2012. április 10., kedd

Právo: csökken a hívők, emelkedik a papok száma Csehországban

Csökken a hívők, de emelkedik a papok, lelkészek száma Csehországban - derül ki a Právo című baloldali napilap keddi kiadásában közölt összeállításból.
A tíz és fél milliós Csehországban a 2001-es népszámláláskor 3,2 millió ember vallotta magát valamilyen vallási felekezethez tartozónak. A papok fizetése az államnak évente 731 millió koronájába került.
Csehországban összesen 17 vallást ismernek el hivatalosan, s ezek papjait, lelkészeit az állam fizeti. Egy, még 1949-ben elfogadott törvény szerint az egyházak papjainak fizetését az állam állja, amit 1989-ben olyan megállapodással egészítettek ki, miszerint a papok számát nem korlátozzák. 
2001-ben a hívőkről összesen 3480 pap és lelkész gondoskodott. Tíz évvel később, a 2011-es népszámlálás szerint a hívők száma 1,46 millióra csökkent, ami több mint 50 százalékos visszaesés. Ugyanakkor a papok, lelkészek száma 4869-re emelkedett, akiknek fizetése évi 1,4 milliárd koronájába került az államnak. 
A kimutatások szerint leginkább a nagy egyházak híveinek a száma csökken. Míg a római katolikus egyházhoz tartozók száma 2001-ben 2,7 millió volt, addig tavaly már csak 1,1 millió. Ugyanebben az időben a katolikus papok száma 2462-ről 3191-re emelkedett. Hasonló a helyzet más egyházakban is, például a Csehtestvér Evangélikus Egyházban és a Csehszlovák Huszita Egyházban is.
A kis egyházakban a hívek száma alacsony, de mérsékelten emelkedik vagy stagnál. Ugyanakkor éppen ezekben az egyházakban ugrott meg leginkább a lelkészek száma. A papok, lelkészek havi átlagbére a tavalyi év végén 16 800 korona volt, ami mélyen alatta van a 24 320 koronás országos átlagbérnek. 
A hivatalosan elismert vallások mellett még léteznek az úgynevezett bejegyzett vallások, vallási felekezetek. Ha egy vallási felekezet legalább tíz évig be van jegyezve és tíz év után a tagjainak száma meghaladja a tízezret, akkor papjai szintén állami fizetésre jogosultak. Jelenleg 32 bejegyzett vallási felekezet van, ezek közül eddig négy teljesítette az említett feltételeket, s papjait az idei évtől az államnak kell fizetnie. A négy vallási felekezet közül ezt azonban csak három igényli, a negyedik - a jehovisták - elvi okokból elutasították az állami pénzeket - olvasható a Právóban.
MTI/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése