Az amerikai elnökválasztás döntő csatája - most is, mint mindig - a
gazdaság területén fog lezajlani, mert végül is a külpolitika sohasem
érdekelte igazán az amerikai választókat. Ma az Egyesült Államok
nagyobb befolyással van a világ egészére, mint valaha, ugyanakkor
viszont egyre inkább függ is tőle, tehát a hagyományos megközelítés,
amely szerint az amerikaiak többsége közömbös a külvilág dolgaival
szemben, előbb-utóbb tarthatatlanabbá válik. A republikánus tandem
sajátosságai a helyzet kétértelműségét tükrözik.
Hagyományosan az elnöki páros egyik tagja rendelkezni szokott némi
külpolitikai tapasztalattal vagy legalábbis érdeklődik a nemzetközi
ügyek iránt, most azonban Mitt Romney és Paul Ryan is kivétel e szabály
alól. Izrael feltétel nélküli és (legalábbis szavakban) akár a
legvégsőkig is elmenő támogatásán kívül Romney-nál világos nemzetközi
állásfoglalást nem lehet felfedezni. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden
bizonnyal a Reagan- és Bush-éra gyakorlatát fogja követni: minél több
hangzatos lózung az USA abszolút nagysága helyreállításának
szükségességéről és a hanyatlásával kapcsolatos siránkozás
befejezéséről. Romney meg van róla győződve, hogy az Egyesült Államok
globális vezető szerepének (leadership) nincs alternatívája. Egyébként
ez minden amerikai politikus számára axióma, más kérdés, hogy milyen
eszközöket hajlandók felhasználni az érvényesítése érdekében. A
republikánus jelölt a merevséget és hajthatatlanságot emlegeti, mert az
utóbbi két évtizedben ez a hozzáállás látszólag sikeresnek bizonyult az
Egyesült Államok számára.
A múlt eme délibábos képéből ered Romney sajátos és meglepő
magatartása Oroszországgal szemben is, amelyet már többször az USA „fő
geopolitikai ellenségének” minősített, némileg még a saját híveit is
zavarba ejtve. Mintha nem akarná tudomásul venni, hogy a hidegháború
korszakának már jó ideje vége. Napjainkban az Egyesült Államoknak
számtalan új kihívással és fenyegetéssel kell szembesülnie, és ha
Moszkva egyike is lehet ezeknek, már távolról sincs rajta a prioritások
listáján. Romney ösztönösen vissza akar térni a régi bipoláris
modellhez, amikor még minden világos és egyszerű volt, holott manapság
a legfőbb nehézséget éppen a bizonytalanság, a homályos stratégiai
helyzet, az elmosódott frontvonalak jelentik. Immár alig tudható, hogy
ki a szövetséges és ki az ellenség, olyan gyorsan változnak a
szekértáborok.
Romney külpolitikai tótumfaktuma Robert Kagan neokonzervatív
újságíró, aki tíz évvel ezelőtt keresztet vetett a transzatlanti
testvériség eszméjére, áthidalhatatlan ideológiai és mentális eltérést
fedezve fel az Egyesült Államok és Európa között (mivel szerinte az
amerikaiak a Marsról jönnek, ezért militaristák, az európaiak pedig a
Vénuszról, ezért pacifisták), ami akkoriban érvként szolgált
Washingtonnak a globális arénában végrehajtott egyoldalú akcióihoz.
Négy évvel később ugyanez a Kagan már az óvilág és az újvilág egységét
szorgalmazta a Kína és Oroszország által megtestesített „autoriter
kapitalizmus” ellen, ezzel valójában elismerve, hogy tévedett, amikor
korábban azt állította, hogy az Egyesült Államoknak nincs szüksége
senkire.
Az „amerikai világot” tömjénező legutóbbi könyvében (The World
America Made) már nem fordít túl nagy figyelmet az „autoriter
kapitalizmusra” (amelyről időközben bebizonyosodott, hogy csak egy
légből kapott fogalom), annál inkább a BRIC-csoport (Brazília,
Oroszország, Kína, India) alkotta alternatív pólusok fejlődésére és az
amerikai leadershipet veszélyeztető támadások elhárításának
szükségességére. Ma már Kagan nem annyira elszánt, mint tíz éve, amikor
még azt állította, hogy a „lágy hatalom” (soft power) csak a gyöngeség
másik neve, és hogy a katonai erő mindenre megoldást jelent. Könyve
ugyan nem számít Romney hivatalos választási programjának, egy központi
kérdésben azonban kétségtelenül inspirálja ez utóbbit. Egyetértenek
ugyanis abban, hogy mindenképpen gátat kell vetni az USA hanyatlásáról
világszerte terjedő ideának, ami hajthatatlanságot követel az
amerikaiaktól. Ez lényegi eltérést jelent Barack Obama nemzetközi
ügyekben képviselt felfogásához képest, aki úgy véli, hogy az USA-nak
hajlékonyságot és kompromisszumkészséget kell tanúsítania az említett
pólusok iránt, mert csak így őrizheti meg a vezető szerepét.
Mindenesetre, ahogyan Romney-nak, úgy Kagannak sincs halvány
elképzelése arról, hogy az Egyesült Államok hogyan érheti el céljait az
új globális hatalmi konstellációban. Lényegében mindketten csak
szlogeneket pufogtatnak.
Romney ugyanakkor azzal vádolja Obamát, hogy túlságosan kesztyűs
kézzel bánik Iránnal és kárt okoz az amerikai-izraeli kapcsolatoknak.
Köztudott, hogy Romney és Netanjahu jól ismerik egymást, még a hetvenes
évekből, amikor ugyanannál a bostoni cégnél dolgoztak tanácsadóként.
Ennél is fontosabb azonban az a kapcsolat, amely mindkettejüket Sheldon
Adelson kaszinómágnáshoz, az amerikai Izrael-lobbi egyik főkolomposához
és egyáltalán nem mellesleg a 2012-es elnökválasztás főszponzorához
köti. A Likud és Netanjahu régi támogatójaként Adelson előbb Newt
Gingrich mellett tette le garast az amerikai előválasztások során, mert
az e tekintetben egyébként meglehetősen sztahanovista republikánus
jelöltek mezőnyében ő mutatkozott a szentföldi latorállam legelszántabb
szekértolójának. Utóbb aztán Romney-ra váltott, százmillió dollárt
ígérve neki Obama legyőzéséhez.
Netanjahu, Adelson és a Bush-korszak keresztény-cionista neokonjai
mellett természetszerűleg a CIA „mormon maffiája” is a republikánus
jelölt győzelme érdekében ügyködik. Egyes megfigyelők szerint a Líbiába
akkreditált amerikai nagykövet meggyilkolása és megerőszakolása
valójában Obama „carterizálását” célozta. Emlékezetes, hogy a demokrata
Jimmy Carter 1980-ban az USA teheráni nagykövetségén rekedt túszok
kiszabadításának a kudarca miatt veszítette el újraválasztási esélyét
republikánus kihívójával, Ronald Reagannel szemben. A Romney
szektájához tartozó magas beosztású tisztviselők Brent Scowcroftnak
köszönhetik az amerikai titkosszolgálatnál betöltött pozíciójukat. És
mivel Scowcroft Henry Kissinger jobbkeze volt, így a(z ördögi) kör
ismét bezárult. De persze mindez csak hagymázas összeesküvés-elmélet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése