Harc a szalamandrákkal

Sajóvárkony azzal véste be magát Magyarország történelmébe, hogy Mekcsey Istvánt, Eger hős alkapitányát itt verték agyon a jobbágyok adószedés, rekvirálás miatt alig fél évvel a várostrom után. Egyébként egyszerű falu volt mindaddig, amíg a szomszédos Ózdon beindult a vaskohászat, és végül az újonnan keletkező város be is nyelte – mármint névleg, mert igazából kimaradt mindennemű városiasodásból, és megmaradt falunak. Illetve hát jó lenne, ha falunak maradt volna meg, mert a sorsa az utóbbi húsz-harminc évben sokkal lesújtóbban alakult: lényegében cigánytelep lett, mint egyre több és több település akár a környéken, akár Borsodban, akár Kelet-Magyarországon.

Karel Capek méltatlanul feledésbe merülő kiváló cseh (egyébként zsidó) író rendkívül jó és elolvasásra feltétlenül érdemes könyve, a Harc a szalamandrákkal arról szól, hogy egy újonnan színre lépő faj, a szalamandra fokozatosan teret nyer mindenhol, a világot a maga képére és hasznára alakítja, és végül teljesen tönkreteszi. Az író nyilván nem a cigányokra gondolt – bár ki tudja -, de akaratlanul is telibe találta azt, ami egyebek között Borsodban, illetve hát mind nagyobb területeken folyik.

Még nem találkoztam olyannal, aki nem képzelte volna magáról, hogy ő ismeri a cigányokat. Pedig legtöbben dehogyis ismerik. Alighanem én sem. Csak azok ismerik, akik a legközvetlenebbül ott kénytelenek élni az elcigányosodott lakókörzetben. „Ha itt élnél, már nem élnél” – valami amerikai akciófilm szlogenje volt ez, de telibe találja a Sajóvárkony-feelinget.

Várkonyi kísérőm, Misi is elkötelezett lokálpatrióta létére már átköltözött Ózd egy viszonylag jobb részébe. Belefásultan mutogatja a romokat, a vigasztalan, elhagyott csatatérre emlékezető utcákat. Szemrehányóan magyarázza, hogy nem lett volna szabad hagyni, ami történt. Sajóvárkony a virágkorát az 1920-30-as években élte, amikor a vesztes háború és Trianon után a fokozatosan életre kelő és a revansra készülő országnak szüksége volt a vasra, és a környék lendületet kapott tőle. Igen ám, de az ötvenes években a még újabb vaskonjunktúrában már erőltetett, inorganikus idetelepítések következtek, jelentős hányadban szabolcsi és egyéb cigányokkal segédmunkásnak, és az egyébként színmagyar, egészséges község lényegileg változott meg. aztán 1990-től kezdődően végképp megroppant. Jelenleg úgy tűnik, végleg.

Megkérdeztem Misit, szerinte mit lehetne tenni. Azt mondja, hogy a romokat mind el kellene dózerolni, a félig romokat is, minél többet. Ami van, az legnagyobbrészt bárcsak ne lenne, és annál már az üres mező is jobb volna. Aztán a megmaradó kis mag már könnyebben életképesebbé tehető szerinte, és jobban jönnének befektetők, gazdálkodók.

Meghagyom ebben a hitében, hiába hogy kilátástalan ez a verzió is. Egyébként hátha neki van igaza, adjuk meg azt a parányi esélyt a gazdasági, jogi, szociális, politikai és ki tudja milyen akadályokkal szemben. Egyedül a templom felújítása 38 millióba kerülne, pénz pedig egyáltalán nincs. Hiába, hogy a templom nem közvetlen gazdasági tényező, de talán tényleg azzal kellene kezdeni, mert ha nincs centrum, akkor semmi sincs.

A helybeli politikusok, város”vezetők” őszintén szólva magasról tojnak az egészre. Nincsenek megoldási ötleteik, de nem is erőlködnek vele. Inkább megkeresik – azt bezzeg megtalálják! -, hogy hogyan lehet hasznot szedni a helyzetből. Cigánytámogatásra mindig van központi és uniós pénz, és abból a kezelők, vagyis a helyi ”vezetők” szépen tudnak lecsipegetni.

Misi óvatosan megpendíti, hogy a közelben működő General Electric összeszerelőüzemre alapozva hátha meg lehetne próbálkozni a leválással, mint Berente Kazincbarcikáról, és akkor volna Várkonynak saját adóbevétele. De hát ez itt és most már sci-fi, és különben is akkor Ózd húzhatná le a rolót órákon belül. Úgyhogy már az ötlet is szomorú.

Arra a kérdésre, hogy a cigányokkal mit kezdene, határozatlanul vállat von, és olyasmiről beszél, hogy meg kell szabadulni tőlük valahogyan.
Hát éppen ez a bukfenc. Mert a cigányoktól nem Várkony szabadul meg, hanem mások a sajátjaiktól igyekeznek megszabadulni, és például akár éppen Sajóvárkonyra. Kicsiben Ózdon belül a más részekből, nagyban pedig más vidékek Ózdra. Ez a tili-toli jól megfigyelhető. De már túl sokáig nem mehet így, sorra elfogy a mozgástér, és csak a besatírozható területek növekszenek, nevezzük így szelíden. A fizikai pusztulás forgatókönyve meglehetősen ismert. Lerombolnak, lebontanak maguk körül mindent. Végül a saját házaikat is. Ez a megélhetésük, ez a táplálékuk. Megeszik a környezetüket, a gazdatestet. A látványból elemi erővel értelmet nyer a radikális nemzeti zsurnalisztika egyik közhelye, hogy a cigányság biológiai fegyver. Hiszen a hatása végül nem különbözik mondjuk a nehéztüzérségétől.

A maradék magyarok leginkább öregek, akik ottfelejtődtek. Bezárkóznak, magas kerítéseket húznak fel, leeresztve tartják a redőnyt, üvegcserepeket cementeznek a kerítésük tetejére bemászás ellen, és félnek. Egyéb cselekvési lehetőségük nincs. Sőt már elköltözni sem tudnak úgy, mint azok, akik tíz vagy inkább húsz évvel ezelőtt sikeresen elmenekültek, mert a házukért ők már nem kapnak pénzt, hiszen ki akarna pont itt ingatlant venni. A csapda már bezárult. Sajóvárkonyon is, egy egész sor környékbeli és távolabbi községben is, alighanem már Ózdon is, a tendencia pedig mélyülő és táguló.

Freca

Tiszabőn megszűnt az igazságszolgáltatás!

Tiszabő

Már csak papíron léteznek a törvények a tiszabőiek számára, hiszen nincs, aki betartassa őket. Milyen ma az élet egy olyan faluban, amelynek a lakossága 85%-ban cigány?

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Elkeseredett lakók: „magunkra hagy a rendőrség a bűnözőkkel”

Azt gondolnánk, hogy a tiszabői közbiztonságról, a faluban uralkodó állapotokról már aligha lehet sok újat elmondani. Aztán mindig jön egy-egy újabb eset, és mindig újrafogalmazódnak az indulatok is. Újból és újból bebizonyosodik: Tiszabő tisztességes lakóinak helyzete egyre elkeserítőbb…

— Teljesen magunkra hagy bennünket a rendőrség a bűnözőkkel… — panaszolta a telefonban egy elkeseredett férfihang Tiszabőről a napokban. — Betörtek éjszaka hozzánk. Ötven tyúkot és nyulakat vittek el. Nem első eset volt már, de a bűnösök rendre büntetlen maradnak!

Esőre hajló időben ácsorgunk a Bellán család tiszabői portája előtt. Az udvarban fél tucat dühös kutya acsarog, Bellán József azt mondja: van köztük, amelyik még neki, a gazdának is nekimegy. A tyúk- és nyúltolvajok mégis sikerrel jártak április 26-án hajnalban.

— Reggel öt órakor már tárva-nyitva találtam az ólakat — meséli értetlenkedve. — Bejelentettük a rendőrségre a dolgot, és hat órakor ki is jött egy kéttagú járőr. Tíz percig voltak, szétnéztek, aztán azt mondták, nem találtak helyszínelésre alkalmas nyomokat, és távoztak.

— Úgy tudjuk a rendőrségtől, hogy még tanúkutatást is tartottak…

— Nem szóltak ők itt rajtunk kívül senkihez! Senki nem tud a környéken ilyenről… Kérdeztem a rendőröket, hogy miért nem hoznak kutyát, mert itt vannak a lábnyomok az udvaron, és megfoghatnák a tolvajokat. Csak legyintettek.

A község kmb-s rendőre május elsején felkereste Bellánékat, és kérte Józsefet: néhány nap múlva majd érte jön, és menjen vele azokhoz a házakhoz, amelyeknek lakóira a sértett gyanakszik.

— Hát hogy mentem volna?! — háborodik fel még utólag is az érintett. — Hogy utána majd ránk jöjjenek azok a családok!

Most eltelik majd pár hét, és kapok egy határozatot, hogy felfüggeszti a rendőrség az eljárást, mert nem találja az elkövetőket. Így volt ez korábban is, amikor birkákat loptak tőlünk.

Czakó Kálmán, a falu nyugdíjas exrendőre csak bólint: ez a szokásos „eljárás” a kollégák részéről; felfüggeszteni, aztán, ha majd elérkezik az előírt elévülési idő, meg is szüntetni az eljárást. Ilyen határozatokból már neki is van: fűnyírót, robikapát, mosógépet loptak tőle, és kiürítették a fagyasztóládáját is.

Hunikum.info kommentár: szépen nézünk ki. Ha jól értelmezzük a kialakult helyzetet, akkor a „fölösleges” harcot feladva, az állam kivonul azokról a településekről, amelyek menthetetlenül elcigányosodtak. Ma még „csak” 300 ilyen van hazánkban, de holnap 600, aztán 900, és rövid idő távlatában ki lehet majd tenni a táblát Hegyeshalomnál, hogy Cigány Ősközösség. Az ősközösségi határok kelet felé végtelenítettek lesznek (a rézbőrűek elszaporodási területeinek megfelelően), törvény címén az ököljog lesz az úr, a megélhetés alapjává pedig a rablás és betörés válik, már ha marad még kisebbségi magyar, német vagy tót, akit haza lehet vágni néhány tyúkért vagy egy pár marék gabonáért cserébe.

Gratulálunk az egymást követő kormányoknak ezért!

Hunikum.info – szoljon.hu

Nemzeti InternetFigyelő