2011. december 4., vasárnap

November végéig 37-en fagytak meg

Kilakoltatások a moratórium alatt is?
Magyarországon 37-en fagytak meg a tél beállta előtt, október 8. és november 30. között – adta tudtul a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.
A kihűlésben elhunyt emberek túlnyomó többsége hajléktalanokból került ki, és a szabad ég alatt lelte halálát. Nők is vannak köztük. A kimutatás nem tartalmazza azoknak a számát, akik kórházban haltak meg, mert már nem tudták feléleszteni őket.
A Magyar Szociális Fórum kimutatása szerint idén ősszel csaknem kétszer annyian (37-en) szenvedtek fagyhalált, mint tavaly ősszel (20-an). Idén a fagyhalál elsősorban a hajléktalanok között aratott, tavaly viszont főleg fűtetlen otthonukban hűltek ki az emberek. A tavalyihoz képest súlyosbodó veszteség arra utal, hogy nem születtek meg a szükséges intézkedések az emberélet védelmében.
A társadalmi mozgalom a kialakult helyzetben azt tartja a legfontosabbnak, hogy az életek megkímélése érdekében hagyják nyitva a vasúti pályaudvarok és állomások várótermeit a hajléktalanok előtt, állítsanak be fűtött konténereket és vagonokat, bocsássanak a rászorulók rendelkezésére kihasználatlanul álló fűthető és tisztálkodásra alkalmas lakásokat és épületeket. Minden hajléktalan hozzájuthasson meleg ételhez, a naponta szükséges táplálék kalóriához.
Az MSZF elsődleges állami feladatnak tartja a december 1. és március 1. között érvényes téli kilakoltatási moratórium hatósági betarttatását. Felhívja a figyelmet azokra a lakossági bejelentésekre, amelyeknek tanúsága szerint egyes végrehajtók januárra és februárra tűztek ki kilakoltatásokat.
Magyar Szociális Fórum
A Szabad Riport megjegyzése: Információink szerint létezik egy olyan fogalom is, hogy "bújtatott kilakoltatás." Ezt jogilag úgy nevezik, hogy "birtokbaadás" - melyhez nem kell bírósági végzés. Sőt értesüléseink szerint; a moratórium sem érvényes erre az eljárásra.
Ahogyan az utóbbi időben bebizonyosodott, csakis a széles összefogás mentheti meg az otthonokat, meg az elszántság és a küzdelem. Aki nem küzd, azt biztosan ki fogják lakoltatni, és győzni csak úgy lehet, ha küzd az ember...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése