Az ujgur kérdés és ami mögötte van

8,4 vagy 20 millió ujgur él Kínában?

Még a kínai Xinhua hírügynökség jelentése szerint is legalább 156 halálos áldozata és több mint 800 sebesültje van a 2009. július 5-én Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományban kitört zavargásoknak. Hivatalos pekingi álláspont szerint vasárnap este Urumcsiban egy ujgur tiltakozó gyűlés résztvevői han kínaiakat támadtak meg az utcán, autókat borítottak és gyújtottak fel, és sok üzletet is szétvertek. A Kasgárra is kiterjedő zavargások nyomán - szintén a hivatalos jelentések szerint - a rendőrség 1434 embert vett őrizetbe, 90-et pedig még mindig keres. A Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének elemzése (2009/15) - Bernát Péter munkája - a kérdés hátterét világítja meg.

A július 5-i urumcsi tiltakozáshoz egy, az ország déli, Kuangtung tartományában található játékgyárban június 26-án kirobbant konfliktus vezetett el. A helyi kínai munkások ugyanis ujgur vendégmunkásokat vádoltak meg két kínai lány megerőszakolásával, majd rátámadtak az ujgurokra, két ujgurt megöltek, több mint százat pedig megsebesítettek. Az ujgurok vasárnap - saját verziójuk szerint - ennek az ország déli részén kirobbant konfliktusnak a kivizsgálását követelték két-háromezren (a hatóságok ugyanis kiderítették, hogy a hamis hírt egy kínai munkás terjesztette el, s az ujgurok ártatlanok voltak), s a zavargásokra csak azt követően került sor Urumcsiban, hogy a kínai rendőrség és katonaság rátámadt a békésen tiltakozókra. A hivatalos Kína ezzel szemben a Kína ellenségének tekintett Ujgur Világkongresszust, személyesen pedig annak vezetőjét, Rebíja Kadírt vádolja a zavargások szításával. Az egykori hszin-csiangi üzletasszony - az egyik leggazdagabb ujgur, aki korábban éveket töltött börtönben Kínában, jelenleg pedig az Egyesült Államokban él - valóban felszólította a világ ujgurjait, hogy két meggyilkolt társukért szerte a világon tiltakozzanak a kínai nagykövetségek előtt.

Bármi is volt a zavargások közvetlen kiváltó oka, a nemzetközi sajtó első kommentárjai - elsősorban a sok halálos áldozat miatt - az 1989-es Tienanmen téri katonai vérengzéshez hasonlítják a július 5-én Urumcsiban és Kasgárban történteket. Pedig tartalmilag az ujgur probléma sokkal inkább Tibet kérdésével állítható párhuzamba, azzal a lényeges megszorítással, hogy Hszincsiang Peking számára stratégiai és biztonságpolitikai szempontból fontosabb és kockázatosabb Tibetnél. Egyrészt azért, mert ez a terület választja el Kínát a muzulmán Közép-Ázsiától, másrészt azért, mert az energiahordozókban gazdag tartomány köti össze Kínát a közép-ázsiai olaj- és földgázlelőhelyekkel, s végül harmadrészt azért, mert az iszlámista kötődésű ujgur szeparatizmus - még ha nem is fenyeget a tartomány tényleges elszakadásának veszélyével - a tibetinél szervezettebb, és 1991-től jóval erőszakosabb is. (A legnagyobb sajtó-visszhangot kiváltó robbantásos merényletre - amelynek 14 kínai rendőr esett áldozatul - 2008. augusztus 4-én került sor.) Bár mindez egyáltalán nem menti, de némileg magyarázza a hivatalos Kína hszincsiangi magatartását.

Jelen elemzésünkben Bernát Péternek „Az ujgur kérdés és ami mögötte van" című, az ujgur kérdés hátterét bemutató, a Nemzet és Biztonság című folyóirat 2008. áprilisi számában megjelent írását adjuk közre.

A Kínai Népköztársaság leginkább Tajvan, valamint Tibet kérdése, és a Japánnal való hullámzó viszonya kapcsán kerül a nemzetközi politikával foglakozó szakemberek látókörébe, ám a kommunista ország számára releváns ujgur problémával már jóval kevesebbet foglalkoznak a külföldi elemzők: alig lehet róla hallani a nemzetközi médiában, Magyarországon pedig nem is nagyon tudnak ennek a Kínán belüli válsággócnak a létezéséről. Az ujgur probléma rendkívül bonyolult és összetett, a nemzetközi kapcsolatoknak egyszerre több dimenziójára hat - az emberi jogok megsértésétől kezdve az energiapolitikán át egészen a terrorizmus elleni háborúig.
Kína és az iszlám
A Kínában élő muszlimokat két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyik csoportot az úgynevezett huik alkotják. A huik lényegében kínai nemzetiségű muszlimok, számuk mintegy 8,6 millióra tehető. Főleg Ningxia tartományban élnek, ahol autonómiát élveznek. A másik nagy muszlim csoportot a különböző török nyelveket beszélő kisebbségek jelentik, amelyek döntően az ország nyugati részében, elsősorban Hszincsiang tartományban laknak. Legnépesebb csoportjuk az ujgurok, akik a hivatalos pekingi adatok szerint 8,39 milliónyian vannak, bár az ujgur ellenállás gyakran 20 millió Kínában élő ujgurról beszél. Rajtuk kívül ebbe a csoportba tartozik a többszázezer kazah és kirgiz is.
A huik és a török eredetű muszlimok nem természetes szövetségesei egymásnak, nemigen akad példa sem összefogásra, sem pedig keveredésre közöttük. A hivatalos adatok szerint az ország lakosságának mintegy 1,4 százaléka muszlim hitű, ami körülbelül 20 millió embert és 10 különböző etnikumot takar. Ez az adat pedig nagyjából megfelel a CIA által feltételezett 1-2 százaléknak. A kínai kormányzat különböző kedvezményeket és jogokat biztosít az iszlámot követő állampolgárainak, ám ezek döntően kulturális és nem politikai jellegűek, ráadásul a radikálisabb iszlám tanok megjelenése óta gyakran még a vallásszabadságot is korlátozzák.
A kínai jelenlét Hszincsiangban
A megszálló kínai csapatok először 1759-ben érkeztek Kelet-Turkesztánba, és így ez a terület viszonylag későn integrálódott a Kínai Birodalomba, amit az 1768-ban kapott kínai neve, Hszincsiang (Újhatárterület) is jelez. Az új tartomány birodalomba történő beillesztése nehezen haladt, 1862-ig 42 jelentősebb lázadás zajlott, s ezek eredményeként végül kiűzték a kínai csapatokat. 1864-ben Kelet-Turkesztán kikiáltotta a függetlenségét, amit a Török Birodalom, Nagy-Britannia és Oroszország is elismert. Végül azonban 1876-ban visszatértek a kínaiak, és 1884-ben véglegesen annektálták a tartományt.
A 20. században két nagyobb elszakadási kísérletük volt az ujguroknak. Az egyik 1933-ban, amikor három évre sikerült függetlenné válniuk, a másik 1944-ben, ami öt évig, egészen 1949-ig tartott. Ám 1949. augusztus 27-én a Pekingbe tartó ujgur vezetőket szállító repülőgép lezuhant, és ezt követően a kínai csapatok visszafoglalták Hszincsiangot. Hszincsiang 1955-ben elnyerte az autonóm tartományi rangot, így a hivatalos neve napjainkig Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány.
Hszincsiang demográfiája és gazdasága
Bár Hszincsiang Kína legnagyobb tartománya, és az ország területének mintegy egyhatod részét teszi ki, mégis csak 19,66 millióan lakják. A lakosság összetételét tekintve - pekingi adatok szerint is - az ujgurok alkotják a relatív többséget 45 százalékkal, őket követik a kínaiak 41 százalékkal, a maradékot kazahok (7 százalék), kirgizek (0,9 százalék) és mongolok (0,8 százalék) alkotják. Meg kell azonban jegyezni, hogy még sok hui is él Hszincsiangban, arányuk a lakosságon belül 5 százalék.
Az ujgur emigráció azonban nem ért egyet ezekkel az adatokkal: a Peking által nyilvántartott 8,39 millióval szemben szerintük, mint említettük, 20 millió ujgur él Kínában. Az arányszámokat illetően sem fogadják el a kínai statisztikákat, úgy vélik, hogy Hszincsiangban a lakosságnak ma már 50 szá-zaléka kínai, szemben az 1949-es 10 százalékkal, amit az elmúlt hatvan év jelentős mértékű betelepítéseivel és az elkínaiasítással magyaráznak.
Tény, hogy a kínaiak az élet különböző területein nagyobb előnyöket élveznek, mint az őslakos uj-gurok, hiszen a tartomány gazdasági és pártvezetői mind kínai származásúak. A vezető, jobban fizető állásokat is kínaiak töltik be, valamint az új lakásokat is kiugró számban kínaiak kapják. A kínai betelepülés elsősorban a városokat érinti, ennek megfelelően a legtöbb kínai a tartomány fővárosában, Urumcsiban és annak környékén él.
Az ujgur népesség döntően vidéken él és főleg mezőgazdasággal foglalkozik. A tartományban 57,26 millió hektárnyi termékeny földterület van, melyből 48,01 millió hektár áll művelés alatt. A régió klímája miatt elengedhetetlen az öntözés, különösen figyelembe véve, hogy Kínának leginkább ezt a régióját sújtja az elsivatagosodás. A művelésre alkalmas földeken főleg gyapotot, kölest, krumplit, rizst, cirkot és gyümölcsöt termesztenek.
A tartomány lakossága egyre jobban gyarapszik és fiatalodik. 2000-ben a lakosság 27,3 százaléka tartozott a 0-14 éves korosztályba, 68,17 százaléka volt a 15-64 közöttiek aránya, és 4,53 százaléka volt 65 éven felüli. A gond az, hogy a kínai népesedéspolitika az ujgurok szerint ellenük irányul, mivel adataik szerint Hszincsiangban több ujgur nőnél alkalmaznak kényszerabortuszt, illetve sterilizációt, mint ahány kínainál. Ez ellen szervezetten kívántak fellépni, és az ujgur ellenzék 1998. május 10-én „Megszülettünk" címmel demonstrációt rendezett, ami ellen a kínai hatóságok keményen felléptek, és még 1998. augusztus 2-án kivégezték Rapidzsan Hadzsint, a mozgalom vezetőjét.
Hszincsiang tartomány rendkívül gazdag erőforrásokkal rendelkezik, amelyek kiaknázását igazából csak mostanában kezdik el. Ez az egyik fő oka annak, hogy a tartomány nagyon felértékelődött Peking szemében. Hszincsiangban 122 féle ásványkincs található ugyanis, közülük az olaj, a földgáz, a szén, az ólom, a cink és az arany a legjelentősebb. Kína növekvő energiaéhsége miatt a fosszilis energiahordozók jelentősége a legnagyobb. Hszincsiangban hat jelentősebb olajmezőt tártak fel, ame-lyek harminc évre elegendő energiahordozót tartalmaznak a mai feltételezések szerint. Megfelelő kiaknázás mellett egy mezőből évi 1-1,5 millió tonna olajat lehet majd kitermelni. Kína jövőbeli terveiben tehát nagyon fontos szerepet játszanak Hszincsiang erőforrásai.
Kínai tervek Hszincsianggal kapcsolatban
Hszincsiang GDP-je az utóbbi években 150 milliárd jüan/év körüli összegről 220 milliárdra nőtt, de a pekingi kormányzat jelentős fejlesztéseket kíván megvalósítani a tartományban, amelyek a közeljövőben a GDP gyorsabb növekedéséhez fognak vezetni.
Nagy volumenű infrastrukturális beruházások vannak folyamatban, főleg utakat és vasutakat építenek, tervezik az öntözőrendszerek kibővítését is. A vizet a Tien-san gleccsereiből vezetnék, amelyek a globális felmelegedés hatására már amúgy is olvadásnak indultak. A tartomány infrastruktúrájának ilyen arányú fejlesztése mögött két ok áll. Az első a tartomány erőforrásainak kiaknázása, a második pedig a megfelelő feltételek biztosítása a közép-ázsiai energiahordozókhoz való hozzáféréshez, márpedig hozzájuk Hszincsiangon keresztül vezet az út. Igazából ez a két tényező az, ami Pekinget a „Nyitás Nyugatra" program meghirdetésére sarkallta.
A legjelentősebb beruházásnak az a mintegy 4000 kilométeres csővezeték számít, ami a Tamir-medencéből Sanghajig szállítja az olajat és a földgázt az energiára éhes keleti országrész számára. Ez a nagyberuházás a már említett hat olaj- és gázmező jobb kihasználását teszi lehetővé. A legfrissebb adatok szerint 2004 óta mintegy 29 milliárd köbméter földgáz érkezett már ezen a vezetéken Kína iparilag fejlettebb keleti régióiba. Ám alighogy elkészült ez a vezeték, a kínaiak máris nyomulnak tovább a belső-ázsiai olajmezők felé. 2004 májusában már alá is írtak egy szerződést a vezeték meg-hosszabbításáról a kazahsztáni kőolaj- és földgázmezők felé, ami újabb 3,3 milliárd dolláros beruházást jelent.
De mi is áll Kína nyugatra nyomulásának hátterében, amire az új vezetékek építése a legjobb példa? A választ már Brzezinski megadta „A nagy sakktábla" című könyvében. A Szovjetunió felbomlása után ugyanis megindult a versenyfutás a belső-ázsiai energiahordozókért, melyeket az Amerikai Egyesült Államok Afganisztánon, illetve Azerbajdzsánon és Grúzián át igyekszik kiaknázni. Kína Hszincsiang felől hatol be a térségbe, és a 2004. májusi szerződés révén a kazah olajmezőkhöz kíván hozzáférni. Kína politikailag a Sanghaji Együttműködés keretein belül szeretne egyre nagyobb mozgástérre szert tenni a belső-ázsiai országokban, amelyeknek gazdasági érdekük a jó viszony fenntartása. Ezért már rögtön a Sanghaji Együttműködés kezdetén elismerték Kína nyugati határait, ami viszont nagy csapás volt az ujgur függetlenségi mozgalomra.
Kína tehát nagyon fontosnak tartja, hogy Hszincsiangon át közvetlen hozzáférése legyen a belső-ázsiai energiahordozókhoz, az ujgurok azonban nem osztják Peking lelkesedését, mivel számukra a modernizáció és a fejlesztés egyet jelentenek az elkínaiasítással. Éppen ezért egyre jobban erősödik az ujgur ellenállás, ami Kína számára mind nagyobb gondot jelent, és veszélyezteti a nagyratörő terveket. Ráadásul az ujgur probléma ma már nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai téren is egyre több fejfájást okoz Pekingnek.
Az ujgur ellenállás kezdetei
Hszincsiangban a Kínával szembeni fegyveres ellenállásnak és elszakadási törekvéseknek az elmúlt 250 évben elég komoly hagyománya alakult ki. Az 1949 és 1990 közötti időszak viszonylag békésnek mondható, de az utóbbi 18 évben ismét megerősödtek a szeparatista törekvések a tartományban.
1979 és 1989 között sok ujgur önkéntes harcolt az afgán háborúban a mudzsahedinek oldalán, akiknek egy része 1989 után hazatért Hszincsiangba, új radikálisabb iszlám tanokat hozva magával, ami összhangban volt a Szovjetunió bomlásával párhuzamosan Közép-Ázsiában meginduló iszlám újjászületéssel. A közép-ázsiai országok függetlenné válása csak tovább serkentette ezt a folyamatot. Hszincsiangban egyre több ujgur szervezet alakult nemzeti célkitűzésekkel, ám különböző programokkal. A minimális célkitűzés az emberi és kisebbségi jogok biztosítása, valamint az elkínaiasítási politika felfüggesztése volt. E célkitűzésekben minden ujgur szervezet egyetért. Ám a maximális programot, az elszakadást megfogalmazó elképzeléseket már csak a szélsőségesebb mozgalmak tették magukévá.
Az első jelentős ujgur nemzeti megmozdulásra 1990 áprilisában került sor Baren városában, amit a kínai hatóságok véresen levertek. Az összecsapásokban körülbelül ötven tüntető vesztette az életét. A demonstráció szétverése után zavargások törtek ki, támadások érték a kormányzati épületeket, kínai kereskedők üzleteit fosztották ki. Ehhez hasonló megmozdulásokra azóta több ízben is sor került Hszincsiangban, de ezekről kevés információ áll rendelkezésünkre, mivel a kínai média vagy nem számol be róluk, vagy csak nacionalista tüntetések feloszlatásának állítja be őket. Külföldi tudósítókat pedig nem engednek a zavargások helyszínére.
A hszincsiangi ujgur nemzeti mozgalom újjáéledésével együtt az ujgur emigráció is hallatni kezdte a hangját az 1990-es évek elején, abban bízva, hogy sikerül nemzetközi szintre emelni az ujgur problémát. 1992-ben rendezték az úgynevezett Lop-nor konferenciát, ahol a kínai atomkísérletek ellen tiltakoztak. A kínai atomkísérletek központja ugyanis Hszincsiangban, a Lop-nor környékén van immár
negyven éve. Itt mintegy 44 kísérleti atomrobbantás volt 1964 és 1996 között, melyek közül 22-t az atmoszférában hajtottak végre. Az ujgur ellenzék szerint ezek a kísérletek visszafordíthatatlan környezeti károkat okoztak már eddig is, ráadásul máig mintegy 200 ezren haltak vagy betegedtek meg sugárszennyezés miatt a környező vidékeken.
Az emigráció először tehát környezetvédelmi problémával összekapcsolva igyekezett felhívni a világ figyelmét az ujgurokra, ám ez a kísérlet nem járt sok eredménnyel. 1993-ban már a radikálisabb hangok erősödtek fel. Március 15-én megalakult az Ujgurisztán Felszabadítási Frontja, amely 12 év alatt körülbelül 800 fegyveres akciót hajtott végre. Főleg rendőrőrsöket támadtak, de 1997-ben Pekingben is követtek el robbantásos merényletet. Mialatt Hszincsiangban egyre jobban megerősödtek a fegyveres ujgur szervezetek, az emigrációnak is sikerült erőre kapnia. 1995-ben képviseleti irodákat nyitottak Washingtonban és több nyugat-európai városban.
A Sanghaji Együttműködés azonban érzékenyen érintette az ujgur ellenállást, mivel ezután nem számíthattak támogatásra a közép-ázsiai iszlám országok kormányaitól. Az ujgur ellenállóknak tehát új szövetséges után kellett nézniük, ezt pedig leghamarabb a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom találta meg - a tálibokban. A mozgalom vezére, Hasszan Mahsum szövetséget kötött a tálibokkal, ennek értelmében 500 ujgur fegyveres kapott afganisztáni kiképzést.
Ezt követően 1999-ben a radikális ujgurok az al-Káidával is felvették a kapcsolatot, bin Ládennel is tárgyaltak, s az a megállapodás született, hogy a Kelet-Turkesztáni Egyesült Nemzeti Forradalmi Front 100 emberét az al-Káida fogja kiképezni. Vagyis 2001-ben körülbelül 600, a tálibok és az al-Káida által kiképzett ujgur fegyveres lehetett. Legtöbbjüket Afganisztánban érte a 2001. őszi amerikai támadás, és közülük 22-t ma Guantánamón tartanak fogva: kiadatásukat Kína azóta is folyamatosan követeli.
Az ujgur kérdés és a nemzetközi terrorizmus
2001 szeptemberében a számtalan ujgur szervezet közül kettő biztosan a tálibok és az al-Káida szö-vetségese volt, Kína pedig azonnal kihasználta az ebben rejlő lehetőségeket. Az összes Kína-ellenes ujgur mozgalmat terroristának minősítették, még a békéseket is. 2001. október 11-én Peking kijelentette, hogy a hszincsiangi szeparatisták elleni fellépés része a terrorizmus elleni háborúnak. Putyin orosz elnök el is fogadta ezt az álláspontot, Bush azonban figyelmeztette Pekinget, hogy ne használja a terror elleni háborút a kisebbségek elnyomására. Amerika nem tart minden ujgur szervezetet terroristának, igyekszik elválasztani a békés mozgalmakat a fegyveresektől. Ezt jelzi, hogy az Amerikai Ujgurok Egyesülete évi 75 000 dolláros kormánytámogatást kap.
Az Egyesült Államok csak egy ujgur szervezetet tekint terroristának, a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalmat, melyet 2002. augusztus 26-án vett fel a terrorista szervezetek listájára, Peking ezzel szemben viszont 22-t tart számon.
E szervezetek egy része békés ellenállást folytat és a kisebbségi, valamint az emberi jogok biztosításával is megelégedne. A többi viszont fegyveresen harcol, és fő céljuk a független Kelet-Turkesztán megteremtése. Tevékenységük azonban, mint azt már említettem, nemcsak Hszincsiangra korlátozódik, Pekingben is hajtottak már végre akciót, 2002. június 20-án pedig Biskekben lőttek le egy magas rangú kínai diplomatát.
A kisebb fegyveres akciókon, merényleteken kívül nagyobb megmozdulásokra is sor szokott kerülni. 2003. február 5-én és 6-án ilyen következett be Yinigben is, ahol 30 ujgur aktivista kivégzése után utcai harcok törtek ki, melyekben 70 ujgur halt meg és 140-en megsebesültek. A hivatalos pekingi verzió nacionalista tüntetésként igyekezett beállítani az eseményeket.
2001 óta a kínai kormányzat jelentős antiterrorista intézkedéseket vezetett be. Fegyveres utaskísérőket alkalmaznak egyes belföldi repülőjáratokon, a Sanghaji Együttműködés keretében pedig antiterrorista központ felállítását támogatták Taskentben, ahol kínai szakértők segítségével folyik a munka. A taskenti központ nem titkolt célja az ujgur mozgalmak belső-ázsiai támogatásának felszámolása.
A kínai kormányzat határozottan lép fel a terroristák ellen, csakhogy Peking minden ujgur mozgalmat terroristának tart, és azok aktivistáival emberjogi szempontból kifogásolható módon bánik. Az Amnesty International 2004. júliusi jelentése külön kifogásolta az ujgur politikai foglyokkal való bánásmódot, valamint a nagy számban alkalmazott kivégzéseket. Peking azonban mindezeket az eszközöket a terrorizmus elleni fellépés hatékony részének tartja.
Az ujgur emigráció és a békés ellenállás programja
2004-ben felgyorsultak az események az ujgur emigráns csoportok körül. Szervezettebbek lettek, ami-nek fő motivációja az, hogy megszabaduljanak a Kína által rájuk sütött terrorista bélyegtől. Az emigráns ujgur szervezetek fő központjai az Egyesült Államokban és Németországban vannak. A változások 2004 áprilisában indultak két szervezet összeolvadásával, amikor Erkin Alptekin meghirdette a békés ellenállás politikáját. Alptekin tekintélyes ujgur emigráns vezető, akinek az apja, Isa Jusuf Alptekin az 1940-es években a független ujgur kormány tagja volt. Maga Erkin Apltekin az 1970-es évekig Törökországban élt, majd átköltözött Németországba, és mára nyugaton is elfogadott ujgur vezetővé vált.
Mialatt az ujgur emigráció meghirdette a békés ellenállás politikáját, Kína erődemonstrációba kezdett Hszincsiangban. 2004 augusztusában tartották a „Kelet-Turkesztán Ellenőrzése" elnevezésű had-gyakorlatot, amelyen a szakadárok elleni fellépést gyakoroltatták a hadsereggel.
A kínai erődemonstrációra válaszul szeptember 11-én több ujgur vezető is megismételte a békés ellenállásra való felszólítást, de az igazán jelentős változások csak ezután történtek. Szeptemberben Washingtonban megalakult az emigráns ujgur kormány Amvar Jusuf Turani vezetésével. A hírre Kína azonnali tiltakozással reagált, de az Egyesült Államok nem lépett fel az emigráns kormány ellen, jelezve ezzel, hogy elismeri a békés ellenállás jogosságát.
Alighogy megalakult az emigráns kormány, 2004. október 8. és 10. között Münchenben létrejött az Ujgur Világkongresszus, mely az összes ujgur képviseletét tűzte ki célul. A kongresszus elnökének Erkin Alptekint választották, akinek az irányításával elsősorban megfelelő stratégiát igyekeznek adni a szabadságmozgalomnak, melyet leginkább a Free Tibet mozgalom analógiájára szeretnének formálni. A kongresszus kategorikusan tagadta Peking vádjait, miszerint terroristák lennének, és elítélte a terrorizmus minden formáját. Mindemellett követelték, hogy Kína tartsa tiszteletben az emberi és a kisebbségi jogokat, valamint az Amnesty International jelentésére hivatkozva követelték a kivégzések felfüggesztését is. Kínában ugyanis közvetlenül a kongresszus előtt 50 ujgur aktivistát végeztek ki.
Kína a kongresszus miatt élesen bírálta Németországot is, mivel Peking álláspontja szerint a németek teret biztosítanak terrorista szervezkedéseknek és csoportoknak, amelyek Kína elleni támadásokat terveznek. De úgy tűnik, hogy az ujgur emigrációban 2004-ben elindult változások már kétségtelenné tették, hogy az ujgur szabadságmozgalom és a terrorizmus közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Kína mindenesetre a nyomás fokozására készül. 2005 februárjában Luon Gan kínai biztonságpolitikus a legfontosabb problémának Hszincsiang kérdését tartotta, amit véleménye szerint csak úgy lehet megoldani, ha minden Kína-ellenes ujgur nemzeti megmozdulást idejében elfojtanak.
Az ujgur emigráció békés ellenállásának hosszabb távon lehetnek eredményei, amit bizonyít, hogy tavaly egyik prominens tagját, Rebíja Kadír asszonyt jelölték a Nobel-békedíjra és George Bush is hivatalosan fogadta. Mindazonáltal a fegyveres összecsapások sem szűntek meg a kínai kormányerők és a különböző ujgur fegyveres szervezetek között. Legutóbb 2007 januárjában tört ki 19 halálos áldozatot követelő összecsapás, amikor a kínai hatóságok rajtaütöttek a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom kiképzőtáborán. Az ekkor foglyul ejtettek közül hármat még tavaly novemberben kivégez-tek.
Kína Oroszországgal is igyekszik jó katonai együttműködést kiépíteni a terrorizmus elleni küzdelemben, amit a Sanghaji Együttműködés katonai jellegének izmosításával kíván elérni. Ezt jól példázza a 2007 augusztusában Hszincsiangban megtartott közös hadgyakorlat, amelyen egy 2000 fős orosz egység és 36 repülőgép vett részt.
A 21. század elején Kína számára az egyik legfontosabb bel- és biztonságpolitikai problémává az ujgur kérdés vált. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a problémát nem lehet Kína határain belül tartani. Az ujgur emigráció szervezettebbé válása miatt egy, a tibetihez hasonló függetlenségi mozgalom fog kibontakozni, ami fájdalmasabban fogja érinteni Pekinget, mint a tibeti mozgalom, hiszen Hszincsiang mind gazdasági, mind geostratégiai értelemben sokkal fontosabb a számára. Arról nem is szólva, hogy a jövőre vonatkozó kínai tervekben fontos szerepe van a tartománynak, ám ezt a szerepet csak akkor tudja betölteni, ha sikerül megoldani az ujgurkérdést, de ez egyelőre nem látszik megvalósulni a közeljövőben. Sőt az is könnyen elképzelhető, hogy Hszincsiang Belső-Ázsia egyik forró pontjává válik.
Függelék: Néhány ujgur szervezet
Kelet-Turkesztáni Egyesült Nemzeti Forradalmi Front: 1997-ben jelenik meg, főleg kazahsztá-ni támogatói vannak, 1999-ben szövetséget kötött bin Ládennel.
Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom: az Egyesült Államok által is terroristának tartott fegyveres szervezet, a tálibokkal kötött szövetséget.
Ujgurisztán Felszabadítási Frontja: 1993-ban alakult szervezet, fegyveresen küzd Kelet-Turkesztán függetlenségéért. A legtöbb fegyveres támadást ennek a szervezetnek a tagjai követik el.
Lop-nor Farkasai: fegyveres szervezet, elsősorban kínai hivatalnokok, tisztségviselők ellen követ el merényleteket.
Hszincsiangi Felszabadítási Szervezet: üzbég támogatottságú szervezet.
Ujgur Felszabadítási Szervezet: kirgiz támogatottságú szervezet.

Kelet-Turkesztáni Iszlám Párt: elsősorban városokban nagy a támogatottsága, döntően a konzervatív fundamentalista erők között népszerű.
Kelet-Turkesztáni Forradalmi Párt: főleg az egyetemistákat, értelmiségieket, írókat és egyetemi oktatókat tömörítő szervezet.
Kelet-Turkesztáni Függetlenségi Szervezet: a fiatalok között népszerű, elsősorban a fiatal tiszt-ségviselők és földművesek körében.
Kelet-Turkesztáni Szürke Farkasok Pártja: leginkább tanárok és diákok által támogatott szervezet.
Kelet-Turkesztáni Felszabadítási Front: leginkább vidéken a földművesek között népszerű szervezet.

Irodalom
Amnesty International Concerns regarding Uighurs in the Xinjiang Uighur Autonomous Region (XUAR), China, March 2004.
BS in International Affairs, Georgia Institute of Technology, 2001.
Dwyer, M. Arienne: The Xinjiang Conflict: Uyghur Identity, Language Policy, and Political Discourse. Policy Studies 15. 2005.
Fuller, Graham E. - Lipman, Jonathan N.: Islam in Xinjiang. In Starr, S. Frederick (ed.): Xinjiang: China's Muslim Borderland. Armonk, NY: M.E., 2004, Sharpe.
Fuller, Graham E. - Starr, S. Frederick: The Xinjiang Problem. Baltimore, 2004, Central Asia-Caucasus Institute - Johns Hopkins University.
George, Paul: Islamic unrest in the Xinjiang Autonomous Region. Canadian Security Service Publication 73. 1998.
Grent, Jacques: A kínai civilizáció története. Budapest, 2001, Osiris.
Moller, Robert Vaughn: China's Campaign to Open the West: Xinjiang and the Center.
Internetes források
http://www.whitehouse.gov/news/releases/2007/06/20070605-8.html
http://www.uygur.org/english.htm
http://uyghuramerican.org/categories/News/Uyghur-Related/
http://www.china.org.cn/english/index.htm
https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html...
http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2006/71338.htm
http://www.petrochina.com.cn/english/xwhgg/englishnews/
http://hvg.hu/vilag/20071111_Kina_sivatagosodik_kornyezet.aspx


http://193.224.76.4/download/svki/Elemzesek/2009/SVKI_Elemzesek_2009_15.pdf

Irán: klientúrák harca

Út a teljes elszigeteltség felé

Az iráni ellenzék fellépése nem hozta azt az eredményt, amit nyugaton reméltek tőle. De még így is súlyos csapást jelentett a teheráni rezsim szempontjából - állapítja meg Ulrich Ladurner a Die Zeit elemzésében, amely „belülről" igyekszik bemutatni a rendszer működését.

A politikai oldalakat a „reformer" és „konzervatív" kifejezésekkel szokták jelölni, ami még úgy is pontatlan, ha finomítják őket, és például „konzervatív reformerekről", „pragmatikus konzervatívokról beszélnek. Különösen válságos időkben nem működnek ezek a kifejezések - ilyenkor ugyanis a két tábor összetart.

A legnagyobb súlyú iráni reformer, Mohammed Khatami, aki 1997-től 2005-ig volt elnök, sohasem kérdőjelezte meg magát a rendszert. És ha a legkisebb veszélye is jelentkezett annak, hogy ezt „az utca" teszi meg, rögtön visszavett a reformokból. Ezzel szemben Mir Huszein Muszavi miniszterelnöksége, az iráni-iraki háború idején sohasem adta jelét, hogy liberális volna. Csak a tömegek lelkesedése tette egy olyan eszme reménybeli képviselőjévé, amit talán nem is oszt: az erőteljes nyitásé. Továbbra is bízik a kompromisszumok lehetőségében, és felhívta a rezsim figyelmét arra, hogy amennyiben semmibe veszi a megmozdulásokat, elveszítheti legitimitását. Márpedig ez a rendszer támogatójára jellemző aggodalom. Muszavi a fennálló hatalmi szerkezeten, azaz „a családon" belül keresi a megoldást. Emiatt helyesebb, ha a beavatottakat és a kívülállókat különböztetjük meg a helyzet leírásakor - szögezi le Ulrich Ladurner a hamburgi hetilapban.

Az iráni forradalom születésétől fogva szemben állt a külvilággal, a rezsim magányossága folyamatos belső feszültséget tart fenn, amelyet ha nem sikerül az aktuális konkrét ellenség felmutatásával levezetni, befelé sül ki. Ennél is fontosabb oka a rendszer éles hangnemének a helyezkedés a húsosfazék körül. Amikor Mahmúd Ahmadinedzsádot négy éve elnökké választották, a korrupció elleni harc ígéretével szerzett népszerűséget. Ez az ígéret közvetett módon azt sugallta a követőinek: „Most ti következtek!" Ahmadinedzsád klientúrája szakértők szerint mintegy tízezer pozíciót szerzett minisztériumokban, vállalatoknál, egyetemeken. Ez pedig azt jelenti, hogy mások kiszorulnak, ami ellen természetesen védekezni próbálnak. Különösen egy ember volt sikeres a védekezésben: Hasemi Rafszandzsani, az 1989 és 1997 közötti elnök.

Ahmadinedzsád hatalmi bázisát alapvetően a Forradalmi Gárda és a militáns önkéntesekből szerveződő baszidzs csoportok alkotják - hozzájuk számítva a családtagjaikat több millió emberről van szó. Rafszandzsi klientúráját nehezebb körülhatárolni, őt azok támogatják, akik annak idején lelkesedtek például a privatizációs programjáért, a magasabb végzettségűek számára megnyíló lehetőségekért. A legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei egyértelműen Ahmadinedzsád oldalán áll, de elejtett mértékkel dicsérő megjegyzéseket Rafszandzsanival és Muszavival kapcsolatban is.

A forradalom épülete erősen jobbra dől, ami nem jelent többé biztosítékot az ideológiai alapja, a vallástudósok uralma szempontjából. Márpedig ha ez az alapelv megroppan, akkor vége a teokratikus berendezkedésnek.

Teheránnak egészen mostanáig sikerült elkerülnie az autoriter rendszernek sorsát, a kapcsolat elvesztését a realitásokkal és a paranoiát. Most viszont fennáll a veszély, hogy Ahmadinedzsád féktelen retorikája visszaszorítja Iránt a teljes magányba.

Ladurner a továbbiakban azt fejtegeti, hogy senki sem kérdőjelezi meg hivatalosan a legfőbb vallási vezető lényegében diktatórikus hatalmi jogosítványait. Hogy miért? Túl sokan vannak azok, akiknek a megélhetését a teokrácia biztosítja. Emellé azonban új legitimációs forrásokat kell keresni, miközben egyre nő a nyitás politikát sürgető társadalmi nyomás. Az Ahmadinedzsád-Khamenei és a Rafszandzsani-Muszavi páros vitája lényegében arról szól, hogy az óvatos nyitás nem robbantja-e ki a társadalom épületének ajtaját.

http://www.zeit.de/2009/28/Iran-Macht?page=all

Fizessünk-e a szervdonoroknak?

A szervadományozás etikai és orvosi dilemmái

A világ szinte minden országában egyre hosszabb a veseátültetésre várók listája. Az Egyesült Államokban évente több mint négyezren halnak meg donor hiányában. Pedig elvileg meg lehetne oldani, hogy kellő számú szerv álljon rendelkezésre. Nyomós közgazdasági és orvosi érvek szólnak amellett, hogy a donorok anyagi ellenszolgáltatás fejében is felajánlhassák fél veséjüket. Elfogadható-e erkölcsi szempontból, hogy a szegények pénzért mondjanak le szerveikről? - teszi fel a kérdést Virgina Postrel, a The Atlantic magazin kolumnistája, aki - ellenszolgáltatás nélkül - felajánlotta egyik veséjét egy barátjának.
Csak az Egyesült Államokban 80 000 ember vár veseátültetésre. A beültethető szervek száma azonban rendkívül csekély: tavaly mindössze 16 517-en kaptak új vesét - 10 000-en elhunyt személy szervét, a maradék közel 6000-en pedig elő donorét. Évente több mint 4000 várólistás beteg meghal, de a lista így is évről-évre nő, átlagosan 6000 fővel. A nagyvárosokban, ahol a várólisták a leghosszabbak, átlagosan akár 20 évet is kell várni egy-egy szervre. Orvosszakértői becslések szerint ráadásul további 80 000 vesére szoruló beteg nem is szerepel a listán.
A dialízisre szoruló betegek nem élhetnek teljes értékű életet. A heti háromszori, több órás művesekezelés ellenére is rendkívül kímélniük kell magukat, még a bevitt folyadék mennyiségét is korlátozniuk kell. De így is hatványozottan ki vannak téve a vérszegénység, az elhízás, a fertőzések és a magas vérnyomás kockázatának. „A dialízis nem javít a betegek állapotán, csak kitolja a haláluk időpontját." Azok a szerencsések, akik megérik, hogy elfogyjanak előlük a vesebeültetésre várakozók, vagy egy rokonuk lemond számukra a fél veséjéről, teljes életet élhetnek, csak a szervkilökődést gátló gyógyszert kell szedniük.
A vesebetegek problémái mégsem kapnak közel akkora figyelmet, mint az egyéb, hasonló súlyosságú betegségek, mint például az AIDS és a rák - írja Postrel. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy a vesebetegek döntő többsége rossz életkörülmények között élő szegény. Pedig ha végre komolyan vennénk a problémát, lenne mód a hosszú várólista felszámolásával évi több ezer ember életét megmenteni.
Mindenekelőtt fokozni lehetne az elhunytak szerveinek felhasználását. Becslések szerint évente közel 7000 további vesetranszplantációra kerülhetne sor, ha minden potenciális donor ember szerveit felhasználnák. Ez nagyjából elég is lenne az új szükségek kielégítésére - a 80 000 fős lista belátható időn belüli felszámolásához azonban nem.
A hosszú, és sok beteg életét követelő várakozás csak akkor lenne lerövidíthető, ha több élő donor szervét ültetnék be. Ez már csak azért is jobb lenne a betegek szempontjából, mert az élő testből kivett vese jóval tovább használható, mint a halottakból kioperált. Orvosi szempontból a fél vese eltávolítása nem számít kockázatos beavatkozásnak, és a donor a műtét után teljes életet élhet.
Statisztikák szerint azonban kevesen hajlandók ismeretlenek felajánlani veséjüket. Sokan vannak viszont, akik habozás nélkül lemondanak róla, ha szerettük életét menthetik meg a szervadományozással. Az Egyesült Államok törvényei lehetővé teszik, hogy a várólistákat figyelmen kívül hagyva bárki felajánlja veséjét hozzátartozójának. Csakhogy sok betegen ez sem segít, hiszen még a vérrokonok között is kevés a potenciális donor. Ráadásul a vesebetegségek egy része öröklődik, ezért az egyenes ági családtagok gyakran szóba sem jöhetnek.
Sokan ezért úgy próbálják megoldani a nehézséget, hogy donort cserélnek: ha a veséjét felajánló rokon vagy ismerős szerve nem beültethető, akkor keresnek egy olyan rászorulót, akinek viszont megfelel a felajánlott vese, és cserébe az ő egyik rokonának veséjét ültetik be. Az ilyen cserét az amerikai törvények lehetővé teszik. Arra azonban semmi garancia nincs, hogy a beteg és a nem megfelelő donor talál egy olyan donor-beteg párost, amelynek mindkét tagja kompatibilis. Arról nem is beszélve, hogy a két transzplantációt egy időben kell végezni, nehogy valamelyik fél meggondolja magát - és ehhez egyszerre négy felszerelt műtő és team kell.
A vesecserével kapcsolatos problémák kiküszöbölése végett Garet Hil, akinek a kislánya is veseátültetésre szorult, létrehozta a Nemzeti Vese Nyilvántartás alapítványt. A szervezet lehetővé teszi, hogy minden nem megfelelő vércsoportú donorral rendelkező veseátültetésre váró beteg regisztráljon, és cserébe a felajánlott szervért, egy másik beteg hozzátartozójának veséjét kapja meg. Az adatbázisnak hála nem kell pontosan azonos vércsoportú beteg-donor párost találni a transzplantációhoz, így sokkal többen juthatnak gyorsan új veséhez, ami jelentősen csökkentheti a szervátültetésre várók listáját. Sajnos azonban a 80 000 vesebeteg közül csupán 15 000-nek van potenciális donora - a maradék 65 000 beteg be sem kerülhet a nyilvántartásba.
Az egyetlen megoldás az lenne - véli Postrel -, ha valamilyen ellenszolgáltatással serkentenénk az embereket, hogy idegenek számára is felajánlják veséjüket. H. Barry Jacobs virginiai orvos 1983-ban meg is próbálkozott a dologgal: veseközvetítő irodát szeretett volna nyitni. A fizetőképes veseátültetésre várók pénzért vásároltak volna vesét a többnyire szegény, gyakran a harmadik világból érkező donoroktól. Jacobs minden sikeres közvetítésből több ezer dollár jutalékot remélt. A kezdeményezés óriási felháborodást váltott ki, amelynek következtében 1984-ben törvényben tiltották meg a szervek anyagi ellenszolgáltatásért való felajánlását.
Postrel szerint azonban nincs semmi kivetnivaló abban, hogy valaki pénzért mond le veséjéről: hiszen a véradók is kapnak szerény (igaz, nem anyagi jellegű) ellenszolgáltatást, a sperma- és petesejt-donoroknak is fizetnek a klinikák, és a béranyasággal is tízezer dollárt lehet keresni.
A korlátozott vesekereskedelem egyik élharcosa Arthur Matas minnesotai sebész, az Amerikai Transzplantációs Sebészek Társaságának elnöke. Szerinte az állam a szervvásárlás tilalmával embereket küld a halálba. Matas olyan rendszer kialakítását szeretné, amelyben a donorok pénz ellenében lemondanak egyik veséjükről, és azt a hosszú várólista elején állók kapnák meg. Így ki lehetne zárni, hogy a gazdagok előnyt élvezzenek.
Azt még a vesedonorok anyagi ösztönzését szorgalmazók is elismerik, hogy minden bizonnyal főleg a szegények mondanának le egyik szervükről. Ebben azonban nem sok kivetnivalót látnak: mivel ellenszolgáltatás nélkül most is bárki felajánlhatja veséjét, ezért semmivel sem aggályosabb, ha a szegények eladják egyik veséjüket, mint az, hogy a veszélyes és egészségkárosító munkákat is főleg a rosszabb anyagi körülmények között élők vállalják.
A donorok anyagi támogatásával nem csak életet menthetnénk, de egyúttal jelentősen csökkenthetnénk a költségvetési kiadásokat. Matas számításai szerint akár 95 000 dollárt (17 millió forint) is kaphatna egy donor anélkül, hogy ez bármilyen többletköltséget jelente az államnak: átlagosan ugyanis ennyibe kerül a veseátültetésre várók dialízis-kezelése. A vese-várólista teljes felszámolása összesen 8 milliárd dollár közvetlen kiadáscsökkentéssel járna - és ebben még nincs benne a munkaképessé váló gyógyultak által befizetett adó (a dialízisre járó betegek alig 10 százaléka dolgozik.).
A Matas által is javasolt rendszer azt is biztosítaná, hogy a tehetős betegek ne külföldön próbáljanak veséhez jutni. Jelenleg ugyanis sokan a harmadik világban igyekeznek vesét venni, ami erkölcsi szempontból semmivel sem elfogadhatóbb, mint ha az Egyesült Államokban tennék, legálisan.
Postrel is elismeri, hogy a legjobb az lenne, ha az emberi altruizmust sikerülne annyira megerősíteni, hogy legyen elég jó szándékú ember, aki ingyen is lemondana fél veséjéről. De addig, amíg ezt elérjük, célszerű lenne akár a donorok anyagi ösztönzésével megmenteni a betegek életét.

http://www.theatlantic.com/doc/200907u/kidney-donation

Bukott államok a nagyhatalmak célkeresztjében

A gyenge államok összeomlásának geopolitikai kockázatai

Az elmúlt években, és különösen a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta egyre több elemző ismeri fel, hogy a bukott államok súlyos biztonságpolitikai kockázatot jelentenek. Az összeomlás utáni anarchia és erőszakhullám menekültáradatot indíthat el, ami humanitárius katasztrófát okozhat. A bukott államokban szabadon tevékenykedhetnek a nemzetközi terrorista szervezetek és az egyéb bűnbandák. Jakub Grygiel, a Johns Hopkins University Kelet-Európa és Oroszország szakértője a The American Interest hasábjain megjelent elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy ennél is súlyosabb következményekkel járhat, ha az összeomlás után kialakult hatalmi űr betöltéséért nagyhatalmi rivalizáció indul.

Az elmúlt években egyre több biztonságpolitikai szakértő figyelmeztet rá, hogy a globális geopolitikai stabilitásra és a biztonságra nem csak a nagyhatalmak közötti rivalizáció, hanem a bukott államok is komoly kihívást jelentenek. A közkeletű vélekedés szerint a terrorista szervezetek leginkább azokban a szegény országokban erősödnek meg, amelyek kormányai nem képesek ellenőrzésük alatt tartani az állam területét. Komoly geopolitikai kockázatot jelenthetnek az etnikai tisztogatások is: menekülthullám indulhat el, amely a környező országokat stabilitását is veszélyeztető humanitárius katasztrófát okozhat. Az elmúlt hónapokban elemzők tucatja figyelmeztetett rá, hogy Pakisztánban és Szomáliában az állam gyengesége miatt virágozhatnak a terrorista szervezetek, egyebek között az al-Kaida. Nem véletlen, hogy Az Egyesült Államok és a különböző nemzetközi szervezetek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta kiemelt figyelmet - és dollármilliárdokat - szentel a bukott államoknak.

Grygiel szerint azonban téves a bukott államokkal kapcsolatos legelterjedtebb nézetek ugyan valós problémákra világítanak rá, csak éppen a legfontosabb szempontot hagyják figyelmen kívül. Igaz ugyan, hogy a bukott államok a terrorizmus melegágyai és a humanitárius katasztrófák gyakori gócpontjai, ám ezeknél is súlyosabb kockázatot rejt magában a bukott államok fölötti befolyásért kitörő nagyhatalmi rivalizáció. Ha ugyanis egy állam megbukik, akkor űr, hatalmi vákuum keletkezik, amelyet előbb-utóbb betölt valaki. Geopolitikai szempontból rendkívüli kockázatot jelent, ha egy bukott államra több nagyhatalom is rá akarja tenni a kezét - figyelmeztet Grygiel.

A hidegháború vége óta kudarcot vallott államok leginkább a humanitárius katasztrófák és a terrorista szervezetek megerősödése miatt keltettek aggodalmat. A kétpólusú világrend megszűnésével, az Egyesült Államok és a Szovjetunió az egész világot két befolyási övezetre osztó szembenállásának végével a nagyhatalmak geopolitikai radarjáról lekerült államok egy része kormányozhatatlanná vált: ahogyan az Egyesült Államoknak illetve Oroszországnak nem állt érdekében befolyási övezetének felügyelete, a magukra hagyott gyenge államok a korrupció, a hatalmi csoportok közötti rivalizáció és az erőszak martalékaivá váltak. A nemzetközi anarchiával, ám az egyes államok viszonylagos stabilitásával járó hidegháborús évtizedeket a nemzetközi stabilitás és az egyes államok anarchiájának korszaka váltotta fel. Szomália, Ruanda, Haiti, Bosznia összeomlása után valóban inkább a menekültáradattól, az éhínségtől, a közbiztonság drasztikus romlásától és a szélsőséges szervezetek illetve a drogkartellek megerősödésétől kellett félni, és ezen esetekben ezért a liberális internacionalisták által szorgalmazott nemzetközi összefogásra, segélyprogramokra és békefenntartó missziókra volt szükség.

Ezek az államok azonban nem tekinthetők tipikus bukott államoknak - figyelmeztet Grygiel. Esetükben a bukás utáni anarchiát az okozta, hogy egyik nagyhatalomnak sem állt stratégiai érdekében beavatkoznia az összeomlás megakadályozása, vagy legalábbis a mielőbbi rendezés érdekében. A bukás veszélyével fenyegető, jelenleg ingatag államként számon tartott országok többségében - a természeti kincsekben gazdag afrikai és közép-ázsiai országokban, Indonéziában és Latin-Amerikában- egészen más a helyzet: ezek a térségek geopolitikai szempontból rendkívül fontosak. Ha valamelyik stratégiai szempontból lényeges állam összeomlik, akkor a nagyhatalmak biztosan nem fogják tétlenül nézni - vagy a nemzetközi szervezetekre bízni - a rendezést. Inkább megpróbálják kihasználni a lehetőséget befolyási övezetük növelésére és erősítésére, hiszen ha nem így tesznek, akkor valamelyik rivális nagyhatalom nyomul be a bukás utáni hatalmi vákuumba.

Mivel a geopolitikai szempontból stratégiai jelentőséggel bíró államok és régiók legalább két nagyhatalom számára fontosak, szinte elkerülhetetlen, hogy az ilyen államok összeomlása esetén nagyhatalmi rivalizáció tör ki. A befolyási övezetek kiterjesztése körüli vetélkedésnek Grygiel szerint három lehetséges kimenetele képzelhető el. Előfordulhat, hogy az egyik - stratégiai szempontból előnyösebb helyzetben lévő, vagy egyszerűen csak gyorsabban reagáló - nagyhatalom megszállja a bukott államot, és ebbe riválisa beletörődik. A másik lehetőség a bukott állam felosztása - ahogyan ez történt például Lengyelországgal a 18. század végén. Ha nem sikerül valamilyen módon békés eszközökkel dűlőre vinni a bukott államért folytatott versengést, akkor a rivalizáció akár a nagyhatalmak közötti háborús konfliktushoz is vezethet.

A bukott államok fölötti befolyásért folytatott küzdelem által kirobbantott nagyhatalmak közötti fegyveres konfliktus nem pusztán elvi lehetőség - jegyzi meg az amerikai elemző. Jelenleg is számos olyan bukott, vagy a bukás előtt álló ingatag állam létezik, amelyet több nagyhatalom is szeretne befolyási övezetének részeként tudni. A függetlenséget tavaly kiáltó Koszovó kapcsán az Egyesült Államok és Európa került szembe Oroszországgal és Szerbiával - ha a szerbek netán megtámadják Koszovót, akkor könnyen a nagyhatalmakat is érintő fegyveres konfliktus törhet  ki. A posztszovjet térség - különösen a Baltikum, Ukrajna és Grúzia - évek óta puskaporos hordónak számít: miközben a volt szovjet tagállamok törekszenek az észak-atlanti integrációra, Moszkva mindent megtesz befolyásának újbóli megerősítése érdekében. Ha valamelyik posztszovjet állam összeomlik és az elszabaduló anarchia közepette Kreml a térségen élő, az elmúlt években orosz állampolgárságot kapott lakosság védelme érdekében katonai beavatkozásra szánja el magát, mint ahogyan azt Grúziában tavaly már meg is tette, akkor könnyen a NATO-val találhatja magát szemben.

„Összességében kijelenthetjük, hogy számos olyan forgatókönyv létezik, amelyben egy bukott államért regionális vagy nagyhatalmi rivalizáció indulhat. Ezért érdemes lenne leporolni a bukott államokkal kapcsolatos bevett nézeteket, és komolyan átgondolni az összeomlás sajátosságait és lehetséges következményeit."

http://www.the-american-interest.com/article.cfm?piece=622

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 34 -Mennyei Atya szavai a 10. parancsolatról

2009.06.29., Mennyei Atya: X.parancs: Felbarátod tulajdonát ne kívánd! 

Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám! Hálásan köszönjük, hogy Te, Ég és Föld Ura lehajolsz hozzánk kicsiny gyermekeidhez és tanítasz minket. Szentlélek Úristen! Jöjj, segíts, hogy a Mennyei Atya fenséges szavait akadály nélkül tudjam közvetíteni testvéreimnek.Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, Mennyei Atyátok, a ti Uratok, Istenetek, és eszközömön, Éván keresztül küldöm üzenetemet. Ma a X. parancsról szólok, mely így hangzik: „Felebarátod tulajdonát ne kívánd!” Ezt a parancsot így is lehetne mondani: Ne légy irigy!

1. Miből ered az irigység? Már egészen kicsiny gyermekkorotokban magatokat szeretitek legjobban. A 1 ½ - 2 éves gyermek kap egy szelet csokoládét, hiába kérik, nem akar adni belőle. Ha a kicsi ikrek mind a ketten kapnak 2 egyforma pettyes labdát, az egyiknek biztos mind a két pettyes labda kell. Veletek születik a birtoklási vágy, hogy minden a tiétek legyen. Van, akit ez felnőttkorában is végigkísér. Nem elég, hogy van fedél a feje fölött, hogy van mibe öltözködnie, hogy van betevő falatja, neki minden kell, ami a nála gazdagabbnak van. Tehát az irigység a birtoklási vágyból, a kapzsiságból ered.
2. Nézzük, hogyan viszonyulnak a társadalom különböző rétegei az irigységhez? A hajléktalanok és nagy nyomorban élők, a felső tízezer, és a közepes vagyoni helyzetben élők. Egy férfinek nagyon nehéz, szekánt felesége volt. Folyton elégedetlen volt vele, szidta-hordta, ráadásul volt egy barátja is, akit szeretett volna a férje helyébe tenni. A gyermekeik még tanultak. A családi ház az asszony nevén volt. Addig mesterkedett, míg az utcára űzte a férjét és odavette maga mellé a barátját, aki ügyesebb, talpraesettebb volt és jó fizetéssel rendelkezett. Szegény férjet kitették az állásából is, éppen nagy elbocsátások voltak az üzemben. Mint a többi hajléktalan, alkalmi munkákat vállalt, favágás itt-ott, ásás, újsághordás. De nem mindig volt munka. Azelőtt adminisztrátor volt, nem szokott hozzá a kemény munkához. Ahogy teltek a hónapok, egyre elkeseredettebb, elégedetlenebb lett. Ült a sétálóutca padján, és irigyelte a jólöltözött házaspárokat, ahogy feleségükkel karonfogva békésen sétálgatnak. Ahogy kószált, nézte az újonnan épülő családi házakat, a márkás autókat, motorokat. Az iskolabejárat előtt fájó szívvel, irigyen nézte, ahogy egy kisiskolás mosolyogva apja karjába repül és beül az autóba. A kirakat üvegén keresztül bekukucskált a kávéházakba, presszókba, éttermekbe, ahol jókedvűen ettek-ittak, szórakoztak az emberek, neki pedig korog a gyomra. Fájt neki az igazságtalanság, hogy sokaknak milyen jól megy, ő meg éhes, fázik és nincs hol laknia. Harag ébredt benne a felesége iránt és minden ember iránt, aki jobban él mint ő. A nagy nyomorúság, a szegénység egy olyan véglet, ami könnyen gyűlöletet és irigységet kelt az emberben.
   A másik példa egy jólszituált, gazdag családról szól, a Szabóékról. A férfi egy elektronikai műszereket gyártó jól menő cég vezetője. Tele vannak külföldi és hazai megrendelésekkel. Az asszony otthon van, nincs ráutalva, hogy dolgozzon valahol. Két háztartási alkalmazottja van, az egyik a nagy házat tartja rendben, a másik szakácsnő. Van külön egy kertészük is. A gyermekük 16 éves gimnazista. Nyáron luxusvilla vár rájuk a Balatonon. 2 autójuk van és beutazták már szinte az egész világot. A kívülállók szemében csodálatos ez az élet. De ha közelebbről megnézzük, nem úgy van. Az asszony nagyravágyó. Egy társaságban megismerkedtek egy milliomos házaspárral, akinek 3 üzemük működik hatalmas bevétellel, sok munkaerővel. Ez a férj a vezérigazgató. Az asszony tele van irigységgel e gazdagok iránt és férjében is elhinti ezt. Szinte kényszeríti, hogy nyisson új cégeket. Bele is fognak a gyarapodásba, nagy kölcsönöket vesznek fel, de belebuknak, tönkremennek, eladósodnak. A fiú közben a nagy zsebpénzével rossz társaságba keveredve rászokott a kábítószerre és alkoholra. Ezért a Szabó család lelkileg is tönkrement. A gazdagság és a vele járó kapzsiság fokozza az irigységet az emberekben.
   A harmadik család egyszerű, átlagos körülmények között él. Kerekeséknél 3 gyermek van: egy óvodás és két iskolás. Az apa postahivatalnok, az anya tanítónő. Önkormányzati lakásban laknak. Autóra, nyaralásra, külföldi utazásokra már nem jut. A 2 kis fizetésből máról holnapra élnek. A gyerekeket szeretettel nevelik. Ha jó idő van, a vasárnapi szentmise után kirándulni mennek a közeli erdőbe vagy a tóhoz. Van 3 biciklijük, öten rá is férnek. Öltözékük is egyszerű, tiszta. Megszokták, hogy a pénzt nagyon be kell osztani. Ezt a kis családot nem zavarja, hogy mások tehetősebbek, gazdagabbak. Kerekesék minden este letérdelnek a gyerekekkel a feszület alá, és hálát adnak Nekem, hogy fedél van a fejük fölött, hogy nem éheznek, hogy van ruhájuk, amit felvegyenek, és hogy van munkahelyük. Higgyétek el az egyszerűen élő emberek többsége nem irigy. A közepes vagyoni helyzetben lévő családok a leginkább mentesek ettől a bűntől. Általában így ahogy a 3 példa mutatja, de kivételek mindig vannak.
3. Gyermekeim, most nézzük meg, mi mindent lehet irigyelni! Hát a vagyont, a hatalmat, a sikert, a külső szépséget, az okosságot, a tehetséget és a Tőlem kapott lelki ajándékokat. Ezekből néhányat vegyünk szemügyre!
   Aki szorgalmasabb, ügyesebb, talpraesettebb az többre viszi, annak minden szükséges dologra jut és egy bizonyos vagyonra tesz szert. Aki elherdálja, elissza, elpazarolja a pénzt, aki nem szereti a munkát, az nyomorog. Ezek között az utóbbiak között vannak, akik irigységből rágalmazzák a tehetősebbeket, hogy úgy lopta össze a házát. Vagy pedig közülük egyesek meglopják a gazdagabbakat. Sőt betörnek hozzájuk, megölik és kirabolják őket az ékszerekért, a pénzért, a műkincsekért. Így vezet az irigység más bűnökhöz.
   A karrierista, hatalomra törő emberek irigyelik azt, aki vezető pozícióban van. Ítélkeznek felette és rágalmazzák. Így keveredik bele a X. parancs a VIII. parancsba. Mindezt azért teszik az irigy rágalmazók, mert a helyére pályáznak.
   A sikeres embereket is szokták irigyelni. Miben nyilvánul ez meg valakinél? Ha társaságban találkozik befutott, elismert, sikeres, tehetséges emberekkel vagy lát ilyeneket szerepelni a TV-ben, rögtön elönti a sárga irigység. Leszólja őket. Pl. biztos úgy vette meg pénzért a hírnevet, vagy jó összeköttetései vannak. Az a csinos igazgatónő biztos lefeküdt a vezérigazgatóval, azért emelték ki stb.. Ilyen epés megjegyzéseket csak az irigy emberek mondanak.
   Az égből való kegyelmeket  is szokták irigyelni. Hogy kinek adok valami karizmát, az Én döntöm el, a ti Uratok. Még csak nem is az érdemek alapján történik, hanem az Én akaratom és szeretetem irányítja ezt. A Szentlélek Isten különböző ajándékokat osztogat teremtményeknek, pl. ilyen a benső beszélgetés kegyelme, a prófétálás, a nyelveken beszélés, a gyógyítás, a hallás és látás kegyelme, a látomások és elragadtatások. Bizony vannak, akik irigyelik ezeket a természetfölötti ajándékokat. Egy megtörtént esetet mondok el nektek. Évám, az Én eszközöm, aki itt áll előttetek elmondta egy festőtársának, hogy Szent Fiam bensőleg már évek óta szól hozzá. Az illető így válaszolt: „Nem hiszem el, mert akkor hozzám is szólna. Hiszen én olyan jó vagyok.” Ez az a 13 abortuszos idős asszony, akiről már tanításunk közben említést tettünk. Imakönyvetekben fel vannak sorolva a Szentlélek elleni bűnök és közéjük tartozik ez is, aki irigyeli mástól Isten kegyelmét.
4. Az irigység, mint minden bűn következményekkel jár. Először is az irigykedő ember ellenszenves a többieknek. Szokták mondani tréfásan, hogy addig jó, míg irigyelnek, mert ez azért van, mert jól megy a sorod. Ha sajnálgatnak, akkor már baj van. De azért, ugye Gyermekeim, csak fáj az irigy szó? Bántó szavak az ilyesmik: Jó neked! Könnyű neked! Mázlista vagy! Miért éppen te? Miért nem én? Én is megérdemelném! Nincs igazság! Ugye Gyermekeim, ilyenkor rossz érzésetek támad? Szeretetlenséget éreztek felétek áradni.
   Másodszor az irigy embernek felelnie kell a túlvilágon a X. parancs megsértéséért. Mit gondoltok, mi lesz az első kérdésem hozzátok a halál percei után? Az, hogy mennyi szeretetet adtál. Az irigy emberben nincs igazi szeretet. Sugárzik belőle a rosszindulat, a düh, amiatt, hogy te különb vagy, gazdagabb vagy, jobb vagy, szebb vagy, okosabb vagy.
5. Hogyan lehet leküzdeni az irigységet magatokban?
   a.) Arra kell gondolni, hogy azok az anyagi javak, tulajdonságok, kegyelmek, amiket másoktól irigyeltek, Tőlem kapott ajándékok. Én senkit sem hagyok ki, mindenkibe ültetek valami értéket, ajándékot. Ezt meg kell keresni magadban és meg kell köszönni. Nem a másikét kell csodálni, hanem a magadét, ami benned van. Nincs szabályos arcod? Akkor jó alakod van. Kövér vagy? Akkor kiváló eszed van. Nem vagy művészi tehetség? Akkor remek vagy kertészkedésben stb..
   b.) A gazdagságot sincs értelme másoktól megkívánni, mert a földi élet csak átmeneti. Ha meghalsz, semmit sem vihetsz magaddal, csak a jócselekedeteidet, a szeretetet. Tehát a sok pénznek, ékszernek, autónak, luxusvillának csak addig van értelme, míg élsz és egészséges vagy. Míg tudod használni.
   c.) A tudást sem érdemes irigyelni, mert a legbriliánsabb tudós is kaphat agyvérzést, és gondolkodása lesüllyed a pólyás baba szintjére.
   
   

Szüntelenül kérjetek a Szentlélektől a jámborság ajándékát, hogy irtson ki a szívetekből minden irigységet és adjon helyére nagylelkűséget. Megáldalak benneteket az önzetlenség és nagylelkűség kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az európai kis államok nyomorúsága

A cseh EU-elnökség keserű tanulságai

Ulrike Guérot, az Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) stratégiai elemzőközpont berlini irodájának igazgatója szerint a cseh EU-elnökség féléve bebizonyította, hogy a kis uniós államok nem alkalmasak az elnökséggel járó feladatok ellátásra. Svédország sem nagyobb Csehországnál, mégis nagy reményekkel és tervekkel vág neki a féléves elnökségnek - írja Guérot a Der Spiegelben. Az Unió jövője szempontjából is fontos lenne, hogy többet sikerüljön elérnie, mint a cseheknek.

Az Európai Uniónak a gazdasági válság miatt talán még a szokásosnál is fontosabb a gördülékeny ügymenet és az összehangolt és egységes külpolitika érvényesítése - véli Guérot. A cseh elnökség azonban minden szempontból kudarcnak tekinthető: a kelet-európai ország képtelen volt az EU függőben lévő ügyeinek előmozdítására. Cseh elemzők is kudarcként értékelték az elmúlt hat hónapot: Prága nagy várakozásokkal indult neki a hat hónapos soros elnökségnek, de a nagy tervekből semmi sem valósult meg. Csehország beletörődött, hogy kis állam, és a kishitűség miatt nem mert semmilyen komoly kezdeményezésbe fogni. Ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy Csehország elnöke az év elején az euroszkeptikus Václav Klaus volt, és az EU-elnökség idején bekövetkezett kormányválság sem tett jót a cseh vezetés hatékonyságának. A totális leégést csak azzal tudta elkerülni Csehország, hogy hosszas viták után végül május 6-án ratifikálta a Lisszaboni Szerződést.

De még ha a belpolitikai nehézségek nem nehezítették volna a csehek dolgát, akkor sem valószínű, hogy bármit elértek volna elnökségük alatt - jegyzi meg Guérot. Még egy erős cseh kormány sem lett volna képes elősegíteni az ukrán gázválság megoldását. Ha nincs gazdasági válság, aligha sikerülhetett volna rávennie az íreket a Lisszaboni Szerződés elfogadásáról szóló népszavazás megismétlésére.

Az Európai Unió egyre inkább fontos világpolitikai tényezővé válik, ezért nagyon fontos, hogy a soros elnökséget betöltő állam képes legyen az Unió számára is kulcsfontosságú kérdésekben egységet teremteni és képviselni a közösség érdekét. A cseh elnökség idején azonban minden fontos kérdésben - a gazdasági válság kezelésében, az ukrán-orosz gázvita megoldásában - az európai nagy-hatalmak, mindenekelőtt Franciaország és Németország játszott meghatározó szerepet, miközben a cseh elnökség alig hallatta a szavát. A gyenge EU-elnökség azért különösen kártékony, mert hozzájárulhat az Unió dezintegrálódásához és a nemzetállami törekvések megerősödéséhez - figyelmeztet Guérot. Pedig az EU új, a volt szovjet tagköztársaságokkal kötött partnerségi megállapodásai miatt és a NATO szerepének visszaszorulásával a korábbinál fontos lenne az Unió egységének megőrzése.

Mit várhatunk ezek után a svéd elnökségtől? - teszi fel a kérdést a berlini politológus.

A skandináv állam nagy reményekkel vette át az elnökséget, amelynek hat hónapja során rendkívül fontos, az Unió jövőjét is meghatározó kérdésekben kell előrelépni. Carl Bildt külügyminiszter többször kifejtette, hogy mindent el fog követni, hogy az Unió segítségével Moldávia és Grúzia jól működő demokráciává váljon. Fontos lenne az egyre súlyosabb politikai és gazdasági válsággal küzdő Kijev megsegítése is, hiszen Ukrajna összeomlása maga alá temetheti egész Kelet-Európát. A svéd elnökségnek előre kellene lépnie a volt szovjet államok európai integrációjának és Törökország EU-csatlakozásának ügyében is. A svédeknek mindent el kell követnie a Lisszaboni Szerződés írországi sikere érdekében. A referendum sikere esetén pedig el kell kezdenie az egységes európai külpolitika és elnöki pozíció alapintézményeinek megszervezését. Az elkövetkező félév fontos feladata lesz a transzatlanti kapcsolatok erősítése és a 2010 júniusára tervezett, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészítése is. Guérot szerint geopolitikai szempontból elengedhetetlen lenne, hogy az EU mielőbb a közel-keleti rendezés megkerülhetetlen szereplőjévé nője ki magát. Közben persze nem szabad megfeledkezni a környezetvédelemről sem, amely ügynek az Unió mindig is élharcosa volt: a svéd elnökségnek oroszlánrészt kell vállalnia az év végén esedékes koppenhágai klímakonferencia megszervezésében. Még felsorolni is hosszú az elkövető a svédekre váró legfontosabb feladatokat.

Fél év múlva kiderül, hogy a kis Svédországnak mit sikerült teljesíteni a hosszú listából. Ha a csehek után a svédek is kudarcot vallanak, akkor félő, hogy Guérot-nak lesz igaza, és kétségessé válik, hogy van-e értelme a kis európai államokra bízni az Unió soros elnökségét.

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,633226,00.html

Vonalkódok megfejtése

Tudtuk, hogy a vonalkódoknál nem a fekete vonalak a jelentősek, hanem a köztük lévő fehér mező? Milyen üzenetet közvetít a vonalkód? Útmutató a megfejtéshez.

A vonalkód története

Az első vonalkódot 1950-ben, Bernard Silver és Norman Joseph Woodland alakította ki, majd a terméket azonosító berendezés elkészítése következett. Az először alkalmazott technika problémásnak bizonyult, így végül lézert használó megoldással szabadalmaztatták találmányukat. Az első, gyakorlatban is alkalmazott vonalkódot 1973. április 3-án az IBM mutatta be. Az első termék, amit vonalkód alapján azonosítottak, egy Wrigleys rágógumi volt, - azóta is múzeumban őrzik. Napjainkban már nemcsak termékeket, hanem küldeményeket, hajókat, vagy repülés során feladott bőröndöket is elláthatnak vonalkóddal. A jövő termékkódja az apró RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) címke lesz, de ez egyelőre még drága technológiának számít.


Megtévesztés, vagy pontosság és követhetőség?
A vonalkódok hajnalán a fogyasztók nehezen fogadták el az újítást. A technológia fejlődésével azonban a vonalkód általánossá és nélkülözhetetlenné vált, mivel használata csökkenti a papírmunkát, könnyen és pontosan azonosíthatóvá teszi a termékeket, sőt információt ad a gyártóról is. Burányi Zsófia a GS1 Magyarország munkatársa elmondta: a honlapjukon található funkció segítségével bármilyen vonalkód beazonosítható. Ha beírjuk a vonalak alatt található számsort, azonnal kiderül a kezünkben tartott termék eredete.


Vonalkód típusok

Több, eltérő hosszúságú számstruktúra is ismert. Ilyen például a GTIN-14, GTIN-8, GTIN-12, GTIN-13 (GTIN - Globális Kereskedelmi Áruazonosító Szám). Világszerte az utóbbi terjedt el hazánkban is ez használatos leginkább. A számsor elsőre logikátlannak tűnő rendszere értelmet nyer, ha szakértővel beszélgetünk a témáról. „A GTIN-13 számsor, és az azt feltüntető EAN-13-as vonalkód első három számjegye az ország azonosítója, Magyarország esetében ez 599, amit a GS1 nemzetközi irodája állapított meg”- árulja el Krázli Zoltán, a GS1 Magyarország vezető vonalkódszakértője. „Az ezt követő karakterek alkotják a cégprefixet, ami a vállalatról ad információt. Ezután jön a terméket azonosító árureferencia szám. Az utolsó karakter pedig az ellenőrző szám, ami egy matematikai képlettel számítható ki, és annak biztosítását szolgálja, hogy megfelelő legyen a kód felépítése.”


Leolvasók

A vonalkódleolvasó műszerek technológiájáról Miskolczi Zsoltot, a Computer és Vonalkódtechnika cégvezetőjét kérdeztük. A legújabb azonosító elv a képtechnika, ami a digitális fényképező elvén működik. Annak, hogy a pénztárnál nem működik megfelelően a leolvasó, több oka is lehet. Ilyen, ha hiányos, vagy rosszul van felhelyezve a vonalkód (például a régebbi Ráma kocka csomagolása esetén), vagy rossz a kontraszt.” A vonalkódok esetében nagyon fontos a kontraszt, hiszen az olvasó a fényvisszaverődés alapján dolgozik. A rossz háttér, vagy bármilyen nyomat a világos részben problémát okozhat.

Egy ismert hazai ásványvíz vonalkódja

A GS1 Magyarország munkatársa, Burányi Zsófia megjegyzi: „az áru származási helye nem mindig követhető vissza, mivel ha egy termék azonosítószám és vonalkód nélkül érkezik az országba, a nálunk kiadott azonosító szám automatikusan 599-es kezdetű lesz.” Tehát az ország azonosító nem minden esetben árulja el száz százalékosan a termék gyártási helyét, csak azt jelzik, hogy az azonosító számot melyik országban adták ki a termékre. Ennek ellenére, ha támogatni szeretnénk a magyar kereskedelmet, ajánlatos szemügyre venni a vonalkódot és keresni az 599-et.



További érdekességek

Mit tehetünk, ha nekünk lenne szükségünk vonalkódra? A vonalkód készítés alapvetően három lépésből áll. Először el kell dönteni, hol és mire használnánk a vonalkódot. Ha GS1 alapú vonalkódokat választunk (például: EAN-13, ITF-14, GS1-128) akár belső raktározási, akár kereskedelmi értékesítés vagy nyomonkövetés céljából, fel kell vennünk a kapcsolatot a GS1 Magyarországgal. Ők a kért igényeknek megfelelően kijelölnek egy számtartományt, amely segítségével, második lépésként meghatározható az azonosító szám. A harmadik lépés a vonalkód fizikai előállítása, ami kétféle módon lehetséges: előregyártott öntapadós matrica, vagy a gyártási folyamatba beépített vonalkód nyomtatásával”- mondta Krázli Zoltán.


Fontos tudni, hogy a vonalkódok tervezéséhez speciális program szükséges, előállításához sok esetben kifejezetten vonalkód nyomtatására kialakított nyomtató vásárlása javasolt.

Ország	Prefix
Ausztria	613
Anglia	500-509
Ausztrália	930-939
Ausztria	900-919
Belgium/ Luxemburg	540-549
Brazília	789-790
Bulgária	380
Ciprus	529
Csehország	859
Dánia	570-579
Dél-Afrika	600-601
Dél-Korea	880
USA/Kanada	000-139
Franciaország	300-379
Fülöp-szigetek	480
Görögország	520
Hollandia	870-879
Horvátország	385
India	890
Indonézia	899
Írország	539
Japán	450-459,490-499
Kína	690-695
Lengyelország	590
Magyarország	599
Malajzia	955
Németország	400-440
Norvégia	700-709
Olaszország	800-839
Oroszország	460-469
Románia	594
Spanyolország	840-849
Svájc	760-769
Svédország	730-739
Szlovákia	858
Szlovénia	383
Tajvan	471
Törökország	869
Ukrajna	482
Vietnam	893

Információk a GS1 Magyarországról

A piacgazdaság fejlődésének és bővülésének köszönhetően 1999-ben megalakult az EAN Magyarország Közhasznú Társaság, amely 2006-tól GS1 Magyarországként működött tovább. 2008-tól zárkörű részvénytársasággá alakultak, így végül GS1 MAGYARORSZÁG Globális Azonosító és Kommunikációs Rendszereket Működtető Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság lett a nevük. A GS1 egy nemzetközi szervezet, amely globális szabványokkal foglalkozik, hogy fejlesszék az ellátási lánc hatékonyságát. 2005-ben jött létre ez a nemzetközi forma, az EAN (European Article Numbering Association) és azUCC (Uniform Code Council) egyesüléséből. Ennek a szervezetnek a kizárólagos képviselője ez a cég, melynek legismertebb tevékenysége a vonalkód azonosítás.

http://www.fogyasztok.hu/cikk/20090625/vonalkod_aru_azonositas_tudnivalok