2012. június 6., szerda

Állami behatolás veszélye esetén figyelmeztet a Google

Biztonsági figyelmeztetést ad ki online szolgáltatásait igénybe vevő felhasználóinak a Google, ha állami szervek részéről profiljuk feltörésére tett kísérletet, vagy annak lehetőségét észleli.
Amennyiben a Google biztonsági monitoring szolgáltatása behatolási kockázatot észlel, ennek tényéről az online szolgáltatások menüsora alatt színesen kiemelt szöveggel figyelmezteti a felhasználót.
A Google biztonsági blogján megjelent közlemény szerint a figyelmeztetés ténye önmagában még nem jelenti azt, hogy hatósági behatolás történt volna, lehet, hogy csak fennáll a veszélye a monitoring szolgáltatás elemzése szerint.
A Google az információ rosszhiszemű felhasználásának lehetőségére hivatkozva nem adott tájékoztatást arról, hogy milyen módon azonosítja az állami, illetve állami támogatással működő szerveket.
A Google a figyelmeztetés mellett egyúttal megoldást is kínál a behatolási kockázat elhárítására. A belépési jelszó azonnali megváltoztatását javasolja kis- és nagybetűk, valamint írásjelek vegyes alkalmazásával. Emellett javasolja a kétlépcsős belépési azonosítási eljárás alkalmazását. Javasolja a böngésző program, az operációs rendszer, a különböző plugin (böngésző szoftvermodul) alkalmazások és a szövegszerkesztő szoftverek lejújabb verzióra történő azonnali frissítését is.
A Google figyelmezteti a felhasználókat, hogy szolgáltatásainak igénybevételekor mindig figyeljenek a beléptetési címre, aminek accounts.google.com -nak kell lennie, mivel az adatlopásokra gyakorta más címre történő átirányítással kerül sor.
MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése