Örökbefogadás: Az a hiedelem, hogy Jézus pusztán (nem isteni) emberként született, rendkívül erényes volt, és hogy később a Lélek leszállása által, a Jordánban való keresztelésekor örökbe fogadták „Isten Fiaként”.
Apollinarizmus: Az a hiedelem, hogy Jézusnak emberi teste és állati lelke (az érzelmek székhelye) volt, de isteni elméje. Apollinaris továbbá azt tanította, hogy az emberek lelkeit más lelkek, valamint a testük is továbbadja.
Arianizmus: Jézus Krisztus valódi isteni mivoltának tagadása, amely különféle formákat öltött, de mindenki egyetértett abban, hogy Jézus Krisztust az Atya teremtette, hogy volt kezdete az időben, és hogy az „Isten Fia” cím udvariassági megszólítás.
Doketizmus: Az a hiedelem, hogy Jézus fizikai teste illúzió volt, akárcsak a keresztre feszítése; vagyis Jézusnak csak látszólag volt fizikai teste és fizikailag meghalt, de a valóságban testetlen volt, egy tiszta szellem, és ezért fizikailag nem halhatott meg.
Luciferiánusok: Erősen ariánusellenes szekta Szardínián.
Macedónok vagy pneumatomakhiánusok („lélekharcosok”): Miközben elfogadták Jézus Krisztus isteni mivoltát, ahogyan azt 325-ben Niceában megerősítették, tagadták a Szentlélek isteni mivoltát, akit a Fiú teremtményének, valamint az Atya és a Fiú szolgájának tekintettek.
Melkisédek hívei: Melkisédeket a Logosz (isteni Ige) megtestesülésének tekintették, és a Szentlélekkel azonosították.
Monarchiaizmus: Isten (az Atya) oszthatatlanságának túlzott hangsúlyozása a Szentháromság többi „személyének” rovására, ami vagy sabellianizmushoz (modalizmushoz), vagy örökbefogadáshoz vezet.
Monofizitizmus vagy eutikhianizmus: Az a hit, hogy Krisztus isteni mivolta uralja és elnyomja emberségét.
Monothelitizmus: Az a hiedelem, hogy Jézus Krisztusnak két természete volt, de csak egy akarata. Ez ellentétes a katolikus krisztológia értelmezésével, amely azt tanítja, hogy Jézus Krisztusnak két akarata (emberi és isteni) van, amelyek megfelelnek két természetének.
Nesztoriánus tanítás: Az eretnekség összefoglalása: Krisztusban két személy van, amelyek megfelelnek a két természetnek – az emberinek és az isteninek. Az ember Krisztus nem Isten, hanem Isten hordozója, így a megtestesüléskor Isten nem emberré vált, hanem ugyanúgy lakozott az emberben, ahogyan Isten az igazban lakozik. Csak az ember-Krisztus született, szenvedett és halt meg. Krisztus csodáit, isteni hatalmát és örökkévalóságát kizárólag Krisztus isteni személyének tulajdonítják. Ezért Mária nem Isten anyja, hanem csupán Krisztus, a férfi anyja.
Patripasszianizmus: Az a hit, hogy az Atya és a Fiú nem két különálló személy, és így az Atyaisten Jézusként szenvedett a kereszten.
Pszilantropizmus: Az a hiedelem, hogy Jézus „csupán ember”: vagy soha nem vált istenivé, vagy soha nem létezett emberként való megtestesülése előtt.
Szabellianizmus: Az a hitvallás, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten három jellemzője, nem pedig három különálló „személy” egy Istenben.
Manicheizmus: Egy jelentős dualista vallás, amely szerint a jó és a rossz egyformán erős, és az anyagi dolgok rosszak.
Paulicianizmus: Gnosztikus és dualista szekta.
Priscillianizmus: Gnosztikus és manicheus szekta.
Naassenes: Egy gnosztikus szekta i.sz. 100 körül
Sethian: Az Édenkertben lévő kígyó az igaz Isten ügynöke volt, és az ember bukása által hozta el az igazság ismeretét az embernek. Szent Irenaeus eretnekségként nyilvánította.
Ofiták: Az az elképzelés, hogy a kígyó, aki megkísértette Ádámot és Évát, hős volt, és hogy az Isten, aki megtiltotta Ádámnak és Évának, hogy egyenek a tudás fájáról, az ellenség. Római Szent Hippolytus eretnekségként nyilvánította őket.
Valentinus vallás: Egy gnosztikus és dualista szekta, amelyet a volt katolikus püspök, Valentinus alapított. Szent Irenaeus eretnekségnek tartotta.
Antinomizmus: Bármely nézet, amely szerint a keresztények kegyelem által szabadulnak meg bármely erkölcsi törvény kötelezettségeitől. Szent Pálnak a mózesi törvényhez való hozzáállása miatt kellett cáfolnia az ellenfelek által felhozott ilyen típusú vádat (Róma 3:8). Néhány gnosztikus (pl. ofiták és nikolaiták) azt tanította, hogy mivel az anyag ellentétes a szellemmel, a test lényegtelen.
Audianizmus: Az a hitvallás, hogy Isten emberi alakot öltött (antropomorfizmus), és hogy Jézus halálát a zsidó pészahkor kell megünnepelni.
Donatizmus: A donatisták rigoristák voltak, akik azt vallották, hogy az egyháznak a szentek, nem pedig a bűnösök egyházának kell lennie, és hogy az árulók által kiszolgáltatott szentségek érvénytelenek. A vértanúságot a legfőbb keresztény erénynek tekintették, és azokat, akik aktívan törekedtek a vértanúságra, szenteknek tekintették.
Ebioniták: Zsidó szekta, amely ragaszkodott a zsidó törvények és szertartások betartásának szükségességéhez, amelyeket Jézus törvénymagyarázatának fényében értelmeztek. Jézust Messiásnak, de nem isteninek tekintették.
Eukhiták / Messaliánusok: Hit, hogy a Szentháromság lényege testi érzékekkel felfogható. A Háromságos Isten egyetlen hiposztázissá alakította át magát, hogy egyesülhessen a tökéletesek lelkével. Isten különböző formákat öltött, hogy kinyilatkoztassa magát az érzékeknek. Csak Isten ilyen érzéki kinyilatkoztatásai adnak tökéletességet a kereszténynek. A tökéletesség állapotát, a világtól és a szenvedélyektől való megszabadulást, kizárólag imádság által lehet elérni, nem az egyházon vagy a szentségeken keresztül.
Ikonoklaszmus: Az a hiedelem, hogy az ikonok (képek) bálványok, és meg kell semmisíteni őket.
Markionizmus: Egy korai keresztény dualista hitrendszer. Marcion megerősítette Jézus Krisztust, mint Isten által küldött Megváltót, Pált pedig fő apostolának, de elutasította a héber Bibliát és a héber Istent. A marcionisták úgy vélték, hogy a haragos héber Isten egy különálló és alacsonyabb rendű lény, mint az Újszövetség mindent megbocsátó Istene.
Montanizmus: Az a hiedelem, hogy a montanisták próféciái felülírták és beteljesítették az apostolok által hirdetett tanokat. Az eksztatikus prófétálás ösztönzése. Az a nézet, hogy a kegyelemből elesett keresztényeket nem lehet megváltani. A bűn elkerülésének és az egyházi fegyelemnek a hangsúlyozása, a tisztaság hangsúlyozása, beleértve az újraházasodás tilalmát is.
Pelagianizmus: Az a hit, hogy az eredendő bűn nem szennyezte be az emberi természetet, és hogy az emberi akarat Isteni Kegyelem nélkül is képes a jót vagy a rosszat választani.
Félpelagianizmus: Azt tanítja, hogy az üdvösség iránti elsődleges vágy az ember természetes erőiből fakad (a kegyelem nem játszik szerepet). Azt is tanítja, hogy a kegyelem nem szükséges ahhoz, hogy mindvégig kitartsunk az erényben. Végül ez az eretnekség azt tanította, hogy a megigazulás kegyelmét (az első kegyelmet) az ember saját természetes erői révén érdemelheti ki.
Bogumilok: Egy gnosztikus dualista szekta, amely egyszerre örökbefogadó és manicheus volt. Hitvallásuk az örmény paulicianizmus és a bolgár szláv egyházi reformmozgalom szintézise volt.
Katarizmus: A katarizmus gyökerei az örmény pálosrendi mozgalomban és a bulgáriai bogumilokban keresendők, akik erős dualista befolyással bírtak a gonosznak tekintett fizikai világgal szemben, így tagadták, hogy Jézus megtestesülhet és mégis Isten fia lehet.
Szabad Szellem: A misztikus hiedelmeket keverte a kereszténységgel. Gyakorlói úgy hitték, hogy a földön a lemondás és a spiritualizmus által elérhető a tökéletesség. Úgy hitték, hogy közvetlenül kommunikálhatnak Istennel, és nincs szükségük a keresztény egyház közbenjárására.
Fraticelli (lelki ferencesek): Assisi Szent Ferenc uralmának szélsőséges szószólói, különösen a szegénységgel kapcsolatban, akik az egyház vagyonát botrányosnak, az egyes egyházi személyek vagyonát pedig státuszuk érvénytelenítésének tartották.
Henrik-féle hívek: A tanítás a következőképpen foglalható össze: az egyház tanbeli és fegyelmi tekintélyének elutasítása. Az evangélium szabad értelmezésének elismerése a hit egyetlen szabályaként. Bármilyen istentiszteleti vagy liturgia elismerésének megtagadása; valamint a csecsemők keresztelésének, a Szent Eucharisztiának, a szentmiseáldozatnak, a szentek közösségének és a halottakért mondott imák elítélése.
Triklavianizmus: Az a hiedelem, hogy Krisztust három, nem pedig négy szöggel feszítették keresztre, és hogy egy római katona lándzsával átszúrta a bal, nem pedig a jobb oldalát.
Valdensek (waldensek vagy vaudoisok): Egy spirituális mozgalom, amelyet Peter Waldo, egy gazdag kereskedő indított el, aki úgy döntött, hogy feladja minden világi vagyonát, és 1177-ben Lyon utcáin kezdett prédikálni.
Febronianizmus: Egy 18. századi német mozgalom, amely a katolicizmus államosítására, a pápaság hatalmának az episzkopátus hatalmának korlátozására, valamint a disszidens egyházaknak a katolikus kereszténységgel való újraegyesítésére irányult.
Gallikanizmus: Az a hiedelem, hogy a katolikus egyház feletti polgári hatalom – gyakran az állam hatalma – összehasonlítható a pápa hatalmával.
Janzenizmus: Azt tanítja, hogy az ember akarata az eredendő bűn következtében nem szabad, és nem képes semmilyen jóságra. Ezért az ember minden cselekedete a test földi vágyaiból vagy a kegyelem által létrehozott mennyei vágyakból fakad. Mindegyik befolyásolja az emberi akaratot (amely nem szabad), hogy mindig kövesse az erősebb vágyak – legyenek azok földiek vagy mennyeiek – nyomását, ennek megfelelően az ember cselekedetei vagy bűnösök, vagy erényesek.
Jozefinizmus: II. József osztrák király belpolitikája, amelynek célja egy liberális ideológia rákényszerítése volt az egyházra.
Jehova Tanúi: Vallási mozgalom, amely Jézus közeli visszatérését várja. Jehova Tanúi egyszemélyű Istenben hisznek. Nincs Szentháromság. Jézus az első dolog, akit Isten teremtett (mint Mihály arkangyal).
Utolsó Napi Szentek / Mormonizmus: Vallási felekezetek és követők csoportja, akik Joseph Smith Jr. tanításainak és kinyilatkoztatásainak legalább egy részét követik. Az Atyaisten egykor férfi volt, de istenné fejlődött. Neki és feleségének (Mennyei Anyának) fizikai teste van. Nincs Szentháromság. Ehelyett az Atya, a Fiú és a Lélek három különálló Isten. Az emberek is istenné válhatnak. Jézus volt a szellemgyermek Isten és Mária között.
