2013. július 7., vasárnap

A parádé háttere

A természetellenes fajtalankodók szombati parádéján közel négyezer résztvevő vonult fel (rendőrségi becslés, mely megfelel a valós számnak). Ennek a maroknyi társaságnak a fele külföldi fajtalankodó volt, akiket ingyen utaztatással és 300 eurós napidíjjal (aki igényelte), és egy igazi "bulival" vettek rá a részvételre. A hazai "kebelbarátaik" ugyancsak komoly anyagi segítséget kaptak, közel 400 különböző szervezet biztosította őket a támogatásukról, és 20 ország nagykövetsége. Lényegében a világ fajtalankodói vállaltak szolidaritást a magyarországiakkal. A hazai deviánsok a létszám növelése érdekében egy viszonylag zárt, barátokból és ismerősökből álló kört hívtak meg a felvonulásra, melyért 100 eurót fizettek ki a meghívottaknak.
Magyar viszonylatban ha ezer olyan meghívottal számolunk, akik felvették a 100 eurót, akkor is csak százezer euró volt a parádén résztvevők zsoldja. Ez semmiség az összköltséghez viszonyítva, melyhez euróban több milliót szántak a nemzetközi tervezői.
Szíriában ezer dollár a nemzetközi csürhéhez tartozók napi zsoldja. Eleinte két hónappal számoltak, mint életben maradási idővel, így egy bandita 120 ezer dollárba került (ma már csak két hét az életben maradási átlagidő). Tehát egy szíriai zsoldos többe került a megbízóinak, mint az egész budapesti társaság napidíja. Leszámítva a szaud-arábiai és a katari támogatókat, lényegében ugyanazok fizetik a szíriai gyilkosokat (helyi elnevezéssel: dögevő patkányokat és ganajtúrókat), mint a budapesti fajtalankodókat.
Szíriában is, és Budapesten is egy cél érdekében fizetik ugyanazokat: az erkölcs esküdt ellenségeit. Mindenhol a rend felbomlasztása a cél. Provokációkkal, zavarkeltéssel, rombolással, hazug propagandával, majd erőszakkal, gyilkosságokkal.
De nem homok, hanem gránitkövek kerültek a gépezetbe. Már nem csak akadozik, hanem recseg-ropog az egész szerkentyű. Mert a megvetés, a lenézés, az emberi faj elsőszámú ellenségévé nyilvánítás legalább olyan veszélyes tényező, mint a gránit. Az egészséges társadalmak már felléptek ellene, és most rajtunk a sor. Színt kell vallanunk. Betegek és kretének társadalma legyünk, vagy csatlakozzunk az egészséges, természetes életet és az erkölcsöt követő társadalmakhoz. Az ország 90%-a erre egyértelmű választ ad, a maradék meg kivándorolhat, de ha itthon akar maradni, akkor várja a kőfejtő és a csákány. Ott és úgy egy-kettőre kigyógyul a deviánsságból.
Kassai Ferenc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése