Ideológiai harc a terrorizmus ellen
Ma
már elég pontosan meghatározható, hogy miért és hogyan válik valakiből
terrorista. De miközben a Nyugat dollármilliárdokat költ a terrorizmus
elleni harcra, csak kevesen teszik fel a kérdést, hogy vajon a
terroristákat vissza lehet-e programozni normális gondolkozású emberré.
A terrorizmus elleni háború a terroristák levadászását jelenti. Katherine Zoepf, a The New York Times
publicistájának riportjában a szaúd-arábiai átnevelő táborokról számol
be, ahol a dzsihádista szélsőségeseket megpróbálják visszatéríteni a
helyes útra.
Szaúd-Arábia megalapításában óriási szerepe volt a dzsihádistáknak, az
iszlám szent harcosainak. A királyságot egyesítő al-Szaúd király a
szent háború eszméjének felhasználásával egyesítette a térségben
elszigetelten élő törzseket. A szaúdi iskolákban történelemórán még
mindig a moszlimok és a hitetlenek közötti harc története kapja a
legnagyobb hangsúlyt. Azokat a harcosok, akik az 1980-as években afgán
testvéreik segítségére siettek, hogy kiűzhessék az országot megszálló
orosz katonákat, szenteknek járó tisztelet övezi. Nem csoda hát, ha
Szaúd-Arábia számít a terroristák fő exportőrének. A 2001. szeptember
11-i terrortámadások 19 elkövetője közül 15 a királyságból származott.
Az elmúlt időszakban azonban már a szaúdi kormány is megelégelte a
dzsihádot, és elítélte a szeptember 11-i terrortámadásokat, illetve
felszólította polgárait, hogy vegyenek részt az iraki robbantásokban.
Az iszlám szélsőségesek egy része ezt árulásként értelmezte, és a szent
harcot kiterjesztette a moszlimellenesnek ítélt szaúdi kormányra. Egyre
többen tartanak tőle, hogy az állammal szembefordult dzsihádista
szélsőségesek Szaúd-Arábia létét fenyegetik.
A kormány meglehetősen nehéz helyzetben van. Egyrészt nem tagadhatja
meg az államot összetartó szent háború eszmeiségét, másrészt viszont
azt sem akarja, hogy a szaúdiak otthon és külföldön elkövetett
terrorcselekmények elkövetőivé váljanak. 2004-ben a belügyminisztérium
ezért olyan rehabilitációs programot dolgozott ki, amelyben megpróbálja
az elfogott terroristákat meggyőzni arról, hogy a terrorizmus
ellentétes az iszlámmal. Az elítéltek csoportterápiás foglalkozásokon
vesznek részt, ahol volt terroristák és mérsékelt vallási vezetők
győzködik őket arról, hogy a terrorizmus Allah akaratának megcsúfolása.
De az átnevelő táborokban nem csak teológiai kérdésekről esik szó,
hanem igyekeznek a terroristák tetteit motiváló pszichológiai és
érzelmi okokat is kezelni. És bár a tudósok vitatják, hogy pontosan
mekkora a szerepe az ideológiai meggyőződésnek, egyre többen jutnak
arra a következtetésre, hogy elsősorban nem a vallási meggyőződés,
hanem a pszichológiai és érzelmi frusztráció áll a terroristák
tetteinek hátterében. A terrortámadások elkövetőinek zöme ugyanis
frusztrált fiatal, akinek a szegénység és a kilátástalanság miatt
érzett tehetetlen dühét használják ki a terroristaszervezetek toborzói.
„A terroristaszervezetekhez történő csatlakozás kalanddal, izgalmakkal,
célok ígéretével és bajtársiassággal kecsegtet, így a fiatalok nehezen
tudnak ellenállni a kísértésnek. Az ideológia csak később, a belépés
után kap szerepet" - idézi Zoepf John Horgan terrorizmus-szakértőt.
A rehabilitáció részeként gyakran előfordul, hogy a beutalt elítéltnek
feleséget szereznek abban a reményben, hogy ő majd visszatartja az
erőszaktól. Bár a nemzetközi szervezetek és az emberi jogi aktivisták
nem nézik jó szemmel, hogy a szaúdi kormány bírósági ítélet nélkül
fogvatart akár évekig, sőt néha a bűncselekményekért csonkítással
bünteti a dzsihádista terroristákat, az átnevelő táborok zavartalanul
működnek. A terror-elvonókúra általában két hónapig tart, és a végén az
átnevelt szélsőségeseknek családfőjük jelenlétében alá kell írniuk egy
nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy felhagynak az erőszakkal. 2007
óta a kormány arra is ügyel, hogy a rehabilitáció nem érjen véget a
szabadulással: az átnevelt és szabadon bocsátott szélsőségeseket
újabban rövid, vakációval összekötött rehabilitációs gyakorlatra
hívják.
A szaúdi átnevelő táborok sikerén felbuzdulva a világ számos pontján
indultak hasonló programok. Az elmúlt években Irakban, Egyiptomban,
Jordániában, Indonéziában és Nagy-Britanniában olyan rehabilitációs
központokat hoztak létre, ahol a szélsőséges terroristaszervezetek
elfogott több tízezer tagját igyekeznek meggyőzni arról, hogy az
erőszak elfogadhatatlan.
A deradikalizációs program azonban csak tüneti kezelés - figyelmeztet
Zoepf. A radikalizmussal csak úgy lehetne leszámolni, ha a tanárok és a
vallási vezetők szakítanának a dzsihádista eszmék terjesztésével. Erre
azonban nem sok remény van, hiszen a szaúdi kormány nem szállhat
teljesen szembe a dzsihád eszmeiségével: már csak azért sem, mert, a
radikális dzsihád-ellenességgel magára vonná a szélsőségesek és a
vallási vezetők haragját.
Az is kérdéses, hogy vajon az átnevelés hosszú távon is hatásos
lehet-e. Az átprogramozott szélsőségesek közül szabadulásuk után sokan
visszakerülnek abba a környezetbe, amelyben a terrorizmus támogatója
vált belőlük.
http://www.nytimes.com/2008/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése