Afrika az elmúlt évtizedek során dollármilliárdnyi segélyeket kapott, a nyomort mégsem sikerült enyhíteni. Dambisa Moyo
szerint csak azzal lehetne végérvényesen elejét venni az afrikai
szegénységnek, ha a Nyugat véget vetne a gazdasági fejlődés
kialakulását gátló segélyek folyósításának. A zambiai származású
közgazdász márciusban megjelent könyvéről Matthew Rees közöl részletes recenziót a The Wall Street Journalben.
„A
modern kor egyik legnagyobb rejtélye, hogy miért él Afrikában ma is
több mint 300 millió ember nyomorban. Hiszen a Világbank, a külföldi
kormányok és segélyszervezet az elmúlt évtizedekben jelentős
erőfeszítéseket tettek a térség felemelésére. A kontinens néhány
országában az elmúlt évek során jelentős gazdasági növekedés kezdődött,
de Afrika egészének egy főre jutó jövedelme a hatvanas évek óta alig
emelkedett. Akkoriban Afrika és Kelet-Ázsia nemzeti összterméke hasonló
szinten volt, 2005-ben viszont a kelet-ázsiai GDP ötszöröse az afrikai
átlagnak. Az elmúlt 50 évben Afrikának juttatott több mint 1000
milliárd dollár segéllyel szinte semmit sem sikerült elérni" - írja
Rees Dambisa Moyo zambiai származású közgazdász a Halott segély, avagy miért nem működik a segélyezés, és mi szolgálná Afrika fejlődését című március közepén megjelent könyvéről készített esszének is beillő recenziójában.
Moyo
elismeri, hogy a nemzetközi segélyekre nagy szükség van - de csak
speciális esetekben, katasztrófa idején. A természeti katasztrófák
után, a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és az újjáépítés
felgyorsításához elengedhetetlen a külföldi támogatás. A hosszú távú
növekedést azonban nem lehet segélyekre alapozni. A második világháború
után az Európának nyújtott Marshall-segély azért lehetett sikeres, mert
szigorúan csak az újjáépítéssel kapcsolatos kiadásokra költhették, és
az Egyesült Államok világossá tette, hogy egyszeri programról van szó,
amely az öt éves periódus után nem hosszabbítható meg.
Sőt, a
támogatások megnehezítik a gazdaság talpra állását és a nyomor okainak
felszámolását - véli a zambiai származású közgazdász. A segélyek
segítenek a korrupt rezsimek hatalmon tartásában. Az afrikai diktatúrák
vezetői nem érdekeltek a gazdasági növekedés feltételeinek
megteremtésben: minél nagyobb a nyomor, annál több segélyt lehet kérni
a fejlett országoktól, és ráadásul annál könnyebb elnyomni az ellenzéki
kritikákat. „Semmi sem ösztönöz a hosszú távú gazdasági tervezésre, a
növekedés alapjainak megteremtésére, ha elég hátradőlni, és a csekket a
várni." Nem véletlen, hogy a legtöbb segélyt kapó afrikai országokban
volt az elmúlt három évtized során a legkisebb a gazdasági növekedés -
pontosabban negatív növekedés, hiszen a leginkább támogatott államok
GDP-je évi átlagban 0,2 százalékot zsugorodott harminc év alatt.
Rees
szerint nem kétséges, hogy Moyo könyve fel fogja bosszantani a
Világbank és az amerikai kormány segélyezésért felelős hivatalnokait és
az afrikai nyomort szívükön viselő jótét lelkeket. Pedig a zambiai
származású közgazdász nincs egyedül renegát véleményével: egyebek
között Paul Kagame ruandai és Abdoulaye Wade szenegáli elnök is hasonló
álláspontra helyezkedett. A Moyo által csak „segély-biznisznek"
nevezett üzletágban azonban félmillió ember dolgozik, akiknek a
megélhetése függ a szegény országoknak nyújtott támogatásoktól. Arról
nem is beszélve, hogy amióta rocksztárok is felkarolták az afrikai
nyomor ügyét, a segélyezés ellenzése politikailag inkorrektté vált.
Mi
lenne hát a megoldás Afrika problémáira? Moyo szerint elsősorban a
szabad kereskedelem és a hitelezés terén kellene kezdeni a nyomor
felszámolását: ha sikerülne a vállalkozási kedvet élénkíteni, akkor
elindulhatna a növekedés. A nyomor felszámolásához mindenekelőtt piaci
viszonyokat kellene teremteni, amire Moyo leginkább a felvilágosult
reformdiktátorokat tartja alkalmasnak. Ha egy jó szándékú
egyeduralkodónak sikerülne keresztülvinnie a reformokat, akkor a szabad
piac kialakulása után a demokratikus intézmények is
meggyökeresedhetnének - véli a neoliberális közgazdász.
Vajon
mindez tehát azt jelenti, hogy ha Nyugat bejelentené, hogy öt év múlva
véget vet Afrika segélyezésének, akkor a kontinens végre fejlődésnek
indulna? - teszi fel a kérdést Rees. Moyo hosszasan méltatja Botswanát
és Dél-Afrikát, a segélyfüggőséget idejekorán felszámoló, és a
gazdasági növekedés pályájára álló országokat, amiből az következik,
hogy a zambiai származású közgazdász igennel felelne a provokatív
kérdésre.
http://online.wsj.com/article/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése