Ha a NATO lelép, törökök a pácban

Október 8-án Kazahsztánban tartott megbeszélést az OTSC (Организация Договора о коллективной безопасности (ОДКБ)), vagy a mi olvasatunkban a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, ami egy olyan politikai-katonai csoportosulás amelynek tagjai Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, a Kirgiz Köztársaság és Tadzsikisztán. Érdekes fejleménynek tartható, hogy fordulat állt be szíriai helyzettel kapcsolatban. Csak remélni lehet, hogy Thierry Meyssan jól látja a helyzetet és igaza van. A békefenntartó erő telepítése orosz vezetés alatt biztató jel, és egyúttal jelzi, hogy a City of London hatalma omladozik. Ez utóbbit azért is megemlíthetjük, mert hatalmas erők szerveződnek ellenük és féken tartásukra.

Kofi Annan június 30-án Genfi Egyezmény szerződése szerint, amely ilyen esetben előírja a békefenntartó erők telepítését, ha a szíriai kormány és az ellenzék is belegyezik, békefenntartókat telepítene Szíriába, amit viszont a "Szabad Szíriai Hadsereg" elutasított. Szíria esetében az "ellenzék" kifejezés nem politikai pártokat jelent, ezért pártoknak Damaszkuszban csak azokat az egyesüléseket tekintik, aki ilyen módon is képviseltetik magukat. Az etno-felekezeti megosztottság, a dzsihadista és a terrorszervezetek a diplomáciai testületek meghívást kaptak az OTSC Közel-keleti beavatkozás előkészítő ülésére.
Nikolai Bordyuzha, a szervezet főtitkár-helyettese, nyitóbeszédében világossá tette, hogy bár hasonló a helyzet Afganisztánnal kapcsolatban, a tevékenység nem terjed ki arra is, de Szíria estében indokolt orosz-kínai vezetéssel a békefenntartó erők telepítése. Valery Semerikov azt mondta, hogy 4000 embert már kijelöltek a békefenntartó erőknek, és további 46.000 követi, kialakítva egy gyorsan mobilizálható alakulatot.

Ebben az összefüggésben a nyugatnak ki kell vonulni Szíriából, ahol hivatalosan nincs is bent, mert a SAS, SBS, MI5, MI6 és a francia, amerikai különleges alakulatok, az al-Kaida fegyvereseivel, a Szaud-Arábiában, Törökországban és Katarban CIA által kiképzett és felszerelt bűnözőkkel nem képvisel hivatalos erőt, de ellenzéket sem. A Genfi Egyezménnyel egyetértésben a Biztonsági Tanács rendelkezése szerint ad hoc érvényt kell szerezni az ENSZ határozatának.
Még meglepőbb, hogy a NATO parancsnoka egymás után hatszor járt a törökországi Incirlik bázison, utasításokat adva a dzsihadistáknak, hogyan készítsenek elő súlyos gerilla-támadásokat, ami ugyan nem alkalmas hadviselés az izraeli és a Szíriai Arab Hadsereg számára, de mégis nagyon hatásos harcmodor lehet.Minden egyes alkalommal, amikor ilyen koncentrált erők köröztek a "Szabad szíriai hadsereg" körül, meg kellett semmisíteni. Az első alkalommal, azt gondolták, egy taktikai hiba miatt történt meg, a második alkalommal egy inkompetens, általánossá vált makacsság miatt, de a hatodik alkalommal már fel kell hívni a másik lehetőségre is figyelmet, hogy fontolják meg: a NATO szándékosan küldi e harcosokat a halálba.

Ellentétben az általános vélekedéssel, a dzsihádisták motivációja nem szigorúan ideológiai vagy vallási jellegű, hanem esztétikai. Nem akarnak meghalni egy ügyért és nem érdekli őket Jeruzsálem sorsa. Vesznek egy romantikus szemléletet és megpróbálják érzéseiket kábítószerekkel vagy halál közelségével fokozni. viselkedésük könnyen kezelhető: szélsőséges helyzeteket keresnek. Az elmúlt években, Prince Bandar bin Sultan volt a nagy ideológiai"építész" e csoportok szilánkjainál, köztük az al-Kaidával. Ő segít prédikációival megígérve nekik a paradicsomom, ahol 70 szűz kínál paroxizmális örömöket, nem pedig egy adott katonai vagy politikai cél, de csak akkor, ha mártírhalált halt ott, ahol szükségesnek látja Bandar. Úgy látszik, Allah és Mohamed állatkertje sem kicsiny...

Prince Bandar a július 26-i támadás óta eltűnt. Feltételezhetően meghalt, és a Marokkóból érkezett Xinxiang dzsihádisták valódi koordináció nélkül maradtak. Ezt a legutóbbi szolgáltatás, az amerikai nagykövet gyilkossága Líbiában is mutatja. Ezért Washington most meg akar szabadulni a bosszantó és veszélyes csatlósaitól, vagy legalábbis csökkenteni a számukat. A NATO és a Szíriai Arab hadsereg miatt két tűz közé kerültek, ami megszünteti ezeket a csoportosulásokat. Harmadik "tűz" az OTSC, sőt, a francia rendőrség is, akik lelőttek egy Salafistát, bár egy zsidó boltot támadott meg. Későbbi keresések eredményeként kiderült, hogy ő egy olyan hálózatba tartozott, amely arra ösztönzi az embereket, hogy Szíriában életre hívják a dzsihádot. A brit rendőrség is hasonló felfedezést tett négy nappal később.
Párizs és London hírei, a francia és brit titkos küldetésű ügynökök halála Szíriában, nincs összhangban a saját kezdeményezésére eljáró fanatikusokkal, mert ezek közül néhányan dzsihádisták. A Franciaország és az Egyesült Királyság által biztosított kommunikációs anyagok a NATO-szabványoknak megfelelőek, és ezeknek a produkcióknak a végén mindig kiderül, hogy többe került a leves, mint a hús. Egy fejezet bezárult.

Kárvallottként Törökország is elkönyvelheti, hogy egyedül fizet, mert a nagy vehemenciával megszavaztatott Szíria elleni háború, valamint a Moszkvából induló, Törökország felett földre kényszerített utasszállító orosz repülőgép utasainak vegzálása nem váltotta ki a kívánt hatást. Hiábavaló erőfeszítés: a NATO nem reagált Recep Tayyip Erdogan képzeletbeli vádaira. Törökország egyedül nézhet szembe az OTSC-vel, de első sorban az oroszokkal. Az egyetlen eddigi következmény, hogy Putyin október 15-re tervezett látogatását Ankarába törölték.


A török két szék közül a pad alá esés, csak a kisebbik hátrányos következmény rájuk nézve, mivel már korábban is említettem egyik cikkemben, hogy a britek szándékai szerint ismét létre akarják hozni Kurdisztánt. A mellékelt 1992-es CIA térkép szerint Törökország jelentős méretű területeit érinti.
Kurdisztán egy hegyes vidék Törökország, Irak és Irán határvidékén, kis mértékben Szíriába és Örményországba is átnyúlik. A helyzet érdekes feltételezések felállítását teszi lehetővé, és most ugrik a majom a vízbe:
- Törökországot régóta nem engedi be az EU-ba, mert lélekszámával, katonai potenciáljával felborítaná a brit-francia-német európai hegemóniát, de első sorban a britek egyeduralmát veszélyeztetné.
- Az EU-s belépés még nagyobb tömegű török állampolgárral árasztaná el az EU-t.
- Az EU nagyobb, de nem vezető tagországainak lehetőséget kínálna a konspirációra.
- A korábbi Irán, Törökország, Szíria katona szövetség blokkolhatná a jelenlegi Földközi-tenger térségéből kitermelhető fondorlatos módon megszerzett ciprusi, görög, izraeli, palesztin gáz -és olajmezők, a szíriai-iráni-iraki vezeték kiváltására való törekvését.

A palesztinok gáz -és olajmezőik miatti kiirtását 1975-ben döntötték el. Azóta Izrael megszerezte az összes kitermelési jogot. Ciprust, a görög-török ellentétre hivatkozva önálló államnak kiáltatták ki, és jelenleg is békefenntartók gondoskodnak a békés cementgyártás, marhalegeltetés, és burgonyatermelés zavartalan üzeméről. Az EU 16 milliárd eurós ciprusi kormányra kényszerített hitele, és az orosz befektetések szavatolják, hogy egy kanyit sem fognak látni a kitermelt természeti kincseikből.
Görögország, bár csak Goldman Sachs eladósító, aljasságokkal fűszerezett közbenjárásra, de bekerült az EU-ban, amikor is kezdetét vehette gáz -és olajmezőiérti eladósítása.
Nem mellékesen még Magyarországnak is jutott szerep az orosz-török csörtében, mert az örmény katonatársát agyonverő azeri baltás gyilkos révén kialakult konfliktus szervesen kapcsolódik az OTSC létrehozásának céljaihoz, egészen pontosan az orosz Fekete-tengeri kijárathoz, és a Közel-Kelet felügyeletéhez..

Ez már egy konkrét világ újra felosztási koncepció.

Tulok

A geopolitika mindig a társadalomtudományok mostohagyermeke volt. Sokáig azt rótták fel neki, hogy „német tudomány”, főleg azonban a kiterjedésének és a státusának a meghatározása okozott szüntelenül problémát. A geopolitika a földrajz politikára és történelemre gyakorolt hatását tanulmányozza, vagyis a tér és a hatalom közötti kapcsolatokat. Ez a meghatározás azonban homályos marad, ami megmagyarázza, hogy még tárgyának a valóságát is kétségbe lehetett vonni. Gyakran tehát egy olyan diszciplínaként írták le, amely történelmi események vagy politikai döntések utólagos törvényesítését célozza, és amely csak egy ex eventu magyarázatokon alapuló mesterséges tákolmány lenne. Ezt a kritikát erősítette az a tény, hogy a geopolitika gyakran a politikai hatalom margóján fejlődött (még ha a gyakorlatban ritkán is inspirálta azt).

Mások a determinizmusa miatt bírálták. A geopolitika egy bizonyos számú állandó tényezőn alapul, amelyek a „földdel” kapcsolatosak, és amelyekből kiindulva igyekszik megvilágítani különböző térbeli logikákat. A „föld” azonban valóban mindig meghatározó? Hogy csak Franciaországot említsük, kezdetben geopolitikailag nagyon valószínűtlen volt, ami mégsem akadályozta meg a létrejöttét. Ráadásul a világ megváltozott, és kiléptünk a tisztán területi hódítások korszakából: manapság inkább a tér megszervezésével, mintsem a meghódításával vagy a növelésével törődnek. Egy adott terület meghódítása csak egyik módja a megszerzésének. „Minden térnek megvan a politikai értéke”, mondta Ratzel. A térnek azonban már más az értelme, mint valaha. Egy olyan világban élünk, amelyben a határok már nem állítanak meg (és főleg nem garantálnak) semmit.

A geopolitikának mégis megvan a haszna, sőt nélkülözhetetlen rá hivatkozni egy változó világban, amelyben világszinten újraosztják a kártyákat. A geopolitika relativizálja a per definitionem laza ideológiai tényezők súlyát, és emlékeztet a rendszereken és eszméken túllépő állandó tényezők jelenlétére. Rasszizmusától elvakítva Hitler a kontinentális hatalom Oroszországgal háborúzott, miközben a tengeri hatalom Angliával szövetkezni akart: eklatáns példa arra, ahogyan az ideológia teljes geopolitikai vakságot okozhat. Ma hasonló szembenállást tapasztalunk a geopolitikai és a „civilizációs” logika között. Egyesek a „civilizációk háborújáról” beszélnek, pedig akárcsak a Nyugat, az iszlám sem alkot geopolitikai egységet.

Az összes geopolitikai fogalom közül az egyik legvitathatatlanabb kétségtelenül a tenger és a szárazföld szembenállása. „A világtörténelem a tengeri és a kontinentális hatalmak közötti harcok története”, mondta Carl Schmitt, és ugyanez volt számos geopolitikus véleménye is. A szárazföld különböző területek helye, és mivel határozott megkülönböztetést támaszt a háború és a béke, a harcoló és a nem harcoló felek, a politikai akció és a kereskedelem között, kiváltképpen a politika és a történelem helye. „A politikai létezés tisztán tellurikus (szárazföldi) jellegű” (Adriano Scianca). A tenger egy egyforma kiterjedés, a különbözőségek, a korlátok és a határok tagadása: a sivatag folyékony megfelelője. Nem lévén központja, csak áramlatokat ismer, és ezáltal kerül rokonságba a posztmodern globalizációval.

A jelenlegi világ egy „folyékony” világ, amely igyekszik eltörölni mindent, ami „földi”, stabil, szilárd, állandó és változatos. Ez a hálózatok által mozgatott áramlatok világa. Maga a kereskedelem, ahogyan a tőke logikája is, áramlatokból áll. Az egyformaság, amelyet a globalizáció és a kereskedelem valósít meg, a tenger logikája: a piac monoteizmusát a tenger logikája szülte, és nem véletlen, hogy a kapitalizmus mindenekelőtt a kalózkodással áll rokonságban.

Az emberiség történelmében a szárazföld és a tenger közötti összecsapás megfelel az európai kontinentális logika és az előbb Anglia, majd az Amerikai Egyesült Államok által megtestesített „szigeti” logika közötti sok évszázados harcnak. Már Carl Schmitt észrevette, hogy a modern technika által a tengert átalakította, felváltotta a tér. „A tenger többé már nem egy elem, hanem térré vált: ahogyan a levegő, az emberi tevékenység és a hatalomgyakorlás terévé.” Ahogyan tegnap Anglia uralma, az amerikai hegemónia is a világtengerek ellenőrzésén, ennek meghosszabbításaként a légtér ellenőrzésén és persze mindenekelőtt az „eurázsiai nagytér” egységének a hiányán alapul. Ezek ugyan régi problematikák, de immáron tágasabb dimenziókat fejeznek ki. Amerika felváltotta az angol hatalmat, a valaha Németországot megillető helyet pedig egész Európa birtokolja. Ugyanakkor ismét feltűnni látjuk a „Nagy Játékot”, amely tegnap szembeállította Angliát és Oroszországot, és amelynek lényegi bábui változatlanul Közép-Ázsia, Mezopotámia, Irán és Afganisztán maradtak.

A múltban a geopolitika főleg az államok szintjén gyakorolta a kényszerűségeit, amelyek napjainkban - legalábbis a nyugati féltekén - látszólag visszafordíthatatlan válságba jutottak. Manapság a kontinentális logikák része, amelyeket az államok rendezetlen cselekményei sokáig elfedtek, ezentúl azonban alapvetőbbek, mint valaha. A geopolitika segít abban, hogy többé már ne országok, hanem földrészek fogalmaiban gondolkodjunk. A tenger a szárazföld ellen ma az Amerika Egyesült Államok a „világ maradéka” ellen, mindenekelőtt pedig az európai kontinentális blokk ellen. A Madrid-Párizs-Berlin-Moszkva tengely ebben a perspektívában nyeri el minden fontosságát, párhuzamosan a Moszkva-Teherán-Új Delhi tengellyel. A „világközpont” szívében a német-orosz blokk marad, ezért a világ sorsa e két ország szövetségétől függ. A szovjet rendszer bukása e tekintetben is tisztázta a frontokat. Minden mást a kínai ismeretlen ural.

(ford.: Gazdag István)
MD 2012. X. 23.