Nigel Farage Európa teljes leigázásáról

Nigel Farage-ra egyre többen az EU parlament feketebárányaként tekintenek, mert őszinte realizmusával nem átall folyton az igazságról beszélni. Úgy tűnik, hogy a parlamentben ülő, engedelmesen bólogató képviselők kognitív disszonanciával reagálnak mindenre, ami az igazi világból származik, és inkább kapaszkodnak a Van Rompuy vagy Barroso szájából elhangzó mondatfoszlányokba, arról, hogy „minden rendben van” és a „válságnak már majdnem vége”.

Már csak Németország anyagi áldása hiányzik a teljes boldogsághoz. Az alábbi nagyon is világos és józan kirohanásában, Farage megpróbálja rávezetni „kollégáit”, hogy mit is jelentenek tulajdonképpen a Görögországnak, Portugáliának, Írországnak és hamarosan Spanyolországnak és Olaszországnak nyújtott mentőcsomagok. „Az államok teljes leigázását akarják elérni, hogy mindent Brüsszel irányítson a maga antidemokratikus módszereivel,” mondja.

Nem csoda, hogy Samaras és csapata, bár örül a pénznek és kész ígéreteket tenni, köszöni szépen, de nem kér a Troika által követelt újabb (és most már becs szóra utolsó) megszorításcsomagból.

„Attól tartok, hogy az eurózóna nagyon sötét korszakba lépett gazdaságilag, társadalmilag és politikailag,” figyelmeztet felszólalásában Farage.

Forrás: Zerohedge.com

Hiperinflációval a világkormányért BIS módra

A Market Watch-ban vasárnap megjelent cikkben a következőket olvashatjuk:

„A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) burkoltan jóváhagyta, hogy a világ legnagyobb központi bankjai könnyítsenek a bankok likviditási helyzetén. „A bankközi piacok beragadása a legfontosabb valutákban, mint ahogyan az a közelmúltban kialakult válság során is történt, szükségessé teheti, hogy a központi bankok hivatalosan és rugalmas formában biztosítsák a szükséges likviditást,” jelent meg a BIS negyedévente kiadott jelentésében.”

Mikor tűnsz el Szörnyeteg?

Magyarul: Gerjesszük az inflációt és minden rendben lesz.

Sokszor beszéltünk arról, hogy a hatalmi elit a Nagy Gazdasági Világválsághoz hasonló válságot akar, hogy ezen keresztül elérje igazi célját, a világkormány megalakulását. A fenti cikk ugyanezt az alaptételt erősíti.

Tehát a BIS jóváhagyja az összehangolt enyhítést. Ennél azonban többet tesz: „A bankközi piacok beragadása a legfontosabb valutákban, mint ahogyan az a közelmúltban kialakult válság során is történt, szükségessé teheti, hogy a központi bankok hivatalosan és rugalmas formában biztosítsák a szükséges likviditást.”

Gondoljunk bele: A BIS, akármi is legyen igazi szerepe a globális piacon, azt akarja, hogy a bankok sok pénzt nyomtassanak. A BIS, a központi bankok központi bankja, nemcsak egy aprócska kereskedőház. A BIS a leghatalmasabb (és legkevésbé ismert) globális üzleti szervezet ma a világon. Sok titok veszi körül, működésének mikéntjeiről csak kevesen tudnak.

Természetesen annakidején, 1930-ban valaki létrehozta, és azóta az a valaki vagy valakik legalább 200 másik jegybankot, vagy más néven központi bankot hoztak létre szerte a világon, amelyek szinte egytől egyig a BIS felé tartoznak számadással.

Ki volt az és hogyan történt? Fogalmunk sincs.

Ki mondja meg egy államfőnek, hogy alakítson központi bankot? Nem tudjuk. Valaki tudja esetleg?

Miért van ma Líbiának, Afganisztánnak és Iraknak központi bankja, amikor korábban nem volt? Legalábbis nem olyan formában, mint most. Olvasott valaki a megalakulásukról?

Ez a mindent romba döntő pénzrendszer nem egy fa vagy bokor. Nem magától nőtt fölénk és nem természetes úton jött létre. Azt is meg merjük kockáztatni, hogy azok, akik létrehozták tudták mit csinálnak.

Az elit úgy tesz, mint aki nem tud semmit. Kognitív disszonanciát hoznak létre, mert tudják, hogy az emberek nem szeretik, ha valami ellentmond korábbi elképzeléseiknek. Ha ma megkérdezünk egy átlagembert az utcán arról, hogy vajon a hatalmi elit gazdasági világválságot akar-e előidézni, esetleg hiperinflációt gerjeszteni, valószínűleg megkapnánk az „Ezt meg honnan szalajtották?” pillantást.

Pedig nem őrültség. Az Európai Unió és az euró egy egész európai generációt zúz porrá. Kína zuhanóban, az Egyesült Államok pedig még a 2000 egynéhányban elindult válságból sem lábalt ki és nem is fog a közeljövőben.

A monetáris katasztrófa a fiat pénz monopóliumból ered. A várható dollár expanzió a II. Világháborút követően életbe léptetett rendszer egyenes következménye.

Nem nehéz átlátni, hogy mi történik, ha az ember egy időre leveszi a hangot a fővonalas média csatornáiról. Elemezzük azt, ami VAN és azt, amit JAVASOLNAK és minden világos lesz.

A Daily Bell (az eredeti cikk publikálója) azért képes immár négy éve pontos képet festeni a piaci helyzetről, mert arról ír, ami történik, nem arról, amit a fővonalas média mond.

Anthony Wile négy éve megjelent High Alert című könyvében a következőket olvashatjuk:

Amerikán, és bizonyos mértékig az egész nyugaton, egy pénzügyi hurrikán vonul át. Óriási tévedés lenne ezt hullámvölgynek nevezni. Az ehhez hasonló események időszakosan történnek, az utolsó ilyen periódus, ami a mostanihoz képest csak apró viharnak nevezhető, a 70-es években volt.
A nyugati valutákat már most is megfolytja az infláció, amit lassan hiperinflációnak is nevezhetünk. A dollár zuhanását késlelteti az a tény, hogy a világ többi központi bankja a gyenge dollárhoz igazítja saját valutáját.
Murray Rothbard a következőképpen ír a hiperinflációról: „A hiperinfláció rosszabb, mint egy válság, mert elpusztítja az ország valutáját, ami a gazdaság lételeme. Elpusztítja a középosztályt és valamennyi fix jövedelemből élő osztályt, megfékezhetetlen káoszt teremtve. Ami pedig a legrosszabb, óriási munkanélküliséget teremt és rontja az életkörülményeket, hiszen az emberek úgy érzik, már dolgozni sem érdemes, ha egyáltalán találnak munkát, hiszen akármennyit is keresnek, az egy óra alatt elértéktelenedik.”

Valami ilyesmire gondolhatott a BIS is. Ezt a sorsot szánják nekünk azok, akik szeretnének megszabadulni a középosztálytól, hogy létrehozhassák a világkormányt. A káoszból rend taktika klasszikus példája. Figyeljük azt, ami történik, ne azt, amit mondanak!

A BIS inflációt akar és burkoltan jóváhagyja az inflációgerjesztést, ami közvetlenül a jelenlegi pénzrendszer bukását eredményezi. Végül is az „ő” rendszerük. Ők hozták létre. Nézték, amint felemelkedik és elbukik. Előre tudták, hogy a vége a piac zsugorodása és esetleg a hiperinfláció lesz.

A zsugorodás, a válság kezdeti szakasza, már végbement. A legjobb az lenne, ha az elit veszni hagyná a zuhanó piacokat, hogy minél gyorsabban megtörténjen a földet érés. Valószínűleg nem ezt a forgatókönyvet választják. Ehelyett óriási központi banki inflációra készülnek az egész világon. Ez a fenti Market Watch cikk legfőbb üzenete a mi megítélésünk szerint.

A BIS ezzel politikailag korrekt módon azt mondja, hogy a jelenlegi nyomor és kétségbeesés nem elég mély. A szenvedés mértéke kevés. Az új világrend csak a tömegek sírján születhet meg és egyedül a hiperinfláció (és/vagy a háború) képes a kívánt mértékű káoszt előidézni.

