovább.
Ez
az oka annak, hogy a huszadik század elején Chicagóban, az árutőzsdén,
megjelennek a származtatott termékek, a derivatívák. Ezek olyan
pénzügyi eszközök, melyek értékét egy másik, úgynevezett "rejtett"
termék árából származtatják, - úgy mint részvények, kötvények, más
pénzeszközök -, kezdetben arra szánták, hogy lehetővé tegyék a
közép-nyugat földművelőinek, hogy az aratás előtt fix áron adják el
termelésüket. Innen származik a „határidős szerződés” elnevezés. Ha
aratáskor az árak estek, a földműves védve volt, ha hirtelen
felszöktek, a befektetők nagyot kaszáltak.
A
kilencvenes évek elején azonban ezek a pénzügyi megoldások, amelyek
eredetileg tehát az óvatos földművesek érdekeit szolgálták, hirtelen
spekulációs termékekké alakultak át. Heiner Flassbeck, az ENSZ
Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) vezető
közgazdásza megállapította, hogy 2003 és 2008 között az indexált
befektetési alapok[4] spekulációs tevékenysége az élelmiszerek és a nyersanyagok piacán 2 300 százalékkal[5]
nőtt. Ennek közvetlen következményeként a legfontosabb élelmiszerek ára
megugrott, és ez éhséglázadásokat váltott ki, amelyek harminchét
országot ráztak meg. A haiti Cité Soleil nyomornegyedének asszonyai a
tévé képernyőjén is feltűntek, amint gyermekeiknek sárból készítettek
lepényt. A városi erőszak, a fosztogatások és tüntetések százezreket
gyűjtöttek össze Kairó, Dakar, Bombay, Port-au-Prince és Tunisz utcáin.
A tömegek kenyeret követelnek túlélésükért, és több héten át
szerepeltek az újságok címoldalán.
Az
ENSZ élelmiszerekre és mezőgazdaságra vonatkozó 2008-as árindexe (FAO,
az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete) a 2007-eshez képest
átlagosan 24 százalékkal, a 2006-os évihez képest 57 százalékkal nőtt.
Ami a kukoricát illeti, az amerikai bioetanol-termelés – amelyet
fellendített a „zöld arany” termelőinek kiosztott évi mintegy
hatmilliárd dolláros állami támogatás – jelentősen csökkentette az
Egyesült Államok kínálatát a kukorica világpiacán. A kukorica jelentős
része állati takarmány, és ez a kínálatot tovább csökkenti, és mivel a
hús iránti kereslet nőtt, a kukorica szintén hozzájárult a 2006 óta
tartó áremelkedéshez. „A másik nagy gabonafajta, a rizs ára is
nagyjából ugyanígy növekedett – állítja Philippe Chalmin[6] közgazdász. – Bangkokban egy tonna ára 250-ről több mint 1000 dollárra emelkedett.[7]”
Ekkor ébredt rá a világ hirtelen, hogy a huszonegyedik században több
tízmillióan fognak éhen halni. Most mégis teljes csend övezi a várható
tragédiát.
A
pénzügyi válság kitörése óta azután az élelmiszer-alapanyagok
spekulációja még tovább gyorsult és fokozódott: a spekulánsok
elmenekültek a maguk okozta pénzpiaci összeomlás elől – jobbára a
legjelentősebbek, a hedge fund-ok („spekulációs fedezeti
alapok”) üzemeltetői –, és az élelmiszerpiacra vetették rá magukat. A
világ mindenféle termékére spekulálnak, vagyis fogadásokat kötnek az
jövőbeli árváltozások alakulására. Miért ne tennék ugyanezt az
alapélelmiszerekkel, mint a rizs, a kukorica és a búza? Ezek együttesen
a világfogyasztás 75 százalékát teszik ki (amelyből 50 százalék a
rizsfogyasztás)? Az FAO 2011-es jelentése szerint az élelmiszerek árára
kötött határidős szerződések csupán két százaléka vezet végül
tisztességes adásvételi szerződéshez. 98 százalékot spekulánsok
vásárolják és adják el.
Ez
a jelenség akkora méreteket öltött, hogy az amerikai szenátus aggódni
kezdett, és 2009 júliusában úgy ítélte meg, hogy a búza piacán „túlzott
spekuláció” figyelhető meg: egyes kereskedők 53 ezer szerződést
kötöttek meg egyazon időszakban! Felszólaltak az ellen is, hogy „hat
spekulációs alap kezében egyidejűleg 130 ezer búzára kötött szerződés
volt, és ez hússzor magasabb spekulációs összeget jelent, mint ami a
pénzpiacon engedélyezett![8]”
Az árakat ellenőrizni kell
Nem
csak az amerikai szenátus aggódik a helyzet miatt. 2011 januárjában egy
másik intézmény is elemezte az élelmiszeripari alapanyagok
áremelkedését, és úgy ítélte meg, hogy ez is egyike a nemzetek jólétét
fenyegető öt nagy veszélynek, mint amilyen a kibernetikai háború vagy a
terroristák által birtokolt tömegpusztító fegyverek. Ez az intézmény a
davosi Világgazdasági Fórum volt.
Ez
a vélemény azért lepett meg sokakat, mert közismert, melyik rétegből
veszi fel tagjait a davosi Fórum. A Világgazdasági Fórum alapítója, a
svájci közgazdász, Klaus Schwab nem bízta a véletlenre a felvételt az
„Ezrek Klubjába” (a csoport hivatalos neve): csak azon vállalatok
vezetői szerepelnek a meghívottak között, ahol a vállalati mérleg
meghaladja az egymilliárd dollárt. Minden egyes tag tízezer dollár
belépési díjat fizet, és csak ők léphetnek be az összes ülésre.
Természetesen számos spekuláns is van közöttük.
A
Kongresszusi Központ épülete egy bunkerhez hasonlít. A 2011-ben itt
megtartott nyitóbeszédek világosan rámutattak a problémára. Teljes
meggyőződéssel elítélték a felelőtlen spekulánsokat, akik
tisztán nyereségvágyból tönkreteszik az élelmiszerpiacot és súlyos
éhezést okoznak a világban. Majd hat napig szemináriumokon,
konferenciákon, fogadásokon, találkozókon és bizalmas gyűléseken
vitatták meg a kérdést a hóborította kisváros nagy szállodáiban. De
vajon valóban a davosi éttermekben, bárokban és bisztrókban találhatók
azok, akik megérteni és orvosolni is akarják az éhezés tragédiáját?
Annak
érdekében, hogy a spekulánsokat egyszer és mindenkorra legyőzze és az
élelmiszerek piacát megóvja ismétlődő támadás rohamoktól, Flassbeck
radikális megoldást javasol: „ragadjuk ki a spekulánsok kezéből az
élelmiszeripari alapanyagokat”[9].
Ennek érdekében különleges megbízatást kér az Egyesült Nemzetek
Szervezetétől. Ennek keretében az ENSZ megbízná az ENSZ Kereskedelmi és
Fejlesztési Konferenciáját (UNCTAD), hogy világszinten ellenőrizze az
élelmiszeripari alapanyagok tőzsdei árának kialakítását. Innentől csak
a termelők, a kereskedők vagy a mezőgazdasági alapanyagok felhasználói
kereskedhetnének és közvetíthetnének a határidős piacokon. Bárki is
kereskedik majd búzával, rizzsel vagy több hektoliternyi olajjal,
köteles lesz elszállítani és átadni az árut. További biztosítékként
kötelezni kellene a közvetítőket, hogy magas önfinanszírozási résszel
dolgozzanak. Bárkit, aki nem felel meg ezeknek az előírásoknak,
zárjanak ki a tőzsdéről.
Ha
a Flassbeck-módszert bevezetnék, akkor a „Föld rabjainak” életéhez és
túléléséhez elengedhetetlen élelmiszerek nem kerülnének a spekulánsok
közelébe sem, és ez megakadályozná, hogy a pénzügyi szempontok uralják
el az élelmiszeripari piacokat. Heiner Flassbeck és az UNCTAD
javaslatát határozottan támogatja a több nemzetközi civil szervezetből
és kutatási központból álló koalíció.[10]
Ami pillanatnyilag hiányzik, az az államok egyértelmű elkötelezettsége.
A
szerző az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának elnökhelyettese. Destruction
massive. Géopolitique de la faim [Tömeges pusztítás. Az éhezés
geopolitikája] könyv írója. Seuil, Párizs, 2011.
Fordította: Halmos Zsuzsa
[3] Olivier Pastré: La crise alimentaire mondiale n’est pas une fatalité [A világ élelmiszerválsága nem természeti csapás], Pierre Jacquet és Jean-Hervé Lorenzi (szerkesztésében): Les Nouveaux équilibres agroalimentaires mondiaux [Új mezőgazdasági és élelmiszer egyensúly a világban], Presses universitaires de France (PUF), Párizs, 2011.
[8] Paul-Florent Montfort: Le Senat américain dénonce la spéculation excessive sur les marchés á terme agricoles [Az amerikai szenátus leleplezi a határidős mezőgazdasági piacokat érintő túlzott spekulációt], az Egyesült Államok szenátusa állandó vizsgáló-albizottságának jelentése, www.momagri.org/fr
[10] Érvelésük összefoglalása Joachim von Braun, Miguel Robles és Maximo Torero tanulmányában található meg: When Speculation Matters [Számoljunk a spekulációval], International Food Policy Research Institute (IFPRI), Washington, 2009.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése