2013. június 8., szombat

Árvíz! – Csalók ígérnek ellenszolgáltatás fejében különböző szolgáltatásokat Csepelen – Szemezgetés az MTI híreiből

 
Feltört az esővíz a csatornákból Budapesten a Margit hídnálFeltört az esővíz a csatornákból Budapesten, a Margit hídnál:
Budapest, 2013. június 8. délután – Felhőszakadás miatt felgyülemlett víz a Margit híd budai hídfőjénél, a Bem rakparton, amely a Duna magas vízállása miatt a csapadékcsatornákon nem tudott lefolyni 2013. június 8-án. MTI Fotó: Turbéky Eszter


Áder: a jövőben az eddig mért rekordoknál is nagyobb vízállásokra kell felkészülni:
Budapest, 2013. június 8., szombat (MTI) – Áder János köztársasági elnök feleségével, Herczegh Anitával együtt a Magyar Honvédség egyik Mi-17-es helikopterén a levegőből szemlélte meg szombat délután az árvíz által leginkább fenyegetett térségeket és településeket. A köztársasági elnök a helyzet egyik tanulságának nevezte, hogy a jövőben rekordmagasságú, szélsőségesen gyors folyású árvizekre lehet majd számítani.
Az államfőt szállító helikopter a budaörsi repülőtérről indult el a szemlére, és mintegy húsz percnyi repülés után Komárom magasságában érte el a Dunát. A gép ezután Mecsér, Nagybajcs, majd Győrújfalu felé vette az irányt. Több helyen is jól látható volt, hogy a folyó kilépett medréből, elárasztva a környező mezőket.
Áder Jánost az útra elkísérte Baross Károly, az Országos Vízügyi Főigazgatóság országos műszaki irányító törzsének helyettes vezetője, és út közben tájékoztatta az áradás okozta problémákról.
A helikopter a visszaúton előbb Esztergomot érintette, majd a vízzel körülvett Kisoroszit, ahol a Mi-17-es le is száll.
A gépet többen is fogadták a falu lakosai közül. A katasztrófa sújtotta településen a hangulat a kívülről érkezettek számára nyugodtnak tetszett, ezt Molnár Csaba (független) polgármester is megerősítette.
A polgármester a köztársasági elnöknek beszámolt arról, hogy Kisoroszinak korábban is többször szembe kellett néznie az árral, ezért már felkészültek. 2006-ban védőmű épült, amelyet azóta is karban tartanak, és most meg is erősítették. A töltést, amelyre később Áder Jánost is kikísérte, szombat délig 920 húsz centis vízmagasságig építették fel. A tetőzéskor legfeljebb 895 centiméterre számítanak – mondta el.
Áder János újságíróknak nyilatkozva a helyzet egyik tanulságának nevezte, hogy a jövőben rekordmagasságú, szélsőségesen gyors folyású vizekre lehet majd számítani. Éppen ezért a korábban mért legnagyobb szinteknél is magasabb vízállások ellen kell majd védekezni az országos számos pontján – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a mostani védekezés is extra nehézségeket okozott, és az áradat levonultát követően tartósan meg kell erősíteni a védvonalnak azokat a részeit, amelyek most gyengének bizonyultak.
Emlékeztetett: Győrújfalunál is az okozza a problémát, hogy egy visszabontott töltést kellett gyorsan újraépíteni. Ha egy év múlva jött volna ez az ár, akkor ott az új védőművek megfelelően tudták volna biztosítani a védelmet – tette hozzá. Ezért ezeket a munkákat el kell végezni, és ahol lehet uniós forrásokat kell hozzájuk igénybe venni – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
MTI 2013. június 8., szombat 20:32
Árvíz a Rómain 2013 június 8


Árvíz – Római-part:
Budapest, 2013. június 8. – Délután. A Duna áradása miatt elöntött utca a Római-parton, a Királyok útja – Szent János utca sarkánál 2013. június 8-án. A főpolgármester tájékoztatása szerint a Római-parton befejezték a védmű talpának megerősítését, kisebb szivárgások vannak, de katasztrófától nem kell tartani. MTI Fotó: Kallos Bea
Áradás a Dunakanyarban _ Elöntött házak Kisorosziban

Áradás a Dunakanyarban:
Kisoroszi, 2013. június 8. – délután. Elöntött házak Kisorosziban 2013. június 8-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Erdészek is segítik az árvízi védekezést:
Budapest, 2013. június 8., szombat (MTI) – Erdészek is segítik az árvízi védekezést utak tisztításával, munkagépekkel, de volt olyan erdőgazdaság, amelyik vadhúst ajánlott fel a gátakon dolgozók ellátására – közölte honlapján az Országos Erdészeti Egyesület (OEE).
A Szigetköztől a Dunakanyarig az elmúlt napokban folyamatosan több mint ötszáz erdőgazdasági alkalmazott dolgozott a gátakon – tudatta az egyesület. A homokzsákok töltése, a védművek építése mellett a gátak, homokbányák környékének útjait tették járhatóvá, és mintegy ötven erdőgazdasági terepjáróval és munkagéppel vettek részt a nehezen megközelíthető terepeken a szállításban.
A Pilisben a helyi erdőgazdaság az erdészeti utak megnyitásával biztosítja Pilismarót és Dömös megközelíthetőségét, miután a közúti kapcsolatot már elzárta az áradó Duna. Az erdészek folyamatos ügyeletet látnak el és vezetik, segítik a legfontosabb áruforgalom vagy a postai járművek átjutását az erdei utakon.
A székesfehérvári székhelyű VADEX Zrt. mintegy 15 ezer adag étel elkészítésére alkalmas vadhúst adott át a Magyar Honvédség közvetítésével az árvízi védekezésben résztvevők ellátására, a veszprémi VERGA Zrt. pedig több terepjáróból álló segélykonvojt indított a veszélyeztetett térségekbe.
Az erdőgazdaságok további segítség nyújtására is felkészültek, illetve már szervezik az árhullám levonulása utáni
takarításban való aktív részvételt – olvasható az OEE tájékoztatójában.
MTI 2013. június 8., szombat 19:51
Áder János Kisorosziban

Áder János Kisorosziban:
Kisoroszi, 2013. június 8. – délután. Áder János köztársasági elnök (b) az árvíz által fenyegetett Kisoroszi határában, a homokzsákokkal megerősített gáton 2013. június 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Csalók ígérnek ellenszolgáltatás fejében különböző szolgáltatásokat Csepelen:
Budapest, 2013. június 8., szombat (MTI) – Csepelen az árvízzel érintett területen megjelentek az “önkéntes” katasztrófavédők, akik a katasztrófavédelem, az önkormányzat vagy az árvízi védekezésben résztvevő szervek, cégek képviselőinek adva ki magukat ellenszolgáltatás fejében szippantást és egyéb szolgáltatásokat ígérnek a lakóknak – közölte a helyi védelmi bizottság elnöke, valamint a kerület polgármestere szombat kora este  az MTI-vel.
Dudás Zoltán Szilárd és Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül tett felhívásukban arra kérik a csepelieket, hogy ne engedjék magukat félrevezetni, figyeljenek értékeikre és hívják a rendőrséget, ha hasonlót észlelnek.
MTI 2013. június 8., szombat 19:30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése