Szélmalmok: A molnárok élete és hanyatlása - Lehet-e új reneszánsz?

A növekvő energiaáraknak köszönhetően a megújuló energiaforrások egyre népszerűbbek. Amikor Ausztria felé tartunk, csodálkozva nézzük az egyre sűrűsödő szélmalom-erdőt, miközben elfelejtjük, hogy egykor az Alföld arculatához is hozzátartoztak a szélmalmok. Ezek a „erőművek” azonban klasszikus szépséget képviseltek, miközben a közösségi élet elengedhetetlen színterének is számítottak. Abban az időben, amikor mindenki maga őröltette a gabonáját, a malmoknál vidáman teltek a várakozás órái.

A különleges tudású molnárok által, természetes erővel működtetett malmok szerepét azonban a 19. század végétől a gombamód szaporodó gőzmalmok, a „tüzesmalmok” vették át. Ehhez azonban arra volt szükség, hogy a magyar vasúthálózat kiépüljön, hiszen a gőzmalmokhoz szükséges kőszenet másként nem lehetett az alföldi vidékekre eljuttatni.

A hollandi típusú hazai szélmalmok néhány évtized alatt elárvultak. A sokszor a malmot lakásul is használó molnárcsaládok tönkrementek, és más megélhetés után néztek. Kivételt jelentettek azok a vidékek, ahová nem jutott el a vasút. A hódmezővásárhelyi tanyák közelében még 1924-ben is 21 szélmalom működött. Sőt az Alföldön volt olyan vitorlás építmény, amely még az 1950-es években is gabonát őrölt.

Működési elv
A hollandi típusú malmok jellemző tulajdonsága, hogy belül több szintre osztott épületük tetején, körpályán elmozdítható foglalatban van a vitorlaszárnyakkal felszerelt tengely és a vele egybeépített szeleskerék, az a fogaskerék, amelyik a vitorlákon keletkező forgónyomatékot átadja a malomgépezet főtengelyének. A malmok előnyös tulajdonsága volt, hogy túlzottan erős szélben a malom forgását szabályozni lehetett, a malom vitorláinak helyzetét kellően és gyorsan változtathatták, adott esetben a gépezeteket ki is kapcsolhatták.

Ezeknek a saját idejükön túl működő malmoknak köszönhetjük, hogy ma is megcsodálhatjuk a magyar népi építészet legmonumentálisabb alkotásait. Az egykori falu technikai ismeretei számtalan oldalról megismerhetők a múzeumként működő malmok falai között.

Némelyikük fafelépítménnyel, vályogból, sártapasztással készült, és meszelték őket. Gyakori, hogy vályogból falazták a szélmalmot, amely később téglaköpenyt kapott. Máshol pedig tégla- vagy kőfallal építették.

Belsejük, födémszerkezeteik, tetőszékeik szép ácsmunkák emlékei. Berendezéseik elkészítése nagy pontosságú faragótudást igényelt, de a kovácsoltvas, acélalkatrészek beépítéséhez is érteniük kellett a szélmolnároknak, hiszen a kőpadok forgótengelyeit, csapágyait, csuklószerkezeteit a vasalkatrészek nélkül nem készíthették volna el. A kőpadokat úgy tervezték, hogy a kövek egymás feletti magassága tetszés szerint változtatható legyen aszerint, hogy mit őrölnek, és milyen minőségű őrleményre lesz szükség. A szélmalom belsejének faszerkezeteit rendkívül szép, esztétikus formában, tudatos műgonddal készítették.

Nézz körül kirándulásaid során, és csodáld meg a települések határában sokszor megtalálható malmokat

Szegvár
A szegvári szélmalom egy mesterséges dombra épült, a falu keleti szélén 1865 körül. Falazata a földszinten egy méter vastag, felfelé haladva fokozatosan vékonyodik. A harmadik szinten 80 centiméter, a legfelső szinten pedig már csak 45 centiméter vastagságú. A fal három rétegből áll: kívül és belül tégla, középen vályog. A két téglafal között a vályog remekül elnyelte a működés közben keletkezett rezgést.

A tornyos típusú, felülhajtós, két kőpáros szélmalom utolsó tulajdonosa, Pusztai Pál az 1937. október 18-án kelt adásvételi szerződés szerint 3000 pengőért vásárolta meg az épületet. A Pusztai család még 1938 tavaszán elkezdte a működő, de helyreállítást igénylő szélmalom egyes részeinek felújítását. A felújítás után néhány évvel egy nagy szélvihar letört két vitorlát. Ettől fogva a malom a maradék kettővel üzemelt tovább. Egy ideig az egyik kőpárt motorral is működtették, de az üzemanyag drágának bizonyult, ezért visszatértek az eredeti erőforráshoz, a szélhez.

A ma műemléki védettséget élvező malomban szívesen várják a vendégeket. Telefonos bejelentkezés után szinte mindent megtudhatsz a régi malmok világáról.

Karcag
Karcagon a környék egyik legértékesebb műemléke az 1858-ban épített, népi stílusú Barna-féle szélmalom. A városban régen hatvan malom működött, közülük tizenegy szélmalom – mára csak ez az egy maradt fenn. A malmot Gál Ferenc építette a város szélén, egy téglafallal körbekerített, dombszerű emelkedésen, hogy vitorlái jobban kihasználják a szelek energiáját. A szélmalom forgó tetőrésszel és négy széllapáttal készült. A négyemeletes malmot téglából építették. A felújított, szépen rendben tartott szélmalomban 1949-ig folyt a munka. Az államosítás után kalapácsos darálót üzemeltettek az épület földszintjén. Belső berendezése épen maradt, olyan, mintha a hatalmas malomkerekek, malomkövek még tegnap is őröltek volna.

Várhegyi Kálmán összeállítása