2012. november 2., péntek

Bernád Emese: KIK AZOK A MINGLIK?

minglik?
Akiknél sosem ér véget a randikorszak!
 
Bevallom, amikor először meghallottam a mingli szót, első gondolatom Harry Potter volt: a mingliket a muglik rokonainak gondoltam. És bár a minglik is valószínűleg a sárvérűek közül valók, a megoldás mégsem a varázsvilágban keresendő.   
 
A minglik itt élnek közöttünk, csak nem tudtunk róluk. De végre megvolt a névadó, és ország-világ láthatja: megérkeztek! A mingli elnevezés az angol mixed singles vagyis mingles szó magyarosított formája, ami gyakorlatilag a szingli és a párkapcsolati életforma keverékét jelenti. Erről az új jelenségről beszélgettünk Bakos Zsuzsi életmód-tanácsadóval.
– Már olyan nagyon hozzászoktunk a szinglikhez, erre most újabb szót tanulhatunk. Mit takar a mingli elnevezés?
– A mingli gyakorlatilag a szinglinek és a párkapcsolatban élőnek a keveréke. Ahogy a neve is mutatja, ötvözi a két életformát, a szingliét és a párkapcsolatban élőét. A mingli őrzi a függetlenségét, miközben párkapcsolatban él. Ahogy sok más egyébnek, ennek a jelenségnek a létrejöttét is részben a sztárvilágnak köszönhetjük, hiszen a folyton szem előtt lévő, paparazzók és rajongók által üldözött sztárok úgy tudtak egy darabka egyedüllétet teremteni maguknak, ha egyébként is zaklatott életvitelük mellett nem bútoroztak össze a társukkal, vagy a távkapcsolatot választották. A társát nem engedi be bármikor a mindennapjaiba – csak éppen, amikor akarja. A mingli kapcsolatokban éppen ennek az önvédelemnek van fontos szerepe: fáradtan vagy rosszkedvűen, jobb, ha egyedül vagyok, ha még a társam se lát. Tulajdonképpen olyan, mintha a mingli örökké a randevúzás szakaszában élne! Azért Amerikában, ahol a kifejezés megszületett, előfordul, hogy két mingli együtt él – de ott másak a lakásviszonyok, így mindkettőjüknek külön lakrésze lehet. Nagyon fontos, hogy a mingli csak minglivel lehet boldog! Hiszen ha az egyik fél összeolvadósabb párkapcsolatra vágyik, a másik viszont csak mértékkel igényli ezt, akkor előbb-utóbb valamelyikük hatalmas kompromisszumot kénytelen hozni. Szintén lefektetett szabályok a külön kassza és a külön ágy. Ugyanakkor a mingli nő, akinek önálló egzisztenciája és karrierje van, elvárja, hogy a férfi is hozza legalább ezt a színvonalat. A mingli férfi és mingli nő jellemzői hasonlóak.
– Hogyan lesz valakiből mingli?
– A mingliséggel is az a helyzet, mint a szingliséggel. Hangoztatjuk, hogy ez egy önként vállalt életforma, előszeretettel mondogatjuk, hogy saját elhatározásból döntöttünk a szingliség mellett. Én még nem nagyon találkoztam olyan lánnyal, aki egy-két év után is azt mondta volna: de jó egyedül lenni! A mingliséggel is ez a helyzet. Fontos tudni, hogy általában a 35-50 év közöttiek választják ezt az életformát, azok, akik már túl vannak válás(ok)on, párkapcsolati csalódás(ok)on. Ők már nem akarnak felolvadni egy kapcsolatban, nem akarják feladni függetlenségüket. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többé nem akarnak majd együtt élni valakivel. A mingliséget inkább úgy kell felfogni, mint egy átmeneti állapotot egy újabb komoly elköteleződés előtt. Mert az életről való felfogás életszakaszonként változik. A húszasok még jobban hisznek a hagyományos „legyünk együtt, csüngjünk egymáson” dologban. Ám azt hiszem, aki már túl van több fájdalmas szakításon, elváláson, annak az újrakezdés előtt szüksége lehet egy kis külön térre. Ötven-hatvan éves kor körül viszont újra megnő az emberek igénye arra, hogy ne egyedül éljenek, hanem legyen ott valaki, akihez szólni lehet, akire támaszkodni lehet. Ilyenkor a gyerekek már kirepültek, a szülők egyedül maradnak, természetes, hogy egy biztonsági bázist szeretnének maguk körül tudni.
– Nem lehet, hogy ez is csak egy kibúvó? Egyszerűen csak félnek az elköteleződéstől!
– Az elköteleződés ma már a fiataloknak is nehezebben megy. Éveket lehúznak együtt, miközben a szülőknél laknak (ami még a komoly elköteleződés előtti szakasz). Randizgatnak, keresik önmagukat. Aztán évek múlva összeköltöznek, ami azonban sok csapdát és buktatót rejt. Ha két ember éveken át csak órákat töltött együtt, és alig-alig tudják, milyen a másik reggel álmosan, vagy mennyire szórja szét a holmiját – mindez később komoly konfliktusok melegágya lehet. Szerintem 30 éves kor felett nem kell halogatni az összeköltözést, mielőbb érdemes kipróbálni, megy-e együtt az élet. A minglik tudatosan nem költöznek össze, így elkerülik az együttéléssel járó bosszúságokat. Az én lakásom az én bázisom, beengedlek téged, de csak ameddig én akarom! Amikor találkoznak, mindkét fél igyekszik a legjobb formáját hozni. De ezt már együttélés esetén nem lehet csinálni, mert elfáradnánk. A minglik megpróbálják úgy megélni a kapcsolatot, hogy a legjobbat kapják belőle. Olyan ez, mint egy végtelenített randikorszak!
– Mi a mingliség ismérve?
– A mingliség tudatos választás lehet például egy fájdalmas szakítást vagy egy szerelmi csalódást követően. Lehet mingli egy elvált szülő, aki ezzel az életformával a gyerek privát szféráját is védeni próbálja. Persze az elváltnak is vannak bizonyos szükségletei, amiről nem akar lemondani. Ezt nem nevezhetjük kapcsolatépítésnek, inkább csak kalandozásnak. A mingli igényei másak! Ő kimondja: igen, én téged akarlak magam mellett tudni, tartós kapcsolatot szeretnék, de csak bizonyos feltételekkel. A kapcsolat azonban csak akkor működhet, ha a feltételek mindkét félnek megfelelnek. Van olyan embertípus, aki egy párkapcsolatban hajlamos mindent alárendelni a másiknak azért, hogy jól működjön kettejük viszonya. Ezzel ellentétben a minglik legfőbb sajátossága, hogy nem akarnak túl nagy kompromisszumokat kötni. A saját kényelmi zónájukon belül maradnak, viszont itt megpróbálják a legjobb formájukat hozni, és ugyanezt várják el a társuktól is. Ez csak úgy működhet jól, ha egy kicsit titokzatosak maradnak egymásnak. A mingli kapcsolatra nem ül rá a mindennapok szürkesége, ezért újra meg újra rá tudnak csodálkozni egymásra. És ez akár évekig is működhet így! Kivéve, ha kényszermingliségről van szó. Ilyen kényszermingliség a távkapcsolat, amikor az egyik félnek a munkája vagy az iskolája miatt messzebbre kell költöznie, olyan távolságra, amit nem lehet napi szinten legyűrni. Ebben a helyzetben már nem annyira választott a dolog, hanem a körülmények szabják így.
– Lehet-e már látni, hogy hova fejlődik a dolog? Összeköltözhet-e két mingli, és tudnak-e majd együtt élni?
– Attól függ, milyen fázisban vannak. Ha abban a fázisban vannak, amikor még nem akarnak magukhoz túlságosan közel engedni senkit, amikor még az egyén a legfontosabb, és nem a párkapcsolat – akkor az a jobb megoldás, ha nem költöznek össze. Megpróbálhatják, de elég hamar ki fog bukni, hogy nem tudnak alkalmazkodni. Én úgy látom, kétfelé vezethet a minglik útja. Ha az egyik fél már összeköltözésre, gyerekre vágyik, ám a másik még nem ért el eddig a fázisig, akkor jönnek a konfliktusok. Ha az egyik fél mingli akar maradni, akkor nem fogja megkötni az alkut, és szépen szétválnak az útjaik. A másik véglet: elélnek így bármeddig, és egyiküknek sincs már igénye családra, gyerekre. Tele vannak berögzült szokásokkal, amelyeken nem nagyon lehet már változtatni, viszont ettől még erős lehet a társigényük. A mingliséget átmenetként kell felfogni, amelyből van továbblépési lehetőség. Önismeret kérdése. Mindenkinek tudnia kell, mire van szüksége – és annak mentén kell alakítania az életét. Amíg a mingli úgy érzi, hogy neki ez megfelel, addig ebben fog élni. Ha viszont újra megjelenik az állandó társ utáni igénye, akkor bármikor megteheti, hogy változtat. A mingliség – a szingliséghez hasonlóan – egy trend, amely most hódít. Aztán hogy nem sodorja-e el egy másfajta együttélési forma, azt még nem lehet megjósolni.

Ciki szinglinek lenni? Legyél te is mingli!

Mingli. Az új kapcsolattípus, azokat az embereket sorolják ide, akik nem akarnak megházasodni, sok esetben még összebútorozni sem szeretnének, viszont kapcsolat jöhet, gyerek jöhet. Megérkeztek közénk a minglik!
2009. június 3. szerda 07:51 - Kővári Adrienn

Ma már nem elég, hogy vannak a párkapcsolatban élők, meg az egyedülállók, plusz a szinglik, hanem egy újabb kategóriára is szükség volt. Így születettek meg a minglik, akik valójában mindig is köztünk éltek, és most már végre nevet is kaptak. Maga a szó a „mixed singles” kifejezésből származik, arra próbál meg utalni, hogy a párkapcsolat és az egyedülállóság valamilyen szinten keveredik egymással. Azaz lehet együtt élni közös lakás, és papír nélkül, sok esetben a közös város sem szükséges. Ennek ellenére ez mégis kapcsolat, de akkor milyen is ez valójában?

Van a szingli…

Már a szingli szót is teljesen felesleges volt kitalálni, de mivel önmagában az, hogy egyedülálló nem üt akkorát, így szükség volt erre a kifejezésre. Sőt! Ugyebár a szingli alatt nem csupán az egyedülálló embereket kell érteni, hanem inkább azokat, akik szeretnek is egyedül maradni. Legalábbis sok esetben fontosabb nekik a karrier, mintsem egy kapcsolat.

Pszichológusok szerint sok esetben csak félnek kapcsolatot kezdeményezni, és teremteni, s ezért inkább a munkájukba, hobbijukba menekülnek, s abban érnek el sikereket. Valójában nem szeretnek egyedül lenni.

…és van a mingli

Ők azok az emberek, akik már évek óta párkapcsolatban élnek, de saját függetlenségüket ugyanolyan fontosnak tartják, sok esetben előtérbe is helyezik. Ilyenkor fordul elő, hogy a házaspár külön szobában lakik, vagy nem is egy lakásban, pedig még gyermekük is lehet. Nem nyitott kapcsolatról beszélünk, mert ezekbe a kapcsolatokba sem fér bele a megcsalás. Legalábbis elméletileg.

Egy igazi mingli, csakis egy másik mingliben találhatja meg a megfelelő partnert, hiszen így lesznek képesek egymásnak megfelelő szabadságot adni. Nemcsak a szerelem, és a függetlenség fontos a számukra, hanem a karrier is.

Nem a levegőbe beszélünk: tényeken alapszik a mingliség

Kutatók megállapították, hogy bizony létezik ez a jelenség, és igen, nevet is adtak neki. Számításaik szerint leginkább fiatalok élnek ezzel a párkapcsolati formával, és azok a harminc negyven évesek, akik már egyszer-kétszer megjárták előző partnereikkel. 1992-ben a 38 év feletti nőknek csupán az öt százaléka volt mingli, de ma már ez a létszám megduplázódott.

A szakemberek szerint abban is biztosak lehetünk, hogy a mingli kapcsolatok nem annyira stabilak, hamarabb, és könnyebben különválnak a felek. Viszont amíg együtt vannak ugyanolyan boldogok, vagy boldogtalanok, mint az igazi kapcsolatban élők.

Trendi minglinek lenni?

Ha nem is feltétlenül divatról beszélünk az biztos, hogy egyre többen vannak, és egyre inkább átalakul az eredeti párkapcsolati modell. Ma már nem ciki, ha az ember sokáig egyedül van, esetleg csak negyven évesen szül/vállal gyereket. Amerikában egyre elterjedtebb a késői terhesség, házasság, és az is egyre népszerűbb, hogy a közös lakásban két hálószoba és fürdő található.

Ezekre a kapcsolatokra jellemző sok esetben a távolság, a minglik szeretnek távkapcsolatban élni. Nemcsak az esküvőt halogatják, hanem sok esetben az összeköltözést sem sürgetik.

Milyen is egy igazi mingli?

Mingli sztárok
Charlize Theron és Stuart Townsend, Johnny Depp és Vanessa Paradis. Vagy akár Kate Hudson, aki tönkrement házassága után nem akart még egyszer oltár elé állni, emiatt szakított is kedvesével, Owen Wilsonnal, aki viszont ragaszkodott a papírhoz.
Nagyon jó, hogy mindennek nevet adunk, de egy ilyen párkapcsolatban sokkal több negatívum rejlik, mint azt elsőre gondolnánk. Hiszen, ha logikusan belegondolunk egy ilyen életformának nem sok értelme van. Egy olyan pár, akik együtt vannak, esetleg gyerekük is született, de mégis külön élnek nem igazán szerethetik egymást.

Ha ehhez hozzájön még a távkapcsolat is, akkor végképp nehéz. Nehezen működik a bizalom egy olyan szerelemben, ahol eleve úgy indulnak a felek, hogy jóval nagyobb szabadságot akarnak maguknak.

Az ilyen emberek biztos sok rossz tapasztalattal rendelkeznek, vagy nagyon nárcisztikus személyek, akik sokkal jobban szeretnek magukkal törődni, mintsem párjukkal. Sok esetben csak azért vannak együtt az ilyen párok, hogy elmondhassák van valakijük, emellett, ha kedvük is úgy hozza, mindig legyen valakihez odabújniuk, de ennél többet már nem szeretnének.

Elég érdekes az a párkapcsolat, ahol nincs közös háztartás, nincsenek közös gondok, és közös élet, pedig a minglik életéből ez mind hiányzik, s ráadásul hat-hét éves kapcsolatokról beszélünk.

Sokszínű minglik

Ennek az életformának is sok típusa van. Egyes párok csak a házasságot ellenzik, míg valaki az együttélést. Kutatók úgy tartják, hogy sok fiatal választja a mingli életformát, csak úgy heccből is, de ez nem lehet igaz. Ha azt nézzük, hogy mitől mingli egy mingli (sok éves kapcsolat, házasság-, költözés ellenes), akkor ez nem sok fiatalról mondható el.

Viszont idősebb korban már tényleg egyre elterjedtebb. Ma már nem ciki sokszor házasodni, és elválni, így alakulhatott ki ez az új párkapcsolati forma is. Aki már sokat állt az oltár előtt nem biztos, hogy szeretne harmadjára is odakerülni. Ha sokat csalódott, akkor sem biztos, hogy könnyen belemegy akár az összeköltözésbe is.

Minglik ide, vagy oda még mindig a normális párkapcsolat a domináns. A legtöbb ember szereti a meleg otthont, a párját, a családját, s eszébe sem jutna tőlük külön élni.
Forrás: HírExtra/Nők Lapja Cafe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése