2013. december 14., szombat

Kilencmilliárdért csinosíttatik a Videoton stadionja is

Megkülönböztetett figyelmet kap a Sóstói Stadion: a Videoton futballcsapata által használt, önkormányzati tulajdonban lévő létesítményre 2015-ig kilencmilliárd forintot szán a kormány, számolt be róla a Blikk pénteki számára hivatkozva a Propeller.
A városi önkormányzat pénteken tart közgyűlést, s a képviselők egyebek közt arról vitáznak, hogy milyen feladatok vannak a beruházással kapcsolatban – olvasható a Propelleren. A klub egyik legnagyobb szurkolója, Orbán Viktor miniszterelnök már korábban szólt arról, hogy fejleszteni kell.
„A futballstadionok ügyében kezdjük utolérni a közép-európaiakat. És ha még hagynak bennünket egy-két évig dolgozni, akkor meg is fogjuk őket előzni” – nyilatkozta a kormányfő a másik hazai kedvenc, a felcsúti Puskás Akadémia honlapjának adott interjúban.
Annyi kiszivárgott, hogy a mostani tizenkétezres létesítményt tizennyolcezresre bővítenék, megszüntetnék a futópályát, és korszerűsítenék a lelátókat is annak érdekében, hogy a Sóstói Stadion megkapja a IV-es besorolást.
Az idei forrásokból 15 millió forintot kell elkülöníteni a felújításra, míg a 2014-es költségvetésből 4.5 milliárdot lehet a beruházásra fordítani. A Ferencváros új arénája 13,5, a Debrecené 12,6 milliárdból, a Haladásé 9,6 milliárdból épül, azaz nem a fehérváriaké lesz a legdrágább létesítmény.
(Blikk, Propeller)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése