Kadarkúti Hétfői üzenetek - 29 - Az Úr Jézus szavai az 5. parancsolatról

Jézus: V. parancs: Ne ölj!

Én: Édes Jézusom, nagyon szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Köszönöm, hogy ma Te fogsz tanítani bennünket végtelen szeretetedben. Szentlélek Istenem, jöjj segíts, hogy az Úr Jézus Szavait akadálytalanul tudjam közvetíteni.

Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az V. parancsról lesz szó: Ne ölj!

Első kérdésem: ki ellen vétkezik az ember a gyilkolással? Ember ellen és Isten ellen egyaránt. Erre elmondok nektek egy megdöbbentő és szomorú példát: Egy hetedik osztályos kislány télen, este 6h-kor egyedül ment haza az iskolából, zeneóra után. Táskája a hátán, a hegedűtok a kezében. Ha a rövidebb utat akarta választani, akkor a kisváros egyik sötét parkján kellett átmennie. Észrevétlenül utána osont egy férfi. Hátulról szorosan befogta a száját, hogy ne sikoltozzon, durván megerőszakolta, majd egy késsel elvágta a nyakát. A szegény gyermek holttestét csendben elrejtette a bokrok mögé. Az eset hamar kiderült, a nyomok egyértelműen a gyilkoshoz vezettek. Felmerül a kérdés, hogy ez a gonosz ember ki ellen vétett? Azt válaszolnátok rá, hogy a hazafelé igyekvő kislány ellen. Ez igaz, mert neki is, mint mindenkinek joga lett volna az élethez, és nagy testi-lelki fájdalmat okozott neki. Mivel hirtelenül érte a halál, nem volt ideje bűneit sem megbánni. De a gyilkos nemcsak a kislánynak ártott, hanem szüleinek, nagyszüleinek, testvéreinek is hatalmas bánatot okozott. És nemcsak az embereket bántotta meg, hanem Istent is. A háromszemélyű egy Istennek rengeteg teremtménye van: a hegyek, a völgyek, a ragyogó kék ég, a hullámzó tengerek, a csillogó tavak, folyók, a Nap, a bolygók, a csillagok, a növények és az állatok. De legkedvesebb teremtménye: az ember, mert saját képére teremtette, gyermekének tekinti, és örök szellemi lelket adott neki. Mennyei Atyám Engem is emberi testbe öltöztetett és így küldött közétek a Földre, mint Megváltót. Ha a szülőnek megölik a gyermekét, jobban szenved, mintha őt ölték volna meg. Istennek is nagyon nagy fájdalom, ha bármelyik gyermekét meggyilkolják, mert csak Ő adhatja az életet, és Ő veheti el. Az ember ölés beavatkozás Isten hatalmába, mert tönkreteszik egyik művét: egy embert.

Kivétel nélkül minden gyilkosság bűn, és sír a lelkem, ha látom, de a gyilkos lelkének elbírálásakor figyelembe veszem a szándékot. Még a világi bíróság is különbséget tesz a felindulásból vagy a szánt-szándékból elkövetett gyilkosság büntetése között. Képzeljetek magatok elé egy kocsmát, ahol két részeg ember elkezd kötekedni egymással, veszekednek, verekednek és az egyik pillanatok alatt, gondolkozás nélkül szíven szúrja a másikat. Ez is nagy bűn Előttem, de mégsem akkora, mint azé, aki hónapok óta tervezi őrült féltékenységében, hogy kicsapongó feleségét és annak szeretőjét megölje. Előre elmegy az üzletbe és vesz egy hangtompító pisztolyt. Kinyomozza a helyet és az időpontot, ahol megcsalják őt, tetten éri őket és mind a kettőt lelövi. Az előre megfontolt szándék Előttem is jelentősen súlyosbítja az ítéletemet.

Most vizsgáljuk meg milyen okok válthatják ki a gyilkosságot! Az iskolából hazatérő kislány letámadásánál az ok a test bűne, a paráznaság. A férj esetében a féltékenység. De kiválthatja más pénzének, vagyonának megkívánása, más állásának vagy hatalmának irigylése vagy egy veszélyes tanútól való megszabadulás vágya. A félelem és gyűlölet miatt is szoktak ölni, hogy megszabaduljanak rosszakaróiktól. Vannak olyan gyilkosságok, amit a mai ember már nem is tart bűnnek: ilyen az abortusz. A legkegyetlenebb és legalávalóbb gyilkosságok egyike. A szerencsétlen kismamák nem is gondolnak arra, hogy a fogantatás első pillanatától benne van a magzatban a lélek. A különböző védekező szerek és eszközök ezeket a kezdődő életeket oltják ki. Például aki egy spirált használ, hogy ne essen teherbe, nyugodtan nevezheti magát tömeggyilkosnak, úgy mint a kolumbiai fogorvosnő esetében, akinek a történetét pár hete hallottátok tőlem. Ebből csak annyit szeretnék felidézni nektek, hogy mi történik a pici magzattal, akit darabokban távolítanak el a kismamából. A lelke felnőtt lélek, mint a tiétek és fájdalmában, tehetetlenségében felkiált az Égre. A Mennyország megrendül e kiáltásra. A pokolban viszont örömrivalgás - mintha gólt lőnének egy futball meccsen, mert egy bűnös lélekkel több került a pokolba, a kismama lelkével. Bizony a legsúlyosabb büntetés vár az abortuszt elkövetőkre, hacsak mélyen meg nem bánják és meg nem gyónják.

Sok ember az öngyilkosságot se tartja bűnnek. Egyházam szigorúan veszi ezt. Régen nem is lehetett egyházi temetése az ilyeneknek, és csak a temető szélére, egy elkülönített helyen engedélyezték az eltemetését. Ma már nem így van. Drága Gyermekeim! Mondjátok meg azoknak, akik nagyon el vannak keseredve, hogy nincs olyan nagy baj, amiből ne lenne kiút. A másik, amit üzenek nekik, hogy az öngyilkosság nem gyógyír a gondokra, bajokra, a haláluk után a konfliktusok nem szűnnek meg, hanem még jobban kiéleződnek. A sorsuk a túlvilágon a következő: vagy a tisztítóhely legmélyére kerülnek, ahol összehasonlíthatatlanul többet szenvednek lelkükben és érzékileg is, mint itt a földön, mielőtt megölték magukat, vagy a pokol vár rájuk, ahol örökkön-örökké elviselhetetlen és nagyon intenzív fájdalmakat kell átélniük. Tehát ami legrosszabb, amit tehet magával egy ember, ha öngyilkos lesz. Miért olyan nagy bűn az öngyilkosság? Mert az ilyen nemcsak önmaga ellen vét, hanem Isten ellen is, áthúzza szándékát, beleszól hatalmába.

Nemcsak méreggel, fegyverrel vagy kődarabbal lehet „ölni", hanem rágalmazással is. A bankban dolgozott két férfi, az egyik a pénztárnál ült. Egymás mellett volt a helyük. Az egyiknek az volt a feladata, hogy az ügyfeleknek a papírokat rendezze, a másik a pénzt vette be, adta ki. A pénztáros a főnök kedvence volt, gyakran megdicsérte és nagyobb jutalmakat kapott. A másik e megkülönböztetés miatt irigy lett rá. Elhatározta, tönkreteszi a becsületét. Mikor senki nem látta és kollégája egy pillanatra kiment, átnyúlt a fiókjába, kiemelt belőle egy 20 000-est, és belecsempészte a pénztáros zakójának zsebébe. A munkaidő végén szokás szerint a pénztáros számolja a pénzt, és ámulva veszi észre, hogy hiányzik 20 000 Ft. Nézi, hogy nem hullott-e le a földre, nem maradt-e az asztalán, de bizony sehol nem találja. Kérdezi a szomszédja ravaszul: mit keresel? Közelben állt a főnök. Mondja a pénztáros: hiányom van. És a hazug, irigy munkatárs megjegyzi: „Csak nem azt a 20 000-est keresed, amit a szemem láttára zsebre vágtál?" A főnök meglepődött. Meg kellett mutatni a zsebeit, de bizony nem volt benne. Majd a székre akasztott zakóját is megnézték és ott lapult a pénz. Szegény megszégyenített, ártatlan embernek azonnal felmondtak. A rágalmazót pedig megdicsérték, milyen szemfüles volt, hogy észrevette. Szegény pénztárosnak megölték a becsületét. Elterjedt a híre az egész városban, még az újságba is betették. Elkeseredésében nem sok választotta el az öngyilkosságtól. Végül szeretném elmondani, hogy az V. parancs ellen nemcsak az vétkezik, aki gyilkol, hanem az is, aki veszekszik, verekszik. Drága Gyermekeim! Ha valaki kötekedik veletek, kerüljétek ki, ne keveredjetek ilyesmibe. Ugye hogy fáj a szívetek, hogy látjátok saját gyermekeiteket veszekedni, civakodni, verekedni? Higgyétek el, Én is szomorú vagyok, mikor köztetek hangos szóváltásra, veszekedésre kerül sor. Sajnos mindenki a saját igazát keresi, a másik szemszögéből sose nézi a tényállást. Pedig, ha egy kicsit tárgyilagosabbak lennétek, látnátok, bennetek is van hiba, ti is tévedhettek. Ha pedig igazságtalanul bántanak is, tűrjétek el, mint ahogy Én tettem. Hívjatok segítségül, hogy csendesítselek el benneteket!

Az V. parancs fejtegetésének a végére értem. Tehát tanításomból azt a fontos végkövetkeztetést vonjátok le, hogy aki az V. parancs ellen vét, az nemcsak az emberek ellen, hanem Isten ellen is vétkezik. Legyetek béketűrőek, szelídek és alázatosak és imádkozzatok a gyilkosság bűnében szenvedő felebarátaitok lelkéért, mert nagyon súlyos büntetés vár rájuk.

Megáldalak benneteket a szelídség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2009. 05.18, hétfő,

Dick Cheney tévedése

Miért visel hatékonyabb háborút a terrorizmus ellen Obama, mint Bush?

Dick Cheney volt amerikai alelnök mondta, hogy a Bush-korszak terrorizmus-politikájának Obama általi elvetése veszélybe sodorja Amerikát. Csakhogy Cheney súlyosan tévedett: az Obama-kormány nem vetette el elődje politikáját - állítja Jack Goldsmith jogászprofesszor a The New Republicben. Éppen ellenkezőleg: az új kabinet sok esetben lemásolta Bush lépéseit, számos elemüket még ki is bővítette, s csak nagyon kevés részüket dobta sutba. Az Obama-féle változások megragadtak a csomagolás, az érvelés, a szimbólumok és a retorika szintjén. A terrorimzus-politika legitimálásához azonban mindez életbevágóan fontos.
Bush terrorizmusellenes megközelítése 11 lényeges elemet tartalmazott. Lássuk, miként vélekedik ezekről Obama!
1. Háború kontra bűn
Bush kiindulópontja az volt, hogy az al-Kaida által jelentett fenyegetés miatt az elnöknek joga van katonai erőhöz folyamodni. Többen ezt elutasították, mondván, a terrorfenyegetés ellen a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Obama lényegében magáévá tette Bush álláspontját, s kijelentette, hogy a nemzet igenis harcban áll, amit a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is megerősített.
2. Guantánamo
Obama bejelentette, hogy bezárja a guantánamói börtöntábort, amit már a Bush-adminisztráció is meg akart tenni. Ez azonban az őrizetesek szempontjából nem sok változást jelent majd, hiszen ha amerikai földre szállítják is őket, több joggal ott sem rendelkeznek majd a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az igazi kérdés nem az, hol tartják őket fogva, hanem az, hogy milyen alapon. E tekintetben pedig az új elnök nem különbözik a régitől.
3. Bírósági ítélet nélküli fogva tartás
Sokan gondolják, hogy Obama ellenzi a terroristagyanús emberek bírósági ítélet nélküli fogva tartását. Erről szó sincs. Nemrég az igazságügy-minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amelyben kifejtik, hogy az al-Kaida, tálibok, a „szövetségeseik" vagy a támogatóik továbbra is fogva tarthatók bírósági ítélet nélkül, bárhol is fogják el őket. Legfeljebb apró finomításokra került sor, ami azonban a lényeget nem érinti.
4. Habeas Corpus
Obama a kampányban hangsúlyozta a hadifoglyok fogva tartása felülvizsgálatának fontosságát. A törvénytelenül fogva tartottak szabadon engedése az angol-amerikai jog alapja, mondta. Kormánya mégis ugyanabban a szellemben cselekszik, mint Bush. A börtönkörülmények nem változtak, a genfi konvenció rendelkezéseit nem léptették hatályba, a 200 guantánamói fogolynak megadott jogokat nem terjesztették ki a bagrami légi bázison fogva tartott 600 emberre. Nekik továbbra sincs joguk ügyvédhez.
5. Katonai bíróságok
Obama az első munkanapján 120 napra felfüggesztette a katonai bíróságokat. Később azonban újra működésbe hozták őket, mondván, az ő ügyeikkel a szövetségi bíróságok vagy a normál katonai bíróságok nem tudnának mit kezdeni. A működési szabályok alig változtak valamelyest, sőt...
6. Célzott gyilkosságok
A Bush-kormánynak ezt a politikáját is folytatta, sőt kiterjesztette Obama. Afganisztánban és Pakisztánban még a korábbiaknál is nagyobb arányban alkalmaznak távirányítású robotrepülőgépeket gyanús al-Kaida-célpontok megsemmisítésére. A polgári lakosság soraiban mindez súlyos veszteségeket okozott. Nem véletlen, hogy a külügyminisztérium a Vörös Kereszt tiltakozását „problematikusnak" ítéli.
7. Rabok külföldre szállítása
Az Obama-kormány nyíltan megmondta, hogy ezt a gyakorlatot folytatni fogja (valakit az egyik országban fognak el, de egy másik országba szállítják kihallgatásra). Amerikában hiába tilos a kínzás, más országban ez bevett gyakorlat. Külföldön 50% az esélye annak, hogy a rabokat megkínozzák.
8. Titkos börtönök
Mivel Obama nem vetette el a külföldre szállítás lehetőségét, a Bush-féle titkos börtönöket megszüntették. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat itt is közel áll a korábbi elnökéhez. A CIA ugyanis kapott kiskapukat, amelyek segítségével rövid időre átmeneti bázisokon tarthat foglyokat. A „rövid időre" értelmezése azonban már a végrehajtóktól függ.
9. Lehallgatás
Obama a kampányban elítélte Bush bírói engedély nélküli lehallgatási programját. A Fehér Házba kerülve mégsem szűkítette e program jogait. Hiába a magán- és polgárjog megerősítésének szándéka, úgy tűnik, Obama lehallgatási politikája semmiben sem különbözik Bushétól.
10. Államtitkok
Bizonyos államérdek esetén egyes tények napvilágra kerülését akár a bíróságokon is meg lehet akadályozni. Obama jelöltként ezt a doktrínát bírálta, elnökként azonban alkalmazza, jóllehet a szűkítéséről beszél.
11. Kihallgatás
Obama elrendelte, hogy a CIA csak emberséges módszereket alkalmazzon a kihallgatások során. 2007 óta azonban már ugyanez volt a gyakorlat a tiltakozások hatására, 2002-2003-hoz képest tehát már Bush idején sokat változott a helyzet.
Obama gyakorlata ugyan javított valamelyest az őrizetesek helyzetén, de a politikája összességében mégis nagyon közel áll a késői Bush-korszakéhoz. Miért van ez így és mit jelent mindez?
Először is a 2008-as Bush-politika már nem ugyanaz volt, mint a 2002-es. A terrorfenyegetettség enyhülni látszott, így az érvényben lévő szabályokat is enyhítették. A jogot illető átláthatóság és pártokon átnyúló konszenzus 2009-ben már sokkal nagyobb volt, mint hét évvel korábban. Obama politikájának számos eleme ezt a konszenzust tükrözi. Arról is szó van, hogy a nemzetbiztonság helyzete ma másmilyen, mint volt. Van idő arra, hogy az őrizetesekből már módon szedjék ki az információkat, ezért Guantánamóra már kevésbé van szükség. Obama mindenesetre olyan kihívásokat örökölt, amelyeket Bush döntései keltettek, ezekkel a döntésekkel pedig mi annak idején nemigen értettünk egyet.
A harmadik ok, hogy a Bush-politika visszatükrözi a végrehajtó hatalom régóta meglévő álláspontját. Minden háborús elnök fenntartotta magának a jogot, hogy háború idején bírósági ítélet nélkül tartsa fogva az ellenséget. Többen arra használták a katonai bíróságokat, hogy háborús bűnöket kövessenek el. Semmi meglepő nincs abban, hogy Obama folytatja ugyanazt, amit elődei legalább az 1970-es évek óta űztek. Éppen az lenne a meglepő, ha nem ezt tenné.
A végső ok pedig a két elnök hasonlóságára az, hogy sokkal könnyebb kampányolni, mint kormányozni. Az ellenzék természetszerűleg kevéssé érzi át a nemzetbiztonság problémáját. Obama elnökként ugyanazokat a nemzetbiztonsági veszélyekről szóló jelentéseket olvassa, mint azelőtt Bush, s ugyanúgy az iszlámista terrorista kihívással néz szembe. Obama nagyon jól tudja, hogy az amerikai nép őt hibáztatná, ha a terroristák az Egyesült Államokban ismét lecsapnának. A veszély elhárításhoz ezért minden eszközt felhasznál, mint az elődje.
Az igazi különbség a két politika között nem a tartalomban, hanem a csomagolásban található. Bush nem törődött politikája legitimálásával, Obama viszont sokat foglalkozik vele. Bush szeptember 11. után maximálisan kiterjesztette az elnöki hatalmat, egyoldalúan cselekedett, jogi lépéseihez nem szerezte meg sem a Kongresszus, sem a Legfelsőbb Bíróság támogatását. Ez a közvéleményben egy idő után ellenérzéseket szült. Lincoln és Roosevelt is rendkívül erős elnöki hatalmat építettek ki, de mindig ügyeltek arra, hogy az alkotmányos értékek tiszteletben tartására hivatkozzanak. Sokan úgy vélekedtek, Bush inkább a hatalma növelésén dolgozik, semmint a nemzetbiztonság megerősítésén. Bushnak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy hatalma növelése a polgárok javát szolgálja, nem személyes érdekeit. S hiába kezdett el így cselekedni a második ciklusában, már késő volt.
Obama viszont hatalmas hitelességi tőkével lépett be a Fehér Házba. Döntése, hogy lényegében folytatja Bush politikáját, Nixon kínai látogatására emlékeztet. Obama politikája Bushéval ellentétben inkább tűnik a terrorveszélyre adott megfelelő válasznak. Obama igyekszik kétpárti politikát folytatni, nemzetbiztonsági csapatában republikánusok is vannak, s ezzel azt sugallja, hogy nemzetbiztonsági politikája az egész nemzet érdekeit képviseli, nem pedig csak egy pártét. A Kongresszussal való szoros együttműködése is ezt a célt szolgálja.
Végül pedig Obama követi Lincoln és Roosevelt példáját a retorika és a nyilvános szimbólumok terén is. Sokat beszél az alkotmányos értékekről, nyíltan aggódik amiatt, hogy a terrorveszély miatt hozott intézkedések túl messzire mennek, s azt üzeni, kézben tartja őket. Guantánamo bezárása nagyszerű szimbólum: visszatérés a jog hatalmához, még akkor is, ha az őrizetesek helyzete jottányit sem változik. Obama terrorellenes stratégiája úgy foglalható össze, hogy politikailag igyekszik a Bush-féle megközelítés lényegét alkalmazni, törvényileg, jogilag azonban elfogadhatóbb, következéséképpen fenntarthatóbb módon.
Dick Cheney volt amerikai alelnök mondta, hogy a Bush-korszak terrorizmus-politikájának Obama általi elvetése veszélybe sodorja Amerikát. Csakhogy Cheney súlyosan tévedett: az Obama-kormány nem vetette el elődje politikáját - állítja Jack Goldsmith jogászprofesszor a The New Republicben. Éppen ellenkezőleg: az új kabinet sok esetben lemásolta Bush lépéseit, számos elemüket még ki is bővítette, s csak nagyon kevés részüket dobta sutba. Az Obama-féle változások megragadtak a csomagolás, az érvelés, a szimbólumok és a retorika szintjén. A terrorimzus-politika legitimálásához azonban mindez életbevágóan fontos.
Bush terrorizmusellenes megközelítése 11 lényeges elemet tartalmazott. Lássuk, miként vélekedik ezekről Obama!
1. Háború kontra bűn
Bush kiindulópontja az volt, hogy az al-Kaida által jelentett fenyegetés miatt az elnöknek joga van katonai erőhöz folyamodni. Többen ezt elutasították, mondván, a terrorfenyegetés ellen a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Obama lényegében magáévá tette Bush álláspontját, s kijelentette, hogy a nemzet igenis harcban áll, amit a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is megerősített.
2. Guantánamo
Obama bejelentette, hogy bezárja a guantánamói börtöntábort, amit már a Bush-adminisztráció is meg akart tenni. Ez azonban az őrizetesek szempontjából nem sok változást jelent majd, hiszen ha amerikai földre szállítják is őket, több joggal ott sem rendelkeznek majd a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az igazi kérdés nem az, hol tartják őket fogva, hanem az, hogy milyen alapon. E tekintetben pedig az új elnök nem különbözik a régitől.
3. Bírósági ítélet nélküli fogva tartás
Sokan gondolják, hogy Obama ellenzi a terroristagyanús emberek bírósági ítélet nélküli fogva tartását. Erről szó sincs. Nemrég az igazságügy-minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amelyben kifejtik, hogy az al-Kaida, tálibok, a „szövetségeseik" vagy a támogatóik továbbra is fogva tarthatók bírósági ítélet nélkül, bárhol is fogják el őket. Legfeljebb apró finomításokra került sor, ami azonban a lényeget nem érinti.
4. Habeas Corpus
Obama a kampányban hangsúlyozta a hadifoglyok fogva tartása felülvizsgálatának fontosságát. A törvénytelenül fogva tartottak szabadon engedése az angol-amerikai jog alapja, mondta. Kormánya mégis ugyanabban a szellemben cselekszik, mint Bush. A börtönkörülmények nem változtak, a genfi konvenció rendelkezéseit nem léptették hatályba, a 200 guantánamói fogolynak megadott jogokat nem terjesztették ki a bagrami légi bázison fogva tartott 600 emberre. Nekik továbbra sincs joguk ügyvédhez.
5. Katonai bíróságok
Obama az első munkanapján 120 napra felfüggesztette a katonai bíróságokat. Később azonban újra működésbe hozták őket, mondván, az ő ügyeikkel a szövetségi bíróságok vagy a normál katonai bíróságok nem tudnának mit kezdeni. A működési szabályok alig változtak valamelyest, sőt...
6. Célzott gyilkosságok
A Bush-kormánynak ezt a politikáját is folytatta, sőt kiterjesztette Obama. Afganisztánban és Pakisztánban még a korábbiaknál is nagyobb arányban alkalmaznak távirányítású robotrepülőgépeket gyanús al-Kaida-célpontok megsemmisítésére. A polgári lakosság soraiban mindez súlyos veszteségeket okozott. Nem véletlen, hogy a külügyminisztérium a Vörös Kereszt tiltakozását „problematikusnak" ítéli.
7. Rabok külföldre szállítása
Az Obama-kormány nyíltan megmondta, hogy ezt a gyakorlatot folytatni fogja (valakit az egyik országban fognak el, de egy másik országba szállítják kihallgatásra). Amerikában hiába tilos a kínzás, más országban ez bevett gyakorlat. Külföldön 50% az esélye annak, hogy a rabokat megkínozzák.
8. Titkos börtönök
Mivel Obama nem vetette el a külföldre szállítás lehetőségét, a Bush-féle titkos börtönöket megszüntették. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat itt is közel áll a korábbi elnökéhez. A CIA ugyanis kapott kiskapukat, amelyek segítségével rövid időre átmeneti bázisokon tarthat foglyokat. A „rövid időre" értelmezése azonban már a végrehajtóktól függ.
9. Lehallgatás
Obama a kampányban elítélte Bush bírói engedély nélküli lehallgatási programját. A Fehér Házba kerülve mégsem szűkítette e program jogait. Hiába a magán- és polgárjog megerősítésének szándéka, úgy tűnik, Obama lehallgatási politikája semmiben sem különbözik Bushétól.
10. Államtitkok
Bizonyos államérdek esetén egyes tények napvilágra kerülését akár a bíróságokon is meg lehet akadályozni. Obama jelöltként ezt a doktrínát bírálta, elnökként azonban alkalmazza, jóllehet a szűkítéséről beszél.
11. Kihallgatás
Obama elrendelte, hogy a CIA csak emberséges módszereket alkalmazzon a kihallgatások során. 2007 óta azonban már ugyanez volt a gyakorlat a tiltakozások hatására, 2002-2003-hoz képest tehát már Bush idején sokat változott a helyzet.
Obama gyakorlata ugyan javított valamelyest az őrizetesek helyzetén, de a politikája összességében mégis nagyon közel áll a késői Bush-korszakéhoz. Miért van ez így és mit jelent mindez?
Először is a 2008-as Bush-politika már nem ugyanaz volt, mint a 2002-es. A terrorfenyegetettség enyhülni látszott, így az érvényben lévő szabályokat is enyhítették. A jogot illető átláthatóság és pártokon átnyúló konszenzus 2009-ben már sokkal nagyobb volt, mint hét évvel korábban. Obama politikájának számos eleme ezt a konszenzust tükrözi. Arról is szó van, hogy a nemzetbiztonság helyzete ma másmilyen, mint volt. Van idő arra, hogy az őrizetesekből már módon szedjék ki az információkat, ezért Guantánamóra már kevésbé van szükség. Obama mindenesetre olyan kihívásokat örökölt, amelyeket Bush döntései keltettek, ezekkel a döntésekkel pedig mi annak idején nemigen értettünk egyet.
A harmadik ok, hogy a Bush-politika visszatükrözi a végrehajtó hatalom régóta meglévő álláspontját. Minden háborús elnök fenntartotta magának a jogot, hogy háború idején bírósági ítélet nélkül tartsa fogva az ellenséget. Többen arra használták a katonai bíróságokat, hogy háborús bűnöket kövessenek el. Semmi meglepő nincs abban, hogy Obama folytatja ugyanazt, amit elődei legalább az 1970-es évek óta űztek. Éppen az lenne a meglepő, ha nem ezt tenné.
A végső ok pedig a két elnök hasonlóságára az, hogy sokkal könnyebb kampányolni, mint kormányozni. Az ellenzék természetszerűleg kevéssé érzi át a nemzetbiztonság problémáját. Obama elnökként ugyanazokat a nemzetbiztonsági veszélyekről szóló jelentéseket olvassa, mint azelőtt Bush, s ugyanúgy az iszlámista terrorista kihívással néz szembe. Obama nagyon jól tudja, hogy az amerikai nép őt hibáztatná, ha a terroristák az Egyesült Államokban ismét lecsapnának. A veszély elhárításhoz ezért minden eszközt felhasznál, mint az elődje.
Az igazi különbség a két politika között nem a tartalomban, hanem a csomagolásban található. Bush nem törődött politikája legitimálásával, Obama viszont sokat foglalkozik vele. Bush szeptember 11. után maximálisan kiterjesztette az elnöki hatalmat, egyoldalúan cselekedett, jogi lépéseihez nem szerezte meg sem a Kongresszus, sem a Legfelsőbb Bíróság támogatását. Ez a közvéleményben egy idő után ellenérzéseket szült. Lincoln és Roosevelt is rendkívül erős elnöki hatalmat építettek ki, de mindig ügyeltek arra, hogy az alkotmányos értékek tiszteletben tartására hivatkozzanak. Sokan úgy vélekedtek, Bush inkább a hatalma növelésén dolgozik, semmint a nemzetbiztonság megerősítésén. Bushnak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy hatalma növelése a polgárok javát szolgálja, nem személyes érdekeit. S hiába kezdett el így cselekedni a második ciklusában, már késő volt.
Obama viszont hatalmas hitelességi tőkével lépett be a Fehér Házba. Döntése, hogy lényegében folytatja Bush politikáját, Nixon kínai látogatására emlékeztet. Obama politikája Bushéval ellentétben inkább tűnik a terrorveszélyre adott megfelelő válasznak. Obama igyekszik kétpárti politikát folytatni, nemzetbiztonsági csapatában republikánusok is vannak, s ezzel azt sugallja, hogy nemzetbiztonsági politikája az egész nemzet érdekeit képviseli, nem pedig csak egy pártét. A Kongresszussal való szoros együttműködése is ezt a célt szolgálja.
Végül pedig Obama követi Lincoln és Roosevelt példáját a retorika és a nyilvános szimbólumok terén is. Sokat beszél az alkotmányos értékekről, nyíltan aggódik amiatt, hogy a terrorveszély miatt hozott intézkedések túl messzire mennek, s azt üzeni, kézben tartja őket. Guantánamo bezárása nagyszerű szimbólum: visszatérés a jog hatalmához, még akkor is, ha az őrizetesek helyzete jottányit sem változik. Obama terrorellenes stratégiája úgy foglalható össze, hogy politikailag igyekszik a Bush-féle megközelítés lényegét alkalmazni, törvényileg, jogilag azonban elfogadhatóbb, következéséképpen fenntarthatóbb módon.

http://www.tnr.com/article/politics/the-cheney-fallacy?id=1e733cac-c273-48e5-9140-80443ed1f5e2

Az egykor kínai pártfőtitkár titkos visszaemlékezései

Teng Hsziao-ping szerepe a Tienanmen téri vérfürdőben

Csaknem húsz évvel azután, hogy a kínai hatalom kíméletlenül leverte az 1989-es demokrácia-mozgalmat, Csao Ce-jang titkos naplója címen kínai és angol nyelven is május 19-én megjelenik - Hongkongban és egy amerikai kiadónál - a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárának visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Mint arról a The New York Times olvasható ismertetés beszámol, 1989 májusában Csao Ce-jang (Zhao Zijang), aki akkor hivatalosan a párt első embere, főtitkára volt, személyes találkozót kért a hatalom igazi urától, a veterán Teng Hsziao-pingtől (Deng Xiaoping), hogy a diákmozgalom kezeléséről kérje ki véleményét. Azt a választ kapta, hogy május 17-én legyen Teng otthonában. Csao magánmegbeszélésre számított, de meglepetésére a helyszínen Teng mellett ott találta a legbefolyásosabb hatalmi szerv, a Politikai Bizottság több tagját, köztük legfőbb ellenfeleit is.

„Azonnal megértettem, hogy a dolgok rosszra fordultak" - emlékezik vissza Csao a titkos memoárban, amely most kerül csak napvilágra, a kommunista Kínában szinte példátlan személyes visszaemlékezésként egy már félreállított csúcsszintű vezető részéről. Teng türelmetlen gesztusaiból és vetélytársainak heves bírálatából világos volt, hogy Teng már elvetette Csao javaslatát a diákokkal folytatandó párbeszédre,  és elhatározta, hogy bevezeti a statáriumot - olvasható a memoárban.

„Úgy látszik, küldetésem már befejeződött. Azt mondtam magamnak, hogy bármi is történjen, nem én leszek az a főtitkár, aki a diákok ellen veti be a katonákat" - visszaemlékezései szerint ezt mondta azon a napon a párt egyik idősebb vezetőjének Csao Ce-jang. Csaót valóban rögtön félre is állították, és hamarosan azzal vádolták, hogy „megosztja a pártot". Eltávolították a vezetésből és 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották.

Ám hosszú kényszerű visszavonultságában, mint most kitűnik, Csao titokban rögzítette saját változatát arról, hogy mi történt. A visszaemlékezéseket 30 magnókazetta tartalmazza, amelyeket korábbi munkatársai és támogatói juttattak ki az országból. A volt főtitkár feleleveníti szövetségét és viszályait Tenggel abban a küzdelemben, amelyet a szovjet stílusú pártellenőrzés feloldásáért és azért folytatott, hogy Kínát ráállítsa arra az útra, amely a mai dinamikus gazdasági fejlődést lehetővé tette.

Csao azt hangsúlyozta visszaemlékezésében, hogy szorgalmazta Kína gazdaságának megnyitását a külvilág felé és a piaci erők kezdeti bevezetését a mezőgazdaságba és az iparba - amit szavai szerint hevesen elleneztek a keményvonalasak és nem mindig támogatott teljes mértékben a legfőbb vezető, Teng, akit pedig gyakran tekintenek a piaci nyitás bajnokának.

Az 1970-es évek végén Szecsuan (Sichuan) tartomány pártvezetőjeként Csao kezdte meg a maoista rendszerű kollektív gazdaságok, népi kommunák felszámolását. Teng, aki éppen akkor szilárdította meg hatalmát Mao halála nyomán, 1980-ban rendelte Csaót Pekingbe, hogy miniszterelnökként ő valósítsa meg az átalakításokat.

Roderick MacFarquhar, a Harvard egyetem Kína-szakértője , aki a könyv előszavát írta, kifejtette, hogy a visszaemlékezések alapján másként látja Csao szerepét az olyan gazdasági stratégiák kidolgozásában, mint például a külkereskedelem ösztönzése a tengerparti parti tartományokban -  ezekre inkább ő beszélte rá Tenget, mint fordítva. „Teng Hsziao-ping volt a keresztapa, de a mindennapokban Csao volt a reformok tényleges építésze" - mondta a lapnak az amerikai szakértő.

Csao eredetileg gyermekdalokat tartalmazó magnókazettákra rögzítette visszaemlékezéseit a Tienanmen tértől északra lévő őrzött kormányzati negyedben. Kezdetben írásos feljegyzéseket készített, de 2000 körül áttért a magnóra, és a kazettákat négy olyan személynek adta át, akik egymást váltva jelen voltak a felvételeknél - mondta Pao Tung (Bao Dong), Csao egyik korábbi tanácsadója, akit továbbra is szoros megfigyelés alatt tartanak Pekingben. Pao egy e héten készült interjú során elmondta, hogy 2007-ben szerzett tudomást a kazetták létezéséről és közreműködött a teljes sorozat összegyűjtésében, mivel a memoárt olyan „nagyon ritka történelmi anyagnak" tekinti, „amely Kína egész népére és a világra tartozik".  Hitelességéhez, mivel maga Csao mondta őket magnószalagra, és mivel a jelenlévők is megerősíthetik, nem fér kétség.

Noha az 1989-es események ma távolinak tűnnek sok kínai számára, továbbra is tiltott, az interneten is erősen cenzúrázott témát jelentenek, amelyet csak ritkán említenek az államilag ellenőrzött médiában. A pekingi hatóságokat valószínűleg kellemetlenül fogja érinteni, hogy Csao nyíltan beszél más kínai vezetőkkel, különösen a Li Peng miniszterelnökkel való konfliktusairól, s hogy beszámol arról, hogy hogyan mesterkedtek Tengnél az ő leváltásának eléréséért. Hasonlóan kínos lehet számukra az a következtetés, amelyet a félreállított Csao vont le magányában, nevezetesen hogy Kínának a parlamenti demokrácia felé kell haladnia, ha meg akarja fékezni a korrupciót.

 A konzervatívok sikere elfojtotta azt a reményt, hogy a kínai gazdasági átalakítás politikai reformokkal párosul majd. Az, hogy miként válaszoljanak a diákok követeléseire, része volt a gazdasági vagy a politikai változások elsőbbségével kapcsolatos vitának. Gazdasági sikerei  ellenére Csaóra a legtöbben úgy emlékeznek majd, hogy ő volt az, akinek hiába próbálta megakadályozni az erőszak alkalmazását. A volt főtitkár elmondta, miként tudta meg, hogy a hadsereg megkezdte véres menetelését a Peking központjában lévő, a diákok által megszállt  Tienanmen tér elfoglalására: „Éppen az udvaron üldögéltem családom tagjaival, amikor meghallottam a heves puskaropogást" - emlékezett a leváltott főtitkár.

http://www.nytimes.com/2009/05/15/world/asia/15zhao-transcript.html?_r=2&scp=2&sq=Zhao%20Ziyang&st=cse

Apró lépések a Déli Korridoron

A Nabucco jövője

Az Európai Uniónak végre sikerült tető alá hozni egy energetikai megállapodást Törökországgal - állapítja meg a New Yorkban működő Stratfor elemzőközpont. Az aláírásra Prágában került sor május 8-án, a soros uniós csúcs alkalmával. A rendezők meghívására ott felsorakozott gyakorlatilag valamennyi, a Nabucco projektben érintett ország, így Azerbajdzsán, Grúzia, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Törökország, továbbá Egyiptom és Irak is - vagyis azokat az államokat, melyek az energetikai szállítások „Déli Korridorját" alkotják.

A cél evidens, a megállapodás főként a Nabucco jövőjével kapcsolatban jelent némi előrelépést. Az elemzés emlékeztet rá: a terv elmúlt mintegy egy évtizede során Európában heves viták kísérték a megvalósítás ötletét, de az utóbbi időben Oroszország magatartása nagyjából egységesítette a szándékokat. Ugyanis mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Moszkva saját politikai-nagyhatalmi céljaira akarja kihasználni azt, hogy monopóliuma van  az európai energiabeszállítás terén.

Hasonlóan pozitív a Nabucco szempontjából Törökország nemzetközi újjáéledése, illetve az a politikai törekvés, hogy a térségben megszilárdítsa befolyását. Ehhez a vezeték nem kis segítséget tudna nyújtani, megemelve Ankara politikai súlyát azáltal, hogy megkerülhetetlen tényező lehet a kontinens energiaellátásában.

Ám továbbra is maradtak még nem eléggé tisztázott körülmények, mind logisztikai, mind pedig anyagi vonatkozásban. Ez utóbbi tekintetében az utóbbi időben szintén történt előrelépés, Európa nem csak képes, hanem hajlandó is letenni az asztalra a vezeték megépítéséhez és az egyéb infrastrukturális beruházásokhoz szükséges jelentős összeget, ami 12,2 milliárd dollár. Azonban még nem született reális válasz arra a problémára, honnan is származik majd az a gázmennyiség, amit a vezetéknek a kontinensre kell majd juttatnia.

Mint ismeretes, az egyetlen valamirevaló megoldást Azerbajdzsán jelentené, továbbá a közép-ázsiai nagy gázkitermelő államok, és Irak meg Irán - de ez utóbbival szemben egyelőre még érvényben vannak a nemzetközi büntetőszankciók. Ez okból egyébként a prágai csúcsra sem hívták meg. Az Ankara és Brüsszel között szignált dokumentumban ugyanakkor sem az azeri, sem pedig a közép-ázsiai tényezők nem kaptak még szerepet, elsősorban azok bizonytalan, vonakodó álláspontja miatt.

A Stratfor moszkvai forrásokból úgy értesült, hogy Azerbajdzsán mégis hajlana a megegyezésre, de ennek letárgyalásához egy külön uniós-azeri találkozót kért. Ennek okai elsősorban a térség politikai folyamataiban rejlenek, Bakuban ugyanis rendkívül feszült lett a helyzet arra a hírre, hogy Törökország és Örményország „történelmi kiegyezésre" készül. Az egyébként is teljes bizonytalanságot és átmeneti állapotot mutató térség számára e lépés ugyan előnyös lenne, de Azerbajdzsán számára az 1992-ben elvesztett Hegyi Karabah végleges elszakadását jelentené, hisz egymaga nem tud megküzdeni Örményországgal, a terület visszaszerzéséhez csak a hagyományos szövetséges, Törökország segítheti hozzá. Mindenképp számítani kell arra, hogy nemcsak török vonatkozásban, hanem az uniós tárgyalásokon is Baku mindenképp érvényesíteni akarná befolyását, hogy területi integritását helyreállíthassa.

Ami egyébként Ankarát illeti, Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök kormánya igyekszik nagyon taktikusan egyensúlyozni az unió, illetve Oroszország között. Sem egyik, sem másik irányba nem kívánja felgyorsítani a megegyezést. Már csak azért sem, mert számára a lebegtetett helyzet előnyösebb uniós integrációs céljainak elérése érdekében, mint a gyors megegyezés, mely után már ezzel nem lenne képes nyomást gyakorolni.

A prágai csúcson jelen lévő közép-ázsiai országok egyelőre elutasították, hogy a törökökhöz hasonlóan megállapodást írjanak alá az unióval. Bár több mint elégséges gáztartalékaik vannak, hogy ellássák Európát, mindazonáltal olyan pótlólagos vezetéktelepítésre lenne ehhez szükség, ami messze meghaladná a jelenlegi költségvetést. Szükség lenne a Kaspi-tenger alatt is lefektetni egy csőrendszert, ami a horribilis költségeken túl legalább öt évébe kerülne a kivitelezőnek. Az érintett államoknak tehát jó okuk van nem kockáztatni kapcsolataikat Moszkvával egy ennyire bizonytalan és sok elemében kevéssé realisztikus vállalkozás miatt.

A Nabucco projektbe Irán szerepe sem tűnik könnyen beilleszthetőnek. Mindenekelőtt a nemzetközi - főként Amerika által szorgalmazott - embargó feloldására lenne szükség ehhez. Ugyanakkor épp a több évtizedes elszigeteltség miatt le kellene cserélni a teljes kitermelői infrastruktúrát, modernizálni kellene az egész ipari technológiát, ami megint évekig tartana. A csatlakozó vezetékek kiépítése is sokba kerülne az iráni hegyvidék miatt.

Az iraki politikai helyzet sem biztat azzal, hogy az ország egyhamar Európa gázbeszállítóinak egyike lehet.

A Stratfor következtetése: bár fontos lépés volt a megállapodás a törökökkel, a korábbi problémák maradéktalanul megmaradtak. Politikai rendezések egész sorára lesz szükség, s térségi széthulló társadalmak konszolidálására és technológiai-infrastrukturális fejélődésre. Mindeközben pedig Oroszország mindent el fog követni, hogy aláásson bármilyen, a Nabuccót segítő kezdeményezést.

http://www.stratfor.com/

A szomáliai kalózfőnök kész lenne az alkura

Riport a fővezér otthonában
Absir Bojah, az impozáns termetű, híres szomáliai kalózfőnök, aki nem tagadja, hogy több mint 25 hajót rabolt el és hogy tagja a csak A Cég néven ismert titkos kalóztanácsnak, kész lenne megállapodásra a szomáliai hatóságokkal. A The New York Times riporterei Puntland - a kalózkodás fő fészkének tekintett félig önálló északi tartomány - székhelyén, Garowe városában fényes nappal, egy vendéglőben készítettek interjút a 43 éves kalózzal. Miután a tengeren erősödő haditengerészeti nyomással kell szembenéznie, és ma már a szárazföldön is erősödik az ellenérzés, Bojah elmondta: arról igyekszik meggyőzni a véneket és a vallásos sejkeket, akiknek elegük van ebből az üzletből, hogy bizonyos feltételek mellett ő maga is kész felhagyni vele.
Ezúttal először lehet tapasztalni, hogy azoknak a közösségeknek némelyike, amelyek a kalózdollárok nyomán virágoztak fel - menedéket, támogatást, asszonyokat, tekintélyt és még kormánytámogatást is nyújtva a jól ismert bűnözőknek - ma igyekeznének szabadulni tőlük. Kalózellenes milíciák alakulnak, a sejkek és a kormányzati vezetők kampányt indítottak annak érdekében, hogy a rablók hagyják el a várost, sőt a mecsetekben arról prédikálnak az asszonyoknak, hogy ne menjenek férjhez ezekhez a „tengeri banditákhoz". Egy parkolóhelyen az idők jeleként tábla tűnt fel: Kalózoknak tilos a behajtás.
A kalózkodás, akárcsak az erőszak, az éhínség és a hadurak, a 18 éve tartó polgárháborús időknek, a működőképes központi kormány hiányának, a gazdasági összeomlásnak a folyománya. Garowe-ban azonban egyre inkább úgy tekintenek rájuk, mint akik bemocskolják az iszlám hitet és a nomád kultúrát, és behurcolják az olyan nagyvárosi átkokat, mint a kábítószer, az alkohol, az utcai verekedés és az AIDS. „A kalózok megrontják társadalmunkat" - hangoztatja Abdirahman Mohamed Mohamud, Puntland új elnöke, aki azt ígéri, hogy el fogja őket tiporni.
Az elmúlt 18 hónap során a szomáliai kalózok nemzetközi hajózási források szerint mintegy 100 millió dollár bevételre tettek szert több tucat hajó elrablásával és váltságdíjak kicsikarásával - ennyi pénzt semmiféle más tevékenységgel nem szerezhetne ez a térség. Mintegy két tucat hírhedt puntlandi kalózfőnök azonban a napokban egy tanácskozáson, amelyre a legtöbben a köreikben divatos gyors Toyota Surf kocsikon érkeztek, mégis azt hangoztatta: készek lennének felhagyni mesterségükkel, ha a sejkek hozzásegítenék őket más tevékenységhez, nevezetesen ahhoz, hogy parti őrséget hozzanak létre az ország 1880 mérföld hosszú partjának megvédésére az illegális halászattól és a szemétlerakástól. „Hiszünk a tárgyalásban" - jelentette ki egyikük.
A puntlandi hivatalosságok elismerik, hogy a kalózok legalább felhívták a figyelmet a térségre. „Szomorú, de tény: a sok szenvedés után a világ most végre odafigyel fájdalmunkra, mert kapott belőle egy kis ízelítőt" - mondta Fara Dalah, Puntland nemzetközi együttműködési minisztere. Áprilisban, egy amerikai kapitány elrablása után a donor országok több mint 200 millió dollárt ajánlottak meg Szomáliának, részben a kalózkodás elleni harcra.
Bojah nem tagadta az interjúban, hogy a kalózkodás kockázatosabbá vált, de megjegyezte, hogy az óceánon még nyüzsögnek a kereskedelmi hajók. „Ez olyan, mint a vadászat - mondta a kalózfőnök, akinek szavait egy tolmács fordította a vendéglőben. Néha szarvast ejtünk el, néha csak dikdiket, egy csenevész antilopot".
Boja Ejl városában, a part egyik kalózfészkében született. Hamar kimaradt az iskolából, halász lett, s miután a külföldi orvhalász hajók tönkretették a parti halászatot, az 1990-es évek közepétől a kalózkodás „egyik megbecsült úttörőjévé vált" - mondja róla Juszuf Hasszán, a Garowe Online internetes újság szerkesztője.
A kalózt abban a - pontosan az elnöki palotával szemben lévő - vendéglőben is tucatnyian üdvözölték, ahol az interjú készült. Boja érkezésekor keresztülvágott puntlandi katonák egy csoportján, az interjú előtt pedig egy magasrangú rendőrtiszt mellett üldögélt.
Puntland előző elnöke, Mohamud Musze Hirszi korábban hadúr volt, akit a kalózokkal való együttműködéssel gyanúsítottak, Abdirahman, az Ausztráliában nevelkedett új elnök technokrataként ismert, szakemberek sokaságát hozta magával és kalózkodás ellenes bizottságot is létrehozott. Ennek ellenére az orruk előtt grasszáló kalózoknak haja szála sem görbült, a hatóságok talán óvakodnak háborúba bocsátkozni a fegyveresek százai által támogatott alvilági főnökökkel. Arra a kérdésre, hogy miért nem tartóztatják le a nagy halakat, Abdirahman így válaszolt: „Sok a híresztelés, de nekünk bizonyítékokra van szükségünk."
A városban nehéz elképzelni, hová tűntek a kalózkodásból szerzett milliók. Akad néhány csinos ház, pár új hotel, köztük egy szögesdrót övezte, Hölgyek Keble nevű szálloda, ahol a kalózok lebzselnek, néhány poros Toyota Surf, de más alig. Bojah, aki egyszerű kis házban él, azt mondja: „Amikor valakinek sohasem volt pénze és hirtelen szert tesz rá, az nem tart sokáig". Mint mondja, saját néhány százezer dolláros része partikra, esküvőkre, ékszerekre, autókra és qatra ment el - ezt az élénkítő növényt rágcsálják a szomáliaiak. A törzs- és klánbeliek kiterjedt hálózata azt jelenti, hogy „nem három ember osztozik a millió dolcsin, hanem inkább háromszáz". És persze, fűzte hozzá, jövedelme 15 százalékát jótékonysági célokra fordítja, főleg öregeket és rokkantakat támogat.
Még többet is szeretne adni nekik.
„Tudjuk, hogy amit teszünk, az rossz. Bocsánatot kérek az Istentől, az egész világtól, mindenkitől" - mondta komor arccal a kalóz. Ekkor azonban megszólalt ezüstös Nokia mobiltelefonja. Bojah nem közölte, milyen dolga akadt, csak annyit, hogy most mennie kell.

A Győzelem Napja! Szvjatoszlav orosz herceg csapatai győzedelmeskednek a kazár (zsidó) Kaganátus fölött!

A terrorizmus túllép a nemzetállamon

Modern törzsi biztonságpolitikai stratégiák

A politikai csoportok legfontosabb célja évszázadokon át az állam feletti hatalom megszerzése volt. A modern radikális vallási fundamentalista szervezetek és a terrorista csoportok azonban gyakran nem államok létrehozására vagy az államhatalom megszerzésére törekszenek. A modern technika lehetőségeit kihasználó decentralizált hálózatok ellen saját fegyverüket kell bevetni - írja Jakub Grygiel, a John Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora a Policy Review-ban.

Az elmúlt évszázadok történelmét az állam fölötti hatalom megszerzéséért folytatott küzdelem határozta meg - kezdi elemzését Grygiel. A 19. században a birodalmak felbomlásához és a fejedelemségek egyesítéséhez vezető nemzetállami törekvések, a hatvanas évek dekolonizációs folyamatai és a kilencvenes években újjáéledő függetlenségi mozgalmak középpontjában egyaránt az önálló, szuverán állam megteremtése állt. „A különböző mozgalmak az eszközök széles skáláját alkalmazták a terrorizmustól a gerillaháborún át a politikai nyomásgyakorlásig és a választási kampányig, de egyaránt az önálló állam létrehozása volt a céljuk. Az elmúlt másfél évszázad során a politikai befolyás és a biztonság legfőbb garanciája az állam volt - ezt az európai zsidóság sorsa bizonyítja leginkább. „Csak a modern nemzetállam biztosíthatta egy csoport biztonságát garantáló gazdasági és politikai eszközöket. A 17. század végére az állam vált a túlélés garanciájává. A központi hatalom, az adószedés illetve a természeti erőforrások feletti rendelkezés joga és képessége vált a függetlenség és a biztonság feltételévé." A függetlenséget csak erős és központilag irányított hadsereggel lehetett biztosítani, amely hatékony államapparátust igényelt. Azok a népek, etnikumok és csoportok, amelyek nem tudtak önálló államot létrehozni, beolvadásra vagy üldöztetésre voltak kárhoztatva.

Természetesen vannak kivételek - ismeri el Grygiel. A csecsen szakadárok, a koszovói szeparatisták, a dél-amerikai szélsőbalos csoportok, a Sri Lanka-i tamil tigrisek továbbra is szuverén állam létrehozását tekintik legfontosabb céljuknak. A modern államok számára azonban sokkal nagyobb kihívást jelentenek a terrorista hálózatok, amelyek nem fogalmaznak meg ilyen célokat. Az al-Kaida és Hezbollah nem az önálló nemzetállam kikiáltásért harcol.

A nem az állam feletti szervezetek létrejöttét a modern technika teszi lehetővé. A rádió, a televízió, a mobiltelefon majd végül az internet megjelenésével lehetővé vált a gyors és hatékony, a hatóságok által csak alig vagy egyáltalán nem ellenőrizhető kommunikáció. Az internet a világ legdemokratikusabb médiuma: az emberi jogi aktivisták mellett a terrorista szervezetek is kiaknázhatják a világháló nyújtotta lehetőségeket. És ki is használják: az iszlám fundamentalisták a Facebook közösségi oldalon toboroznak merénylőket, tagjaik e-mailen, internetes fórumokban és chatszobákban tartják a kapcsolatot. Az al-Kaida az Egyesült Államokban is gyűjthet adományokat. A decentralizált világháló lehetővé teszi, hogy a világ távoli pontjaira is elérjen a radikálisok üzenete, és szimpatizánsaik távoli kontinensekről is felvehetik a kapcsolatot a szélsőséges szervezetekkel. A titkosszolgálatok és a kormányok gyakorlatilag tehetetlenek: sem ellenőrizni, sem pedig betiltani nem tudják a radikális csoportok internetes tevékenységét. Sőt, még az sem jelent különösebb problémát a szélsőségeseknek, ha egy-egy terrorista sejtet lefülelnek: a decentralizált hálózat tovább működik, és gyorsan új tagokkal pótolja a lekapcsoltakat.

A kommunikációs csatornák elérhetősége azonban keveset érne, ha a terroristák, milíciák és a hétköznapi bűnszervezetek nem tudnának fegyverekhez jutni. Az elmúlt évtizedekben a határok fölötti ellenőrzés fellazulásával és a globális kereskedelem volumenének ugrásszerű növekedésével a fegyverkereskedelem is jelentősen nőtt. Még a hidegháború idején is leginkább csak államok rendelkeztek modern fegyverekkel, ma viszont a nemzetközi terrorszervezetektől kezdve az Irakba zsoldosokat küldő biztonsági cégeken át a maffiáiig bárki könnyen hozzájuthat a legkorszerűbb fegyverekhez.

Az állam fölötti halatom megszerzésére nem törekvő csoportok óriási stratégiai előnnyel rendelkeznek - írja Grygiel. A központi irányítás nélkül működő szervezetek - ellentétben a modern államokkal - nagyon nehezen béníthatók meg. Részben ez magyarázza, hogy a terroristák általában nem is akarnak hatalomra kerülni. Hasszán Naszrallah, a libanoni Hezbollah vezetője ezért nyilatkozott tavaly májusban úgy, hogy nem akar politikai hatalommá válni. Ha ugyanis a terrorszervezet politikai tényezővé lesz, akkor hierarchikus felépítést kell kialakítania, amely miatt viszont ugyanolyan sebezhetővé válna, mint ellenségei.

A terroristáknak ideológiai szempontból is jó oka van az államhatalom kerülésére. A radikális és fundamentalista eszméket ugyanis aligha lehet hagyományos politikai módon érvényre juttatni. Egy nemzet fölötti uralom minden esetben kompromisszumokat kíván. A vallási fundamentalisták azonban éppen az ilyen engedményeket és kompromisszumokat utasítják el. „Az állam létrehozása gyengítené őket, hiszen felhígulna ideológiájuk és sérülékenyebbé válnának. Az állam nélküliség nagyobb hatalmat biztosít számukra."

Hogyan válaszolhat az állam az új kihívásokra? - teszi fel a kérdést Grygiel. A nemzetállamok és az állami szuverenitás korában a biztonságpolitikai fenyegetés szimmetrikus volt: államok álltak államokkal szemben. A hagyományos geopolitikai és hadászati taktikát azonban nem hatékonyak a decentralizált terrorszervezetek elleni harcban. A fegyverek, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása mellett elengedhetetlen, hogy az új kihívásokra új válaszokat találjunk.

Grygiel szerint a legjobb megoldás az lenne, ha saját fegyverüket fordítanánk az állami hatalomra nem törekvő szervezetek ellen. A közfeladatok decentralizációjával csökkenne az államok sérülékenysége és kitettsége. A központosítás csökkentése megnehezítené az államot megbénítani akaró csoportok dolgát, és krízis esetén gyorsítaná a döntéshozást. A terroristák elleni harcot leghatékonyabban a helyi irányítású kis elhárító alakulatok vívhatják meg. Fontos lenne a központosított energiahálózatok decentralizációja is, hogy terrortámadás esetén se bénuljon meg az ország. „Röviden tehát arról van szó, hogy a főváros nélküli állam sokkal ellenállóbb lehet, mint egy olyan ország, ahol mindent egy központból irányítanak."

A decentralizációnak természetesen vannak kockázatai is - ismeri el Grygiel. Ha a helyi szervezetek és testületek önállósága és hatalma nő, akkor előfordulhat, hogy megpróbálnak szembeszállni a központi hatalommal. Ez különösen az atomfegyverekkel rendelkező országok esetében aggasztó lehetőség. Ezért az állam stabilitásának megőrzése érdekében fontos marad a decentralizáció és a központi hatalom közötti egyensúly megőrzése is.

http://www.hoover.org/publications/policyreview/41708942.html