Forrás: The Daily Bell

http://idokjelei.hu/2011/12/hiperinflacioval-a-vilagkormanyert-bis-modra/

A néhány hónapja kirobbant LIBOR-csalási botrány után, 2012. október 25-én New Yorkban adták be az USA történelmének a legnagyobb keresetetét a bankárok szervezett bűnözési és pénzmosási tevékenysége ellen a joghatósághoz. A csalást a legmagasabb kormánypozíciókban lévők, és a bankárok követték el önérdekből. Az összeg, ami a bankok, amerikai partnereik, és vegyesvállalatok elleni keresetben szerepel, és amely összeget láthatóan nem a legügyesebben próbáltak tisztára mosni, 43.000 milliárd dollár. Nem írtam el! 43 billió dollár, vagy leírva betűkkel, negyvenháromezer milliárd dollár. A pert, a Spire Law Group, LLP ügyvédi iroda kezdeményezte, melyről a CNBC az iroda által kiadott sajtóközleményt megjelentetve számolt be. Másnap a CNBC két vezérigazgatóját meggyilkolták. A lakástulajdonosok szerte az országban tömegesen nyújtottak be keresetet, a 2012. április 23-óta hatályos Spire törvényre hivatkozva. Perelhető minden nagyobb banki állománykezelő, és leányvállalataik, de nyomozás folyik a Kajmán-szigetek, a Man-sziget, Luxembourg és Malajzia vonatkozásában is.

Mielőtt a folytatnánk, néhány szóban összefoglalnám a pénzügyi válság, majd gazdasági válsággá kiterjedésének, "kitörésének" körülményeit. Elsősorban az európai vonzatait, mivel jelenleg is ez határozza meg az IMF, Világbank és az EKB szabályozásait, és most már az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) népnyomorító lépéseit is, és mert sokan már el is felejtették mivel tudtak válságot kirobbantani a bankárok, a "befektetőik" és bűntársaik, a korrupt politikusok közreműködésével, éshogy mik, kik idézték elő a jelenlegi nyomorúságos helyzetet.

A bevett fáma szerint, a négy éve kitört gazdasági -és pénzügyi válságot, az amerikai bankok túlhitelezései okozták hamis, vagy irreálisan magas likviditási fedezetek igazolásának szándékos elfogadásával. Talán még a legtöbben, akik felnőttként éltek a 1990-es évek elején, emlékeznek Magyarország privatizációs folyamataira. A minden áron privatizálás szabadrablása során gazdagodtak meg milliárdosaink, mivel "elvileg" mindenki számára nyitottá vált a közvagyon fosztogatási lehetősége. Azért elvileg, mert nyilvánvaló, hogy ez a tevékenység elsősorban azoknak állt, akik "kapcsolati tőkével" és megfelelően magas pozícióval rendelkeztek, vagy rokonságban álltak vállalatvezetőkkel, köztisztviselőkkel, politikusokkal. A hitelhez jutás, cégek, vállalatok felvásárlása potom összegekért, lehetővé tette bárki számára, aki kapott hitelt, vagy hozzá tudott jutni egyéb külföldi forráshoz, hogy fillérekért vegyen meg ("protekcióval") hatalmas vagyonokat, meglopva, kirabolva ezzel azokat akiknek a tulajdonát képezte. A hitelek egy jelentős részének csak kapcsolati tőkefedezete volt, amit régen és most is, "koma, sógor, jóbarát" kapcsolatnak nevezünk, de kiegészül még néhány jelzővel, úgymint elvtárs, párttárs, bűntárs, tettestárs, megvesztegetett, és megvesztegető.
A bankok ilyen-olyan fedezet mellett hiteleztek, és a hitelek egy bizonyos rétegnek nyújtott része azonnal átkerült egy bankkonszolidációs gyűjtőszámlára, amit időről-időre, a bank csődbejutását elkerülendő, az állam, a "pénzintézet csődjének elkerülése" indokával, a lakossági adókból és külső hitelekből kifizetett, és amit soha nem fizettek vissza a "megsegített" bankok, pénzintézetek.

Mindezt azért említem meg, mert az USA esetében is hasonló módszereket alkalmaztak a hitelezésekkel kapcsolatban, de mivel a bankok gyakran nem a saját befektetőik pénzével, hanem elsősorban európai bankoktól felvett kölcsönökkel oldották meg a pénzhez jutást.
Az alacsony, sokszor 15-20% fedezetű, vagy fedezet nélküli hitelek, az óriási törlesztési összegek, és a magánszférában történő munkanélküliség növekedése miatt sorra bedőltek, amit az ipar kitelepítése is egyre jobban egy válságspirálba kergetett.
A csődbe ment bankok kárát legtöbb esetben az európai bankoknak kellett "lenyelni", ami először a 3000 milliárd dolláros európai Londoni Ingatlanalapot nullázta ki, majd a bankcsőd elkerülése végett, az EU tagországai vettek fel hatalmas hiteleket az IMF-től és a Világbanktól, hogy feltőkésítsék a területükön működő, de bankkonzorciumok tulajdonában lévő pénzintézeteket.

A bankok megsegítésére adott pénzeket a bankok soha nem adták vissza, még akkor sem, mint 2010-ben, és utána is, amikor a bankok extraprofittal zártak, amit anyavállalataik nyomban ki is vittek az országokból, de vissza nem fizettek semmit. Magyarul: a bankoknak felvett hitelek törlesztését fizesse ki a lakosság, az átadott "megsegítő csomagot" és a hasznot pedig benyelik a bankok.
A hitelek további nagy hányadát a bankokkal tulajdonosi szinten azonos multinacionális vállalatok "szerezték" meg politikusi közbenjárás és részesedés fejében. Az eladósítási folyamatok még a "válság kitörése" előtt elkezdődtek, korrupt politikusok tevékeny részvételével, aminek eredményeként mára összeomlott a görög, spanyol és portugál egészségügyi rendszer, és hamarosan Európa további perifériára tolt országaiban is hasonló lesz a helyzet.

A szövetségi per, amely az USA New York Brooklyn-i Kerületi Bíróságán (Ügyszám: 12-cv-04269-JBW-RML) magában foglalja az összes jelzáloghitelpiac tiltásának kérelmét, és a 43 billiós pénzmosás felperesei által, a bűncselekményben részt vevők azonosítását. Ezek (de nem kizárólag) a következő személyek:


- Eric Holder, mint magánszemély (de facto Attorney General);
- Helyettes főügyész Tony West, a vádlott testvére, California főügyész Kamala Harris, személyes minőségükben;
- John Corzine, New Jersey egykori kormányzója;
- Robert Rubin, korábbi pénzügyminiszter és bankár;
- Timothy Geithner, Treasury Secretary, mint magánszemély;
- Vikram Pandit, a közelmúltban visszavonult elnöke Citigroup;
- Valerie Jarrett, vezető tanácsadója a Fehér Házban;
- Anita Dunn, az Obama-adminisztráció korábbi "kommunikációs igazgatója";
- Robert Bauer, Anita Dunn férje és főtanácsadója Obama újraválasztását kampányának;
- bankárok, partnerek és informátorok.

A per vádjai kiterjednek még az USA Patriot ACT, az Irán elleni szankciók, az embargó, zsarolás és befolyásolás, a Corrupt Organizations Act, valamint más állami és szövetségi törvények megsértésére. A kerületi bíróság a Spire törvény, és LLP nevében, az egész USA-ban a lakástulajdonosok, a New York-i adófizetők, és bevonva más adófizetőket, a kárpótlási törvények nevében jár el. Az előirányzatok szerint a cél, az azonnali leállítása a lakástulajdonosok elleni pereknek, és 43 billió dollár visszafizetése a bankárok részéről, valamint a vizsgálatot végző független megbízott Neil Barofsky, a TARP program egykori rendszergazdája tevékenységének támogatása.
Mivel az Obama-adminisztráció még nem állított egy bankárt sem bíróság elé, még ugyanezektől vesz fel hitelt kampánycélokra. A bankárok ellen indított per, amely a bankár-összeesküvők bűnösségét bizonyítja, egyértelműen a Wall Street-et jelöli meg bűnelkövetőként.
A pénzmosás útvonala Svájcban, az Isle of Man, Luxemburg, Malajzia, Ciprus és olyan szervezetek, amelyek ellenőrzik a kormányokat, és az ami az USA érdekeivel ellentétes lenne...
A kerületi bíróságra, a Spire Law Group, LLP által benyújtott intézkedés egyetlen a világon, amely esetében a bankárok mint alperesek szerepelnek a listákon. Érdekes módon, sem a Securities and Exchange Commission (US SEC), sem a Federal Deposit Insurance Corporation (Betétbiztosítási Alap), sem az Egyesült Államok legfőbb ügyészége, sem pedig (egyéb) főügyész nem kfogásolta a pert a bankárok ellen, és így él a körözés 43.000 milliárd dollárral kapcsolatban.

A pert várhatóan megpróbálják elhúzni, de az érintettek tömege, és az USA területén kívül, elsősorban Európa kifosztott lakossága is, jogosan követelheti vissza elrabolt, kizsarolt pénzét, vagyonát, mert a 43 billió dollárt nem csak az USA lakosságától, de az EU tagországok lakosságától is elvették, nyomorba taszítva a népesség tekintélyes hányadát, visszavetve, lerombolva a gazdaságokat, ellehetetlenítve, esetleg megölve, halálba kergetve embereket.
Bíróság elé kell állítani a csaló bankárokat, és társtettes politikus gazember bűntársaikat is, és szigorúan elítélni, az okozott kár megtérítésével!
Júliusban "A világ pénzügyi pöcegödre" című írásomban adtam jelzést a Rupert Murdoch média leleplező beszámolója alapján a következtetéseimről a világméretű LIBOR-csalással kapcsolatban. (http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=267)
Akkor előre vetítettem, hogy "Jellemzően a világméretű csalásban a pénzmosás szálai bontakoznak ki", és immár láthatók is azok a "szálak", bár ilyen "vaskos szálakra" senki sem számított...

/Tulok/

 

Miért szállíttatta el aranytartaléka kétharmadát a Bundesbank Londonból?

Három napja érkezett a hír arról, hogy a német számvevőszék felszólította a központi bank szerepét betöltő Bundesbankot, hogy ellenőrizze a hivatalos iratok szerint 3396 tonnát kitevő, New Yorkban, Londonban és Párizsban tárolt, offshore aranytartalékát. Kérte ugyanakkor 150 tonna arany három éven belüli hazaszállítását, hogy ellenőrizhesse az arany
wolframminőségét.

A londoni Telegraph cikkében megjelent legújabb fejlemények szerint ugyanez a Bundesbank, ami annyi fejfájást okoz a csődbe jutott államoknak, az igazi fedezettel rendelkező pénzzel kapcsolatos fixa ideájával, úgy döntött, hogy önként lehívja a Bank of England-nál letétbe helyezett aranykészletének kétharmadát. A Telegraph által közzétett bizalmas jelentés szerint a Bundesbank még 2000-ben és 2001-ben 940 tonna aranyat követelt vissza a Bank of England-nál tartott 1440 tonnás készletéből a „túlságosan drága tárolási díjra” hivatkozva, ami elég nevetségesen hangzik. A hír megdöbbentette az aranyveteránokat. Mi lehet az oka a lépésnek?

Ambrose Evans-Pritchard a következő elmélettel szolgált:

Az elmozdulás éppen akkor indult, amikor az euró a leggyengébb szinten állt a dollárhoz képest, ugyanakkor egybeesett azzal az időszakkal, amikor a Bank of England, Gordon Brown utasítására, Nagy-Britannia aranykészletének jelentős részét eladta, méghozzá a legalacsonyabb piaci áron.
Peter Hambro, a Petropavlovsk aranybánya elnöke, azt mondta, hogy a Bundesbank önvédelemből hívhatta vissza aranykészletét, mivel a jelek szerint nem allokált arannyal rendelkezett Londonban. „Lehet, hogy úgy gondolták, a Bank of England túl sok aranyat kölcsönzött ki és jobbnak látták hazavinni a készleteket. Ez az azonosítás miatt van. Lehetséges-e egyáltalán az embernek azonosítania saját allokált aranyát, vagy a tulajdonos nem egyéb, mint egy fémszámlával rendelkező általános hitelező?”
A „Hozzák vissza az aranyunkat” elnevezésű német civil kampányszervezet és amerikai szövetségese, a Trösztellenes Arany Bizottság azt állítják, hogy a hivatalos adatoknak nem lehet hinni. Szerintük a központi bankok aranykészleteik jelentős részét kiadták hitelre vagy shortolták.
Az üzenetet átvették a német törvényhozók is. „Minden aranyat haza kell hozni: pont a jelenlegi válságban van a legnagyobb szükségünk aranykészleteinkre,” mondta Heinz-Peter Haustein, a német Szabaddemokrata Párt (FDP) képviselője.

A spekulációktól függetlenül, nem titok, hogy sok ember szerint a központi bankok és a központi bankok bankjai (például a Nemzetközi Fizetések Bankja, BIS), rég kiadták aranykészleteiket hitelre, legtöbb esetben a rövidtávú fizikai aranykövetelések megerősítéseként, a megnövekedett kereslet miatt, ami általában a likviditáshiány kísérőjelensége (amikor igazán megmutatkozik az arany, mint valós monetáris fedezet értéke).

A probléma egy ilyen újrazálogosítási sémánál akkor jelentkezik, amikor a másik fél hirtelen fizetésképtelenné válik, hiszen azóta az aranyat már ismét újrazálogosították és már senki sem tudja, hogy kié is az arany valójában. Ez akkor válik különösen komoly gonddá, ha a fedezeti láncban az egyik fél csődbe megy, mint ahogy ezt az MF Global esetében tavaly láthattuk. Ilyenkor elindulnak a perek, hogy megállapítsák kinek hol az aranya. Mondani sem kell, hogy az MF Global esetében pont londoni leányvállalatuk volt a ludas az újrazálogosítási láncban (mert egyedül Londonban nem volt megszabva fedezeti határérték az újrazálogosításra). Amint elindultak a követelések a fizikai leszállításra, nem tudták az adott sorozatszámú XYZ aranytömböt lokalizálni.

A másik variáció, hogy a Bundesbank előre látta az európai merkantilista kísérlet bukását és esze ágában nem volt legértékesebb eszközét a bankár oligarchák kezében hagyni, amelyik mindent megtenne, hogy megszerezhesse a készleteket, ha egyszer a dominók elindulnak. A Bundesbank tagadásnak éppen nem nevezhető cáfolata is ezt erősíti:

A Bundesbank azt nyilatkozta, hogy teljes bizalommal viseltetik a kezelők „integritása és függetlensége” iránt, valamint, hogy minden évben megkapták a részletes elszámolást. Ugyanakkor utalt arra, hogy további lépéseket tesz tartalékai védelmében. „Ennek része lehet a készletek egy részének relokációja,” nyilatkozta a bank.

Amit egyik fél sem mondott ki, hogy Németország semmi rosszat nem tett, csupán követeli, ami jogosan az övé.
A dolog lényege, hogy egy globalizált rendszerben, ahol minden szuverén entitás egyre inkább alárendeltje a globalizált „egész” hitelteremtő hatalmának, mindenkinek az Új Világrend ajtaja elé kell helyeznie szuverén függetlenségét, mielőtt átlépi a küszöböt.
Végtére is egy globalizált rendszer csak így képes egy végtelen, értékpapír-fedezetű kötelezettség felhőt fenntartani, amelyen most mindannyian bináris pehelyként lebegünk. Egy olyan rendszert, ami lehetővé teszi az azonnali tőkeáramlást, a monetáris felcserélhetőséget, garantálja a szuverén kötvények folyamatos áramlását (amíg senki nem mer kiszállni a rendszerből), és amiben minden biztosíték egy újrazálogosított zálog… természetesen a közjó érdekében. Mindez igaz volt a Bundesbank fenti lépéséig.
Tulajdonképpen ennyi a történet, mert bár a Bundesbank azt tette, amihez minden joga megvolt, mégis áthágta a modern monetáris rendszer kardinális szabályát: miszerint egy szuverén hatalom soha nem helyezheti saját embereit a globális vállalati-társadalmi-banki oligarchák fölé, akik mindig minden kemény (és egyéb) eszközt maguknak akarnek, akár azonnal, a rendszer biztosítékaként, beleértve a világ GDP-jének 20-szorosát képviselő közel 1 billiárd (10¹⁵) dollár értékű derivatívákat is. Mellesleg ezért van a világ állandóan egyetlen karnyújtásnyira a teljes monetáris (és kereskedelmi) paralízistől, ahogyan azt a Lehman-csőd utáni káoszból és a Fed intézkedéseiből olyan nyilvánvalóan láthattuk.
Szinte biztos, hogy a Bundesbank intézkedéseinek semmilyen hatása nem lesz, mert ha túl sokat foglalkoznának vele, esetleg kiderülne, hogy melyik ország lesz az első áldozat, amikor átszakad a gát. Amikor ugyanis ez megtörténik, márpedig előbb-utóbb megfog, minden egyes bank, vállalat és személy keresni fogja Londonban, New Yorkban, Párizsban vagy valamelyik szimpatikus helyi bank páncéltermében tárolt allokált aranyát, de csak a hűlt helyét, illetve humorosan megfogalmazott tartozási elismervényeket talál majd az aranytömbök helyett.

Forrás: Zerohedge.com