A hírnév mint tulajdon a virtuális gazdaságban

A celeb-kultusz betört a jogrendbe

A világszerte általánossá vált celeb-kultusz idején felette időszerű témát boncolgat a Yale Law Journal hasábjain Joseph Blocher írása.

A közgazdászok és jogelméleti szakértők régóta vallják, hogy a gazdaság nem működhet hatékonyan, ha a tulajdonjogokat nem határozzák meg pontosan. Újabban a kutatók figyelmét felkeltette legalább háromféle „virtuális" gazdaság is: az internetes gazdaság, amelyet olyan kereskedelemsegítő mechanizmusok testesítenek meg, mint az eBay és társai; az olyan virtuális világok gazdasága, mint a Second Life vagy a World of Warcraft, végül pedig a virtuális hírnéven (reputation) alapuló, a Facebook és a My Space webhelyekhez kapcsolódó gazdaság.

Az előbbi kettő általában a megszokott tulajdonformák cseréjével jár, ám a kutatóknak mindeddig nem sikerült pontosan meghatározni a hírnéven alapuló ismertségi gazdaság (reputational economy) alapját képező tulajdont - pedig a gazdaság azt bizonyítja, különösen virtuális formájában, hogy maga a hírnév, a reputáció - a társadalmi státusz és mások tisztelete - könnyen felfogható a tulajdon egy formájaként.

A virtuális hírnév-gazdaság azt mutatja, hogy a reputációt meg lehet szerezni, el lehet veszteni, lehet vele kereskedni, lehet védeni és meg lehet osztani, akárcsak a tulajdont - attól függetlenül is, hogy van-e független gazdasági értéke. Más szóval, vélekedik Joseph Blocher, a reputáció nem csupán értékes: ő maga az új Új Tulajdon (sic).

A szerző rámutat, hogy a különböző virtuális gazdaságok különböző tulajdonformákat teremtenek. Az első, amelyre az emberek legtöbbször utalnak, csupán az ismert tulajdonformák (könyvek, DVD-k, részvények, stb) más úton, a világhálón történő cseréjét jelenti. Az e.Bay, Amazon.com és társaik sokkal inkább javított továbbítási mechanizmust jelentenek, mint új tulajdonformát.

A Second Life-tipusú virtuális világokban új kérdések merülnek fel például a biztonságot, a gazdaságot és a megközelítési lehetőségeket illetően, mivel olyan virtuális tulajdonformák léteznek benne, mint például a Linden-dollár. Egyelőre még cseppfolyósak az ilyesfajta tulajdon szabályai, a vele kapcsolatos viták elbírálásának módszerei, és elmosódnak a határok e virtuális világok és a valódi világ között.

A harmadik típusú, hírnév-jellegű internetes gazdaság azonban a maga módján ugyanolyan fontos lehet, mint az előző kettő, ebben is szó van szerzésről, kereskedelemről és védelemről. A Facebook, a My Space és a pletyka-rovatok világában gyorsan státusz-vagyonokat lehet teremteni - és ezeket ugyanolyan könnyen és drámai módon el lehet veszteni. Sokak számára az ebben a világban elért siker ugyanolyan fontos lehet, mint a pénzbeli vagyon - sok ember élete virtuális közösségi portálok és blogok körül forog. Manapság sok ember számára fontosabb a Facebook-profilja, mint a beruházási profilja.

A hírnevet tulajdonformaként ennek ellenére még nem elemezték mértékadó kutatók. Ez nem jelenti, hogy a jogalkotás ne tekintené fontosnak a hírnév megóvását. Blackstone (William Blackstone brit jogász, 1723-1780 - Globusz.net) óta a törvény feladata a személy reputációját megóvni attól, hogy méltánytalan kárt okozzanak benne - innen ered a rágalmazási törvény fejlődése. A szellemi tulajdonról szóló szabályok is foglalkoznak a reputáció megszerzésével, lerombolásával és eltulajdonításával. A törvény azonban általában csak annyiban tekinti a hírnevet tulajdonnak, amilyen mértékben valós világi gazdasági értéke van, például amennyiben egy versenytárs árt egy márka hírnevének. Az ilyesfajta megközelítések nem tekintik magát a hírnevet tulajdonhoz hasonlónak - illetve csak akkor kezelik így, ha mérhető az értéke. Ezeknek a tudósoknak egyike sem javasolja a hírnév tulajdonelméletének kidolgozását, beérik azzal, hogy értékes dolognak tekintik a reputációt.

Joseph Blocher szerint azonban a közösségen belüli státusz elérésére tett erőfeszítéseket el lehet választani a pénzügyi és gazdasági haszontól, a hírnév-gazdaságnak nem kell egybeesnie (bár ez megtörténhet) a javak és a szolgáltatások gazdaságával. A Facebook rendszer tagjai gyakran versenyeznek abban, hogy minél nagyobb hírnévre tegyenek szert és jogosnak tekintik annak megóvását (például a pletykától vagy sértésektől), illetve megosztását (úgy, hogy barátaikat is meghívják a nagytekintélyű csoportba vagy más módon támogatják őket). Ezek a személyek birtokolják hírnevüket, akár hat ez a reputáció a valódi gazdaságban, akár nem.

Ez a megközelítés más helyzetekben is alkalmazható, például egy intézmény hírneve közösségi tulajdonnak tekinthető. Amikor például valaki egy tekintélyes egyetem tagjaként annak általa is élvezett státuszát arra használja - vagy arra a célra tulajdonítja el -, hogy legitimitást vindikáljon egy elfogadhatatlan állásfoglalásnak, ezt az intézmény közös státusza szenvedi meg, az összes többi tag kárára.

Miután a státuszt az egyéni tulajdon egy speciális formájaként határoztuk meg - írta Joseph Blocher - a virtuális hírnév-gazdaságot további alcsoportokra lehet osztani. A Facebook-szerű közösségi portálok jelentik az egyik modellt, a névtelen blogok és kommentárok a másikat. Az előbbiek jobban hasonlítanak az internetes gazdaságra, mivel az általuk teremtett státusz mind a világhálón, mind a valóságos világ hírnév-gazdaságában létezik. Az egyének saját nevüket használják ezeken a fórumokon és gyakran érintkeznek partnereikkel a reális világban is - így amennyiben valakinek a reputációját lerombolják a világhálós reputációs gazdaságban, hírnevét elveszti a valóságos világban is.

A névtelen, illetve álnéven író bloggerek és kommentátorok esetében az illetők online-státuszra tehetnek szert - sok esetben mások kárára - anélkül, hogy saját világi státuszukat elvesztenék. Bonyolult problémákat támaszthat, ha a kétféle hírnév-gazdaság találkozik, például a virtuális világ álnéven működő tagjai támadnak a világhálón saját nevükön jelentkező szereplőket, az online reputációs gazdaság tagjait. A névtelen támadókat ritkán lehet azonosítani, az általuk megtámadott személyek reputációs tulajdonában okozott kárt viszont nehéz pénzzel vagy bármiféle más „régi" tulajdonnal pótolni.

A tulajdont szabályozó törvények a földtől a szabadalmakig rendkívül részletesen írnak le és szabályoznak minden tulajdonformát, de amikor a hírnévről, egy olyan kincsről van szó, amelynek eléréséért és megvédéséért sok ember egész életében dolgozik - tanácstalanná válunk. A kutatók feladata lesz kidolgozni a hírnévvel kapcsolatos világos és alkalmazható normákat, illetve eldönteni, hogy vajon kell-e - és hogyan - jogszabályokkal érvényesíteni azokat - összegezi tanulmányát a szerző, aki írását a társadalmi státusz és a tulajdoni szabályok összefüggéséit tárgyaló nagyobb munkához szóló hozzájárulásként bocsátotta a folyóirat rendelkezésére.      

http://yalelawjournal.org/2009/01/19/blocher.html

Bashar Al Assad rövid történelmi beszéde

Az Izrael által Gázában elkövetett háborús bűnök ellen. 

Ez az üzenet mindenkihez szól, aki igaz, hívő embernek tartja magát, harcol az igazságért, az emberi méltóságért, az élethez való jogért!!!

 

„Testvéreim, 

mi egy békés és hazafias nemzet vagyunk, az arab, az erkölcsi és emberi értékeink is a békére épültek fel, ezért mi megpróbáltuk elfelejteni, hogy megtörtént a Deir Yassin-i , a Kafar Qasim -i, a Genin -i, az első Kana meg a második Kana meg sok más Izraeli mészárlás az arabok ellen, de Izrael folyton emlékeztet minket a valós énjéről, természetéről. ..

De mivel mi egy igen erős memóriával rendelkező nemzet vagyunk, mert mi a történelem meg ennek a földnek a birtokosai vagyunk, mi megígérjük nekik, hogy mindig is emlékezni fogunk, de ami fontosabb, hogy mindent meg fogunk tenni érte, hogy a gyermekeink is emlékezzenek, el fogjuk tenni gyermekeinknek a Gázai gyermekek képeit a nyílt sebeikkel és folyó vérükkel játékaik felett és mellett... Mesélni fogunk nekik az árvákról, mesélni fogunk nekik azokról a gyerekekről, kiktől ellopták a gondtalan gyerekkort, a magukra maradt anyákról, sérültekről,a szenvedésről, a könnyekről .. meg fogjuk tanítani nekik, hogy Isten az erős hívő embert jobban szereti a gyenge hívőnél, meg fogjuk tanítani nekik, hogy szemet szemért fogat fogért.. Megtanítjuk nekik, hogy amit erővel vettek el, azt nem lehet csak erővel visszaszerezni és meg fogjuk magyarázni nekik, hogy aki elfelejti a múltat, annak nincs jövője. Kifogunk tenni egy képet a szobáikba melyen a következő mondat áll: Ne felejts , hogy gyermekeink, ha felnőttek azt mondják, hogy nem felejtünk és nem bocsájtunk meg . Biztosítom őket arról, hogy amit elkövetnek az emberiség ellenes és háborús bűnökből, csakis olyan arab nemzedékeket fog létre hozni,akik még inkább ellenszenvet fognak érezni Izrael iránt és ellenállásuk csak erősödni fog. És akaratuk is jobban fejlődik az idővel mely még a hadi készletüknél is erősebb, ez az én szerény egyenletem szerint azt jelenti hogy minden halott arab gyermekkel születni fog több 100 ellenálló, mely azt is jelenti, hogy maguk ássák meg cselekedeteikkel a saját gyermekeik és unokáik sírját . Ma megvan a választási lehetőségük, hogy azt ültessenek a jövőnek, amit akarnak: jót vagy rosszat, de később már nem lesz választásuk, ha egyszer a vér magvait ültetik el, akkor nem is fognak mást aratni, csakhogy ezeknek a termése ez jóval nagyobb annál, ha egyszer megért, mint amit maguk ültettek.” 

2009.01.16.
Hírfigyelő Szolgálat

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 13- A Szentlélek Isten szavai a Szentlélek hét ajándékáról.

Szentlélek Isten szavai  A Szentlélek hét ajándékáról.

Szentlélek: Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. Isteni személy és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Az Én 7 ajándékomról szeretnélek tanítani benneteket.

Azért van szükség ezeknek a tisztázására, mert ezek közül a fogalmak közül egyik másik nem olyan értelmet nyer, mint amilyet a mindennapi életben jelent.

Kezdjük mindjárt az elsővel, az ÚRFÉLELEM ajándékával. Vannak, akik ezt az Isten-félelmet helytelenül értelmezik és alkalmazzák. A gyermekeiket így nevelik: Ha nem fogadsz szót, megver az Isten. Önmagáról így gondolkozik: Félek Istentől, mert haragszik rám a bűneim miatt. Akkora a vétkem, hogy nekem már nem is fog megbocsátani, el fogok kárhozni. Ver az Isten, mert már megint szenvedést mért rám, félek, hogy még jobban megbüntet.

Ez így nem jó! A gyermekeket nem szabad Istennel ijesztegetni, mert ez felnőtt korban nyomot hagy bennük. A Mennyei Atyát úgy kell bemutatni nekik, mint egy megértő, türelmes, szerető jó Atyát, aki saját szüleiknél is sokkal jobban szereti őket. Nektek felnőtteknek is úgy kell Rá tekinteni, mint a legfőbb szeretet, jóság, irgalom atyjára. Mégsem szabad tehetetlen bábnak képzelnetek, aki mindent elnéz.

Legyen egy egészséges Isten-félelem bennetek! Ne feledjétek, hogy minden meg nem bánt gondolatotokért, szavatokért és cselekedeteitekért felelnetek kell egyszer Előtte. Gondoljatok arra, hogy Ő az Ég és Föld Ura, és ti porszemek vagytok Hozzá képest. Minden tehetségetek, tudásotok, egészségetek, minden erényetek Tőle való. Ha Ő nem akarná, nem tudnátok mozogni, járni, gondolkozni, dolgozni, tanulni. Ne legyetek elbizakodottak, mert van házatok, kocsitok, jó állásotok, és főleg ne nézzétek le a szegényeket, mert Isten egyetlen gondolatával egy perc alatt mindent elvehet tőletek. Ne legyetek büszkék műveltségetekre, tudásotokra és főleg ne vessétek meg a tanulatlanokat, mert Isten akaratából megpattanhat egy ér az agyatokban, és egy ép gondolatotok se marad. Ezzel a szent félelemmel tekintsetek az Úrra és legyetek végtelenül alázatosak, úgy ahogyan tanítottunk benneteket erre a szép erényre.

A második ajándékom a JÁMBORSÁG. Egyesek azt hiszik, hogy a jámborság egyrészt szelídséget jelent, másrész buzgó vallásgyakorlatokat. Nem így van. A Jámborság ajándékával másféle erényeket is adok nektek:

1.) Adakozó, jó szívet, mely ontja magából a szeretetet mindenki felé. Támogatja a nála szegényebbeket, vigasztalja az elesetteket. Nem irígy, ha másnak több pénze, drágább autója, nagyobb háza, szebb felesége, csinosabb külseje van, hanem mindenért hálás Istennek, amit ő kapott. 2.) Aki jámbor, az a körülötte élő családtagjai, munkatársai, szomszédai iránt tele van hittel és bizalommal. Nem ismeri a féltékenységet, mert az az alapelve, hogy az a fontos, hogy ő szeressen, és nem az, hogy őt szeressék. Ó, hány és hány ember van, aki házastársát egészen kisajátítja magának, szinte még azt sem engedi nagy önzésében és beteges féltékenységében, hogy máshoz szóljon. Az ilyen megkeseríti a másik életét, mert nagyon fáj neki, hogy párja nem hisz benne, a rosszat feltételezi róla.

A harmadik ajándékom a TUDOMÁNY ajándéka. Ugye tudjátok, hogy ennek semmi köze a mindennapi életben ismert természettudományokhoz és társadalomtudományokhoz. Itt nem azt kívánom tőletek, hogy jártasak legyetek a biológiában, fizikában, matematikában, irodalomban, történelemben stb., hanem az embertársaitokkal való viszonyotokban legyetek okosak, szelídek. Sajnos sokan visszautasítják ezt a nagyon fontos kegyelmemet, a tudomány ajándékát. Ezért van a sok gyűlölködő, haragtartó, türelmetlen és érzékeny ember.

A legnagyobb bűn Isten szemével nézve a gyűlölet és harag, amely a szeretet ellentéte. Akik a harag és a gyűlölet megkötözöttségében élnek és képtelenek megbocsátani és bocsánatot kérni, azok bármennyit is imádkoznak, a pokol felé haladó úton menetelnek. A Nagy Figyelmeztetéskor ők fognak a legkeményebben szenvedni. Azt tanácsolom, ha csak egy parányi neheztelés, ellenszenv van bennetek, drága Engesztelő Gyermekeim, szabaduljatok meg tőle minél hamarabb, mert az idő gyorsan halad. Ha jövök, szeretnék szeretettel teli, tiszta szíveket találni. A másik, amit a tudomány ajándékával csepegtetek belétek: a türelem. Most 2 hete bővebben beszéltem nektek erről a szép erényről. Akiben nincs türelem, az szeretni sem tud. Hányan vannak a türelmetlenek közül, akik képtelenek néhány percet rászánni  a szomorúakra, a panaszkodókra. Nincs bennük együttérzés. Ahhoz viszont van türelmük, hogy másokat traktáljanak saját gondjaikkal. Legyetek türelmesek, Gyermekeim, mert Mennyei Atyátok is végtelenül türelmes hozzátok.

A tudomány ajándékával nyújtom nektek az érzékenység legyőzését. Hát ez nagyon nehéz nektek, még a választottjainknak is. A gyakori megbántások, megaláztatások, igazságtalanságok szinte allergiássá tesznek benneteket a sértésekre. Tanuljátok megy kicsinyeim, hogy egyedül képtelenek vagytok az érzékenységeteken uralkodni. Ha megtörtént a lelki seb, támaszkodjatok Ránk: a Szentháromságra és a Szűzanyára. Az elhangzott sértés után ne tépelődjetek, hanem azonnal forduljatok Hozzánk és kérjetek megbocsátó szeretetet.

Imádkozzatok megbántótokért, kérjetek helyettük bocsánatot Tőlünk, és könyörögjetek számukra bűnbánatért. És akkor megtörténik a „csoda", elmúlik belőletek a düh és átalakul szeretetté. De ha minket kihagytok belőle, gyűlöletté változik.

Negyedik az ERŐSSÉG ajándéka. Senki ne gondoljon itt fizikai erőre, kidolgozott izmokra! Lelki erőről van szó. Ezzel a kegyelemmel lankadatlan buzgalmat akarok önteni a lelketekbe állapotbeli és hitbéli kötelességeitek ellátásához.

A lustaság  egy csúnya emberi tulajdonság. Az egész nap semmittevő, heverésző ember árt a saját testének, lelkének és árt környezetének. Hiszen a testnek mozgás kell, elsenyved a sok ülésben-fekvésben. A lélek mégjobban megsínyli a lustálkodást, mert a restség bűn, melyért felelni kell az ítéletkor. A lusta ember kihasználja családtagjait, munkatársait, mert helyette is nekik kell dolgozni.

Az erősség ajándékával nemcsak a lustaságot irtom ki szívetekből, hanem a kényelemszeretetet is. Ez nem bűn, mint a lustaság, de hiba, mely akadály a szentté-válásban. A kényelemszerető ember nem képes áldozatokra, pedig áldozatok nélkül egy helyben topog a lélek, nem tud fejlődni. Még zarándokutakon is lehet találkozni ilyennel, aki nem tud beletörődni, hogy néhány napra megszokott kényelméről le kell mondani. Pedig az ilyesmi remek alkalom a lelkekért való felajánlásra. A kényelemről való lemondás egyben önmegtagadás.

Drága Engesztelő Gyermekeim! Legalább ti tegyétek félre a kényelmet és ezzel nyissatok kaput az áldozatoknak. Ó, annyi alkalom kínálkozik erre: pl. esőben, hidegben, kánikulában is elmész a közös engesztelésre. Vagy fáradtan, fájós lábbal is vigyázol a kis unokádra. Vagy nem fekve, hanem ülve, sőt térdepelve imádkozol. Vagy vendégségben nem a legkényelmesebb fotelt foglalod el. Sorolhatnám még, de nem teszem, mert nagyon sok lehetőségetek van a kényelemszeretet legyőzésére, csak hallgassatok sugallataimra.

5. ajándékom: a JÓTANÁCS ajándéka. Ezzel azt a jót tanácsot adom nektek, hogy ne ragaszkodjatok a földi javakhoz, a gazdagsághoz, a pénzhez, mert minden por és hamu lesz. A sok pénz fösvénnyé és zsugorivá tesz. Ha van feleslegetek ne gyűjtögessétek, hanem inkább segítsétek vele a rászorulókat. Így a nagylelkűségetekkel égi kincseket szereztek magatoknak. Ha a szegénység meglátogat benneteket ne szomorkodjatok és ne méltatlankodjatok, hanem szeretettel és hálával fogadjátok.

Ugye olvastátok a Szentírásban, hogy könnyebb átjutni a tevének a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten Országába? Mit gondoltok miért van ez? Mert a nagy gazdagság elferdíti a jellemet, kiírtja az együttérzést  a szegényekkel szemben, zsugorivá tesz, csak egy cél lebeg előtte, hogy gazdagsága egyre növekedjen. Bálványimádó lesz, a pénz a bálványa. Már pedig, aki nem Istent imádja, hanem a földi kincseket, az a kárhozat felé halad. Ettől akarom minden gyermekemet megmenteni a jótanács ajándékával.

A 6. az ÉRTELEM ajándéka. Ez  korántsem azt jelenti, hogy a tanuláshoz jó értelmet, éles eszet adok nektek, hanem értelmes, mértéktartó életre buzdítalak benneteket. Ez az ajándékom a testnek és léleknek egyaránt fontos. Képzeljetek el egy embert, aki nem tud evésben, ivásban és a különböző élvezeti cikkekben mértéket tartani. A nehéz, zsíros, fűszeres ételektől hamarosan tönkremegy a gyomra és a belei. A sok feketekávétól kikészíti a szívét, a rengeteg cigaretta tönkreteszi a tüdejét, a szeszes italok a máját. De nemcsak a teste romlik meg a habzsolástól, a mértéktelenségtől, hanem a lelke is. Az ő Istene az étel, ital és a különböző élvezeti cikkek, tehát ő is bálványimádó, elszakad tőlünk Égiektől, lelke rossz vágányra kerül.

Van, aki saját hiúságának az áldozata. Bálványává teszi a testét. Folyton a tükör előtt áll és gyönyörködik külsejében, túl sokat ápolgatja, kényezteti magát, mindig a legutolsó divat szerint öltözködik, hogy ő legyen a legszebb és legcsinosabb a környezetében. Az ilyen hiú ember önmagát bálványozza, és a többi embert lenézi, megszólja. Mindenkit külső megjelenése szerint értékel, aki szép, azt többre becsüli. Lelkével semmit sem törődik, ő is a tágas, könnyű utat választja.

Szeretném megmenteni ezeket a félresiklott életeket és ezért akarom az Értelem ajándékát beléjük ültetni, hogy megkötözöttségeiktől megszabaduljanak.

Ti drága Engesztelőim az értelem ajándékával kapjátok meg az önmegtagadás szeretetét. Jézus Uratok erről részletesen beszélt nektek egyik tanításában, ezért ezt nem taglalom, csak annyit mondok, hogy az önmegtagadás a tökéletesedéshez a legjobb út.

A 7. a BÖLCSESSÉG ajándéka. Ennek semmi köze a tudáshoz, a műveltséghez, az ókori görögök életbölcsességéhez. Ezt a szót egy másikkal lehetne helyettesíteni: a „tisztánlátással". Ez az ajándék képességet nyújt nektek a jó és rossz cselekedet megkülönböztetéséhez. Ma az embereknek erre nagy szüksége van, mert szemléletükben nincs különbség az erény és bűn között. Erről a Mennyei Atyátok beszélt nektek, amikor a bűnről és a bűntudatról tanított benneteket. Csak kérjétek Tőlem a bölcsesség ajándékát, hogy mindig tudjatok választani, kísértés esetén, hogyan cselekedjetek. Kérjetek Tőlem világosságot, melynek fényében a bűn felismerhető, bármily vonzónak tűnik.  Kérjétek, hogy őrizzelek meg benneteket minden bűnre vezető alkalomtól. Nehéz a dolgotok, mert a TV, a rádió, az újság kínálja a bűnt, a környezetetekben mindenfelé dúl az erkölcstelenség, a házasságon kívüli nemi élet, a házasságtörés, az abortusz, a homoszexualitás. Tőletek mégis azt várom, fogadjátok be a bölcsesség ajándékát és a tisztaság erényének szeretetét.

Kedves engesztelő Gyermekeim! E hét szent ajándékom magyarázatára azért volt szükség, hogy most, e végső időkben lelketekben minél több erény kivirágozzon. Ó, bárcsak nagyon sokan hallanák e tanításomat, hogy szívükben meggyökerezzen, és az erény virágait teremje. Mindnyájan legyetek az én kis apostolaim, legyetek az Én élő Csatornáim!

 Tanításomat terjesszétek mindenfelé, hogy sok-sok szavaimra szomjazó lelket megérinthessek. Hogy egyre több ember szívében felébredjen a hit, a szeretet, a szelídség, az alázat, a szorgalom, a türelem, az áldozatosság, a tisztaság, hogy mire jövök nagy fényességemmel, csak erényeket találjak bennük. Ha szorgalmasan apostolkodtok Nekem, akkor a Kiáradásom nagy napján rendkívüli örömmel és tüzes Isteni szeretetemmel töltöm meg lelketeket. Most búcsúzom és megáldalak benneteket mind a hét Szent Ajándékom lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

5 Szent Seb Rózsafüzér előtt

Én: Édes Jézusom ezt a rózsafüzért felajánlom a világon élő összes közömbös és hitetlen lélekért, hogy legalább a Nagy Figyelmeztetés alatt térjenek meg. Megtérésükért átnyújtom a Mennyei Atyának 5 Szent Sebedet, a velük járó összes szenvedésedet. Ezzel egyrészt örömet szerzünk Neked, mert szomjazol a lelkek után, másrészt kérjük Atyánkat, hogy enyhítse a ránk váró büntetést, vagy ha úgy tetszik, törölje el egészen. Ámen.

Jézus: Semmi ima nem vész kárba. Ezt a rózsafüzéreteket most hozzákapcsolom a Föld összes engesztelőinek imáihoz, így emelem fel Atyánkhoz, és Ő kegyelemmé alakítja. Áldottak legyetek, hogy a hideg idő ellenére, ilyen szép számmal eljöttetek az engesztelő imaórára.

2009. január 12., hétfő

Előrejelzés a következő száz évre

Japán, Törökország és Lengyelország évszázada következik?

George Friedman, a magyar születésű geopolitikai elemző, napjaink egyik legismertebb külpolitikai szakértője előadást tartott a Carnegie Council előtt, melyet a szervezet honlapja teljes terjedelmében közöl. Friedman a legutóbb megjelent könyvében (The Next 100 Years) azokat az erőket igyekezett feltárni, amelyek az emberiség sorsának meghatározói lesznek a következő ötven, száz évben.

Száz évre előre rendkívül nehéz jósolni, hiszen ki mondhatta volna meg 1900-ban, hogy egy évszázad múlva a nagy európai dinasztiák már nem lesznek, Amerika megerősödik, Kína, Japán, Korea gazdasága felemelkedik, Izrael pedig jelentékeny katonai erővel bíró államként lesz jelen a Közel-Keleten. Valójában még tíz évre előre is szinte lehetetlen jósolni, éppen ezért a jelen folyamatait nem lehet egyszerűen extrapolálni, mert a folyamatok nem lineárisan tartanak egy irányba, hanem számos töréspont van bennük. A kérdés tehát a következő: melyek lesznek a 21. század repedései, töréspontjai, és milyen erők okozzák majd ezeket a „diszkontinuitásokat"?

Friedman szerint a 21. századot alakító erők egyike a népességrobbanás befejeződése, hiszen a születési arányszámok mindenütt csökkennek. A népesség egyszerű reprodukciójához egy nőnek átlagban 2,1 gyermeket kellene szülnie, a fejlett országokban azonban ez a szám legfeljebb 1,7. Régen a gyerekek a család munkaerejét gyarapították, ma azonban, amikor a gyerek 25 éves koráig gyerek marad és a szülei tartják el, a gyermekvállalás már luxus. Még az olyan országokban, mint Banglades vagy Kongó is radikálisan csökken a demográfiai növekedés, vagyis terjedőben van az „európai demográfiai modell".

1492 után Európa megteremtette a globális gazdaságot. Addig az aztékoknak fogalmuk sem volt a mongolokról, a mongoloknak pedig a zulukról. Az európai imperializmus azonban összekötötte őket és globális rendszert hozott létre az izolált rendszerek csoportjai helyett. Akkoriban Európát a népesség növekedése jellemezte, ezt a modellt pedig exportálta. A kapitalizmusnak egyre több munkásra, fogyasztóra és katonára volt szüksége. Ennek a rendszernek azonban befellegzett, mert az európai modell lehanyatlott (vö. dekolonizáció).

Ebben a rendszerben a világot az uralta, aki a kereskedelem központjának számító észak-atlanti térséget ellenőrizte. Az 1980-as évek elején azonban korszakos dolog történt: a Csendes-óceánon zajló kereskedelem volumene a történelem során először utolérte az atlanti árucsere nagyságát. Ettől kezdve már nem Európa volt a globális rendszer központja és nem az észak-atlanti térség volt a globális hatalom egyetlen kulcsa. Létrejött egy másik kulcs is, a Csendes-óceán. Aki mind a két óceánt uralni tudta, különleges helyzetbe került. Erre csak az Egyesült Államoknak voltak meg az eszközei, ezért válhatott a nemzetközi rendszer súlypontjává, míg korábban Európa kerek ötszáz évig, 1492-től 1991-ig, a Szovjetunió felbomlásáig állt a középpontban. Az Egyesült Államok domináns pozíciója sem örök, csupán a kedvező földrajzi fekvésének köszönhető. Persze az is lényeges, hogy az amerikai földrészen nincs ellensége, több mint száz éve pedig gyakorlatilag nem viseltek háborút a földjén.

Ma divatos dolog az Egyesült Államok válságáról beszélni, de nem árt tudni, hogy gazdasága még mindig nagyobb, mint az utána következő négy ország (Japán, Kína, Egyesült Királyság, Németország) gazdasága együttvéve. A 2,8 trillió dolláros ipari kibocsátás felülmúlja a japán és a kínai ipar együttes teljesítményét.

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az emberiség történetében egyetlen hatalom sem ellenőrizte a világ összes tengeri útvonalát. Az Egyesült Államok haditengerészete ugyan nem lehet ott mindenütt, de ott lehet bárhol. Erre egyetlen más hatalom sem képes; még ha szövetkezik másokkal, akkor sem veheti fel a versenyt az amerikai flottával. Műholdjain keresztül a világ minden pontját képes ellenőrzés alatt tartani, aminek két következménye adódik:

1. képes megtámadni a világ bármely országát, miközben ellene invázió nem hajtható végre, ami hatalmas előny;
2. rendelkezik azzal a potenciállal, amellyel, ha akarja, átalakíthatja a nemzetközi kereskedelem főbb jellemző jegyeit. Bármikor, bárki ellen képes szankciókat bevezetni vagy blokádot létesíteni.

Ezek a tények a jelenlegi gazdasági válság idején is érvényesek. Akkor tehát mi várható?

Először is az Egyesült Államok történetének legádázabb háborúja nem száz évig fog tartani, hanem tovább, egy radikális iszlámista akár ezer év múlva is készen állhat egy merénylet végrehajtására. Amerika azonban kivonulhat Irakból és Afganisztánból, amit sem Nagy Sándor, sem a szovjetek, sem a britek nem tehettek meg hatalmuk lehanyatlása nélkül. Olyan amerikai-orosz szembenállás, mint a hidegháború idején volt, már nem várható, de persze mindketten éberen figyelnek a másikra és próbálják a másikat „befolyásolni". Az oroszoknak van pár ütőkártyájuk az európaiakkal szemben, például az energiaellátás, ami miatt az európai külpolitikának mindig számolnia kell az oroszokkal, Európa nem fordulhat szembe teljesen Moszkvával (ld. a grúziai háború példáját).

Vajon melyek lesznek a 21. század nagyhatalmai? Friedman szerint Kína nem fog közéjük tartozni, hiszen Kína a harmadik világ része, a lakossága óriási többsége kevesebbet keres évi 2000 dollárnál, ráadásul gazdasága lényegében az amerikai gazdaság „nyúlványa". Helyzete hasonló az 1985-ös Japánéhoz, mely nem tudta felülmúlni az Egyesült Államokat. Ázsia nagyhatalma egyértelműen Japán, mely a világ második számú gazdasága, hatékony haditengerészete, kiváló légiereje és nagyobb hadserege van, mint Nagy-Britanniának. Senkit se tévesszen meg mérsékelt fellépése, politikája! Kétségkívül Japán lesz a 21. század egyik főszereplője.

Másodsorban Törökország jöhet szóba, mely a világ 17. legnagyobb gazdasága. Hadserege első rangú, s noha komoly belső feszültségek között él, ez a káosztól nagyon messze van. Befolyása a Balkánon, a Kaukázusban, Irakban fokozatosan nő, Izrael és Szíria között is közvetít. Egyértelműen felemelkedőben van.

Friedman harmadik jelöltje meglepő módon Lengyelország. Miért? Mert szemben áll Oroszországgal, ő a kulcsa annak, hogy Moszkva ne térjen vissza Közép-Európába. Az Egyesült Államok számára Lengyelország nagyon-nagyon fontos, ezért masszív gazdasági koncessziókat és technológiai transzfert valósít meg, aminek komoly következményei lehetnek. Miért ne történhetne Varsóval ugyanaz, mint ami Dél-Koreával vagy Izraellel 1950 után? Az amerikaiaknak az NSZK-hoz és Japánhoz hasonlóan érdekük fűződött hozzájuk, így segítették fejlődésüket. Lengyelország mindenesetre a jövőben kritikus ország lehet.

Az Egyesült Államok ereje tovább fog nőni. Ez az emelkedés 1870 óta folyamatos és rendkívül látványos. Úgy tűnik, az elmúlt 100-150 évben a sok-sok változás mellett egyetlen dolog volt állandó: Amerika felemelkedése. Amerikának további előnyt jelent Japánhoz vagy Németországhoz képest, hogy alacsony a népsűrűsége, tehát megtanulta, hogyan kell viszonylag kevés népességgel együtt élni, ugyanakkor azt is, hogyan kell a bevándorlókat integrálni. Az Egyesült Államok földrajzi értelemben jókor van jó helyen.

Friedman vitatkozik Huntingtonnak a civilizációk összecsapásáról vallott nézeteivel, mert szerinte az „iszlám civilizációt" nem lehet egységesnek tekinteni (szunnita-síita, arab-nem arab, szekuláris-vallásos stb. ellentét). Az iszlám világ is nemzetállamokból áll, melyek egymással is versengenek. A civilizációk egymással versengő országokból állnak, így, például az Egyesült Államok által, manipulálhatók egymás ellen. Értelmezhetetlen az az állítás, hogy Amerika szemben áll az iszlám civilizációval, miközben Egyiptommal, Törökországgal, Szaúd-Arábiával stb. szövetségesi kapcsolatokat ápol. A nemzetközi rendszer mozgatója a 18. század óta a nemzetállam és ez így lesz a 21. században is.

Természetesen a jövőben az államközi együttműködés rendkívül fontos lesz, de az igazi kérdés az, ki megkerülhetetlen és ki nem az. A 19. századi európai politikában a szerbek megkerülhetők voltak, a britek nem. Az Egyesült Államok ma megkerülhetetlen pozícióban van, nélküle például komoly klímaegyezmények megkötésének nem sok értelme van. Az amerikai kultúra nagyon fiatal, ezért tűnik arrogánsnak, pimasznak, mint egy 15 éves gyerek. Az európaiak sokszor lenézik az amerikai kultúrát, pedig az amerikaiak sokkal többet tudnak Európáról, mint amennyit az európaiak Amerikáról. Ettől függetlenül igaz: az Egyesült Államok még „éretlen" ország. A 21. században azonban az „érett korba" léphet.

India azért nem lehet főszereplő, mert hihetetlenül megosztott. Igazából nem is egy ország. A britek teremtettek belőle egy államot, de ma is nagyon különböző. Az ottani üzletvitel roppant nehéz, a központi hatalom nem elég erős. Ezért a növekedésének és felemelkedésének strukturális korlátai vannak. Mélyreható forradalomnak kellene benne végbemenni, erre azonban nem látszik esély.

A szénhidrogénkorszak véget ért, helyét az energiaellátásban az atomenergia vagy a napenergia veheti át. Utóbbiak azonban jellegüknél fogva nem jelentenek kielégítő és megnyugtató megoldást a technológiai korlátok és a költségek miatt. Az űrkutatás ebből a szempontból lényeges, hiszen onnan korlátlan forrásokhoz juthatnánk.

Az ENSZ szerepe is változni fog, olyan lehet, mint a világ legnagyobb és legjobban szervezett nem kormányzati szervezete (NGO). Alkalmanként játszhat fontos szerepet, összességében azonban mégiscsak másodlagos lesz. Szervezetileg persze átalakulhat, a Biztonsági Tanács kibővülhet, de maga az ENSZ leginkább a nemzetek közötti konfliktusok, verseny és együttműködés terepe marad.

http://www.cceia.org/resources/transcripts/0111.html

Afrika civilizációs kortünetei

A harmadik világot is kezdik elérni a fejlett világ betegségei

Ha Afrika egészségügyi problémáiról van szó, a legtöbb embernek azonnal az AIDS és az ebola jut az eszébe. Pedig a szegény országokban egyre inkább megelőzhető vagy olcsón gyógyítható betegségek szedik az áldozatokat: például a magas vérnyomás és a cukorbetegség - jelenti Hannah Kuper londoni orvos szakértő és Simon Kuper, a Financial Times párizsi munkatársa. A harmadik világban az ENSZ fellépésének köszönhetően az elmúlt években jelentősen csökkent a korábban több millió áldozatot szedő fertőző betegségek száma, de közben egyre többen szenvednek a korábban a fejlett nyugati országokat sújtó kórságokban.

A hagyományosan a szegény országokat sújtó fertőző betegségek visszaszorulóban vannak. A harmadik világban azonban mégsem nő kellőképpen a várható átlagélettartam. Az ok egyszerű: Afrikában, Indiában és Kínában egyre több áldozatot szednek az olyan, életmód-függő ártalmak, amelyek korábban szinte kizárólag a fejlett nyugati országok polgárait sújtották: az elhízás és a dohányzás miatt kialakuló betegségek.

A jelenséget először Adeon Omran, a North Carolina-i Egyetem professzora dokumentálta 1971-ben. Omran kutatásai alapján egy elméletet dolgozott ki, és megjósolta, hogy a szegény országokban egyre inkább a krónikus betegségek jelentenek majd problémát, és nem a fertőző betegségek. Ahogyan a vírusos kórságok terjedését sikerül lassítani, a várható átlagélettartam nőni kezd. Ha a harmadik világ lakó átlagosan nem 30, hanem 50 évet élhetnek, akkor új betegségek jelennek meg: olyan nyavalyák, amelyek kialakulásához hosszú évtizedek kellenek. Ilyenek a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rák, a légzőszervi megbetegedések és a cukorbetegség. Azóta kiderült, hogy a fejlődés itt nem ér véget, hanem a modern orvostudomány fejlődésének köszönhetően jelentősen csökkenthető a krónikus betegségek kockázata: a fejlett országokban az elmúlt harminc évben nagy előrelépés történt a szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos megbetegedések kezelése terén is.

A fejlett országok a 20. század elején, a higiénés körülmények megváltozásával, a víz- és csatornahálózat kiépítésekor kezdtek úrrá lenni a korábban rengeteg áldozatot szedő fertőző betegségeken. Míg a 18. század végén minden tizedik francia gyermek himlőben veszett oda, a huszadik században minimálisra csökkent a himlő áldozatainak száma. A harmadik világban azonban gyakran még most is hiányzik az alapvető higiéniát lehetővé tevő infrastruktúra, ezért egészen mostanáig nem sikerült legyőzni a fertőző betegségeket. Az Európában gyakorlatilag már elfelejtett himlő még az 1950-es években is ötvenezer ember halálát okozta a szegény országokban.

Most azonban mintha lassan Afrikában is előrelépés történne. A hetvenes évek óta egyre kevesebb himlő járvány tör ki. A nyolcvanas években már csak 350 000 megbetegedést regisztráltak, majd miután az Egészségügyi Világszervezet himlő-vakcinákkal látta el a szegény országokat, 2006-ban már kevesebb mint kétezer esetet regisztráltak világszerte. Hála a védőoltásoknak, a kanyaró és a malária is egyre kevesebb áldozatot szed: a kanyarós megbetegedések száma 2000 és 2006 között közel 68 százalékkal csökkent. A HIV-fertőzöttek száma továbbra is rendkívül magas, de legalább az elmúlt nyolc évben nem nőtt a regisztrált fertőzöttek aránya, és a Bush-kormány segélyakcióinak köszönhetően a szegény országokban élő HIV-pozitívok harmada részesül valamilyen kezelésben.

„Ezek a jó hírek. Rossz hír viszont, hogy a szegény országokban egyre többen esnek krónikus, hagyományosan nyugati betegségek áldozatául." A harmadik világban minden második, a fejlett országokban csak minden negyedik haláleset krónikus betegség következménye. Miközben Nyugaton egyre többen szoknak le a cigarettázásról, Kínában szinte minden férfi dohányzik. Ahogyan a nyomor csökken, a tehetősebb afrikaiak között egyre több az elhízott. A szegény országokban ráadásul a kövérség gyakran státusszimbólum: a tehetősség jele, és mint ilyen, vonzó a másik nem szemében. Az pedig köztudott, hogy az elhízás magas vérnyomással és magas koleszterinszinttel jár, illetve fokozza a cukorbetegség kockázatát. Indiában az elmúlt tíz évben ugrásszerűen nőtt a cukorbetegek száma, és mára a diabéteszben szenvedők többen vannak, mint a HIV-pozitívok. Naurun még súlyosabb a helyzet: a felnőtt lakosság 40 százaléka cukorbeteg.

Oroszországban a Szovjetunió felbomlása óta 5 évvel csökkent a férfiak várható átlagélettartama - a jelenség hátterében az alkoholisták számának drámai növekedése áll. Félő, hogy Kína, India és Afrika egyes országai hasonló sorsra juthatnak. A krónikus betegségek terjedése gazdasági szempontból is rendkívül súlyos, hiszen ezek a kórságok leginkább a munkaképes lakosságot sújtják, visszavetve ezzel a termelékenységet.

Hannah és Simon Kuper szerint azonban van remény. Ha a nemzetközi segélyszervezetek, és mindenekelőtt az ENSZ a fertőző betegségek mellett a krónikus megbetegedések gyógyítására is programokat indítana, akkor esély lenne rá, hogy a szegény országokban is csökkenjen a civilizációs betegségek áldozatainak száma.

http://www.ft.com/cms/s/2/7d6b6ec6-dd1b-11dd-a2a9-000077b07658.html

Gáza: önvédelem vagy agresszió - a Hamász megítélése a nyugati és az iszlám világban

The Guardian, Reuters, Jakarta Post, The New Republic, The Times, AFP, The Christian Science Monitor, Le Monde, The Telegraph, The Jerusalem Post, The Wall Street Journal, The Daily Star, Geopolitical Weekly, The Los Angeles Times, The International Herald Tribune, Der Spiegel

A polgári áldozatok számának növekedésével egyre többen beszélnek aránytalan erő alkalmazásáról. Az ENSZ diplomatái emberiség elleni bűncselekményt és agressziót emlegetnek. Mások szerint azonban Izrael jogos önvédelmi akciójáról van szó, amely nemzetközi jogi és erkölcsi szempontból egyaránt legitim. A Hamász az iszlám világát is megosztja: a hivatalos nyilatkozatokban is jelentős eltérések vannak egyes muszlim országok politikusai és gondolkodói között, s még élesebbek a különbségek a politika és a politikai korrektség felszíne alatt.

Naomi Klein kanadai baloldali aktivista és elemző a dél-afrikai apartheidhez hasonlítja a Gázai övezet megszállását, és arra szólítja fel a Nyugatot a The Guardian hasábjain, hogy hirdessen bojkottot Izrael ellen. Renato Martino vatikáni bíboros még merészebb hasonlattal jellemezte a helyzetet - adja hírül a Reuters. A gázai övezetet „nagy koncentrációs tábornak" nevezte. A Jakarta Post pedig már egyenesen arra sürgeti a Biztonsági Tanácsot, hogy hozzon határozatot Izrael ellen, és tegye lehetővé a katonai erő alkalmazását az izraeli akció leállítása érdekében.

Az AFP beszámolt róla, hogy az ENSZ vezetői is azonnal szót emeltek az izraeli támadás ellen, többen aránytalannak minősítve az ellenakciót. Navi Pillay, az ENSZ emberjogi főbiztosa aránytalannak nevezte az izraeli katonai csapást. Az Izrael-ellenes kijelentései miatt az országból december közepén kiutasított Richard Falk, az ENSZ emberjogi különmegbízottja egyenesen emberiség elleni bűncselekménynek, háborús bűnnek nevezte az izraeli akciót. Miguel D'Escoto Brockman, az ENSZ-közgyűlés soros, nicaraguai elnöke szerint az izraeli támadás „egy erős állam által elkövetett önkényes agresszió". Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár is elítélte az „aránytalan erő alkalmazását", a polgári áldozatokra hivatkozva az akció azonnali leállítását követelte, és egyúttal felszólította Izraelt az emberi jogok tiszteletben tartására.

André Glucksmann francia filozófus a Le Monde hasábjain vizsgálja az arányosság kérdését.. Mi lenne az a helyes arány, amelyet Izraelnek tiszteletben kellene tartania ahhoz, hogy elnyerje a közvélemény kegyét? Mondjon le technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket, vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez, ember-bombákhoz és célozza meg a polgári lakosságot? Vagy jobb lenne, hogy Izrael bölcsen várja meg, amíg a Hamász Iránnak és Szíriának köszönhetően „kiegyenlíti" tűzerejét? Vagy a céljait válassza ki ellenfeléhez hasonlóan, és mivel a Hamász - eltérően a Palesztin Hatóságtól - elutasítja a zsidó állam elismerését és állampolgárainak megsemmisítéséről álmodik, talán Izrael ezt a radikalizmust utánozza és fogjon gigantikus etnikai tisztogatásba?

„A nemzetközi közösség talán azt várja, hogy ha a Hamász három házi készítésű rakétát lő Izraelre, akkor az izraeli kormány is három házi készítésű rakétával válaszoljon?" - teszi fel a kérdést a The Christian Science Monitor. Vajon ha három izraeli katonát elrabolnak a palesztin szélsőségesek, akkor az arányosság nevében Izraelnek ugyannyi szélsőségest kell túszul ejtenie? Erről természetesen szó sincs: a nemzetközi háborús jog nem írja elő, hogy támadás esetén ne lehessen nagyobb tűzerejű, modernebb fegyvereket bevetni.

Alan Dershowitz amerikai jogász és politikai kommentátor a The Telegraphban idézi az ENSZ alapító okiratának 51. cikkelyét, amelynek értelmében minden államnak jogában áll fellépni a polgárai elleni támadással szemben. Nemzetközi jogi és erkölcsi szempontból legitimnek és arányosnak tekinthető minden katonai válaszcsapás, amely a fenyegetés megszűnését célozza.

„A Gázai övezet ellen indított izraeli hadművelet nem tekinthető önvédelemnek. Nemzetközi jogi szempontból kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát - írja George E. Bisharat amerikai jogászprofesszor a The Wall Street Journalben. Bisharat szerint a Hamász ugyan nemzetközi jogot sértett, és elvben alkalmazható lenne ellene az ENSZ alapító okiratában foglalt elv - feltéve, hogy a palesztin szervezet támadásai valóban jelentős veszélyt jelentettek volna Izraelre. A tűzszünet alatti fél évben kilőtt palesztin rakéták kéttucat emberéletet követeltek: sokkal kevesebbet, mint az izraeli ellencsapások, amelyek ráadásul polgári célpontokat is támadtak. Ezért Bisharat szerint nem az ENSZ alapító okiratát, hanem a háborús agresszióra vonatkozó nürnbergi per kapcsán hozott ENSZ-határozatban foglaltakat kell Izraellel szemben alkalmazni.

Dore Gold külpolitikai szakértő, Izrael korábbi ENSZ-nagykövete a Jerusalem Postban viszont rámutat, hogy a fenyegetés valódi volt: 2001 óta a Hamász és egyéb szélsőséges szervezetek 4000 rakétát és több ezer aknát lőttek ki izraeli célpontokra. Ráadásul tavasszal a Hamász olyan rakétákat kapott Irántól, amelyekkel a határtól több mint 20 kilométerre fekvő településeket is elérte, így összesen már félmillió izraeli állampolgárt fenyegethetett. December 21-én pedig az izraeli titkosszolgálat tudomására jutott, hogy még nagyobb hatótávolságú - akár Tel-Aviv közelébe is eljutó - rakétákat szerzett be. Ezeket december 28-án már be is vetette.

Geopolitikai szempontból a gázai háború legfontosabb kérdése az, hogy hogyan reagál majd az iszlám világ a gázai eseményekre. Egyes vélemények szerint egységet teremthet az izraeli fellépés. Mások szerint azonban sem az arab országok, sem az iszlám országok nem egységesek: a mérsékeltebbek egyáltalán nem bánják, ha Izrael elpusztítja a radikális Hamászt.

„Aki egy kicsit is ismeri a Közel-Keletet, tudja, hogy a síita és a szunnita radikálisok nem működnek együtt - legalábbis általában. A közhelyes igazság azonban nem áll Gázára" - írja Reuel Marc Gerecht politikai elemző, a CIA volt munkatársa a The Wall Street Journalben. Gerecht áttekinti az iráni síita vallási vezetők által az elmúlt húsz évben képviselt politikát. Ahogy azt a 2004 és 2007 közötti iraki polgárháború is megmutatta, a síiiták és a szunniták közötti szakadék hatalmas. Főleg a szunniták tekintik esküdt ellenségnek a síitákat. Fordítva azonban jóval kisebb az ellenségesség: az iráni síita vallási vezetők az elmúlt húsz évben igyekeztek a két iszlám irányzat kibékítésére. Az iráni síita radikálisok már régóta támogatják a palesztin szélsőségeseket. Eleinte a Palesztin Iszlám Dzsihádot, majd a nyolcvanas évek közepétől a világi nacionalista Palesztin Felszabadítási Szervezet hanyatlása után megerősödő Hamászt. „Teherán évek óta támogatja a Hamászt, azt remélve, hogy az egész arab Közel-Keletet radikalizálhatja. A Hamász több ezer provokációnak szánt rakétájára adott izraeli válaszcsapás megvalósíthatja Irán céljait." Gerecht arra utal, hogy a Hamász győzelmével Irán befolyása óriásira nőhet nem csak a palesztinok, de az egyiptomiak és a térség többi szunnita arab országa körében is, és így megteremtődhet az egységes Izrael- és Amerika-ellenes iszlám egység lehetősége.

A libanoni The Daily Star arról számol be, hogy ha a Hamásznak sikerül átvészelnie az izraeli támadást, akkor az arab világban a Hezbollah és a Hamász által képviselt radikális politika teremthet egységet. A lap azt is kiejtette, hogy az arabok döntő többsége már most is támogatja a Hamászt.

Ahogyan azt várni lehetett, számos muszlim országban Izrael-ellenes tüntetések törtek ki, a muszlim világ mégsem tekinthető egységesnek - írja a The Wall Street Journal. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök például úgy nyilatkozott az EU külügyminisztereinek, hogy „nem szabad, hogy a Hamász győztesen kerüljön ki a harcból". Válaszul Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője arra szólította fel az egyiptomiakat, hogy távolítsák el a hatalomból Mubarakot. A washingtoni lap emlékeztet rá, hogy  a szunnita muszlim rezsimek és politikusok egyáltalán nem bánnák, ha az általuk Irán előretolt helyőrségének tekintett Hamász vereséget szenvedne.

Hasonló szellemben érvel Bernard-Henri Levy francia filozófus a The New Republicban. „Izrael számos hibát követett el az elmúlt évek során, de a palesztinok legfőbb ellenségei a radikális vezetők, akik valójában sosem akartak önálló államot, és saját népüket csak túsznak tekintik. Nem csak Izraelt, hanem a palesztinokat is meg kell szabadítani a Hamásztól."

A The Los Angeles Times beszámolt róla, hogy eleinte még Mahmúd Abbász, a Fatah vezetője, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke is a Hamászt okolta a történtekért. Abbász elmondta: „Kapcsolatba léptünk a Hamász vezetőivel, és könyörögtünk nekik, hogy hosszabbítsák meg a tűzszünetet." (A The International Herald Tribune a szárazföldi csapatok megindulása után azonban már arról írt, hogy Abbász„brutális agressziónak" minősítette az izraeli támadást.

Michael B. Oren és Yossi Klein Halevi politikai elemzők szerint a békés rendezéshez fel kell számolni a Hamászt.  Az izraeli és az amerikai tudós a The Wall Street Journalben megjelent  írásában amellett érvel, hogy Izrael csak akkor vonul ki a ciszjordániai területekről, ha biztos benne, hogy állampolgárai biztonságban lesznek a palesztin állam megalakulása után is. „A Hamász veresége nélkül nincs rá esély, hogy a palesztin törekvésekkel összhangban lévő, és az izraeli félelmeket is enyhítő megállapodás szülessen." Vagyis a palesztinoknak is az az érdeke, hogy Izrael Gázai övezetben indított akciója sikerrel záruljon, és a Hamász vereséget szenvedjen.

Kamram Bokhari és Reva Bhalla a Geopolitical Weeklyben arról számol be, hogy milyen reakciókat adnak az arab országok Izrael Hamász elleni háborújára. Megállapításuk szerint a reakciók igen változatosak. Egyfelől az „arab utca" tüntetéseken tiltakozik, zászlót éget, nagykövetségeket támad meg. Másfelől az arab rezsimek, miközben hallgatnak, esetleg nyilvánosan a Hamászt okolják a válságért, bizalmas körben kifejezik azon óhajukat, hogy Izrael minél jobban gyengítse meg a radikális palesztin szervezetet. A Palesztina iránti állítólagos arab nacionalista szolidaritás ellenére a legtöbb arab rezsim manapság nem nagyon szereti a palesztinokat. Az Izraelre és a Nyugatra gyakorolt nyomás eszközeként felhasználják őket, de a palesztin menekültekre és a Hamászhoz hasonló radikális csoportjaikra fenyegetésként tekintenek.

A londoni The Times is úgy véli, hogy a közel-keleti béke feltétele, hogy a Hamász eltűnjön a színről: az elmúlt évek bizonyították, hogy az iráni befolyás alatt álló radikális palesztin szervezet semmilyen megállapodást nem tart be, és sosem fogja elismerni Izraelt.

A Der Spiegel azt is tudni véli, hogy a Hamász is megosztott: a szervezet mérsékeltebb tagjai hajlandók lennének tárgyalni a tűzszünetről, de a radikálisok a további harc hívei, és semmilyen megállapodásra nem hajlandók a halálos ellenségnek tekintett Izraellel.

India terrortámadás után – válaszút előtt

Arundhati Roy a szubkontinens tragédiájáról

Az indiai Outlook hetilap közölte Arundhati Roy, a híres író és szinésznő cikkét (regénye magyarul Az apró dolgok istene címmel jelent meg 1998-ban), amelyben egészen más szemszögből mutatja meg Mumbai (Bombay) ellen elkövetett merényletsorozatot és annak hátterét. 

 Az események médiatálalásából és a rendőrség intézkedéseiből azt a következtetést vonja le, hogy „valami nagyon rossz történik" hazájában: mintha egy régi hollywoodi film bollywoodi felmelegítését látnánk, mindenki kész szöveget mond, ismert szerepet játszik.

A terroristák és a rendvédelmi erők összecsapását „egyenes adásban" figyelemmel kísérők azt hihették, hogy amit látnak, az „India 9/11-e". Roy azonban úgy véli, ideje visszakövetelni a tragédiát, és a tényeket áttekintve levonni a tanulságokat. Ilyen például az, hogy az idén már számos indiai városban történt merénylet, vagy az, hogy a terroristák válogatás nélkül gyilkoltak szegényt és gazdagot egyaránt. Egy pályaudvart és egy közkórházat is támadás ért, a média mégis szinte csak a luxusszállodák ostromáról számolt be. A dálit falvak szegénység elleni háborúja el sem jut a tévéképernyőre.

A terrorizmus megítélésében két fő tábor alakult ki egy áthidalhatatlan törésvonal mentén: az egyik a (főként „iszlamistának" tekintett) terrorizmust gyűlölködő, eszeveszett, mindentől elrugaszkodott bosszúhadjáratnak látja, és megvet mindenkit, aki megpróbálja azt megérteni; a másik pedig azt vallja, hogy a terrorizmus egy meghatározott időhöz, helyhez és politikai kontextushoz kötődik, és csak rontja a helyzetet, ha ezt nem vagyunk hajlandók felismerni. Az előbbihez sorolhatjuk Háfiz Szaidot, a mumbai merényletekkel vádolt Laskar-i-Taiba (Igazak Serege) csoport vezetőjét. De mit gondoljunk a 2002-es gudzsaráti pogrom egyik fő alakjáról, aki demokratának vallja magát? A hindu fundamentalisták Bháratija Dzsanata Pártja és annak az olasz fasizmust utánzó milíciái nemcsak a muszlimokat, hanem a dálit falvakat és a menekülttáborokba kényszerülő keresztényeket is célba vették. Vezetőik köztiszteletnek örvendő emberek, híveik ott vannak mindenütt, az államigazgatásban és a rendőrség kötelékében is. A muszlim szervezetek ugyancsak elvakultan mondják a magukét.

Roy a megosztottság gyökerét Brit India 1947-es felosztásában, a Radcliffe-vonal megrajzolásában látja, amellyel elszakították egymástól a muszlim Pakisztánt és a többségében hindu Indiát: az előbbi gyorsan korrupt, erőszakos, más vallásokat nem tűrő állammá vált, az utóbbi pedig nyitott, „szekuláris" demokráciává, amelyet csak a hindu fundamentalisták igyekeztek cseppenként mérgezni (első nyílt akciójuk a Babri-mecset 1992-es lerombolása volt). Amerika terrorizmusellenes háborúja tovább erősítette a Bháratija Dzsanata hatalmát. India épp ekkor nyitotta meg hatalmas pénzpiacát a külföldi befektetők előtt, így az ezek tulajdonában lévő nemzetközi médiacégek igyekeztek a valóságosnál jobb képet festeni az országról. Ebben a kontextusban kell értelmeznünk mindazt, ami Mumbaiban történt. Az író figyelmeztet, hogy a Laskart már korábbi merényletekkel is megvádolták (a 2001-es parlamenti, illetve több vasúti robbantással), pedig a rendőrség nem tudott felhozni ellene meggyőző bizonyítékokat. Roy szerint lehetetlen a hagyományos módon háborúzni a terroristák ellen, hiszen mozgásukat épp annyira nehéz követni, mint a nagyvállalati pénzek útját. Az afganisztáni hadjáratában Amerikát támogató Pakisztán polgárháborúba süllyedhet, mert most visszaüt, hogy szörnyek megteremtésében segédkezett. A legnagyobb veszély az, hogy India vezetése ugyanazokat a hibákat követi el, mint szomszédja, ha az amerikaiak segítségét kéri az amúgy is bonyolult helyzet rendezésében. Ha háborút indít Pakisztán ellen, ideig-óráig eltereli a figyelmet belső bajairól, de káoszba taszíthatja az egész régiót.

Az indiaiak három napon át élő adásban láthatták, hogy rendvédelmi erőik tehetetlenek egy tucatnyi fiatalemberrel szemben. Ezek a fiatalok válogatás nélkül öltek, tudván, hogy túszokkal megköthetik a hatóság kezét, és hogy ezt ország-világ végignézheti a televízión keresztül. A közönség nem szokott hozzá, hogy egyvégtében százszor is lepereg szeme előtt a Drágán add az életed. Az egekbe szökött a nézettség. Az öldöklő ifjak nem féltek a haláltól, hiszen a terrorizmus „szívtelen ideológia", a végrehajtók halála pedig „járulékos veszteség". Egy-egy terrorcselekmény katalizátorként szolgál, valamilyen nagyobb változás, átrendeződés megindítása a célja. A mumbai merénylők „mutatványát" a média tette igazán hatásossá. Most a tévé „szakértők" és médiasztárok vadabbnál vadabb javaslatait közvetíti, és egyik-másik ijesztően hasonlít George W. Bush 9/11 utáni mondataihoz. Az indiai elit gyalázza a politikusokat és élteti az erőszakszervezeteket - épp azok kiáltanak rendőrállamért, akik a demokrácia áldásait leginkább kihasználták meggazdagodásuk érdekében. Most ezeknek az áldásoknak vetnének véget, hogy vaskézzel rendet tegyenek.

Roy a médiát hibáztatja, mert az igyekszik hiszterizálni és elbutítani az embereket - épp akkor, amikor az ország népe kezdi megérteni, hogy a tettes gyakran áldozat. Merthogy a rendőrség korábban többször is igencsak kétes „bizonyítékokat" tárt a nyilvánosság elé. Több száz muszlimot fogtak el és kínoztak vagy gyilkoltak meg hamis vádak alapján. 2008 októberében tartóztattak le először hindu nacionalistákat terrorizmus gyanújával. A befolyásos hindu szervezetek tiltakoztak, és támadták az antiterrorista alakulat vezetőjét (aki furcsa módon épp a mumbai merényletek során vesztette életét). A média igyekezett befeketíteni mindenkit (köztük magát Royt is), aki kétségbe vonta, hogy helyesen cselekedtek a rendfenntartó szervek a mumbai összecsapás során. A vezetők viselkedése azt sugallja, hogy India polgárai nem vonhatják kérdőre a rendőrségüket (a „sikeres" rajtaütésekről, a vitatható nyomozati eljárásokról, a fogvatartottak kínzásáról és haláláról).

Az író megállapítja, hogy a terroristák elérték céljukat, ha a 2001. szeptember 11-i merényletekkel színvallásra próbálták kényszeríteni Amerikát. Az Egyesült Államok két megnyerhetetlennek látszó háborúba bonyolódott, és ma a világ leggyűlöltebb országa. Ez nagyban hozzájárult gazdasága gyengüléséhez, és végső soron nagyhatalmi pozícióját is veszélyezteti. Szövetségeseit világszerte egyre több támadás éri, és rengeteget költ arra, hogy hazai földön megvédje polgárait. Ez intő jel Indiának, amely nem védheti meg hatalmas területét az amerikai módszerekkel: szomszédja egy kiszámíthatatlan atomhatalom, a két állam közé szorult Kasmírban csak katonai megszállással lehet rendet tartani, és a több mint 150 milliós elszegényedett muszlim kisebbség sanyargatásával csak azt éri el, hogy annak fiataljai radikalizálódnak. A terrorizmusellenes törvények valójában nem terroristák, hanem az állam szemében nemkívánatos emberek ellen irányulnak. Az évtizedeken át folytatott tűzoltás és szőnyeg alá söprés Indiában is visszaüthet. Roy szerint csak úgy lehet megfékezni a terrorizmust, ha a tükörbe pillantva mégis szembenézünk a szörnyeteggel. India válaszúthoz érkezett: vagy az igazságosság, vagy a polgárháború felé indulhat tovább.