The New York Times
A
New York Times beszámolója szerint fedezeti alapkezelők, befektetési
bankárok, egyetemi oktatók és kormányzati hivatalnokok a védelmi
minisztérium szervezésében kétnapos szimulációs játékon a globális
hatalmi egyensúly felbomlásának forgatókönyveit vették végig. Öt csapat
„harcolt": az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Kelet-Ázsia és „a
többiek". Lépéseiket "bírók" ítélték meg, mint egy sportmérkőzésen.
A
szereplőknek a jelenlegi világpolitikai helyzetben korántsem
elképzelhetetlen válsághelyzetekre kellett reagálniuk, így például
Észak-Korea összeomlására, vagy arra, hogy Oroszország manipulálja a
földgáz árát. A Kína és Tajvan közötti feszültség növekedése is
terítékre került. A virtuális összecsapásból Kína csapata került ki
győztesen, mivel az amerikaiak és az oroszok egymást gyengítő lépéseket
tettek.
A
játék célja nem annyira a jövő előrejelzése volt, mint az, hogy
felfedezzük mindazon kérdéseket, amelyekről el kell gondolkodnunk -
nyilatkozta az eseményről beszámoló Politico című washingtoni újságíró
szervezetnek Paul Bracken, a Yale Egyetem professzora, aki két
tanulságot vont le a gyakorlat végeztével. Az egyik, hogy Amerikában
nem hangolják össze eléggé az ugyanazon célpont ellen folytatott
hagyományos és gazdasági hadviselést - például egy Iránnal szembeni
potenciális tengeri blokádot, illetve embargót.
A másik, hogy az
1000 milliárd dollár értékben amerikai államkötvényeket vásárolt
Kínának köztes lehetőségei is vannak az Egyesült Államok gazdasági
gyengítésére. A két szélső opció ugyanis, a dollár teljes
visszatartása, illetve terítése a pénzpiacokon vagy nem érinti
hátrányosan az Egyesült Államokat, vagy pedig nem áll Peking érdekében.
Kína és Amerika között egyébként a való világban is éles és heves üzenetváltás bontakozott ki az elmúlt hónapokban, éppen a felvásárolt amerikai államkötvények kapcsán. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a kínai valuta, a remnibi árfolyamának manipulálásával vádolta meg a pekingi vezetést, amely cserébe kétségét fejezte ki, hogy biztonságban van-e amerikai befektetésük.
Kína és Amerika között egyébként a való világban is éles és heves üzenetváltás bontakozott ki az elmúlt hónapokban, éppen a felvásárolt amerikai államkötvények kapcsán. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a kínai valuta, a remnibi árfolyamának manipulálásával vádolta meg a pekingi vezetést, amely cserébe kétségét fejezte ki, hogy biztonságban van-e amerikai befektetésük.
A kínai jegybank
vezetője felvetette: meg kellene erősíteni a Nemzetközi Valutaalap
(IMF) pénznemét, a különleges lehívási jogokat (SDR) - amelynek kosarát
ebben a ciklusban az euró 44, a dollár 34, a jen és a font pedig 11-11
százalékkal alkotja. Ez a dollárnak mint a világ vezető
tartalékvalutájának gyengítését célző elképzelést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése