2012. október 23., kedd

Génspecifikus népirtás

Génspecifikus népirtás1962-ben, az amerikai szenátushoz érkezett egy jelentés a vegyi és biológiai hadviselésre vonatkozóan . Ez az a kormány szerződés, amely a HIV -és Ebola-szerű vírus létrehozását írja le a biológiai-alapú biofegyverekről. Az amerikai hadsereg volt az ajánlatkérő a Biomedics labortól. Ők termelték ki a vírusát az immunszuppresszív ráknak majmokon, hogy fel lehessen használni az emberek genetikai megfertőzésére. Robert Gallo munkája, a National Cancer Institute-tól, része volt a projektnek, hogy manipulálják a macska-leukémia vírust, mert az ő területét képezték a retrovírusok és az immunszuppresszív rák. A Special Cancer Virus Program éves mennyisége szerint az emberi kísérletezés rákkeltő és immunszuppresszív vírusokkal nélkülözhetetlennek ítéltetett. A "meleg pestisre" és "meleg rákra", mint a kísérletekre már szinte nincs is szükség. A halálesetek, több ezer homoszexuális férfi esetében bizonyultak e vírusok okozta rák, az immunszuppresszió miatt szexuálisan átvihetőnek, az emberek között.

Emberek milliói haltak meg ebben az USA által szponzorált kormány népességcsökkentési projektben, egyes embercsoportokat megfertőzve, és emiatt etnikai örökségként hagyva az amerikai Kongresszus tudtával és használatának jóváhagyásával.Tudományos csapatok különböző intézményekben, mint a Scripps Research Institute, a Rockefeller University, NIAID a Vaccine Research Center és a Duke University, szorosan nyomonkövetik, hogy hogyan tudják felhasználni az emberi test immunrendszere ellen a folyamatosan felbukkanó HIV törzseket.A szub-szaharai régióban, Afrika gyógyszerrel szembeni rezisztens HIV formái kerültek elő, amelyekkel szemben a jelenlegi kezelések hatástalanok.

Ezek a kutatók nem konzultálnak Wangari Maathai, Nobel-békedíjas kenyai környezetvédővel, aki azt mondja, hogy a HIV laboratóriumban szándékosan létrehozot biológiai fegyver.Dr. Alan Cantwell MD, aki széles körben kutatta a HIV / AIDS eredetét, arra a következtetésre jutott, hogy:
"Miután a himlőoltásos történet megült a londoni Times oldalán, a történetet később eltüntették, és soha nem jelent meg újra a világ nagyobb hírcsatornáin. A himlő, vakcina általi felszámolási programja a World Health Organization által szponzoráltan volt felelős AIDS kibontakoztatásához Afrikában. Körülbelül 100 millió afrikai él Közép-Afrikában, akiket beoltottunk a WHO-val. A vakcinát tartották felelősnek az "alvó" AIDS-vírus felébredéséért a kontinensen. Biztos vagyok benne, hogy "nagy üzlet" az oltóanyaggal kapcsolatban döntést hozók részére, és közük van a történet cenzúrázásához is. Szintén a Times írt más magyarázatot a "majmokról az afrikai dzsungelben" elméletről a HIV / AIDS kitörésével kapcsolatban.Cantwell kutatásain alapul, hogy főemlősökbe injektáltunk különböző rákkeltő és immunszuppresszív vírusokat, részeként a főemlős állati rákkutatás National Cancer Institute (NCI) által végzett kísérleteinek.

Az első esetben az AIDS homoszexuális férfiaknál jelent meg Manhattanben, 1979-ben, nem sokkal azután, hogy a "meleg kísérlet" elkezdődött New York City-ben. "Dr. Robert Strecker kifejtette könyvében, hogy az afrikaiak voltak az első HIV-fertőzöttek a himlőoltások eloszlása alapján; ahogyan azt a WHO egy feljegyzésben le is írta 1972-ben. 1979 előtt nem volt bejelentett HIV / AIDS Afrikában Luc Montagnier szerint. Az első HIV-esetek, Párizsban 1982-ben jelentek meg. Míg az AIDS-et először 1981-ben jelentették be. A nem jelentett esetek bizonyítják, hogy korábban volt egy afrikai járvány. Augusztusban az Obama-adminisztráció 80 millió dollár támogatást jelentett be az AIDS-el kapcsolatos gyógyszerek előállításán dolgozó vállatok számára. Alapvetően az adófizetők pénzét használták fel, hogy segítsenek a gyógyszeripari cégeknek a kezdeményezés, az úgynevezett AIDS Drug Assistance Program (ADAP) támogatásában.
Az ADHP kutatásokat végez, hogy azonosítsák a HIV / AIDS vírust a kormány listáján szerepelő gyógyszeripari vállalatok által. A Clinton HIV / AIDS Initiative (CHAI), 2002-ben megkezdte a kábítószer vállalatok és a kormány kibővített gyógyszerszállítását, bár a HIV / AIDS fertőzések száma még nem csökkent. CHAI többet nyújt az orvosi egészségügyben, de a probléma még mindig féktelenül fut.

HIV teszteket osztottak ki, mint a legnagyobb támogatói ennek az eugenikailag irányított biológiai-fegyver alkalmazásnak, amivel a túlnépesedés problémáját kívánták megoldani. Megállapodtak abban, hogy a "legjobb vakcina" rendelkezésre áll, és támogatják a konferencia résztvevői a gyógyászati befektetést. Javasolták azt is, hogy a nők kénytelenek legyenek egy "HIV-blokkoló gyógyszerbe" áztatott hüvelygyűrűt beültetni, ha férjük vagy partnereik megtagadják a rendszeres óvszerhasználatot. Az afrikai kormányok jóváhagyták a vizsgálatokat, az amerikai tudósok akik a Mircobide Trials Network és az amerikai National Institute of Health-nak dolgoznak, bementek a sűrűn lakott területekre, hogy a nők ezeket a dapivirine gyógyszerbe mártott gyűrűket megkaphassák, amely gyógyszer lassan "szivárog" ki a gyűrűből, és csipkedi a környező hüvelyi szöveteket.

Amerika keleti partján, Délnyugat Philadelphiában önkéntes központok kezdték meg a közösségek és a lakosok HIV vizsgálatát. Úgy vélik, hogy ha több ember kap HIV-tesztet, akkor jobban ellenőrizni tudják a betegség terjedését. Ebben az évben, Délkelet-Ázsiában, különösen Thaiföldön, egy AIDS-szerű "vírust" találtak. Ennek a fertőzésnek is megvan a maga immunrendszeri veszélye. Egészségügyi tisztviselők azt mondják, hogy ez az új AIDS "vírus" nem fertőző, ami felveti a kérdést: hogyan fertőződtek meg ezek az emberek az új törzsű AIDS vírussal?

Ez a fertőzés nem úgy terjed, mint az AIDS, és Dr. Sarah Browne, a National Institutes of Health (NIH) National Institute of Allergy and Infectious Diseases általa vezetett kutatócsoport tudósa szerint, Thaiföldön és Tajvanon terjed, ahol a betegség először megjelent. A betegség úgy tűnik, hogy génspecifikus, mert csak ázsiai származású embereket támad meg, még az Egyesült Államokban élőket is. Browne arra a következtetésre jutott, hogy az új AIDS fertőzött autoantitesteket termel, hogy blokkolja az interferon-gamma értéket, ami segíti az emberi szervezetet a fertőzések elleni küzdelemben. Az "új" AIDS ezt célozza meg, és az áldozat nem képes harcolni semmilyen fertőzés ellen, így a személy sebezhető, még a nátha is halálos betegség a számára.

Merck 2007-ben végzett vizsgálatot egy HIV / AIDS-vakcinával, amelytől ténylegesen fogékonyabbá váltak a vírus ellen beoltottak. 2009-ben, a humán kísérletek Thaiföldön rámutattak arra, hogy a "gyógyszergyártó" vállalatok egy erős "vakcinát" generáltak az immunrendszer ellen, ami nem kis dilemma.
Nelson Michael ezredes, a US Military HIV Research Program igazgatója, a Walter Reed Army Institute of Research részéről, vezette a kormány kísérleteit. Az RV144 tárgyalásán megjegyezte, hogy a Merck vakcina kísérleteknél "hűtés-hatására", a körülmetéletlen férfiak kockázata nagyobb volt a fertőzésre a vakcina beadása előtt. A WRAIR betolakodott Uganda, Kenya és Tanzánia területére, hogy emberi kísérleteket végezzen, és veszélyeztesse az emberi immunrendszert a HIV / AIDS-kutatás vakcinázási céljainak lelple alatt.


Eugenikai intézmények, mint a Scripps Research Institute, a Rockefeller University, NIAID a Vaccine Research Center és a Duke University szorosan figyelemmel kísérik, hogy hogyan tudják felhasználni az emberi szervezet immunrendszere ellen a folyamatosan felbukkanó HIV törzseket. Az amerikai kormányzati beavatkozás, a National Institutes of Health 2005-ben azonosította, hogy a humán immundeficiencia vírus okozza az AIDS vírust. Dr. Barton Haynes, a Duke Egyetem igazgatója és a Center for HIV / AIDS Vakcina Immunológia (CHAVI) kijelentette, hogy: "Ismerjük az arcát az ellenségnek. "
A biológiai-fegyverek, megtámogatva egy hazug és félrevezető médiapropagandával sikeresen pusztíthatják el a tudatlan embereket, kiszolgálva az eugenika célkitűzéseit, és a gennyeslelkű kormányok még szorgalmazzák is a lakosság "vakcinának nevezett" méreggel történő beoltatását.

2009. májusában "kitört" (?) a H1N1 "járvány", és minő "csoda", a H1N1 elleni vakcinát 2009. februárjában szabadalmaztatták, jegyeztették be, amikor még nem is létezett a járvány. Az elhíresült ukrajnai permetezés miatt kellene Júlia Timosenkót bíróság elé állítani, ahogy a kisipari módszerekkel összetákolt Fluval-P miatt Gyurcsányt és a Szilvássy fivéreket is, valamint az összes gazembert, akik hónapokig hazudoztak a médiában a "vakcina" szükségességéről és hatékonyságáról.
Korábban többször írtunk mi és más portálok is arról, hogy génspecifikus, csak bizonyos népcsoportokat megtámadó vírusokkal kívánják kiirtani a népesség zömét. Az ázsiaiak ellen már van gyógyíthatatlan génspecifikus HIV / AIDS vírus, de az NWO arra még nem gondolt, hogy valahol készül, vagy már el is készült ellenük is a vírus. mert a jellegzetes mitokondriális DNS nagyon könnyen nyomon követhető, behatárolható....


Tulok


Biotech farmok: Vakcinák és gyógyszerek a GMO termésben

Az igazság tényleg furcsább, mint a fikció, főleg ami a biotechnológiai vállalatok nyíltan vállalt jövőbeli terveit illeti. Az egyik ilyen eset főszereplője a ProdiGene nevű biotechnológiai cég, amelynek vezetőit akár 1 év börtönbüntetésre is ítélhették volna 2002-ben mert „bio-gyógyszeripari” (ahol a bio a biotechnológiára utal) terményekkel fertőzték meg a hagyományos élelmiszereket. Ezek a növények az AIDS-szel, cukorbetegséggel és hasmenéssel összefüggésbe hozott gyógyszer és vakcina összetevőket termelnek.
Miután 13.500 tonna szóját fertőztek meg saját, gyógyszer- és vakcina összetevőket tartalmazó biotechnológiai kukoricájukkal, az amerikai mezőgazdasági minisztérium (ugyanaz a szerv, amelyik a Monsanto terményeket gyorsított eljárásban engedélyezi, és nem törődik ismételt szabálysértéseivel) 500.000 dollár büntetés megfizetésére kötelezte a céget. Mint kiderült, a gyógyszeripari termést már összekeverték a hagyományos terméssel, de a mezőgazdasági minisztérium állítása szerint a szállítmányokat elkobozták mielőtt emberi fogyasztásra kerültek volna.
A büntetés kifizetését és némi negatív média visszhangot követően a ProdiGene úgy döntött bocsánatkérés helyett, inkább kiterjeszti küldetését. A cég, a Dow AgroSciences óriás becsléseivel kiegészítve, kijelentette, hogy 10 éven belül (2004-re) 200 milliárd dollárra akarja bővíteni biotech-gyógyszeripari terményeit, valamint elérni hogy az Egyesült Államokban termelt kukorica 10 százaléka biotech-gyógyszeripari természetű legyen.
Más szóval, ezek a termések rejtett nanoméretű vakcina, antibiotikum, hangulatjavító és egyéb jellegű gyógyszeripari összetevőket tartalmaznának. Egy kaliforniai központú cég fogamzásgátló kukoricát is létrehozott, amit tömeges fogamzásgátlásra terveztek. Az AlterNet egyik cikkben Carmelo Ruiz-Marrero a következő kérdést tette fel:
Mi történne, ha a fogamzásgátló kukorica vagy az antibiotikumot tartalmazó búza a boltok polcaira kerülne? Senki sem tudja, de ez nem zavarja az agro-ágazatot abban, hogy továbbfejlessze ezeket a növényeket.

Vakcinák, gyógyszerek és fogamzásgátló a vacsorában?

Az ilyen technológiák létezése egészen új szintre emeli a GMO-k elleni harcot. Az ismert mellékhatásokon túl (mint a legújabb kutatások által kimutatott daganatok, DNS károsodás és egyéb komplikációk), a gyógyszerészeti összetevőket tartalmazó GMO termények előbb utóbb utat találhatnak az asztalunkra, a lakosság tömeges gyógyszerezése érdekében. Az ilyen törekvéseket a vakcinák ellenzőinek megkerülésére is használhatják, egyenesen az élelmiszereken keresztül juttatva az emberekbe a kívánt hatóanyagokat.
Első hallásra abszurdnak tűnhet, de sajnos az alábbi módszer sem számít új ötletnek. A kutatók már korábban vizsgálták annak lehetőségét, hogy a szúnyogokat használják amolyan „repülő oltóanyag szállítóként”, hogy így egyszerre nagyobb tömegeket olthassanak be az érintettek tudta nélkül. Egy nagy ökológiai szervezet szóvivője a következőket mondta:
„Egyetlen hiba egy biotechnológiai cég részéről és egy másik személy számára felírt orvosság kerülhet a reggelinkbe,” magyarázza Larry Bohlen, a Föld Barátai szervezet szóvivője.
A fenti információ szorosan összefügg azzal a hírrel, hogy a Monsanto egy úgynevezett „gén elnémító” technológiát is megvásárolt, hogy azt embereken alkalmazza, aminek érdekében szövetségre lépett az Alnyam Pharmaceuticals gyószeripari részvénytársasággal. Elvégre a Monsanto sem maradhat ki a 200 milliárd dolláros gyógyszeripari gabonapiacból.
Más nagyvállalatok is keresik a módját, hogy részesedést szerezhessenek az üzletágból, amihez a molecularfarming.com weboldal nyújt segítséget, ahol a gazdák felajánlhatják földjeiket biotech-gyógyszeripari kísérletek céljára bárhol a világon. A befektetők egyre azon ügyeskednek, hogy kivegyék részüket az elkövetkező évekre nettó 80 milliárd dolláros összértéket ígérő biotech-gyógyszeripari létesítmények hasznából az általuk előállított gyógyszertartalmú GMO termésből remélt nyereség formájában. Az eddig megkötött szerződések Amerikától Zimbabwéig számos országot érintenek.
A szakértők attól tartanak, hogy a GMO-khoz, a DDT-hez és a dohánytermékekhez hasonlóan, a biotech-gyógyszeripari termékeknek az emberi szervezetre kifejtett hatására is csak évtizedekkel később derül fény.
„Minek kell történnie ahhoz, hogy a mezőgazdasági hatóságok komolyan vegyék a kérdést? Nem sok híja volt, hogy több millió ember ételébe kísérleti gyógyszerek és vegyi anyagok kerüljenek,” mondta Brandon Keim, a Felelősségteljes Genetika Bizottság munkatársa, a ProdiGene esetre reagálva. „Néhány nagy port felkavaró haláleset kell? Esetleg a súlyos rendellenességek számának növekedése, amit csak évtizedek múlva vesznek észre, amikor már túl késő?”


Növényalapú, értsd, növények által termelt oltóanyagok kifejlesztésével a DARPA kutatói is kísérleteznek. A 2005 óta folyó Blue Angel projektre a Pentagon 21 millió dollárt biztosított.

Forrás: Natural Society 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése