70 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött meg a Vörös Hadsereg
támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a közel kétszázezres 2.
magyar hadsereg teljesen megsemmisült. Idegenben, idegen érdekek
mellett kellett harcolniuk, hiányos ellátással, hiányos fegyverzettel,
küzdve az embert próbáló mínusz 35 fokos hideggel.
A mai nap, a 2. magyar hadsereg napja, országszerte megemlékezéseket, koszorúzásokat, virrasztásokat tartanak.
Emlékezzünk mi is a hősökre!
A történet:
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény
alapján küldték ki az orosz frontra: a németek az 1941-es villámháború
kudarca után követeltek szövetségeseiktől csapatokat a következő évre
tervezett keleti hadjárathoz. Budapesten ezt nem tudták, de nem is
akarták visszautasítani, mert az Észak-Erdély visszaszerzésére törekvő
Románia azonnal igent mondott Hitlernek, emellett a magyar vezetés a
részvételtől újabb területek visszacsatolását remélte.
A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült leszorítani, de
azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a
németeknek rendelték alá, a felfegyverzést illetően pedig csak szóbeli
ígéretet kaptak Berlinből. A frontra kivonuló 207 ezer fős 2. magyar
hadseregbe a teljes sorállománynak csak 20 százalékát sorozták be,
magas volt a tartalékosok aránya, a létszám 20 százalékát
nemzetiségiek, főleg románok és ruszinok, 10 százalékát pedig zsidó és
baloldali munkaszolgálatosok adták. A hadsereg élére Jány Gusztáv
vezérezredes került. A fegyverzet és a felszerelés hiányos és
korszerűtlen volt, a vezetés a megígért német pótlásra számított.
A magyar csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, és
július 7-én érték el a Dont. Az egységek itt, a Voronyezs és Pavlovszk
közötti 208 kilométer hosszú szakaszon védelemre rendezkedtek be. A
nyár folyamán sikertelenül kísérelték meg a folyó nyugati partján
megmaradt szovjet hídfők felszámolását, a harcokban 30 ezer embert
vesztettek. A hadsereg vezetése már ekkor felismerte, hogy képtelen a
hosszú szakasz védelmére, de a beígért fegyverzetet és felszerelést a
tél beálltával sem kapta meg, sőt 1942 novemberében a sztálingrádi
csata miatt a németek fokozatosan kivonták csapataikat a doni
térségből.
A szovjet 40. hadsereg támadása 1943. január 12-én, 30-35 fokos
hidegben kezdődött meg, egységei az urivi hídfőből már az első napon
8-12 kilométer mélyen beékelődtek a magyar védelembe. Január 14-én a
voronyezsi front középső és déli részén is támadás indult, a 3.
harckocsi-hadsereg a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törte
át a magyar védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonalnak
ezen a részén állomásozó egyetlen tartalékát, s a visszavonulást is
megtiltotta. Jány a mind rosszabbra forduló helyzetben is ragaszkodott
ehhez a parancshoz.
Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a 2. magyar
hadsereget. Az arcvonal felbomlott, eluralkodott a pánik, Jány január
17-én hajnalban rendelte el a VII. hadtest visszavonását. Az elvágott,
és német alárendeltségbe került III. hadtest tovább harcolt, de február
elején - miután sem ellátmánya, sem fegyverzete nem maradt -
parancsnoka, a később szovjet hadifogságba esett Stomm Marcell
feloszlatta az alakulatot, melynek pár ezer katonája kijutott a szovjet
gyűrűből.
A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg 1943. január 24-én
"vált ki az arcvonalból". Jányt a jórészt fegyvertelen, demoralizált
katonák nyomorúságos látványa e napon késztette hírhedt hadparancsának
megfogalmazására: "...a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét". A
katonákat gyávasággal vádolta és a "rend helyreállítása" érdekében a
helyszíni felkoncolást is engedélyezte. A parancs akkora felháborodást
keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették, maga Jány pedig április 4-én
nyilvánította semmisnek és helyettesítette egy újjal.
A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre.
A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer,
illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek
pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar
hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért
négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar
katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.
Vásárhelyi Virág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése